A Föld szívének őrzői

A borítón található képek és a Pálos címer a Magyar Pálos Rend engedélyével kerültek felhasználásra.

A regényben leírt történet fikció.

„ Nagy tó felett, buja erdők mélyén

   Rejtőzik a föld szíve

   Hős királyok alagútja végén

   Titok rejlik, nem pihen

   Kétezer év s tizenkettő múltán

   Ítél majd az Idők Ura

   S ki e titkot birtokolja ekkor

   Annak megbocsájtás lesz sora

Őrzi rejtélyt hűen addig

   Huszonnégy ki neveddel él

   Ármány, átok sújtja őket

   De kitart, míg megváltást remél"

Orosz T Csaba

A Föld szívének őrzői

I. fejezet

 A  RÁM  szakadék túlélői

 Pál, most is a fülében hallja Jézus szavait amint a titkot átadja neki. Meglepődött, amikor a Mester félrevonta, hogy feltárja előtte az Úr jövendölését, ami az emberiség túléléséhez szükséges. Egy összecsengő rigmust mondott neki Jézus csupán, pár nappal ezelőtt, de most a Megváltó megfeszítése után különös jelentősége lett a versikének, ami állandóan ismétlődik az elméjében.

„ Nagy tó felett, buja erdők mélyén

Rejtőzik a Föld szíve.

Hős királyok alagútja végén

Titok rejlik, nem pihen.

Kétezer év s tizenkettő múltán

Ítél majd az Idők Ura,

S ki e titkot birtokolja ekkor

Annak megbocsájtás lesz sora.

Őrzi rejtélyt hűen addig

Huszonnégy ki neveddel él,

Ármány, átok sújtja őket,

De kitart, míg megváltást remél."

Pál sokáig magában őrizte a titkot, még leveleiben, amit a korinthusiakhoz a Galateákhoz, Efezusiakhoz vagy a rómaiakhoz írt, sem beszélt róla senkinek.

Később, amikor érezte, hogy az Úr magához rendeli, hívatta a legkedvesebb tanítványát Szentét és a fülébe súgta a verset.

- Tőle hallottam, őrizd tovább, amíg el nem jön az ideje, hogy átadd – suttogta alig hallhatóan.

- De, mit jelent ez Mester? – kérdezte a rémült fiú, de már nem jött válasz, Pál az Úr mellől mosolygott le a földre.

*

 Iszonyatosan véres munka volt. Pető a vasasok száznagya utálkozva kiköpött a földre.

- Nem vitéznek való elfoglaltság ez - mondta. – Belehányni ezt a sivalkodó táltost ebbe a szakadékba, talán az új istennek sem tetszik ez!

- Hiszen az is megölette egy szem fiát! – válaszolta neki Pók nembeli Ákos úr, akire rábízta István ezt a kényes feladatot. – Ne picsogj Pető, hanem sürgesd az embereidet, este jelentenem kell Hont úrnak, hogy egy átkozott kósza sem maradt Koppány úr vad táltosai közül!

- Nem is ezért mondom én, de Géza úr idejében mégsem öltünk testvért és jól megfért egymás mellett minden isten, ezért nem értem, hogy Bajk úr miért áll bosszút a háznépen is?

- Nagy sora van annak- mondta Ákos úr – magadfajta tinó nem értheti meg!

Pető értette is, nem is a fellengzős választ, ő csak azt tudta, hogy apja kunyhójában még áldoztak a régi isteneknek, akik cserébe jó termést és egészséget hoztak. Meg hát Koppány úr igen derék magyar vitéz volt. Ekkor egy kiáltás ért el hozzá.

- Pető, földim, mentsd meg az életem! Emlékezz rá, hogy fekete kakast áldoztam mikor fiad beteg lett!

Keserűen elfordult a marcona harcos a szakadék szélétől, nem tehetett semmit. Jól emlékezett a fekete hajú sámánra, talán Sutúrnak hívták, igen, ő járt közben az égieknél, amikor Pető fia Vaka majdnem megtért az őseihez.

Egyet azért megpróbált. Rákacsintott Döli nevezetű vitézére, aki ezt látva nem a kopja hegyes vasvégével taszította hátba a táltost, hanem a fokával, így legalább halálos sebet nem ejtett a szerencsétlenen, aki így is a mélybe zuhant.

- Talán megél! – gondolta Pető és látta, hogy az emberei néha így tesznek, ha fiatalabb sámán kerül elébük.

Sutúr keményen a hátára érkezett, de nem a meredély aljára, hanem egy hatalmas léggyökérre, mintha a Pilis fái megóvták volna. Lenézett és látta, hogy a Koppány uradalom egykori tudós táltosai és sámánjai alaktalan, véres csomóként hevernek a szakadék alján. Ekkor elájult. Önkívületében álmot látott. Egy jóságos arc jelent meg neki, aki mosolyogva a nevén szólította és azt mondta.

- Sutúr, neked küldetésed van! Élned kell, hogy oltalmazd a kincset! A föld legkedvesebb kincsét. Sokáig kell élned testvérem, ezért ettől kezdve létezz úgy, hogy hasznára légy az embereknek. Tisztulj meg mihamarabb, hogy egyike lehess az őrzőknek!

 Késő éjjel lehetett már, amikor magához tért, ahol a hátán feküdt jól látta a fényes Hold apót az Álomhozót. A közelben halk beszélgetést hallott. Mikor rájött, hogy hol is van és mi történt vele, nem mert megszólalni, nehogy lejöjjenek érte és megöljék. Kis időbe telt, amíg tudatosult benne, hogy nem fentről, hanem lentről hallja a suttogást.

– Kászonra mondom, kik vagytok? – kérdezte halkan, mire elnémult a suttogás és kis idő múlva megszólalt egy ismerős hang.

– Te vagy az Sutúr táltos? Ketten vagyunk itt, Cseper és Kovás a tanítványaid. Sutúr megörült és azt kérdezte:

– Hogyan éltétek túl ezt az öldöklést? – Kovás válaszolt.

– A katona, aki leszórt engem ide, gyerekkori pajtásom volt. Szilaj a neve és csak aprót lökött rajtam, azt is a tenyerével, itt pedig az atyákra estem, akik előttem érkeztek és a testük megvédett, csak a vállam marjult ki.

- Én is hasonlóképpen jártam - mondta Cseper.

- Virradatig maradunk a helyünkön – szólt Sutúr. – Azután majd cselekszünk! Addig pihenjetek csendben!

Nap anya első sugarai sápadt fényükkel körülölelték Sutúr arcát, aki erre kinyitotta a szemét. Végigpróbálta a tagjait és elégedetten érezte, hogy mindene működik. Óvatosan hasra fordult és a mélyben meglátta a két tanítványát, amint a holt társaik testéből álló domb mellett kuporognak.

- Épek vagytok -e? – kérdezte halkan.

- Nekem a vállam nem mozdul, Csepernek meg a térde dagadt meg. Nem tud felállni, és Te Sutúr megélsz? – válaszolt Kovás. 

- Nézd meg, hogy ezek a vastag gyökerek, amin fekszem meddig érnek, le tudok ereszkedni rajtuk?

- Igen Sutúr – válaszolta a fiú - kicsit kell csak ugranod majd!

Kemény ugrással ért földet Sutúr. Beleborzongott a gondolatba, hogy mit érezhettek a társai, akik a szakadék pereméről zuhantak alá. Nem kellett hozzá nagy képzelőerő, hiszen itt feküdtek előtte kicsavarodott tagokkal, mint egy borzalmas emlékmű, melyet egy bizarr szobrász készített.

Hamar felocsúdott és Cseperhez lépett. Már messziről látta, hogy a fiú lába borzalmasan fel van dagadva térd alatt. Közelebb érve észrevette a bőrt átdöfő csont fehérlését is.

– Kovás, tudsz járni? – kérdezte a másik fiútól. 

– Igen, Sutúr apa – válaszolta a fiú kedvesen. Koppány vezér udvarában a fiatalok apának szólították a szívüknek kedves idősebb férfiakat.

– Menj, keress néhány csuklóvastagságú, fél öl hosszú ágat, majd szedj le néhány inget halott társainkról! Vidd a késem!

 A fiú átvette a nehéz tőrt majd fél oldalt tartva vállát eliramodott a szakadék alján lévő cserjésbe. Kisvártatva hallani lehetett, hogyan zuhan a penge az ágakra. Sutúr közben a közeli csermelyhez ment és az övén függő kis ivó tökjébe pár korty vizet merített. Azután ebbe a vízbe kékes port szórt, amit öve titkos erszényéből vett elő. Összerázta a folyadékot majd odament a földön ülő fiatal tanítványhoz.

– Idd ezt meg Cseper fiam! – mondta mosolyogva és odanyújtotta az edényt. A sebesült felhajtotta a folyadékot gondolkodás nélkül majd így szólt.

– Köszönöm neked Sutúr apa a gondoskodást. Kérlek, tedd, meg amit kell!

– Arra nem lesz szükség, ne aggódj! – mondta Sutúr elértve, hogy a fiú azt hiszi le karja vágni a sérült végtagot. Akkoriban ez mindennapos dolog volt, a táltosok sűrűn amputálták a sérült, menthetetlen karokat, lábakat egy- egy csata után. A nemzettség pedig ez után is figyelt a sérült emberre és állapotához méltó munkát adtak neki, hogy ne érezze magát feleslegesnek. A magyar családok ezt nagyon fontosnak tartották. Nagy becsülete volt annak, aki túlélt egy ilyen beavatkozást, mert nagyrészt a fertőzésekbe haltak bele a páciensek, hiszen a fájdalmat szó nélkül el kellett tűrnie egy magyar vitéznek.

Míg a sebesült bizakodva várt a sorára, Sutúr elment segíteni a holtak vetkőztetésében, mert Kovás csak a bal kezét tudta használni. Ketten együtt levettek néhány tisztább inget a halott sámánokról. Mire visszatértek Cseper mély öntudatlan állapotban volt.

- Hogy altattad el Sutúr?– kérdezte Kovás csodálkozva.

- Szárított mákot kevertem vízbe csöpp pókméreggel! Majd megtanulod te is fiam, ha az IZ-ek is úgy akarják! Készítsd az ágakat!

Letérdelt a sérült fiú mellé és egy kisebb, de vastag ágat a fogai közé erőltetett.

- Hogy fájdalmában le ne harapja a nyelvét – magyarázta a másik fiúnak. Ekkor a dagadt, gyulladt térdet vette szemügyre közben magyarázott.

- Először belevágunk a feldagadt részbe, hogy Upor szellem, ha ott tanyázik, ki tudjon jönni és ne rontsa tovább a vérét, és hogy lássuk a csont törött másik végét! – Ezzel hatalmas vágást ejtett a térd alatt, amiből bőven folyt a vér és némi sárgás folyadék. A fiú megrándult álmában és kezével a térde felé kapott.

- Azt hittem Sutúr, hogy Cseper alszik, mondta ijedten Kovás.

- Aludni alszik fiam, de a fájdalom azért igen gyötri. Fogd a kezét!

Kovás lefogta Cseper két kezét a mellkasa előtt.

Sutúr a kiálló csont körül lenyesegette a húst és így szólt:

- Feküdj rá Kovás, most nagy fájdalma lesz! – Kovás ráfeküdt a társára úgy, hogy az ép lábát is lefogta.

 Sutúr a vádlinál megfogta a sérült lábat és erősen húzni kezdte, lefelé amíg a csonk vissza nem bújt a hús közé, akkor benyúlt a sebbe és kése segítségével helyre nyomkodta a sérült csontot. Ekkor az erszényből elővett egy sárga port tartalmazó zacskót és beleszórta a sebbe.

- Kamilla szárítva – magyarázta. – Ez elűzi a rossz szellemeket és megnyugtatja a sebet. – Engedd el most és már csak a lábát fogd!

A mindentudó övből most gelicsány tüskét húzott elő, amin jó két arasz hosszúságban rajta volt a vékony fakéreg is. Ezzel ügyesen összeöltötte a sebet majd sínbe rakta és az ingekből vágott csíkokkal szorosan bekötözte.

- Ha Ukkon nem költözik belé, akkor megél. Faragok neki támaszt és két holdtölte után menni is fog! Most gyere ide fiam, hadd nézzem a vállad!

A fiú engedelmesen odament és odaadta a karját a sámánnak. Az rátette a tenyerét a sérült, kiugrott részre és másik kezével megfogta annak könyökét. Mikor Kovás felszisszent ezt mondta:

- Ni, csak, ki mászkál a bokorban? – Erre a fiú odakapta a fejét, akkor Sutúr megrántotta a könyökét… Sokáig visszhangzott a panaszos farkasüvöltés a RÁM szakadék felett. Később Kovás a sérült vállával körözgetve így szólt:

- Hála neked Sutúr apa a gyógyításért, kakast hozok neked, ha módomban lesz!

- Még ne sokat használd, csak mindig mozgasd! – mondta Sutúr – a kakast meg nem feledem!

Hirtelen a sziklák pereméről egy hang hallatszott.

- Hijja Ízek…!!! – tört elő egy kiáltás. Sutúr felkapta a fejét és azonnal válaszolt.

- Hijjja mező …!!! – régi sámánköszöntés volt ez.

- Kik vagytok? – hallatszott fentről.

- Sutúr és két sebesült tanítványa – válaszolt.

– Árni vagyok a dombok táltosa és még majd két tucat túlélő.

– Tudtok-e járni?

– Cseper még mákonyos álomban, nagy sebbel a lábán. Mi ketten tudunk járni.

Körben keresünk egy utat és lemegyünk – mondta Árni.

 Leszállt az est mire a huszonkét túlélő táltos és sámán leereszkedett a RÁM szakadék mélyére. Kunoska táltos, aranyasszony megvizsgálta Cseper lábát és bólintott.

– Az IZ – ek vezérelték a kezed Sutúr! Nagy a seb, de megél! Jó volt, hogy kiáltottatok, mert elkerültük volna egymást, onnan fentről máshová lappangtunk volna. – Sutúr mosolyogva bólintott és így szólt.

A fiú válla került a helyére, onnan a kiáltás!

- Fenn találtunk néhány kopját – szólt Árni. – Abból hordozó készséget csomózunk.

- A sebesülttel együtt menjünk át a Holdvilág völgybe, mert ha itt maradunk, akkor megtalálhatnak minket Bajk kopói.

– Jó, de előbb tisztelegjünk halott társaink előtt!- mondta Sutúr.

– Napkő szertartást csak vezér táltos hívhat elő - mondta Árni - de ő halott. Válasszunk magunk közül!

Kunoska megszólalt:

– Csak a tudós Sutúr lehet az!

- Én is úgy gondolom – mondta Árni. – Van valakinek más jelöltje?

Mivel mindenki bólogatott, így Árni odament az egykori vezér táltos holttestéhez és az inge alá nyúlt. Kiemelt onnan egy bőrszíjon függő hatalmas vörös követ, amelyen megcsillant a lemenő nap fénye.

– Íme, a napkő, Sutúr vezér táltos! – nyújtotta oda a követ. – Az istenek egykor a földre ejtettek egy cseppet IZ főisten véréből, ami később a föld szíve lett és itt dobog valahol a közelben. Bajk, s annak előtte Géza nagyúr ismerte a szív pontos helyét. Viszont egy darabját Karvaly táltos megtalálta Koppány urunknak, aki megparancsolta, hogy vezér táltos mindig viselje, ősi mágiák laknak benne. Talán egyszer megtalálja a másik, nagyobb részét és újra egyesülnek. – mesélte el a jelenlévőknek, szokás szerint, az ismert regét Árni.

- És ki a kőhöz ér vagy szorosan mellé fekszik, az érzi annak dobbanásait – egészítette ki Sutúr majd ezt mondta.

– Kovás és Piszke készítsetek utazó készséget Csepernek, addig mi elvégezzük a szertartást! Kovás és a másik fiú elindultak, hogy a parancs szerint járjanak el, míg a többi sámán felkészült a Búcsúzás szertartására.

 Először egy villás ágat vágtak, amire kifeszítették a hordozó bőrszíjat, amit aztán Sutúr a kezébe vett. Mivel hegyekben álltak a holtak így nem tudták körbe állni őket, ezért távolabb alkottak egy nagy kört az egykori fő táltos kiemelt teste fölött. Sebtében megjavítottak egy szakadt sámándobot és elkezdték.

A dob ütemes hangjára jobbra kezdtek el lépegetni a sámánok, miután tőreikkel felszaggatták a mellüket véráldozat gyanánt az isteneknek. Sutúr felkiáltott!

- Óóóóóóóó Ég ura! Óóóóóó Fény ura! Hejjjjj….!. Fogadd be a véreink lelkét! Óóóóóóó fogadd be őket Világok Embere!  Hejjjj…!.- Ekkor balra kezdtek el lépegetni és Sutúr a kör közepére ugrott.

Óóóóóóóó Ősanyánk! Óóóóóóóó Ősapánk várjátok fiaitok Hejjjj….!

Fogadjátok élők vérét, fogadjátok holtak lelkét Hejjj….!

 Ekkorra már elmúlt az éj és a hajnal kísérteties derengésében Sutúr vezér táltos transzban táncoló alakja félelmetesen villant.

Ezután, mintha csak végszóra tenné a hegyek mögül vörösen izzón felkelt az éltető nap. Első sugarával belemart a magasba tartott Napkőbe, ami felizzott és különös gömbbe vonta a holttestek halmát. A vörös gömb körül átlátszó árnyak lebegtek komoran figyelve a vad táncot. Amikor Sutúr meglátta ezt,  utolsót rikoltott.

– Nemzettségem, véreim távozzatok, Hejjjj!!! – ezután összeesett és a többi lehanyatló táltossal együtt különös álomba dermedt. De ebben az állapotban volt Kovás és Piszke is. Mikor mind mozdulatlanná merevedtek egy földöntúli hang elismételte a Sutúr által látott álom teljes szövegét. Ezután a lebegő, átlátszó lények egyetlen fénysugárba egyesülve fellőtték magukat a kora reggeli égbe.

Fertályóra múlva egyszerre ébredtek a sámánok és néztek előbb egymásra majd egyszerre fordultak Sutúr felé. A vezér táltos gondolkodva nézett szét és ezt mondta:

– Sámántanács! A Holdvilág völgyébe menjünk innen testvéreim, mert hamar rajtunk ütnek!

 Így is tettek. Az ébredező Csepert ráemelték a kopja hordágyra és kúszva, mászva, ereszkedve átvergődtek a szomszédos völgybe. Itt azonnal tüzet gyújtottak, körülülték és az útközben gyűjtött bogyókat, növényeket eszegették és rá forrásvizet ittak. Egy kérdés járt mindőjük fejében.

– Merre tovább? Mi volt ez a rejtélyes üzenet? – Arni megszólalt:

– Ahogy tudunk, át kell törnünk Bajk katonáin, és hazavonulni Somogy országba. Talán ott megbújtatnak Koppány urunk emberei.

Kunoska megkérdezte…