Everand Logo

Welcome to Everand!

  • Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

    Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

    Szerelem első vérig
    Szerelem első vérig
    Szerelem első vérig
    Ebook149 pages2 hours

    Szerelem első vérig

    By Horváth Péter

    ()

    Read preview

    About this ebook

    Az azonos c. film, amely egy kamaszszerelem édes-keserű, szomorú-vidám története óriási siker volt a maga idejében és ma is újra és újra felemlegetik, hiszen az „örök témát” fiatalokat és idősebbeket is megszólító nyelven és humorral, ma is érvényesen adja elő.
    LanguageMagyar
    PublisherFapadoskonyv.hu Kiadó
    Release dateDec 10, 2013
    ISBN9789633743485
    Szerelem első vérig

    Read more from Horváth Péter

    Related to Szerelem első vérig

    Related ebooks

    Related podcast episodes

    Related categories

    Reviews for Szerelem első vérig

    0 ratings

    0 ratings0 reviews

    What did you think?

    Tap to rate

    Review must be at least 10 words

      Book preview

      Szerelem első vérig - Horváth Péter

      HORVÁTH PÉTER

      SZERELEM ELSŐ VÉRIG

      Regény

      Honlap: www.fapadoskonyv.hu

      E-mail: info@fapadoskonyv.hu

      Borító: Rimanóczy Andrea

      978-963-374-348-5

      © Fapadoskonyv.hu Kft.

      © Horváth Péter

      1.

      Ha valaki megkérdezte volna Fügét, milyen is az a város, ahol az iskolai szüneteket leszámítva immár negyedik éve lakik, megvonta volna a vállát, vagy azt felelte volna a kollégiumi mosdó tükre előtt begyakorolt belmondós mosolyával:

      „A bég nem alkuszik!"

      Esetleg azt válaszolta volna:

      „A munkásosztály a paradicsomba megy."

      Utálta a kérdéseket, és imádott moziba járni.

      – Olyan vagyok, mint a természet – magyarázta a nagy fülű Kis Lajtának a zuhanyozóban. – Csak a helyesen feltett kérdésekre válaszolok, azokra se szívesen. A kérdések megzavarják az embert, nem lehet rájuk egyértelműen felelni. Méricskélni, totojázni, germózni kell velük, ráadásul egyik szüli a másikat, elveszik az embertől az időt.

      – Miért? – Kis Lajta engedelmesen szappanozta a haverja izmos hátát. – Mire kell neked az idő?

      – Az éjszaka rablásra való! – grimaszolt Füge, és beállt a zuhanyrózsából záporozó meleg víz alá. – Nem felesleges kérdéseken kell tökölni, Lajtuskám -bugyogta –, hanem élni kell, világos?

      Hát igen – bólogatott Kis Lajta eltűnődve. – Tudod, néha az az érzésem, hogy te egész egyszerűen hülye vagy, Fügedi.

      Füge a törölközőjét a dereka köré tekerve kiviharzott a mosdóból. Belebújt a kedvenc piros trikójába, az emeletes vaságyak között botorkálva magára rángatta a rövidnadrágját, beleugrott a tornacipőjébe, és kirobogott az oroszlánszagú hálóteremből, ahol a többiek még javában húzták a lóbőrt. A lépcsőn futtában kötötte meg a cipőfűzőjét, vigyorogva elsasszézott a földszinti naposasztalnál gubbasztó álmos elsőéves előtt, s mire az eltáthatta volna a száját, kivágtatott a kollégiumból.

      Bár hat óra már elmúlt néhány perccel, a nap csak most készült felbukkanni a szalámigyár mögül. Friss, vízszagú pára gomolygott a folyó fölött. Füge egyenletes, ruganyos léptekkel futott a régi hídon az óváros felé. Szerette ezeket a reggeli futásokat. Ilyenkor nem gondolt senkire és semmire, felesleges kérdések se bosszantották. Sprintelt néhány métert, visszafogta magát, élvezte az izmaiban munkáló erőt.

      Tizenhét éves múlt; magas, jóvágású, barna hajú, barna szemű srác volt, cikkcakkban pisiltek utána a lányok. Iparművészeti szakközépiskolában tanult, grafikus szakon. Szabadidejében szaxofonozott, moziba, diszkóba járt, vagy a haverjaival lógott a városban, amelynek zöldarany kupoláit és ezüstös tornyait éppen előhívta a felbukkanó napkorong fénye a kósza köd mögül.

      Az óváros felől biciklicsengők hangját hozta a meglebbenő szél, kisvártatva feltűntek a hídon a kerékpárosok. Harminc-negyven lány és asszony kerekezett az újvárosi ruhagyár felé. Közöttük csíkos trikós, göndör hajú srác ugrabugrált, nyihogva rávert egy-egy pedálozó nőstény gömbölyű ülepére.

      – Mi van, öcsike? – mordult rá az egyik. – Azt hiszed, tied a világ?

      – Miért? – vágott vissza a fiú. – Talán nem az enyém?

      Füge a híd korlátjához húzódott, de a göndör hajú srác már észrevette, kikanyarodott a biciklisek közül az úttest közepére, és rákiáltott:

      – Helló, Füge!

      – Helló, Csacsa!

      – Mi van? Meleg csákány?

      – Ja! – fújtatott Füge.

      – Gerincre, apukám! – nevetett utána a másik. – Ne sajnáld!

      Füge nemzetközi kézjelzéssel válaszolt a havernak, megpördült a sarka körül, azután futott tovább. Csacsa az éjjel nem aludt a koleszban, örökké nőket kajtatott, ezúttal valószínűleg sikeresen. Ami azt illeti, mindig sikerei vannak. Ha egy-egy vidéken játszott vízilabdameccséről hazajön, a srácok mindjárt körbeveszik a hálóteremben. Csacsa a mérkőzést kezdi nekik elemezni, a srácok felhördülnek: „A bulákat mondd, a csajokról dumálj! És akkor leadja az esedékes sztorit: szüzek esengtek a kegyeiért, elvált asszonyok karmolták véresre a hátát, elhanyagolt családanyák tárták szélesre előtte kapujukat. „Ez az élet – vigyorog ilyenkor –, nem a mohácsi vész!

      Repülőgép kanyarodott a híd fölé, könnyű, fehér pamacsokat bocsátott ki magából. A pamacsok szétterültek, kibomlottak a légben, darabkáik lassan, lebegve szállongtak lefelé. Füge elkapott egyet közülük.

      „SZÍNESBEN SZEBB A VILÁG – FUJICOLOR!"

      Összegyűrte a zöld léghajót ábrázoló röpcédulát, lekanyarodott a híd oldallépcsőjén, átvágott a múzeumkerten, átrohant a Béke sugárút széles betonján, az első sarkon jobbra, a másodikon és a harmadikon balra fordult, végül lelassította a lépteit. Felszedett néhány apró követ a járda mellől, megcélzott egy ablakot, és elhajított egy kődarabkát. Semmi nem történt. Már a harmadik kő koccant az ablaküvegen, amikor végre meglebbent a függöny, s az ablakban megjelent Ágota álmos macskaképe. A lány megdörzsölte a szemét, nyújtózkodva beletúrt rakoncátlan, kócos, szőke fürtjeibe, a fiúra mosolygott. Füge percekig elnézte volna ezt a csakis neki szóló hajnali pantomimet, de hirtelen vége szakadt az előadásnak, a lány eltűnt az ablakból, és a függöny összezárult.

      – Minek futkos ez ide minden reggel? – kérdezte rosszallóan Ágota partvisforma nagyanyja a lakás két szobáját elválasztó ajtóban. – A végén még teherbe ejt!

      – Ablakon keresztül? – kacagott Ágota, majd hízelkedő mosollyal indult a piszkos rózsaszín hálóingben veszteglő öregasszony felé. – Ne fesd az ördögöt a falra, nagyikám! Csak azért futkos, hogy edzésben legyen!

      Füge már ismét a hídon fújtatott. A folyó közepe fölött megállt, körülpillantott. Nyugatra a folyó szikrázva tűnt el a messzeségben, északon a színház kerek kupolája, a dóm kettős tornya és az óváros patinás háztetői ragyogtak. Ellátott közöttük a Mars térig, ahol régen vándorcirkuszosok ütötték fel a sátrukat, bohócruhás zsonglőrök gyakoroltak egykerekűjükön, s a gyermekeknek ötven fillérért megmutatták a ketrecbe zárt, szomorú szemű vadállatokat. Manapság piaci élet zajlik a téren, a lacikonyhák és a bóvlit áruló butikok pavilonjai között csencselőktől koreai számítógépet, román konyakot, afrikai nemi bajt szerezhet be az embert, ízlése szerint. A buszpályaudvar is a téren kapott helyet, mögötte felsejlett a teret lezáró börtönépület komor, szürke tömbje, keleten a szalámigyár toronyháza mögött lakótelepi ablaksorok villogtak a reggeli napsütésben, míg délre az újvárosi liget és az ártéri erdősáv zöldje hunyorgott.

      Füge többször tévedt el szándékosan a liget kanyargós ösvényein egy-egy alkalmi bigével. A lányok hagyták, hadd keresse az utat a blúzuk alatt vagy a nyakszirtjükre simuló selymes pihék között. Némelyik készségesen megbotlott az első alkalmas gyökérben, csak hogy belekapaszkodhasson a fiúba, és maga mellé ránthassa a puha földre. A lányok ilyenkor pihegve feküdtek a lombsátor sötét sűrűjében, szemük mohón világított. Füge mégis dolgavégezetlen kecmergett fel mellőlük, hiába kulcsolódtak a nyaka köré a lánykarok forrón és követelőn. „Mit tudom én, hogy miért? – vonta meg a vállát, valahányszor Csacsa rákérdezett. – Nem érdekel annyira az eksztázis. „Szerintem te gazolsz! – nevetett Csacsa. „Mit csinálok? „Félsz. „Ugyan mitől? „Attól, pofikám, hogy nem sikerül! „Már miért nem sikerülne? „Elélvezni mindenki tud! – jelentette ki Csacsa. – De tisztességesen megdugni egy bigét, hogy érezze is a szerencsétlen, hogy most aztán tényleg meg lett dugva…! Az azért nem akármi. „Te csak tudod… – morogta Füge. „Igen! – vigyorgott a másik. – Én tudom.

      Most, hogy a lépcsőn feltrappolva ismét benyitott a mosdóba, megérezte magán a haver kaján tekintetét. Csacsa nagy műgonddal borotválta nem létező szőrszálait, a mosdó tükréből vigyorgott Fügére.

      – Na, megvolt?

      – Vigyázz, nehogy megvágd magad! – Füge egy szabad mosdókagylóhoz lépve szappanozni kezdte a hóna alját.

      – Wilkinson! – nevetett rá a borotválkozó haver.

      – Attól kinől? – érdeklődött fapofával Füge, de nem folytathatták szellemdús ütésváltásukat, mert az ügyeletes beordított a mosdóba.

      – Hálószemle, fütyikéim!

      – A rend! – emelte fel horgas mutatóujját Dzsokkó tanár úr, miután az egyik hálólakó szekrényének felső polcáról mindent a földre söpört. – A rend! – Talányos mosollyal sétált el a nyitott szekrényeknél felsorakozott srácok előtt. Néhány elkésett ürge tisztelettudóan ráköszönt, és sietve helyére állt. Dzsokkó egyszer csak megdermedt, a levegőbe szimatolt. – Mi ez?

      Füge és Csacsa merev vigyázzban állt Kis Lajta csukott szekrénye előtt. A szekrény japánul énekelt.

      Mint valami szimatot fogott vadászkutya. Dzsokkó odacsörtetett.

      – Szabad?

      A szekrény egyre hangosabban dalolt.

      Dzsokkó megállt az éneklő bútor előtt, ábrándos tekintetét Csacsára emelte.

      – Kinyitná?

      Csacsa kitárta a szekrény ajtaját. Odabent a nagy fülű Kis Lajta kuporgott.

      – Szív küldi szívnek szívesen…

      – Egy hét kimenőelvonás – bólintott Dzsokkó. – Az egész hálónak – tette hozzá nyájasan, és kacsázó léptekkel kifelé indult.

      Kis Lajta megbántva szólt utána:

      – Miért? Hamis volt?

      Ágota könnyű, nyári overallban indult el hazulról, öt perccel nyolc után. Soha nem tudott idejében útnak indulni. Hosszan válogatott a ruhái között, míg végre felöltözött, és megmutatta magát a tükrének. A tükör incselkedve szólt hozzá:

      „Szép vagy, szép vagy, de tudd meg…"

      – Fújd fel magad! – Ágota bosszúsan nyelvet öltött a tükörre, átöltözött, majd ismét elébe állt. A tükör megint a szekrényhez zavarta, és ez így ment, amíg a nagyanyja véget nem vetett a hancúrozásnak.

      – Hiába húzod az időt, fiam, olyan szép úgyse leszel, mint én voltam a gazdaszínkör előadásán, Tyukodon, ahol pásztorlánykát adtam a Nyári szerelem-ben!

      Ágota sötét pillantást vetett a hajdani pásztorleányra.

      – Elég régen volt már az a Nyári szerelem!

      – Jaj, régen volt, fiam, de én olyan szép voltam, olyan gyönyörű…! – illegette magát a matróna – Gondold csak el! Darázsderék, széles csípő, meglehetős kebel… A szolgabírónk tövig rágta a pipája szárát a gyönyörűségtől!

      – És én? – toppantott Ágota. – Én miért születtem ilyen nagy kezűnek, nagy lábúnak, nagy fenekűnek?

      – Volt szebb is a kórházban – nevetett a nagyanyja –, de anyád téged választott. Na, kapkodd magad, elmúlt nyolc óra megint. Siess!

      Ágota nem tudott sietni. Soha nem ment ugyanazon az útvonalon az iskolába. A régebbi és az újonnan épített

      Enjoying the preview?
      Page 1 of 1