Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

8 óra 2 perc
8 óra 2 perc
8 óra 2 perc
Ebook172 pages1 hour

8 óra 2 perc

Rating: 0 out of 5 stars

()

Read preview

About this ebook

Harry Hughes, a Scotland Yard fiatal, de annál ambiciózusabb főfelügyelője a Rodriguez regények visszatérő alakja. Az író bűnügyi regényeinek hőse mindig legyőzi gonosz ellenfeleit. A lélektanban is jártas detektív a legravaszabbak eszén is túljárva kitalálja a gonosztevők gondolatait, és ha kell, vasmarokkal ragadja meg őket.
Hughes főfelügyelő Rodriguez „Láthatatlan íjászá”-ban bukkan fel először 1935-ben, majd a második világháborúban, az angolok norvégiai partraszállásakor, az Intelligence Service ezredeseként találkozunk vele utoljára, az „Északi fény” című háborús regényben.
Harry Hughes alakja főként három kisregényben érlelődik meg. A trilógiából a második, a „8 óra 2 perc”, a Képes Krónika folytatásos regénye, szintén 1935-ben jelent meg. A harmadik kötetben, „A mankós ember”-ben a szerző az előszóban utal a történetek rokonságára. Ennek fő láncszeme pedig a felügyelő, aki bár legyőzhetetlen és vakmerő, de néha kisfiús, és a nők szeme is megakad rajta…
LanguageMagyar
Release dateDec 10, 2013
ISBN9789633448229
8 óra 2 perc

Read more from E. A. Rodriguez (Barsi ödön)

Related to 8 óra 2 perc

Related ebooks

Reviews for 8 óra 2 perc

Rating: 0 out of 5 stars
0 ratings

0 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    8 óra 2 perc - E. A. Rodriguez (Barsi Ödön)

    E. A. RODRIGUEZ

    (BARSI ÖDÖN)

    8 ÓRA 2 PERC

    Honlap: www.fapadoskonyv.hu

    E-mail: info@fapadoskonyv.hu

    Borító: Kovács G. Tamás

    978-963-344-822-9

    © Fapadoskonyv.hu Kft.

    © Barsi Ödön jogutódja

    I. FEJEZET

    Különös, meseszerű világítás derengett a folyó fölött. Az égbolt tompa aranykupolája mindinkább elszürkült, jelezve a közeledő estét. A láthatár peremén még a lemenő napkorong aranysárga és vörös sugarai izzottak, de a fűzfák fekete ágai mögött már a hold halvány tányérja tűnt elő. A bizonytalan világítás elmosódóvá tette a fák hosszan elnyúló árnyait. A folyó partján felcsillantak az esti pásztortüzek imbolygó lidércfényei. A kis sziget csúcsán kezdődő nádas hajladozott és suttogott az esti szélben.

    Egon Baxter néhány gallyat tett a tűzre és végig pillantott a sötétedő folyón.

    – Sajnos, nemsokára indulnunk kell!

    A leány halkan felnevetett és felkönyökölt a magas fűben. A pattogó tűz szeszélyes vörös sávokat rajzolt a fiatalember arcára. Baxter gyöngéden megrázta az alvót, de ijedten kapta vissza a kezét. A nagy újfundlandi kutya, mely addig összekuporodva hevert a tűznél, hirtelen felugrott, fogát vicsorgatta és vészjóslóan morgott.

    – Csend Cerberus – mondta a leány és fehér karjával magához ölelte az állat hatalmas fejét.

    Harry Hughes felnyitotta a szemét és felült. Haja kócosan lógott a homlokába. Álmosan pislogott.

    A leány kacagott.

    – Kár, hogy nincs tükör kéznél. Mondhatom, siralmasan gyűrött az arca.

    Hughes zavartalanul nyújtózkodott.

    – Elfelejti, Dorris, hogy a jó alvás mindennel többet ér.

    – Készséggel elhiszem, de a romantikához igazán nincs érzéke.

    Hughes csodálkozó arcot vágott.

    – Idáig azt hittem, hogy magának sincs, kedves Dorris. Sokszor elnéztem, mikor kis keze végtelen számsorokat és mértani ábrákat vitt a papírra, vagy a teleszkóp fogantyúit igazgatja. Ilyenkor annyira hasonlít édesapjához, a rideg csillagászhoz…

    – Nagyon téved Harry – vágott közbe a leány élénken –, ha azt hiszi, hogy édesapám rideg. Aki sokat foglalkozik az ég csodáival, az hívőbb és jobb ember, mint bárki más… A csillagokból különös varázs árad felénk. Maga ezt különben nem tudja megérteni Harry… Ha most festő volnék, megörökíteném ezt a gyönyörű esti hangulatot… Nézze, az obszervatórium kupolája milyen feketén rajzolódik ki az ég szürke hátteréből… és nézze a fekete folyót, melyben már a hold remegő fénye tükröződik.

    – Gyönyörűen tud beszélni, Dorris – kiáltott fel Baxter lelkesülten –, szívesen hallgatnám reggelig.

    Hughes bólintott.

    – Gyönyörűen – hagyta rá szórakozott hangon –, de csodálkozom, hogy a kastélyban még egyetlen ablak sincs kivilágítva.

    – Még korán van – jegyezte meg Dorris. – Nyolc óra előtt nem gyújtanak villanyt.

    – Oda nézzenek – kiáltott Baxter és a távoli domb felé mutatott.

    – Tűzijáték! – ujjongott a leány. Igazán gyönyörű.

    – A rakéták sziporkázva szálltak a magasba. Forgó tűzkerekek és üstökösszerű fénycsóvák villantak fel a sötétedő égbolton. Színes szikracső hullt a hallgatag vízre. A látvány nem tartott sokáig. Időközben teljesen besötétedett.

    – Már vége – sajnálkozott Dorris csalódottan –, talán még megismétlik.

    A kis társaság pár percig várakozott. A tűzijáték azonban nem ismétlődött meg.

    – Igazán kár – mondta a leány, és nagyot sóhajtott.

    Hughes gúnyosan mosolygott.

    – Bizonyára nem volt több pénze az illetőnek rakétára

    – Hallgasson, maga prózai lélek – mondta a leány, azután ábrándozva tovább beszélt: – Nem érzi ezt a különös varázst, amely körülvesz bennünket? Az alvó folyam olyan titokzatosan hömpölyög lábainknál, mint egy csodálatos, örökké mozgó bársonyszőnyeg… Nézze ott messze a folyam kanyarulatánál azokat a fényeket… A parányi piros lámpák úgy integernek felénk a sötétből, mint egy mesebeli álomhajó vörösen izzó szemei.

    – Valami vontatógőzös lesz – mondta Hughes ásítva.

    – Azonban jobb lesz, ha továbbállunk. Rengeteg szúnyog van itt!

    – Kiállhatatlan fráter – duzzogott Dorris, és egy ággal ingerülten a tűzbe csapott. A szétpattanó szikrák sercegve aludtak ki a nedves fűben. Baxter hangosan nevetett.

    – Mondtam már magának Dorris, hogy Harryből ne igyekezzék költőt csinálni. Minden fáradtság hiábavaló!

    – Ez igaz – mondta Hughes mély meggyőződéssel.

    – Az est különben nagyon kellemes, és ha megengedik, még egyszer megfürdöm, mielőtt a csónakba szállunk. Leúszom a sziget végéig. Azt hiszem, Cerberus is velem tart!

    Néhány pillanat múlva Hughes már a folyó hűs hullámaiban úszott. A kutya örvendő csaholással követte. Dorris a tűzbe bámult és elmosolyodott

    – Nem lehet haragudni Harryre. Olyan, mint egy nagy gyerek. Képes lenne reggeltől estig a vízben lubickolni. A kutyámat már egészen elhódította tőlem, örökké együtt vannak!

    – Nem lehet csodálkozni Harryn – mondta Baxter. –Elvégre szabadságon van, ilyenkor semmi más nem érdekli, mint az úszás, evezés…

    – Tegye még hozzá az evést és alvást – vágott közbe a leány –, akkor teljes lesz Harry programja.

    – Azt hiszem, nem ismerne rá barátunkra, ha Londonban találkozna vele. Harry állítólag egyike a Scotland Yard legképzettebb és legügyesebb detektívjeinek. Az összes elképzelhető mérget azonnal felismeri. Ujjlenyomatokból képes megállapítani egy bűntény teljes lefolyását.

    – Ne túlozzon, Egon – mondta a leány nevetve –, mindebből csak annyit hiszek el, hogy Harry a rendőrség szolgálatában áll. Ezt ugyanis tudom.

    Baxter vállat vont.

    – Sajnos nincs módomban állításomat igazolni… Kérje meg Harryt, hogy meséljen egyet-mást az úgynevezett nagy esetei közül!

    – Ne tréfáljon – szólt közbe Dorris –, Harry két hét óta van itt, és még sohasem beszélt többet a legszükségesebbnél.

    – Talán térjünk át más témára – ajánlotta a fiatalember. – Édesapja megígérte, hogy ma este az Androméda-ködről tart nekünk egy kis előadást. Mióta itt vagyunk maguknál, egyre jobban érdeklődöm a csillagászat iránt. Felejthetetlen marad nekem az a pillanat, mikor először belenézhettem a teleszkópba… Különös érzés, ha a lencse fénykörében megjelenik egy-egy égi test képe… A ragyogó Jupiter a körülötte keringő holdakkal és a vörös fényben izzó Mars… Idegen ismeretlen világok, melyeken talán emberhez hasonló lények élnek… Csillagok, melyek a mi szemünkben még ragyognak, a valóságban, pedig már nem léteznek. Évszázadok telnek el, míg egy távoli égitest megsemmisülését az emberi szem észlelheti. És hány égitest, csillag van még elszórva a mérhetetlen űrben, melynek létezéséről még nem is tudunk. A fénysugár hosszú évekig rohan az éterben, míg a földre ér… Ismeretlen, hallgatag jégvilágok és izzó csillagok, végtelen, gomolygó ködképek… Csodálatos tudomány a csillagászat… Tudósnak, költőnek egyformán nagyszerű.

    – Bravó, Egon – mondta a leány meleg hangon. – Örülök, hogy ennyire tud lelkesülni!

    – Csak néha – dadogta a fiatalember hirtelen zavarában és a tűzbe bámult…

    A száraz gallyak pattogtak, a kavargó szikrák a szél szárnyán a magasba emelkedtek.

    Dorris hirtelen felnevetett. Baxter csodálkozva kapta fel a fejét.

    – Most már értem, hogy apus miért nem szívlelheti Harryt – mondta a leány nevetve. – Tegnap vacsora után elaludt a karosszékben, mikor néhány csillagászati probléma került szóba.

    – Olyan hangosan beszélnek, hogy minden szót megértek – kiáltotta Hughes a füzesből felbukkanva.

    A fel-fellobbanó tűz fényében a fiatalember még karcsúbbnak látszott. Barna testén megfeszültek az izmok, és egyetlen ugrással a tűznél termett. A nagy kutya harsány ugatással követte és megrázta víztől csepegő bundáját.

    – Olyan, mint egy faun – kiáltotta Dorris nevetve –, csak a virág hiányzik a fejéről… Egészséges, izmos és kissé buta…

    Hughes arca elfintorodott.

    – Kedves Dorris – mondta csúfondárosan –, a logika, úgy látszik, nem erős oldala. A faunok először is nem viseltek fürdőruhát, másodszor nem hordanak gumicipőt és harmadszor…

    – Kegyelem – nyögte Dorris tréfásan. – Feladom a harcot, és megígérem, hogy nem hasonlítom többé semmiféle pogány istenhez.

    – Ezt el is várom – mondta Hughes tettetett komolysággal. – Képzelje el, hogy valami bolond festő meghallaná a maga hasonlatait és lefestene virágokkal a fejemen, kezemben hétágú síppal és körülöttem kacér najádokkal… Másnap kérhetném elbocsátásomat a Scotland Yardtól.

    – Azt hiszem, indulhatunk! – kiáltott Baxter vidáman.

    – Hacsak nem akarunk itt a szigeten görög pásztorjátékokat bemutatni – kacagott Dorris.

    – Tehát startolunk – mondta Hughes szakszerűen, és a könnyű csónakot betolta a vízbe. – A brigg indulásra készen áll! – jelentette halálosan komolyan. – Minden ember a fedélzetre!

    Baxter gondosan eltaposta a tüzet, és a leányt a csónakba segítette. A nagy kutya egyetlen szökéssel követte Dorrist, és lábához kuporodott. A két férfi helyet foglalt az evezőknél.

    A leány halk, csengő hangon énekelni kezdett:

    Egyszer, tudom, nekem is megjelen

    A boldogság – a szerelem.

    Jönni fog az egyetlen pillanat

    S tán észrevétlen elhalad…

    Egyszer, tudom, nekem is megjelen

    A boldogság – a szerelem

    És úgy félek, hogy fel nem ismerem…

    A csónak gyorsan távolodott el a szigettől. Az evezők halk, egyenletes csobbanással merültek e habokba. A sötét vízen ezüstös csík fodrozódott a csónak nyomán…

    II. FEJEZET

    A kékes holdfény megvilágította a Ratcliffe-House impozáns méreteit. A régi kastély az angol gótika egyik legszebb alkotását képviselte. A hatalmas támpilléreket és a csúcsívben végződő karcsú ablakokat az éjszaka különös árnyjátéka még magasabbnak tüntette fel. A kőcsipkék szeszélyes vonalán kékes fény csillogott… A régi épületet fedett folyosó kötötte össze az obszervatóriummal.

    Az óriás park hallgatagon, sötéten terült el a kastély körül. Hatalmas fák sorakoztak a folyópart mellett és egy-egy ág lelógott a víz fekete tükrére…

    A csónak orra halkan ütődött a parthoz. Hughes sietve kiugrott, és Dorrist a partra segítette. Baxter az evezőket nyalábolta fel.

    A vasrácsos kertajtó csikorogva tárult fel… A kavicsos úton sötét alak közeledett… A holdvilág az öreg inas halálsápadt arcát világította meg.

    – Végre – dadogta. – Szörnyű szerencsétlenség történt!

    Dorris halkan felsikoltott.

    – Csak nem az édesapám?

    – Nem, miss – mondta az öreg ember szakadozottan. – Őlordsága öccse agyonlőtte magát! A vendégszobában történt a szerencsétlenség…

    – Siessünk – mondta Hughes, és meggyorsította lépteit.

    A nagy csillár fénye nappali világosságot varázsolt a tágas helyiségre. Alig néhány lépésnyire az ajtótól egy férfi hevert széttárt karokkal a süppedő szőnyegen.

    Hughes fürkészve nézett körül, mintha minden egyes arcot és tárgyat az emlékezetébe akarna vésni.

    Közvetlen az ajtónál állt John Ratcliffe lord, a kastély ura. Az idős embert nagyon megtörte a csapás. Könnyes szemmel meredt öccse holttestére… Dorris átölelte édesapját, és keservesen zokogott. Williams falfehéren állt az ajtónál. Webbs őrmesterrel, a falubeli rendőrség vezetőjével.

    Hughes lehajolt a holttesthez és gondosan megvizsgálta.

    A halott arcára alvadt vér tapadt. A golyó a jobb halántékon keresztül hatolt az agyvelőbe. A seb körül

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1