A tények mágiája: Mészöly Miklós időskori prózája

GRENDEL LAJOS

A TÉNYEK MÁGIÁJA

Mészöly Miklós időskori prózája

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-132-0

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Grendel Lajos

BEVEZETŐ

Mészöly Miklós prózáival még személyes megismerkedésünk előtt, 1969 nyarán találkoztam először, amikor egy kis visegrádi könyvesboltban megvásároltam a Jelentés öt egérről című novelláskötetet. Több mint harminc évvel később elmondhatom talán, hogy ez a találkozás hosszú időre meghatározta írói gondolkodásomat és irodalmi ízlésvilágomat. Nem kis részben ez az évtizedeken átnyúló intenzív irodalmi élmény motivált ennek a kis dolgozatnak a megírására is. Másfelől – e könyv írása közben – nem kevés gondot is okozott. Meg tudok-e birkózni a mészölyi próza iránti elkötelezettségemből eredő esetleges elfogultságaimmal? Vallomásos esszén kívül belekontárkodhat-e egy író pályatársa műveinek értékelésébe, minősítésébe, nem teszi-e jobban, ha ezt a terepet mindenestül átengedi az erre talán illetékesebb irodalomktirikusoknak és irodalomtörténészeknek?

Mészöly Miklós írói munkássága a 70-es évek végétől az irodalomtörténész- szakma figyelmének középpontjába került. Annak ellenére, hogy az író sosem tartozott a pártállam ideológusainak és irodalomtörténész főpapjainak a kegyeltjei közé, műveiről ettől kezdve számtalan kritika, irodalomtörténeti esszé és tanulmány látott napvilágot, főként folyóiratokban, s amelynek betetőzése Thomka Beáta Mészöly Miklós című kitűnő monográfiájának a megjelenése lett a 90-es évek közepén. A monográfia a Mészöly-életmű egészét veszi szemügyre, benne az írónak az időskori prózáját is, amely ennek a kis könyvnek is a témája.

Noha Mészöly Miklós Film utáni prózáinak elég nagy kritikai visszhangja volt, ebbe a visszhangba egyre erőteljesebben belejátszottak azok a szempontok is, amelyek az új prózaíró (Esterházy, Nádas, Hajnóczy stb.) és a velük szinte egy időben színre lépő irodalomtörténész-nemzedék (Szegedy-Maszák Mihály, Kulcsár Szabó Ernő, Balassa Péter stb.) új kontextust teremtő munkái vetettek föl. Ez a nemzedék joggal tekintette egyik írói-szellemi elődjének Mészöly Miklóst, hiszen az ő írói stratégiája ütötte a legnagyobb rést a konzervatív-realista-anekdotikus magyar epikai hagyományok falán. A Szárnyas lovak kö­tet­tel kezdődően azonban az „új próza és a mészölyi epika útjai látszólag eltávolodtak. Hogy miért, arra éppen a legilletékesebb, Mészöly Miklós adott többször is választ a Szigeti Lászlóval készült maratoni interjúkötetében, a Párbeszédkísérletben. A dolgozatomban idézett Mészöly-szövegek akár az „új próza egyes törekvéseinek nem is nagyon burkolt bírálataként is értelmezhetők. Mészöly időskori prózáinak egyik karakteres jegye az, hogy bennük, a Film előtti prózáihoz képest, jelentősen megnő a valóságreferencialitás (pannóniai, közép-európai) iránti igény. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a történelmi, szociológiai, létfilozófiai távlatba helyezett és demitizált fikcionalitás, a közép-európai sorshelyzetek, egyéni és kollektív drámák sűrű atmoszférájú felidézésével valamiféle írói hátraarcot cselekedett volna, visszahátrálást azokhoz az írói beszédmódokhoz, amelyeket korábban olyan hevesen elutasított. Legmaradandóbb kisprózáiban olyan nézőpont- és időtechnikákkal kísérletezett, amelyekkel megalapozható lenne egy új, a (direkten történetmondó vagy anekdotikus) réginél hitelesebb „realista" beszédmód – realizmuson itt a létről való hiteles, antiutópisztikus és antiideologikus beszédet értve.

Mészölynek ez a majd két évtizedes kísérletezése nem volt töretlen, és nem mindig járt művészi sikerrel. Kései korszakának prózaköteteiben remekművek és kevésbé sikerültek kerülnek egymás mellé. Dolgozatomban azokra a prózáira igyekeztem összpontosítani, amelyekben, véleményem szerint, a legtovább merészkedett a realista beszédmód művészi újrastrukturálásában, a történetelvűség, az idő- és a nézőponttechnika újfajta, irodalmunkban eddig kipróbálatlan összjátékának a kimunkálásában. Ezért bizonyára lesznek olvasóim, akik hiányolni fognak a dolgozatomban elemzett Mészöly-művek közül olyan írásokat, amelyek reprezentatívak ugyan, de a vizsgálatom szempontjából kevésbé fontosak, s egyes műveket többre, másokat kevesebbre érdemesítenek, mint ennek a dolgozatnak az írója.

Mészáros Sándor veti föl a Kalligram 1996-os Mészöly-számában azt a kérdést, hogy az író Film utáni munkássága alakítója-e napjaink, a 20. század vége magyar epikájának. Ez a kis dolgozat arról akarja meggyőzni olvasóit, hogy egyértelműen igen, mert úgy hangolódik rá, kapcsolódik vissza a magyar próza legjobb hagyományaihoz, hogy közben új, nyitott kisprózai formákhoz jut el – vagyis alapjaiban vizsgálja felül, de nem utasítja el ezeket a hagyományokat. Amit a Szárnyas lovakkal, a Lesiklással, a Magyar novellával és még több más, ebből a korszakból származó művével elkezdett, az járható, folytatható út a fiatalabb írónemzedékek számára is.

A TÖRTÉNET VISSZAHÓDÍTÁSA

1

Negyedszázaddal ezelőtt, 1976-ban jelent meg Mészöly Miklós Film című regénye, amely nem annyira fordulópont az író pályáján, mint inkább szintézis és lezárás, a későmodern magyar epikában is domináló történetközpontú elbeszélés végső trónfosztása. Eddig a pontig Mészöly Miklós írói pályája leírható a történetközpontú epika dekonstrukciójának olyan folyamataként is, amelynek főbb állomásai a Magasiskola, Az atléta halála, a Saulus, a Pontos történetek, útközben, a Nyomozás-ciklus kisprózái s végül a legradikálisabban „antiepikus" Alakulások. Olyan fejlődésívként, amelynek megvan a logikája, s amelyben az előbb felsorolt művek, a Filmmel bezárólag, láncszemekként kapcsolódnak össze. Ezek a művek a magyar irodalom ötvenes, hatvanas és hetvenes évekbeli kontextusában kihívóan újszerűek és provokatívak voltak, s a korabeli irodalomkritikusok zöme nem is igen tudott mit kezdeni velük. Mészöly faltörőkos-szerepe, úttörő jelentősége a nyolcvanas években végbement paradigmaváltás tükrében vált nyilvánvalóvá mint ennek a paradigmaváltásnak legjelentősebb magyar irodalmi előkészítője és előzménye. Így látja ezt Kulcsár Szabó Ernő is, aki irodalomtörténetében az Alakulásokat „korszakjelző" szövegnek tartja, s megállapítja: „1975-ös kötetbeli megjelenése óta ez a novella ama fordulat első vitathatatlan jelzésének számít, amely a