Panel-halom

SUMONYI ZOLTÁN

PANEL-HALOM

Nagy Lajos emlékének

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Korrektor: Horváth Annamária

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-496-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Sumonyi Zoltán

SZEPTEMBER 14.-ÉN PÉNTEKEN A NAP 5 ÓRA 19 PERCKOR KEL, de a panelház lakói még soha nem győződtek meg az 1979-es zsebnaptár ezen állításának hitelességéről. Nem mintha mindenki aludna még ilyenkor. Sőt 5 óra 19 percig tizenegy lakó lép ki a ház kapuján; kilencen azért, hogy elinduljanak munkahelyük felé, ketten meg azért, hogy kutyájukat sétáltassák a ház körüli parkban. Ők pedig már huszonöt-harminc perce felébredtek, de sem az álmosság, sem a reggeli kapkodás, készülődés, sem pedig a munkába való sietség nem alkalmas az efféle előrejelzések ellenőrzésére. Úgyhogy valószínűleg észre sem vennék a napfelkeltét.

4 óra 50 perckor, amikor az IE-s Trabantos lakásában, a hetedik emeleten felcsörög az ébresztőóra, a ház előtti parkolóból kihúz egy fehér Zsiguli, s a kapun kilép egy kiskatona. A Zsigulinak, amint kifordul jobbra a Váci út elé, felgyulladnak tompított reflektorai, az Árpádhíd étterem előtt csak lelassít, és mivel alig van most forgalom, meg sem áll, kettesben hagyva a sebességváltót, nagy ívben balra fordul, s elhajt Újpest irányába. A kiskatona – nyári kimenő-egyenruhában, fején tányérsapkával – fázósan indul át a parkon, de mielőtt kiérne a Váci útra, egy alkalmi gyalogösvényen felszalad a hídra, átbújik a korláton és így épp akkorra ér a megállóba, amikor a 84-es busz az Árpád-hídra kanyarodik.

Az IE-s Trabantos lenyomja az óra csörgőgombját, hadd aludjon még a felesége, és átmegy a nagyszobába. Ott már szinte világos van, minthogy a sötétítő függönyöket nem szokták összehúzni, kinyitja és kifordítja a középső ablakot s lenéz a parkolóba. Ösztönös mozdulat ez is, pontosan úgy, mint a csörgőóra elhallgattatása, hiszen még nem ébredt föl teljesen, annyira azonban mégis ébren van, hogy elégedetten tudomásul vegye: kocsija ott áll sértetlenül az ablak alatt, ahol délután leállt vele. Az IE-s Trabantosnak agyonápolt világoskék Zsigulija van! Nem új, de újszerű állapotban vette a megkímélt kocsit hosszas keresgélés és alkudozás után, s óriási szerencséjére alig három hónapja, vagyis nem sokkal a gépkocsi árak általános emelése előtt. S még hatvanötezerért!

A panelház lakóit persze – akik tizenegy év után is legtöbben csak az autók rendszámáról és márkájáról ismerik és különböztetik meg egymást – nem nagyon zavarja ez a változás. Ők évekkel ezelőtt IE-s Trabantosként ismerték meg a hetedik emeleten lakó fiatalembert, így beszéltek róla, és valószínűleg még nagyon sokáig csak így fogják emlegetni. Igazuk is van! Ha megkísérelnék követni az autók változásait, lehetetlenné válna közöttük mindenféle társalgás. Mintha valaki mindig új nevet venne föl! S ez bizony bábeli zavart, teljes bizonytalanságot okozna: sosem tudhatnák pontosan, hogy ki kiről beszél. Éppen elég nehézkes személyleírásokkal megkülönböztetni azokat, akiknek még nincs kocsijuk! Mert a ház előtti parkolóban most, 4 óra 52 perckor ötvenöt gépkocsi áll, vagyis a százharminckét családnak több mint a felét névről vagy legalább foglalkozásról kellene ismerni. Igaz ugyan, hogy azokról nincs is nagyon mit beszélni. Legalábbis itt, a ház előtti parkolóban.

Persze ezt a parkolót már így is kinőtte a ház. Kétoldalt szorosan egymás mellett állnak benn a kocsik, s aki délután 5 óra után érkezik haza, az már nem is tud hova beállni. Hát csak megáll valahol. Este 9 és hajnali 5 között a parkot szegélyező járdákon egymást érik az autók, megbiccenve állnak egy-egy első és hátsó kerekükkel a járdán, a másik kettővel lent az úttesten. De még ott sem jut hely mindenkinek, úgyhogy mindennap négy-öt kocsi gazdája vállalja a följelentés vagy a helyszíni bírságolás kockázatát, és felhajt a park gyepére. Mégsem állhatnak meg az úttest közepén!

Ma már nehéz lenne kideríteni, hogy tizenegy évvel ezelőtt takarékossági okból-e, vagy pedig azért nem terveztek nagyobb parkoló teret a tízemeletes Larsen-Nielsen típusú házak elé, mert senki sem számíthatott a magán gépkocsik ilyen ütemű szaporodására? De való igaz, hogy itt akkor még túlzásnak is tűnt ez az óriási aszfaltozott térség, amelyen nyolc-tíz Trabant álldogált, s egy-egy öreg Moszkvics, Volkswagen, Fiat. Aztán négy-öt év múlva hirtelen szaporodni kezdtek a ház előtt a Trabantok, az öreg kocsik kicserélődtek új Skodákra, Zsigulikra – és újabb két-három év elteltével megindult a Trabantok rohamos metamorfózisa is. Előbb használt Zsigulikra, Skodákra, Wartburgokra cserélték őket, azután a használtakat újakra. Hiába, na, ez a fejlődés! De a panelház autós közösségének tudatában – ha csak valami rendkívüli nem történik, mint például nyáron is, hogy valakinek az ötödik emeletről hat és fél éves Wartburgja helyén egyszerre csak egy vadonatúj metálkék Ford Capri áll, amit már a rátartibb autósok is körbejárnak – tehát ha valami ilyesmi nem történik, akkor mindenki az első kocsijával írja be magát a köztudatba. Ahogy az IE-s Trabantos is a hetedikről, aki miközben másodszor pillant le a Zsigulijára, észreveszi az újságkihordót; pontosan 4 óra 55 perckor jön végig a ház előtti járdán, s nagy zöld vászontarisznyájával befordul a kapun. Az IE-s egy pillanatig arra gondol, hogy itt várja meg az újságost, s még borotválkozás előtt a nagyszobában futja át a sportoldalt és a főbb címeket, kényelmesen belesüppedve a buklé huzatú, szivacsos ülőgarnitúrába, de aztán észbe kap, hogy hiszen az a világ már elmúlt, amikor a postás vagy az újságos feljött a lakásokig. Nem is való már másra az ajtókon lévő levélszekrénynyílás, mint hogy lecsapódó alumínium tetejével bezörögjenek, ha valami miatt a ház lakói mégis beszólnak egymáshoz. Aki a csengőt nyomja meg, arról biztosan tudni lehet, hogy nem ebben a házban lakik.

A reggeli lapokat is tehát csak a félemeleti levélszekrénybe dugják, így az IE-s fiatalembernek le kell mondania a korai olvasásról. Na majd a gyárban! Addig is bekapcsolja a táskarádiót, és bevonul vele a fürdőszobába. A rádióban valami agyöblögető zene szól, híreket majd néhány perc múlva, az 5 órai Reggeli Magazinban mondanak, addig megmosakszik.

Kinyitja a vízcsapot, s még csak a meleg vizet engedi, hogy kifolyjon a csövekből az állott langyos víz, hiszen csak ezután tudja a keverőcsappal beállítani a megfelelő hőmérsékletet – tehát még mindig ezzel bíbelődik, amikor elhallgat a zene, és megszólal a rádióbemondó. „Kossuth Rádió Budapest, a pontos idő 5 óra." Öt sípszó hallatszik, majd a Reggeli Magazin szignálja. Utána egy kellemetlen hangú nő kezd el hadarni, illetve nem is hadar, csak valami furcsa, rosszul hangsúlyozó pattogással igyekszik ellensúlyozni gyengécske és kellemetlen tónusú hangját. Jó reggelt kíván, úgy is, mint a Reggeli Magazin szerkesztő-műsorvezetője, és közli, hogy ma 1979. szeptember 14-e, péntek van. A nap 5 óra 19 perckor fog kelni, kellemes enyhe az idő. Budapest fölött az égbolt derült, a hőmérséklet 15 Celsius-fok. – Az IE-s, aki már beállította a keverőcsapot, de még nem döntötte el, hogy átkapcsolja-e zuhanyra, vagy csak mosakodjon, az egész szövegből csupán a napfölkeltére kapja fel a fejét. Honnan tudja ez, hogy pont 19 perc múlva fog fölkelni a nap? És különben is, már teljesen világos van, akkor meg mi a fene világít?

„Most hallgassák meg a nagyvilág híreit" – pattogja a műsorvezető-szerkesztő, közben indokolatlanul – értelemszerűen indokolatlanul – különválasztja a nagy és a világ szavakat. Persze valószínűleg a levegője fogyott el, mert közben sóhajt is egy nagyot. De a híreket már egy erős hangú férfi olvassa fel: „Az ENSZ főtitkára szerint a nemzetközi politikára kedvező hatással van a nagyhatalmak közötti viszony javulása. Waldheim az ENSZ kedden kezdődő ülésszaka elé terjesztendő beszámolóban külön kiemelte a SALT-II megállapodás aláírását, valamint a kínai-amerikai viszony javulását. A dokumentum szerint a legfőbb gondok jelenleg a Közel-Keleten, Afrika déli részén és Cipruson vannak. Waldheim beszámolója a többi között hangsúlyozza, hogy az izraeli-egyiptomi külön-megállapodás új helyzetet teremtett ugyan, de a tartós rendezés csak a palesztinok jogainak biztosításával képzelhető el... –

Iránban vallási vezetőre bízzák a legfelsőbb állami hatalmat. Az alkotmányozó bizottság ugyanis már elfogadta azt a cikkelyt, amelynek értelmében a nemzet ügyeinek irányítója a mindenkori síita vezető. Ugyancsak Teheránból kaptuk azt a hírt, hogy az igazságügy-minisztérium visszakapja a felügyelet jogát a börtönök felett… –

A moszkvai Izvesztyija arról ír, hogy a Szovjetunió kész együttműködni Iránnal a jó szomszédság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján. Az újság szerint lehetőségek vannak a baráti kapcsolatok megszilárdítására és a gazdasági együttműködés fejlesztésére… –

A tanzániai elnök ma Londonba utazik, hogy a helyszínen figyelje a Rhodesia-konferencia alakulását… A tegnapi megbeszélés mindössze félóra hosszat tartott, mert nézeteltérések támadtak a fehértelepesekkel együttműködő rhodesiai színes bőrű vezetők között…"

A megkímélt Zsiguli új tulajdonosa már régen nem figyeli a híreket, szinte reflexszerű, megszokott mozdulatokkal borotválkozik. Legföljebb egy-egy szót, kifejezést hall meg az információáradatból; hogy ENSZ-közgyűlés, SALT-megállapodás, síita vezető. De nem érdeklik ezek a hírek, nem is nagyon érti őket, s főleg azt nem, hogy miért kell ezeket ilyen kora reggel a magyar dolgozók tudomására hozni. Legalábbis őt, a Híradástechnikai Gyár műszerészét mindez teljesen hidegen hagyja. A SALT-megállapodás aláírásáról ugyan eszébe jut egy filmhíradó; két hete látta a Margitszigeten az Agyő haver című francia detektívfilmet, s előtte mutatták be a Brezsnyev és Carter bécsi tárgyalásairól szóló híradót. De ebből is csak az ragadta meg a figyelmét, hogy milyen fantasztikus biztonsági intézkedések voltak Bécsben. Minden háztetőn, minden kémény mögött zsaruk álltak, távcsöves puskákkal, azt autók mellett meg állandóan futott három-négy gorilla; egyik kezük az autón, másik a farzsebükben. Az iráni helyzet pedig teljesen zavaros a műszerész számára. Ha egyszer a budapesti egyetemen díszdoktorrá avatják a sahot, akkor most miért örülünk úgy, hogy elkergették? Na jó, ez még a politikába is meg az ideológiánkba is belefér: nem szeretjük az uralkodókat. De miért szeretjük a fanatikus vallási vezetőket? Hát most materialisták vagyunk, vagy nem vagyunk