Napi forgács: Egy-két perces novellák

GERÉB JÁNOS

NAPI FORGÁCS

Novellák

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Geri Zsófia

978-963-374-094-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Geréb János

ÉS 1 *** HOLISZTIKUS

John Knife keresett hóhér volt a megyében. Keresett volt, és jól is keresett. A jó szakembernek mindig gyorsan híre kél, szájról szájra terjed, hogy mennyire lelkiismeretesen végzi munkáját. Olyannyira, hogy még a királyi udvarba is többször meghívták, ha a felszaporodott munka miatt kisegítésre volt szüksége az uralkodói ítélet-végrehajtásnak. Mi több, állást is ajánlottak neki ott fent, de ő úgy érezte, nem volna tisztességes szűkebb pátriája lakóit cserbenhagynia. Szerette a vidéket ahol felnőtt, szerette az ottani embereket. Érezte, hogy tisztelik, számítanak rá, bíznak benne, hiszen ki érthetné meg őket jobban, ki érezhetné át hitelesebben az ott lakók gondjait, mint az, aki közülük való. Persze nem volt könnyű egy királynak azt mondani, sajnos nem kíván élni az uralkodói keggyel, mi több, ezért könnyen valamelyik kollégája kezére is adhatták volna. De John Knife nemcsak a bárd, de a szavak forgatásához is jól értett. Meggyőzte a királyt, hogy bizony nem árt, ha a távolabbi vidék is világosan érti és látja, milyen szakemberekre van bízva, ha a királyi törvényeknek kell érvényt szerezni.

Mert John Knife igenis jó szakember volt. Ő nemcsak a kezelendő részre koncentrált az adott kivégzéstípusnak megfelelően, hanem az egész emberre. Mondhatni, a holisztikus módszerben hitt, tudta, beszűkült, csak egy területre összpontosító hozzáállással nem érhet el gyors sikert. Mindig az egész embert kezelte tehát. E komplex szemléletmódnak köszönhette, hogy mindenkinél gyorsabban és emberségesebben volt képes átsegíteni páciensét a halálba, illetve ha csak kínzásról volt szó, az egész országban nála vallották be leghamarabb bűneiket a gyanúsítottak. Sokan kérték őt, ítélethozók és elítéltek egyaránt, és noha az ország körzetesítve volt, a hatóságok gyakran szemet hunytak egy kis körzethatársértés felett.

John Knife-ot mindenki szerette. Sok halálraítélt és megkínzott őrizte meg jó emlékezetében a vele töltött néhány percet, esetleg órát, és soha egy rossz szót nem lehetett hallani felőle. Amikor a fekete halál elragadta, még a király is kifejezte részvétét, és igen nagy összegű gyorssegélyben részesítette a hátramaradt népes családot, továbbá posztumusz nemesi címet adományozott az elhunytnak. Szerencsére a családból két fiú is, mi több, az egyik leánygyermek is apja nyomdokaiba lépett, és noha sohasem érték el az apai magasságokat, tisztességes, jó szakmunkásként szolgálták a rászorulókat.

Manapság sokan próbálják visszavezetni családfájukat e nemes ősökig, de ezekről eleddig mindig bebizonyosodott, hogy csak közönséges gyilkosok.

ÉS 2 *** A KUTYA EGY ÁLLAT

– Te, tudja Kutya, hogy holnap levisszük a Balatonhoz?

– De hát honnan tudhatná, apa?

– Akkor mondd meg neki.

– De hiába mondanám, nem értené.

– Sokszor én sem értem, amit mondasz, úgy hadarsz. A mai fiatalokat egyszerűen nem lehet megérteni. Mintha egy másik nyelvet beszélnének.

– De apa, Kutya akkor se értené, ha nem hadarnék.

– Ugyan már miért nem?

– Mert Kutya egy kutya. Egy állat.

– Nana, kislányom, ezt a hangot nem szeretem. A mi családunkban ez nem volt szokás. Nem így neveltünk titeket. Senkit sem állatozunk le. Ez durva, és sértő.

– De apa, Kutya tényleg egy állat. Nem ember.

– Egyre kevésbé tetszik nekem, kislányom, amit mondasz. Attól, mert valaki más, még nem illik nem emberszámba venni. A másságot tisztelni kell, el kell fogadni és nem szabad előítéletekkel viseltetni valaki iránt olyasmiért, amiről nem tehet. Borzasztó, hogy ezt még mindig nem nőtte ki az emberiség. És most még a saját lányom is.

– De apa, Kutya egy állat, azaz nem ember, ezért nem tud beszélni, és ezért nem érti meg, hogy mit mondunk neki embernyelven. Vagyis azt se fogja megérteni, hogy holnap elvisszük őt a Balatonra.

– Ha emberi nyelven beszélsz valakivel, akkor mindig megérti, amit mondasz. Igen, persze az is lehet, vannak, akik nem tudnak beszélni, vagyis nem tudják megfelelően kifejezni magukat, de ezért nem szabad lenézni őket. Az emberi hang, az odafigyelés, nem hinnéd, mire képes. Szinte még az egyszeri állatot is szóra bírhatja.

– Na éppen erről van szó! Hogy a mi kutyánk egy egyszeri állat. Ezért nem értheti meg a holnapi programot. De akkor biztosan örülni fog neki.

– Hogy ki állat és ki nem, azzal nagyon óvatosan kell bánni. Még ma is nagy viták dúlnak arról, lényegében mi a különbség ember és állat között. De van itt egy másik, úgy érzem, alapvető erkölcsi kérdés. Sok szenvedést és nemegyszer tragédiát szült már az a hozzáállás, amikor mások helyett képzeltük el, mi a jó nekik, és döntöttünk a sorsukról, ilyenformán sokszor az ő akaratuk ellenére. És tettük ezt pusztán azért, mert a hatalom a mi kezünkben volt.

– De apa, Kutya biztosan nem fog szenvedni, ha levisszük a Balatonra, hát tudod, mennyire boldog, amikor nagy területen szaladgálhat és beletapicskolhat a vízbe.

– Lehet, lányom, de az is lehet, más boldogságot még nem ismerhetett meg, mert nem tettük elérhetővé számára, és ez akkor a mi felelősségünk. Egyszerűen nincs választása. Gondoltál már erre?

– Nem, nem gondoltam, mert ez marhaság. Ez egy kutya, egy állat, akkor boldog, ha velünk lehet, és szaladgálhat és tapicskolhat, és kész. És ez egészen biztosan így van. Te meg mindig viccelsz. De most nincs kedvem ehhez. Nem lehet veled két értelmes szót váltani.

– Na jól van, lányom, itt hagyjuk abba ezt a beszélgetést. Majd folytatjuk, ha lehiggadtál. Egyébként igen, úgy van, ahogy mondtad. Ebben a családban senkivel sem lehet két értelmes szót váltani. Azt hiszem, ezt megbeszélem Kutyával.

ÉS 3 *** POLIHISZTOR

Bob Hire legfőbb célja, mondhatni immáron életcélja volt, hogy elérje az igazgatása alatt álló főiskola egyetemmé való átminősítését. És ezt nem elsősorban személyes karriervágya diktálta, mint sokan gondolhatnák, hanem igenis szakmai elhivatottságtól vezérelve érezte úgy, az oktatás színvonala, az oktatott stúdium társadalmi jelentősége, és nem utolsósorban e szakma területén az utóbbi időkben felhalmozott tudástöbblet predesztinálja az intézmény magasabb osztályba való sorolását. Mert ki merné vitatni, hogy a mai világban egy jó bérgyilkosnak összehasonlíthatatlanul nagyobb tudással kell bírnia, mint mondjuk a középkorban élt kollégájának. Ki merné vitatni, hogy ma már a bérgyilkoláshoz igenis interdiszciplináris tudásra van szükség, hiszen technikával, technológiával telezsúfolt világunkban egy-kettőre lelepleződne ezen amúgy diszkrét, mondhatni intim tevékenység művelője. Ha pedig nem kontárokról beszélünk, hanem egy szakma profi művelőiről, annak igényes képviselőiről, akkor igenis ez nem képzelhető el komoly képzési háttér nélkül. Ahogy egy valódi építész, vagy akár egy jó kezű asztalos, ha igazi mestere szakmájának mindig is büszkén tekint és hivatkozik egy-egy igazán jól sikerült munkájára, akképpen tekint a profi bérgyilkos is valamely igazán szépen kivitelezett megbízására. Ugyanúgy viseli kézjegyét az alkotás, mint neves festőét az egyéni ecsetvonás.

Na most ha ezen mai modern világunkban e szakmában nagyot akarunk alkotni, akkor bizony mindig a potenciális munkadarabok sajátos világához kell mindenekelőtt illeszkednünk beleértve az illető hobbiját és professzióját egyaránt. Ahhoz, hogy a megfelelő helyszín és módszer kiválasztása optimalizálható, a felderíthetőség esélye pedig minimalizálható legyen, szinte csereszabatossá kell válni a célszeméllyel. Képzeljünk el mondjuk egy bankigazgatót, akinek hobbija a vitorlázó repülés, szenvedélye a nagy értékű festmények műértése és gyűjtése, továbbá saját testőrsége van és egy hightech biztonsági rendszere. Ja és műkedvelő operaénekes. Mindezek egy profi bérgyilkos számára lehetséges kapuk a célszemély felé, és bármelyiken be kell tudni hatolnia.

Bob Hire beadványában még több, és még színesebb példával támasztotta alá kérelmének jogosságát, amely folyamodvány gerincét természetesen magának az oktatási rendszernek a bemutatása alkotta. Audiovizuális powerpoint prezentációk vezették végig az olvasót a hallgatók képzési struktúráján, érzékletesen láttatva, hogy itt valóban igen komplex tudásátadásról van szó, hiszen a leendő szakembereknek mind a humán-, mind a reáltudományok területén rendkívül mély ismeretekkel kell rendelkezniük. Mindezek mellett a teljes harcművészet portfoliót is el kell sajátítaniuk, amelynek például a tengerészgyalogos kiképzés csak egy eleme a sok közül.

Persze mondanom sem kell, mivel egy ilyen képzett szakembernek természetesen a kisujjába vannak a legkülönfélébb titkosszolgálati módszerek is, a különböző szolgálatok azonnal szétkapkodnák a frissen diplomázott kontingenst, ha Bob Hire hagyná. Azonban ő keményen belénevelte diákjaiba az ősi szakma iránti feltétlen szeretetet és alázatott, ami szinte elképzelhetetlenné teszi, hogy egy nála végzett szakember elveszítve semlegességét valamely konkrét állam, vagy szervezet szolgálatába álljon. Ő független profikat nevel, akik persze e függetlenségüket megőrizve azért elfogadhatnak megbízást valamely konkrét államtól, vagy szervezettől is.

Bob Hire most a minisztérium döntésére vár. Úgy gondolja, kedvezőek a kilátások, mert szerinte igen mély benyomást tett a bírálóbizottságra a személyes meghallgatás során. Úgy érzi, az a szemléletes példa tetszhetett leginkább a bizottságnak, amikor elmondta, az egyik foglakozáson az volt a kiinduló feltételezés, hogy mondjuk pont ennek a bizottságnak a tagjai legyenek a célpontok. Persze mondom, csak a feladat kedvéért, virtuálisan. És tessék elképzelni, a feladatot a diákok kitűnően megoldották, tán csak ketten kaptak a jelesnél eggyel rosszabb jegyet. Különösen nagy hatást gyakorolt a bizottságra az a rész, amelyben kiderült, milyen aprólékossággal voltak képesek a hallgatók az egyes bizottsági tagok családi hátterét felderíteni. Nevettek sokat a tagok, bár kicsit furcsán. Ezért gondolja Bob Hire, hogy jó esélye van kérelme elfogadásának.

De hát ki ne támogatná törekvéseiben e jeles intézményt és diákjait, hisz ők e modern korok utolsó polihisztorai.

ÉS 4 *** PARANORMÁLIS

– Láttam a TV-ben, hogy egy nő azt mondta, ért az állatok nyelvén. Egy ló például megmondta neki, hogy puma van a közelben.

– Élnek ott pumák?

– Igen.

– Hát akkor mindig van puma a közelben. Itt Pesten például, ha ilyet mondana egy ló, biztosan hazudna. Hacsak nem az állatkertben, vagy annak közelében lakik.

– A nő se hitte el, de amikor a többi ló is egybehangzóan állította, akkor szólt a vadőrnek, hogy vigyázzanak a gyerekekre. És tényleg találtak pumanyomokat.

– Nekem meg azt mondta egy kutya, hogy macskák vannak a közelben. És tényleg találtam macskanyomokat a kertben.

– Azt is láttam a TV-ben, hogy egy családot nem hagyott békén egy kísértet, aki valamikor ugyanabban a házban lakott. A gyereket egyszer be is akarta húzni az ágy alá, meg is mutatták az elkékült újnyomokat a lábán. De az apja nem hagyta. Aztán a kísértet látta, hogy itt nem megy semmire, és elköltözött.

– Ja, ma már a szellemek sem a régiek. Elpuhultak. Gyengék.

– Te láttál már kísértetet?

– Nem. Tudod, amíg itt pártállam volt, nem engedték be őket. Csak a kommunizmusét. Igaz, az is elég ijesztő volt.

– Azt is mondták a TV-ben, hogy egy nőt elvittek az ufók, kiesett neki két óra, és csak hipnózisban tudott visszaemlékezni, mi történt vele. Terhességi tesztet csináltak nála, meg mindenféle kísérleteket. Maradt is egy különös sárga folt a ruháján, amit nem tudnak analizálni. Miért mindig csak Amerikában vannak ufók?

– Itt nem voltak engedélyezve. Ma már jöhetnek, de tudod, idő kell nekik, amíg ideszoknak. Egyébként neked is voltak különös sárga foltok a ruháidon három éves korodig. Az akkori mosóporok persze nem tudták kihozni őket. Azért is jöhetnek az ufók most már ide, mert szerencsére ezek a mai