Képlapok a barlangszájból

PODMANICZKY SZILÁRD

KÉPLAPOK

A BARLANGSZÁJBÓL

(I–LII.)

1998. május 14. – 1999. május 7.

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

978-963-376-236-3

Borító: Rimanóczy Andrea

© Podmaniczky Szilárd

© Fapadoskonyv.hu Kft.

I.

A barlang bejáratánál eltátotta a száját, csodálkozni akart, de egy repülő keresztárnya átsuhant a hátán. Nem tudta még, miért, kalandosnak ígérkezett a vállalkozás, főképp így, hogy nem kapott rá megbízást.

*

A szemével addig nézett, mígnem ellene fordult a tekintete, s ahelyett, hogy befelé figyelt volna, jó sokáig nem látott semmit. Mint egy üresen vakító képernyő, olyan volt ez a semmi-látvány.

*

Aztán elkezdődött. Azt mondta, olyan volt, mintha egy szeméttelepen több tonna képeslapot lapátolnának az arcába, hogy végül a rengeteg üdvözlet maga alá temesse.

*

A legnagyobb hajnali élet mindig a temető melletti pékségben volt. Cipók illata szállt a levegőben, s egészen estig ott is maradt. Aki napközben kint járt a temetőben, perceken belül megéhezett.

*

A grafológus színes magazint olvasva sétált a sínek között. A nyomdai termékek számára megfejthetetlenek maradtak. Ha jött a vízszintes lift, kiugrott az árokba, leguggolt és végre hasznát látta a magazinnak.

*

A napkorong vörösen izzott a ringó búzamező láthatárán. Amint kicsit belecsúszott a táblába, átvilágította a kalászokat, érlelte őket. Már előre megvoltak azok az emberek, akiknek a gyomrában eltűnnek majd.

*

Dübörögtek a hengerek a motorban. Berobbant, elégett a benzin, a dugattyú jól kenetten járta be útját gyors oda-vissza. A gyógyszerész azon gondolkodott, hogy anyák napján kocsival vagy biciklivel menjen ki a temetőbe.

*

A huzat hajszálai között vacillált, az orrába egy elemlámpa fénye verődött vissza az asztal üveglapjáról. A betörő még nem tudta, mit keres, de abban biztos volt, hogy megülte a gyomrát a déli hagymás dinsztelt máj.

*

Az eső olyan csendben indult el éjszaka, hogy amikor felébredt, megfordult, és mielőtt újra elaludt volna, arra gondolt, holnap lemossa az autójáról az apró, színes akváriumi halakat ábrázoló matricákat.

II.

A kezével kitakarta a lámpát, hogy jobban lássa a zöld posztó fölött kártyázókat. Amikor a keze fölemelkedett, a kártyázók mind ránéztek. Arra gondoltak, talán észre vett valamit, amihez nem szokott hozzá.

*

Szúrópróbaszerűen kiemelt egy-egy kést a bőrtokjából, megvizsgálta a pengét, az élén végighúzta az ujját, aztán visszarakta a tokba. Összesen három késsel vágta meg magát, azokat kiselejtezte.

*

A levél végére ért, de nem akarta odaírni a nevét. Érezte, a neve úgy kanyarodna a levél alján, mintha azt írta volna, ez az egész nem igaz. Azt pedig túl egyszerűnek találta, hogy odaírja: Gipsy Jeans és a Lufihenger.

*

A folyó partján állt, nézte a túlpartot szegélyező nádast, amely mintha gátként emelkedne a víz elé. Fölemelt egy követ, jó erősen meghajította, de a nád előtt egy méterrel a vízbe hullott. A kő alakjára sokáig emlékezett.

*

Az első meleg napon, amikor felvehette vékonyabb ruháit, naphosszat az utcán sétált. Este aztán a tükör előtt nézegette a lesült és a fehéren maradt bőr határvonalát. Lefekvés előtt arra gondolt: és ez mind én vagyok.

*

A benzinkutas lecsavarta a tanksapkát, a kocsi fenekébe bedugta a fém csövet, s egy kattanással elindította a benzint. Az óra tekert, hajtotta a litereket és a forintokat. Hirtelen nem tudta volna megmondani, hogy átélt-e már ugyanilyen pillanatot.

*

A nő lazán lelógó kézfejét nyújtotta a férfi felé, a férfi meghajolt, éppen csak érintette tenyerével a gyöngéd ujjperceket, ajkát leheletfinoman a kézfejhez simította. A nő eközben a meghajló férfi fejbúbját nézte, amely holdbéli tájra emlékeztette.

*

A kárfelmérő kemény fedelű írótömböt tartott a kezében, nézte az autó horpadásait, közben jegyzetelt. A kocsi oldalához beállította a mérőlécet és fényképezni kezdett. A gép keresője egy pillanatra elmozdult, csak az eget látta, ahonnan nagyon lassan lehullott egy falevél.

*

Gyermekkorában hosszú pallókból, vékony lécekből, szögekből, nejlon fóliából és zsákvarró cérnából tengeri hajókat eszkábált, amiket esős időben az árokban úsztatott, szélcsendben pedig halkan ő fújdogált.

III.

A távolban porfelhő gomolygott, végig a nyílegyenes úton. Megállt és várta, hogy közelebb érjen. Amikor egészen a közelébe ért, látta, az eső poroz. Majd az eső végighaladt az úton, mintha ott közlekedne, és eláztatta a port.

*

A lóidomár délutánonként a legnagyobb melegben pihent, félálomban feküdt a konyhai díványon, ahol rövid ideig még keringett az ebéd illata. Néha a szájára tette a kezét és kuncogott, mint aki kisujjában hordja az evolúció.

*

A pap, elvonulóban a temetésről, megtörölte az arcát, mint aki pókhálót teker le magáról, rámosolygott a temetőkerítés tövében álldogáló gyerekekre, és az egyiknek halkan meg is jegyezte: – Milyen szép a biciklid.

*

Hajnalban egy sereg katonát vezényeltek a lőtérre, ahol az erdő melletti füves részen gyökeret vert a lábuk. Amerre a szemük ellátott, méter magas, kiszáradt gaz emelkedett, a tetején finom pókhálókban csillogó harmatcsöppek. A parancsnok se talált szavakat.

*

Az éjszakát egy elhagyott úthenger kabinjában töltötte. Amikor kiszállt és jobban szemügyre vette a gépet, nem tudta, meddig kell várakoznia, hogy megláthassa az óriási kerekek