Start Reading

Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa

Ratings:
570 pages12 hours

Summary

Uralkodása idején Rákosi Mátyás nemcsak a „magyar nép bölcs vezére”, hanem Sztálin legjobb, legodaadóbb magyar tanítványa is volt. Stréber.Ezt az egyetlen szavas jellemzést hajdani tanára, a költő Babits Mihály írta róla, aki 1906-ban latinra tanította. Pedig RM törtetése, mindenáron való érvényesülni akarása évek múltán derült ki igazán: hatalmának tombolásakor vált súlyosbító körülménnyé, amikor nemhogy az országot, a saját villáját is börtönné változtatta. A köztársaság elnökét, majd a politikai rendőrség hírhedt vezetőjét, Péter Gábort is ott fogatta le, sőt fél éjszakán át „atombiztos óvóhelyén” őriztette.Magyarországon soha nem büntettek, állítottak bíróság elé és tartottak börtönben, internálótáborban annyi embert, mint a Rákosi-kor csúcséveiben: 1949 és 1953 között. Nem csupán a disznóvágás volt bűn, hanem a munkahelyváltás, de a viccelődés is. Egy-egy vicc „tarifája” hat vagy húsz hónap börtönbüntetés is lehetett, attól függően, hogy egy „megtévesztett” munkás vagy egy „osztályidegen” – értelmiségi vagy a két segédjét kizsákmányoló szabómester – adta-e elő, hogy…Rákosi Mátyás látogatást tesz az egyik hazai internálótáborban. A felsorakozott foglyoktól sorban megkérdi, mi a foglalkozásuk.– Egyetemi magántanár – mondja az egyik.– Tanácsvezető bíró – mondja a másik.– Nótaszerző – mondja halkan a harmadik. Rákosi megfordul, és odaszól az őt kísérő parancsnokhoz: – Mondja, hányadik század ez?Az internáltak közül csöndben megszólal valaki: – Huszadik…Rosenfeld József bácskai terménykereskedő tehetséges negyedik gyermeke lehetett volna hat nyelven beszélő sikeres külkereskedő, vagy katonatiszt, netán bankár, de akár a munkásmozgalom mártírja is. Mindezek helyett Rákosi Mátyás többek között mártírgyártó lett, egy sikertelen modernizációs kísérlet vezére. Fogoly maga is. Egy gyermekkora idején még igen vonzó, de a torzulások ellen védtelen eszmerendszer foglya a huszadik században…
Pünkösti Árpád (1936– ) korábban három könyvben, mintegy trilógiában írta meg Rákosi Mátyás (1892-1971) pályafutásának történetét. /Rákosi a hatalomért (1992), Rákosi a csúcson (1996), Rákosi bukása, száműzetése és halála (2001)/ Nagy szakmai elismeréssel és közönségsikerrel fogadott, alapos és részletes munkájának lényegét most egyetlen kötetben foglalta össze, egy definitív, olvasmányos monográfiában Sztálin legjobb magyar tanítványáról.

Read on the Scribd mobile app

Download the free Scribd mobile app to read anytime, anywhere.