Versdokumentumok, magyarázatokkal

EÖRSI ISTVÁN

VERSDOKUMENTUMOK, MAGYARÁZATOKKAL

1949–1956

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Geri Zsófia

978-963-344-850-2

©Fapadoskonyv.hu Kft.

©Eörsi istván

AUTÓBAN, ÉJJEL

Se hold, se csillagok: márciusi felhős éjszaka. Éjfélkor indultunk útnak Kaposvárról, egy előadás után, mely nem tett boldoggá, noha a két főszereplő humora lenyűgözött. Nem bírom elviselni, ha az operett „monumentális idiotizmusa"[1], mely grandiózussá fokozza életünk hazugságát és kellemessé stilizált elviselhetetlenségét, semmire se kényszerítő blődlibe torkollik. Kaposvártól Budapest felé a főútig mintegy hatvan kilométeren keresztül kanyargós út vezet szép dombos tájon, fák között, falvakon át. Ezúttal azonban csak az út fekete csíkját látjuk. Két utasom van, egy rendező és dramaturg-társam, egy hiperaktív női lény, még innen a harmincon. Ő töri meg a csöndet.

– Mondd, Pista, te csakugyan elhitted a Rajk-pert?

– El hát.

– Hogy a fenébe? Hisz még a hülye is látja, ha csak belepillant a per anyagába, hogy ügyetlen, brutális hazugsághalmaz az egész.

Minthogy a Rajk-per óta épp egy fél évszázad telt el, talán nem mindenki tudja már, hogy Rajk László (1909–1949) a II. Világháború után legálissá vált Kommunista Párt ranglistáján az ötödik helyet foglalta el. Az első négy helyen pompázók mind a Szovjetunióból tértek haza, a szovjet hadsereg nyomában, és zsidó származásúak voltak. Rajk részt vett a spanyol polgárháborúban, és egy francia internáló táborból szökött haza. Itthon az illegális Kommunista Párt titkára és a kommunista ellenállás vezetője lett. 1946 és ’48 között belügyminiszterként választási csalások és koncepciós perek segítségével mozdította elő a „történelmi szükségszerűséget", vagyis azt, hogy pártja szovjet támogatással megszerezze az abszolút hatalmat. 1948-ban a külügyminiszteri posztra irányították át, hogy megfosszák hatalmi bázisától, 1949 májusában letartóztatták, iszonyatosan megkínozták, majd – minthogy ezzel a módszerrel nem tudták megtörni – elmagyarázták neki: a Párt megtisztelő módon őt szemelte ki arra, hogy egy nemzetközi monstre per keretei között leleplezze Titót, az imperialisták láncos kutyáját. Rajk, akinek feltehetően megígérték, hogy a szerep eljátszása után új életet kezdhet a Szovjetunióban, bevágta a bonyolult forgatókönyvet, és a legelképesztőbb aljasságok enciklopédiáját mondta fel önmagáról, hogy aztán 1949 szeptemberében még egyszer, utoljára a kommunizmust éltesse az akasztófa alatt.

Én egyszer láttam Rajkot, 1947-ben a csillebérci úttörőtáborban. A sportversenyeket tekintette meg egy civil ruhás úr társaságában. A magasugróknál megkérdezte a gyerekektől, hogy hány centiméteren van a léc. „Százharmincötön, Rajk elvtárs. „Tegyétek fel százhatvanra. Zakóját odadobta kísérőjének, könnyedén nekifutott, átgurult a léc fölött, majd tovább sétált, hófehér ingben. Emlékezetem képernyőjére vetítem – életemben nem először – ezt a jelenetet. Meggyőződésem, hogy Rajknak nem csak azért kellett meghalnia, mert Magyarországon harcolt a nácik és nyilasok ellen, vagyis mert nem volt moszkovita, és nem csak azért, mert a párt zsidó származású vezetői rettegtek attól, hogy a szovjet politika valamelyik antiszemita fordulata fölébük emeli. A hájas, tar Rákosi Mátyást alighanem szakadatlanul ingerelte Rajk megnyerő külseje. Nem viselhette el, hogy képzelt riválisa bármikor átszökkenhet a lécen, amely alatt ő átsétálhatott volna, ha nem létező nyaka közé húzza a fejét.

Lefelé kanyarogtunk a fekete úton, egyre lassabban, mert ködrétegbe keveredtünk. Mit válaszolhatnék kartársnőm kérdésére? Csakugyan hogyan hihettem el, hogy Rajk a horthysta politikai rendőrség vezetőjének utasítására harcolt három éven át Spanyolországban Francoék ellen? Vagy hogy az összeesküvők azért akarták aljas módon bevonni Magyarországot a Marshall-terv kedvezményezettjei közé, hogy lefelé görbítsék a magyar nép emelkedő életszínvonalát? Különösen valószerűtlen, ahogyan a vádlottak a nyolc napig tartó per folyamán önmagukat ócsárolták. Rajk például trockistának vallotta magát, a trockizmust pedig ekképpen határozta meg: „…teljesen elvtelen politikai alapon állva, cáfolása és bomlasztása mindennek, ami a forradalmi munkásmozgalom érdekében való. A legdogmatikusabb író sem dekorálhatja ki ilyen rágalomhalmazzal „negatív hősét. Hogyan hihettem el ezt? És hogyan hitethetem el, hogy valóban elhittem? Éreztem, hogy erre esélyem sincs, másrészt humanista nevelést kaptam, vagyis nem ereszthettem el fülem mellett a nekem szegezett kérdést. Minthogy egzakt válasszal nem szolgálhattam, anekdotákat rángattam elő, mint ez ilyenkor szokásom.

1949-ben sikerült nem megbuknom az érettségin matematikából, és jutalmul körülbiciklizhettem szüleim költségére a Balatont. Velem tartott egy osztálytársam is, akihez közeli barátság fűzött. Már hazafelé az utolsó estén egy székesfehérvári vendéglőben szálltunk meg. Az étkezőben a rádió elharsogta, hogy Rajkot és néhány társát kémkedés vádjával letartóztatták. Barátom a kezét dörzsölte. „Ölik egymást a kommunisták – mondta vidáman. Öröme a családi nevelés hatékonyságát bizonyítja. Apja – aki egyébként szintén a Vörös Hadseregnek köszönhette, hogy családostul nem irtották ki – két-három évvel korábban a fülem hallatára őrjöngött, amiért az amerikaiak még mindig nem dobják le atombombáikat Moszkvára. „Hogyhogy a kommunisták? – kiáltottam. – Nem hallottad, hogy Rajk a kommunisták esküdt ellensége, titóista ügynök? Barátom fülig húzta a száját. „Ugyan már, az egyik olyan, mint a másik – mondta. „Ha nem fogod be a pofádat, akkor szétverem – válaszoltam elmésen.

Már rég lekapcsoltam a reflektort, mert fénye belefulladt a ködbe, és tompított világítással, lassan hatoltam át a fehér feketeségen. Tartottam attól, hogy elgázolok egy szórakozott őzet. Attól is tartottam, hogy nem bírom elmagyarázni, milyen parancsolóan hatotta át az irracionális hit a racionalista világszemléletet, amelyet neofita buzgalommal magamévá tettem. Sztálin, Rákosi és általában a Párt szavaiból valamiféle ráción túli ráció szólt hozzánk. Ha nagyritkán belénk döfött a kétely fullánkja, a szúrás környékét azon nyomban bedörzsöltük varázsszavak kenőcsével. Ilyen varázsszó volt a „lényegében és a „végső soron. Az árulók vallomásának ez vagy az a kitétele talán nem egészen fedi a valóságot, de „lényegében és „végső soron mégis igaz a vád. Az efféle lelki trükkök azonban csak elfedték a meghasonlásokat, és ily módon akaratlanul is arra emlékeztettek, hogy akad egy s más elfedni való. A „lényegében és a „végső soron varázsszó ugyan, de hajszálrepedés is a hit porcelánján, vagyis a hit szétesésének hírnöke. A világot képtelenség ugyan hat nap alatt megteremteni, de ez a „hat nap „lényegében hat geológiai korszakot jelöl. Mózes nem látta, hanem csak elképzelte Istent az égő csipkebokorban, ám ez „végső soron" ugyanazt jelenti. Csakhogy mihelyt racionális engedményekkel szalonképessé tesszük a csodát, épp az irracionális üzenet szűnik meg, amelyre a hit felépül.

A hatvanas évek elején, amikor a börtönből kiszabadultam már, de munkám még nem volt, Lukács György közbenjárására fél- vagy inkább negyed munkaidős állást kaptam a Petőfi Múzeumban. Ennek igazgatója az áttekinthetetlen térfogatú Horváth Márton volt, a Politikai Bizottság egykori tagja, aki a forradalom előtt meglehetős közutálatnak örvendett, mint a sztálinista kultúrpolitika második számú vezérürüje. Elméjének élességét, műveltségét és inkvizítori buzgalmát tekintve nem sokkal maradt el az első számú vezérürü, Révai József mögött. Lukács az ő példájával szemléltette, hogy a legjobb elvtársak jellemét is eltorzítja a hatalom. Horváth Mártont illegális kommunista korában hasztalanul kínozták a Conti utcai kémelhárítón, elvtársait nem köpte be. Amikor átszállították a még félelmetesebb nimbuszú Margit körúti börtönbe, az autóból a 9-es villamos elé vetette magát, mert félt, hogy nem bírja tovább a gyötrelmeket. Csakhogy akkoriban, állítólag Karinthy Frigyes tréfás tanácsát megfogadva, ferde deszkát erősítettek a jármű elé, hogy a fővárosi közlekedés ily módon hiúsítsa meg az öngyilkosjelöltek önrendelkezési jogát. Horváth Mártont vagy harminc méteren át maga előtt tolta a deszka, egyszóval életben maradt, és a Margit körút pribékjei sem törték meg. De amikor a kommunisták hatalomra jutottak, ő a Politikai Bizottság tagja lett, és villámsebesen megpuhult a gerince. Aki üldözöttből lesz üldözővé, az csaknem mindig meg tudja indokolni magának, hogy végső soron miért elfogadható, ha elvbarátainak nyomására aljasodik el. Mintha ellenségeivel szemben tanúsított hősies magatartásával egy életre letudta volna erkölcsi kötelességeit. Lukács gyakran nevezte máramarosszigeti hamis tanúnak, és ilyenkor a gyerekkorából hozott viccet is elmesélte magyarázatképp. (Két zsidó utazik a vonaton. „Hova mész - kérdi az egyik. „Nü, Máramarosszigetre. „És minek? „Nü, tanúnak „És milyen ügyben? „Nü, was kommt.) De a forradalmat megelőző reformkommunista lázadás, majd magának a forradalomnak az eseményei Horváthban felkavarták régebbi énjének üledékeit. Kritikai megnyilatkozásokra csábult, mire a beidomult pártharcosok megvonták tőle bizalmukat. A Petőfi Múzeum igazgatói székében dagadozva, ékesszólóan demonstrálta, hogy a politikai vezetés