A könyv komédiája

RÁTH-VÉGH ISTVÁN

A KÖNYV KOMÉDIÁJA

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

A könyv az alábbi kiadások alapján készült:

Gondolat Kiadó 1959 – bővített és átdolgozott kiadás

Gondolat Kiadó 1967 – III. bővített kiadás

Korrektor: Hoppe Adrienn

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-278-3

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Ráth-Végh István jogutódja

ÁDÁM KÖNYVTÁRA

ÉS AZ ÖZÖNVÍZ ELŐTTI IRODALOM

Egy kanál víz tenger a muslicának.

(Dugonics András)

MIKOR JELENT MEG AZ ELSŐ KÖNYV?

A modern tudós vállat von. Erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy melyik a legrégibb könyv, amely eddig a szemünk elé került. A párizsi nemzeti könyvtár egy i. e. 3350-ből származó papirusztekercset őriz. Prisse d’Avennes francia orientalista bukkant rá egy tébai sírban; róla is nevezték el Prisse-papirusznak. Úgy mondják, hogy ez a legrégibb könyv – de hát ki tudhatja, hogy az egyiptomi sírok minő meglepetéseket tartogatnak még.

Ha a feltett kérdésre pontos választ akarunk kapni, forduljunk a parókás kor tudósaihoz. Ők nem voltak olyan aggályoskodók, mint a tudomány mai emberei. Ők ki sem mozdultak a szobájukból, s mégis megoldottak minden kérdést az íróasztaluk mellett. Nem is egy, hanem egész sereg XVII. és XVIII. századbeli tudós fúrta bele magát ebbe a problémába, s oda lyukadt ki, hogy az első könyvet Ádám írta.

Mielőtt Ádám műveit és könyvtárát ismertetném az ő kutatásaik nyomán, kissé fel kell lebbentenem a régi tudós parókáját, megnézendő, hogy mi rejtőzött alatta. Nem az igazi nagy tudósokról beszélek, akik írásaikkal felszántották a tudás földjét, bevetették termő maggal, és dús aratást biztosítottak a komoly tudomány számára. Nem ezt a ragyogó kis csoportot hívom tetemre, hanem a szürkéknek sáskahadát, akik a learatott tarló rögei közt bukdácsoltak, és elhullatott magokra vadásztak.

Különösen az egyetemek ontották őket tömegszámra. Aki maga is katedrát kapott, szükségesnek vélte, hogy könyvírással mutassa ki a tudományát. A könyveknek valóságos zuhataga árasztotta el Európát. Természetes, hogy a témák nagyhamar elfogytak, s aki későn jött, annak már csak témacsontocskák jutottak, a húst lerágták az elődei. Így árasztották el azután a könyvpiacot azok a kínosan aprólékos dolgozatok, amelyeket Flögel mikrológia névvel jelölt meg.

HÁNY BETŰ VAN A BIBLIÁBAN?

A mikrológíróknak legkedveltebb tárgya volt a Biblia. Kímélet nélkül támadtak neki, apróra szétszedték minden sorát, minden szavát, de még minden betűjét is. Ezt szó szerint kell érteni. Akadtak olyan írók, akik esztendők munkáját szánták rá, hogy kiderítsék: hány betű van a bibliában? Az eredmény persze mindig más lett, aszerint, hogy minő szöveget vakoskodtak végig. Végre a XIX. század elején fogta magát egy anglikán teológus, s hogy rendet csináljon, elővette a hivatalos angol szöveget, és elvégezte a kívánatos számításokat.{1}

Íme az érdemes munkának közhasznú eredménye.

A Bibliában foglaltatik:

További számításai:

Esdrás VII. 21. az alfabetum minden betűjét tartalmazza, a J kivételével.

Királyok 2. XIX. és Ezsaijás XXXVII. teljesen azonos.

Krónikák két utolsó verse és Esdrás két első verse teljesen azonos.

Az „és" szócska az Ószövetségben 35 543, az Újszövetségben 10 684 ízben fordul elő.

Jehova 6855 alkalommal, az Úr pedig 1855 alkalommal említtetik.

Sajnos, a gyönyörű statisztikában máris hibát fedeztem fel. Azaz nem hibát, hanem hiányt. Az illusztris szerző egy számítási nehézségtől visszariadt, holott ezzel tette volna fel a koronát a nagy műre. Nem számította ki, hogy melyik a Bibliában a középső betű…

Bizonyosan elfáradt munka közben. Nem így J. J. Schmidt, a Lipcsében 1731-ben megjelent Biblische Physicus (Bibliai fizikus) című könyv fáradhatatlan szerzője. Ő a legkonokabb tudományos elszántsággal esett neki a Biblia természetrajzi adatainak, és valamennyit előráncigálta, csoportosította, sorba szedte, feldolgozta. A tudományra szomjas olvasó mindenekelőtt annyi vizet talál benne, hogy szomját örökre lecsillapíthatja. Megtudja, hogy általában hányszor? miképpen? és hol említtetik a bibliában a víz? Hány forrás volt Kánaánban, s azok a Biblia mely verseiben fordulnak elő? Ugyanott mekkora volt a ciszternák száma? Mely versekben szerepel hasonlatképpen a forrás, kút, patak, folyó, folyam, tó, mocsár és tenger? S aki még ezzel sem éri be, és még mélyebben markol bele az adatok kincsesládájába, tudását annak ismeretével is gazdagíthatja, hogy a Biblia hol beszél állatokról általában, négylábú állatokról különösen, négylábú szelíd állatokról még különösebben, és négylábú vadállatokról legkülönösebben.{2}

Érdekes, hogy ezek az emberek minő alaposan ismerték a Bibliát. Kezembe került egy értekezés a XVIII. század elejéről; ez név szerint sorol fel ötvenöt személyt, akik betéve tudták az egész Bibliát. Olvastam egy világi ízű jellemző adatot is a korabeli bibliaismeretről. A tudós Menckenius látott egy emlékkönyvet, ennek a legutolsó lapjára valaki csupán ennyit írt: János X. 8. Ha ezt a helyet a Bibliában megkeressük, a gyöngéd célzás világossá lesz: Valakik énelőttem jöttének, lopók és tolvajok…

ÁDÁM KÖNYVEI

Most már áttérhetek Ádám műveire és könyvtárára.

Aki könyvet ír, annak tudós embernek kell lennie. Hosszú vita kerekedett Ádám tudományos képzettsége körül, míg végre kialakult az a vélemény, hogy Ádám mindent tudott. Vagyis ő volt az első polihisztor. Mint akkoriban mondották: Grammaticus, Philosophus, Astrologus, Medicus, Mathematicus, Theologus, Jurisconsultus. A széles körű vitával Bayle is foglalkozik. Megemlít egy tudóst, ennek az a szerény aggálya volt, hogy az ősatya a politikához talán mégsem értett. Lehurrogták, akárcsak a Salamon-pártiakat; megállapítván, hogy Salamon bölcsessége meg sem közelítette Ádámét.

Innen már csak egy lépés kellett annak kifürkészéséhez, hogy Ádám az ő szertelen tudományát miképpen adta tovább ivadékainak?

Kétségtelen, mondották az irgalmat nem ismerő szövegmagyarázók, hogy a bűnbeesés után már léteztek iskolák. Éspedig maga Ádám tartott fenn egy házi iskolát, ebben gyermekeit a katekizmusra oktatta. Később Seth szervezett meg egy szélesebb nyilvánosságú iskolát, ebben a kinyilatkoztatást ismertették, és az embereket jámborságra oktatták.

Mindezeket nagy tekintélyű professzorok állapították meg, akik egyetemeken tanították Ádám tudományának egyes ágazatait.{3}

S minthogy ők maguk szabadidejükben könyvek szakadatlan írásával foglalkoztak, Ádámot sem képzelhették el másnak, mint aki könyvekben örökítette meg tudását, amikor arcának verítékével végzett munkája után megpihent. Viszont őróluk könyvírás közben omolhatott a veríték, mert elképesztően keserves agymunka kellett ahhoz, hogy puszta szövegmagyarázás útján az ószövetség szűkszavú soraiból kiderítsék Ádám irodalmi munkásságát. Jókai egyik regényhőse azt hitte, hogyha a semmit megátalkodottan sokszorozzák saját magával, végül mégis valami lesz belőle. Végeredmény: Ádám összesen tizenkét könyvet írt. Sőt, megelégedéssel vehetik tudomásul a nők is, hogy Éva is írt kettőt.

Ádám művei:

1. Egy ábécéskönyv.

2. A kinyilatkoztatás könyve.

3. Értekezés a bölcsek kövéről és az aranycsinálásról. (?!)

4. A Rend könyve.

5. Könyv a teremtett lények mibenlétéről.

6. Az Ádám-család családfája.

7. A jövendőmondások könyve.

8.

Tabulae ecclesiasticae. Ebben a teremtés történetét s az utána következett eseményeket írja le.

9. Még egy külön könyv a teremtésről.

10. Könyv Ádám vezekléséről.

11. Ádám végrendelete.

12.

Ádám költői munkái. Éspedig a 92. zsoltár, valamint két további zsoltár, amelyeket a tudós Nierembergius talált meg az Escorial könyvtárában.

Sajnos a prózai művek tartalmának részletes ismertetésével a felfedezők adósak maradtak. Mindössze az Ádám vezekléséről szóló könyv említésénél jegyzik meg: erről a könyvről keveset tudunk. Az olvasó tehát jogosan méltatlankodhatik: ha Ádám egyéb könyvéről többet tudnak, miért nem mondják el?

Ugyanilyen hézagosak a közlések Éva irodalmi munkásságáról. Az Evangelium Evae című könyvről semmit sem árulnak el. A másiknak címe: Prophetia Evae, s az eljövendő eseményekre vonatkozó jóslatokat tartalmazza. Egyebekben nagy vita tombolt körülötte, mert egyesek szerint ez a könyv azonos Ádámnak a jövendőmondásokról szóló könyvével. A vita nem dőlt el, s így örök titok marad, hogy ki írta azt a könyvet, amelyről nem tudjuk, hogy mi van benne.

Az özönvíz előtti irodalom egyéb alkotásai közül megemlítendő még Ábel könyve a növények tulajdonságairól és gyógyítóerejéről; Seth hét könyve, különféle hasznos tudnivalókkal; valamint Énok csillagászati és történelmi művei.

ÁDÁM ÁBÉCÉJE

Idáig elérkezvén, az olvasó azt fogja mondani: mindez igen szép, de hát mennyiben voltak könyvek ezek a könyvek? Minő anyagra írta őket Ádám? Milyen nyelven? Milyen betűkkel?

Ez bizony fogas kérdés. De az ősatya életíróinak hallatlan szerencséjük volt. Rábukkantak a vatikáni könyvtár egy eldugott helyén néhány faragott oszlopocskára. Több emberi alak volt rajta. Egyik alak Ádámot ábrázolta, alatta ezzel a kétséget nem tűrő szöveggel: Ádám, minden tudományoknak feltalálója. Egyszersmind egy alfabétumot is rávésett az ismeretlen szobrász, megjegyezvén, hogy ez az ősi paradicsomi nyelv betűrendje.

Több sem kellett az ádámi bölcsesség híveinek. Eszük ágában sem volt, hogy az oszlopok eredetét kutassák; nyomban világgá kürtölték: íme, megkerültek az ősi írásjelek, immár kétségtelen, hogy Ádám ezekkel a betűkkel írta könyveit. Lemásolták és közzétették a nevezetes betűket. Három jó nevű tudós is foglalkozott velük: az olasz Angelus Roccha, az angol James Hepburn és a német Laurentius Schrader, utóbbi I. Ferdinánd császár alatt császári tanácsos. Csupán az a hiba történt, hogy mindegyik másképpen másolta le a betűsort, s így a mai tudomány, annyi ezer esztendő után, már aligha lesz képes a misztikus betűk titkát megfejteni.

Az olvasó épülésére íme Ádám betűinek háromféle változata:

Miután a betűk napvilágra kerültek, azt már nem volt nehéz kisütni, hogy Ádám miféle anyagra írta a könyveit. Mint mindentudó, hártyát csinált az állatok bőréből, kitalálta a tintát, tollat, s hozzáfogott az íráshoz.

Akadt egy tudós, J. P. Ericus nevű, aki ezzel nem érte be. Azzal is tisztába akart jönni, hogy Ádám miképpen találta ki az egyes betűket, vagyis hogyan alakultak ki az ősi nyelv alapelemei? Vizsgálódásainak eredményeiről csupán két adatot idézek. Legelső betű volt az O. Ugyanis, mikor Ádámnak első ízben nyílt meg a szeme, úgy meglepődött a külső világ szépségétől, hogy azt kiáltotta: Ó! Második betű gyanánt az Ü született meg. Mégpedig akkor, amikor Ádám Évát megpillantotta. Odament az új élettárshoz, megszagolta, és elhangzott az Ü betű, amelyet szerző szerint az orrcimpák szimatolásszerű összehúzásával szokás megalkotni.

MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK

A PARADICSOMBAN?

Eldöntésre vár még az a kérdés, hogy milyen nyelven írta Ádám az ő műveit? illetőleg, hogy milyen nyelven beszéltek a paradicsomban?

Ezt bizony a Biblia elfelejtette megmondani. Így aztán ismét széles csatatér kínálkozott, ahol könyvgránátokat lehetett egymásra hajigálni. A győzelem babérját a héber nyelv vitte el; ennek volt a legnépesebb serege. De magános vitézek külön-külön verekedtek a saját igazuk mellett, és nem adták meg magukat.

Óvatos szerzők, köztük a nagy Thomas Browne, nem kardoskodtak egyik nyelv mellett sem. Szerintük az ősnyelvet csak kísérlet útján lehetne megállapítani. Ha az újszülött gyermek fejlődését a természetre bízzák, és nem tanítják beszélni, azon a nyelven fog megszólalni, amelyet Ádám használt a paradicsomban. Csodálom, hogy Browne nem ismerte az ősrégi angol anekdotát János királyról, aki ugyanezzel a céllal két gyereket elzáratott a külvilágtól egy toronyba, s megtiltotta az őröknek, hogy egy szót is szóljanak hozzájuk. Pár év múlva meglátogatta a kísérleti gyerekeket, s épp jókor ért a torony alá. A két gyerek az ablakban ült és ezt a nótát fújta: János király, János; az eszed hiányos{4}

Egy A. Kempe nevű szerző teljesen vad véleménnyel hozakodott elő. Azt állította, hogy a paradicsomkertben az Úr svédül beszélt, Ádám dánul válaszolt, a kígyó pedig franciául csábította el Évát. Véleményét semmivel sem támasztotta alá. A francia Peignot, aki ezt a furcsa könyvet felkutatta, csupán a kígyó beszédében lát némi valószínűséget, ismervén nemzetének gáláns természetét.

5 belga tudós a nacionalizmus lobogója alatt vonult fel.

Ő kétségtelennek vélte, hogy az ősszülők flamand nyelven beszéltek. (Origines Antverpianae [Antwerpen keletkezése], Antwerpen, 1569.) Hogy minő érvekkel dolgozott, arra nézve elegendő egyetlen példa. Többek között a zsák szó eredetét fejtegeti. Ez majdnem minden nyelvben azonos. Görögül sakkos, latinul saccus, gótul sakk, németül Sack, angolul, dánul és flamandul sack, franciául sac, olaszul sacco, spanyolul saco, héberül és törökül sak stb. A magyar zsákot nem említi; mennyire megörült volna neki, ha ismerte volna. No mármost, a szó eredete egészen világos: Bábelben kitört a nyelvzavar, s a népek szanaszét futamodtak, mindenkinek az volt a gondja, hogy a zsákját ott ne felejtse!

Ezek után semmi okunk sincs restelkedni a magyar Horvát István délibábos nyelvészkedésén. Tudjuk, hogy ő a magyar nyelv nyomaira bukkant a paradicsomban, pusztán a nevek hasonlósága alapján.

Elgondolásait egy Gida József nevű amatőr nyelvész tovább fűzte, s a Hasznos Mulatságok 1837. évi 25. számában a tisztes folyóirat lapjai közé bepréselt egy hatalmasra hízott csodabogarat. A cikk címe: Egyiptomban Moyses idején magyarul beszéltek. Ez azért is valószínű, mert maga Mózes is magyar gyerek volt. Neve kezdetben így hangzott: Mises – ami nem egyéb, mint a magyar vizes szó változata. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy vizes volt, mert vízben találtatott. Magyar isten volt Osiris is, ami rögtön kivilágosodik, ha a nevet tagoljuk: ó-sir-is-ten. A hódító Sesostris fáraóban is hazánkfiára ismerhetünk, neve ugyanis ezt jelenti: sas ostor, mert mindent magához ragadott, mint a sas. József bezzeg kellett volna Putifárnénak, hiszen a nevéből kitűnik, hogy jó is volt, szép is volt. Joseph = Jó szép. Maga Egiptus is a mi nyelvünkből lopta a nevét, az Ég Ép szavakkal jellemezve örökké derült éghajlatát.

Ez a cikk halálosan komoly szándékkal íródott. Kevésbé egy másik, amely ugyancsak a Hasznos Mulatságok 41. számában lőtt vissza Mózes megmagyarosítójára ezzel a címmel: Ádám idejében magyarul beszéltek. A kis szatíra szerint Ádám egyre azt mondogatta magában: vajon ád-e nékem az Úr társat? S egyszerre csak hallja a szózatot: ád ám! Elszenderedése után fölébred, s megpillantja a gyönyörűséges Évát. Elrikkantja magát: Éhal már-a-dics-ám! Innen Éva és a paradicsom. Ádámtól ered Jeruzsálem valódi neve, a Hierosolima is. Mert mikor ette az almát, így fakadt ki: Hi-e-rossz-alma! Hogy a gonosz Káint tulajdonképpen Kujonnak hívták, az nyilvánvaló. Nem lehet aziránt sem kétség, hogy Jeremiás neve akkor született meg, mikor Éva Ábelre akadt és elkezdett kiabálni: Gyere – mi az?

Utoljára hagytam azt a nézetet, hogy a paradicsomban németül beszéltek. Egy D. G. Hasse nevű férfiú 1799-ben Königsbergben könyvet adott ki ezzel a címmel: Preussens Ansprüche, das Bernsteinland, das Paradies der Alten und Urland der Menschheit gewesen zu sein, aus biblischen, griechischen und lateinischen Schriftstellern gemein vertständlich erwiesen.{5} Magát a könyvet nem bírtam felkutatni, s így fogalmam sincs, milyen alapon telepítette át a kétségtelenül tudós szerző Ádámékat Poroszországba?

De hogy Hasse mester szózata nem hangzott el pusztában kiáltott szóként, hanem visszhangra lelt – arra nézve Léon Gozlan emlékezéseiben találtam, egy adatot. A csípős tollú, rendkívül szellemes francia író összekerült egy német filológussal. Ez előadást tartott neki a német nyelv szépségeiről, s azzal a csattanóval végezte, hogy az első emberpár a paradicsomban németül beszélt.

– Elhiszem – bólintott rá Gozlan –, ki is kergették őket…

SÁBA KIRÁLYNŐJÉNEK KÖNYVTÁRA

A XVII. század vége felé híre járt, hogy Abesszíniában hiánytalanul megvan Sába királynőjének könyvtára. Hogy kicsoda és mikor lőtte ezt a bibliográfiai kacsát, nem tudhatni, de több helyen találkoztam vele. Komoly tudományos könyvek lelkendezve újságolták, hogy XIII. Gergely pápa kiküldött két tudós papi embert Abesszíniába, ezek alaposan utánajártak a dolognak, s nyomozásuk eredményét írásba foglalták.

Szerintük a csodálatos könyvtár valóban megvan. Amara hegyén, egy kolostorban őrzik. Alapját Salamon király vetette meg, amidőn Sába királynőjét látogatása alkalmával megajándékozta a minden drágaságnál becsesebb kéziratos művekkel. Sőt gondja volt a könyvtár fejlesztésére később is. Évről évre megküldte Abesszíniába az új kiadványokat.

Ami a könyvtár kincseit illeti, nemcsak valamennyi szent könyvet tartalmazza, de megvannak benne a Sibyllák könyvei is. Egyéb, Európában ismeretlen könyvek közül ott látható Énok könyve az elemekről és egyéb fizikai kérdésekről, Noé könyve a matematikáról és a szertartásokról, és Ábrahám könyvei a Mamre völgyében általa rendezett filozófiai tanfolyamok anyagáról.

Sőt, hogy a szenzáció teljes legyen, Sába királynője a saját irodalmi műveit is elhelyezte a könyvtárban, s azok hiány nélkül megvannak.

S hogy a könnyen hivő tudósok ne kapják a kacsát azon csupaszon, az ismeretlen misztifikátor hatalmas bolondgomba-körítéssel látta el. A kötetek száma pontosan tízmillió és százezer, valamennyi fehér pergamenre írva és selyemtokba zárva!

Az olasz hódító háború azután alaposan betömte a legendaforrást. Nemhogy az Amara hegyen, de egyebütt sem fedeztek fel hártyára írt és selyemtokban tartogatott könyveket. Mindössze a négusnak volt egy kis házikönyvtára, s ennek polcain sem a próféták sok ezer esztendős művei sorakoztak fel, hanem sárga borítékú modern francia regények.

A KÖNYVEK CÍMKÓRSÁGA

A könyv címével mutatkozik be az olvasónak. Mint egy idegen úr, aki a kalapját udvariasan megemeli, vagy csupán gőgösen billent rajta egyet, aszerint, hogy mit tart saját magáról. Néha hűvös rövidséggel csak a nevét mondja meg; másszor pedig kegykereső alázatossággal rendkívül bőségesen részletezi a személyi adatait.

Akárcsak a kalapdivatnak, a címdivatnak is megvan a maga története. S mint ahogy a látszólag jelentéktelen kalapdivat sok becses felvilágosítást nyújt a kultúrtörténész számára – a címek divatja is megérdemli a figyelmet, mint a művelődéstörténet hatalmas épületének parányi, de nem érdektelen ékítménye, cirádája.

A divat alaptörvénye, hogy mindig újat akar. Ha megszületett az új, rögtön rácsapnak az utánzók. Ezek hosszabb-rövidebb idő alatt lejáratják, s ami egykor újnak volt mondható, ócskává és unottá avul.

A könyvcím pontosan követi a divat törvényeit. Valamely kompilátor kitalálja a Tükör címet. Nyomban egész Európában az irodalmi pocsolyából felüti fejét a temérdek Speculum, Spiegel, Miroir, Mirror és Specchio. Amikor rövid címek voltak divatosak, senki sem mert hosszú címmel előállni – de mikor a barokk idők parókája szertelenül megnövekedett, a könyvcím is nekibátorodott, nyúlt és bővült, s végül úgy elterpeszkedett a címlapon, mint magának a szövegnek bármely nyomtatott lapja.

Valamennyi címcsodabogarat nem tűzhetem gombostűhegyre; csupán válogatott mintagyűjteményt mutatok be.

A LELKI GYÓGYSZERTÁR

Senki sem tudja már annak az írónak a nevét, aki erkölcsi tanításokról szóló könyvének először adta a „lelki" címet. Bizonyos, hogy hallatlanul virulens divatragállyal fertőzte meg a XVI–XVIII. század oktató irodalmát.

A lelki gyógyszerész gyógyszertára. Milyen tetszetős, hívogató cím volt ez! Nosza, megszülettek az utánzásoknak nem is tucatjai, hanem százai. Nálunk, Magyarországon is elbokrosodtak. Ilyeneket ismerünk: Lelki patika. Lelki flastrom. Lelki téj. Lelki okulár. Lelki útiköltség. Lelki tárház. Lelki fegyverház.

Ártatlan próbálkozások a „lelki és „szellemi címekkel felvonuló külföldi írók rohamához képest.

Német példák:

Szellemi oroszlánbőgés.

Piscina spiritualis, azaz szellemi halastó, amelyben a beteg, vak és béna lelkek a bűnbánat gyógyító vizével lemosatnak és meggyógyíttatnak.

Szellemi hálósapka, vigasztaló mondásokkal összevarrva.

A testet és lelket összefogó szellemi nadrágtartók, azaz ájtatos tanácsok a test és lélek céljára.

A franciáknál még cifrábbak a szellemi cigánykerekek:

Szellemi vánkos, amely szükséges, hogy a bűnök kiirtassanak, s helyükbe az erény ültettessék. A német szellemi hálósapkát még valahogyan meg lehet érteni, de a francia szerző adós marad a magyarázattal, miként kellessék a vánkost az ajánlott gyomlálásra felhasználni. Zavaros fejű ember lehetett a Douai-ban megjelent könyv szerzője, mert egy másik művének ezt a még mélyebb értelmű címet adta: A hiúság csizmatisztitója.

Szellemi tubákos pikszis, megtüsszentendő a kegyes lelkeket.

Szellemi klistély a jámborságban eldugult lelkek számára. Ennek a hallatlan könyvnek sokáig nem akadtak nyomára a könyvgyűjtők, míg végre Peignot rábukkant, s egyik munkájában (Livre des singularités. 366 oldal) idéz belőle egy részt. Az idézett rész nem érdektelen. Bizonyítja, hogy a szerző jót akart, ha szellemi szerszáma a címben túllőtt is a célon. Azokat a nagyvilági nőket ostorozza, akik kendőző szereket használnak. Minden állásfoglalás nélkül közlöm az idézetet:

Csúf vázak, mérgezés kloákái, tisztátalanság sárfészkei, nem szégyenlitek magatokat, amiért a bűnös szerelem forró fazekában lubickoltok és megpirosodtok benne, mint a rák – csak avégett, hogy ezzel a pirossággal imádókat szerezzetek magatoknak? Helyes, így van jól. Aki a szeméremtől nem tud pirulni, legalább mesterséges szerektől legyen piros. De mivelhogy a rákot utánozzátok, majd úgy fogtok a mennyországba vezető úton is haladni: hátrafelé!

DON RAMIREZ ZSOLDOSAI

Spanyol tudós műve:

Pentacontarchus, azaz ötven katona élén álló katonatiszt, amely katonák Ramirez de Prado zsoldjában állanak, s az ő vezénylete alatt a tudománynak sok-sok mindenféle szörnyetegét kiirtják, a rejtett dolgokat felszínre hozzák stb.

A harcias cím mögött szelíd filozófiai munka rejtőzik. Az ötven bősz zsoldos katona nem egyéb, mint a könyv ötven fejezete.

Ahogyan a könyvtermés szaporodott, olyan mértékben iparkodtak a kevéssé ismeretes szerzők vadnál vadabb címekkel feltűnni, s a figyelmet a saját csenevész kórójukra irányítani.

Szemüveges szekrényke, vagyis új és igen hasznos könyv, amely megtanít, miképpen kell a gyenge belső látást kegyes oktatással, mint közelre és távolra látó szemüveggel ellátni.

Hasonló optikai ötlet szülhette a magyar Lelki okulárét, s egy angol hitvita könyvcímeit: Pápaszem H. L. úr számára. H. L. úr pápaszemének tokja.

A ruhaszekrényekből előszedegetett hasonlatok nem merültek ki a szellemi hálósapkával és nadrágtartóval. Tudjuk, hogy a nadrágtartót csak a pantallódivat idejében találták fel; régebben fűzőzsinórokkal kötözték a nadrágot az ujjashoz, hogy le ne hulljon. Ezen az alapon keletkezett a jámbor olvasókat csalogató cím:

Kapcsok és fűzőlyukak a hívők nadrágjára.

Más toalettötletek:

Magassarkú cipő azok számára, akik törpék az erényben.

Az erényes hölgyek piperéje. Az egyes fejezetek címei: Az alázatosság papucsa. A jó magaviselet palástja stb.

Néhány szép darab kétszersült, a kegyesség kemencéjében megsütve és gondosan félrerakva a hit tyúkjai, a lélek verebei és az üdv fecskéi számára.

A KOSÁRBA RAKOTT APRÓLÉKOS MORZSALÉK

Nálunk Csuzy Zsigmond volt mestere az ilyen cifrálkodó címeknek. Nem maradt el a kegyesség kemencéjében megsült kétszersült mellett. Két hasonló könyve van:

Lelki éhséget enyhítő, evangéliomi kölcsönzött három kenyér.

Kosárba rakott aprólékos morzsalék, azaz rövid sommába foglalt ige.

Írt egy Zengedező szép sípszó című könyvet is, de a szelíd cím nem elégítette ki, mert harsogóbb hangszerhez folyamodott:

Evangéliumi Trombita, mely nemcsak hathatósabban felemelt harsogásával döngeti meg Jerikónak temérdek falait, hanem kedvesebb zengedezésével is édesgetvén főképpen az együgyűeket, igaz hitünk ágazatainak czikkeles magyarázásával üdvösséges tudományra vezérli, mindkét felekezetet pedig töredelmes penitentiára lágyíttani szándékoskodik. (Pozsony, 1824)

A HUNYOR ÉS A FAGARAS

Barokk divat volt az olyan könyvcím is, amely a szerző nevével űzött tréfát. Egy 1834-ből származó magyar orvosi disszertáció címe így szól:

A hunyorról orvosdoctorrá létekor értekezik Hunyor Imre. (Hunyor = helleborus.)

A divat külföldről származott át hozzánk. Német egyetemi szokás volt, hogy amikor a diák doktorált, olyan témát választott, amely a saját nevének értelmével kapcsolódott össze. Müller a molnárok jogáról értekezett; Biermann arról, hogy minő jogi következményei vannak a részegségnek; Lammermann a juhászok körüli jogviszonyokat fejtegette; Rothmaler a festők céhét választotta tárgyul; Faber, miután latinul faber ferrarius kovácsot jelent, összegyűjtötte a kovácsmesterség körül előfordulható jogszabályokat; Haase a nyúltenyésztés körüli eshetőségeket magyarázta; Barth a szakáll jogtörténeti múltjára vonatkozó kutatásait dolgozta fel.

Nagy bolondságra vetemedtek a lipcsei Zahne fivérek. Természetes, hogy a fogról értekeztek. A fog latin neve, a dens, rendkívül dallamosan hajtogatható; különösen szépen pendül ebben az alakjában: dente. A két tehetséges fiatalember tehát lefordította a becsületes német nevét latinra, s így tervezte meg a közös doktori jogvita címét:

Annuente

Summo Ente

de

Dente,

Praesidente

M. Johanne Dente

Respondente

Christophoro Dente

Disputabitur publice.

Még a halotti beszédekbe is befurakodott a groteszk szójáték. Egy Deichsel (kocsirúd) nevű halottról szóló, nyomtatásban megjelent búcsúztatónak ez volt a címe: Az égnek irányzott kocsirúd. Mikor bizonyos Blaser nevezetű halottól búcsúzkodtak, a beszéd ilyen címet kapott: Szellemi fújtató, amely mennyei vigasztaló szelekkel fúvatott fel stb.

A Széchényi Könyvtár aprónyomtatványai között találtam egy hely és évszám nélküli füzetet, ez Fogarasi Pap Józsefnek, a XVIII. század erdélyi filozófusának tiszteletére adódott ki. A füzet szerzője költői szabadsággal a Fogarasi előnevet Fagarasivá örményítette, és így játszott a szóval:

Olcsó érceket arannyá változtató, sőt fagarasból leghíresebb aranyat bőven csináló erdélyi magyar alkimista, azaz tiszt, és fő-tudós phil. prof. és Doctor Fagarasi Pap József.

Tudniillik az európai hírességű tudós egész sereg pályadíjat hozott haza Hollandiából. Elnyerte a vlissingeni tudós társaság 30 aranyas díját, majd Haarlemben kapott 80 arany és Leidenben 50 arany jutalomdíjat. Vajon hányan lesznek – sóhajt fel a szerző –, akik e mi Jánosunknak nyomán a tudósok Kolkisából nékünk aranygyapjakat hoznak?

Minthogy a bolondságnak nincs határa, ide iktatom a legbolondabb szójátékot, amit szerző cselekedhetett a nevével:

Prudent de Saint-Mauris, dôlei ügyvéd, korának elismert jogásza volt, s írt egy jó könyvet a jogi stílusról, amely több kiadást ért meg. (Pratique et style judiciaire etc. [Jogi gyakorlat és stílus] Lyon, 1577.) Idáig nincs semmi baj. De a könyv címlapján a szerző neve helyén számokkal tarkított latin jelmondat ékeskedett a következőképpen:

Ez a bölcs latin jelmondat nem egyéb, mint a szerző nevéből szerkesztett anagramma. Ha a számok felett levő betűket a számok sorrendjébe rakjuk, megkapjuk a szerző latinizált nevét.

NEGYVENHÁROM SORTÓL A SEMMI

NEGYEDRÉSZÉIG

Lombroso az irodalmi bolondok egyik csoportját grafomán névvel jelöli meg. Közéjük sorolja azokat, akik könyveiknek túlságosan hosszú címet adnak. Példaképpen megemlíti, hogy ő maga is hozzájutott egy ilyen könyvhöz, ennek nem kevesebb, mint tizennyolc sorból álló címe van!

Lombroso nem ismerte a barokk címszörnyetegeket, különben nem bélyegezte volna bolondnak a jámbor 18 soros szerzőt. Vérbeli barokk szerző 18 sorral kezdi, és ott végzi, ahol már a kiadó vet neki gáncsot, mert az is szeretne megmenteni a maga számára néhány sort a címlap alján. A leghosszabb cím, amellyel találkoztam, William Prynne híres könyve, a Histriomastix (London, 1633). Ámbár a könyvben több mint ezer oldallal rendelkezhetett arra a célra, hogy szidja a színpadot és a színészeket, a haragos puritán számára ez sem volt elég. Még a címbe is beleszorított 43 sornyi mondanivalót, a vége felé már a lehető legkisebb, úgynevezett diamond betűtípussal (ld. a következő oldalon).

Ezekre a címduzzasztó szerzőkre igazságtalanul fogja rá Lombroso, hogy bolondok. Prynne például fanatikus volt, de nem bolond. Maga az akkori bíróság is véresen komolynak fogta fel a könyvet, mert Prynne-t pellengérre hurcoltatta, a két fülét levágatta, utána börtönbe csukatta. A címnyújtóztató szerzők, sallangos címek gyártói csupán a bogaras emberek csoportjába tartoznak. Éppúgy élik ki szellemi bogarukat a címben, mint ahogyan különc néven ismert embertársaik lovagolják ki magukat vesszőparipáikon. Ettől még okos emberek lehetnek.

Vannak persze könyvek, amelyekben a bogár nem csupán a címlapon telepedik meg, hanem szertekúszik valamennyi oldalon. A dadaisták őse lehetett a francia Lassailly, aki 1833-ban kiadott egy könyvet ezzel a címmel: Trialph kortársunk gazságai öngyilkossága előtt. Maga a cím is sokat ígér, s a szerző igyekszik a könyv tartalmát még jobban megmagyarázni a cím alá biggyesztett mottó útján. A mottó az írónak irodalmi hitvallását óhajtja kifejezni, ekképpen:

Ah!

Eh! Hé!

Hi! Hi! Hi!

Oh!

Hu! Hu! Hu! Hu! Hu!

1650-ben bizonyos Six Boldrian Wurmschneider bágyadtnak vélte a német könyvpiacot, s felriasztására ezt a címet eszelte ki:

Pum bididi, pum pum pumi, trarará, trarará, rá, rá! Mi az újság? Mit dobolnak? Mit trombitálnak? Furcsa férgekről van szó, amelyek mostanában mindenfelől előmásznak, akár a rút toportyánférgek!

A kerge észjárású szerző férgeknek minősítette az emberi gyöngeségeket, s minden egyes fejezetben halálra taposott egy ilyen kukacot. Sorra pusztult el a táncféreg, zeneféreg, eszemiszomféreg, hazugságféreg, pipereféreg, de még a versféreg is.

És ez a könyvféreg négy kiadást ért meg!

Hogy az írók közé egy zenészt is felvonultassak, íme M. Fourtou megzenésített tankölteménye 1845-ből:

Tanulmány cantus planusban a földmívélés hasznairól, valamint hasonló módon megalkotott módszer Franciaország térképének ismertetésére.

Nem állhatom meg, hogy a kétségkívül úttörő munkából ne idézzek egy részletet. A zenei rész nem tartozik ide; erre nézve elég utalnom a szerző utasítására, amely szerint az egyes szerzemények gyors ütemben és könnyedén éneklendők, mert a gyors ütem hatalmasan támogatja az emlékezőtehetséget.

FEJEZET A TRÁGYÁRÓL

Larghetto

Legyen figyelmeteknek tárgya

Hogy egy szekér jó érett trágya

Egy köbméternyit tesz ki éppen

S nyolcszáz kilót, ha súlyra mérem

Ökör trágyája bárha jó

Még jobbat ád szamár s a ló

S mi a kecskét és birkát illeti

Nékik még nagyobb a becsületi

Mert trágyájuk több erővel telített

Mint a két előbb említett{6}

Vannak persze valóságos szabályszerű bolondok is. Ilyen lehetett Jean Demons amiens-i tanácsos, amint könyvének címe bizonyítja:

A semmi negyedrészének, a valaminek és a mindennek bizonyítása, továbbá a semmi negyedrészéből és függvényeiből vont kvintesszencia, egyben tanokat tartalmazván a szent mágiáról és a démonok kegyes idézéséről, avégből, hogy megtaláljuk Franciaország bajainak okát és azok orvoslását. (Amiens, 1594)

Egy másik őrült, M. Villiaume házasságközvetítő ügynök a charentoni bolondházba került. Ott írta alábbi könyvét. Ha a címe bolond is, az anyagiakra történő utalásban nem közönséges bölcsesség csillan föl:

A Charentonban alvó M. Villiaume felébredése és visszatérése a világba. Ha Európa valamennyi bolondja megveszi a könyvemet, kinn vagyok a vízből. Ára 6 frank, vagyis minden egyes bolondságra csak egy centime esik. Kapható Charentonban a szerzőnél, Szt. Péter folyosó, 15. számú szoba, valamint minden könyvkereskedésben. (Párizs, 1818. XVI oldal előszó és 315 oldal szöveg!)

VELENCE KÖVEI MINT AZ ÉKSZERIPAR KÖNYVE

Bajos igazságot tenni Schopenhauer és Lessing között. Emez azt kívánja, hogy a cím fejezze ki pontosan a mű tartalmát – viszont a filozófus szerint elegendő, ha a cím a könyvnek mintegy monogramjaként jelentkezik.

Bizonyos, hogy a rossz cím megárthat a jó könyvnek is. Élelmes amerikai kiadók ilyenkor gyorsan megváltoztatják. Ez a kis kozmetikai műtét néha bámulatos sikerrel jár. Maupassant Gömböc című kötete (Boule de suif) 1925-ben mindössze 15 000 példányszámot ért el. A kiadó kevesellte, és más cím alatt próbálkozott meg vele. Szerelem és egyéb történetek – lett az új cím. Elkelt belőle a következő évben 37 000 példány. A kiadó vérszemet kapott, és 1927-ben megint átkeresztelte a kis párizsi kokott beugratásának történetét: Hogyan áldoztak fel egy francia prostituáltat? Az új kalózlobogó alatt sikerült 54 700 példányt elhelyezni!

Még Casanova sem szolgált elég borsos mártással az amerikai íny számára. Az Emlékiratok nem vonzottak eléggé. Megfűszerezték, és ez lett belőle: Casanova, a történelem legnagyobb nőbolondítója. 20 000 példány azon nyomban.

Sarah Bernhard neve Amerikában is márkát jelentett, de a jól csengő név sem bírta ellensúlyozni a fahangú címet: A szerelem filozófiája. A kiadói ötlet új címmel tette le a remeket: Egy párizsi színésznő szerelmi kódexe. Az első év 14 000 példánya az új cím esztendejében 28 000 példányra szökött fel.

Az is rossz cím, amelyet a közönség járatlanabb része nem ért meg és félremagyaráz. Maugham egyik könyvére ez az egyszerű cím került: A kör (The Circle). A könyvkereskedők egyszerre csak megrendeléseket kaptak az új geometriai könyvre. – Megtörtént az is, hogy a Galamb a sasfészekben című angol regény iránt madártenyésztők érdeklődtek. Guarini híres verses színjátékát, a Jó pásztort egy kis francia könyvkereskedő a gazdasági művek jegyzékébe iktatta be.

Ruskin művei közé is betolakodott néhány kövér félreértés. Pár év előtt egy angol vidéki könyvkereskedő hirdetést tett közzé, és kertészeti műveket keresett megvételre. Köztük volt A királynő kertje is. Ha a könyvkereskedő ilyent botlott, nem szabad csodálkoznunk egy londoni ékszerészen, aki megrendelte a Velence köveit, nyilván a fejlett olasz ékszeripar remekeit sejtvén benne. (Egy magyar könyvjegyzék elírását hajlandó vagyok sajtóhibának betudni, mert a Szezámok és liliomok virágillatú címe csakis így veszthette el zamatát, amikor Szerszámok és liliomok lett belőle.)

RÉMSÉGZUHATAGOK ÉS ADOMACSÖPPEK

A mai ízlés nem tűri a sallangos címeket. Komoly írót ez nem érint; az ő közönsége a tartalom után megy. Annál nagyobb bajban lehetnek a detektívregények szerkesztői. Rövid és találó címet kiesztergátyozní, s két-három sorba belesűríteni a regény hajmeresztőén bárgyú rémségeit: nem könnyű feladat. A régi írónak nem kellett a szavakkal takarékoskodnia. Íme egy hazai példány:

Ritka, csodás, rémletes és borzasztó történetek rakhelye. A természet és müvészség mezsgyéjében találkozó ritkaságok, csodák; iszonyú természetjelenések, földrengések, tűzvészek, éhségek, ragályok, vízárak és egyéb nyomorok; borzasztó harc jelenségek, iszonyú halálnemek, szörnyű bosszúlatok, rémletes vétkek; emberi szörnyetegek, despoták, tyrannok életrajzai s egyéb ritka, csodás, rémletes és borzasztó történetek sat., sat. érdekes ábrázolása. (Pest, 1832)

Az újsághirdetés olvasója erre a címre abbahagyja a reggelijét, és szalad a könyvkereskedésbe, hogy megvegye a rémletest.

A régi anekdotás könyvek szerzőit sem kötötte meg semminemű korlátozás. Ők bizony már a címmel jól meg akarták mozgatni az olvasó nevetőizmait.

Ágai Adolf: Abczug! A kabai asszony kulacsából kicsorgott adomacsöppek. Tenyerével felfogta és lepingáltatta Gácsér Pista. (Budapest, évszám nélkül. Jankó János rajzaival.)

Beöthy László: Puncs. Gyógyszerül unalomkór, adóssági mellbajok, nemfizethetési főfájások, bukásbani sántikálások s az egyenes lelkek kificamodásai ellen. (Komárom, 1853)

Nagy Ignác: Bors és paprika, összeszitálta és kitálalta Gyömbéri Darázs Jónás, több hazai és külföldi társaságnak, ha nem is leveledző, de legalább csirádzó tagja. (Bécs, 1845)

Garabonczás diák. Iskolás adomák, diákos ötletek. Valódi velős és villanyos viccek változatos és választékos vegyüléke s szemenszedett szépszámú szellemszikrák szivderítésre szánt szerzeménye. Közel ezeregy éle. Az iskolák virágos tarka rétjéről s a tanítói élet kapálatlan kopár kertjéből lekaszálta, inkasszálta, kazalba szállította, összeállította, felibeharmadába garmadába gereblyézte, szóval: szerves egésszé körítve a téns publikum gyönyörködtetésére gyöngyén együvé gyűjtötte és egygyurmába gyömöszölte Győrffy Iván. (1878)

Ilyen volt a korbeli ízlés. Még tíz év múlva is tetszett a közönségnek a könyv címlapján szétpukkanó humorsrapnel:

Anyósok könyve. Beszélykék, adomák, ötletek, bölcs mondások, gondolatok, hasznos tudnivalók, jó tanácsok, átkok és szitkozódások, kérdések és feleletek, csalánok, bolondgombák, csipkedések, frissítők, kedélyeskedések, nyájaskodások, eszmetöredékek, papírszeletek, apró szegek, forgácsok, szilánkok, sziporkák, röppentyűk, kartácsok, bombák, torpedók, apróságok, egyvelegek, vegyesek, különfélék… s több efféle csattanós, valódi velős és villamos szellemszikrák választékos és változatos vegyüléke s szemenszedett szépszámú viccek szívderítésre szánt gyűjteménye. Írta, nyírta, összeállította, gyűjtötte, fogalmazta, szerkesztette, ollózta, másolta, kapta, kérte, rendelte, vette, szedte, csente, lopta, találta, kifundálta, elleste; szóval teljesen egésszé gyártotta s a t. közönség gyönyörködtetésére kiadta Sirisaka Andor, Pécsett, 1888. (További kiadásai: 1889, 1891, 1909)

A könyvcímek bő adathalmazzal szolgálhatnának egy érdekes munka számára is. Az ízléstörténetre gondolok. Elég egy kis halászatot végezni a színdarabok és filmek címei között. Élelmes szerzők ügyesen kipécézték, mi az, ami a tömegek gondolkodását foglalkoztatja, ami magára vonja a figyelmüket, ami bogáncs módjára ragad a szemükbe – szóval, amivel be lehet csalni a színházba. Egy tucat ilyen színdarabcím plasztikusan vetíti elénk a közelmúltbeli tömegízlést. Például:

Társasutazás. Nászút féláron. Jöjjön elsején. Pénz, pénz, pénz! Havi 200 pengő fix. Nem adok hozományt. A méltóságos asszony trafikja. Úrilány szobát keres. 3:1 a szerelem javára. Légitámadás. Kényszerleszállás. Feltételes megállóhely. 120-as tempó. stb. stb.

A VÉN BIAL ORRÁRA VALÓ KARIKA

A művelődéstörténet is csak