Ábrahám regéje

HEGEDÜS GÉZA

ÁBRAHÁM REGÉJE

Krónikás ének huszonnégy

szakaszban

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988

Korrektor: Budai Ákos

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-260-0

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Hegedüs Géza jogutódja

I.

A szent emlék ezüst ködébe hullt,

monda-őrizte történelmi múlt

velünk jön nemzedékről nemzedékre,

hogy minden új kor újra felidézze

a nem halandó régelmúltakat.

Bár ezerév ezerévre haladt,

a nagy idők mélyéről néz reám

a legelső pásztorhős: Ábrahám.

Emléke el nem múlik már soha:

az egy-isten-hit első bajnoka,

a bálványok első ellenfele –

ennek emlékét őrzi a neve.

A hitvallások őselődje lett:

Mózes, majd Jézus, aztán Mohamed

benne ismerte meg a kezdetet.

Egy új értelem vele született.

História! tanító kedvű asszony,

figyelmed mondák fölött is virrasszon,

hozzád fohászkodom, hogy adj erőt

idézni időtlenné múlt időt

s hőskölteményként újra élni át

a hitregébe rejtett krónikát.

II.

Még neve sem volt odafönt az égnek,

amikor a két nagy folyam közének

tágas vidékén leleményes elmék

a csatornázás titkát felfedezték

és dús kalásszal gazdagult a lét.

A Tigris és Eufrátesz közét

gazdaggá tette, akármerre lép

a sumér nyelvű hajdankori nép.

S épültek pompás téglavárosok:

kézművesek és szorgos árusok

iparkodának és kereskedének.

A legrégebbről maradt hősi ének

őket idézi, s köztük is kivált

az Urukban élt nagyhírű királyt,

aki csatára kelni sose rest,

a halált bátran váró Gilgamest.

Cserépre vésett, ékírással írt

szövegek őrzik azt a régi hírt,

hogy csatornázó sumérek után

új népeket küld Irán és Túrán,

a Tigrisen lovasok keltek át

s építették Agadé városát;

a nevüket a városnévből adták:

a hódító lovasnép volt az akkád.

Ősatyjuk az Özönvíz-élte Sém volt,

győzelmeiket láthatta az égbolt.

Sumér elődök, akkád jövevények

együtt formálták a folyók közének

csatornaszelte városi világát,

Bábel és Asszur híres tudományát,

a városok közötti legelők

térségeiben nyájat nevelők

sátrakban élő harcos törzseit.

A történelem úgy kezdődik itt,

hogy az emlékben élő régi népek

a mondák közül írott múltba lépnek.

A csatornák közt virágzik a táj,

s törvényhozó Hammurabi király

a városból már államot teremtett

és kőoszlopra vésette a rendet,

hatalmas volt ő mindenki felett,

aki a két folyam közt élhetett.

Itt kezdődik hősünk története

s az Egy-Isten-hit első ihlete,

melyet tovább visz megőrizve tisztán

a zsidóság, kereszténység s az iszlám.

III.

Közel Urukhoz, ahol egykoron

Gilgames ült királyi trónuson,

állott Ur-Kaszdim népes városa,

a piacterén számos árusa

kínálta messze tájak kincseit:

szerencsét veszthet, aki nincsen itt.

Ezért hát otthon hagyva napi gondot

a sátrak közt sokféle nép tolongott.

Kihullt, aki a munkát restelé.

Az egyik sátor Térah mesteré.

Az ájtatos vevőket leste ő

a szorgalmas isten-kereskedő.

Ládáiba vagyont régóta rak már,

házában ott a műhely és a raktár,

maga faragta ki a képeket,

ő gyúrta a cserépből égetett

kisebb és nagyobb istenszobrokat

melyek közül kedvére válogat

a piacon ki nézelődni ráért

s böngészgetett hasznos vásárfiáért.

Jól tudta minden isten képemását

és messze tájak becsülték tudását.

Ki szentélyt akar s imádkozni is bent,

Térahnál kaphat bármiféle istent.

Nemcsak a sumér, nemcsak az akkád,

de ki a pusztán nyergelte lovát,

a kocsin járó egyiptomi népek,

Föniciából jött hajóslegények,

kik áruval a világot bejárták –

a nekik kellő istent megtalálták.

Gyűlt is Térah ládáiban az érték:

az ezüst-árpát mérlegen kimérték,

arany-korongot számolva fizettek,

köves gyűrűket markolva letettek

és vitték a faragott képeket.

Ez biztosított módos életet

Térahnak, az istenkereskedőnek,

ki úgy képzelte, hogy ha nagyra nőnek

a fiai, akiket úgy szeret,

folytatni fogják ezt az üzletet.

Térah mester, ki Sémtől származott,

bár a sumér Ur-Kaszdimban lakott

és jó nevét Urukban is becsülték,

jól tudta, hogy itt mindörökre vendég,

kit nem marasztal rokon-érzelem:

Sém ivadéka mindig idegen.

Talán Háránban, hol akkádok élnek

(az akkádok is Sém nyelvén beszélnek)

találna egyszer igaz otthonára.

De a piacon túl jó volt az ára

a képfaragó isteneinek,

és háromszor is jól gondolja meg,

ki választhat a szép jövedelem

és aközött, hogy otthona legyen.

Úgy döntött hát, hogy addig vár, amig

minden ládája kinccsel megtelik

s a fiai már felserdült legények,

akkor majd együtt mégis visszatérnek

jómóduan és békességben élve

Sém atya nyelvén beszélők körébe.

Térah mesternek számos lánya mellett

férfi erőből három fiu tellett:

nemzette Haránt, és nemzette Náhort,

és amikor két erős fia már volt,

végtére jött a legkisebb gyerek,

akit a szülő legjobban szeret,

eloszlik tőle minden régi bánat.

A fiút elnevezte Abirámnak.

Ez sumér név, mert úgy gondolta atyja,

ha fiának a sumér nevet adja,

otthont talál a másként öltözött

s másképen élő sumerok között.

Mert sumérek közt gazdagon is bánat

az élete Sém ősatyánk fiának.

S ha őmaga majd el is megy talán,

boldog sumér lehet még Abirám.

De otthonában, szomszédok körében

az Abirámot akkád formaképen

eltorzították, lerövidítették

és a fiúcskát Ábrámnak nevezték.

De remélték, hogy nagy jövőre vár tán

s híres istenkereskedő lesz Ábrám.

A nagyobb fiuk nőttek, növekedtek,

felserdült fővel házasokká lettek.

Hárán is fiút nemzett már magának,

örömére a boldog nagyapának.

Mozgékony gyermek volt a jövevény,

az ilyenből lesz serdülten serény.

A neve Lót volt. Ámde jött a bánat,

komor gyászára apának, családnak:

a nagy örömnek alig mult egy éve,

Haránt ledobta megkergült tevéje,

és nyakát szegte. Sírva eltemették.

A nagyszülők saját házukba vették

az árvát, mint legkisebb gyermeket.

Úgy élte Lót tovább az életet,

mint Ábrám öccse. Férfivá hogy érett

egyszerre vásároltak feleséget,

együtt halad az életük sokáig,

míg közös útjuk kettős útra válik

s másféle sorssal más ösvényre térnek.

Erről beszél majd néhány újabb ének.

IV.

A szomszédok Térahnak fia láttán

azt mondogatták: „Éles eszű Ábrám,

s hozzá mozgékony, erős és ügyes,

leleményesen kalandot keres."

Apja úgy vélte, serdülő fiában

valami érthetetlen furcsaság van,

mintha örökké titkokat keresne.

Ha csillagokkal jött a nyári este

hanyatt feküdt a ház mögött a földre,

a csillagfény szemét-leLkét betöltve

nem érzett és nem látott semmi mást