Az első millióm

© Máté Krisztina, 2014

© XXI. Század Kiadó, 2014

Szerkesztette Bérci Ágnes

ISBN 978-615-5373-37-4

Elektronikus verzió: Takács Gábor

Tartalomjegyzék

Árvai Péter

Gerendai Károly

Ivánka Katalin

Tipton Zakariás

Zeitler Ádám

Jaksity György

Varga-Darabos Andrea

Horváth Eszter

Geszti Péter

Fehér Gyula

Küllői Péter

Dr. Meskó Bertalan

Vinnai Balázs

Varga Erika

Váradi József

Minya Viktória

Géresi László

Szalai Nóra

Anh Tuan

Balogh Péter

Mészáros Zoltán

Becsei Áron

Gerzsenyi András

Matheidesz Réka

Bizsók Vajk

Jakab Áron

Váczi Rozi

Limbacher Tivadar

Juhász Váczi Henriett

Vidák László

Száraz István

Vida Ágnes

Somlai-Fischer Ádám

Árvai Péter

A harmincnégy éves üzletemberről a New York Times azt írta, az informatika egyik legígéretesebb sztárja. Kétlaki. Budapesten és San Franciscóban él. Azt mondja, ott van otthon, ahol a barátai élnek, vagyis Budapesten, Svédországban, Japánban és az Egyesült Államokban. A családja Erdélyből származik, ő Svédországban született. Pincérkedett belga kocsmában, Írországban, járt egyetemre Szingapúrban, technológiafejlesztő volt Japánban. Tud svédül, angolul, japánul, komolyan jógázik, és főz, valamint elkezdett írni egy japán konyhát bemutató szakácskönyvet, svédül.

2006-ban végzett az egyetemen, három évvel később a kórházak teljesítményét összehasonlító honlapja a legjobb svéd portál lett. 2009-ben két társával együtt elindította a Prezit, amelybe rövidesen beszállt pénzzel a TED, az a cég, amely a világ leghíresebb tudományos előadás-sorozatát szervezi. A következő évben megnyitott az amerikai iroda, ami elengedhetetlen volt a világsikerhez. Az első két évben egymillióan, a harmadikban hatmillióan használták a prezi.com-ot, ma már havonta másfél millióval nő a felhasználók száma. Már több mint ötvenmillió felhasználónál tartanak. Eddig kilenc könyv jelent meg róla, öt nyelven.

A Prezi röviden egy olyan nonlineáris prezentációkészítő eszköz, amelyben egymást követő képek helyett az előadó egy digitális vásznon, szabadon járhat végig egy információs térképen, egyes részeire ráközelíthet, és mozgathatja is. Érthető, logikus, átlátható vele mindaz, ami fölöslegessé teszi a papírlapozgatást, a brosúrás prezentációt, egyetlen felületen zoomolva, logikus, hatékonyabb rendszerbe helyezi a mondandót.

A cég kétszáznegyven embert foglalkoztat Budapesten, San Franciscóban, illetve Szöulban, ahova huszonhat országból érkeztek fejlesztők, az egy egészen különleges munkahely. Nincs munkaidő, mindenki ott dolgozik, ahol akar, közösségi terek vannak nagy babzsákokkal, egész napos ingyen bisztróval, vidám, elszánt fiatalemberekkel. A csapatépítő tréninget nem drága wellness-szállodákban tartják, inkább másokon segítenek. Legutóbb például a bagi cigány emberek otthonait újították fel a helyiekkel együtt.

Árvai Péter most is úgy néz ki, mint egy hátizsákos egyetemista. Nincs nagy autója, repülője. Időnként keresi a magyar szavakat, svédül és angolul jobban tud, de elszántan hiszi, tennie kell Magyarországért, hogy a korrupció helyébe a nyitottság, a bátorság és a találékonyság lépjen. Azt mondja, a sikerhez jó ötlet, kemény munka és némi szerencse kell.

– Elég sok interjú készült veled az utóbbi időben, a világban. Kiderül belőlük, hogy huzamosabb ideig sosem éltél Magyarországon. De akkor a céged, az álmod miért innen valósítod meg, és nem Svédországból vagy Amerikából?

– Otthon magyarul beszéltünk a szüleimmel, mindig jókat gondoltam Magyarországról. Úgy véltem, amikor idejöttem 2008-ban, hogy lehet egy kisebb országból is világsikeres céget építeni, és akkor miért ne Magyarország legyen az? Akkor azért jöttem, hogy találkozzak a társaimmal, akikkel a céget alapítottuk. A nagybátyám jött értem a reptérre, és a kocsiban elkezdett mesélni arról, mi minden nincs Magyarországon. Nincs elég munkahely, ami van, az sem annyira jó, és hogy ő nem tud olyan sikeres cégről, ami Magyarországról indult. Ez nekem fájt, mert a szüleim nem ezt a képet festették nekem Magyarországról. Tudtam, hogy sok a probléma itt, de hittem, hogy van egy csomó tehetséges ember, akivel szívesen dolgoznék. Vacsora közben el is meséltem neki, hogy igazából azért jöttem, hogy céget alapítsak. Emlékszem, hogy a nagybátyám akkor hogyan nézett rám a nagy szemével. Egyáltalán nem értette, mit keresek itt.

– Biztos úgy gondolta, legalább az kellene, hogy ismerj néhány embert, legyen helyismereted. Bizonyára féltett, hogy ha ennyire nem tudsz semmit Magyarországról, vagy amit tudsz a szüleid által, az egy álomvilág, akkor hazardírozol. Nem?

– A vállalkozásban mindig le kell győzni az akadályokat. A gazdaság fejlődésével a cégek élethossza csökken világszerte. A világ ötszáz legsikeresebb cége az utóbbi néhány évtizedben nem hatvanéves, hanem tizennyolc.

– Nem tudnak koncepciót váltani, így egyszerűbb újakat csinálni?

– Igen, és mert egyre gyorsabban pörög a gazdaság, ennek konzekvenciája az is, hogy majdnem bárhol lehet sikeres céget építeni. Észtországban a Skype erre nagyon jó példa. Három év alatt többmilliárdos céget építettek, és annyira hatottak az emberekre, hogy a mai napig azt mondják Észtországról, a legvállalkozóbb ország egész Európában. Nem csak Kelet-Európában, egész Európában ott jön létre a legtöbb új cég. Én azt gondoltam, ezt Magyarországon is ugyanígy lehetne csinálni.

– Magyarországon építesz nagyon nem Magyarország-kompatibilis céget, mintha a gombhoz varrnád a kabátot. Van egy koncepciód, amit mindenképpen át akarsz vinni az emberek tudatába. Azt mondod, igenis megváltoztatod ezt az országot, és nem hagyod, hogy az ország változtasson meg téged. Nem akarsz az itteni körülményekhez idomulni. Miféle erő mozgat téged, hogy bebizonyítsd, Magyarországról is sikerülhet, itt is lehet sikereket elérni?

– Azt hiszem, amikor a papám meghalt, nagyon hirtelen beláttam, nem azt kell terveznem, ha a jövőmre gondolok, hogy majd mit csinálok nyugdíjaskoromban, mert nem csak akkor csinálhatom azt, amire vágyom. A papám két évvel azelőtt, hogy nyugdíjba ment, váratlanul meghalt. Állandóan tolta a határidőket, kihagyott egy csomó dolgot az életéből, ami neki fontos volt. Én nem akarok így járni. Nekem fontos, hogy amiben hiszek, az megvalósuljon. Nagyon hittem ebben a cégalapításban, hogy tud példát mutatni ebben az országban, hogy lehet nagyon jó dolgokat csinálni. Ha vállaljuk a felelősséget, képesek vagyunk bármire!

– Jól hangzik, hogy ha vállaljuk a felelősséget, képesek vagyunk bármire. De honnan lesz meg az a képességünk, hogy képesek legyünk vállalni a felelősséget?

– Hinni kell a sikerben. Ma már igazából a kreatív ötletnek nagyobb ereje van, mint a tapasztalatnak. A nagy tapasztalatú cégek mennek csődbe, szinte hátránnyá válik a tapasztalat. A kreatív ötlet pedig erőt ad, hogy megvalósítsd az álmaidat. Mondok erre egy nagyon egyszerű példát. A százharminc éves Kodak éppen abban az évben jelentett csődöt, amikor a kétéves Instagramot egymilliárdért vették meg. Mind a két cég képmegosztással foglalkozott. Az Instagramot tizenhárom ember hozta létre, két év alatt. Ez tipikus példa a gazdasági változásokra.

– De akkor a Prezi már nem is egy fiatal cég. Hétéves lesz mindjárt!

– Még azért van jó tíz évünk.

– Ha képesek vagytok megújulni.

– Nagyon messzire tudunk még eljutni ahhoz képest, ahol tartunk. Most körülbelül ötvenmillió ember használja a Prezi-prezentációkat, és azt mondom, körülbelül kétmilliárd embernek van szüksége egy jó ötletmegosztási technológiára. Ahhoz, hogy ezt elérjük, még sok a munka, van még mit tennünk.

– A nyugalom, ami belőled árad, a kiegyensúlyozottság, tanult dolog, vagy a családból hozod?

– Én eléggé türelmetlen vagyok, csak felszínesen tűnök nyugodtnak.

– Biztos segít a jóga!

– Jógázni azért szeretek, mert önfegyelemre tanít, és segít koncentrálni. A Bikram jóga elvisz a személyiségem határaihoz, és megtudom, hogy viselkedem akkor, ha extrém helyzetben vagyok.

– Azt mondod, hogy türelmetlen vagy, ennek azonban nyoma sincs. Hogy lehet türelmet tanulni, hogy ne akard azonnal érezni a sikert, ne akard azonnal letolni a munkatársaidat, ha nem olyan tempóban haladnak, ahogy te szeretnéd?

– Az én inspirációm valószínűleg keletről származik. Éltem Japánban meg Szingapúrban, és sokat tanultam arról, hogy ne magamat tegyem a központba, hogyan figyeljek más emberekre, mert ugyanannyit tudok tanulni tőlük magamról is, ha nem gondolom, hogy a világ körülöttem forog. Ezt gyakorolni kell. Japánban nagyon nehéz beilleszkedni, ha ezt nem tudod, mert az egész társadalom erre az elvre épült.

– Ezekkel a beszélgetésekkel az a célunk, hogy erőt adjunk azoknak az embereknek, akiknek van egy ötletük, de nem merik megvalósítani, mert lebeszélik őket a többiek. Látniuk kell, hogy van, akinek sikerült. Neked mi adott erőt, hogy belevágj, kitarts akkor is, amikor nem jött belőle pénz, ne add fel, csak azért is végigcsináld?

– Nekem a cégépítés mindig eszköz volt, hogy hassak a világra. Vagy legalábbis megpróbáljam befolyásolni a dolgokat. A Preziben az a jó, hogy tudunk inspirálni embereket történet- vagy ötletmegosztásra. Én azt hiszem, hogy ezzel javítjuk a világot. Amikor például egy rákkutató összefoglalja, hol tart a kutatása, és azt megosztja valakivel, azt gondolom, javul a világ. Mert mindig több van jó ötletből, mint rosszból. Ezért gondolom, hogy a Prezi jól hat a világra. És amikor a cégünk példát tud mutatni másoknak, akkor jön létre az olyan összefogás, mint a Bridge Budapest. Összeálltunk más magyar cégekkel, hogy megmutassuk, hogyan lehet segíteni a jót. A jó ötleteket, jó gondolatokat. Tudják meg az emberek Magyarországon, hogy van, akinek sikerül, így nekik is sikerülhet! Amikor a Google-lal és az Espell-lel csinálunk egy nyitottakvagyunk.hu-t, az azért fontos, mert kell a példa, kell tudnia mindenkinek, hogy van olyan munkahely, ahol mindenkit, függetlenül a hátterétől, elfogadnak. Amikor renoválni megyünk a munkatársaimmal romákkal együtt a házaikat, akkor úgy érzem, az a leghatékonyabb eszközöm arra, hogy élhetőbb, boldogabb legyen a világ.

– Nem is tudnál olyan cégben részt venni, ami csupán csak sok pénzt termel, de nem tesz semmit a világ jobbításáért? Nem fontos a pénz?

– A pénz nagyon fontos addig, hogy legyen hol laknunk, legyen mit ennünk, mert különben nem tudjuk tenni a dolgunkat. De másfajta motiváció is kell, mint a pénz. A munkának van olyan hatása az emberek életére, amit a pénz nem tud biztosítani. A pénz fontos eszköz, de a lehetőség sokkal fontosabb.

– Ezt mindig így gondoltad?

– Amikor felnőttem magyar bevándorlóként Svédországban, a legalacsonyabb társadalmi réteghez tartoztunk. Én voltam valószínűleg az egyik legszegényebb gyerek az osztályban, és a mamám két évig evett kását, hogy az első számítógépemet meg tudja venni nekem. Mindig kettős érzésem volt a pénzzel. Úgy éreztem, nemcsak lehetőség van benne, hanem igenis van visszatartó ereje is. A legnagyobb lehetőség, amit a pénz ad nekem az, hogy foglalkozhatok azokkal a dolgokkal, amiket fontosnak tartok. A Prezi erre nagyon jó példa.

– Tehát függetlenné, szabaddá tesz a pénz. De amikor elmész – mondjuk, a TED-hez – tárgyalni a tornacipődben, pulóveredben és előadod a filozófiádat a pénzről, nem biztos, hogy ugyanannak az üzletembernek tekintenek, mint egy Wall Street-i farkast, a márkás öltönyében.

– Ez így van.

– De akkor nagyon jónak kell lennie az ötletednek, hogy öltöny nélkül is komolyan vegyenek. Nagyon kell hinned a saját ötletedben, hogy egyáltalán oda merj menni pulóverben.

– Az igazán jó ötlet sohasem tetszik mindenkinek. Ha mindenkinek elsőre tetszik, akkor valószínű, hogy nem elég érdekes. Mielőtt a Prezit alapítottuk, létrehoztam egy svéd céget. Úgy volt, hogy amikor a papám meghalt szívrohamban és a mamám is beteg lett, észrevettem, hogy az üzletben a fogkrémeket össze tudom hasonlítani, mert egy polcon vannak, fel van tüntetve az áruk, mi van bennük, hol gyártották, mi a hatóanyaguk, satöbbi. De a kórházban nem tudok eligazodni, nincs információm, milyen műtétre megy a mamám. Pedig egy kicsit fontosabb lenne. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne, ha utána tudnék nézni egy weboldalon. Elkezdtem építeni egy weboldalt, ahol össze lehetett hasonlítani egyik kórházat a másikkal, műtétenként, és hogy milyen a mortalitási ráta, az infekciós ráta, a komplikációs ráta. Az első következménye az volt, hogy felhívtak ügyvédek, mit gondol, ki maga. Én jó ötletnek tartottam az egészet, de sok embernek – legalábbis az elején – nem tetszett.

– De utána bejött?

– Később elkezdtek hívni orvosok, és azt mondták, jó, jó, de azért ennél jobbat is csinálhatnék. Azt gondoltam az elején, hogy a betegek meg a hozzátartozók lesznek a legnagyobb felhasználók. De kiderült, hogy a legintenzívebb használók az orvosok lettek, meg a nővérek, meg az igazgatók, akik tanulni akartak egymástól.

– Hát ezt Magyarországon nehezen tudnám elképzelni…

– Egy jó ötlet mindig átmegy ilyen folyamatokon. Az elején mindig van sok ellenvetés, ezt tudjuk történelmileg. Amikor az emberek először kezdtek gondolkodni arról, hogy nem is lapos a Föld, hanem kerek, milyen erős ellenkezés volt!

– Oké, kell a sikerhez kitartás, kell az ötletedben hinni, jónak is kell lennie az ötletnek, vitathatatlanul jónak, és nem baj, ha nem tetszik mindenkinek. De még ezzel együtt sem biztos a siker. Van valami trükk, hogy akkor mit kell csinálni? Neked volt például emlékezetes bukásod? Olvastam valahol azt a mondatodat, hogy az az ötlet, az a munka, ami nem elég érdekes, nem termel hibákat. Valami ilyesmit mondtál.

– Igen. Ha hibákat termel, akkor kvázi kudarcot is termel. A kudarcon túl kell lépni.

– Hogyan? Te hogy csinálod?

– Az érdekes feladatban nagyobb a kudarc lehetősége. Az, hogy én hogyan élem meg a kudarcot, csak tőlem függ. Én nem élem át nagyon mélyen. Ezt lehet, hogy a szüleimnek köszönhetem, akik támogattak akkor is, amikor hibáztam. Nem okoltak miatta, hanem kiálltak mellettem, és ezt magamban hordozom. Amúgy óvatosnak kell lenni, mert a sikertelenség, a kudarc átvált néha arroganciába. A vállalkozás egyébként is fura egyensúlyozás a bolondság meg az okoskodás között. Nem tudja az ember mindig a helyén kezelni magát, nem mindig tudja ő maga, hogy éppen hol tart. Ezekben a pillanatokban nekem az segít, ha kicsit hátralépek, meditálok, a szívemre hallgatok, hogy kiderítsem, átléptem-e egy küszöböt, amit nem lett volna szabad. Hogy visszataláljak magamhoz, tudjam, ki vagyok.

– Az honnan ered, hogy nem a saját életedet akarod jobbá tenni, hanem másokét? Ha az embert érik sikerek, akkor magán vagy a közvetlen környezetén akar segíteni. Hogy ők jobban éljenek. A te küldetéstudatod is a családodtól származik?

– Az egyik oldalról harmadik generációs emigrált vagyok. A nagyszüleim Erdélyből jöttek Budapestre, a másik oldalról Szlovákiából jöttek Budapestre. Aztán a szüleim Budapestről elmentek Svédországba, én pedig most visszaemigráltam Magyarországra, meg ide-oda, más helyekre a világban. Úgy éreztem, vannak dolgok, amik jól működnek itt, és vannak, amik jól működnek ott. De vannak olyan dolgok is, amelyek nem olyan jól működnek sem itt, sem ott. Azt gondoltam, milyen jó lenne, ha a jó dolgokat megtanulnánk egymástól. Nem volt könnyű bevándorlóként felnőni Svédországban. Jó lenne, ha másnak már nem kellene megtapasztalnia azt a fajta diszkriminációt, amit én átéltem, amikor gyerek voltam. Én szeretnék hozzájárulni egy olyan társadalomhoz, ahol nem aszerint értékelnek, milyen útleveled van.

– Ha a diszkrimináció ellen próbálsz harcolni, nehezen választhattál volna rosszabb terepet, mint Magyarország. Ez egy kivételesen és nagyon mélyen diszkriminatív ország.

– Ezt fordítva is lehet gondolni. Hogy itt nagyobb az esély a nagy és látványos változtatásokra.

– Te látsz erre esélyt?

– Abszolút. Amikor én a buszmegállóban egy nénivel arról beszélek, milyen szép az idő, és hogy milyenek az emberek, akkor lényegében tárgyalunk arról, milyen társadalomban élünk. A beszélgetésünk végére tudok változtatni a néni szemléletén, elmondom, mennyire örülök, hogy itt vannak különböző fajta emberek, különböző ötletekkel, és hogy ez hogyan gazdagítja a néni életét.

– Akikkel együtt dolgozol, mind hasonlóan gondolkodnak a világról? Van valami furcsa felvételi szempont, ami segít dönteni, minek alapján válaszd ki azokat az embereket, akik azt gondolják, amit te?

– Most már kétszáznegyvenen vagyunk, huszonhat országból. Ez nagy büszkeség. A világ minden részéről jönnek ide, esténként romkocsmába mennek, és szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Budapest olyan központ legyen, ahol szívesen dolgoznak az emberek. Voltak olyanok, akiket felvettem ebbe a cégbe, pedig nem lett volna szabad. Ezért elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne jobban csinálni a felvételt, mint a hagyományos állásinterjú. Az egy nagyon bonyolult, teljesen műhelyzet, én viszont azt szerettem volna, hogy konkrétan azt próbáljuk ki, milyen együtt dolgozni. A Preziben van egy programidő, három-öt nap. Közben dolgozol abban a csapatban, azokkal az emberekkel, akikkel amúgy is dolgoznál. Ha szerettek együtt dolgozni, akkor az azt jelenti, hogy nemhogy megvan a tudásod, de jól is működsz az emberekkel, és itt a helyed. Még a svéd egyetemen volt egy karrier-tanácsadó, ő mondta azt a példát, hogy emberek hónapokat, éveket töltenek azzal, milyen kocsit, házat vegyenek, viszont a munkahelyükre egészen véletlenül kerülnek be. Az ilyen munkahelyen, mint a Prezi, nagyon sok időt töltenek az emberek, nem mindegy, kikkel dolgoznak, dolgozunk.

– De ha odaengeded három–öt napra az illetőt, akkor beengeded a rendszeredbe, beengeded a titkaidba, beengeded a fejlesztéseidbe. Nem élnek vissza ezzel? A világ a bizalomra épül, de ez az ország nem.

– Bízom abban, hogy akinek megadom a lehetőséget, az él, és nem visszaél vele. A bizalom a fő dolog, amire építeni kell minden kapcsolatot. Ha nem bizalommal nyitunk, ha azt keressük, mi miért nem jó, nem lehet jót csinálni. Nem keverendő össze persze a bizalom a naivitással.

– Te beépíted a kockázatot az üzletbe?

– Igen. Úgy kell felépíteni a rendszert, hogy a veszteséget bírjam, tűrjem. Ezt statisztikailag ki lehet számítani. Maradjunk a felvételnél. Van egy bizonyos számú próbanap, ami nem lesz sikeres. De addig, ameddig ez tűrhető mennyiség, inkább elviselem a kockázatot, hogy olyan emberekkel dolgozhassak együtt, akik tényleg élveznek egymással dolgozni.

– Ha csupa olyan emberrel veszed körül magadat, akik úgy gondolkodnak, mint te, idővel túl közel kerülnek hozzád, és a barátaid is lesznek. A barátságot és munkát, a főnök-beosztott viszonyt külön tudod választani?

– Nekem az a feladatom, hogy nálam tehetségesebb és ügyesebb embereket vegyek fel. Ha ennek a végeredménye az lesz, hogy ők jobban tudják csinálni, mint én, akkor szerintem az a helyes, hogy ők csinálják helyettem. A Prezi az ötvenmillió ember élményéért felelős, nem az én pozíciómért. Abban a pillanatban, hogy nem én vagyok a legjobb erre a szerepre, aki jobban csinálja, vegye át! Ez nemcsak az én pozíciómmal van így, hanem az összes pozícióval, ami ebben a cégben van. Nekünk felelősségünk a felhasználóink iránt, még inkább a küldetésünk iránt van, hogy inspiráljunk embereket az ötletmegosztásra.

– Ötvenmillió ember élményéért felelősnek lenni elképesztő elvárás. Nem?

– De, igen. Mivel nem kényszerítjük a Prezit senkire, ez visszajelzés, hogy az, amit csinálunk, jó az embereknek, szeretik használni. Ha jól csináljuk, egyre többen fogják használni. De nem érzem, hogy ez súlyos felelősség. Inkább azt érzem, hogy energetizáló felelősség. Ha százezer ember azt mondja, hogy jobb, emlékezetesebb, érdekesebb, élvezetesebb módon tudja kifejezni magát, akkor én velük együtt örülök.

– Elmagyarázod, hol van ebben a pénz, hol van ebben az üzlet?

– Lehet a Prezi prezentációkészítő eszközt ingyen használni, addig, amíg az ötleteidet nyilvánosan megosztod mindenkivel. Abban a pillanatban, amikor titkossá szeretnéd tenni, el kell kezdened fizetni érte, így jön pénz a cégbe. És mivel egyre több olyan ember van, aki titkos ötletet szeretne tárolni a preziben, egyre nő a jövedelmünk.

– Azt mondtad, hogy biztosan még körülbelül tíz év van benne. Te tudod, mikor, hogy kell majd váltani?

– A váltás nem lesz jobbról balra, vagy fehérről feketére. Állandóan azon gondolkodunk, hogy tudunk még jobb élményt létrehozni egy adott helyen. Folyamatos változás kell. A legjobban működő cégek, termékek nem statikusak, inkább organikusan fejlődnek. Amíg az ötlet van a középpontban, nem a technológia, addig van tennivalónk. Kell, hogy legyen persze működő üzleti modell minden cégben, de ez az üzleti modell a Preziben azért van, hogy tudjuk támogatni a nagyobb víziót, inspiráljuk az embereket arra, hogy osszák meg az ötleteiket.

– Amikor a Prezit alapítottátok, bele kellett tenni a pénzt, energiát, időt, és aztán sokáig kellett várni. Ehhez sok türelem kellett, és az, hogy nagyon higgy benne. Korábban is volt olyan céged, ötleted, ügyed, amiben ennyire hittél?

– Szerintem az első siker, amiért megküzdöttem, egy táncelőadás volt. Egy évig azzal foglalkoztam, hogy a svéd kisvárosban, ahol felnőttem, meggyőzzem a helyi színházat arról, adjanak nekem teret, hogy A kis herceget új, táncos formában elő tudjuk adni. Én voltam a producer.

– A színész is te voltál?

– A színész nem én voltam. Én játszottam a kis herceget, de volt egy színész, aki az írót játszotta. Ez volt az első alkalom, amikor a fejembe vettem valamit, és éjjel-nappal azért dolgoztam, hogy létrejöjjön. Sok táncelőadásról úgy érzem, hogy irtó absztrakt, nem tudni, miért ugrálnak ott az emberek. Hogyha viszont hozzá lehet kötni egy történetet, egészen más.

– Nagy volt a siker? Tapsoltak?

– Igen. És képzeld, ez volt az első nyereséges vállalkozásom. Ez volt az első millióm. Na jó, millióm nem lett belőle, de haszon igen, és tapsoltak. Ötször is megtelt a színház, és hát utólag rájöttem, hogy igenis össze lehet hozni a pénzt a szívesen csinált dolgokkal.

– Aztán miből lett az első valódi milliód?

– Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem emlékszem rá, valószínűleg az első igazi millió az csak a Prezivel lett. Merthogy ezek a dolgok az elején nem termelnek semmi pénzt, kenyéren és vízen kellett élni a Prezinél is, sokáig. De a legfontosabb az egészben, nem győzöm hangsúlyozni, a szabadság, hogy tudok foglalkozni a számomra fontos dolgokkal. Egy húszéves öreg kocsit vezetek, egyszobás lakásban lakom. Nem érdekel, hogy vegyek egy jachtot, de a pénzt arra költöm, amire akarom, nem amire kell.

– Elég nagyra nőtt a Prezi, elég sokat példálóznak vele, te sem vagy éppen észrevétlen, pláne, mióta Obamánál jártál. Hálás neked valaki azért, hogy ezt az üzletet itt csináltad?

– A hála nem az a tipikus kategória, ami az üzleteket feltétlenül előremozdítja Magyarországon. De annyi üzlet van, amennyi ember. Minden üzletember egyforma öltönyben és nyakkendőben, nem látszik rajtuk, hogy mindannyian mások.

– Te más voltál? Másmilyen üzletember? Vagy mindig volt elég önbizalmad ahhoz, hogy ilyen vagyok, ilyen is akarok maradni?

– Azt hiszem, ilyen voltam mindig. Mint bevándorló magyar gyerektől az iskolában mindig azt kérdezték, hogy miért vagyok olyan fura. A mama ilyenkor mindig biztatott, hogy te úgy vagy jó, ahogy vagy.

– Egy srác vagy, aki úgy néz ki, mint egy számítógépes guru. Szemüvege van, vékony, jógázik, és közben azt mondja, hogy én nem vagyok lelkizős, túllépek a kudarcaimon. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az emberek érezzék, ez a srác empatikus, szíve is van, nem csak üzletember, aki itt építi a birodalmát. Van a fejedben big picture, hogy mit akarsz csinálni ezzel az egésszel? Miniszterelnök akarsz lenni, vagy ENSZ-főtitkár?

– Nem vagyok alkalmas a politikára, mert általában nagyon gyakorlati megoldásokban gondolkodom.

– Vannak szakpolitikusok is…

– Pillanatnyilag azt érzem, úgy tudok legjobban befolyásolni helyzeteket, ha szervezeteket építek, meg cégeket. Nagyon gyors a visszajelzés a munkámra, ez fontos, mert tudom, hogy jól csinálom.

– Hogy viseli a családod, hogy ennyi helyen élsz? Most négy hete vagy Magyarországon. A mamád mennyit lát?

– A családom a lehető legtámogatóbb család, amit csak el tudok képzelni. Hagyják, hogy menjek, amerre a szívem visz, és velem együtt örülnek a sikereimnek.

– Mennyit látnak?

– Egyszer-kétszer évente.

– És a párod mit szól? Egy darabig lehet ingázni, de mi van, ha döntened kell, hogy Amerikában élsz, vagy itt? Ha mondjuk, gyereked lenne, őt valahol be kellene íratni iskolába, tehát az év egy bizonyos részét egy helyen kellene töltened.

– Ez még hátravan, és nehéz döntés lesz.

– Csak azért kérdezem, mert nyilván a cégnek jobb, ha te is itt vagy. A hétköznapi életed, a magánéleted meg nyilván összehasonlíthatatlanul kényelmesebb Amerikában. A céget oda is költöztethetnéd. Az elvi meg a romantikus idealista elképzeléseiden túl van racionális oka, hogy ez a cég itt van?

– Gyakorlati oka csupán annyi, hogy a társalapítók magyarok, én meg tudok magyarul. Minden országban lennének más kihívások. Nekünk könnyebb Amerikából idehozni egy tehetséges programozót, mint Amerikába kivinni Magyarországról egy másikat. Egyszerűen a migrációs szabályok ebbe az irányba egyszerűbbek. De ha valamin múlik az egész, akkor az embereken. Itt az emberek tényleg egy olyan képpel élnek, hogy nem lehet könnyen jót csinálni.

– Nem kimondottan támogató a közeg, és gondolom, elég sok az irigyetek is. De te és a társaid ezzel nem sokat foglalkoztok, ennek ellenére felelősséget éreztek Magyarországon azok iránt, akiknek biztatás kell, akiknek ti lehettek a példa.

– Ezért hoztuk létre a Bridge Budapestet. Úgy éreztem, annak ellenére, hogy sikerült a nagybátyámat meggyőzni, hogy Magyarországon is lehet világsikeres céget építeni néhány év alatt, nagyon nehéz volt ezzel az üzenettel eljutni az emberekhez. De én azt szeretném, hogy Debrecenben is halljanak erről, meg külföldön is. Létrehoztunk egy ösztöndíjprogramot, ahol fiatalok pályázhatnak arra, hogy közelről lássák, tapasztalják, milyen egy gyorsan növekedő cégben részt venni. Közben pedig ők is szerezzenek ötleteket arról, hogy ha akarnak hasonló céget csinálni, hogyan fogjanak hozzá. Sok időt töltünk azzal, hogy előadásokat tartunk, elmeséljük, mi hogyan csináltuk. Mert tényleg azt gondolom, ahhoz, hogy egy Prezihez hasonló céget létrehozzon valaki, kell egy jó ötlet, nagyon sok munka és egy kis szerencse. Ha ez a három dolog összejön, akkor viszont nem lehet nem megcsinálni.

Gerendai Károly

Gerendai Károlyt mindenki ismeri. A szőke copfos, negyvenhárom éves, külsőre kortalan „Szigetes Gerendai" azonkívül, hogy sikeres üzletember, kultúraszervező és étterem-tulajdonos, leginkább maximalista. Úgy kezdte a felnőtt életét, hogy tizenhat évesen elköltözött otthonról, mert nem tetszett a családjának, hogy mást akar, mint ők. Rockbandák hangfalait cipelte, koncertplakátokat ragasztott, dolgozott, alig bulizott, azt mondja, sosem volt fiatal. Szereti a minőséget, a márkás dolgokat – csak a minőségük miatt –, de ahogy mondja, a megjátszós sznobságot nem bírja. Rajong a kortárs képzőművészetért, komoly gyűjteménye is van, nem iszik, bár gyűjti a borokat. (Ki érti ezt?) És nagyon szeret enni. Övé az első magyar Michelin-csillagos étterem, a Costes is, ami a TripAdvisor szerint a világ huszonötödik legjobb étterme. Kapott már lovagkeresztet, tisztikeresztet, antifasisztáknak járó Radnóti-díjat, és az Év üzletembere is lett. Nevéhez kötődik, a Szeretem Magyarországot Mozgalom, főszerepet vállalt többek között a Tarka Magyar demonstráció, a Médiaunió, a Pesti Brodway Egyesület és a Kultiplex létrehozásában, volt a Yourope európai fesztiválszövetség alelnöke. Politikai feladatot – hiába kérték – sosem vállalt. A nagy siker, a Sziget Fesztivál 1993-ban kezdődött. A barátaival találta ki, és szervezte meg az elsőt. Ma már nem csak Európában, az egész világon jegyzett fesztivál. De Gerendaiéké többek között a VOLT és a Balaton Sound is. Nem nagyon tudja külön kezelni a munkáját a magánéletétől, a fesztiválokra ráment már két házassága. Az elvárásait az emberekhez igazítja, de ha valaki nem tesz meg annyit, amennyi a képességeiből telik, azt nehezen viseli. Gerendai Károly azt mondja, sosem csinált valamit csak azért, hogy pénze legyen, ha mégis, belebukott. Amiben valóban hitt, az sikeres lett. Így aztán az álmait finanszírozza. Abból van bőven, csak időből van nagyon kevés. Tehetség, kreativitás, valódi tudás, sok-sok munka, kitartás. Ez a Gerendai-recept a sikerre.

– Azt a benyomást kelted, hogy mindenféle konvencióktól mentesen élsz.

– Nem szeretem a konvenciókat.

– De egy sikeres üzletember nem mindig teheti meg, hogy hosszú haja legyen, és a homlokán napszemüveg. Drága öltönyökben meg nyakkendőben is jár néha. Én téged talán sosem láttalak így.

– Hát azért nyilván van olyan helyzet, amikor muszáj megfelelni az elvárásoknak. Szerencsére kevés ilyen helyzet adódik.

– De van, hogy az előírás szerinti sikeres üzletembernek kell látszanod?

– Sosem gondolkodtam úgy magamról, hogy én sikeres üzletember vagyok, ezért nem gondolkodtam azon sem, vajon hogyan kell kinéznie egy sikeres üzletembernek. Ha most le kellene írnom általánosságban a menedzsert vagy a sikeres üzletembert, valószínűleg én is máshogy írnám le. De mivel nem gondolom, hogy az életem ebben a keretrendszerben zajlik, inkább azzal foglalkozom, mi az, amiben jól érzem magam.

– Nem érezted még soha, hogy jelmezbe kell bújnod azért, hogy elérj valamit?

– Vannak olyan alkalmak, esküvők vagy fogadások, amikor udvariatlanságnak tűnne, ha nem adnám meg a tiszteletet azzal, hogy öltönybe bújok én is. Ráadásul van otthon egy csomó elegáns ruhám is.

– Tényleg van öltönyöd?

– Mindig ki is szoktak röhögni az ismerőseim, ha meglátják, hogy van legalább negyven öltönyöm. Utazásaim alkalmával sokat jártam például első osztályú éttermekbe, ahol dresscode van, amihez rendszeresen vennem kellett egy-egy öltönyt, mert sosem vittem magammal. Ráadásul általában elég zakót felvenni, ezért az öltönynadrágjaim minimum fele még sosem volt rajtam. Ha össze kellene számolnom, évi öt alkalomnál biztos nincs több, amikor öltönybe bújok.

– Igazi projektgyűjtő vagy. Téged keresnek meg, vagy a te ötleteidből születnek ezek?

– Is-is. Az utóbbi időben több olyan vállalkozás vagy tevékenység jött az életembe, aminél már engem kerestek meg, én csatlakoztam mások ötleteihez, mert láttam bennük fantáziát. Az elején inkább olyan dolgokba kezdtem, amelyek engem valami miatt érdekeltek.

– Az elején még öltönyben te mentél valakitől kérni valamit, elintézni valamit. Most már hozzád jönnek.

– Az én fő tevékenységem a rendezvényszervezés. Ez egy olyan világ, ahol sokkal kevésbé várják el az embertől a formaságokat. A show-bizniszben nem az a jellemző, hogy mindenki öltönyben jár. Kevésbé elvárás egy fesztiválszervezővel szemben, hogy öltönyben kérje, amit kér. Nem mindegy persze, hogy egy zenekarral mész tárgyalni vagy egy bankigazgatóval. De ma már nem öltözöm hozzájuk sem másképpen. Az általam képviselt projektek már önmagukért beszélnek, nem kell azon gondolkodnom, hogy mennyire vesznek komolyan az öltözetem alapján.

– Ezáltal, hogy tudják, ki vagy, mit csinálsz, a tárgyalási idők is lerövidülnek. Nem?

– Lerövidülnek, de nem biztos, hogy a személyem, inkább a tevékenységem miatt, ami szerencsére már a határokon túl is egyre ismertebb. Magyarországon az elmúlt években nem nagyon adódott olyan helyzet, hogy valakivel úgy kellett tárgyalni, hogy nem tudta, mi az a Sziget. Elég ismert brand ahhoz, hogy legalább ezt a részt már nem kell magyarázni.

– Amikor ez az egész kialakult, a te zenei ízlésedet tükrözte? Tehát az első fesztiválok közönségét a te ízlésed alapján toboroztátok?

– Amikor ezt az egészet elkezdtük huszonegy éve, egy baráti társaságként kezdtük. Akkoriban a Sziámi zenekar menedzsere voltam, a koncertszervezőjük, hanglemezkiadójuk. Tulajdonképpen az e köré a zenekar köré szerveződött baráti társaság indította el a Szigetet. Így elsősorban az ismerőseinknek, az ismerőseink ismerőseinek és tulajdonképpen valamennyire magunknak is csináltuk ezt a rendezvényt, ezért értelemszerűen a saját ízlésünkből indultunk ki.

– Azt tanítom a leendő tévéseknek, hogy nagyon fontos előre meghatározni a célközönséget. Azt, hogy kinek, kihez szól, amit csinálnak. Te pontosan tudtad, hogy a Sziget közönségének mi kell? Ugyanaz, ami neked kell?

– Nagyon más volt a kezdet meg a jelenkor ilyen szempontból. Ma sokkal tudatosabban tervezzük, kit hogyan lehet megszólítani. Akkor huszonkét éves voltam, még abból indultunk ki, hogy jó lenne valami jó dolgot csinálni, nem abból, hogy ez egy sikeres vállalkozás legyen. Sőt, olyannyira nem, hogy a kezdetekkor mindenki valami mással is foglalkozott mellette, abból próbáltunk megélni. A hobbink volt, hogy fesztivált szervezünk. Azt gondoltuk, hogy amit mi szeretünk, az legyen nagyjából a zenei irány. Akkor még ez underground kultúrának számított, azóta ez is sokat változott.

– A közönség is sokat változott, így aztán a közönség igénye is. Nem?

– De. Akkoriban, aki nem került be az egyetlen rádióba, az élőzenével tudta csak meghódítani az embereket. Mi ezeket a produkciókat szerepeltettük elsősorban. A kevésbé populáris produkciók adták az elsődleges kulturális irányt, ma már sokkal szélesebb a merítés.

– De az első Szigetek idején született gyerekek ma már a Szigetre járó felnőttek. Ők már nyilván mást várnak.

– Persze, hiszen a világ is sokat változott. Mi sem azt a zenét szerettük, amit a szüleink. Ezt ma első kézből tapasztalom, hiszen a fiam már aktív látogatója a rendezvényeinknek. Ő egyébként konkrétan az első Szigeten született.

– Tényleg? Szó szerint?

– Igen, igen. Mármint úgy a Szigeten, hogy ott indult meg a szülés, onnan mentünk a kórházba.

– A te zenei ízlésed is változik a korod előrehaladtával. Még mindig az szól a Szigeten, ami neked tetszik?

– Messze nem csak az szól. Vannak olyanok, amiket én is szeretek, de szerintem szakmai ártalom, hogy egy bizonyos szinten már mindenevővé válik az ember. Egy idő után ugyanis összemosódnak a személyes kapcsolatok és a zenei ízlés. Nem tudod elkülöníteni, hogy akivel személyesen jóban vagy, annak inkább leszel nyitott a zenéjére, mint ha csak a rádióban hallanád. Minden bizonnyal az én ízlésem is rányomta bélyegét a Sziget zenei fejlődésére, de azt meg kellett tanulnom, hogy már rég nem magunknak csináljuk. Ha hosszú távon is sikeresek akarunk maradni, akkor oda kell figyelni, hogy mik az aktuális trendek.

– Az utóbbi időben felerősödtek, hangosabbak lettek azok a kritikák, amelyek szerint túlságosan konszolidálódik a Sziget. Jobban konszolidálódik, mint amennyire a közönség szeretné. David Guetta sokaknak megakadt a torkán, miközben egy másfajta közönséget odavonzott. Előre tudod, hogy egy ilyen húzás nem marad visszhang nélkül?

– Nem lehet mindenkit tökéletesen kielégíteni. Sokféle ízlés létezik még a jó ízlés határain belül is. Ma már mondhatom, hogy a célközönségünket nem zenei ízlés szerint, inkább életkor vagy fogyasztási szokások szerint próbáljuk kategorizálni. Az elmúlt tizenöt évben már – a komolyzenétől a világzenén át, a jazztől a bluesig, a rocktól a metálig vagy az elektronikus zenéig – minden zenei műfaj jelen van a fesztiválon. Amit a Szigeten most sokan nem vettek jó néven, hogy a főszínpadon az utolsó egy elektronikus zenei produkció volt. Ugyanakkor látni kell, hogy egy olyan műfaj térnyeréséről van szó, amivel szembemenni butaság lenne. Miközben a fanyalgóktól megkaptuk, hogy mit keres a nagyszínpadon David Guetta, közben ott voltak a legtöbben…

– Ti házon belül is vitatkoztatok mielőtt David Guettát leszerződtettétek?

– Nagyon komoly vita volt. Én azt képviseltem, hogy csak akkor tegyünk föl egy gépzenét játszó DJ-t a nagyszínpadra, ráadásul főműsoridőben, hogyha az valamilyen speciális produkció tud lenni. Bármilyen népszerű is, az önmagában, hogy populáris zenét játszik valaki egy laptopról, még nem elegendő ahhoz, hogy főfellépőt csináljunk belőle. Ha viszont ki tudunk találni valami olyat, hogy lesz ezentúl egy nagy finálé, tűzijátékkal és lézershow-val, akkor nem kérdés, hogy a főszínpadon van a helye. Ehhez viszont már gépzene kell, mert élőben nem nagyon lehet egy tűzijáték alatt zenélni, zavaró, ha közben durrognak a petárdák.

– Szóval, nem zavarnak a kritikák.

– Amikor vendégelőadónak hívnak iskolákba és elkezdik kérdezni a fiatalok, miért ez vagy az a program, akkor mindig eljátszom, hogy na, akkor tegye fel a kezét, aki ezt szereti, aztán meg tegye fel a kezét, aki inkább azt szereti.

– Mindenki felteszi mindenhova?

– Nem. Pont az a lényeg, hogy kiderül, hogy ők is sokféle zenét szeretnek. Utána mondom, hogy akkor most legyenek szívesek egymással megbeszélni, melyik program legyen inkább, melyik helyett. Ilyenkor persze belátják, hogy legyen inkább mind a kettő, és mindenki menjen arra a programra, ami őt érdekli.

– A különböző fesztiváljaitok stílusa jól körülhatárolható. Ezáltal az egyik fesztivál közönsége nem azonos a másikkal. Miközben pár évvel ezelőtt még ugyanazok elmentek mindegyikre. Olyan, mintha tudatosan tágítanátok a fesztiválok határait, egyiket erre, másikat arra.

– Abszolút tudatos ez az építkezés, ami két dolognak köszönhető. Egyik oldalról azt látjuk, a közönség jelentős része nem engedheti meg magának, hogy minden rendezvényre elmenjen. Másik részről meg különböző ízlésű fiatalokról beszélünk. Ha máshova tesszük a hangsúlyt a különböző rendezvények zenei programjában, akkor tudjuk befolyásolni, melyikre kik menjenek. A Szigetnél viszont még mindig mindenkit szeretnénk bevonzani.

– De hát neked az az érdeked, hogy mindenki mindegyikre elmenjen!

– Ez már a rendezvények befogadóképessége miatt sem lehetséges. A VOLT fesztiválon vagy a Balaton Soundon már évek óta előfordul, hogy telt ház van bizonyos napokon. Így nem is nagyon lehet hova növelni tovább. Nyilván a Sziget nagyobb merítés, ott minden megtalálható. De ez a minden egyszerre, előny és hátrány is. A túl sokféle azoknak, akik egyféle zenét szeretnek, nem biztos, hogy vonzó, legalábbis itthon ezt tapasztaljuk. Nem véletlen, hogy a Szigetnek jóval nagyobb a nemzetközi sikere, mint a többi rendezvényünknek. Ez főleg azért van, mert a Sziget az, ami már tud mást, többet adni, mint általában a fesztiválok. Ugyanakkor, miközben nőtt a külföldi látogatók száma, a magyaroké sajnos csökkent. Akkor kezdtük el tudatosan építeni, hogy akik a Szigetre már nem jönnek, azoknak kínáljunk más, kevésbé sokszínű rendezvényeket.

– Azért csinálsz már nem csak Magyarországon fesztiválokat, hogy te csináld meg magadnak a saját konkurenciádat, és ne más?

– Ebben benne van a növekedési kényszer, hogy egyre többen vagyunk, egyre többet tudunk, egyre nagyobb a kapcsolati tőkénk, amit érdemes hasznosítani. Ugyanakkor a hazai piacon a méretek végesek, abban gondolkodni, hogy minden hétvégére akár több rendezvényünk is legyen, nincs értelme. Viszont amit itt megtanultunk, más piacokon jól lehet hasznosítani.

– Szerinted melyik a legjobb fesztiválotok?

– Attól függ, milyen nézőpontból. Ha a profitabilitását nézzük, akkor a Balaton Sound. Ha a kulturális minőségét vagy a nemzetközi sikerét, megítélését, akkor a Sziget. Ha a hazai fiatalok körében a közkedveltségét nézzük vagy az érzelmi kötődésüket, akkor a VOLT. A Sziget például már túl nagyra nőtt, nem tud egyszerre családias, bennfentes érzést és közben egy gigantikus nemzetközi fesztivál élményét is megadni. A VOLT-ot azért nem növeljük tovább, mert annak még fontos eleme, hogy emberi léptékű, átlátható. A Sziget a nemzetköziségével sokat nyert, de közben a magyar fiatalok elkezdték úgy érezni, hogy az már nem az övék, mert zeneileg elsősorban a nemzetközi közízlésnek próbál megfelelni. A Balaton Sound is egyre inkább sikeres külföldön is, ezért ugyanaz a veszély fenyegeti, mint a Szigetet.

– Honnan tudod, mit kell tenned, hogy ne szúrd el? Üzletemberként, ha nő a sikerfaktor, a látogatók száma, a bevétel, más szempontok kerülhetnek előtérbe, mint a közönség szempontjai.

– Ha nem a közönség elégedettsége az elsődleges, akkor elfordulnak tőlünk és elmarad a bevétel is. Persze nincsenek tuti receptek, itt már nincs olyan, hogy a nagykönyvben meg van írva. Megérzések, viták a kollégákkal, más fesztiválosok tapasztalatai mind-mind alakítják a végeredményt. A végén persze valakinek ki kell mondania az áment.

– Ez mindig te vagy?

– Minden rendezvénynek megvan a felelős vezetője. A projektmenedzserek közül többen tulajdonostársaim is. Elosztottuk egymás között, hogy ki melyik rendezvényekért felel. De ha vitás vagy stratégiai kérdés van, a végső döntést a board hozza meg.

– Az eredeti baráti társaságból, az alapítókból van még a boardban valaki?

– Rajtam kívül már nincs. Még a legelején, a második év után, amikor majdnem csődbe mentünk, elég komoly dilemma elé kerültünk. El kellett dönteni, hogy mindent egy lapra teszünk fel, folytatjuk és ez lesz a fő tevékenységünk, vagy maradunk az eredeti szakmánknál. Mivel volt ott műfordítótól matektanárig mindenféle ember, lelkes segítők, de amatőrök, érthető módon nem azt választották, hogy inkább otthagyják a munkahelyüket, és mindent a nagy veszteség ledolgozására akarnak föltenni. Tudatos cégépítésbe kezdtem, igyekeztem szakembereket megnyerni a folytatáshoz. Közülük a mai napig sokan vannak még a csapatban. Alig volt olyan ember az elmúlt tizenöt-húsz évben, aki elment. Itt már nagyon sok a barátság, házasság, élettársi kapcsolat, van egy csomó Sziget-gyerek, akik az itteni kapcsolatokból születtek.

– Egy ilyen típusú vállalkozással biztos együtt jár, hogy sok barátod van. Hogy tudod megkülönböztetni a tényleges barátaidat azoktól, akikhez érdek fűz, vagy akiket hozzád fűz érdek?

– Tényleg elég sok barátom van, de kevés közülük, akivel együtt dolgozom. Az a kör, akikkel együtt megyek nyaralni, összejárunk hétvégenként vagy esténként, ők nagyrészt olyan emberek, akikkel húsz-huszonöt éve összejárunk. Vagy olyan barátok is, akiket az üzleti világban ismertem meg, de általában a legtöbbjükkel nincs direkt üzleti kapcsolatom. Szerintem fontos, hogy ne fertőzze bármilyen egyéb érdek ezeket a kapcsolatokat.

– Tudod, hogy miért, hogyan lettél sikeres?