Magyar tudósok kalandjai

HORÁNYI GÁBOR

PIVÁRCSI ISTVÁN

MAGYAR TUDÓSOK KALANDJAI

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Palatinus, 2003

Korrektor: Hoppe Adrienn

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-340-9

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Horányi Gábor, Pivárcsi István

APÁCZAI CSERE JÁNOS

A MAGYAR POLGÁRI PEDAGÓGIA ÚTTÖRŐJE

Apáczai Csere János 1625-ben született székely paraszti család gyermekeként, Apácán. Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd Kolozsvárra került a Bethlen Gábor által létrehozott óvárosi református iskolába. Itt tanított Porcsalmi András, aki elsőként hívta fel figyelmét az enciklopédikus ismeretek és a közvetlen tapasztalatokon alapuló ismeretszerzés fontosságára. Ezekről az évekről így írt később főművében, az Enciklopédiában: „Gyakran megtörtént, hogy ez a kiváló és alapos képzettségű tudós messze-messze elkalandozott a mesterségek és tudományok magasztalásában, és néhányszor szívélyes közvetlenséggel megmutatta nekem ritka és mélységes műveltségének kitűnő tanújelét, azokat a jegyzeteket, amelyekben maga foglalt össze csaknem minden tudományt. Ugyanakkor pedig engem is őszintén buzdított, hogy idővel majd hasonlót készítsek. Szorgalmát bizonyos mértékben utánozni akarva, írásaiból sok részletet kezdtem kimásolni saját használatomra."

Apáczai iskolája, a kolozsvári latin iskola, a gyulafehérvári kollégium „kihelyezett tagozata" volt. A grammatikai, poétikai és retorikai osztályok elvégzése után a filozófiát és a teológiát 1643–1648 között Apáczai már Gyulafehérváron tanulta, a kollégium akadémiai tagozatának diákjaként. Itt találkozott életének másik meghatározó tanárával, Johann Heinrich Bisterfelddel.

„Bisterfeldi Henrik János tanítványai közé számláltatván, oly tanítóra találtam az ő érdemes személyében, kiben szinte úgy lángolt a tudományok szereteti, mint az első oktatómban."

Bisterfeld, Porcsalmihoz hasonlóan a természettudományos ismereteket is magában foglaló enciklopédikus tudást tartotta korszerűnek. Szívesen végzett fizikai és kémiai kísérleteket, s ezért sokan varázslónak tartották. Úgy vélte: hit és tudás összeegyeztethető, és senki sem értheti meg a maga teljes mélységében a Szentírást enciklopédikus ismeretek nélkül.

A gyulafehérvári iskoláit befejező Apáczai a marosvásárhelyi latin iskola igazgató-rektori állásának betöltésére kapott felkérést. Az állást nem fogadta el, mivel Geleji Katona István erdélyi püspök külföldi egyetemekre küldte tanulni. A tanulmányút költségeit Bethlen Gábor e célra létrehozott alapítványából fedezték.

Apáczai egyetemi tanulmányainak színhelye Hollandia volt. Frane-ker, Leyden és Utrecht egyetemein világhírű professzorok előadásait hallgathatta, Harderwijk újonnan alapított egyetemén pedig teológiai doktori címet szerzett. A korszak legnagyobb filozófusa, a holland René Descartes (1596–1650) tanai nagy hatást gyakoroltak, rá és csatlakozott követői táborához, a karteziánusokhoz. Gondolkodásának másik meghatározó forrása a puritanizmus volt. A reformáció mozgalmának legdemokratikusabb irányzatával tanárai révén már erdélyi iskoláiban találkozott, de alaposabban Hollandiában ismerte meg.

DESCARTES FILOZÓFIÁJA

René Descartes szembefordult korának skolasztikus, arisztoteliánus filozófiájával, s a hit elsőbbsége helyett a megismerés során az ész, a ráció elsőbbségét hangsúlyozta. Módszerében a matematikai megismerés elveit követte. Ennek lényegét Értekezés az ész helyes vezetésének módszeréről című munkájában fejtette ki. A helyes megismerés módszerének legfontosabb elemei Descartes szerint a következők:

– minden előítéletet kerülve, csak azt kell igaznak elfogadni, ami tisztán és világosan felfogható;

– a problémákat lehetőség szerint részekre kell bontani;

– a legegyszerűbb tárgytól fokozatosan kell a legbonyolultabb felé haladni;

– a rendszer teljességét biztosítani kell.

Descartes filozófiájának kiindulópontja a kétkedés. Descartes nemcsak az érzéki észleletekben kételkedett, hanem az emlékezetben és még a legnyilvánvalóbb dolgokban is.

„Fölteszem tehát, hogy mindaz, amit látok, hamis. Nem hiszem el, hogy valaha is létezett volna bármi azok közül, amiket a csalóka emlékezet megjelenít. Nincs semmiféle érzékszervem. A test, az alak, a kiterjedés, a mozgás, a hely – mindez csupa kiméra. De hát akkor minek az igazsága marad érintetlen? Talán csak azé az egyé, hogy nincs semmi bizonyosság.

Na de honnan tudom, hogy nincs valami, ami különbözik mindattól, amit épp az imént soroltam fel, s amivel kapcsolatban a legcsekélyebb kétely sem merülhetne fel? Nincs-e valaminő isten, vagy hívjuk bárminek azt a lényt, aki magukat, ezeket az iménti gondolatokat belénk ülteti? De vajon mi értelme volna föltenni egy effajta lényt, ha egyszer lehetnék én magam is ezen gondolatok szerzője? Nem vagyok-e tehát legalább én – valami? De hiszen már tagadtam, hogy volna bármiféle érzékszervem, bármiféle testem! Itt azonban most megmakacsolom magam. Mert mi következik ebből? Vajon olyannyira hozzá lennék kötve a testhez, az érzékszervekhez, hogy nélkülük nem is lehetnék? De hiszen már meggyőztem magam arról, hogy egyáltalán semmi sincs a világon: nincs ég, nincs föld, nincsenek elmék, nincsenek testek. Nem kell-e akkor magamról is azt állítanom, hogy nem létezem? Semmiképpen! Bizonyos, hogy én voltam, ha egyszer meggyőztem magamat valamiről! Na és ha van valamiféle igen nagyhatalmú, igen ravasz csaló, aki állandóan megtéveszt engem, méghozzá szándékosan? Nos, hát akkor aligha kétséges, hogy én is vagyok, ha egyszer engem téveszt meg! S legyen, tévesszen meg, amennyire csak tud, mégsem lesz képes sohasem előidézni azt, hogy én, ameddig csak azt gondolom, hogy vagyok valami, ne létezzem. Olyannyira, hogy – miután mindezt jól átgondoltam – végül is ki kell mondanom, hogy az »én vagyok, én létezem« valahányszor kimondom, vagy elmémmel megragadom, szükségszerűen igaz."

Így jutott el Descartes híres igazságához: „Cogito ergo sum. Gondolkodom (kételkedem), tehát vagyok."

A PURITANIZMUS

A puritanizmus (a latin puritas = tisztaság szóból) az angol protestantizmuson belül érvényesülő irányzat volt, amely a XVI. század második felétől kezdve terjedt el. Követői szembefordultak az anglikán egyházzal, és a tiszta őskereszténységhez való visszatérést sürgették. Legfőbb emberi értéknek az egyszerűséget, erkölcsi tisztaságot, szorgalmat és takarékosságot tartották. Célul tűzték ki a református egyházi hierarchia lerombolását, ki akarták irtani az egyház életéből az összes „pápista csökevényt", a templomok díszítését, a papi öltözet pompáját, a sok egyházi ünnepet. A puritánusok mozgalmán belül két irányzat alakult ki: a radikális independens és a presbiteriánus. A presbiteriánusok az egyházközösségek irányításában a vezető szerepet – a nép által a jobbágyok és nemesek köréből választott világiak csoportjának – a presbitériumnak szánták. Apáczai ennek az irányzatnak vált hívévé. Ebben alapvető szerepe volt William Amesnek (Amesius), az angol puritánusok Hollandiába menekült vezetőjének, aki bár meghalt 1633-ban, de emléke és hatása még élénken élt Hollandiában. Apáczai itt olvasta híres könyvét, a Technometriát. Ebben az enciklopédikus jellegű műben Amesius a gyakorlati mesterségeket a humán és reál tudományokkal azonos mélységben tárgyalja.

Apáczai 1651 szeptemberében megnősült. Feleségül vette Aletta van der Maet utrechti polgárlányt. Hamarosan gyermekük született.

1653 tavaszán a család hazaindult Erdélybe. Hazatérte után a gyulafehérvári kollégiumba került, ahol a poétikai osztály vezetését bízták rá. Az ifjú tanár beköszöntő beszédében hitet tett Descartes filozófiája mellett, s kemény hangon bírálta az iskola elavult oktatási rendszerét. Ezzel egy időben felvázolta az iskola megreformálására vonatkozó elképzeléseit is.

Apáczai hamar népszerűvé vált tanítványai körében. Órái érdekesek voltak, s tartalmukban messze meghaladták a kötelező tananyagot. Presbiteriánus nézeteit nyíltan hangoztatta.

1655 tavaszán Gyulafehérvárra menekült Isaac de Basire angol teológus, a forradalom alatt lefejezett I. Károly angol király egyik udvari papja. (I. Károlyt az independensek juttatták bíróság elé.) Basiriust II. Rákóczi György a gyulafehérvári kollégium vezető professzorává nevezte ki. Érthető, hogy Basirius gyűlölte az independenseket, s a presbiteriánusokat az independentizmushoz vezető úton járóknak tekintette. Erről – egy Apáczaival folytatott nyílt „disputában" – meggyőzte a fejedelmet, aki a neves professzort megfosztotta állásától és elűzte Gyulafehérvárról. Apáczai ekkor – I. Rákóczi György felesége, Lorántffy Zsuzsanna közbenjárásával a kolozsvári református kollégium élére került. Tanítványai közül többen Gyulafehérvárról Kolozsvárra követték mesterüket. Beköszöntő beszédét Az iskolák fölöttébb szükséges és hasznos voltáról címen tartotta. Kifejtette, hogy az iskola nem csupán téglafal és berendezések összessége, hanem „elsősorban tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak". Elveit a gyakorlatban is megvalósította. Újjáépíttette a tűzvészben elpusztult iskolát, tanított, írt, intrikák ellen védekezett, eszméiért harcolt. Mindössze 34 éves volt, amikor a tüdőbaj kioltotta életét. Nem sokkal ezután fiatal felesége és gyermeke is meghalt.

A MAGYAR ENCIKLOPÉDIA

Apáczai főműve a Magyar Enciklopédia, amelyben magyar nyelven foglalja össze korának tudományos eredményeit. Mivel teljes körképre törekedett és a magyar nyelvet használta, új magyar szavakat kellett alkotnia. Enciklopédiájának jelentős részét még hollandiai tartózkodása alatt írta, de az utolsó fejezeteket már hazulról küldte Utrechtbe, ahol 1655-ben (1653-as évszámmal) kinyomtatták. A mű felépítése Descartes tudományelméletét követi. A 11 fejezetben a humán és természettudományok egymás mellett kapnak helyet. A könyv szerkezete a következő:

– Alapvetés: ismeretelmélet, matematika, geometria, mechanika.

– Természettudományok: csillagászat, földrajz–fizika–kémia, bio-lógia–fiziológia–pszichológia, állattan–növénytan–ásványtan, városépítés–mezőgazdaságtan.

– Humán tudományok: történelem, erkölcstan–államtan–iskola-szervezet-tan.

– Teológia.

Az enciklopédiából megismerjük Apáczai tanulás-módszertani nézeteit is. Az alábbiakat a latin nyelvű előszóban fogalmazta meg.

„Mindenekelőtt igyekezném elérni, hogy tanítványaim elméje, ha nincs még eddig kiművelve, hozzászokjék a szent bibliai, sőt a hasznos világi történeteknek is magyar nyelven való olvasásához, megértéséhez. Ezután az olvasottakból alapos vizsgát tartanék… és (ha) már közepes eredményt értek el, átvinném végre őket erre a magyar nyelvű enciklopédiára. Ennek azonban nem az elejét olvastatnám, hanem olyan fejezetét vagy részletét, mely érthetőbb dolgokat tárgyal. Gondolok itt a földrajzra (melynek tanításakor hasznos volna földgömböt vagy térképet kéznél tartani)… Innen a speciális természettudományokra vinném át őket, és az ásványokról, növényekről, állatokról szóló tudományt adnám elő, megvizsgálva, ki mit figyelt meg egyik vagy másik állatról, ásványról és növényről. Ezután az etikai, ökonómiai és politikai kérdésekre térnék át, kérdezgetve újból: Mi az erény? Melyek az erény közös tulajdonságai, melyek a fajai? stb… Most térnék vissza a számtanra, arról a geometriára és az általános természettudományra, majd a metafizikára és logikára… Mikor már azt látnám, hogy tanítványaim minden dolog rövidre fogott ismereteit elsajátították, a továbbiakban az idegen nyelvek tanítására gondolnék… a görög nyelvet… véleményem szerint minden idegen nyelvnél előbb kellene tanítanunk… A görög és latin nyelv után a héber nyelvre vinném át tanítványaimat… De még mielőtt megengedném, hogy elhagyják a héber nyelv területét, biztosítanám, hogy amikor innét távoznak, ne legyenek teljesen járatlanok a kaldeus, szír és talmudi nyelvekben sem. Így vinném át végre őket az arab nyelvre… Ezzel a négy nyelvvel megelégedve, azt a tanácsot adnám tanítványaimnak, hogy a többi nyelvvel ne törődjenek, mert az összes többi nyelvek – ha van bennük valami jó – mind ebből a négy nyelvből, mint örök forrásból fakasztják erecskéiket…"

AZ ÉGI DOLGOKRÓL…

Bár az enciklopédia előszava latinul íródott, maga a munka magyar nyelvű. Az alábbi részletben Apáczai XVII. századi magyar nyelven fejti ki Descartes örvényelméletét.

„1. A testes dolgoknak igen apró részei, jól lehet legelőször gömbölyegek nem voltak, mivel több gömbölyeg szabású testek az egybe ragadott tágasságot bé nem töltik, idővel mindazonáltal gömbölyegek lettek, mivel sok külömb-külömb kerületes mozgásaik voltanak, úgy hogy ha mi szegletecskéik voltak is, a forgás közben a többiben ütközvén, lesúroltattak, és osztán gömbölyegen maradtak. 2. A testek apró részecskéi vagy küssebbek és vékonyabbak, vagy nagyobbak és temérdekebbek. 3. A küssebbek első vagy második rendbéliek. 4. Az első rendbéliek az elsúrlódott szegletecskékből álló részek, melyek a gömbölyeg szabásúak között hagyattatott helynek nagy sebességgel való betöltésére illendők. A második rendbéliek a sebes súrlódás közben maradt isszonyú apró golyóbiskák. A nagyobbak és temérdekebbek azok, mellyek sok kicsiddebekből csoportoznak egybe, és a sebessen mozgásra nem ollyan alkalmatosok. 5. Mivel penig a küssebbek igyenesen alé a mozgás közbe nem mehettek, hanem egymásba ütközvén kerületesen kellett forganiok, a’ lött, külömb-külömb egyenetlen örvényekre osztódtanak, mellyekben a temerdekbekből álló dolgokat is beragadták, és magokban hömpölygetdegélik, vagy ellenkezők. 6. Megegyezők, midőn eggyik egyfelől s másik másfelől jővén, egyfelé tartanak. Ellenkezők, midőn szembe mennek egymással, és osztan eggyik erre s a más tova tart. 7. E két rendbéli az örvényekbe való forgások közbe az apró golyóbiskák a kerületesen forgó örvény szénire (felszíne felé) sietnek mind ki, a többinél ők keményebbek és erősebbek lévén. 8. S mivel penig az elsúrlódott részecskék többek, hogynem amennyi a gömbölyegek közt maradt tágasság betöltésére szükségesek volnának, annak okáért ők az örvény közepett maradnak, és ott szörnyű sebességgel forogván, magokon világoskodó állatok (világító részek) lesznek. Mert a világosság semmi sem egyéb, hanem az örvénybe legbelső és legkicsinyebb részecskéknek sebes forgása, mellyel a körülvevő égi golyóbiskákot (kik az egész világot betöltötték, és mellyekből az ég állatja vagyon) igyenesen a kerület színe felé tolják…"

Áprily Lajos:

TAVASZ A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN

(Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének)

A tavasz jött a parttalan időben

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnapi délutáni csendben

nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem

s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére

Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan

napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,

mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve

belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –

urát keresve, sírba ment utána…

A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

BALLAGI MÓR

SZÓTÁRÍRÓ ÉS NYELVÉSZ

Ballagi (eredetileg Bloch) Mór 1815-ben született szegény zsidó családban a Zemplén vármegyei Inóczon, ahol apja a Sztáray grófok haszonbérlőjeként dolgozott. A Talmud és az ószövetségi szent iratok ismeretére már apja igen korán megtanította, és ennek hatására ébredt fel benne a bölcselet iránti érdeklődés. 1829-ben Nagyváradra, majd Pápára került filozófiát tanulni, ezután pedig Móron és Surányban nevelősködött. 1837-ben sikerült felvételt nyernie a pesti egyetemre, ahol felsőbb matematikát tanult. Az 1830-as évek második felétől kezdve jelentek meg első tudományos írásai, cikkei. 1839-ben Párizsba ment, hogy tudását továbbfejlessze, ám 1840-ben báró Eötvös József hívására hazatért, és rövidesen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották. 1842-ben németföldre utazott, ahol a tübingeni egyetemen teológiát és bölcseletet hallgatott, megszerezte a bölcseleti doktorátust, közben pedig Notzingen községben áttért az evangélikus hitre.

1844-től Ballagi Mór a szarvasi evangélikus főiskola nyelvészeti tanáraként tevékenykedett. 1848-ban báró Eötvös József az első felelős magyar kormány kultuszminisztereként a pesti egyetemre akarta őt kinevezni tanárnak, ám a szabadságharc kitörése ezt megakadályozta. Belépve a honvédségbe először Görgey, majd Aulich tábornok hadelnöki titkára volt kapitányi rangban. 1851-ben a kecskeméti református teológiai intézethez hívták dolgozni, 1855-től pedig egészen 1877-ben bekövetkezett nyugalomba vonulásáig a budapesti református teológiai akadémia tanára volt. 1858-ban a tudományos akadémia beválasztotta rendes tagjai közé. 1861-ben az ómoraviczai kerületet képviselte az országgyűlésen, ahol Ferenc József oktrojált alkotmánya, azaz a februári pátens kérdésében a Deák Ferenc által vezetett felirati pártot támogatta. Tudományos tevékenysége során nagy érdemeket szerzett a nyelvészet területén, különösen mint szótár- és nyelvtaníró. Összegyűjtötte a magyar példabeszédeket és mondásokat, foglalkozott a magyar nyelvfejlődés történeti kérdéseivel, valamint több teológiai munkája is megjelent. 1891 szeptemberében hunyt el Budapesten.

A BALLAGI CSALÁD

Nemcsak Ballagi Mór, hanem családjának szinte minden tagja tudományos pályára lépett. Testvéröccse, Ballagi Károly pályafutása sok tekintetben hasonlít az övéhez. Jogot végzett Debrecenben és Pesten, majd Aradon lett nevelő. A két testvér együtt jelentkezett katonai szolgálatra a szabadságharc kitörésekor. Károly fegyveresen harcolt, és Buda ostrománál meg is sebesült. A szabadságharc után bátyja nyomdokait követve a tanári pályát választotta, előbb a pesti, majd a kecskeméti és nagykőrösi református gimnáziumok tanára lett. 1870-től Sopron és Moson vármegyében, ezután Miskolcon vállalt tanfelügyelői állást egészen 1888-ban bekövetkezett haláláig. Kezdeményezésére indult meg a tudományos ismeretterjesztő és felvilágosító munka a hazai középiskolákban, számos tankönyvet írt, sok módszertani cikket jelentetett meg különböző lapokban, amelyekben főként a földrajz didaktikai kérdéseivel foglalkozott. Fő művei: A földgömb és egy kis csillagászati földrajz, valamint a Király Pállal közösen írt Egyetemes földrajz országszerte népszerű tankönyvekké váltak. Ballagi Károly fia, Ballagi János orvostudor lett. 1881–82-ben Korányi Frigyes belgyógyászati klinikáján gyakornokoskodott, majd hosszú nyugat-európai tanulmányutat tett. 1887-től az akkor létrehozott miskolci járványkórház orvosa lett. Cikkei, tudományos értekezései az Orvosi Hetilapban és a Természettudományi Közlönyben, valamint német szakfolyóiratokban jelentek meg.

Ballagi Mór fiai közül a legidősebb, László, aki 1846-ban Szarvason született, másodéves jogász volt Pesten, amikor 1867-ben váratlanul meghalt. Rövid élete alatt azonban több cikke is megjelent a Protestáns egyházi és iskolai lapban, a Házi Kincstárban és a Család lapjában. Németből fordított vígjátékokat és életrajzokat, foglalkozott irodalomtörténettel és elmélkedéseket közölt a keresztény vallásról. Ballagi Mór második, Géza nevű fia szintén Szarvason született 1851-ben. Neves történetíró vált belőle, a Magyar Tudományos Akadémia 1888-ban levelező, 1907-ben rendes tagjának választotta meg. 1901 és 1905 között bekapcsolódott a magyar politikai közéletbe is, mint szabadelvű párti országgyűlési képviselő. Történeti munkáiban elsősorban a reformkor és az azelőtti korszakok művelődéstörténeti kérdéseivel foglalkozott. Legjelentősebb műveként A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig címen megjelent munkáját tartjuk számon. Ballagi Mór harmadik, Aladár nevű fia Kecskeméten látta meg a napvilágot 1853-ban, és Gézához hasonlóan történész, illetve akadémikus lett. Tanulmányait a budapesti és a heidelbergi egyetemeken végezte. Egy ideig a budapesti és a sárospataki református gimnáziumokban tanított, majd Budapesten egyetemi magántanár lett. Fő kutatási területe az egyetemes történelem magyar vonatkozásai voltak, de foglalkozott művelődéstörténettel és nyelvészettel is. 1905 és 1910 között függetlenségi párti országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Művei közül A magyar királyi testőrség története, különös tekintettel irodalmi működésére és A magyar nyomdászat történelmi fejlődése a leginkább említésre érdemesek.

EMANCIPÁCIÓ

A reformkor számtalan vitájának kereszttüzében gyakran kerültek előtérbe a vallásszabadsággal és a nemzetiségi jogokkal kapcsolatos kérdések. A parlamenti felszólalásokban az egyes osztályok, vallási felekezetek vagy népfajok egyenjogúsítására vonatkozó elképzeléseket összefoglalóan emancipációnak (jelentése: felszabadítás) nevezték. Az 1839–40-es országgyűlésen vetődött fel először komolyabb formában a hazai zsidóság középkori jogfosztottságának felszámolása, amelyet elsősorban báró Eötvös József szorgalmazott. A beterjesztett törvényjavaslat szerint: „…a törvényhozás szívére vévén polgári viszonyaik megjavításának szükséges voltát, adja meg nekik a honfiúság jogát." A törvény megszületését, főként a főrendiházban sokan ellenezték, ezért báró Eötvös József hazahívta Párizsból Ballagi Mórt, akinek tudományos tevékenységét jól ismerte, hogy a „zsidók magyarításának" ügyén fáradozzon. A parlamentben zajló emancipációs vitához kapcsolódva írta meg tehát Ballagi A zsidókról című röpiratát, amelyben hazafias szellemiségről tett tanúbizonyságot, és ez sok támogatót, de sok ellenséget is szerzett a számára. Bár a főrendiház jelentős megnyirbálásával, de mégiscsak elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényt, amely biztosította a zsidók politikai egyenjogúságát. És biztosította szabad letelepedésüket a városokban. A zsidók egyenjogúsításának kérdésében azonban még sok volt a tennivaló, erre utal Fényes Elek 1847-ből származó feljegyzése: „A zsidók… különös népet sem tesznek, mert jelenleg csak üldözött vallásuk miatt váltak külön. Ami a zsidók emancipációját illeti: ez most kevés rokonszenvre talál a nagy tömegnél. Pedig helytelen és méltánytalan okból, mert a zsidóknak tulajdonított pénz- és gabonauzsoráskodást a keresztények is, kiknek pénzük és gabonájuk volt, csak oly arányban űzték, ha nem jobban."

HADELNÖKI TITKÁR

1848-ban a szabadságharc kitörése vallási és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül összefogásra késztette a magyarságot. Ballagi Mór és Károly öccse egyaránt szolgálatra jelentkezett a magyar honvédséghez. Minthogy Ballagi Mór író tevékenysége ekkor már széles körben ismert volt, ezért nem fegyveres szolgálatra osztották be, hanem először Békés vármegye tábori hírnöke, majd a vezérkarnál hadelnöki titkár lett. Először Görgey Artúr mellett dolgozott, aki határozott fellépésének és katonai tehetségének köszönhetően igen gyorsan emelkedve a katonai ranglétrán Kossuth javaslatára lett tábornok, később pedig több ízben is kinevezték a honvédsereg fővezérének. Ballagi kapitányi rangban foglalta írásba a fővezér hadparancsait, rendelkezéseit, így kezének nyomát sok levéltári dokumentum őrzi. Miután Görgeyt váci kiáltványa miatt leváltották főparancsnoki tisztéről, Ballagit Aulich Lajoshoz irányították át. Aulich tábornok, mint sikeres hadosztályparancsnok vett részt a felvidéki hadjáratokban és győztesen harcolt a tavaszi hadjárat során az isaszegi csatában, valamint Buda ostromában. Aulich Görgey híve volt a politikai küzdelemben, és a szabadságharc utolsó hadügyminisztereként működött a világosi fegyverletételig.

Görgeyt a szabadságharc leverése után internálták az osztrákok, Aulich Lajost pedig a tizenhárom aradi vértanú egyikeként kivégezték. Ballagi sok más társához hasonlóan osztrák fogságba került egy rövid időre, minthogy azonban fegyveres tevékenységet nem folytatott, Szarvasra internálták, a tanárságtól pedig eltiltották. Mivel családját el kellett tartania, ezért Kondoroson földet vásárolt és gazdálkodni kezdett. Végül nem állították bíróság elé a szabadságharcban folytatott tevékenysége miatt, és 1851-től újra dolgozhatott tanárként is.

ÚJSÁGÍRÓ ÉS SZERKESZTŐ

A magyar sajtó a XVIII. században alakult ki, és fontosságát az ország kulturális életében jelentősen növelte az a körülmény, hogy a kialakuló különböző pártállású orgánumok egyrészt a kulturális fejlődést szélesebb politikai és társadalmi összefüggésekben mutatták be, másrészt pedig alkalmat adtak különböző nézetek szembesítésére és vitákra. Ez első jelentős újság az 1786-ban indult és Bécsben hetente kiadott Magyar Kurír volt. Ugyancsak Bécsben jelent meg a Hadi és Más Nevezetes Történetek, amely 1792-ben a Magyar Hírmondó nevet vette fel. Az első, Pesten kiadott hetilap az 1806-tól megjelenő Hazai Tudósítások volt, amely nevét 1808-ban Hazai és Külföldi Tudósításokra változtatta. Ez volt az első olyan újság, amely szerkesztőinek és íróinak honoráriumot fizetett. A lap sikere érdekében 1811-től több mellékletet is kiadott, ilyen volt a Gazdasági Gyűjtemény és a Hasznos Mulatságok. Ez utóbbiban jelentek meg Ballagi Mór első cikkei és tanulmányai. A tájékozódni kívánó magyar újságolvasók német nyelven megjelenő újságokból is válogathattak, ilyen volt például a Pressburger Zeitung, vagy a Ballagi írásait folyamatosan megjelentető Pester Tageblatt.

A reformkor nemcsak a szellemi élet felpezsdülését hozta, hanem a hazai lapkiadás fellendülését is. Számos kulturális, irodalmi és közéleti újság látott ekkor hosszabb-rövidebb időre napvilágot. A lehetőséget kihasználva Ballagi rendszeresen jelentkezett tudományos igényű írásaival a következő lapokban: Tudomány Tár, Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Pesti Divatlap, Életképek, Magyar Szépirodalmi Szemle, Vasárnapi Újság, Magyar Akadémiai Értesítő, Magyar Sajtó, Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Hon, Hazánk, Századunk, Reform, Budapesti Naptár. Írásai külföldön is napvilágot láttak német, francia és angol nyelvű újságokban, így például a Bostonban megjelenő Evening Gazette-ben is. 1851-től kezdve már több újság szerkesztőjeként is ismertté vált: Házi Kincstár, Család Lapja, Protestáns Tudományos Szemle, Protestáns Képes Naptár.

A MAGYAR NYELV TELJES SZÓTÁRA

Bár Ballagi Mórnak a teológia és a bölcseleti tudományok számos ágában sikerült maradandót alkotnia, mégis leginkább szótárai tették országosan népszerűvé, tudományos körökben pedig leginkább elismertté. Szótáríró tevékenységét nyelvészeti kutatásokkal alapozta meg. A nyelvészetben elért új eredményeit több nagyobb lélegzetű munkában tette közzé, ilyenek voltak például a Nyelvészeti nyomozások (Pest, 1841), A magyar szónyomozás és az összehasonlító nyelvészet (Pest, 1846), a Magyar példabeszédek (Pest, 1853), vagy a Nyelvújítás és nyelvrokonítás (Pest, 1857) címmel megjelent művei.

Szótárai közül elsőként az Új kimerítő magyar–német és német–magyar szótár jelent meg 1844-ben, amelyet 1846-ban A magyar és német nyelv nélkülözhetetlen kiegészítő szótárával bővített tovább. 1851-ben a nyelvújítás további eredményeit feldolgozó A legújabb magyar szavak, kiegészítő pótlékul minden eddig megjelent szótárhoz című műve jelent meg. Úgy érezte, hogy korábbi szótárai már nem felelnek meg a kor követelményeinek, ezért 1857-ben három kötetben foglalta össze az Új teljes magyar és német szótárt, ennek kiegészítéseként pedig az Iskolai s utazási magyar és német zsebszótárt. Fő műve, A magyar nyelv teljes szótára 1873-ban jelent meg, és alapvető fontosságú a magyar szótárírás történetében. A mű előszavában így foglalta össze addigi munkásságának lényegét és ars poeticáját:

„Több mint huszonöt éve, hogy a magyar szótárírással foglalkozván, nyelvünk szókincse összehordásában, ennek értéke meghatározásában és körülírásában fáradozom. E magában véve