Híres szerelmesek
By Balogh Artúr
()
About this ebook
Related to Híres szerelmesek
Related ebooks
F. Scott Fitzgerald Viharos átkelés és más romantikus történetek Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSztálin balerinája Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBetti néni II. rész Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsEugénie császárné vallomásai Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsAz egyetlen út Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Newcome család III. rész Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSzerelmeim, évek múlva: Portrék, esszék Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsF. Scott Fitzgerald Azok a szomorú fiatalok Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÁlmok szárnyán: George Sand regényes élete Rating: 0 out of 5 stars0 ratings30 új meghökkentő eset a magyar történelemből Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Newcome család I. rész Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsF. Scott Fitzgerald Fruskák és kamaszok Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Borgiák végzete Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsG. A. úr X-ben Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBotrányos hercegnők Rating: 5 out of 5 stars5/5A három kutya problémája Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBevetésen: Történetek a frontvonalból Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVédtelenül Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsFitzgerald összes elbeszélései-IV.: Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTolvajbecsület Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Borgiák bosszúja Rating: 4 out of 5 stars4/5Tökéletes másolat Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsFekete angyalok Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA walesi királyné Rating: 4 out of 5 stars4/5Menekülés holdfénynél Rating: 5 out of 5 stars5/5A smaragd nyaklánc Rating: 4 out of 5 stars4/5A gödör mélyén Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsRémület San Franciscóban - A halál a kormánykeréknél - Harc a boldogságért Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsF. Scott Fitzgerald Pat Hobby Hollywoodban Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVihar London felett Rating: 5 out of 5 stars5/5
Related categories
Reviews for Híres szerelmesek
0 ratings0 reviews
Book preview
Híres szerelmesek - Balogh Artúr
HÍRES
SZERELMESEK
Honlap: www.fapadoskonyv.hu
E-mail: info@fapadoskonyv.hu
Borító: Rimanóczy Andrea
978-963-344-144-2
© Fapadoskonyv.hu Kft.
ELŐSZÓ
Azoknak a férfiaknak életében, akik a politikában, országok sorsa intézésében, a harcmezőn, a költészetben vagy művészetben az idők folyamán kimagaslottak, akiknek neve a történelem lapjain szerepel, bizonyára alig van érdekesebb mozzanat annál, amikor érző szívüket meg nem tagadva, olyan vonzalomnak adtak helyet bensejükben, amely kisebb-nagyobb, de mindenesetre maradandó hatással volt életük pályájára.
A híres emberek szívvonzalma mindig érdekes tárgyát képezte a későbbi idők kutatóinak, akik a rég letűnt idők nevezetes szereplői életfolyásának felderítését tűzték maguknak célul. És ez természetes, mert valóban csonka, fogyatékos lenne a történelmi alakokról bármily kimerítő részletességű rajz is, ha be nem mutatnánk őket arról az oldalukról is, mely leghívebben állítja elénk az embert: a szív megnyilatkozásában. Ez a lelkiállapotuk megmutatja őket nekünk a maguk legteljesebb valóságában, a szív minden kis rejteke feltárul előttünk. Ezért mondja egy francia író, hogy egyetlen bizalmas levélből, amit valaki igaz vonzalma tárgyához írt, jobban megismerhetjük őt, mintha húsz évig vagyunk mellette.
Ha már a kiváló emberek élete eme mozzanatának rajza magában is érdekes, bizonyára csak nyer érdekességében a kép, ha az, akit vonzalmukkal megajándékoztak, maga is egy vagy más tekintetben nevezetes alak. Ezt nemritkán látjuk az idők folyásában, amit ismét könnyen megérthetünk. A kiválóság – nyilvánuljon az bármily irányban – természetes vonzerővel bír egymásra. Voltaire híres volt csúnyaságáról, de ez nem akadályozta Du Châtelet márkinét, hogy hosszú évek során át meleg vonzalmával ajándékozza meg; viszont a nagy filozófus-költőt is inkább ama híres asszony ritka szellemessége hódította meg, mint szépsége. A szász Móricot is Adrienne Lecouvreur nagy művészete ragadta el inkább, mint a híres színésznő szépsége, mellyel a kortársak feljegyzése szerint csak igen mérsékelten volt megajándékozva. De viszont a nagy művésznő heves szerelme is inkább az ünnepelt hadvezérnek szólt, mint a szép férfinak. És azoknál, akiknek lelke egy világban él – költők vagy művészek lévén mindketten –, ez még természetesebb; illúziójukat, aminek minden szívvonzalomban nagy része van, hatalmasan táplálja a remény, hogy az, aki velük egy eszményi világban él, annál tökéletesebben fogja lelküket megérteni, egész valójukat kiegészíteni.
Stendhal mondja: „a nagy vonzalmak éppen oly ritkák, mint a nagy emberek". Ha így van, sajátságos játéka a véletlennek, hogy éppen a nagy, nevezetes emberek egyúttal nem egy esetben az igazi nagy szívvonzalmak példái is. Kell-e eszményibb, mélyebb, igazabb vonzalom, mint amilyen – hogy csak néhányat említsünk – a gyászos végű Enghien herceget és Rohan hercegnőt, Ágost porosz herceget és Récamier asszonyt, Heinét, az édes-bús szerelmi dalok fölülmúlhatatlan költőjét és a szerény Matild Mirat-t egybefűzte? Kell-e lázasabb szerelmi történet, mint amilyen Musset és George Sand vonzalmának története? És az érzés őszinte, igaz melegét, a híres szerelmek nagy ragaszkodását megtaláljuk azoknak majdnem mindegyikében, akiket be fogunk mutatni. Valóban, a legtöbb esetben nemcsak a szereplők kiválóságánál, nevezetességénél, hanem az érzelem rendkívüliségénél fogva is megérdemlik a híres szerelmesek nevét.
Könyvtárakra menőt írtak össze költők, regényírók, lélekkutató filozófusok a vonzalomról, amely férfit s nőt egybefűz, a „régi történet-ről, mely „mindig új marad
. Az az egy bizonyos, hogy a szív élete mindig ugyanaz, akárhogy fogjuk is fel vagy ítéljük meg. „A szívvonzalmakban – mondja Stendhal – csak az illúziókból él az ember, melyeket csinál magának. És ezt a pesszimisztikus felfogást megerősíti George Sand, mondván: „A szerelem templom, melyet kultusza többé-kevésbé méltó tárgyának emel az, aki szeret, és ami a legszebb ebben a templomban, az bizony nem az, akit imádunk, akit annak istenévé teszünk, hanem az oltár, melyre állítjuk, vagyis maga a vonzalom.
– Hálátlan feladat lenne mindenesetre a vitázók sorába állnunk, egy eldönthetetlen probléma megfejtését megkísérelni akarván. Felfoghatjuk a szív életét bármiképp is, megítélhetjük rózsaszín vagy sötét szemüvegen át, de magát ezt az életet meg nem tagadhatjuk, nem létezővé tenni nem áll módunkban. Volt, van és lesz, amíg csak emberek lesznek a földtekén. Hatását éreztette a történelem folyamán mindenkor az első emberek primitív életétől kezdve.
Ez a befolyás természetesen a legkülönbözőbb a szereplő egyéniségek, de különösen ama nő jelleme szerint, aki a történelemnek egy-egy nevezetes alakjára elhatározó jelentőséggel bírt. A Diane de Poitiers befolyásában, mellyel II. Henrikre bírt, vagy a Gabrielle d’Estrée-ében, melyet IV. Henrikre gyakorolt, bizony nem sok jót jegyzett fel a történelem. De a híres szerelmeknek mindig megvolt a maguk akár jó, akár kárhozatos eredménye az események folyásában, hatottak légyen bár akár egész országok sorsára, akár csak egyes nevezetes férfiak életére. Monaldeschit és Krisztina svéd királynőt, Bothwellt és Stuart Máriát, Struenseet és Karolina királynét, Essex grófot és Erzsébetet nem fog megszűnni együtt emlegetni a történelem, és a nevezetes események egész sorozatának okát, magyarázatát adják azok a szívbeli összeköttetések. A nagy jóakaratot, amit Napóleon egy darabig a szabadságuktól, hazájuktól megfosztott lengyelek iránt mutatott, egyenesen a szép lengyel grófné: Walewska asszony befolyásának tulajdonítják. A Mária Lujza nagy elhidegülését a nagy hódítóval szemben is könnyebben meg tudjuk magyarázni, ha eszünkbe jut, hogy az egykori francia császárné ebben az időben már a Neipperg gróf társaságát kezdte mind kedvesebbnek találni schönbrunni magányában. Hogy pedig egy-egy kiváló íróra, költőre mily maradandó hatást gyakorol vonzalmának megnyilatkozása – ismeretes. A nő, akit vonzalmával magához fűz, valóban részese lesz a nagy szellem munkájának. Du Châtelet márkiné nevét ritka tudományossága, kiváló szellemessége révén bizonyára nem feledte volna el az utókor, ha nem is él Voltaire-rel hosszú éveken át a legmelegebb barátságban. George Sand nevét is megőrizték volna regényei Musset-vel való izgalmas, boldogtalan szerelmi története nélkül is. De ha az utókor éppoly kevéssé feledi a szerény Friderike Briont, aki Goethe legszebb szerelmi dalait sugallta, a szép Guiccioli grófnét, aki Byron lantján a legbűvölőbb hangokat szólaltatta meg, s ha tudja, hogy Matild Mirat-nak hívták azt az egyszerű származású francia lányt, aki a „Dalok könyve" költőjével legszebb verseinek többjét íratta – ez jól van így, mert a nő, aki a maga varázsos lényével művészi alkotásra tudja hevíteni a nagy szellemet, alig is áll hátrább azoknál a közvetlen teremtőerő adományával bíró asszonyoknál.
A híres szerelmesek, akiknek rajzát az olvasó itt kezébe veheti, a történelemnek ismert, nevezetes alakjai majdnem mindannyian; csak kevesen vannak köztük olyanok, akiket csak az, hogy a történelem egy-egy kiváló alakjának életében képeztek nevezetes mozzanatot, tesz emlegetetté. E képek nem állítják elénk a szereplőket életük folyásának egész teljességében; arra, hogy mintegy egész szoborként tüntessük őket fel, nem törekedtünk, csak inkább domborművű arcképeket adunk, melyek hasonlatossága azonban az eredetit híven elénk varázsolja. Rég letűnt századok képe az idők ködén át s a csak alig múlt idő egyaránt feltárul előttünk e rajzokban, melyek mindegyikében ugyanazt a hatalmas elemet látjuk megnyilatkozni. S amint a kelet minden kábító illatát el tudjuk tenni néhány cseppben hosszú időkre, úgy árad felénk e régi történetekből hosszú idők múltán is az igaz, mély szívvonzalom minden megragadó varázsa.
HABSBURG FERDINÁND ÉS PHILIPPINE WELSER
A változtathatatlan, örök törvény érvényesülését, hogy a szív vonzalma nem ismer származás- és rangbeli különbségeket – ama fejedelmi származású személyek közt, akik szívük erős, igaz vonzalmát követve, rangjukon aluli nőt választottak ki maguknak – a Habsburgoknál látjuk különösen, mert ennek a régi fejedelmi háznak tagjai közt minden időben akadtak olyanok, akik nem törődtek az előítélettel, a szigorú udvari fogalmakkal, s nem néztek még arra sem, hogy emiatt le kell mondaniuk a hatalom, uralkodás fényéről.
Ferdinánd főherceg szerelmi története Philippine Welserrel, az előkelő augsburgi patríciuscsaládbeli leánnyal, az ismert, híres szívvonzalmak egyik legszebbjét tárja elénk, mely ugyan nem telt drámai jelenetekkel, meglepő fordulatokban nem bővelkedő, de az eszményi vonzalom mély hatását gyakorolja reánk. Regényes emléke még ma is, több mint három évszázad távolából, megjelenik előttünk az Innsbruck mellett oly szépen fekvő ambrasi várkastély ódon termeiben, melyek egykor e szerelmi történet színhelyei voltak. Mert e termekben hajdan a szép Philippine Welser élte sok megpróbáltatás után rövid boldogsága napjait, ez ablakoknál ragyogtak könnyben nemegyszer szép szemei, letekintve az alant folydogáló Inn zöldes vizére, s itt is halt meg, sajnálva mindenkitől.
*
Az 1547. év szeptemberének végén vagyunk. Az ősi Augsburg város lakói nagy izgalomban vannak, aminő nevezetes események közeledtekor szokta elfogni az embereket. Az utcák tömve kíváncsian várakozó népséggel, mert V. Károly német császár most tartja bevonulását a városba, ahová a birodalmi gyűlést összehívta, miután szerencsés csatáival korábbi hatalmát a birodalomban helyreállította.
Nagy volt a sürgés-forgás, kíváncsi várakozás a város egyik legelőkelőbb patríciusának: Franz Anton Welsernek házában is, kinek dúsgazdagsága, mely szinte a Fuggerekével vetekedett, közismeretű volt messze földön. A ház ablakait a család tagjai s a rokonság foglalta el, akik mindannyian feszülten lesték a pompás bevonulás kezdetét. Végre a harangok zúgása jelzi is már, hogy a császár megérkezett a városba, majd később trombitahangok adják tudtul, hogy a menet közeledik. Megcsillan a katonák vértje, fényes fegyvere a még mindig meleg verőfénnyel alátűző napsugárban, a heroldok süvegén a strucctollakat langy szellő lengeti, s végre a nagyszámú katonaság, címerhordók s egyéb kíséret mellett megjelent maga a császár, akinek sápadt, fáradt arca elárulta a sok gondot, melyek birodalmáért elfogták volt, de fájdalmát is, mert épp nemrég vesztette el szeretett hitvesét. Mellette haladt fivére, Ferdinánd, a cseh király, s kettejük mögött ez utóbbinak legifjabb fia: Ferdinánd főherceg.
A fényes csoport éppen a Welser ház előtt vonult el, midőn a család egyik közeli rokona: Loxan asszony megpillantotta férjét a császár környezetében, s a viszontlátás örömében nem tudta magát megtartóztatni, hogy hangosan nevén ne szólítsa őt. A szokatlan jelenetre minden szem az ablak felé fordult, ahonnan a kiáltás hallatszott. Föltekintett oda Ferdinánd főherceg is, és midőn a Loxan asszony mellett álló bájos fiatal leányt megpillantotta, annak nagy szépsége egyszerre oly bűvölő hatással volt reá, hogy mintegy önkéntelen mozdulattal megrántotta paripája kantárszárát, meg akarván azt állítani egy percre. A nemes állat azonban visszahőkölt, majd egyszerre vadul felágaskodott, úgyhogy lovagja már-már egyensúlyát vesztette. A Welser ház ablakában kétségbeesett sikoltás hangzott el… Philippine rémületének hangja volt az. De a következő pillanatban a főherceg már ismét biztosan ült nyergében, s még egyszer föltekintve az ablakba, levette fövegét, s mosolyogva intett fel.
Philippine Welsert szülővárosában, Augsburgban általánosan csak „a szép Welser leány-nak nevezték. Egy egykori krónikás azt írta róla: „A Welserek címerében három liliom látható, de Philippine a legszebbje a Welser-liliomoknak, melyek csak valaha virultak!
Nyúlánk alakjával, nemes tartásával, szelíd, kedves vonásaival, fehér arcbőrével s dús hajával az első látásra megnyerte az emberek tetszését, és külső, testi előnyeihez szeretetreméltóság, szívjóság s a kedély mélysége csatlakozott. Mindez érthetővé teszi, hogy éppúgy csodálták szépségéért, mint szerették jó tulajdonságaiért.
Három év múlt el az emlékezetes bevonulás óta, Philippine huszonharmadik évében épp teljes pompájában ragyogott szépségének. S a sors úgy hozta magával, hogy ismét találkozott azzal a férfiúval, akit amaz ünnepély alkalmával látott először, azóta soha. Ferdinánd főherceg csehországi helytartó atyjával: Ferdinánd királlyal és fivérével: Miksával ismét Augsburgba jött, s barátjával: Thun gróffal csakhamar meglátogatta a Welser családot is. Amint Philippinét megpillantotta, élénk emlékezetébe idéződött a három év előtti jelenet, s a virágzó, szép leány is elfogultan állott a magas rangú vendég előtt, akinek előkelő, szép alakja többször megjelent előtte a három év alatt is az emlékezés ködös fátyolán át.
– Volt már szerencsém három év előtt láthatni és üdvözölhetni – mondta a főherceg nyájas mosollyal nyújtva a leány felé kezét –, s örülök, hogy most kifejezhetem szívélyes köszönetemet azért, hogy oly élénk részvétet nyilvánított akkor kis balesetemen, mely házuk előtt fenyegetett.
A társalgás folyamán aztán meggyőződhetett a főherceg Philippinének nemcsak feltűnő szépségéről, hanem elragadó kedvességéről is. Csodálta szerénységét, szellemességét, míg Philippinét viszont a főherceg lovagiassága, nemes alakja s látható szívjósága bilincselte le. Úgyhogy, midőn Ferdinánd eltávozott, egész önkéntelenül röppentek el e szavak az ifjú hölgy ajkáról, mintha féltett gondolatának nem tudott volna féket szabni:
– Mily szép és kedves férfiú!
Mennyire megnyerte Ferdinánd Philippine tetszését, mennyire szívébe zárta őt az ismeretség után, bár vonzalmát még önmagának sem merte bevallani, azt a legközelebbi idők eseményei csakhamar megmutatták.
A szép és gazdag Welser leány kezét ugyanis egy szintoly előkelő augsburgi patríciuscsalád fia, az ifjú Peutinger óhajtotta már régóta megnyerni, s a hosszabb ideig tartott ismeretség után, mely alatt azonban Philippine éppen semmi rokonszenvnek sem adta jelét iránta, most már elérkezettnek gondolta az időt arra, hogy nyíltan föllépjen kérő gyanánt.
Amennyire nem volt kifogása az atyának, az idős Welsernek e házassági terv ellen, sőt szívesen látta volna azt megvalósulni Philippinének szigorú erkölcsű, igen komoly gondolkozású anyja is, éppoly feltűnést keltett a leány heves idegenkedése, mellyel a házassági tervet fogadta, nyíltan kijelentvén, hogy nem tudná oly férfinak nyújtani kezét, kihez semmi hajlandóságot sem érez, annál kevésbé, mert szívét egészen más érzés tartja fogva; igaz, csak egy hiú ábránd, álomkép, mely nem válhat valóra soha, de inkább megtartja e szép ábrándot egész életére.
Az anyai aggodalmat, meghökkenést csak növelte még, midőn Philippine végre, hosszas faggatás után megvallotta, hogy az, akit szívébe zárt, akinek szentelni akarja egész élete szerető, hű emlékezését, senki más, mint Ferdinánd főherceg.
– Egy történetet beszélek el neked – szólt Welserné komolyan leányához. – Hallottad már talán a Bernauer Ágnes történetét. Itt született Augsburgban, mint egy jó nevű család gyermeke. Amint fejlődni kezdett, szépsége általános csodálat tárgya lett. Hogyan s hol ismerkedett meg Albert herceggel, a bajorországi Ernő herceg egyik fiával, nem tudom. Csak annyit tudok, hogy ez a fiatal herceg halálosan beleszeretett, s egyedüli vágya volt, hogy őt nőül vegye, amiért egy württembergi hercegleányt is, akinek atyja őt utódává akarta tenni a fejedelemségben, visszautasított. Bernauer Ágnes elég balga volt bízni a herceg vonzalmában, követte őt, elhagyván a szülői házat az 1432. évben, és Vohburg várába ment a herceggel. Ernő herceget módfelett fölháborította fiának viselkedése, s midőn az utóbbi egyszer Regensburgban egy lovagi tornában akart részt venni, mint olyat, aki lovaghoz nem illő viseletet tanúsított, visszautasította. A fiatal herceg dacolva vonult ezután a Duna melletti Straubing várába, ahová Bernauer Ágnest magával vitte, őt nejének jelentette ki, s fejedelmi fénnyel vette körül. De hiábavaló volt minden dacolása az atyai haraggal. Midőn egyszer távol volt a várból, atyja katonáit küldte oda, akik elfogták Bernauer Ágnest. Bűbájossággal vádolta őt az idős herceg, bíróság elé állíttatta, és halálra ítéltetvén, az 1435. év október 12-én hóhérlegények dobták le a straubingi hídról a Dunába. Csak azért kellett meghalnia, mert a fiatal herceghez ragaszkodott. Láthatod ebből, mit hoz az ilyen vonzalom szerencsétlen áldozatának, annak, akinek szívében megfogant. Megvetést és gyalázatot.
E komoly intelem után nem is esett több szó anya és leánya közt a vonzalomról, melyet Welserné csak végzetes kimenetelűnek látott, s Philippine is szilárdan eltökélte magát azt mindenkorra mélyen szívébe zárni, eltemetni. Ám a sors utjai különösek, és az, akit már végképp feledni akart, nemsokára ismét eléje került, hogy aztán többé el se hagyja.
Egy év múlhatott el ama nap óta, hogy Philippine feltárta szívét anyjának, mikor rokonuknak: Loxan asszonynak egy levele váratlan hírt hozott: férje halálát tudatta abban. Közölvén vigasztalan fájdalmát, egyszersmind kérte Welsernét, látogassa őt meg breznitzi várában, Csehországban, hogy így a rokoni körben hamarább nyerhessen a nagy csapás után enyhülést. Így történt, hogy Welserné leányával, Philippinével csakhamar útra kelt a rengeteg erdőségek közepette fekvő csehországi várkastély felé, s hosszú, fáradalmas utazás után, ősz tájban meg is érkeztek oda. Néhány hét múlva azonban Philippinét egyedül találjuk ott Loxan asszony társaságában, miután anyja Augsburgba tért vissza.
Loxan asszonynak már felnőtt fia Prágában lakott, s gyakrabban volt alkalma megjelenni a helytartónál: Ferdinánd főhercegnél is. Midőn egy ily találkozáskor a breznitzi erdőségekben rendezendő vadászatok kapcsán anyja s ennek új vendége szóba jöttek s a főherceg a Welser nevet hallotta említeni, feltűnő érdeklődéssel kezdett a leányról kérdezősködni, s meg is ígérte, hogy mihamarabb elmegy a breznitzi kastélyba.
Egy verőfényes téli napon aztán egyszerre csak sok tagból álló úri vadásztársaságot lát Loxan asszony és Philippine a várkastély udvarára befordulni tajtékzó paripákon. A Welser leány arcát, amint jobban szemügyre veszi a társaságot, halálsápadtság borítja el. Felismerte közöttük azt, akit már végképp feledni hitt, akivel most ismét szembe kell állnia, s remegni, hogy mit se áruljon el szíve viharaiból.
Mikor az ebéd alkalmával Ferdinánd főherceg csakugyan találkozott Philippinével, oly örömteli hevességgel ragadta meg ennek kezét, oly bensőséggel beszélt hozzá, hogy ez nem maradhatott feltűnés nélkül a társaság egyetlen tagja előtt sem. De még inkább feltűnt, hogy a főherceg alig foglalkozott mással, mint Philippinével, s midőn a válás szintoly szíves, bensőséges volt – amit az ifjú hölgy természetesen csak alig leküzdhető, elfogódott zavarral viszonozhatott –, ez Loxan asszony figyelmét is felkeltette, még inkább pedig az, hogy a főherceg mind gyakrabban ismételte látogatásait.
Loxan asszony előkészületet tett arra, hogy Philippine visszatérjen szüleihez, mert tartott a továbbiaktól; de a főherceg csakhamar ismét megjelent a breznitzi várkastélyban, és ekkor Loxan asszony jelenlétében kinyilvánította azt, amit már régóta szívében hordott: nem fékezhető, nagy vonzalmát a szép Welser leány iránt.
– De fenség – szólt megrémülve Loxan asszony –, gondolja meg szavait! Philippine ugyan nemes, de önhöz mégsem méltó család gyermeke, hisz ön Ferdinánd királynak, a jövendő császárnak a fia!
– S mit jelent mindez? – monda Ferdinánd hevesen, – Philippine nőm lesz…
– Ó, fenség – tört ki végre Philippinéből is a boldogsággal vegyes fájdalom –, hát Bernauer Ágnes sorsa legyen az én osztályrészem is?
Ferdinánd mosolygott rajta. Biztosította őt, hogy bár atyja egy ideig talán éreztetni fogja vele haragját, végre mégsem fogja útját állni boldogságának, s a minden akadállyal megküzdeni kész szerelmes rajongásával kérte, hogy csak tartsa meg neki szíve vonzalmát, melyről most, úgy hiszi, kétsége nem lehet.
*
Miként szövődött tovább Habsburg Ferdinánd és Philippine Welser regénye ezek után, nem jegyzi fel részletesen a krónika.
Csak azt tudjuk, hogy a főherceg az 1557. év januárjában gyóntatóatyjával: Johann Cavalerisszel és egy bizalmas kamarásával újból megjelent a breznitzi várkastélyban, s ennek kápolnájában megesküdött Philippine Welserrel. Az egybekelés oly titokban történt, hogy Loxan asszonyon kívül a kastélybeliek közül senki sem sejtette. A főherceg, mikor csak dolgai engedték, folyton el-ellátogatott Prágából a breznitzi kastélyba, s az első időbeli boldogságuk teljességéhez csak az hiányzott, hogy titkolniuk kellett azt a legmélyebben, különösen a szülők előtt; sem Ferdinánd császár, sem Welserék nem is gyanították még a történteket.
A hír megvivésére Philippine szüleihez Loxan asszony vállalkozott. Nehéz feladat volt, mert némileg magát is felelősnek érezte az eseményekért, bár azokat