Nala és Damajánti

NALA ÉS DAMAJÁNTI

HINDU REGE A MAHÂ-BHÂRATÁBÓL

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Kaposvári Franciska

978-963-376-086-4

© Fapadoskonyv.hu Kft.

Lugossy József emlékének

a hálás tanítvány

ELŐSZÓ

E rege a Mahâ-bhâratából{1} van véve, a gazdag szanszkrit irodalom naiv eposzainak egyikéből, mely nem kevesebb, mint 107 389 slókát vagyis hosszú párverset foglal magában tizenhét könyvben, vagy ha a toldalék-könyvet a Harivansa-parvát is felvesszük – tizennyolcban. Mint epizód van beszőve az eposz cselekvényének folyamába s olvasható a III. könyv (ú. n. Vana-parva, Erdő-könyv) 6-ik fejezetében. Szerzőjéül, valamint az egész Mahâ-bhârata szerzőjéül említtetik Krizsna Dvaipájana, más néven Vjásza, ki a hagyomány szerint a Védákat, sőt a Puránákat is rendezte. Semmi esetre el nem fogadható azonban, hogy a Védák és a Mahâ-bhârata egy és ugyanazon szerző művei volnának, nemcsak azért, mert e hagyomány szerint Vjásza az eposz főhőseinek nagyapja, hanem főleg azért, mert valamint a Védák egyes himnuszainak, úgy a Mahâ-bhârata egyes részeinek, egyes epizódjainak – pedig az óriás terjedelmű műnek háromnegyedét epizódok foglalják el – keletkezési idejét több századnyi időközök választják el egymástól. Sokkal több alapja van azon okoskodásnak, hogy Vjásza nem tulajdonnév, hanem általánosságban jelenti a gyűjtő nevét. Vjásza származik egy szanszkrit igétől s jelentése = gyűjtő, rendező; éppen úgy, mint a Homer név állítólag a δµοῦ és ἄρω-tól jő.

A Nala története nem képezi részét az eposz fő cselekményének és valószínűleg a hindu történelem sokkal régibb korszakára vonatkozik. A nagy eposz fő tárgyát a Dhritarázstra király 100 fia, az úgynevezett Kuru-fiúk,{2} és unokatestvéreik, az úgynevezett Pándu-fiúk közt lefolyt s ez utóbbiak győzelmével végződött nagy harc alkotja. Ez a vezérfonal a Mahâ-bhâratában; de e vezérfonal mellé az epizódoknak, legendáknak, hagyományoknak roppant száma fűződik, melyek közt a főtárgy sokszor egészen elvész.

A Nala és Damajanti története következőleg csatlakozik a fő cselekményhez: Mikor Pandu király, a Pandavák atyja, átengedte az uralmat testvérének, Dhritarázstrának, elvonult a hegyek közé és meghalt. Öt fiát nagybátyjuk, Dhritarázstra fogadta örökbe és saját 100 fiával együtt neveltette. Miután a Pandavák unokatestvéreik rosszakarata következtében sok veszélynek voltak kitéve, Dhritarázstra végre elhatározta, hogy kétfelé osztja az uralmat köztük. Judhisthira, a Pandavák legidősebbike négy testvérével uralkodott Indrapraszthában (a mai Delhi), Durjodhána, a 100 fiú legidősebbike pedig testvéreivel uralkodott a szomszédos Hasztinapurában. A Pandavák, kiknek jelleme ép oly szeretetreméltónak, megnyerőnek van rajzolva, mint amily gonosznak unokatestvéreiké, igen szerencsés hódításokat tettek a szomszédos tartományokban és unokatestvéreik folytonos cselei, ellenségeskedései dacára, tetemes vagyonra, jólétre tettek szert. De egyszer nagy szerencsétlenség érte őket. Engedve a hinduknál divatos gyengeségnek, vagy tán királyi erénynek, Judhisthira kockajátékba elegyedett Durjodhánával; hazárdjátékban feltette és elvesztette mindenét. Ekkor négy öccsével együtt elvonult, tizenkét évet kellett töltenie száműzetésben, az erdőségekben. Vele ment bujdosásba a bölcs Vrihadásva is, és ez beszélte el Judhisthirának oly célból, hogy őt fájdalmában vigasztalja és jobb jövő reményével földerítse, a Nala történetét, ki őhozzá hasonlóan derék uralkodó volt, de kocka-harcon elveszítette mindenét, száműzetésbe ment, végre sok baj és hányódás után ismét visszanyerte királyságát, nejét, vagyonát.

E rege, mely kétségen kívül történeti tényeken és azon korbeli adatokon alapul, igen kedvelt tárgy a hindu költők előtt. Nemcsak mint a Mahâ-bhârata epizódja ismeretes, hanem egyszersmind tárgyául szolgál két más jeles költeménynek. Egyik a Nalodaja, melyet állítólag Kálidásza, a Sakuntala szerzője írt; másik a Naizsadha Sri-Harzsától. Szomadéva Bhatta regegyűjteményében is fellelhető, természetesen más alakítással. Sőt alapul szolgált több félpróza, félversben szerkesztett költeménynek, ú. n. Csampunak. Tamil nyelven Nalarâdsâ cím alatt, Telugu nyelven Rághava költő feldolgozásában ismeretes. Mindezek nem a szanszkritnak fordításai, hanem önálló alkotások.

Röviden ennyit kellett előre bocsátanom a Nala regéjéről és ennek a Mahâ-bhâratához való viszonyáról. Gazdagabb tanulmány található e tárgyban a Szász K. Világirodalom Eposzai I. kötetében.

Szólnom kell valamit még az eredeti szövegeiről és versmértékemről. – Nala regéjének szövege oly gazdag kritikában részesült az európai tudósok részéről, minővel kevés mű dicsekedhetik. Különféle kéziratokon alapuló, különféle kiadásai mellett nagy gondot fordítottak magyarázói, fordítói az ép, brahmánok által el nem ferdített szövegnek helyreállítására. Annyit első tekintetre lehet látni, hogy e darabba – s még inkább a Mahâ-bhârata többi részeibe – illetéktelen kezek, méltóságukat ez úton is emelni törekvő brahmánok sok, az elbeszélés lényegéhez nem tartozó versszakot csúsztattak be; a szöveget erősen megrongálták. De én e megrongált szövegek helyreállítására tett kísérletek egyikét sem fogadhattam el. Éppen sokféleségük gyengíti tekintélyüket a kéziratokon alapuló kiadásokkal szemben.

Követtem mindenütt Bopp III. kiadásának (Berolini 1868) a szövegét, alig pár helyet kivéve, hol Monier Williams kiadásának (Oxford 1860) szövegéhez csatlakoztam, kinek bevezetését is felhasználtam. De ez a csere a tartalomban nagyobb változást nem idézett elő. A XXIV. ének 18 slókájának első felében egy mondatszerkezetet változtat meg; a XXIV. 48 slókáját pedig esztétikai okból kihagytam.

Két helyen a szöveget megrövidítettem csupán a magyar Nala és Damajánti kedvéért, mindkét helyen e változtatást megjegyeztem. Azt hiszem e rövidítést jó nevén veszi az olvasó.

Versmértéke az eredetinek rímetlen nyolclábú jambus; tehát 16 szótag képezi azt a hosszú verssort, melyből kettő egy slókát (dalt, versszakot) alkot. Azonban a slókának valamint jambusa, úgy sorainak száma is nagy költői szabadságokat enged meg. – Ugyanis a nyolc jambus versláb közül csak a két utolsó tartozik jambicus lejtésű lenni, a többiek cseréltethetnek úgy szólva bármelyik két szótagú verslábbal. Ami pedig a slóka sorainak számát illeti, ez szabály szerint kettő volna, de nem ritkán találunk 3 és 1 sorból álló slókákat is. Sőt a XXIV. ének végső két sorában bővített slókával is találkozunk, melynek egy-egy sora 22 szótagból áll.

A slóka sornak szilárdabb jellemvonása a jambicus lejtésnél az ütem. Minden sor középen ketté van vágva 2 nyolc szótagú részre s így a kétsoros slókák minden erőltetés nélkül alakíthatók négy rövid sorból álló versszakká úgy amint én fordításomban tettem is. S hogy az ily beosztás nem puszta szabadsága, hanem tán kötelessége is a fordítónak, mutatja az a körülmény, hogy ahol az eredetinek slókáiban rím fordul elő, ott mindig a sor közepe rímel a sor végivel, nem pedig egyik sor a másikkal.

A