Rákosi Mátyás válogatott beszédei II. rész

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Szikra Könyvkiadó 1952

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-260-8

© Fapadoskonyv.hu Kft.

RÁKOSI MÁTYÁS

VÁLOGATOTT

BESZÉDEK ÉS CIKKEK

II.

TIÉD AZ ORSZÁG, MAGADNAK ÉPÍTED!

A MAGYAR DEMOKRÁCIA SOROZATOS GYŐZELMEI

Kedves Elvtársak!

Harmadik országos funkcionárius-konferenciára gyűltünk össze, hogy megállapítsuk annak az időnek a mérlegét, mely második konferenciánk óta elmúlt, és megbeszéljük a kérdéseket és tennivalókat, melyek pártunk előtt állnak. Mindjárt bevezetőben le kell szögezni, hogy a két konferencia között eltelt időben a magyar demokrácia gazdaságilag, bel- és külpolitikailag olyan sikereket ért el, amelyek alapjában és struktúrájában változtatják meg demokráciánk eddigi jellegét. Mindjárt hozzátehetem, alapjában megváltoztatják pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak jelentőségét is demokráciánkon belül.

Nézzük elsősorban a gazdasági vonatkozásokat. A legdöntőbb változás az államosítás terén történt. Az elmúlt év végén törvénybe iktatott nagybankok államosítása következtében az iparnak újabb szelvénye került társadalmasítás alá. Ennek eredményeképpen nagyipari termelésünknek csak kisebbik része maradt a magántőke kezén, a nagyobbik része állami kezelésbe került. Állami kezelésben vannak iparunk kulcspozíciói: a szénbányászat, a villamos energia, az acél- és vastermelés, ezek szinte száz százalékig. Ugyancsak állami kezelésben vannak szinte kivétel nélkül a nagyipari jellegű közlekedési vállalatok. Munkáslétszám tekintetében ez abban mutatkozik, hogy az iparban, a bányászatban és a nagyüzemi közlekedésben foglalkoztatott 600 000 munkásból már mintegy 400 000 állami vagy egyéb társadalmasított üzemben dolgozik és csak 200 000 a magánkapitalista gazdálkodásban. Ez a szám magában véve mutatja, hogy itt olyan változásról van szó, mely egész gazdasági struktúránkat megváltoztatja. A magyar iparban és közlekedésben a munkások nagy többsége már olyan üzemekben dolgozik, amelyeknek hajtóereje többé nem a haszonhajhászás, hanem a köz és a dolgozó nép érdeke. És ezt a tényt nem lehet eléggé aláhúzni. Maguk a munkások sincsenek tudatában annak, hogy az államosításnak ez a mértéke megváltoztatja egész gazdasági rendszerünket. A magyar nagyipar többségében már nem kapitalista, hanem államosított, azaz útban van a szocializmus felé. (Taps.) Ennek a konferenciának egyik feladata az, hogy tudatosítsa pártunk útján ezt az alapvető változást, hogy az egész munkásosztály, az egész magyar demokrácia felismerje, hogy itt alapvető változásról van szó, és hogy ennek folytán meg kell változnia a munkás beállítottságának a termeléshez. Ha felismerik azt, hogy az államosított üzemekben többé nem a tőkések számára, nem a kapitalista profitra, de saját népünk felvirágoztatásáért dolgoznak, akkor a munka természetesen egész más lendülettel fog folyni. Ismétlem, ennek a konferenciának feladata, hogy pártunkon keresztül megértesse a magyar dolgozókkal ezt az alapvető változást. A magyar demokrácia sorozatos győzelmei, az államhatalom további jelentős demokratizálása és az államosítás együtt alapvető fordulatot eredményeztek.

Természetesen e mellett a tény mellett gazdasági életünknek az elmúlt esztendőben voltak figyelemre méltó és biztató egyéb fejlődési momentumai. Elsősorban kell említeni a hároméves terv megindítását. A szárazság, amely nálunk, agrárországban természetesen fokozottabb mértékben éreztette hatását, kissé vontatottá tette a hároméves terv megindítását. Ez a vontatottság a burzsoázia köreiben azt a reményt keltette, hogy a hároméves terv mindjárt a kiindulásnál megbukott, sőt olyasmit is hallottunk, hogy nem is fogunk komolyan a megvalósításához. Aki a hároméves terv kérdéseivel foglalkozik, az tudja, hogy mindez nem egyéb, mint a magyar reakció vágyálma. Az éhes disznó makkal álmodik. Az igazság az, hogy a hároméves terv vontatott megindulása után egyre inkább lendületbe jön, és minden reményünk megvan arra, hogy azokat a befektetési összegeket, amelyeket a nemzeti jövedelemnek a szárazságból eredő csökkenése miatt kezdetben kisebbre voltunk kénytelenek szabni, a terv további végrehajtása folyamán pótolni tudjuk. A tervgazdálkodás – bár alig öt hónapos – már gazdasági életünk minden területén meggyorsítja a termelést, gondoskodik a beruházások legmegfelelőbb elosztásáról, és gazdasági életünk döntő erőit összefogva, sietteti hazánk talpra állítását.

Szólnom kell itt a forintról és az államháztartás mérlegéről. A forint, amelyet a reakció átlag kéthavonként egyszer eltemet, immár másfél év óta szilárdan állja a sarat, és jól betölti az értékálló pénz szerepét. Rajta leszünk, hogy ez így is maradjon. Ami az államháztartást illeti, az elvtársak tudják, hogy az 1947–1948-as évi előirányzat deficitmentes. És hogy ez nemcsak a papíron van így, azt mutatja az a körülmény, hogy a költségvetési év eddig eltelt első öt hónapja bevételi felesleggel zárult. Büszkén állapíthatjuk meg, hogy tőlünk nyugatra nincs egyetlen állam sem, amely saját erejéből ilyen teljesítményt tudott volna felmutatni. Akik visszaemlékeznek az első világháború utáni viszonyokra, azok tudják, hogy Horthy Magyarországán a pénz stabilizálására csak hat évvel a háború befejezése után került sor, akkor is csak úgy, hogy nagy külföldi kölcsönt kaptunk, és az államháztartás egyensúlyának biztosítására külföldi szakértőket kellett hívni. Azoknak, akik olyan szívesen kicsinylik le a demokrácia eredményeit, nem árt ezeket a tényeket emlékezetükbe idézni.

Részben a tervgazdálkodással függ össze, hogy ipari, de jelentékeny részben mezőgazdasági termelésünk is, az elmúlt esztendőben egyenletesen és tervszerűen fejlődött. A rögtönzések és az ideiglenes intézkedések helyét – mely a háború utáni első időket jellemezte – egyre szélesebb területeken a rendszeres és szervesen folyó termelés váltotta fel. Mint tudjuk, az 1947. év utolsó negyedében a szén-, a vas-, az acéltermelés lényegében elérte a békebelit. És ha a fejlődés irama változatlan marad, számolni lehet azzal, hogy iparunk már a folyó gazdasági évben általánosságban eléri az 1938-as színvonalat.

Hasonló fejlődésről számolhatunk be a mezőgazdaságban. Dacára a példátlan szárazságnak, javult és egyenletesebbé lett a közellátás. 1946 decemberében a dolgozók hatalmas tüntetésekkel voltak kénytelenek tiltakozni a spekulációs drágulás, a zsír- és cukorhiány miatt. 1947 decemberében minderről szó sem volt. Nem mutatkozott áruhiány, sőt egy sor élelmiszerben olcsóbbodás állott be. Ami a jövő kilátásokat illeti – annak ellenére, hogy a szárazság miatt az őszi vetéshez tulajdonképpen csak október második felében lehetett hozzáfogni –, a bevetett és a tavasziak alá felszántott terület jelentékenyen felülmúlja a tavalyit.

Hogy a közellátás terén mennyire megváltoztak a viszonyok, arra nézve legyen szabad néhány adatot közölnöm. Cukortermelésünk 1945-ben 600 vagont tett ki. 1946-ban ez már 6000 vagonra ment fel. 1947-ben, az eddig beérkezett adatok szerint a cukorgyárak 13 800 vagont termeltek, de a sarkadi cukorgyár még nem fejezte be a működését. Az idén tehát 80 millió kilogrammal több cukor áll a fogyasztók rendelkezésére, mint tavaly. Tájékoztatásul meg kell jegyeznem, hogy most a cukortermelés eredményeképpen egy-egy fogyasztóra 16 kilogramm cukor esik, holott a háború előtt az átlagos cukorfogyasztás Magyarországon kilenc és tíz kilogramm között mozgott. Még azt is megemlíthetem, hogy az utolsó békeévben, 1937–1938-ban a cukortermelés 10 000 vagonnál valamivel kevesebb volt. A demokrácia harmadik évében tehát már 40 millió kilogramm cukorral többet termeltünk, mint az utolsó békeévben. Tréfásan azt szoktam mondani, hogy a szárazság ellenére megcukrozzuk a demokráciát. (Taps.)

Összeállítottam azokat a statisztikai adatokat, amelyek megmutatják, mennyi élelmiszer érkezett az elmúlt év folyamán a csepeli nagycsarnokba. 1946-ban 18 760 vagon érkezett, múlt évben – 1947-ben – 31 541, vagyis 75 százalékkal több. Kiderül, hogy ez a szám már meghaladja az utolsó békeév, az 1938-as felhozatalát is.

Mindenki megállapíthatta, hogy az idei karácsony hasonlíthatatlanul jobb gazdasági képet mutatott, mint az 1946-os. Én bekértem egy sor budapesti áruház karácsony heti vagy decemberi adatait. Kiderült, hogy kivétel nélkül sokkal nagyobb volt a forgalmuk, mint 1946-ban, helyenként kétszer vagy háromszor akkora. Az elszakíthatatlan nadrágját hirdető Guttman-cég például 1946-ban 432 000 Ft-ot forgalmazott, 1947-ben 780 000-t. A Szövetkezeti Bolt 1946-ban 650 000-t, 1947-ben 1 250 000-t forgalmazott, és karácsony hetében ennél a boltnál két és egynegyedszer volt nagyobb a forgalom 1947-ben, mint 1946-ban. A Magyar Divatcsarnok ugyancsak több mint kétszer annyit forgalmazott 1947-ben, mint 1946-ban. Külön megnéztem a játékeladást, abból kiindulva, hogy a játékvásárlás emelkedése kétségkívül mutatója a megjavult gazdasági viszonyoknak. Kiderült: a játékokban még nagyobb volt az emelkedés. A Szövetkezeti Bolt például 1946 karácsonyában 35 000 Ft-ért adott el játékot, 1947-ben pedig négyszer annyiért, 134 000 Ft-ért. Többé-kevésbé hasonló tendenciát mutatnak a többi áruházak is. Bekértem a tüzelőfa-adatokat. A polgármesteri hivatal közli, hogy az 1947. május elsején lezárult fűtési esztendőben 30 800 vagon tűzifa érkezett Budapestre. Május elsejétől december 31-ig majdnem kétszer annyi, pontosan 61 000. Ha az előbb arról beszéltem, hogy megcukrozzuk a demokráciát, talán most legyen szabad hozzátennem, hogy egy kicsit be is fűtünk neki. (Derültség, taps.)

Hogy mennyire megváltoztak a viszonyok, arra jellemző, hogy helyenként már a bőség okozta zavarok is mutatkoznak. A cukortermelők például panaszkodnak, hogy a cukorbőség miatt a rendelkezésükre álló szabad cukrot csak egy-két forinttal a jegyes ár fölött tudják eladni. Előttem van két érdekes írás: az egyikben a budapesti székesfővárosi élelmiszerüzem közli, hogy decemberben 70 vagon burgonyát utaltak ki az üzemek számára, de az üzemek csak 30 vagont vettek át. „Ebből azt látjuk – mondja a jelentés –, hogy az üzemek bőven el vannak látva burgonyával." A másik beadvány ugyancsak a Községi Élelmiszerüzemtől jön, és január ötödikén arra kéri a Gazdasági Főtanácsot, hogy kétmillió darab tojást minden megkötöttségtől mentesen a piacra dobhassanak. Az indokolás az, hogy az enyhe idő következtében erőteljesen megindult a tojás felhozatala, és emiatt a 80 filléres meszes tojást, amelyet jegyre adnak, a közönség nem veszi meg.

Az ilyen és hasonló jelenségek mutatják, hogy mennyire megváltozott gazdasági helyzetünk. A mai nehéz ellátási gondokkal küzdő Európában a magyar viszonyok miatt nem kell restelkedni. A külföldi, aki hazánkba ellátogat, a legnagyobb meglepetés és gyakran elragadtatás hangján ír gazdasági viszonyainkról, újjáépítési eredményeinkről és mindarról, amit a magyar nép létrehozott. A zürichi Die Tat című újság a télen cikksorozatban ismertette hazánk viszonyait. A bevezető cikk így kezdődött: „Aki szeptember elején Magyarországot meglátogatta, az első budapesti benyomása elképesztő volt. Hogyan lehetséges, hogy egy ország, amely oly borzalmas pusztuláson és fosztogatáson ment át, a háború befejezése után alig két évvel ennyire össze tudta magát szedni, bár a megszálló hadsereget is el kellett látnia és jóvátételi terhet is visel." A Sie und Er svájci folyóirat újévi száma „Magyarok a vasfüggöny mögött címmel képes riportot ad Magyarországról. „A budapestiek – mondja ez a cikk – nagy élni akarással és tiszta kézzel fogtak az újjáépítéshez. Amit a budapestiek véghezvittek, minden külföldit csak csodálattal tölthet el.

A nyugati reakciós sajtó a magyar újjáépítés és gazdasági sikerek hatása alatt néha valóságos csodabogarakat kénytelen tenyészteni, például a Weltwoche című elterjedt svájci folyóirat decemberben egy magyarul is tudó amerikai újságíró riportjait hozta Magyarországról. Az újságíró kénytelen megállapítani, hogy az, ami Magyarországon történik, „Európában kétségkívül egyedülálló fejlődés". Minthogy azonban ebben a megállapításban benne van a magyar demokrácia dicsérete is, rögtön egy elméletet dolgoz ki, amely szerint Sztálin Magyarországból afféle kirakatállamot csinált, olyat, mint a németek a háború alatt Dániából. Mi megértjük, hogy a nyugati demokráciaellenes sajtó, miután esztendőkön keresztül hirdette, hogy a népi demokrácia tönkreteszi az országot, meg hogy nálunk éhség dühöng – most zavarban van, amikor a tényleges viszonyok ismeretessé válnak, és csak mosolyogni tudunk az ilyen elméleteken, amelyek a magyar demokrácia kétségtelen eredményeit ilyen módon akarják csökkenteni vagy lekicsinyelni.

A magyar demokrácia, a magyar dolgozó nép joggal lehet büszke azokra az eredményekre, melyeket az elmúlt három esztendő folyamán az újjáépítés terén és a gazdasági életben elért. És mindjárt hozzátehetjük, nem értük volna el ezeket az eredményeket, ha idejekorán nem állítottunk volna fel olyan gazdasági irányító szerveket, mint a Gazdasági Főtanács, ha nem vettünk volna idejekorán irányt tervszerű gazdálkodásra és ha tétováztunk volna az államosítás terén. Ezek az intézkedések együttvéve adták azt az eredményt, melyet most már a bennünket egyébként nem dédelgető külföld is elismer. Csak úgy tudtuk ezeket az eredményeket elérni, hogy gazdasági életünkben egyre több teret juttattunk a dolgozó nép érdekeinek, és rendszeresen, szívósan háttérbe szorítottuk a profitszerzésre, a harácsolásra irányuló tőkés termelést.

A tőkések gazdasági befolyásának visszaszorítása