Buddha szent foga

KISZELY GYULA

BUDDHA SZENT FOGA

Regény

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Kovács G. Tamás

978-963-374-656-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

I. RÉSZ

Mária akkor azt írta nekem:

„Az Istenért, mi történt maguk közt!… Láttam a Sketch-ben a lakodalmas képet. Ugrom a kíváncsiságtól… Írja meg sürgősen, mi történt Ceylonban a háromfejű lóherével…"

Én erre megírtam ezt a kötetet és elküldtem Máriának. Ha tetszik, megcsinálhatja kalandorregénynek, százgörlős revünek vagy mozivászonnak. Tarkának elég tarka…

I.

Az égből zuhantunk rá Ceylonra…

Percek előtt csak a rettenetes világűrt láttuk az orrunk előtt, most meg Trincomali karcsú testű, zöldfrizurás fejű pálmaligete fogadott, amely a kékfenekű öböl nagy zafírtükrébe festi bele a saját tropikus bájú szépségét.

A reszkető testű mammuth-aerót lestoppolták az angol katonák. A captain – aki klubbarátságból hozott át minket Luck-nowból – shake-handezett velünk és azt mondta:

– Then… good luck, Sirs.

Visszaráztuk a kemény öklét. Good luck. Jó szerencsét… Jó szerencse, az kellett nekünk. Szerencsevadászok voltunk. Igen. De nem kalandot kerestünk, hanem elhelyezkedést a világon, amelyet szűkké tett számunkra Trianon. Azt kerestük, amit eltérképezett tőlünk Trianon. A háromhoz, amit a hét szilvafánkból meghagytak a nemzetközi mapparontók – datolyakiegészítést vagy kókuszdiót… valami teveeledelt az elceruzázott ősi magyar búza helyett…

A captain azután a mamutjához fordult – őt Isten tudja, micsoda óceánpolitikáért küldték ide –, mi meg vállra kaptuk a vörös-kék hotelreklámmal teleragasztott sárga-barna bőröndjeinket és nekivágtunk Trincomalinak, Ceylonnak és a good luck-nak…

A nagy gép összeverődött nézői közül barna karok egész erdeje nyúlt a poggyászunk után. Fehér vászonba bugyolált csokoládépofák vakkantgatták a fülünkbe a szolgálatukat. Gyurka azonban, aki fél fejjel és a flanelruhája gyanús szürkeségével tűnt ki a fehér-barna csoportból, fenséges fesztelenséggel intette le őket:

– Coki… rajtunk nem kerestek, kis emberevők. Ha hordhattunk gyapjúbálát a hátunkon, ezt a csöpp skatulyát még elvisszük…

A dolog részben igaz volt. Amíg ideértünk, néha a pólóverőt, néha a szeneslapátot kezeltük… Néha előkelő old scotch whiskyt ittunk, néha olcsó hajós grogot. És matrózpipát szívtunk néha, India finom angol pakolású cigarettái helyett. A két sárga-barna bőröndöt azonban akkor is a vállunkon hoztuk, ha üres volt. És nem Harpagon-ösztönből hoztuk a vállunkon. Ez a két patentzáros koffercsoda úrfi korunkból, a bécsi Stock im Eisentől származott, megjárta velünk a világháborút, most meg amióta Ázsiát csavarogtuk, az útlevelünk mellett voltaképen valami ősfafélénk volt. Vedlett ruha errefelé nem szokatlan dolog. Takar itt néha hotelbliccelőt és tigrisvadászó angol lordot. Az útlevél meg végre is türelmes papirosnál nem egyéb. Csak a kancsal szemet írja le, nem a kancsal lelket is. A bőrönd azonban minden hotelszimat előtt ékesen szól. A silány vulkánit éppen úgy rásír a tulajdonosára, mint az új, gazdag aranyveretű krokodilusbőr. Ma is, mikor dokkok és áruhalmok közt a vályogfalu utcába fordultunk és felfedeztük az egyetlen emeletmagas hotel-bungalow-t, a göndörképű moorman, akitől fürdőt és szobát kértünk, nem is a külsőnkre, hanem a sárga-barna csodákra vetette a mértékvevő szemeit.

A csodák kitettek magukért. A moorman szállodás szimatja mély szalámra hajtotta össze a gazdáját, azután az emeletre vezetett.

A szoba, amelyet kaptunk, koffer és szállodás helyes érzékére mutatott. Középút volt a sznobos dísz és az eurázsiai piszok közt. A gyékényszőnyeg kopott volt, a hajósszékek azonban biztosan álltak a talpukon és a füstös falkárpitért kárpótolt a tenger és égbolt látképe, amely lilától azúrkékig és narancssárgától smaragdzöldig a festőpaletta minden színében tobzódott.

Mi keveset törődtünk minden látképpel. Amíg végigvergődtük Indiát, az egész nagy trópusi hangulat olyan közömbössé vált nekünk, mint az orchester nagybőgőjének a Beethoven-szimfóniák. Gyurka a bambuszszék vászonhátának dőlt, messzire terpesztette a hosszú lábait, álmosan lehunyta a szemét és azt mondta:

– Számold az Erzse-kasszát.

Ben. Elővettem nagymama imakönyvét – a koffercsoda titkos zsebében lakott és a belső táblája sárgult lapján őrizte a titkos számadást – és olvastam. A rideg számokra persze nem emlékszem – számokra általában, amióta algebrát tanultam, rosszul emlékszem –, de a tételek nagyjából a fejemben ragadtak. A lucknowi háztartásunk leszerelése ennyi és ennyi rúpia. A pólólovak és lószerszámok eladása ennyi és ennyi rúpia. A két tigrisbőr és a bizonfej ára, frakköltözékek és lovaglócsizmák maharadzsa kölykének sárkánytanórák tiszteletdíja, Sir Algernon rizsüzletének províziója ennyi és ennyi, összesen ennyi rúpia…

Gyurka bólogatott a bajuszával és a napégett ujjait nyújtogatta. Ő az egész számtani tudományt a tíz ujjában hordja. Papiroson és írószerszámmal a három számjegyű szorzást is elgabalyítja, a tíz ujján azonban a legbonyodalmasabb logaritmust is utolsó tizedes törtig összehozza.

– Több nincs? – kérdezte most, amint ezekre a tételekre nem fogyott ki a tíz ujja.

– Nincs.

Gyurka hosszút lélegzett, felállt, vágyakozva szinte a plafonig nyújtózott, azután az ablakhoz ment és nadrágzsebbe süllyesztett kézzel valahova a tengerentúlra nézett.

Én a másik ablakon néztem a tengerentúlra. Nem akart kitelni az Erzse-kassza és addig csak néznünk, sírnunk, veszkődnünk lehetett tengerentúlra.

Olyan szentféle alapítvány volt ez az Erzse-kassza. Arra volt alapítva, hogy Erzsét utánunk hozza. A dolog úgy kezdődött, hogy azon az ördöngös hétfőn, amint alkonyat felé a rendes teniszpartira mentünk az ezredesékhez, a szerelmes patikus gérokkban jött ki az ezredeséktől. A képe sápadt volt, a két füle meg égett. Savanyúan vigyorgott, amikor minket meglátott, azután kajánul köszönt, a sarkon meg a lakkcipőjével belehágott a kisbíró háza előtt állongó tócsába.

Gérokk temetés nélkül, lakkcipő majális nélkül: ez Mezőházán leánykérő. Mi is elsápadtunk és összenéztünk. Nagy pénzeszsák a pilulakeverő és három hete az Erzse ablaka alatt muzsikáltat mindig, ha holdvilág van és mindenfelől tisztán látják.

A faluban úgy félig-meddig már össze is pletykálták a házasságot. Erzse koldus, ha ezredeslány is, az apja, ha koldus is, fülig adósságban úszik.

Ez igaz volt száz percentig, egyikünk azonban mégis optimista volt. Már nem emlékszem, én voltam-e, vagy Gyurka, aki a kapuban azt mondta:

– Kosarat kapott. Belemászott a tócsába, se lát, se hall bánatában…

– Nem kapott kosarat. Se lát, se hall örömében, azért mászott a tócsába…

Mindkét álláspontnak megvolt a jogosultsága, de egyiknek sem volt igazsága. Mikor belöktük a kaput, félig elgázoltuk a Tila néni cirmosát és a nappali foteljeit átugratva, a verandára kerültünk. Erzse szfinxrejtélyességgel ült az asztallapon, felénk fordította mélyredőjű homlokát és azt mondta:

– Most itt ülök a válaszúton…

Kétfelől megcsókoltuk a kezeit és fellélegeztünk. Ismertük Erzsét. Nem soká állja a válaszutat, de a mezőnek fut toronyirányt. Ha a kérdés az, tönkremenni vagy férjhez menni, nem fog soká hamletteskedni, nekivág valami harmadiknak.

A harmadik ezúttal bizonytalan és aggasztó volt. Erzse cigarettát vett tőlem, Gyurkától meg gyújtót. Mikor jól leszívta a füstöt, azt mondta:

– Papa most szívja az utolsó cigarettáját, Tila néni most önti fel az utolsó teát…

Akkor kifújta a füstöt és hozzátette:

– Én a világnak megyek holnap…

Mondom, ismertük Erzsét, ha kifogy a tea és cigaretta, megteszi, akármi bolondot mond. Lebeszélni nem próbáltuk, csak közelebbit akartunk tudni.

– A világ nagy. Merre megy neki, Erzse?

Az volt a szerencse, hogy erre nem tudott még megfelelni, összébb vonta a homlokbőrét és elkezdte felsorolni.

– Tudok úszni és lovagolni. Puskát kezelni és tőrrel szúrni. Tudok banjózni és angol songot parlandózni. Tudok táncolni és fára mászni. Hova lehet ezzel eljutni?

– Cirkuszba, bárba, orfeumba – felelte Gyurka.

Erzse úgy toppant le az asztalról, mint aki a tanácskozást berekeszti.

– Jó – fordult szembe Gyurkával. – Maga melyiket ajánlja?

– Egyiket se – sietett kivágni Gyurka.

– Poltron – sietett kivágni Erzse és most nekem fordult szembe.

– És maga, Portici Néma?

Azt akartam felelni, hogy mind a hármat, Isten azonban kegyelmes és beküldte Tila nénit meg a teástálcát. Rum és citrom már nem volt hozzá, csak tej és néhány cukorkocka és ez adott okot a fordulatra. Gyurka, amilyen basi buzok, ha meg van ijedve, Tila nénihez fordult:

– A kézit csókolom… egy csepp rumot…

Tila néni ötölt-hatolt, falnak szorult háziasszony módra, Erzse azonban nyíltszívűen felkacagott és azt mondta:

– Legfeljebb, ha érte megy Jamaikába…

Gyurka ekkor az egész csészét, azon keserűen, egyetlen kortyra felhajtotta. Tila néni még mondani próbálta, de Erzse… Akkor azonban megadóan felsóhajtott és letéve az ejtőzésről, sőt átmenet nélkül őszinteségre fakadva, a fejét ingatta és a csészéjét kavargatta.

– Milyen olcsó lehet ez is Ceylonban!

Hátsz’ az a tea tán sosem volt Ceylonban, a nagy szó azonban ezzel ki volt mondva. Erzse már nem is gondolkozott, fölényesen a vállára csapott Gyurkának és határozott a nagyvilág kérdése fölött:

– Megvan. Odamegyek Ceylonba.

Előbb csendre képedtünk, azután Tila néni sipítozni kezdett. Arra kijött az ezredes és éjfélig úgy csatáztunk, mint az oroszlánok. Éjfélre a mi cigarettánk is elfogyott és ekkor középúton kiegyeztünk. Az Erzse eszméjének elismertük mind a logikáját. Ceylon a trópusok paradicsoma, ott szükség van lovaglásra, puskára és fáramászásra. Banjó és táncnak is hasznát lehet venni. Az úszásnak meg éppen. Ott van a gyöngyhalászat legkiadóbb óceánja. Az időszerűségét azonban nem ismertük el az eszméjének. Tekintettel kell lenni a financiákra. Előbb valahogy szert kell tenni angol fontra. Sok angol fontra és ez nem leánynak való munka. Mi férfiak azonban elvégezzük. Megyünk előre kvártélycsinálóknak és úttörőknek. Ha együtt a font, Erzséért kábelt küldünk.

Hát így született az Erzse-kassza. A patikus másnap végleges kosarat kapott – mérgében kiment a Riviérára –, mi meg, ami semmink volt, pénzzé tettük és egy kézfogással búcsúztunk Erzsétől, meg azzal, hogy:

– Becsületszóra…

És most hát itt voltunk Ceylonban. Esztendeje volt mindennek és még se volt ki az Erzse-kassza sem fontokban, sem rúpiákban. Ezért néztünk olyan nagyon tengerentúlra…

Gyurka unta meg előbb a dolgot, minden dolgot Gyurka unt meg előbb. Visszafordult a bungalow ablakából, összecsikorította a fogát és tán káromkodott is valamit, mielőtt azt mondta:

– Ha az ördög hoz üzletet, azt is elfogadom… Együnk valamit, azután szétnézünk a dokkokban.

Lementünk a diningroomba. Biz az ördög nem volt ottan. Sőt azt mondhattuk, az ördög se volt ottan. Kihűlt étel- és pipaszagú volt a diningroom, – nem volt ez valami elsőrangú hotel – a szúnyoghálók árnyékában csak egy asztalnál gubbasztott egy sajátságos figura. A ruhája szerint európai is lehetett volna, a képe szerint meg hindu is lehetett volna. Vadászkhakit viselt és finoman metszett orra-szája volt, de agyagszínű volt a bőre és a vonásai bánatszántottak. A szemében is kétféle kifejezés volt. A pária ebek üldözött, bizalmatlan mélabúja és a szirti sasok kevély merészsége. Ahogy ezeket a keménycsőrű tollasokat Himalája-tájakon verekedni láttuk a hegyi párducmacskával.

Azért írom így le, mert amíg a rizses curryt fogyasztottuk, ránk se nézett, akkor azonban felállt és határozott járással az asztalunkhoz jött.

– Hadsán, a shikarry vagyok – mondta, összeverve a sarkát –, két elszánt gentlemanre van szükségem, akik nem angolok. Önöket, szahibok, a gépjüktől követem. Megfelelnek nekem és ha felcsapnak, amit kívánnak, fizetem.

Gyurka helyet mutatott neki, mikor mi is bemutatkoztunk.

– Kezdjük a végén, szahib – mondta –, ezer angol font nem sok önnek.

– Ezer angol fontot azonnal fizetek – mondta – és ha bevégeztük, kapnak önök másik ezret.

Gyurka bólintott.

– Ez stop – mondta –, ha a többi stop lehet. Mi lesz a munkánk? Mindent elfogadok, ami becsületes…

– Big game, vadászat nagy vadra. Kandyig. Kandyban további rendelet. Ha az önöknek nem tetszik, faképnél hagyhatnak.

– Az első ezer font a mienk marad? – Tudakozta Gyurka.

Most az ember bólintott.

– Önöké marad… – mondta és rejtélyesen mosolygott –, de nem hiszem, hogy faképnél hagyjanak. A dolog nagy. Hogy el ne felejtsem. A nővérem velünk lesz…

– Hogy én se felejtsem el… Később velünk is egy lady lesz – vágott közbe Gyurka. – Nem lesz ő sem angol és nem is okoz újabb költséget.

Hadsán szahib felállt.

– Fáradjanak velem az angol-indiai bankhoz…

Mikor esti órában az angol-indiai banktól visszatértünk, el volt végezve minden. Az Erzse-kassza kerek fölösleggel expresszkábel útján Mezőházára röppent. Gyurka pedig, mikor a kétes