Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

Téged nem lehet elfelejteni
Téged nem lehet elfelejteni
Téged nem lehet elfelejteni
Ebook291 pages4 hours

Téged nem lehet elfelejteni

Rating: 2.5 out of 5 stars

2.5/5

()

Read preview

About this ebook

A The New York Times No.1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van…


Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt.


Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja – a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: „Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz…”


És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként.


A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy – a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével – sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak – kinek kisebbek, kinek nagyobbak.



És közben rájövünk, hogy az átható kék szempár még mindig figyel…



„Bízzunk Mary Higgins Clarkban: tudja, hogyan kell halálra rémiszteni bennünket.” - THE NEW YORK TIMES



A gyanú árnyékában sorozat követekező része A Hamupipőke-gyilkosság címmel fog megjelenni.

LanguageMagyar
Release dateJun 30, 2016
ISBN9786155373923
Téged nem lehet elfelejteni

Read more from Mary Higgins Clark

Related to Téged nem lehet elfelejteni

Titles in the series (3)

View More

Related ebooks

Related categories

Reviews for Téged nem lehet elfelejteni

Rating: 2.5 out of 5 stars
2.5/5

2 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    Téged nem lehet elfelejteni - Mary Higgins Clark

    MARY

    HIGGINS

    CLARK

    Téged nem lehet

    elfelejteni

    Budapest, 2016

    Fordította

    SIMONYI ÁGNES

    A fordítás alapjául szolgáló mű:

    Mary Higgins Clark: I’ve Got You Under My Skin

    Copyright © 2014 by Mary Higgins Clark

    All rights reserved.

    First Simon & Schuster hardcover edition April 2014

    Design by Shasti O’Leary

    Hungarian translation © Simonyi Ágnes, 2016

    © XXI. Század Kiadó, 2016

    Felelős kiadó

    Bárdos András és Rényi Ádám

    Elektronikus változat

    Békyné Kiss Adrien

    ISBN 978-615-5373-92-3

    Köszönetnyilvánítás

    Ismét megszületett egy mese. Miután tegnap este leírtam az utolsó szavakat, tizenkét órát aludtam egyhuzamban.

    Ma reggel azzal a boldog tudattal ébredtem fel, hogy minden lemondott találkozóra sort keríthetünk a barátaimmal.

    Mindig örömmel tölt el, ha elmondhatok egy újabb mesét, megoszthatok egy újabb utazást a szereplőkkel, akiket én teremtettem, és akiket nagyon megszerettem – vagy nem.

    Akárcsak az utóbbi negyven évben, a szerkesztőm, Michael V. Korda volt a hajóm kapitánya. Rendszerint húsz-huszonöt oldalanként küldöm el neki a szöveget. Amikor azzal hív fel, hogy „jók az oldalak", az mindig muzsika füleimnek. Hadd mondjam el újra, még lelkesebben: Michael, pompás veled együtt dolgozni!

    Marysue Rucci, a Simon & Schuster új főszerkesztője csodálatos barát és mentor, öröm vele dolgozni.

    Hazai csapatomnak; a jobbkezemmel, Nadine Petryvel kezdve, és Patty lányommal, Dave fiammal, Agnes Newtonnal és Irene Clarkkal folytatva a sort John Conheeney-ig, rendkívüli férjemig és az egész családomig.

    Örök hálám Gypsy da Silva olvasószerkesztőnek és Jackie Seow művészeti igazgatónak – neki köszönhetően mindig remekül mutatok a borítókon. Köszönet jár továbbá Elizabeth Breedennek is.

    Lassan ideje lenne kitalálni, mi legyen a következő. De ezt a kérdést most kicsit félreteszem. Elvégre holnap is van nap.

    Johnnak,

    valamint Clark és Conheeney gyerekeinknek

    és unokáinknak szeretettel

    Prológus

    Dr. Greg Moran a hároméves Timmy hintáját hajtotta a manhattani lakásuktól nem messze lévő Keleti Tizenötödik utcai játszótéren.

    – Kétperces figyelmeztetés – nevetett, miközben még egyet lökött a hintán, elég erősen ahhoz, hogy vakmerő kisfia elégedett legyen, de annyira azért mégsem, hogy a túl magasra lendülő hinta átforduljon. Egyszer régen tanúja volt egy ilyen esetnek. Szerencsére senki sem sérült meg, mert a hinta biztonsági gyereküléssel volt felszerelve. Ennek ellenére Greg, aki a maga száznyolcvannyolc centijével igen hosszú karokkal is büszkélkedett, mindig különösen óvatos volt, amikor Timmy ült ezen a hintán. Baleseti sebészként túl sok furcsa balesetet látott már.

    Fél hét volt, az este már hosszú árnyékokat vetett a játszótérre. A levegő már kissé csípős volt, jelezve, hogy nemsokára itt van szeptember első hétfője, a munka ünnepe.

    – Egyperces figyelmeztetés – kiáltotta Greg határozottan. Amikor Timmyt kihozta a játszótérre, épp túl volt egy tizenkét órás műszakon, és a mindig forgalmas sürgősségi osztályon teljes volt a káosz. Két, tizenévesekkel teli, egymással versengő autó ütközött össze az Első sugárúton. Csodával határos módon mindenki életben maradt, de három gyerek igen súlyos sérüléseket szenvedett.

    Greg levette a kezét a hintáról. Itt az ideje, hogy lelassuljon és megálljon. Timmy meg sem próbálkozott a hiábavaló tiltakozással, ami azt mutatta, hogy ő is kész hazamenni. Amúgy sem volt már senki más a játszótéren.

    – Doktor úr!

    Greg megfordult, és egy keménykötésű, átlagos magasságú férfival találta szemben magát, akinek az arca alsó részét sál fedte. A kezében pisztoly, amely Greg fejére irányult. Greg ösztönös mozdulattal nagyot lépett oldalra, hogy minél messzebb kerüljön Timmytől.

    – Figyeljen, a tárcám a zsebemben van – mondta halkan. – Vegye csak el!

    – Apu! – Timmy hangja ijedtségről árulkodott. Kitekeredett az ülésben, és belebámult a fegyveres szemébe.

    Földi életének utolsó pillanatában Greg Moran, a harmincnégy éves férfi, kiváló orvos, imádott férj és apa megpróbálta rávetni magát támadójára, de esélye sem volt kikerülni a végzetes lövést, amely halálos pontossággal fúródott a homloka közepébe.

    – APUUUUUUUU! – jajgatott Timmy.

    A támadó kirohant az utcára, majd megállt, és megfordult.

    – Timmy, mondd meg anyádnak, hogy ő lesz a következő – kiabálta. – Utána pedig te jössz.

    A lövést és a fenyegetést meghallotta egy idős asszony, Margy Bless, aki épp hazafelé tartott a helyi pékségből, ahol részmunkaidőben dolgozott. Hosszú másodpercekig csak állt, és a rémálomba illő jelenetet bámulta: a sarkon beforduló, menekülő alakot, a kezében a pisztolyt, a sikoltozó gyereket a hintán és a földön fekvő férfit.

    Annyira remegtek az ujjai, hogy csak harmadszori kísérletre sikerült beütnie a 911-es számot.

    Amikor a kezelő beleszólt, Margy csak annyit tudott kinyögni:

    – Siessenek! Siessenek! Lehet, hogy visszajön! Lelőtt egy embert, aztán megfenyegette a gyereket!

    Elhalt a hangja, amikor Timmy felsikoltott:

    – A Kékszemű lelőtte az apukámat… A Kékszemű lelőtte az apukámat!

    Laurie Moran kinézett a Rockefeller Center 15. szám huszonötödik emeletén lévő irodája ablakán. Épp a jól ismert manhattani épületmonstrum közepén terpeszkedő korcsolyapályára nyílt kilátás onnan. Napos, de hideg márciusi nap volt. Lenézve a pályára főként korcsolyájukon bizonytalanul imbolygó kezdőket látott, akik éles kontrasztot alkottak a többiekkel, akik a balett-táncosok kecsességével suhantak keresztül a jégen.

    Nyolcéves fia, Timmy imádott jéghokizni, és úgy tervezte, huszonegy éves korára olyan tökélyre fejleszti a játékát, hogy előbb-utóbb a New York Rangers csapatában fog játszani. Laurie elmosolyodott. Gondolatait betöltötte Timmy arca, akinek beszédes barna szeme ragyog az örömtől, amint lelki szeme előtt a jövőbeli Rangers-meccsek kapusaként látja magát. Addigra Greg kiköpött mása lesz, villant Laurie eszébe, de gondolatban gyorsan megrázta magát, és figyelmét az íróasztalán heverő dossziéra fordította.

    Laurie harminchat éves volt, vállig érő, mézszínű haj keretezte klasszikus vonású arcát, s az inkább zöldes, mint barna, mégis mogyoróbarna szemét. Karcsú volt, és sosem sminkelt, az a fajta nő, aki után megfordultak az emberek, amikor elment mellettük. „Finom nő, van stílusa" – mondták.

    A Fisher Blake Stúdió díjnyertes producereként Laurie egy új kábeltévés sorozatot készült elindítani, amelynek forgatókönyvével már jóval Greg halála előtt is foglalkozott. Később félretette az ötletet – úgy gondolta, az emberek még azt hihetnék, hogy a férje ellen elkövetett, addig a napig is megoldatlan gyilkossági ügy ihlette meg.

    Az alapötlet az volt, hogy máig felderítetlen bűntényeket rekonstruálnak, de nem színészek segítségével, hanem az áldozatok barátainak és rokonainak beszámolóiból; meghallgatják az ő verziójukat arról, hogy mi történt akkor. Ha lehetséges, a bűntény valódi helyszínét használnák. Kockázatos vállalkozás – megvolt benne a lehetőség a sikerre, de ugyanakkor a teljes csődre is.

    Nemrég jött vissza a főnökével, Brett Younggal folytatott megbeszélésről, aki emlékeztette, hogy többször esküdözött már, soha többé nem vág bele újabb valóságshow-ba. A két legutóbbi műsorod drága bukás volt, Laurie, szögezte le. Nem engedhetünk meg magunknak még egyet. – Majd nyomatékosan hozzátette: És te sem magadnak.

    Most, amikor Laurie a kettőkor tartott megbeszélésről magával hozott, már hideg kávét kortyolgatta, a szenvedélyes érvre gondolt, amelyet bevetett, hogy meggyőzze főnökét. Brett, mielőtt ismét emlékeztetnél arra, hogy mennyire eleged van már a valóságshow-sorozatokból, már most megígérem, hogy ez más lesz, mint a többi. A gyanú árnyékában címet adjuk neki. A tőlem kapott dosszié második oldalán listába szedtem a megoldatlan bűnügyeket, és az állítólag megoldottakat, ahol reális esély van arra, hogy nem a megfelelő személy került börtönbe.

    Laurie körülpillantott az irodáján. Elszántsága csak még erősebb lett. A helyiség épp csak akkora volt, hogy elfért benne egy kanapé az ablak alatt, és egy hosszú könyvespolc a másik oldalon, amelyre a fontosabb emléktárgyait, a díjait, valamint a főként Timmyről és a saját édesapjáról készült családi fényképeket tette ki. Már régen eldöntötte, hogy a Greget ábrázoló fotóknak otthon a helyük, a hálószobájában, és nem itt, ahol mindenkinek csak azt juttatná az eszébe, hogy özvegyasszony, és máig nem tudják, ki ölte meg a férjét.

    A Lindbergh bébi elrablása az első a listádon. Az vagy nyolcvan éve történt. Ugye nem azt tervezed, hogy azt is újrajátszatod?, kérdezte Brett.

    Laurie elmagyarázta neki, hogy az csak példa az olyan bűnügyekre, amelyekről az emberek nemzedékek óta beszélnek, annyira szörnyűek, és mert még mindig számtalan megválaszolatlan kérdés lóg a levegőben az üggyel kapcsolatban. Csaknem biztos, hogy a Lindbergh bébi elrablásáért kivégzett, német bevándorló Bruno Hauptmann ácsolta azt a létrát, amelyen feljutottak a kisbaba szobájába. De honnan tudta, hogy a dajka minden este elmegy vacsorázni, és a babát pontosan abban az időben hagyja egyedül negyvenöt percre? Honnan tudta ezt Hauptmann – vagy pedig ki mondta el neki?

    Azután mesélt Brettnek arról a megoldatlan gyilkosságról, amelyben Charles H. Percy szenátor egypetéjű ikerlányainak egyike volt az áldozat. Az apa első szenátusi tagságért folytatott kampányának elején történt, 1966-ban. Megválasztották, de a bűntényt azóta sem oldották meg, és még mindig érvényes a kérdés: valóban a megölt iker volt a kiszemelt áldozat? És a kutya miért nem ugatott, ha egy idegen lépett be a házba?

    Laurie most hátradőlt a székén. Azt mondta Brettnek, hogy amikor az ember felhozza ezeket az ügyeket, mindenkinek van róla egy elmélete. Húsz-harminc évvel ezelőtt történt bűnügyekről készítünk egy valóságshow-t, amelyben megtudhatjuk azoknak az álláspontját, akik a legközelebb álltak az áldozathoz, és az első műsoromhoz már meg is van a tökéletes ügy: a Friss diplomások gálája – magyarázta.

    Itt kezdte el Brettet igazán érdekelni a dolog, gondolta Laurie. Mivel Westchester megyében lakott, mindent hallott róla. Húsz évvel ezelőtt négy fiatal nő, akik együtt nőttek fel Salem Ridge-ben, egyszerre diplomázott négy különböző főiskolán. Egyikük mostohaapja, Robert Nicholas Powell rendezte meg a négy lány tiszteletére az estélyt, amely „Friss diplomások gálája"-ként szerepelt a meghívón. Háromszáz vendég, kötelező estélyi öltözék, pezsgő és kaviár, tűzijáték, amit csak el lehet képzelni. A parti után a mostohalány és a másik három friss diplomás ott maradt éjszakára. Reggel Powell feleségét, Betsy Bonner Powellt, a népszerű, elbűvölő negyvenkét éves társasági hölgyet megfojtva találták az ágyában. A bűnügy megoldatlan maradt. Rob, ahogyan Powellt a legtöbben ismerik, most már hetvennyolc éves, kitűnő fizikai és mentális állapotban van, és még mindig abban a házban lakik.

    Powell nem nősült újra, gondolta Laurie. Nemrég adott interjút a The O’Reilly Factor című talkshow-ban, ahol elmondta, bármit megtenne azért, hogy fény derüljön a felesége halálát övező rejtélyre, és hogy tudja, a mostohalánya és a barátnői ugyanígy éreznek. Valamennyien úgy vélik, hogy amíg nem tudják az igazságot, mindenki találgatni fog, vajon közülük került-e ki a gyilkos, aki kioltotta Betsy életét.

    Ekkor kaptam meg Brett-től az engedélyt, hogy felvegyem a kapcsolatot Powell-lel és a négy friss diplomással, hogy megtudjam, hajlandók-e részt venni ebben, gondolta Laurie ujjongva.

    Ideje volt megosztani a jó hírt Grace-szel és Jerryvel. Felkapta a telefonját, és megkérte két asszisztensét, jöjjenek be. Egy pillanat múlva kivágódott az irodája ajtaja.

    Grace Garcia, huszonöt éves irodai asszisztense, rövid, piros gyapjúruhát viselt cicanadrágja fölött, hozzá pedig magas szárú gombos cipőt. Derékig érő fekete haját felcsavarta, és egy fésűvel rögzítette. Szív alakú arcát a fésű alól kiszabadult tincsek keretezték. Ragyogó, fekete szemét több réteg, de gyakorlott kézzel felvitt szempillafesték hangsúlyozta ki.

    Jerry Klein egy lépéssel Grace mögött jött. A langaléta fiatalember leült a Laurie íróasztala előtt álló székek egyikébe. Szokás szerint garbó és kardigán volt rajta. Mindig azzal mentegette magát, hogy egyetlen sötétkék öltönyének és egyetlen szmokingjának húsz évig ki kell tartania. Laurie nem kételkedett benne, hogy ezt sikerül is megvalósítania. A most huszonhat éves Jerry három éve érkezett a céghez nyári szakmai gyakorlatra, és hamarosan kiderült róla, hogy nélkülözhetetlen produkciós asszisztens lesz belőle.

    – Nem akarlak bizonytalanságban tartani benneteket – jelentette be Laurie. – Brett megadta nekünk az engedélyt.

    – Tudtam! – kiáltott fel Grace.

    – Tudtam én is, látszott az arcodon, amikor kiszálltál a liftből – mondta Jerry.

    – Dehogy láttad. Pókerarcom van – felelte neki Laurie. – Na most, az én legfontosabb teendőm az, hogy felvegyem a kapcsolatot Robert Powell-lel. Ha megkapom tőle az engedélyt, a vele készített interjú alapján úgy gondolom, hogy a mostohalánya és annak három barátnője nagy valószínűséggel benne lesz.

    – A honorárium lesz a legfőbb ösztönző erő, mivel egyikük sem túl vastag – jegyezte meg Jerry elgondolkodva, miközben felidézte a háttér-információkat, amelyeket a tervezett sorozathoz gyűjtött össze. – Betsy lánya, Claire Bonner szociális munkás Chicagóban. Nem ment férjhez. Nina Craig elvált, Hollywoodban él, filmes statisztaként keresi a kenyerét. Alison Schaefer gyógyszerész egy kis clevelandi drogériában. A férje mankóval jár. Húsz évvel ezelőtt cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Regina Callari a floridai St. Augustine-ba költözött. Van egy kis ingatlanügynöksége. Elvált, egy egyetemista fia van.

    – Nagy a tét – figyelmeztette őket Laurie. – Brett már emlékeztetett arra, hogy a két utolsó sorozatom bukás volt.

    – Arra nem tért ki, hogy az első két sorozatod még mindig megy? – méltatlankodott Grace.

    – Nem, de nem is fog. Viszont érzem, hogy ebből nagy siker lehet. Ha Robert Powell belemegy, csaknem biztosra veszem, hogy a többiek is vállalják – mondta Laurie, majd nagy hévvel hozzátette: – Legalábbis remélem. Fohászkodom, hogy így legyen.

    Az a hír járta, hogy Leo Farley, a New York-i rendőrkapitány első helyettese lesz a következő parancsnok, ám egy nappal a veje temetése után váratlanul kérte a nyugdíjazását. Most, több mint öt évvel később, Leo egyszer sem kérdőjelezte meg ezt a döntését. Hatvanhárom évesen is ízig-vérig zsaru volt. Úgy tervezte, hogy a kötelező nyugdíjazásig hivatalosan is az marad, de valami fontosabb megváltoztatta a terveit.

    Greg döbbenetes, hidegvérű kivégzése és az idős tanú által hallott fenyegetés – Timmy, mondd meg anyádnak, hogy ő lesz a következő. Utána pedig te jössz – elegendő ok volt arra, hogy úgy döntsön, életét a lánya és az unokája védelmének szenteli. Az átlagos magasságú, dús, acélszürke hajú és inas, edzett Leo Farley tartásán nem hagytak nyomot az évek, és ébrenlétének óráit állandó készültségben töltötte.

    Tudta, hogy csak ennyit tehet Laurie-ért. A lánya dolgozott; egyrészt szüksége volt rá, másrészt imádta a munkáját. Sosem autózott, hosszan kocogott a Central Parkban, és meleg időben gyakorta az irodája közelében lévő zsebkendőnyi parkok egyikében ette meg az ebédjét.

    Timmy már más ügy volt. Leo úgy vélte, semmi sem gátolhatja meg Greg gyilkosát abban, hogy meggondolja magát, és Timmyt vegye először üldözőbe, ezért kinevezte magát a kisfiú testőrének. Ő kísérte el Timmyt minden reggel a Szent Dávid Általános Iskolába, és ő várta a tanítás végén. Ha Timmy délután valamilyen foglalkozáson vett részt, vagy programja volt, Leo diszkréten, a háttérből figyelte őt a korcsolyapálya vagy a játszótér mellett.

    Leo számára Greg Moran olyan fiú volt, akit sajátjának is szeretett volna, ha úgy alakul. Tíz éve már, hogy a Lennox Hill Kórház baleseti ambulanciáján találkoztak. Eileennel észvesztve rohantak oda, amikor telefonon értesítették őket, hogy az akkor huszonhat éves Laurie-t elütötte egy taxi a Park Avenue-n, és még nem tért magához.

    A magas, és még zöld műtősruhájában is vonzó Greg ezekkel a megnyugtató szavakkal fogadta őket: Magához tért, és rendbe fog jönni. Csak egy törött boka és egy kis agyrázkódás. Megfigyelés alatt tartjuk, de rendbe fog jönni.

    E szavak hallatán az egyetlen gyermeke miatt érzett aggodalomtól beteg Eileen elájult, de Greg – holott épp egy másik beteggel foglalkozott – gyorsan elkapta, mielőtt a földre esett volna. Attól kezdve az életünk része lett, gondolta Leo. Három hónappal később eljegyezték egymást Laurie-val. Ő volt a támaszunk, amikor alig egy évvel később Eileen meghalt.

    Miért lőhette le bárki is? A nyomozáskor minden követ megmozgattak, hogy találjanak valakit, aki valamiért esetleg neheztelt Gregre, ami egyébként abszurd gondolat volt mindenki számára, aki közelebbről ismerte. Miután gyorsan kizárták a barátokat és az osztálytársakat, átfésülték a nyilvántartásokat a két kórházban, ahol Greg rezidensként és osztályos orvosként dolgozott, hogy kiderítsék, akadt-e olyan beteg vagy hozzátartozó, aki téves diagnózis felállításával, esetleg maradandó sérülést vagy halált okozó műhibával vádolta. Semmit sem találtak.

    A kerületi ügyész irodájában az ügyet A kék szemű gyilkos elnevezés alatt tartották számon. Timmy arcára időnként riadt pillantás ült ki, amikor hirtelen megfordulva egyenesen Leo szemébe nézett. Leo szeme világos porcelánkék volt. Biztosra vette, és Laurie meg a pszichológus is egyetértett vele, hogy Greg gyilkosának alighanem nagy, metsző kék szeme volt.

    Laurie megbeszélte vele az új sorozatra vonatkozó ötletét, amelynek a Friss diplomások gálája volna az első darabja. Leo inkább magában tartotta, mennyire megrémült. Riasztónak találta az ötletet, hogy a lánya összegyűjt egy csoportnyi embert, akik közül az egyik alighanem maga a gyilkos. Valaki annyira gyűlölte Betsy Bonner Powellt, hogy addig szorított egy párnát az arcára, míg az utolsó leheletnyi levegő is elhagyta a testét. Abban a személyben valószínűleg hevesen munkálkodik az életösztön. Leo tudta, hogy húsz évvel ezelőtt a négy fiatal nőt és Betsy férjét a gyilkossági csoport legkiválóbb nyomozói hallgatták ki. Hacsak nem az történt, hogy valakinek sikerült észrevétlenül bejutnia a házba, akkor, ha a sorozat zöld jelzést kap, a gyilkos és a gyanúsítottak mind együtt lesznek – ami veszélyes vállalkozás.

    Ezek jártak Leo fejében, miközben Timmyt hazakísérte az Ötödik sugárútról nyíló Nyolcvankilencedik utcában lévő Szent Dávidból az onnan nyolcsaroknyira, a Lexington sugárút és a Kilencvennegyedik utca sarkán lévő lakásukba. Greg halála után Laurie azonnal elköltözött a régiből; nem bírta elviselni a játszótér látványát, ahol Greget lelőtték.

    Egy arra járó járőrkocsi lelassított, amikor elhaladt mellettük. A benne ülő rendőr tisztelgett Leónak.

    – Szeretem, amikor így köszönnek neked, nagypapa – közölte Timmy. – Ettől biztonságban érzem magam – tette hozzá tárgyilagosan.

    Légy óvatos, intette magát Leo. Mindig azt mondom Timmynek, hogy ha én nem vagyok ott, és neki vagy a barátainak problémájuk támad, fussanak oda egy rendőrhöz, és kérjenek segítséget. Öntudatlanul is erősebben szorította Timmy kezét.

    – Nos, eddig nem akadt olyan problémád, amit ne tudtam volna megoldani helyetted. – Majd óvatosan hozzátette: – Legalábbis amennyire én tudom.

    Észak felé ballagtak a Lexington sugárúton. Feltámadt a szél, és belecsípett az arcukba. Leo megállt, és a gyapjúsapkát Timmy homlokába és fülébe húzta.

    – Ma reggel az egyik nyolcadikos gyalog jött iskolába, és egy biciklista megpróbálta kitépni a kezéből a mobilját. Egy rendőr látta ezt, és leállította a fickót – mesélte Timmy.

    Ebben az incidensben az elkövetőnek nem volt kék szeme. Leo szégyenkezve vallotta be magának, mennyire megkönnyebbült ettől az aprócska ténytől. Amíg el nem fogják Greg gyilkosát, tudnia kell, hogy Timmy és Laurie biztonságban van.

    Egy nap elnyeri méltó büntetését, fogadta meg magában.

    Ma reggel, amikor az érkezése után másodpercekkel Laurie sietve munkába indult, elmondta, hogy most fogja megtudni, milyen döntés született az általa javasolt valóságshow-val kapcsolatban. Leo gondolatai nyugtalanul erre terelődtek. Tudta, várnia kell estig, hogy megtudja a hírt. A második bögre kávéjuk után, amikor Timmy befejezte a vacsorát, és a nagy karosszékbe kuporodott egy könyvvel, Laurie megbeszéli majd vele a dolgot. Azután hazamegy az egysaroknyira lévő lakásába. Végül is ő akarta, hogy Laurie-nak és Timmynek legyen saját lakása, és megelégedett azzal, hogy az épületükbe csak úgy lehet bejutni, ha a portás előbb felszól telefonon, és megkérdezi a meglátogatni kívánt lakót.

    Ha Laurie megkapja az engedélyt a sorozatra, az rossz hír lesz, gondolta Leo.

    Egy kapucnis melegítőfelsőt és sötét napszemüveget viselő férfi, a vállán vászontáskával, mintha a semmiből került volna elő, görkorcsolyán elsüvített mellettük. Kis híján fellökte Timmyt, majd súrolt egy körülbelül három méterrel előttük haladó, nagy pocakos kismamát.

    – Tűnés a járdáról! – ordított rá Leo, mielőtt a görkorcsolyázó befordult a sarkon, és eltűnt.

    A sötét napszemüveg mögött ragyogó kék szempár csillogott, és gazdája hangosan felnevetett.

    Az efféle találkozások táplálták benne a hatalom érzetét, amely akkor töltötte el, amikor

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1