Átszakadó vágyak

Lakatos Levente

Szigor

Hatodik e-könyv:

Átszakadó vágyak

Copyright © Lakatos Levente, 2016

Borítófotó © #454669831 – Shutterstock

Minden jog fenntartva.

A történet valamennyi szereplője kitalált, létező személyekkel való hasonlóságuk csupán a véletlen műve.

ISBN 978-615-80603-1-8

A sorozat eddig megjelent részei:

Megrepedt álarc – Szigor 1.

Feltörő ösztönök – Szigor 2.

Elillanó remények – Szigor 3.

Szétcsókolt szavak – Szigor 4.

Felhasadó sebek – Szigor 5.

Eddig megjelent papírkötetek (melyik e-könyvet tartalmazzák?):

A tiltás gyönyöre (1-4.)

A pillangók ébredése (5-7.)

http://facebook.com/lakatoslevente

http://lakatoslevente.hu

Liza

11

Néhány nap leforgása alatt másodjára ébredek idegen szobában, anyaszült meztelenül. Az ágy túloldala ugyan ezúttal is üres, mégsem kell túl sokat gyötrődnöm ahhoz, hogy emlékezzek: Igor hotelszobájában vagyok. Az este éppen csak elkezdődött, a színpadra szólításom előtt csupán két szem gyógyszert vettem be. Az én fogyasztási szokásaimhoz mérten ez semmi, ennyitől még másnapos sem leszek. Tudom, hogy Igor kifejezetten elítéli a kedélyjavítókat, így bíztam abban, hogy nem veszi észre a szemem elé húzott, fátyolnyi mámort. És azt hiszem, valóban más kötötte le a figyelmét: a saját érzései.

Bátor volna Igorral kapcsolatos kijelentéseket megfogalmaznom, hiszen személyisége rejtett bugyrait nem volt alkalmam felfedezni, de az eddig tapasztalt szexuális elvakultság helyett tegnap este csillogó szemmel nézegetett. Volt pillanat, amikor azt gondoltam, nem leli örömét az együttlétünkben, de ő nem az a fajta, aki szó nélkül hagyná elsikkadni a kiélvezhető pillanatokat. Aztán előállt az őrültséggel, hogy szökjünk meg. Nem értem, miért tréfálkozik velem.

Kikelek az ágyból, hogy megkínáljam magamat a minibárból egy üveg ásványvízzel. Az első kortyot nyelve a zárt erkélyajtóra pillantok. Azzal, hogy borzalmas ötletként Igor bezárta este, az összes levegőt kiszorította a helyiségből. Kiszellőztetném a szobát, ám ahogy félrehúzom a sötétítőt és a csipkefüggönnyel küszködök, az üvegen kipillantva megtorpanok. A teraszon álló tojás alakú asztal körül egy, a negyvenes éveit taposó szőke nő, Viharos, valamint Igor ülnek. Az előbbiek meredten hallgatják, amint az utóbbi telefonál, gondolom, pártügyben beszélhet.

Pontosan ilyen érzés lehet az oroszlán barlangjában ébredni. Igaz, a két szem gyógyszer este nem taszított önkívületbe, a veszélyérzetemből alaposan lefaragott. Fogalmam sincs, hogy a tabletták nélkül felmerészkedtem-e volna Igor szobájába, vagy sem.

A terebélyes erkélyen alig észrevehető az oldalsó napozóágyak egyikén fekvő csinos, fiatal lány. Bikiniben magazint lapozgat, és zenét hallgatva élvezi ki a görög indiánnyár melengető napsugarait. A testalkatából és a haja színéből megállapíthatom, Viharos vele hetyegett tegnapelőtt este a bárban. Aztán ahogy nézegetem a lányt, rájövök, hogy már találkoztunk. Mégpedig Igor lakásán. Ő volt az, aki a távozásakor gúnyosan odaköpte, hogy vigyázzak Igorral, mert egyszerre több vasat tart a tűzben. Nem volt alkalmam megkérdezni a nevét, aztán meg is feledkeztem róla. Talán ő a rejtélyes Erika, aki Igort hívta? Viharossal ugyanazt a nőt döngetik?

Émelygek.

Ahogy a döbbenettől eltátott ajakkal nézem a fruskát, az idősebb, hatalmas napszemüvege mögé rejtőzött, cigarettázó asszony az erkélyajtó felé fordul. Félreugrok, hátammal a falnak simulok. A csipkefüggöny eltakar, talán nem vett észre. Amikor óvatosan visszakukucskálok, a nő ugyanúgy felém bámul, körmével az asztallapon dobol.

Mielőbb el kell innen pucolnom!

Magamra kapom a fürdőruhám melltartóját, majd az alsóért nyúlok, de az a tegnap esti hevességünkben használhatatlanul kitágult, most lecsúszna rólam. Igor esetében a tökéletes kielégüléssel vonzatos károk járnak – most például a rodoszi szupermarketben vásárolt fürdőruhámat dobhatom a kukába. Nem mintha kár volna érte, sokkal inkább izgat, hogy meztelen altesttel nem léphetek ki az ajtón, majd futhatok végig a szállodaszárnyakat összekötő átjárón.

Abban bízva, hogy találok benne sortot, Igor bőröndjéhez fordulok. Túrom a holmijait, de egy alsónadrág nem sok, annyi sem akad a kezembe. Leesik, hogy Igor nem hord alsóneműt. Legfeljebb hosszú szövetnadrágot kölcsönözhetnék tőle, de az szerintem a szegycsontomig felérne. A fürdőszobába masírozom, hogy köntös után nézzek. Fél szemmel látom, az idősebb nő már felállt az asztaltól, és a ruháját igazgatva nyomja el a cigarettáját.

Meglátott. Be fog jönni!

A fürdőszobában pechemre még használt köntösre sem lelek. Igor talán kitette a folyosóra a szennyest. Forgolódom, mígnem egy összegyűrt törülközőre leszek figyelmes. Ahogy kitekerem az anyagot, csalódottan konstatálom, hogy nem éppen egy fürdőlepedő. Hajmosás után a hajamat szoktam ekkorába tekerni.

Csessze meg!

Az erkélyajtó felől zörgés zaja üti meg a fülemet, majd rekedtes hangján a nő elmormol egy káromkodást, amiért nem sikerült bejutnia. Vajon feladja? Igor szobája egy, a miénkhez hasonló lakosztály része, ami azt jelenti, hogy a nappaliból a nő simán bejuthat. A jelen állás szerint anyaszült meztelenül érne tetten, és Viharos stábjának tagjaként azonnal felismerne.

Rázárjam belülről az ajtót? Ha ezt megteszem, teljesen egyértelmű lesz számára, hogy valaki rejtőzködik idebent, és mindenkit összecsődítene. Bújjak el a fürdőszobában? Nincsen megfelelő zug a bújócskára.

Mennem kell!

Kétségbeesve keresek valamit, amit magamra kaphatok, de a törülközőn felül semmit nem látok – vagy legalábbis elvakít a rémület. Szakítsam le a sötétítőt? Túl hosszú volna, belegabalyodnék. A takaróval is csak meggyűlne a bajom.

– Pillanat és megyek vissza! – rikkantja. Olyan közel hallom, mintha már a nyakamban lihegne.

A kényszer nagy úr: a csípőm köré tekerem a törülközőt. Kifelé sietve felmarkolom az ágyról a telefonomat, nehogy itt felejtsem, pláne, hogy a tokjában van a lakosztályunk ajtaját nyitó mágneskártya. Kikukucskálok a nappaliba: tiszta a terep, de a szomszédos szobából már kihallatszanak az asszony kopogó léptei. Éppen velem szemben van a kijárat, hezitálás nélkül nekiiramodom. Feltépem a bejárati ajtót, és meghallom: – Hé!

Komolyan azt gondolja, hogy megállok? Futólépésben igyekszem minél távolabb kerülni a 154-es lakosztálytól.

– Hé, álljon csak meg! – kiabál utánam angolul a nő.

A pokolba is, üldözőbe vesz!

Reggeliidőben lehetünk, feltűnően sok lődörgő ember állja az utamat. Furcsálló tekintetekből nincsen hiány, sejtem, miket feltételezhetnek rólam. A fiatal, igencsak alulöltözött lány egy szállodában iszkol az érettebb asszony elől. Tipikus, felszarvazós képlet.

– Fogják meg! – rikoltja a nő továbbra is idegen nyelven.

– Szakadj már le rólam! – mormolom, ahogy a szállóvendégek között lavírozva a szárnyamba vezető átjáró felé sietek.

Kezd eluralkodni rajtam a pánik, amiért képtelen vagyok lekoptatni, ráadásul még csak hátra sem fordulhatok, hogy felmérjem, milyen messze jár, hiszen