A vér íze: A budapesti sorozatgyilkos vallomása

vallomása

„Mi, sorozatgyilkosok vagyunk a fiaitok, a férjeitek, ott vagyunk mindenütt… "

Ted Bundy

„Nézz le rám, egy őrültet fogsz látni; nézz fel rám, az uradat fogod látni, nézz a szemembe és meglátod önmagad" – ismételgettem akár az eszelős, miközben autómmal kifelé hajtottam a budaörsi úton. Karácsony másnapja volt, magányosnak, elveszettnek éreztem magamat; legszívesebben teljes gázzal belehajtottam volna a szalagkorlátba, de megláttam a lányt, aki az út mellett állt és stoppolt.

A váratlan, őrült ötlettől vezérelvén hirtelen lefékeztem a kocsit, majd tolatni kezdtem, mire elindult felém az úttest szélén. Amint egyre közeledtünk egymás felé arra gondoltam, hogy belelépek a gázba, félrerántom a kormányt és halálra gázolom ezt a kurvát, de amint közelebb kerültem, megláttam az arcát és meggondoltam magamat.

Egészen fiatal lány volt, alig lehetett tizenhat éves, hosszú barna haja kilógott a sísapka alól. Miután alaposan szemügyre vettem, a mellénél kidomborodó kabátjában, letekertem az ablakot és megkérdeztem.

– Merrefelé akarsz menni?

– Tatabányára.

– Óh! – sóhajtottam együttérzéssel, majd hosszú percekig nem szólaltam meg, mintha gondolkoznék valamin.

– Nem arra megy? – kérdezte a lány és szomorúságot véltem felfedezni a szemében.

– De éppen arra – mondtam és éreztem, ahogyan a bennem duzzadó vágytól egyre gyorsabban ver a szívem. Nagyon jó érzés volt, kicsit még meg is remegtem, mert agyamban számtalan terv született, és ez egyre felajzottabbá tett.

– Szállj be – mondtam végül, és udvariasságból áthajoltam kinyitni a kocsiajtót.

– Köszönöm – hálálkodott.

Miután beszállt, sokáig hallgattunk. Nem tudom, ő mire gondolhatott, de az én fejemben az járt, hogy hová vigyem ezt a kívánatos nőt, hogy hol tudnám megerőszakolni, és megverni.

Azt terveztem, hogy kikötözöm valahová, lemeztelenítem és vadul beleharapok nagy mellébe, aztán valami vastag tárgyat, például a zseblámpát feldugom a vaginájába.

– Olyan jó ez a meleg – jegyezte meg halkan, mintegy magának a lány kizökkentve álmodozásaimból.

– Fáztál kint nagyon? Hideg van, ugye? – kérdeztem kedvesen tekintve rá.

– Hát igen, szerintem mínusz van odakint.

– Mit kerestél itt az út szélén karácsony másnapján?

A lány azonban nem válaszolt, ami kissé dühített, de egyelőre nem törődtem vele.

– A nevedet azért elárulod? – érdeklődtem kemény hangon, szinte követelőzően.

– Persze. Szandra vagyok.

– Óh! Szép név. Szandra. Egyszer volt egy Szandra nevű nőm – jegyeztem meg, majd feltűnően a lábam közé nyúlva annyit tettem hozzá: – Nagyon jól tudott dugni.

A lány erre lesütötte a szemét, szinte éreztem, amint megijedt, szerencsétlen nem is sejtette, mennyi élvezetet okozott ezzel nekem.

– Te szeretsz dugni Szandra? – kérdeztem később, már kint az elhagyatott autópályán, olyan hangon, mintha a legtermészetesebb lenne, hogy ezután érdeklődöm.

Hallgatott. Kapkodva vette a levegőt. Összekuporodott az ülésen, fejét a válla közé szorítva.

– Kérdeztem valamit! – kiáltottam rá, mire felszisszent.

– Kérem, kérem, álljon meg. Ki akarok szállni – könyörgött erőtlenül.

– Jaj, Szandra – kezdtem nagyon kedves hangon. – Hát hogyan gondolhatsz engem olyan kegyetlennek, hogy itt az út szélén, ráadásul az autópályán kiteszlek. Hát ennyire gonosznak hiszel engem? Nem vagyok ám az, nem… hidd el nekem. Csak mostanában kissé ingerültebb vagyok. Tudod nemrég meghalt a feleségem és a gyerekem – hazudtam felé fordulva. – Hallod, amit kérdeztem?

– Igen – suttogta.

– És nem érzel szánalmat?

– De.

– Érzel?

– Igen, érzek.

– Tudtam én, hogy te érző szívű lány vagy. Egy kedves kis angyal. Tényleg, Szandrám, nem is mesélted, hogy mit kerestél ott az úton… De várj csak, ne mondd meg, inkább kitalálom. A barátod van a dolog mögött. Igen, ő van. Mert miért is álltál volna kint karácsony szent napján. Te szereted a karácsonyt?

– Szerettem.

– Én gyűlölöm. Az emberek a szeretteikkel vannak, mennyire megvetem őket. Hányingerem lesz ettől. Amikor álszenteskednek, ölelgetik egymást, mert a szeretet ünnepe van. Borzalmas, és hazug. Hánynom kell. Neked nem? – fordultam felé, pillanatra találkozott a tekintetünk.

– Tudom, kicsit megrémít, amit mondok, de tudod te, hogy milyen szörnyű dolog ilyenkor egyedül lenni?

Még mindig hallgatott, mire folytattam.

– Persze te ezt nem tudhatod. Az ilyen gyönyörű lányok nem maradnak sohasem egyedül! Mindig van valakijük – fejeztem be, majd kis szünet után hozzátettem: – Tudod Szandra, hogy nagyon kívánatos vagy?

– Ne mondjon ilyeneket.

– Miért, ha ez az igazság?

– Nem szeretném.

– Csak nem zavarba jössz?

– De.

– Az olyan lányok, mint te, nem szoktak zavarba jönni. Ne akarj félrevezetni! Nem bírom a hazugságot!

– Nem hazudok – bizonygatta erőtlen hangon.

– Na jó, elhiszem neked – feleltem és átnyúlva a kettőnk között lévő kartámla fölött megérintettem a combját.

– Hűha! Neked aztán feszes a combod. Sportolsz valamit? – kérdeztem felé fordulva, majd mivel nem felelt, erősen megszorítva a lábát megismételtem: – Sportolsz valamit?

– Röplabdázom.

– Akkor neked nagyon szép tested lehet. Feszes kerek popsid, izmos lábad és nagy cicid. Tényleg, mekkora melltartót hordasz?

– Nem beszélhetnénk másról?

– Miért kellene? – kérdeztem remegő hangon.

– Mert nem akarok erről beszélni.

– De én meg erről akarok! És amíg a kocsimban ülsz, addig az lesz, amit én akarok! És ha nem akarod, hogy bántsalak, akkor engedelmes leszel és válaszolsz nekem – kiáltottam rá, mire sírni kezdett.

– Megértetted? – üvöltöttem, de válasz helyett még jobban kezdett sírni.

Leállítottam a kocsit, felé fordultam, elkaptam a haját, magam felé rántottam, és egyenesen a szemébe nézve újra megkérdeztem: – Megértetted?

Bólogatni kezdett.

– Felelj, ha kérdezlek, te kurva! – förmedtem rá az eszemet vesztve.

– Megértettem – dadogta.

– Na így mindjárt más – mondtam lehiggadva, és visszalöktem a fejét, majd elindítottam a kocsit.

– Engedelmeskedned kell nekem – mondtam nyugodtan, majd kéjes élvezettel hozzátettem: – Vagy megöllek.

Feszült csendben hajtottunk tovább, bele az éjszakába, a kietlen autópályán.

– Most pedig vedd le a kabátodat! – parancsoltam rá, mire engedelmesen vetkőzni kezdett.

– Na látod, tudsz te kedves is lenni. Engedelmes kislány. Meglátod, nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Mit szólsz? Örülsz neki szépségem? – kérdeztem édeskés hangon.

– Igen – hallottam halk szavát.

– Na látod. Nem is olyan rossz dolog ez. Ha nem idegesítenek fel, én egy kedves fickó vagyok. Olyan, aki mindent megtesz egy nőért. Előzékeny vagyok, udvarias. És elhalmozlak ajándékokkal. Tudod, van ám pénzem. Sok pénzem van. Gazdag vagyok. Persze lehet hogy kételkedsz ebben, mert ilyen kocsim van, mint ez. De hidd el kedvesem, ez csak amolyan nosztalgia. Tudod, van egy példaképem. Illetve több is van, csak az egyiküknek volt ilyen kocsija. Még a színe is ilyen volt, szép kis kocsi volt az, hidd el. Egy szép kis Volkswagen Bogár. Ugyanilyen világos. Tudod, én inkább a sötét színeket szeretem, de a példaképemre való tekintettel ilyet vettem. Mond csak kincsem… Nem baj, ha kincsemnek szólítalak?

– Nem.

– Tudod, te kincs vagy. Mondhatnám azt is, hogy te vagy az én karácsonyi ajándékom! – jegyeztem meg, majd felé fordulva kissé lihegve hozzátettem. – Tudod, hogy nagyon szeretnélek már kibontani téged? Te szexis kis ajándék!

Szandra nem állta a tekintetemet és elkapta a fejét. Azt hiszem akkor ijedt meg igazán. Valószínűleg akkor tudatosult benne, hogy nincs menekvés. A hatalmamban van, bármit megtehetek vele, hiszen itt kint az autópályán nem tud segítségért kiáltani.

– Szóval, visszatérve a kocsihoz. Mondd neked valamit a Bundy név?

– Bundy? Igen. Nem így hívják abban a sorozatban…

– Jaj kedvesem. Te milyen ostoba vagy! Nem arra a baromra gondoltam! Én egy istenre gondoltam. Aki uralkodott a nők felett. Ted Bundyra!

– Nem hallottam még róla – jegyezte meg Szandra.

– Nem? – kérdeztem feldühödve. – Na nem baj, majd mesélek neked róla. Eredetileg nem is ez volt a neve. Vagyis Theodore Robert Cowell néven látta meg a napvilágot. De az apja, aki katona volt, nem is ismerte a fiát. Képzeld el, az anyja, meg a nagyanyja azt találták ki, hogy ők a szülei. Mármint a nagyanyja meg a nagyapja. És aki a vér szerinti anyja volt, azt pedig a nővérének mondták. Egyszóval szegény Tedet jól átvágták! A rohadékok. Hát hogyan lehet ilyet csinálni?

– Miért tették? – kérdezte Szandra érdeklődést mutatva. Nem tudtam eldönteni, hogy ez színjáték vagy tényleg érdekli. De nem nagyon érdekelt, mert én beszélni akartam neki Bundyról, akár akarta, akár nem.

– Szóval mindezt az anyja megóvására találták ki. Mert szégyen volt a negyvenes években, ha valakinek házasság nélkül gyereke született. Egyszóval azt, hogy az anyja egy büdös kurva volt, azt szegény Tednek kellett elszenvednie! És amikor ötéves lett, akkor felvetették vele egy szakács nevét, akibe az anyja beleszeretett, és akivel keféltette magát. Szóval akkor lett Ted Bundyvá. Tudod kicsim, ezt a nevet az egész világon ismerik! Csodálkozom is, hogy te drágaságom nem tudtad ezt. Lehet ezért még megbüntetlek!

Itt szándékosan hatásszünetet tartottam, vártam, hogy a félelem egyre jobban elborítsa a testét.

– Szóval szegény Ted eléggé nehéz körülmények között nőtt fel, szeretet nélkül. De aztán a gimnáziumban megismerkedett egy lánnyal, aki azért eléggé közömbös volt irányába. Pedig Ted mindent megtett érte. Sokat síeltek. Ez is hozta végül össze őket. Te szeretsz síelni kincsem?

– Csak nagyon ritkán síelek.

– Hogyhogy? A barátod nem visz el síelni?

– Vele még nem voltam, csak…

– Mindegy! – vágtam a szavába. – Nem érdekel! Most én beszélek, te pedig hallgatsz! Áhítattal, mert ha Ted Bundyról mesélek, akkor áhítattal kell hallgatni engem! Megértetted te kis kurva?

– Igen.

– Szóval ez a másik kis kurva, szerintem hasonlíthatott hozzád, szóval ez egyszer csak úgy döntött, hogy elhagyja Tedet! Pedig Ted nagyon szerette őt, mindent megtett volna érte. Azt tervezte, hogy feleségül veszi, és gyerekeik lesznek, boldog családi életet élnek, más amerikaiakhoz hasonlóan. De a nő, az a riherongy nem így képzelte. ő egyszerűen nem akarta férjének Tedet! A kurva! És a másik kurva az anyja, aki egész életében becsapta őt. Ted nagyon zaklatott lett, amikor megtudta az anyjáról az igazat. Ez abban az időben történt, amikor az a nő elhagyta. Ekkor megváltozott, és már nem maradt visszahúzódó, hanem uralkodni akart, az emberek felett állónak lenni. És az is lett! Egyetemre járt és kiváló teljesítmény nyújtott. Ha jól emlékszem pszichológiát tanult. És mit ad isten, újra találkoztak ezzel a nővel, mármint aki elhagyta. Te hagytál már ott valakit Szandra?

– Hogy érted ezt?

– Ne idegesíts fel, mert agyonverlek! Hogy lehet az ilyet érteni?! Okoztál már fájdalmat férfinek?

– Nem is tudom.

– Az ilyet tudja az ember, ne beszélj félre, mert felpofozlak.

– Azt hiszem igen.

– Azt hiszed, vagy tudod? Hagytál már el valakit? – ordítottam rá.

– Igen – felelte szégyenkezve. Ekkor hirtelen felemeltem a jobb kezemet és hatalmasat csaptam a fejére, amitől előrebukott és beverte a homlokát.

– Tudod te, hogy mit műveltél? – kérdeztem eszelősen. – Tudod te, milyen fájdalmat okoztál annak a férfinek? Szerintem fogalmad sincsen! Ti kurvák, nem tudjátok milyen szenvedés az, ha elhagytok valakit, ti nem érzitek a súlyát! Én tudom, mi az! Hidd el nekem. És legszívesebben megölnélek azzal a ribanccal együtt, aki ezt tette velem!

– Kérlek ne bánts, kérlek. Én nagyon bánom, amit tettem – zokogta és a homlokát fogta, ahol beütötte.

– Megbántad? – kérdeztem engedékenyebben.

– Megbántam. Igen, nagyon megbántam.

– Lássam, hogy megbántad, bizonyítsd be, hogy tényleg megbántad! De ne próbálj átverni!

– Hogyan? Mit tegyek? – kérdezte rám nézve.

– Semmit nem kell tenned! Csak lássam, hogy tényleg megbántad. Mondd őszintén, megbánással: Megbántam, amit tettem, és nagyon szeretném, hogy az a fiú megbocsásson nekem.

– Megbántam, amit tettem, és nagyon szeretném, hogy az a fiú megbocsásson nekem – ismételte remegő hangon.

– Na jó, elhiszem – lágyultam el és megsimogattam a fejét. Furcsa módon nem rázkódott bele az érintésembe.

– Nagyon fáj? – kérdeztem a homlokára pillantva.

– Kicsit.

– Ne haragudj, kérlek. Megbántam én is. Elhiszed?

– Elhiszem.

– Akkor nincs harag?

– Nincsen.

– Tényleg nem haragszol rám? – kérdeztem, és hirtelen összeszorult a gyomrom, mert arra gondoltam, hogy ha kiteszem ezt a lányt valahol, akkor előbb-utóbb hazaér, és nyilván elmegy a rendőrségre feljelentést tenni. – Ez megrémisztett.

– Tényleg nem haragszol? Ha hazamész, hogyan fogsz rám gondolni?

– Nem tudom.

– Mégis. Elmondod majd valakinek, hogy mi történt? – kérdeztem, és a másik irányba, mint ahol ő ült, kinéztem a sötétségbe.

– Miért mondanám? – kérdezte. őszintének tűnt. Kicsit megnyugtatott a hangja, de nem teljesen.

– Végül is mi történt. Semmi. Felvettelek, beszélgettünk. És véletlenül megütöttelek. Ez még nem bűncselekmény. Bocsánatot is kértem. Nem erőszakoskodtam veled.

– Nem. Semmi nem történt – mondta, és reménykedőnek tűnt a hangja.

– Elvégre – ha úgy vesszük – jót tettem veled, hiszen hazaviszlek Tatabányára.

– Hát igen.

– Legyen ez az én karácsonyi ajándékom. Mert tudod, én senkinek nem adhatok karácsonyra ajándékot. Nincs senkim. Csak te. Ha akarod, megállhatunk egy benzinkútnál és vehetek neked ajándékot. Van pénzem. Szívesen veszek neked.

– Nem kell – felelte gondolkozás nélkül, majd hirtelen észbe kapva elváltozott hangon megszólalt. – Viszont bemehetnénk a kútra, mert pisilnem kell.

Ahogy ezt kimondta, rögtön átfutott rajtam, hogy mit akar. Elszökni. De elengedhetem-e? – kérdeztem magamtól. Nem lehet ebből nekem bajom? Mert ha egy okoskodó kutas esetleg úgy dönt, hogy utánam jön, akkor bajba kerülhetek, vagy felírják a rendszámot és eljutnak hozzám. Zaklatni fognak. Kérdezősködnek, ami nem jó. De akkor mi a megoldás? Mit tegyek? Azokban a percekben nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magamat, egyszerűen nem találtam megoldást és a szorongás egyre inkább erőt vett rajtam. Féltem, igen féltem. Mert rettegtem a börtöntől, a kihallgatástól, és attól, hogy esetleg megvernek.

– Hány éves vagy? – kérdeztem hirtelen.

– Tizenhat leszek – felelte, mire egészen megszédültem, hirtelen hányingerem lett, és nagyon gyengének éreztem magamat.

Úristen – gondoltam –, ez még fiatalkorú. Ezért börtön jár! Istenem, mit tettem! Több évet is kaphatok ezért. Minek kellett felvennem, miért kellett éppen arra autóznom, hiszen semmi dolgom nem volt Budaörs felé. Miért is nem maradtam otthon a feldíszítetlen karácsonyfa mellett. Nézhettem volna a tévét, nevethettem volna a Reszkessetek betörőkön és szabad emberként, nyugodtan fekhettem volna le. De így egészen más a helyzet. A világ megváltozott körülöttem, hiszen úgyszólván elraboltam valakit, vagyis akarat ellenére magammal vittem. Megütöttem, és perverz dolgokról beszéltem neki. Meg Ted Bundyról,