Emésztő tűz

Peter James

EMÉSZTŐ TŰZ

Peter James

EMÉSZTŐ TŰZ

A mű eredeti címe

Want You Dead

Want You Dead © Really Scary Books / Peter James 2014

Hungarian translation © Tüzér Judit

© General Press Könyvkiadó, 2014

Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is.

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

Fordította

TÜZÉR JUDIT

Szerkesztette

LOVÁSZ ANDREA

A borítót

ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN

tervezte

ISBN 978 963 643 737 4

Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

Telefon: 299-1030

www.generalpress.hu

generalpress@lira.hu

Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA

Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL

Felelős szerkesztő BARDI ERZSÉBET

Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte

www.ekonyv.hu

Csodálatos ügynökömnek és barátomnak,

CAROLE BLAKE-nek

Köszönetnyilvánítás

Ez a regény egy tizennyolc hónappal ezelőtti telefonhívásnak köszönhető, Nev Kemp nyomozó főfelügyelőtől, aki azóta Brighton és Hove körzeti parancsnoka. Mesélt egy ügyről, ami szerinte érdekelhet engem, és ihletet jelenthet egy történethez. Mindkettőben igaza volt, és kimondhatatlanul sokkal tartozom neki, amiért elindított azon az úton, amiből az Emésztő tűz született.

Dave Gaylor nyugalmazott főfelügyelő most is, mint mindig, hatalmas segítséget nyújtott, nemcsak a regény létrehozásához végzett kutatásban, de a cselekményben és a szerkesztői feladatokban is. Ki kell emelnem Jason Tingley főfelügyelőt is, aki bemutatott a sussexi Fehér Szalag nevű, családi erőszak ellen küzdő kampány résztvevőinek.

Kimondhatatlanul hálás vagyok a Sussex Megyei Rendőrség számos tisztjének és kisegítő személyzetének, akik mindvégig lelkesen segítettek, és értékes tanácsokkal láttak el. Martin Richardsszal, a nemrég nyugdíjba vonult kitüntetett rendőrfőnökkel kezdeném a sort. Ezenkívül lekötelezettje vagyok Katy Bourne rendőrségi és bűnügyi felügyelőnek, Graham Bartlett nyugalmazott főfelügyelőnek, Paul Furnell nyomozó főfelügyelőnek, Nick May nyomozó vezetőfelügyelőnek, Andy Kille felügyelőnek, Steve Grace felügyelőnek, Jonathan Hartley őrmesternek, Andrew Dunkling rendőrtisztnek, Phil Taylor és Ray Packham őrmestereknek a műszaki osztálytól, valamint Tony Omotoso rendőrtisztnek és Colin Voice-nak.

Hatalmas köszönettel tartozom a Lewes börtön korábbi igazgatóhelyettesének, Alan Setteringtonnak, Mike Sansom pirotechnikai szakértőnek, és a sussexi Tűzoltó- és Mentőszolgálat számos dolgozójának: Matt Wainwrightnak, aki nem elég, hogy kitárta előttem a Worthing tűzoltóállomás kapuit, de sok mindenre megtanított a testközeli bűvészkedéssel kapcsolatban. Ki szeretném emelni Tony McCordot, a kelet-sussexi Tűzoltó- és Mentőszolgálat körzeti parancsnokát és feleségét, Jan McCordot. Mindketten kimondhatatlanul nagy segítséget nyújtottak nekem. Idetartozik még Tony Gurr, vezető nyomozótiszt, Mark Hobbs, Julie Gilbert-King, Sharon Milner, Roy Barraclough, a Worthing tűzoltóállomás csoportvezetője és Darren Wickens parancsnok.

Továbbá hálás vagyok mindazoknak, akik a családon belüli erőszak elleni küzdelemben részt vesznek. Lindsay Jordannek, a Southdown Housing Association csapatvezetőjének. Sarah Findlay-nek, a Housing Strategy igazgatójának a lewesi körzeti tanácsnál, aki a Sanctuary Scheme nevű, családon belüli erőszak áldozatait segítő szervezetről adott tájékoztatást. Ezenkívül még kiemelném Tracy O’Rourke Burrt, Suzy Ridgwellt, Penny Butlert, Fin Castle-t. Kate Dale-t, Naomi Bost és Carys Jenkinst a Rise-tól. Tricia Bernalt, aki hihetetlenül nyíltan és őszintén mesélt nekem a lánya, Clare haláláról, akit a zaklató volt barátja gyilkolt meg. Brighton és Hove nyugalmazott főbíróját, Juliet Smitht. Zoe Lodrick pszichológust, aki, elmondhatatlanul nagylelkűen, hosszú órákat szánt rám a kulcsfontosságú fejezeteknél.

Köszönettel tartozom még Mark Howard, Ben Swift és Nigel Kirkham patológusoknak, valamint Haydn Kelly törvényszéki lábnyomszakértőnek. Julie Firthnek a Mishon Mackay-től, Graham Randnek a Rand & Co.-tól, Nick Fitzherbertnek, Nick Bonnernek.

Mint mindig, most is végtelenül hálás vagyok Chris Webbnek a MacService-től, aki fáradhatatlan munkájával életre keltette a laptopomat, amikor az meghalni látszott e könyv megírása során.

Hatalmas és kiemelt köszönet Helen Shenstonnak és Anna-Lisa Hancocknak. Továbbá Sue Ansellnek, aki minden egyes könyvemet elolvasta, és temérdek segítséget nyújtott a szerkesztésben; rengeteget köszönhetek Martin és Jane Diplocknak, valamint Nicola Mitchellnek.

Hihetetlenül sokkal tartozom ügynökömnek és csodálatos barátomnak, Carole Blake-nek. Ezenfelül Tony Mullikennek, Sophie Ransomnak és Becky Shortnak a Midas PR munkatársainak. Lehetetlen lenne mindenkit felsorolni a Pan Macmillantől, de köszönöm Geoff Duffieldnek, Anna Bondnak, Sara Lloydnak, Wayne Brookesnak, fantasztikus és lenyűgöző szerkesztőmnek, valamint elképesztően türelmes társszerkesztőjének, Susan Opie-nak. És természetesen hatalmas köszönet a csapatnak az Egyesült Királyságban: Andy Martin-nak, Marc Resnicknek, a szerkesztőmnek, Hector DeJeannek és Paul Hochmannek a Minotaur publicistáinak, Elena Stokesnak és Tanya Farrellnek a Wunderkindtól és a Team James USA minden tagjának!

Szívből jövő köszönet mindig élénk és vidám személyi asszisztensemnek, Linda Buckley-nek, aki fáradhatatlanul dolgozott velem e kézirat végtelen piszkozatainak, átírásainak és javításainak során.

Phoebe, Oscar és Coco is szót érdemelnek, hiszen ők a türelem szobrai és az engedelmesség mintaképei a többi kutya számára! Kitartóan várták az asztalom lábánál, hogy szünetet tartsak, és végre elvigyem őket sétálni, még mielőtt tökéletesen megőrülnének az izgatottságtól. Köszönöm, hogy emlékeztettek rá, hogy a billentyűzeten és a kijelzőn túl is létezhet élet...

Kedves emlékeket őrzök a barátomról, Jim Herbertről, aki mindig támogatott, azonban e könyv megírása közben elhunyt.

Köszönöm az olvasóimnak. Az e-mailek, Twitter-, Facebook- és blogbejegyzések állandó bátorítást jelentenek!

Peter James

Sussex, Anglia

scary@pavilion.co.uk

www.peterjames.com

www.facebook.com/peterjames.roygrace

www.twitter.com/peterjamesuk

1. fejezet

Október 23., szerda

Karl Murphy háziorvost tisztességes és kedves férfinak ismerték. Két kisgyermekét egyedül nevelte. Keményen dolgozott, és mindent megtett a betegeiért, akiknek a száma évről évre nőtt. Az elmúlt két év különösen megterhelő volt a számára, mivel imádott felesége, Ingrid akkor halt meg, és ez a tragédia a munkájára is kihatott. Főleg az érintette mélyen, amikor haldokló betegeivel kellett közölnie a diagnózist. De az soha nem fordult meg a fejében, hogy akadhatnak ellenségei – az pedig végképp nem, hogy létezhet ember, aki gyűlölettől vezérelve holtan akarja látni.

És épp ma este készül megölni őt.

Persze akárhogy is próbálkozik az ember, nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, és ezt Karl is rendszeresen tapasztalta a munkahelyén. A legtöbb betege kedvesen viselkedett, de némelyikük túl messzire merészkedett. Őket azonban igyekezett figyelmen kívül hagyni.

Ezen az októberi éjszakán épp a klubház bárjában álldogált. Már lezuhanyozott és átöltözött. Játékpartnerei társaságában a második pohár limonádéját szürcsölte, miközben tapintatosan az órájára pillantgatott, azt figyelve, mikor lóghatna el. Hosszú-hosszú idő után most először érezte magát boldognak és izgatottnak. Volt egy új nő az életében. Csak rövid ideje találkozgattak, de máris hihetetlenül megkedvelte. Kint, a golfpályán már az is eszébe jutott, hogy kezd beleszeretni. De mivel nem szeretett a magánéletéről fecsegni, a többieknek nem mondott semmit.

Kicsivel este hat után idegesen felhajtotta a pohara tartalmát, és még csak nem is sejtette, hogy egy férfi éppen rá vár a szeles éjszakában.

Ma Stefanie, a testvére hozta haza a gyerekeket az iskolából, aki egyébként ott is szokott velük maradni, amíg a bébiszitter meg nem érkezik. Ma azonban Stefanie-nak háromnegyed hétkor el kellett mennie, mert üzleti vacsorára volt hivatalos a férjével, ahonnan semmiképp sem késhetett. Karl megköszönte vendéglátójának a jótékonysági golfnapot, csapattársai gratuláltak neki a remek játékért, aztán sietve kislisszolt az ivászatból, ami nagyon is éjszakába nyúló lesz. Akadt valami, amire sokkal jobban vágyott, mint a golftársaival jól berúgni, akármilyen kedvesnek is tartotta őket. Randira készült. Egy nagyon is forrónak ígérkező randira, és az, hogy három nap távollét után újra láthatja a nőt, felidézte gyomrában azt az izgatottságot, amit kamaszkora óta nem érzett.

Odakint vihar tombolt. Karl keresztülrohant a parkolón, egészen a távolabbi végéig, ahol a kocsija állt, majd felrántotta a csomagtartót, és behajította a golftáskáját az autóba. Aztán a kis ezüsttrófeát, amit nyert, a táska egyik oldalzsebébe süllyesztette, miközben teljesen elmerült az előtte álló estével kapcsolatos gondolataiban. Istenem, micsoda ragyogást hozott ez a nő az életébe! Az elmúlt két év egyedül maga volt a pokol, és most végre kezdte túltenni magát rajta. Az Ingrid halála óta eltelt időben nem gondolta, hogy ez valaha is bekövetkezhet.

Nem vette észre azt a teljesen feketébe öltözött, mozdulatlan alakot, aki a kockás kutyaszőnyeg alatt rejtőzött a hátsó ülésen, és azt sem furcsállotta, hogy nem kapcsolódott fel a belső világítás, amikor kinyitotta a kocsi ajtaját. Az öreg Audiban szinte mindennap elromlott valami, vagy csak néha-néha működött, mint az üzemanyagjelző. Már rendelt egy új A6-ost, ami néhány héten belül meg is érkezik.

Beült a kormány mögé, becsatolta a biztonsági övet, beindította a motort és felkapcsolta a fényszórókat. Aztán átkapcsolta a rádiót a Classic FM-ről a Radio 4-re, hogy elkapja a hírek második felét, miközben kihajtott a parkolóból, végig a keskeny úton a Haywards Heath Golfklub mellett. A szembejövő sávban egy autó közeledett, és lehúzódott, hogy elengedje. Éppen gyorsítani készült, mikor furcsa neszt hallott a háta mögül, majd valami nedves és kesernyés borította be a száját és az orrát.

Kloroform – ismerte fel a szagot egy röpke pillanatra még orvosi képzésének idejéből. Megpróbált ellenállni, mielőtt az agya eltompult volna, majd a lába lecsúszott a pedálról, a keze pedig lassanként engedett a kormány szorításán.

2. fejezet

Október 23., szerda este

A távcsövön keresztül megszállottan figyelte a nőt, akit szeretett. A nyílpuskájához tartozó hőkamera ott hevert mellette az asztalon. Amikor a szerelme lekapcsolta a lámpákat, azzal tartotta szemmel őt.

A nő egy pohár fehérbort ivott – már a negyediket ma este –, és feszülten újra tárcsázott. Finom mozdulattal dobta hátra vörös haját a csinos kis arcából. Mindig ezt csinálta, ha idegeskedett valami miatt.

Nem fogja felvenni, szerelmem, édesem, biztosan nem fogja.

3. fejezet

Október 23., szerda este

Az istenit! Mi volt a baj? Ő hibázott? Vagy ők?

Annyi hatalmas hülyeséget csinálunk az életben! – gondolta Red. Akkor persze nem tűnik annak, erre csak akkor jövünk rá, amikor már minden félresiklott. Neki két évébe telt, két éven keresztül tudomást sem vett a szülei, a barátai vagy épp a rendőrség tanácsairól. Két év kellett, mire rájött, hogy milyen veszélyes Bryce Laurent. A magányos szívek társkeresőjén ismerte meg, és szinte azonnal beleszeretett.

Bár visszaforgathatná az idő kerekét két évvel ezelőttre, a mostani tudásával!

Kérlek, Istenem.

Nem regisztrált volna a netes társkeresőn, és biztos, hogy nem írta volna ki azt az ostoba üzenetet.

„Huszonkilenc éves egyedülálló fiatal nő vagyok, vörös hajú, tüzes, és élek-halok a felfűtött helyzetekért. Keresem azt a szikrát, amelyik feléleszti a bennem szunnyadó lángot. Szórakozás, barátság, és – ki tudja – talán ennél is több?"

A válaszok többsége semmit sem ért. Aztán a barátnői figyelmeztették, hogy a pasik nagy része, aki válaszol az ilyen hirdetésekre, hazudozik. Nős hapsik, akik csak egy gyors menetre vágynak, és ennyi.

Nos, a barátainak csak annyit felelt erre, hogy őt nem egy gyors, hanem egy hosszú menet érdekelné! Ilyesmiben úgysem volt része azokban az években, amit arra az önző, seggfej Dominicre elpazarolt. Ő általában fél perccel a röpke együttlétük után már az e-mailjeit ellenőrizte.

Egyébként is, Red úgy gondolta, megvan a magához való esze, és képes különbséget tenni szélhámosok és tisztességes férfiak között.

Tévedett.

Nagyon csúnyán tévedett.

Még annál is jobban, mint most gondolta.

Nem vette észre, hogy figyelik, miközben még egyet kortyolt a sauvignon blanc-ból és folyamatosan számolta, hányszor csöng ki a telefon. Három. Négy. Öt. Hat. Aztán a hangposta. Este fél kilenc volt. A férfi már másfél órája késett a randijukról. Hol a pokolban lehet?

Letette a telefont, ezúttal anélkül, hogy üzenetet hagyott volna. Dühösnek és sértettnek érezte magát.

4. fejezet

Október 23., szerda este

A férfit Vannek hívták. Hát persze. Hát persze! Van Morrison Queen of the Slipstream című dala bömbölt a nagy, fekete hangszóróból. A dal azokkal a gyönyörű szavakkal töltötte be az apró lakást, amelyek kifejezték hajdani érzéseit Red iránt.

A zsémbes, vén barom a fölötte lévő lakásban szokás szerint a padlót ütögette a sétabotjával. Mindig ezt csinálta, ha késő este zenét hallgatott. De nem törődött vele.

A nő volt a légörvény királynője. Az ő királynője.

A szívkirálynő.

Red.

A szívkirálynő színe.

És a nő elutasította őt.

És megalázta.

Fájt? Persze hogy fájt. A nap minden percében, minden másodpercében érezte, még éjszaka is.

Nagy szerencséjére kifogta ezt a lakást, ezzel a kilátással. Néhány dolog előre meg van írva. Mint ő és Red, az is meg volt írva. Letette a távcsövet, kinyújtóztatta a nyakát, közben pedig fortyogott benne a düh. Oké, néhány dolog éket vert közéjük, de ez már mind a múlté – már rég vége.

Nézte a nő csinos kis száját, ahogy még egyet kortyolt a borból. Az ajkak, amelyeket olyan gyengéden, olyan szenvedélyesen csókolt. Az ajkak, amelyekről több karikatúrát is készített. Az egyik rajz, amelyiken az ajkak kihívó mosolyra húzódnak, ott lógott bekeretezve a falon. Azt a címet adta neki: Én egy öntudatos lány vagyok!

Azok az ajkak, amelyek a teste minden részét csókolták már. A gondolat, hogy egy másik férfit csókol velük, kibírhatatlan volt. Az a száj hozzá tartozott. Az ő tulajdona. Ha elképzelte a nőt, ahogy egy másik férfi érinti testének puha bőrét, öleli meztelen testét, és magáévá teszi, úgy érezte, mintha jeges tőrt döfnének a szívébe. Maga előtt látta, amint a nő tekintete találkozik egy másik férfiéval, amikor épp eléri a csúcsot. Ettől azonnal és menthetetlenül remegni kezdett dühében.

De többé már nem menthetetlen. Most már volt egy terve.

Ha az enyém nem lehetsz, másé sem leszel.

Behúzta a függönyöket, és felkapcsolta a lámpát. Még néhány pillanatig figyelte Redet a falon sorakozó monitorok egyikén. A nő megint tárcsázott. Egy SpyBubble nevű szoftvernek köszönhetően a hívások lehallgatása pofonegyszerűnek bizonyult. A neten rendelte az eszközt, és titokban rátelepítette régi barátnője telefonjára. Ezzel könnyedén nyomon követhette minden beszélgetését, akárhol is tartózkodott, az sem számított, hogy használja-e a telefont vagy sem, a bejövő és kimenő üzeneteket is automatikusan megkapta, az összes telefonszámmal együtt. Ellenőrizhette a weboldalakat, amiket megnézett, az összes fényképét, és, ami a legfontosabb, a GPS-en keresztül mindig tudta, hogy pontosan hol van.

Szemügyre vette a bekeretezett fényképeket, amelyek beborították a falakat. Ott volt ő, rózsaszín kabátban és szalmakalapban a Henley Regattán, egészen hasonlított a fiatal George Clooney-ra, Red pedig könnyű nyári ruhájában, hatalmas kalappal a fején belekarolt. A másikon egyedül állt, fején bőrből készült pilótasapkával egy Tiger Moth típusú repülő pilótafülkéjében: a Gatwick repülőtér légi irányító központjának szorgalmas diákja. A következőn kimondottan elragadóan festett, kalapban és talárban a párizsi Sorbonne diplomaosztóján. Egy másikon, szintén talárban és kalapban, épp a doktori oklevelét vette át a sydney-i pilótaképzőn. Az egyik kedvenc képén a tűzoltó-egyenruhájában pózolt. A mellette levő fotón Károly herceggel rázott kezet. Volt egy, amelyiken meg Paul McCartney-val. Lenyűgöző? Elég lenyűgöző egy királynőnek?

Red mégis elutasította őt.

A családja ellene hangolta a sok hazugsággal. A barátai is adták alá a lovat. Hogy hallgathatott rájuk? Hogy hihetett nekik? Mindent tönkretett a saját ostobaságával.

Felhangosította a zenét, hátha az elnyomja a fejében tomboló gondolatokat. Nem érdekelte az újabb bumm, bumm, bumm Mr. Zsémbestől.

Megint magához vette a távcsövet, lekapcsolta a lámpát, aztán az ablakhoz lépett és résnyire széthúzta a függönyt. Sokkal jobban élvezte, ha a monitorok helyett élőben figyelheti a nőt. Az összes szobát bekamerázta, így mindent nyomon követhetett, és jobban átérezte a fájdalmát is. A második emeleti ablakot nézte a sikátor túloldalán. A nappaliban égett a villany, és tisztán láthatta Redet. Megint telefonált, és úgy tűnt, nagyon ideges.

Azt jól teszed.

5. fejezet

Október 23., szerda este

– Ne csináld ezt velem, kérlek szépen – mondta Red, miközben a telefon a hatodik csengés után újra hangpostára kapcsolt.

„Helló, Karlt hívtad. Most nem tudom felvenni a telefont, szóval hagyj üzenetet, és azonnal visszahívlak."

Három üzenetet hagyott, és eddig még nem hívta azonnal vissza. Az elsőt fél nyolckor, fél órával azután, hogy a férfinak érte kellett volna mennie. Egy kínai étteremben akartak vacsorázni. A második üzenetet este nyolckor hagyta. A harmadikat röviddel kilenc előtt, és ekkor már nehezére esett nyugodt hangot megütni. Most fél tizenegyet mutatott az óra. Még a Twitter-üzeneteit és a Facebook-oldalát is megnézte, habár azelőtt Karl soha nem írt neki egyiken sem.

Óriási, gondolta. Felültettek. Ez aztán remek!

A szakítás Bryce-szal egy rémálom volt, és még mindig kísértette. Miután a rendőrség segítségével sikerült kidobnia őt, néhány hétig még gyakran a lakása előtt találta a férfi Aston Martinját. Bryce nem tartózkodott a közelben, de őt már az autó látványától is a hideg rázta. Ennek vége szakadt, miután egyszer annyira felhúzta magát, hogy leengedte az összes kereket. Mégis, ezek után is, néha, amikor magányosan edzett a Brighton-maratonra, amit a szamaritánusok megsegítésére rendeztek, észrevette a férfit, ahogy őt figyeli. Mindig távol állt, és vagy gyalog, vagy egy autóból követte. Ez egy ideig teljesen elbátortalanította. Azelőtt imádott esténként a naplementében a hegyek közt futni, de a férfi miatt elment tőle a kedve.

A családon belüli erőszak áldozatait megsegítő szervezet tanácsára kiköltözött a lakásából, és erre az ideiglenes szállásra került, amit az általuk megadott álnéven bérelt ki. A második emeleti albérletet kimondottan az elhelyezkedése miatt választották. Nem volt olyan ablaka, amire rá lehetett látni a főútról, a bejárati ajtaját pedig megerősítették. Az épület maga Hove tengerparti részének közelében állt, komor, lerobbant viktoriánus építmény volt, amely egykor hatalmas magánrezidenciaként szolgált. Az ablakok nagy részéből egy ocsmány, 1950-es évekbeli lakótömb tűzlétrája látszott, amit egy udvar és egy sikátor választott el az övétől. Az épület mögött parkoló és garázssor húzódott.

Itt biztonságban kellett volna éreznie magát, de a hely nyomasztotta. A szűk, gyéren megvilágított előszoba a nappalival egybenyitott étkezőbe vezetett, amihez egy régimódi konyha tartozott, bár az gyakorlatilag csak egy konyhafülke volt reggelizőpulttal. A folyosó végéből egy apró hálószoba nyílt, ide fészkelte be magát. A mellette levő nagyobb szoba ablakai a garázsokra és a hátul elhelyezett szeméttárolóra néztek. Egy kis fehér festékkel kissé világosabbá tette a helyet, és kiakasztott néhány képet és családi fotót, de még így sem érezte otthon magát, soha nem is fogja. Remélhetőleg hamarosan elmehet innen, és beköltözhet álmai otthonába, hála a régi lakásának, amelyet már meghirdetett eladásra, valamint a szüleinek, akik kifizették az előleget. Egy szellős és tágas lakást választott magának, ami elfoglalta a Royal Regent legtetejét, és regency stílusban épült a Kemp Town-i Marine Parade-en. Tartozott hozzá egy hatalmas napozóerkély is, mely a Csatornára nézett, továbbá csodálatos kilátás nyílt keleten a kikötőre és nyugaton a Brighton-mólóra.

A rendőrség tanácsára nem használta imádott 1973-as, lehajtható tetejű bogárhátúját, mert túl feltűnő lett volna. Szóval az autó most elhagyatottan vesztegelt egy garázsban, amelyet a közelben bérelt, és csak időnként hozta elő, hogy ne merüljön le az akkumulátor, és mindene működőképes maradjon.

Az utolsó cseppeket is kitöltötte a sauvignon blanc-ból. Az üveget akkor nyitotta ki, amikor már biztosan tudta, aznap este nem megy sehova Karllal. Férfiak – gondolta mérgesen. – Átkozott, szemét férfiak!

Mégis, ez egyáltalán nem vallott az új barátjára.

Az elmúlt években átélt rémálom után Karl Murphy igazi felüdülésnek bizonyult. A férfit a legjobb barátnője, a fogorvos Raquel Evans mutatta be neki. Karl ugyanabban az egészségügyi központban dolgozott, mint ő, és nemrég özvegyült meg. A felesége két évvel azelőtt halt meg, és magára hagyta őt a két kisfiúval. Raquel szerint az orvos készen állt a továbblépésre és egy új kapcsolatra, és volt egy olyan megérzése is, hogy ők ketten összeillenének. Nem tévedett.

Még alig ismerték egymást, néhány alkalommal együtt vacsoráztak, de aztán múlt szombaton, mikor Karl fiai az anyai nagyszülőknél aludtak, lefeküdtek egymással. Akkor történt meg először, és utána a vasárnap java részét együtt töltötték. A férfi, széles vigyorral az arcán azzal viccelődött, hogy Red nagyon a szívéhez nőhetett, ha már feláldozta miatta a szokásos vasárnap reggeli golfjátszmát.

Kissé még gyerekcipőben jár a kapcsolatuk, és nem áll készen a golfözvegyszerepre, válaszolta Red ugyanolyan széles, de gunyoros vigyorral. A vasárnap délelőttöt ágyban töltötték, aztán elmentek a Brighton Kagyló & Osztriga Bárba, a Kings Road híres boltívei alatt, és villásreggeli gyanánt osztrigát és füstölt lazacot ettek, majd órákon át boldogan andalogtak a sétányon. Késő délután Karl elment, hogy összeszedje a fiúkat, de még előtte megbeszélték a következő találkozót ma estére, szerdára. Úgy tervezték, hogy a férfi kivesz egy nap szabadságot a golfverseny miatt, és rögtön utána, este hétkor felveszi őt.

Akkor hát merre járt? Baleset érte? Kórházba került? Nem említette, melyik golfpályán játszik, szóval fogalma sem volt, kit hívjon. Hirtelen ráébredt, milyen keveset tud erről az emberről, pedig leellenőriztette. És abba is belegondolt, hogy a férfi valószínűleg vajmi keveset mesélt róla másoknak.

Megfordult a fejében, hogy felhívja a rendőrséget. Megkérdezhetné, nem történt-e valamilyen baleset, de elvetette az ötletet. Épp eleget hallottak már felőle az elmúlt években, mivel Bryce újabb és újabb erőszakos támadásai után rendszeresen tárcsázta a segélyhívót. A kórházak? Elnézést, egész véletlenül nincs önöknél dr. Karl Murphy?

Túlontúl jószívű volt. Erre már sikeresen rájött a múltbéli kapcsolataiból. Több mint valószínű, hogy Karl hullarészegen támasztja a bárpultot valamelyik klubházban, és elfeledkezett róla.

Szemét férfiak.

Kiürítette poharát.

Az ötödiket, számolta az őt figyelő férfi.

6. fejezet

Október 23., szerda este

A férfi továbbra is ott ült a sötétben, és a távcsővel szemmel tartotta hajdani kedvesét. A nő még mindig azt a gyerekes karórát hordta. Micsoda smucig alak ez a Karl, a csodás, új szeretője, hogy nem vesz neki egy sokkal drágábbat! Pedig ő maga elhalmozta Redet gyönyörű ékszerekkel, és egy Cartier Tank órával, de azokat is visszaadta, amikor az összes holmijával együtt kidobta az utcára, és a zárakat is lecserélte.

Mindentől megszabadult, kivéve azt a vékony ezüst karkötőt, amit a jobb csuklóján viselt.

Behúzta a függönyöket és újra felkapcsolta a lámpát, aztán leült a kis, kerek asztalhoz, és felkapott egy pakli kártyát. Egy kézzel legyezőszerűen kiterítette a lapokat, majd vissza és még egyszer ki. Gyakorlás. Mindennap órákon keresztül gyakorolta és finomította a trükkjeit. Holnap fontos fellépése lesz, testközelben csinálja a bűvészmutatványokat. Asztaltól asztalig fog haladni a brightoni ingatlanügynököknek rendezett vacsorán.

Lehet, hogy Red is ott lesz. Adhatna neki egy kedves kis meglepetést.

Most látod a királynőt, most nem látod!

Valamikor az én királynőm voltál.

Még mindig viseled a karkötőt, amit én adtam.

Tudta jól, hogy ez mit jelent. Ez olyan freudi dolog. A nőnek bele kellett kapaszkodnia valamibe, amit ő adott neki. Red megpróbálhatta átverni önmagát, de egészen biztosan még mindig szerelmes belé.

Fogadok, hogy vissza akarsz majd kapni, igaz? Nemsokára könyörögni fogsz nekem, igaz? Egyszerűen ellenállhatatlannak tartasz, csak még nem jöttél rá. Egy nő sem tud nekem nemet mondani! Csak ne habozz túl sokáig, mert nem várok rád örökké.

Csak viccelek!

Akkor se fogadnálak vissza, ha térden állva könyörögnél. Te, a családod és a rémes barátaid. Gyűlölöm az egész rohadt kis világodat. Megmenthettelek volna az egésztől.

Életed legnagyobb tévedése az, hogy ezt nem fogtad fel.

Ránézett az órájára. Este tizenegy múlt tíz perccel. Kezdődhet a rock’n’roll. A dohányzóasztalra tette a telefonját, és felkapta a bérelt Vauxhall Astra kulcsait. Két utcával arrébb parkolt le vele egy garázsban. Korábban elment a Gatwick repülőtér hosszú távú parkolójába, és lemásolta az egyik ugyanilyen autó rendszámtábláját. Aztán felrakta a sajátjára a hamisított táblát. Mielőtt kilépett a lakásból, felvette a fekete széldzsekijét, ellenőrizte a zsebeit, hogy minden megvan-e, utána felhúzta a fekete bőrkesztyűket, a szemébe húzta a fekete baseballsapkáját, és kisurrant az éjszakába.

7. fejezet

Október 23., szerda este

Karl megfordult a kocsija koromsötét, kárpitozott csomagtartójában. Iszonyatosan hasogatott a feje, és remegett a félelemmel vegyített dühtől. Nem eshet pánikba, ezt jól tudta. Lassan, az orrán keresztül vette a levegőt, hogy megnyugodjon, és igyekezett tisztán gondolkodni. Ki kell találnia, hogyan kerüljön ki ebből a szorult helyzetből.

Próbált rájönni, hol van, mióta van itt és mi a francért történt ez vele. Összetévesztették valakivel? Vagy a támadója elvette a kulcsait, és épp kirabolja a házát? Vagy ami még rosszabb, az ő imádott fiait, Dane-t és Bent akarja bántani?

Jézusom, vajon mit gondolhat Red? Otthon várja, hogy érte menjen. Bárcsak felhívhatná...! De a telefonja a farzsebében volt, és nem tudta kivenni, mert a kezét összekötözték.

Időnként hallotta az elhaladó autók zaját. Egy vidéki út közelében lehet, legalábbis erre tippelt. Már valószínűleg későre járt, mert a hangok egyre ritkultak. Akárki is tette ezt vele, értette a dolgát. Képtelen volt megmozdítani a lábát vagy a karját, a szájpecket se tudta kiköpni, és fájdalmas görcsök kínozták. Elképzelni sem tudta, mennyire légáteresztő a csomagtartó, és ez nagyon megrémítette. Viszont minél gyorsabban lélegzik, annál kevesebb oxigénje marad. Meg kell nyugodnia. Előbb vagy utóbb valaki megmenti. Addig ki kell tartania a levegőnek.

A szája kiszáradt, és már egy ideje nem is próbált segítségért kiáltani, mert fulladozott a szájpecektől, amit valami ragasztószalag-félével nagyon szorosan rögzítettek. Úgy érezte, az egész feje körbe van tekerve.

Az ég szerelmére, csak van itt valami éles tárgy! Valami, amihez hozzádörgölőzhet, és szétvághatja vele a köteleket. Közelebb lökte magát a golftáskájához, és hallotta, ahogy az ütők összekoccannak. A karján lévő köteleket az egyik fémhez csúsztatta, de az ütő minden próbálkozásnál csak körben forgott, és nem történt semmi.

Segítség, kérem, valaki.

Hallotta egy autó motorzúgását és kerekek csikorgását a nedves úton. Reménykedni kezdett. Aztán a hang elhalt a távolban.

Valaki álljon meg, könyörgöm!

Aztán meghallott egy másik autót. Figyelte az elhaladó kerekek hangját, majd a fék csikorgását. Igen! Ó, istenem, igen, köszönöm!

Pillanatokkal később felnyitották a csomagtartó tetejét, és megérezte a hideg fuvallatot. Elvakította a szemébe világító fény. És az öröme el is szállt.

– Jó téged újra látni, barátom – mondta egy behízelgő férfihang a fényforrás mögül. – Sajnálom, hogy megvárakoztattalak, de feltartottak. Bár nem annyira, mint téged, mi?

Karl hallotta, amint valami fémes dolog a földnek ütődik, aztán valami folyadék loccsan. Azonnal megérezte a benzin szagát.

Elfogta a rettegés.

– Orvos vagy, ugye? – kérdezte a mézesmázos hangú férfi.

Karl mordult egyet.

– Van fájdalomcsillapítód?

Karl megrázta a fejét.

– Biztos vagy benne? Egy sincs a kocsiban? Orvos vagy, biztosan van nálad valamennyi.

Karl csendben reszketett. Próbálta kitalálni, miről szól ez az egész.

– Tudod, doki, neked kellene, nem nekem. Jobb lenne, ha bevennél néhányat. Tekintettel arra, mi vár rád. Kérlek, ne érts félre, ez nem a te hibád, és én nem vagyok szadista, nem akarok szenvedést okozni neked, ezért kell a fájdalomcsillapító.

Karl érezte, ahogy ügyetlenül kiemelik a csomagtartóból, egy kicsit arrébb viszik, majd a nedves fűre dobják. Aztán hallotta a csomagtartó tetejének csapódását.

– Írnod kellene egy levelet, Karl, ha nem nagy gond.

A férfi nem válaszolt semmit, csak hunyorgott a zseblámpa erős fényében.

– Ez egy búcsúlevél. Eloldozom a jobb karodat, hogy meg tudd írni. Jobbkezes vagy?

Az orvos továbbra is összehúzott szemmel bámult a fénybe. Közel járt hozzá, hogy elhányja magát. Elrablója hirtelen letépte a ragasztószalagot az arcáról, és ő égető fájdalmat érzett. Majd a fogva tartója a pecket is kivette a szájából.

– Jobb így? – kérdezte.

– Ki a franc maga? Azt hiszem, rossz embert kapott el. Én dr. Karl Murphy vagyok – védekezett.

– Tudom, ki vagy. Ha megígéred, hogy nem csinálsz semmi ostobaságot, elengedem azt a kezedet, amelyikkel írsz. Bal vagy jobb?

– Jobb.

– Remek, haladunk.

Karl Murphy látta egy kés élének villanását, és a jobb keze szabaddá vált. A férfi egy tollat nyomott a kezébe, aztán egy vonalas jegyzetlapot tolt az orra alá. Abból a tömbből volt, amit egy írótáblára csíptetve az orvosi táskájában tartott a kocsiban. Vetett egy futó pillantást a fogva tartójára, aki tetőtől talpig feketébe öltözött, és a szemébe húzta a baseballsapkáját.

A következő pillanatban érezte, ahogy a füvön vonszolják, és nekitámasztják valami kemény és merev tárgynak. Egy fatörzs. A zseblámpával megvilágított írótábla ott hevert előtte.

– Írj egy búcsúlevelet, Karl.

– Búcsúlevelet? Kinek?

– Kinek, kinek? Ejnye, ejnye, dr. Murphy! Ne legyél ennyire értetlen! Még hogy kinek?

– Senkinek nem írok semmilyen átkozott levelet – válaszolta kihívó hangon.

A támadója elsétált. Karl szabad kezével erősen cibálni kezdte a köteleket. Pillanatokkal később a férfi visszatért egy nagy, fekete tárggyal. Hallotta a loccsanást, aztán érezte, hogy valami folyadékot öntenek a testére, és megérezte a benzingőz félreismerhetetlen szagát. Dobálni kezdte magát, és igyekezett arrébb gurulni. Még több benzint zúdítottak az arcára, a folyadék már marta a szemét. A zseblámpa fényében a férfi kesztyűs kezében megvillant egy apró, műanyag öngyújtó.

– Jó fiú leszel, vagy azt akarod, hogy használjam?

Karlon teljesen eluralkodott a pánik.

– Nézze, kérem, nem tudom, ki maga, és mit akar. Biztos meg tudjuk ezt beszélni. Csak mondja meg, mit akar.

– Azt akarom, hogy írj egy búcsúlevelet. Csináld meg, és én megyek is. Ha nem, meggyújtom ezt itt, és meglátjuk, mi történik.

– Kérem, kérem, ne! Figyeljen, ez egy hatalmas tévedés. Én nem az vagyok, akinek gondol. Karl Murphy vagyok, brightoni háziorvos. A feleségem meghalt rákban, van két kisgyermekem, és csak én maradtam nekik. Kérem, ne tegye ezt.

– Pontosan tudom, ki vagy. Nem teszek semmit, ha megírod a levelet. Kapsz kereken tíz másodpercet. Írd meg a levelet, és azzal vége, nem látsz soha többé. Oké, a visszaszámlálás indul. Tíz... kilenc... nyolc... hét...

– Rendben! – kiáltotta Karl. – Megteszem.

Az elrablója elmosolyodott.

– Tudtam, hogy helyesen döntesz. Nem vagy te bolond.

A férfi fogta az írótáblát, és fölé állt. Egy autó közeledett az úton. Karl meredten bámulta a kocsit, és kétségbeesetten remélte, hogy megáll. A sűrűn elhelyezkedő fák és bokrok, valamint a férfi jóképű arca egy pillanatra fényárban úszott. Aztán a hang elhalt a távolban. Összeszedte a gondolatait, és írni kezdett.

Amikor befejezte, az ismeretlen férfi kikapta a táblát a kezéből. A zseblámpa fénye meg-megvillant a fák közt. Amíg újra egyedül maradt a sötétben, kétségbeesetten megpróbálta kiszabadítani magát. Mikor sikerült eltépnie a ragasztószalagot, és egy kis darabot leszakított belőle, reménykedni kezdett. A körmeivel kaparászva elkeseredetten próbálta újra megtalálni az illesztést. Aztán a lámpafény ismét megjelent a fák közt.

Pillanatokkal később azon kapta magát, hogy a fogva tartója a levegőbe emeli, áthajítja a vállán, ahogy a tűzoltóknál szokás, és bizonytalanul elcipeli a sűrűsödő sötétségbe.

– Tegyen le! – követelte. – Megtettem, amire kért.

A férfi nem válaszolt.

– Nézze, kérem, fel kell hívnom valakit, a barátnőm aggódni fog értem.

Csend.

Az út végtelennek tűnt az erdős aljnövényzetben, melyet csak időnként világított meg a zseblámpa fénye.

– Kérem, nem tudom, ki maga, de megírtam a levelet. Megtettem, amire kért.

Csend.

Aztán a férfi megszólalt:

– A szentségit, jó nehéz fickó vagy.

– Kérem, tegyen le.

– Mindent a maga idejében.

Nem sokkal később Karl egy nedves, tövises területre dobva eszmélt.

– Megérkeztünk.

Amikor az elrablója nekiállt eloldozni és leszedni a maradék köteleket, elöntötte a remény.

– Köszönöm – lihegte Karl.

– Nagyon szívesen.

Ahogy zsibbadt lába végre kiszabadult, megkönnyebbülten felsóhajtott. De az érzés nem tartott sokáig. Fogva tartója kilépett az overalljából, és a földre dobta azt. Egy pillanattal később Karl azon kapta magát, hogy az oldalára lökik. Aztán újra löktek rajta egyet, és elkezdett gurulni, újra és újra, lefelé egy meredek lejtőn, de épp csak egy rövid ideig, mielőtt a hátán fekve egy sártócsába érkezett.

Aztán vízesésként zúdult az arcára és a testére a folyadék. Megint benzin, tört rá a felismerés szinte bénító rémülettel. Megpróbált felülni, lábra állni, de a benzin tovább ömlött rá. És a sötétben a feje felett meglátta az öngyújtó apró lángját.

– Kérem! – sikoltott fel Karl, és a hangja megtelt félelemmel. – Kérem, ne! Megígérte, hogy ha megírom a levelet, megígérte! Kérem, ne, kérem, ne! Megígérte!

– Hazudtam.

Karl hirtelen meglátott egy égő papírfecnit, ami egy ideig úgy lebegett magasan felette, mint egy kínai lámpás, aztán lesüllyedt, ide-oda szálldogált, és ereszkedés közben a lángja egyre nőtt.

Bryce Laurent jóval hátrébb állt. Majd egy tűzgolyó lobbant fel, és fölé magasodott a sötétségben. A doktor haláltusájának rettenetes sikoltása kísérte a jelenetet. Ezt segítségkérés követte, mely hamar fuldoklásba csapott át.

Aztán csend.

Olyan gyorsan vége lett.

Bryce kissé csalódottnak érezte magát,