About this series
1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen - ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is - ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével...
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.
Titles in the series (3)
- Lángmarta dél
2
1322. Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a Subicsok törnek borsot az orra alá, így a királynak a tengermellék felé kell fordítania tekintetét, és folytatnia az évtizedes belháborút, melynek talán sosem lesz vége. László, a lecsúszott udvari lovag, miután gyilkosként megszökött Temesvárról, és önmaga elől is menekülve vergődött át az országon, a horvát bán oltalma alatt próbál új életet kezdeni - ám a sors akarata folyvást közbeszól. Lackfi István, az alacsony sorból származó vad székely harcos, aki a felvidéki hadjáratban szerezte meg lovagi címét, ezúttal ezer lovast vezet a mühldorfi csatába, ahol egyszer s mindenkorra eldől, ki örökli a német-római császári címet. Mindeközben a sorsával megbékélt, és ismét liliomos lovagként élő Bátor Attila elszántan igyekszik megtalálni fiát és feleségét, akikről azt sem tudhatja, élnek-e még egyáltalán. A remény élteti, de a kegyetlen bosszúvágy hajtja: egy fekete lobogót keres, és az embert, aki elárulta. Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának második kötete a XIV. századi Magyar Királyság legdélibb csücskébe kalauzolja az olvasót, ahol még mindig virágzik a kiskirályként pöffeszkedő uracskák hatalma, és melynek olvasztótégelyében egyének, dinasztiák és birodalmak sorsa dőlhet el.
- Szent György testvérei: Anjouk IV.
4
1326. Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli. Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól. Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián. Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban.
- Ötvenezer lándzsa: Anjouk - V. rész
5
1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen - ám a sorsa elől senki sem menekülhet. Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is - ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével... Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.
Read more from Bíró Szabolcs
Anjouk I. - Liliom és vér Rating: 5 out of 5 stars5/5Anjouk VII. Rész: A birodalom ura Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsNon nobis Domine Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsLázár evangéliuma: Apokrif történelmi rémlátomás Rating: 5 out of 5 stars5/5Anjouk VIII. - Dél pörölye Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsAz utolsó tartományúrig Rating: 3 out of 5 stars3/5
Related to Anjouk
Related ebooks
Szent György testvérei: Anjouk IV. Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsAnjouk VI. - Királyok éneke Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsEugénie császárné vallomásai Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTű a lemezen Rating: 0 out of 5 stars0 ratings30 új meghökkentő eset a magyar történelemből Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÖtvenezer lándzsa: Anjouk - V. rész Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSzendrey Júlia Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMegtartó erő: Egy parasztcsalád vége Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsEiffel Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsFivérek és feleségek: Vilmos, Katalin, Harry és Meghan magánélete Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÁlmok szárnyán: George Sand regényes élete Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsKarácsonyi ének Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSzoba kilátással Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA méhek élete Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVilmos herceg: A trónörökös Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTüzes cipőben Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsPulitzer Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA valóra vált álom Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHa minden madár énekel Rating: 4 out of 5 stars4/5F. Scott Fitzgerald Azok a szomorú fiatalok Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA hódító királyné Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsAz idő gyermeke Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA régi ház Rating: 5 out of 5 stars5/5Balatoni Futár: Millennium, Füred, Szerelem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHölgyek és csajok Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsOsztozkodók Rating: 5 out of 5 stars5/5A szívemben titokban Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsJohanna megkísértése Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsEmlékpergető Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsAz élet napsárga Rating: 0 out of 5 stars0 ratings
Related categories
Reviews for Anjouk
0 ratings0 reviews