Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

A kölni rejtély
A kölni rejtély
A kölni rejtély
Ebook431 pages6 hours

A kölni rejtély

Rating: 5 out of 5 stars

5/5

()

Read preview

About this ebook

A köztiszteletnek örvendő kölni polgárasszony, Alyss van Doorne megszokott, nyugodt életét feldúlja, mikor sógorát holtan találják a város határában. Semmi kétség, hogy a posztókereskedőt bestiálisan meggyilkolták, de azt sűrű homály fedi, hogy ki és milyen okból. Alyss nyomozásba kezd, amelynek során egyre sötétebb, családját és az egész várost behálózó titkokra derül fény.
A gyanú árnyéka meggyilkolt sógorának volt üzlettársára, az angol John of Lynne-re vetül, de az asszony helyzetét megnehezíti, hogy a rejtélyes idegen titokzatosságánál csak vonzereje nagyobb.
Az izgalmas történet olvasása során feltárulnak előttünk a középkori kereskedelmi központ, Köln legrejtettebb zugai is, a bencés kolostortól a fürdőházon át az örömtanyákig.
Andrea Schacht hűen megfestett történelmi díszletek között játszódó detektívregényét gyilkosság, kalóztörténetek, szerelem és elfojtott szenvedély teszik lebilincselővé.
LanguageMagyar
Release dateNov 20, 2013
ISBN9789636435820
A kölni rejtély

Related to A kölni rejtély

Titles in the series (4)

View More

Related ebooks

Related categories

Reviews for A kölni rejtély

Rating: 5 out of 5 stars
5/5

1 rating0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    A kölni rejtély - Andrea Schacht

    a_kolni_rejtely

    Andrea Schacht

    A KÖLNI REJTÉLY

    Andrea Schacht

    A KÖLNI REJTÉLY

    General Press Kiadó

    ALAPÍTVA 1988-BAN

    A mű eredeti címe

    Gebiete sanfte Herrin mir

    © 2009 by Blanvalet Verlag, a division of Verlagsgruppe

    Random House GmbH, München, Germany

    Hungarian translation © Zoltán Eszter

    © General Press Kiadó

    Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart,az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

    Fordította

    ZOLTÁN ESZTER

    Szerkesztette

    NAGY BENCE

    A borítótervet

    KISS GERGELY

    készítette

    ISSN 2060-6230

    ISBN 978 963 643 582 0

    Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ

    1138 Budapest, Viza utca 9–11. fszt. 2.

    Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026

    www.generalpress.hu

    generalpress@generalpress.hu

    Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ

    Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN

    Irodalmi vezető SZALA BOGLÁRKA

    Felelős szerkesztő STIBINGER ÁGNES

    Készült 25 nyomdai ív terjedelemben

    Kiadói munkaszám E3230-11

    Az e-book formátum konverzióját a

    Content 2 Connect Kft. végezte.

    co

    2014

    Kegyes Úrnőm, édes Parancsolóm,

    Lelkemnek teljhatalmú Asszonya!

    Csak az segít szerelmes bajnokon,

    Ha néki jut szívednek záloga:

    Három csodás nap, s három éjszaka.

    Heinrich von Morungen

    Szereplők

    Alyss — Almut és Ivo vom Spiegel leánya, a borkereskedő Arndt van Doorne felesége. Nemcsak az ura és saját üzleteit igazgatja kemény kézzel, hanem háza népét is, akikkel mindig történik valami.

    Marian — Alyss ikerfivére. A testvérek vérmérsékletükben és színeikben különböznek, de alakra egyformák. Alyss haja úgy fénylik, mint a fekete rigó tolla, Mariané mint a vöröses fa. Alyss szeme szürkén szikrázik, Mariané mint egy zöldes vizű tó, úgy tükrözi vissza a világot. És mégis, a Teremtő ugyanazzal a mintával dolgozott, amikor az agyagot formázta.

    A háznép

    Arndt van Doorne — Alyss férje, aki jobban vonzódik a borhoz és a kétes üzletekhez, mint a feleségéhez, de szerencsére sokat van úton.

    Merten van Doorne — Arndt mostohafia és örököse. Az üzlet kevéssé izgatja, sokkal többet foglalkozik az élet derűsebb oldalával, ifjú cimboráival gyakran rontja a város csapszékeinek levegőjét.

    Robert van Doorne — Arndt öccse, aki Londonnal kereskedik. A jelek szerint egy rablótámadás véletlen áldozata.

    John of Lynne — Robert angol üzlettársa és solymász, aki a rendezetlen számlák kiegyenlítésében érdekelt.

    Hilda — a babonás házvezetőnő.

    Peer — öreg, megbízható kereskedősegéd.

    Leocadie — Aziza és Leon szép és ábrándos leánya.

    Frieder és Lauryn — a Vom Spiegel-birtok bérlőjének gyermekei, akiknek még némileg csiszolódniuk kell.

    Tilo — Mechtild és Reinaldus fia, aki kitűnően bánik az írótollal.

    Hedwigis — Peter Bertolf és patrícius nejének leánya, aki ugyancsak magasan hordja az orrát.

    Magister Hermanus — Arndt unokafivére, kanonok és moralista, a házipap.

    Beste — a fekete kandúr, igazi jellem, a begina rendház Lucijának dédunokája.

    Kegyes — farkát elvesztett kutyakölyök, még kiképzés alatt.

    Jerkin — tökéletesen idomított fehér vadászsólyom.

    Barátok, ismerősök, rokonok

    Catrin von Stave — Alyss közeli barátnője a beginák rendjéből, egyben bába, aki Robertet gyászolja.

    Estella Stalen — a Velencével kereskedő Laurenz Stalen neje. Férjét egy hajótöréskor meggyilkolják, őt magát meggyalázzák.

    Reinaldus Pauli — jóságos, de kissé nehéz felfogású posztókereskedő, hajótörött fiatalasszonyok áldozatkész pártfogója.

    Mechtild — Reinaldus felesége, Alyss nagynénje, aki szintén ért a könyveléshez.

    Peter Bertolf — építőmester, Mechtild fivére, Alyss nagybátyja.

    Julika — Reinaldus szeretője, akit a férfi olyan összegekből pénzel, amelyek nem jelennek meg Mechtild könyvelésében.

    Trude de Lipa — Merten nagyanyja, aki sok mindenre emlékszik.

    Harro Peddersen — tisztességes fríz posztókereskedő.

    Hannes Böcklein — tisztességtelen szabó.

    Mats Schlyffers — késélező, akinek farkastorka van.

    Gislindis — a késélező leánya, aki képes megkülönböztetni a költészetet a valóságtól.

    Fygen — kocsmárosné, Franziskának, az Adler fogadó gazdasszonyának barátnője.

    Yskalt — eredetileg fríz kereskedősegéd, később az Adler tulajdonosának, Simon kovácsnak az inasa.

    Folcko — egy keleti fríz törzs vezetője, a vitaliánusok szövetségese.

    Lodewig — a Szent Martin-nagytemplom apátja, igazi ínyenc.

    Leon de Lambrays — burgundiai borkereskedő, Alyss nagybátyja és üzletfele.

    Pitter, egykori hordár — jelenleg egy jó hírnévnek örvendő fürdőház tulajdonosa, még mindig nagyétkű, fülét hegyező férfiú.

    Franziska — az Adler fogadó zsémbes gazdasszonya, népes gyermeksereg anyja.

    Simon — az Adler tulajdonosa, kovácsmester.

    Stina — a lányuk, aki boldogságát szerencsétlen módon kívánja előmozdítani.

    Arbo vom Bachem — nemes lovag, akit a szerelem nyila eltalál.

    És természetesen nem hiányozhatnak

    Almut és Ivo vom Spiegel — Alyss és Marian szerető szülei.

    Előszó

    1402 — Köln zavaros időkön van túl. A patríciusok közötti évtizedek óta folyó ádáz küzdelem a hatalomért véget ért, a Verbundbriefet, Köln rendi alkotmányát aláírták. Az idáig vezető utat részben komoly feszültségek és ármány, részben véres harcok kísérték, ám, ahogy az a kölniektől elvárható, a város a karneváli hangulatnak sem volt híján.

    Mindenesetre az új évszázad kezdetére — amelyben aztán vége lett a középkornak — a kézművesek és kereskedők céhei kivívták maguknak a város vezetésének jogát.

    Az érsek sem avatkozhatott már bele a polgárok életébe.

    Vagy csak nagyon ritkán.

    A Rajna-parti várost a kereskedelem irányította, és a kereskedelem virágzott. Az árucsere az egész akkor ismert Európával folyt, északon Oroszországig és Skandináviáig, keleten a Fekete-tengerig. Velencéből nyílt kapu a Keletre, Spanyolország és Franciaország szövetséges birodalmak voltak, Belgium és Németalföld kikötői pedig kiindulópontként szolgáltak Anglia felé. A Hanza, a nagy városszövetség — amelyhez Köln is tartozott — biztosította a kereskedelmi útvonalakat és piacokat, és parancsolt megálljt a vitaliánusoknak, az Északi- és Keleti-tengeren garázdálkodó kalózoknak.

    A kereskedelem hatalmas területeket hálózott be, aminek meglettek a maga következményei. Egyrészt létrejöttek az első konszernek, melyeknek a jelentősebb helyeken lerakataik is voltak, másrészt kialakultak az első „modern üzleti eljárások. Az írni-olvasni tudók eddig is lejegyezték kiadásaikat és bevételeiket, hogy áttekinthessék a nyereségek és veszteségek mérlegét, most pedig tovább finomították módszereiket. Például szétválasztották a háztartás és az üzlet „könyveit.

    Feltalálták a könyvelést.

    Míg korábban inkább a cserekereskedelem volt a jellemző, ahol áru áru ellenében cserélt gazdát, a termékek sokszínűvé válásával egyre nagyobb hangsúlyt kapott értékük pénzzel való megváltása is. Már nemcsak cseréltek, hanem vettek és eladtak. Ez viszont oda vezetett, hogy tömött erszényekkel kellett a kereskedelmi piacokra és a vásárokra ellátogatni. A kalmárok tehát célpontjaivá váltak az útonállóknak és haramiáknak.

    Ezért aztán egy csapásra feltalálták a készpénzmentes kereskedelmet. A váltó, az írásba foglalt fizetési ígérvény, megkezdte diadalútját.

    Természetesen az összes vele járó visszaélési lehetőséggel együtt.

    Hősnőm, Alyss halad a korral. Egy borkereskedő feleségeként tisztában van a kereskedelmi folyamatokkal, mert ura a bortermő vidékeken felvásárolja az árut, amit ő aztán értékesít. Sok kölni asszonyhoz hasonlóan saját pecsétje van, így jogában áll önállóan üzleteket kötni. Emellett háza népét is irányítania kell: a sok különböző érdek és akarat csak kellő szigorral és belátással szelídíthető közös életté.

    Akkoriban szokás volt a fiatal fiúkat és leányokat tizennégy éves koruk körül rokon vagy baráti családok felügyeletére bízni, hogy ott elősegítsék beilleszkedésüket a társadalomba, illetve bevezessék őket az üzlet vagy a háztartás vezetésének alapjaiba. Alyssnak összesen öt ifjút és hajadont kell kordában tartania, ami nem csekély feladat egy huszonnégy éves asszony számára. Ám — szülei nyomdokain járva — érett emberként állja meg a helyét, csak a sors ne kellemetlenkedne és gáncsoskodna örökké.

    Például egy fehér kerecsensólyom alakjában.

    Ha a dolgok túlságosan összesűrűsödnek, Alyss Freigedank, a költő gondolataiban keres menedéket, aki bölcs tanácsaival némely terhét megkönnyíti:

    „Nem fordul meg Nap és Hold,

    hogy ne találna baj s gond."

    1.

    A viharos, sötét éjszakában a jelzőtüzek gonoszul lépre csalták a koggét, amely recsegve-ropogva futott fel a homokos partra. Emberek, hordók, kötélzet, törött fa hevertek egymásra hányva, a jeges szél süvítése összeolvadt a túlélők sikolyával.

    A rémült jajveszékelésbe diadalordítás vegyült.

    Tagbaszakadt, durva alakok rohantak lobogó fáklyákkal a szárazföld felől, kezükben vérvörösen villant a baltavas.

    A legénység nem adta fel a hajót küzdelem nélkül, barbár öldöklés vette kezdetét. Egy fiatalasszony remegve simult férje mellkasához, aki testével próbálta védeni. A kalózok a hajó gyomrában már kezükre kerítették a raktárhelyiséget. Szövetbálákat, kisebb hordókat, zsákokat és csomagokat dobáltak egymásnak, majd az iszapos tengerparton halomba rakták a kalmárhajóról szerzett zsákmányt. Néhányan azonban még ezután is folytatták a pusztítást. A vitorlát ledöntötték, a keresztárbocok recsegve hullottak a fedélzetre, a főárboc derékba törött. Sebesültek jajgattak, vérben ázó tetemek lógtak a darabokra tört hajókorláton.

    Az asszony üvölteni akart a rémülettől, de benne rekedt a hang. Rettegve kapaszkodott a férfi csuromvizes köpenyébe, aki a fedélzeti lépcsőn igyekezett őt feltuszkolni, miközben egyik kezében hosszú tőrt szorított.

    Szánalmas fegyver a hajót elözönlő túlerővel szemben!

    A fenyőfáklyák égővörös tüzénél úgy tomboltak a vadak, mint a pokol démonai. Pillanatok kérdése volt csupán, hogy rájuk találjanak.

    Minden út el volt vágva előttük: hátukat a hajóbástya falának szorították, a magas tatfelépítményről nem menekülhettek. Egy ugrás a mélybe a halált jelentette volna így is, úgy is.

    A füstölgő sötétből tagbaszakadt, barbár alak lépett elő fenyegetően.

    — Laurenz — súgta zokogva az asszony. — Laurenz!

    A kalmár felemelte a tőrt, készen arra, hogy megvédelmezze felesége életét, de ugyanebben a pillanatban lesújtott az óriás pörölye. Egy ütéssel szétzúzta a koponyáját. A férfi élettelen teste az asszony lábai elé zuhant. A vadember megragadta a sóbálvánnyá dermedt nő karját, magához rántotta, majd a véres padlóra teperve, ruháit leszaggatva, bestiális hörgéssel vette birtokba zsákmányát.

    2.

    Alyss felvonta szemöldökét, mely mint egy bársonyos, fekete gyík, bájosan kúszott fel fehér homlokán.

    — Nem akarsz kereskedő lenni?

    — Jól hallottad, nem akarok kereskedő lenni — ikerbátyja hangja határozottan csengett.

    Ez idő tájt Mariannak egyedül a hangja volt erős. Alyss együttérzően figyelte sápadt, sovány testvérét. A fiú széles római székben ült vánkosokkal és párnákkal körülbástyázva, térdén szőrmetakaróval, pedig ilyenkor, májusban már kellemes meleg volt. A kandallóban tűz ropogott, keze ügyébe fűszeres forralt bort készítettek. Karnyújtásnyira tőle az asztalnak támasztva mankó állt.

    Két hónapja tért haza az atyai házba, a Spiegel am Alter Markti-ak rezidenciájára. Két hosszú hónapig mindenki az életéért aggódott, de mostanra legalább annyival jobban lett, hogy már a jövőjén gondolkodott. Alyss szigorral palástolta megkönnyebbülését:

    — És akkor mihez kezdesz? Járod a tavernákat? Nyúlra vadászol valamelyik birtokon? Netán cselédlányok után leselkedsz? Ennyire legyengített az utóbbi hetek tétlensége?

    — Mindig is gyenge ember voltam.

    Olyan váratlan keserűség áradt a fiatal férfi szavaiból, hogy Alyss nagyot sóhajtott.

    — Hát persze, hiszen minden gyenge ember törött csontokkal és seblázzal utazgat Spanyolországból Kölnbe. Csak sajnáltatod magad, mert úgy érzed, mi már nem szánunk eléggé.

    — Csak ne sajnáljon engem senki!

    — Ettől nem kell tartanod — felelte Alyss határozottan, miközben megigazította fivére lábán a szőrmetakarót, ami Marian heves kézmozdulataitól teljesen összegyűrődött. Alyss mindig komoly vonásait sugárzó báj öntötte el, ahogy testvérére mosolygott.

    Ritkán mosolygott.

    Marian arca is felderült.

    — Igazad van, testvérkém. Szenvedek az önsajnálattól, mert tulajdonképpen félek.

    — Attól félsz, hogy atyánknak nem tetszik majd az elhatározásod?

    Marian némán bólintott.

    A bársonyos gyíkocskák egy pillanatra szorosan összehúzódtak Alyss homlokán, de aztán gyorsan a helyükre simultak.

    — Te vagy az örökös, Marian. Eddig e szerint cselekedtél. Kitanultad a fűszerkereskedelmet, hosszú utakra mentél. Azt hittem, ez igazán ínyedre való foglalkozás. Ekkorát tévedtem volna?

    — Nem, Alyss, nem tévedtél, valóban sokáig élveztem. De aztán…

    Alyss gyengéden kisimította a fivére arcába hulló, vörösesbarna fürtöket. A fiatalember lassan felemelte fejét, s szeme találkozott nővére fürkésző tekintetével.

    — Mi szeretnél lenni, Marian?

    — Gyógyító.

    Mint egy sóhaj, hagyta el ajkait a vallomás.

    — Értem. Azt hiszem, értem. Anyánk tud már róla?

    — Nem, te vagy az első. Alyss, nem tehetek mást, még ha szembe is kell szállnom atyám akaratával. Bár ne tartanék tőle! Porig fog alázni.

    — Velem kerül szembe, ha megpróbálja!

    Marian felnevetett.

    — Te mindig is sokkal bátrabban helytálltál vele szemben, mint én.

    — Én csak egy nő vagyok, Marian. Tőlem legfeljebb csak unokákat remélt.

    Alyss hangja megremegett, arcán sötét árnyék suhant át.

    — Nem, testvérkém, nem szabad magadat vádolnod. Senki sem okol téged, apánk sem.

    — Köszönöm, Marian. Én is melletted leszek, amikor elmondod neki a terveidet. De ne húzd sokáig az időt.

    — Már ma atyánk elé állok. Itt maradsz velem, Alyss? Az esti harangszó előtt mindig benéz hozzám.

    — Hát persze. Igyekezzünk, mert későre jár, a nap mindjárt lebukik a látóhatáron.

    Alyss felállt, kisimította finom szövésű, kék ruhája ráncait, és egy pillantást vetett az ívelt ezüsttükörbe. Fátyla kissé meggyűrődött, de mint minden tisztességes asszonynak, illendően takarta fekete hajfonatait, csak itt-ott kandikált ki néhány csintalan fürtöcske. Testvére ártatlan hiúságát szemlélve Marian önkéntelenül elmosolyodott.

    — Könnyű neked, nővérkém. A követ is meglágyítanád a szépségeddel. De én hogy tudnék hatni rá?

    — Az éles elméddel, bátyám. Az minden megpróbáltatásod ellenére is a régi maradt.

    Marian tekintete elhomályosult.

    — Kezdődik — mondta. — Lépteket hallok.

    Az ajtó kitárult, és belépett a család feje. Jelenléte megtöltötte a patríciusház tágas, előkelő termét. Ivo vom Spiegel méltósággal viselte hatvankilenc évét. Különös erő és tekintély áradt belőle, s ez a szinte tapintható kisugárzás úgy vette körül, mint ezüstszürke harangköpenyének hullámzó redői. Haja már őszült, de szemöldöke megőrizte feketeségét, s rövidre nyírt szakállában is maradt egy-egy sötétebb csík arca két oldalán.

    — Legyen üdvözölve, Atyám! — köszöntötte Alyss, és tiszteletteljesen meghajolt előtte.

    — Ki foglalkozik a háztartással, amíg te és a fivéred üres locsogással raboljátok itt az időt? — vonta össze fekete szemöldökét Ivo vom Spiegel.

    — Az én házamban mindenki tudja a dolgát. Nyugodt lelkiismerettel hagyom őket magukra, amikor a felebaráti szeretet parancsa máshová szólít.

    — Bolond beszéddel feltartani a másikat — ez lenne a felebaráti szeretet?

    — Hogyan mondta Freigedank, a költő? „Ha nem lennének ostobák, bölcsnek akkor kit tartanánk?" Józan mondás, Atyám — s egy határozott lépést tett apja felé.

    Egy gyenge nőnek még a térde is reszketett volna a férfi szúrós tekintetétől. Alyss azonban bátran állta, sőt, nagy elégtétellel nyugtázta, hogy atyja a szeme sarkából finoman ráhunyorított.

    — A könyveimet forgattad!

    — Igen, Atyám. Minő nyereség halhatatlan lelkemnek!

    — És te, fiam? Nővéred a te lelkedet is jámbor bölcsességekkel erősítette? — fordult Ivo Marianhoz.

    — Ott még nem tartunk, Atyám. De támaszom volt nap mint nap.

    — Hát így állnak a dolgok, fiam?

    Alyss megállapította magában, hogy atyja szinte olvas Marian gondolataiban. Ivo egy széket húzott a fiú mellé, és kényelmesen elhelyezkedett.

    — Valahogy így — motyogta Marian, majd habozva folytatta. — Atyám, valamit el kell mondanom.

    — Úgy látom, fontos közlendőd van.

    Alyss egy zsámolyt tolt fivére mellé, és leereszkedett rá.

    — Fontosabb, mint gondoltam — sóhajtott Ivo vom Spiegel, látva, hogy leánya is bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Attól tartok, a mondanivalód nem fog örömmel eltölteni.

    — Atyám aggodalma nem alaptalan.

    — Beszélj hát!

    — Ismét csalódást okozok Önnek… Bocsásson meg nekem, de nincs más választásom.

    Marian kezeit tördelve, akadozó nyelvvel hebegett, de képtelen volt szavakba önteni, mi nyomja a szívét. Alyss, látván testvére segélykérő tekintetét, megköszörülte a torkát.

    — Atyám, fivérem nem kereskedőként képzeli el a jövőjét. Gyógyító szeretne lenni.

    — Úgy? És ezt vajon miért nem ő maga mondja a szemembe?! — mennydörgött Ivo vom Spiegel.

    Marian lesütötte remegő pilláit.

    — Tudom, mi Atyám óhaja. Azt kívánja, hogy vigyem tovább az üzletet. Utóvégre én vagyok az örökös.

    — Atyád is tudós ember, híres egyetemeken tanult maga is — csendült föl egy tiszta hang az ajtó felől.

    Almut vom Spiegel lépett be, és figyelmesen szemlélte a három embert: a családját.

    — Ivo, mi ez az égiháború? Csak úgy szórja tekintetével a villámokat és mennyköveket! Egy ilyen fontos beszélgetéshez nyugalom szükségeltetik.

    — Nem szokásom sem villámokat szórni, sem mennydörögni! — harsogta ellenkezést nem tűrő hangon Ivo vom Spiegel, és villámló szemekkel nézett lányára. — Vagy mégis?

    — Mindenható Atyám! Nem, ilyen még soha nem történt.

    Alyss észrevette, hogy anyjának ajkára fagyott a szó, bár méltóságát megőrizve hamar rendezte vonásait. Atyja azonban nem vette zokon a megjegyzést. Ivo vom Spiegel felállt, lassan az ablakhoz sétált, kis ideig figyelte az Alter Markt nyüzsgését, majd újra fiához fordult.

    — Egyetemünk orvosi fakultása még hagy némi kívánnivalót maga után — jelentette ki elgondolkozva. — Azt gondolom, Salerno vagy Párizs a megfelelő hely, ahol gyógyászati tanulmányokat folytathatsz.

    Marian kezei idegesen babráltak a szőrmetakarón. Végül ujjait összekulcsolta, vett egy mély lélegzetet, és mindenre elszántan beszélni kezdett.

    — Hálásan köszönöm, Atyám. Én azonban nem egyetemeken, hanem a gyakorlatban szeretném kitanulni a gyógyítás mesterségét, és csak ezután látnám értelmét, hogy előadásokat is hallgassak. Később azonban szívesen folytatnék egyetemi stúdiumokat is.

    — Hogyan képzeled ezt a gyakorlatot?

    — Az az ember, aki… aki segített nekem, és a csontjaimat helyre tette, többet tudott, mint azok a doktorok együttvéve, akik később olyan elmésen társalogtak az állapotomról.

    — Azoknak a doktoroknak komoly összegeket fizettem az „elmésségeikért".

    — „A magas honoráriumtól az orvos kedve lesz jobb, nem a beteg állapota" — fuvolázta Alyss édes hangon.

    — De leányom!

    — Mi mást vár tőle, Ivo? Az én lányom is.

    Almut Alyss mögött állt, s kezét a vállán nyugtatta.

    — Milyen igaz… Nos, fiam, ezek szerint borbélyoktól és csontkovácsoktól szeretnél tanulni?

    — Azoktól, akik valóban tudtak rajtam segíteni. Seborvosoktól, foghúzó borbélyoktól, füvesasszonyoktól vagy infirmáriusoktól[1], sőt, akár még alkimistáktól is.

    — És ki viszi tovább a kereskedést?

    — Alyssra nem is gondol, atyám? Sokkal jobban megbízhatna benne, mint bennem — sóhajtott Marian, arcán fájdalmas mosollyal.

    — Alyss férjes asszony, aki nemcsak az ura kereskedését vezeti, de a sajátját is.

    — Szabad emlékeztetnem arra, hogy szeretett férjem kereskedőházában egy sereg unokafivér, sógor és rokon tevékenykedik, nem is akármilyen kereskedői képességekkel és érzékkel? — szólt közbe Almut.

    — Csakhogy egyik sem a fiam — dünnyögte Ivo vom Spiegel. — Akkor most törhetem a fejem, hogyan rendelkezzem, amikor eljön az idő. De látom, nincs benned kétely hivatásod felől. Igyekezz olyan jól csinálni, amilyen jól csak lehet. Ha szükséged van valamire, szólj! Vannak ismerőseim, akik a segítségedre lehetnek.

    Ivo vom Spiegel felemelkedett. Alakja messze fia fölé magasodott. A hosszú betegségtől elgyötört fiatalember atyja árnyékában a valóságosnál is törékenyebbnek látszott. A családfő szigorú vonásait mélységes aggodalom és végtelen gyöngédség hatotta át.

    A ház ura elhagyta a termet, felesége pedig helyet foglalt egy kényelmes karosszékben.

    — Igazán jól ért ahhoz, hogy lelkifurdalást keltsen az emberben. De hidd el, Marian, rettentő boldog, hogy jobban vagy. Szerintem nem is számított rá komolyan, hogy visszatérsz a távolsági kereskedelembe.

    — Nem éppen ilyen fiúra vágyott…

    — Ha így gondolod, Marian, nyugodtan átháríthatod rám a felelősséget. Végső soron én is jobban megerőltethettem volna magam veled szemben. De legalábbis világra hozhattam volna még vagy öt keménykötésű fiúgyermeket.

    — De anyám!

    — Ne fáradj, úgyis igazam van, fiam.

    Alyss képtelen volt tovább féken tartani gondolatait.

    — A gyakorlati képzéssel még várnod kell, Marian. De amíg újra felerősödsz, átkutathatnánk a könyvtárat. Ha emlékezetem nem csal, láttam valahol egy anatómiai művet.

    — Jó ötlet!

    Marian félredobta szőrmetakaróját, és fürgén a mankók után nyúlt. Anyja segítségére akart sietni, de Alyss közbelépett:

    — Megy az neki egyedül is.

    — Így igaz, testvérkém. Van, amire még képes vagyok magam is! — kiáltott vissza az ajtóból Marian. Mankói alig érték a földet, olyan lendülettel botorkált ki a teremből. — Nagyon bántja, hogy ennyire gyámoltalan — szólt Alyss elgondolkozva.

    — Tudom. Egy férfiembernek különösen fájdalmas, ha mások segítségére van utalva. Próbálom is nem észrevenni — sóhajtotta Almut. — Éppen ezért beszéljünk most másról. Hogy állnak a dolgok a kereskedésben?

    — Minden olajozottan működik. Tilo és az öreg Peer éppen úton vannak a pfalzi borászok felé. Csak látta volna anyám Tilót; majd szétvetette a büszkeség, hogy végre utazhat.

    — Mechtild nővéremtől mindent tudok. Bár ő kevésbé volt boldog, hiszen nagyon félti a fiát a hosszú úttól. Pedig nem kell érte aggódnunk, biztonságban van az öreg kereskedősegéd szárnyai alatt.

    — Peer tapasztalt, vén róka, és Tilo korához képest különlegesen komoly, józan fiatalember. Nem mennek messzire, a borászok pedig jó ismerőseink.

    — Én is ezzel biztattam Mechtildet. És mit tudsz az uradról?

    — Arndtról? Ez idáig nem érkezett róla hír. Deventerbe tart, hogy halat vásároljon, mint minden évben.

    Almut bólintott. Alyss ezzel lezártnak tekintette az Arndtról való társalgást. Semmiképpen sem kívánt a házasságukról beszélni, még anyjával sem — még ha pontosan tudta is, hány meg hány kimondatlan kérdés sorjázik Almut von Spiegel gondolataiban.

    Ugyanakkor nem akart udvariatlannak se tűnni, ezért részletekbe menően taglalni kezdte háza legfrissebb eseményeit.

    A witschgassei[2] kúria a ház urán, úrnőjén és a cselédségen kívül öt fiatalnak adott otthont, akiknek nevelését szüleik Alyssra bízták. Arndt testvére, Robert, akit éppen ez idő tájt vártak vissza Londonból, szintén itt rendezte be irodáját. Alyss természetesen gondosan beszámolt Beste, a fekete kandúr legújabb csínytevéseiről is, aki rendíthetetlenül igyekezett nevéhez méltón viselkedni. Beste egy igen ősi, tiszteletre méltó vérvonal leszármazottjának tudhatta magát, melynek eredetét Alyss anyja jól ismerte. Az ősanya, Luci a begina [3] rendnél talált otthonra, amelyhez fiatal éveiben Almut is csatlakozott. Luci lánya, Bubu szülte Ádázt, a Vom Spiegel-rezidencia jelenlegi úrnőjét. Az ő számtalan ördöngös porontyának egyike volt Beste, aki egyszer csak kinyilvánította akaratát, hogy ezután a Witschgasséba óhajt áttelepülni, és a továbbiakban ott folytatja garázdálkodásait.

    Almut vom Spiegel érdeklődéssel hallgatta lányát. Alysst kérésére tanácsokkal is ellátta, de óvakodott attól, hogy tolakodó kérdésekkel zaklassa.

    A lánynak mégis gyakran támadt olyan érzése, mintha elhallgatott problémáira is választ kapott volna.

    Anyja csalhatatlanul megérezte gyermekei gondjait, s ettől Alysst most is futó balsejtelem kerítette hatalmába. Ő azonban szilárdan eltökélte, hogy élete irányítását nem engedi ki kezéből.

    3.

    Alyss a pompás atyai patríciusházból némileg szerényebb hajlékba költözött, bár Arndt van Doorne otthona sem volt hétköznapinak nevezhető. A lakóépület egyben kereskedőházként is szolgált. A hűvös pincékben hosszú sorokban álltak a boroshordók. Az udvari átjárón keresztül lehetett a tágas dolgozószobát megközelíteni, melynek ablakai a Rajnára lefutó Witschgasséra nyíltak. Mögötte helyezkedtek el az éléskamrák és a konyha: a házvezetőnő birodalma. Az átjáró másik oldalán további raktárhelyiségek sorakoztak, ezeket a ház urának fivére, Robert van Doorne használta. Itt tárolta bálákban a legfinomabb angol kelméket, amelyeket aztán jó áron értékesített a céhbeli szabóknak.

    A fontos vendégeket a díszes emeleti teremben fogadták.

    A berendezés fényűző volt: a falak mellett ezüst- és rézveretes, faragásokkal gazdagon díszített ládák és szekrények álltak, a kandalló csempéje delfti mesterek keze munkáját dicsérte, az asztalt súlyos keleti szőnyeg borította. A kerek üvegablakokon át beszűrődő játszi fény vidám köröket rajzolt a csillogóra viaszolt fapadlóra. Az emeleti folyosón továbbhaladva következtek a ház urának és fivérének lakrészei. A padlástérben helyezkedtek el a ház ifjú vendégeinek hálószobái, melyeket nem csak a jó erkölcs választott el egymástól, de a házvezetőnő és a cselédlány lakófülkéje is. Öt ifjú ember lakott ez idő tájt a házban Alyss szigorú gyámsága alatt. A legidősebb közülük Leocadie volt, Leon de Lambraysnak, egy burgundiai borkereskedőnek leánya, aki most töltötte tizennyolcadik esztendejét. Tilo, Reinaldus Pauli posztókereskedő fia, a tizenhatodik esztendejében járt, nála egy évvel volt fiatalabb Hedwigis, Peter Bertolf építőmester lánya. Gyermekként kezelték még a tizennégy éves Friedert, és tizenöt éves nővérét, Laurynt, akiknek szülei az egyik Spiegel-birtok bérlői voltak.

    Ám az itt lakókon kívül többen is állandó vendégnek számítottak a Van Doorne-házban. Legfőképpen a ház urának mostohafia, Merten, és unokabátyja, Magister Hermanus kanonok, aki sekrestyésként a Lyskirchenben[4] szolgált, és mint ilyen, igen szűkösen tengette életét.

    Alyss fiatal kora ellenére vasmarokkal irányította ezt a kis társaságot, amire ugyancsak nyomós oka volt. Ura a legritkább esetben tartózkodott otthon, a téli hónapokat a kellemes éghajlatú Burgundiában töltötte, ahol beszerezte a vörösbort, amit aztán tavasszal az Északi-tengerhez szállított. Onnan Angliába hajózott, majd a borért cserébe szerzett sózott hallal tért vissza. A nyárutón a pfalzi vásárokat kereste fel, és csak az őszi hónapokra tért haza Kölnbe.

    Házasságuk ötödik évében jártak, és Alyss lassanként már nem csak a háztartásnak viselte gondját, de a kölni üzleti ügyek is a hatásköre alá kerültek. Ugyanúgy, mint anyjának, neki is saját pecsétje volt, melynek révén önállóan kereskedhetett és bonyolíthatott ügyleteket. Arndt van Doorne jobbára támogatta hitvese törekvéseit. De azért akadtak kivételes esetek.

    Öt hét telt el azóta, hogy Marian bejelentette, a gyógyítás tudományának szenteli magát. Egy júniusi reggelen Alyss szokásához híven a dolgozószobában foglalatoskodott. A Witschgasséra nyíló ablakot szélesre tárta, hadd járja át friss levegő a szobát. A nagy háztartási könyv lapjai napfényben fürödtek, ahogy a fiatal patríciusnő fölöttük állva bejegyzéseit vizsgálta. Kínos pontossággal jegyzett fel minden bevételt és kiadást, megjelölte az összeget, a dátumot, a fontosabb körülményeket. Gyertyaviasz, liszt, dara, borszállítmányok érkezése, mesteremberek bérének kiegyenlítése — a nagykönyvben mindennek nyoma volt. Alyss egyformán iktatta a kisebb-nagyobb kiadásokat — varrótűket, szőlőmetsző szerszámokat, az új prést, Magister Hermanus csizmáját, Marian gyógynövényes könyvecskéjét és a színes paszományokat, amelyekért Leocadie olyan sokáig könyörgött –,

    illetve a boroshordók eladásából befolyt összegeket és a kintlévőségeket. Nem maradtak ki természetesen Merten követelései sem.

    Alyssnak a legutolsó garasról is tudomása volt, pontosan számon tartotta a bőrerszények tartalmát, melyeket a nagy, faragott tölgyfa ládában őrzött. Így aztán, ha nagyobb kiadásokra került sor, Alyss mindig időben tudta figyelmeztetni a késlekedő adósokat, hogy egyenlítsék ki tartozásaikat. Mindent egybevetve, a dolgok nem is mehettek volna nagyobb rendben.

    Miután feljegyezte az esedékes ügyleteket, Alyss felnyitotta a súlyos tölgyfa láda tetejét, némi aprópénzt számolt ki az asztalra, majd egy kisebb bugyellárisba tette. Hildának piacra kellett mennie, a bognárnak még tartozott a szekérkerék javításáért, a kádár előleget kért az új boroshordókra, és a mészárost sem akarta tovább várakoztatni.

    Ezzel bevégezte aznapi feladatait a dolgozószobában, és gondolatai már a háztartás körül forogtak. Éppen bekötötte a bugyelláris száját, amikor kopogtak. Hilda állt az ajtóban.

    — Egy idegen érkezett, úrnőm. Azt mondja, Robert úr ismerőse.

    — Bizonyára egy üzletfél.

    — Nem tudom. Olyan furcsán beszél, és elképzelni sem tudom, honnan jöhet. Nem szeretném beengedni.

    — Ugyan miért?

    — Gonosz a tekintete.

    Alyss nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek az észrevételnek, megszokta már, hogy házvezetőnője a legkülönfélébb dolgokkal szemben tanúsít babonás rettegést. Rezzenéstelen arccal kérette be a látogatót.

    — Nehogy aztán később megbánja — dohogta Hilda jelentőségteljesen, de azért elvonult ajtót nyitni. Csak úgy csattogtak a papucsai a kövön. Alyss a bugyellárist visszatette a ládába, és a fedelet rázárta. Nem kell mindenkinek látnia, hogy mennyi pénz van a házban.

    Alyss hűvös tekintettel mérte végig a szobába lépő férfit. Szálfatermetű ember volt, arcbőre széltől és naptól cserzett, ruházata durva, bár jó minőségű anyagból készült. Ha lehetett hinni annak a sok horzsolásnak és mindenféle karcolásnak, ami nyomot hagyott bőrcsizmáján, akkor ugyancsak sokat járhatott-kelhetett a világban. A napbarnított arcból szokatlanul világos szemek fürkészték Alyss tekintetét. Ez a világító, átható pillantás lehetett az oka Hilda ijedelmének, gondolta Alyss, habár ő semmi fenyegetőt nem érzékelt benne, legfeljebb némi kíváncsiságot.

    — Mistress Alyss? Robert üdvözletét küldi Önnek. A nevem John of Lynne.

    Folyékonyan beszélt, csak mondatainak dallama volt különös, és hallani lehetett, hogy néhány hang majd’ a nyelvét töri. Ennek ellenére tökéletesen lehetett érteni szavait.

    Alyss biccentett üdvözlete jeléül.

    — Ó, Ön az, Master John of Lynne? Sógorom már beszélt Önről. Igaz, azt nem említette, hogy fel fog keresni.

    — Így hozták a körülmények, Mistress Alyss. Azaz… így köteleztek. Királyom leánya, Blanca hat nap múlva házasodik. Itt, Kölnben, Ludwig von der Pfalz veszi feleségül.

    — És ezt nem teheti az Ön segítsége nélkül?

    — Remélhetőleg

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1