Geopillanat: A 21. század megismerésnek térképe

Csizmadia Norbert

GEOPILLANAT

A 21. század megismerésének térképe

Geopillanat – A 21. század megismerésének térképe

© Csizmadia Norbert, 2016

L’Harmattan France

5-7 rue de l’Ecole Polytechnique

75005 Paris

T.: 33.1.40.46.79.20

Email: diffusion.harmattan@wanadoo.fr

L’Harmattan Italia SRL

Via Degli Artisti 15

10124 TORINO

Tél: (39) 011 817 13 88 / (39) 348 39 89 198

Email: harmattan.italia@agora.it

A kiadásért felel Gyenes Ádám, a L'Harmattan Kiadó igazgatója

A kiadó kötetei megrendelhetők, illetve kedvezménnyel megvásárolhatók:

L'Harmattan Könyvesbolt

1053 Budapest, Kossuth L. u. 14–16.

Tel.: +36-1-267-5979

harmattan@harmattan.hu

www.harmattan.hu

Párbeszéd Könyvesbolt

1085 Budapest, Horánszky u. 20.

Tel.: +36-1-445-2775

parbeszedkonyvesbolt@gmail.com

www.konyveslap.hu

Olvasószerkesztő: Bábosik Mária, Vigyázó Ágnes, Aranyossy Árpád

Tördelés: Madarász György, Nagy Gyula

Nyomdai kivitelezés: Copy & Consulting Kft.

Útikönyv

a 21. század

megismerésének

térképéhez

Tartalomjegyzék

Bevezető

Első rész: Földünk rajza: a 21. század megismerésének térképe

1. fejezet: Miért fontos a földrajz a globalizálódó világban?

2. fejezet: A földrajz a világ megismerésének eszköze

3. fejezet: Földünk a 21. században

4. fejezet: A világgazdaság jelene

Második rész: Geoökonómia: Világtrendek a 21. században

5. fejezet: Világtrendek a 21. században

6. fejezet: A geoökonómia kora

7. fejezet: Jövőképek – Geovíziók

8. fejezet: A világgazdaság új forrópontjai

Harmadik rész: Jövőképek és forgatókönyvek

9. fejezet: A következő évtized a következő száz évben

10. fejezet: Stratégiai víziók

11. fejezet: Ne várj a következő háborúig: az amerikai stratégia

12. fejezet: Selyemút a 21. században

Negyedik rész: Fúziók kora

13. fejezet: Fúziók és hálózatok korában élünk

14. fejezet: Az adat lesz a gazdasági szféra új nyersanyaga

15. fejezet: A személyes élmény a 21. század új szolgáltatása

16. fejezet: A 21. század a tudás és a kreativitás évszázada

Ötötdik rész: Geotechnológia

17. fejezet: Az új kambriumi pillanat

18. fejezet: Az oktatás jövője, a jövő oktatása

19. fejezet: Szilícium-völgy az egész világ

20. fejezet: Új vállalkozói forradalom: A startup-generáció

Hatodik rész: A 21. század erőközpontja a város

21. fejezet: A hely szelleme – genius loci

22. fejezet: Hálózati csomópontok: Hub-városok

23. fejezet: Élhető és versenyképes városok

24. fejezet: A kreatív városok felemelkedése

Hetedik rész: Geomanifesztó

Köszönetnyilvánítás

Irodalomjegyzék

Jegyzetek és hivatkozásjegyzék

Név- és tárgymutató

Bevezető

A különleges geopillanat

A 2008-ban kezdődő gazdasági válság átrendezte világunkat, új értékrendek, új találkozópontok, új szereplők eddig nem ismert együttműködése alakultak ki, melyek azóta is folyamatosan formálják Földünk képét. Az eddig működő modellek, térképek és receptek már nem funkcionálnak, új megközelítésre van szükségünk, egyre eredetibb megoldások váltak indokolttá. Különleges geopillanatban élünk. Olyan században, melyben a tudásnak és a kreativitásnak van a legnagyobb szerepe, és ahol új értékrend van kialakulóban.

A 21. század szakít a hagyományos földrajzi térképekkel, ezért újra kell rajzolni őket e soha nem látott lehetőségek és nem tapasztalt kihívások évtizedeiben. A gyorsuló technológiai fejlődés eredményeiről szinte naponta kapunk híreket. 2016 elején igazolták először a gravitációs hullámok létét, és a mesterséges intelligencia fejlesztésében is sikerült mérföldkőnek tekinthető áttörést elérni, amikor a Google fejlesztői által életre hívott AlphaGo először győzte le az embert a világ egyik legbonyolultabb játékaként számon tartott, mintegy 10¹⁷⁰ lehetséges játszmát magában foglaló kínai eredetű játékban, a góban. Biztató eredmények születnek a fúziós energia előállítása terén is, egyes vélemények szerint pedig már a technológiai szingularitás sincs messze. Az új technológiákon alapuló 24/7 órás globális gazdaságnak köszönhetően a tehetség a távolságokat áthidalva tör utat magának. Azonban nemcsak az egyének (gazdasági és egyéb) mobilitása nőtt az internet, a modern tömegközlekedés és az új iparágak megjelenésével, hanem a nemzeteké, a közösségeké és az országoké is. Ahogyan ma egy kínai közgazdász, egy amerikai geográfus és egy magyar mérnök könnyedén közös vállalkozásba kezdhet, úgy kapcsolódhatnak össze a több ezer kilométer távolságban fekvő országok is közös érdekek, gazdasági, politikai együttműködések mentén. Mindeközben a klímaváltozás, illetve annak +2 °C-on belül tartása, az emberiség életfeltételeit fenyegető környezetpusztítás, az ezek következményeihez való alkalmazkodás, a növekvő gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági válságok, a nemzetközi konfliktusok, migráció – a lista még hosszan folytatható – együttesen soha nem látott kihívások elé állítják az emberiséget. E folyamatokat térben szemlélve azt láthatjuk, hogy a gazdasági erővonalak a korábbi centrumokról a perifériákra húzódnak, így a múlt határvidékeiből alakulhatnak ki a jövő központjai. Ezáltal az egypólusú világ is többpólusúvá alakul, miközben a globális stratégiákat felváltják a regionális együttműködések.

Térben és időben egy különleges „geopillanat" részesei vagyunk: ahol a globális tér fragmentálódik, ahol a tudás, a kreativitás és a jól képzett munkaerő válik a legfontosabb értékké, s ahol a régi perifériákon elhelyezkedő, tudásintenzív gazdasággal rendelkező országok lehetnek az új igazodási pontok. Mindenki azt kutatja a maga szakterületén, hogy kik lesznek ennek a korszaknak a nyertes nemzetei, közösségei, vezetői és hatalmai. A nagyok vagy a kicsik? Az erősek vagy a gyorsak? A centrumok vagy a perifériák? A 21. század felfedezőinek és geostratégáinak feladata, hogy e páratlan lehetőségekkel és globális léptékű környezeti, társadalmi, gazdasági kihívásokkal teli, folyamatosan változó korszakhoz útmutatást adjanak.

Ehhez új térképekre van szükség, amelyek nem nélkülözik a régiek bölcsességét és eszközeit, de kiegészítik őket a ma tudásával. A 21. század felfedezőinek ugyanis már nem a Sarkcsillag elhelyezkedését kell ismerniük a tájékozódáshoz, hanem pl. az innovációs klaszterekét, a világ legjobb egyetemeit, a legújabb technológiai vívmányokat, illetve ezek térbeli kapcsolódási pontjait, hálózatait. Ezek a térképek pedig már nemcsak a tájékozódásban segítenek, hanem abban is, hogy érvényesülni tudjunk egyéni, országos, regionális vagy akár globális szinten.

Ehhez mindenekelőtt újfajta látásmódra, átfogó tudásra, egyedi ötletre és kreativitásra van szükségünk. Az újszerű tudás megteremtéséhez először meg kell ismernünk a minket körülvevő világot.

Fúziók korában élünk, a hálózatok világában, együtt dolgozunk közgazdászokkal, szociológusokkal, geográfusokkal, mérnökökkel, mert minél több oldalról közelítünk meg egy-egy kihívást, annál könnyebben találhatunk rá választ és valós megoldást.

Ebben a könyvben vezető stratégiai gondolkodók elemzései, gondolatai, jövőképei, szakmai tanulmányaiknak és mémjeiknek közös metszete rajzolódik ki, stratégiai műhelymunkák eredményei, érdekes könyvek vezérgondolatai és a legújabb trendek értelmezései találkoznak, mert hiszem, hogy a világra nyitott, hétköznapi emberként és hivatásszerűen a világ feltérképezésével és megértésével foglalkozó szakemberként egyaránt szükségünk van a geográfiára. Ha a földrajzot egy mondattal szeretnénk definiálni, akkor azt mondhatjuk, a földrajz nem más, mint a világunk megismerésének eszköze. Ez egy útikönyv ebben a különleges geopillanatban, amelyhez igyekszem térképet és iránytűt is adni az olvasó kezébe.

Vitorlát fel – Navigare necesse est!

Csizmadia Norbert

1. fejezet

Miért fontos a földrajz

a globalizálódó világban?

A globalizáció nem csupán korunk jellemzője, hanem a történelem nagyobb távlatában érvényesülő folyamata. Már az ókori Római Birodalmat is vitathatatlanul globalizációs konstrukciónak tekinthetjük, hiszen az akkor ismert világ nagy részét egyesítette. A globalizációhoz vezető forradalmi lépések voltak a nagy földrajzi felfedezések Amerika felfedezésétől Magellán Föld körüli utazásáig, majd jóval később az egyes kontinensek addig ismeretlen belső területeinek feltárására irányuló expedíciók egészen a 19. századig. A globalizáció egyértelmű mérföldkövei voltak a 19. században a világ nagy részére kiterjedő gyarmatbirodalmak, melyek közül a legnagyobb, a Brit Birodalom 1922-es fénykorában a világ területének 22%-át, lakosságának 20%-át foglalta egységes igazgatási és gazdasági rendszerbe. Bár a nagy birodalmak felbomlottak – talán az USA és Oroszország tekintető közülük csak kivételnek –, az egységesülés korábban elképzelhetetlen mértékben felgyorsult és kiteljesedett.

Napjainkra a globalizációs folyamatok hatására az emberi társadalom, és vele együtt a gazdaság működése gyökeresen átalakult. A globális gazdaság integrálódása és hálózatosodása évtizedről évtizedre gyorsuló ütemben megy végbe. A gazdasághoz kapcsolódó korlátok lebontása, a szabványok világszintű egységesítése és a fogyasztási szokások globális homogenizálódása következtében olyan globális gazdaság születik, amely egyre inkább szervesebb egészet alkot és egységként viselkedik. Ezt az egységesülést az is jól szemlélteti, hogy a nagy pénzintézetek Hongkongtól New Yorkig, Londontól Buenos Airesig a világgazdaság minden globális központjában kirendeltséget tartanak fenn, és a tőke szabadon áramlik a világ különböző régiói között. Érthető tehát, hogy a gazdaság és a társadalom szerveződésében a földrajzi tér szerepe is gyökeresen átalakult. A földrajzi elhelyezkedés és a fizikai távolságok korábbi jelentősége eltűnni látszik. A szállítási költségek csökkenése és a fizikai téren átívelő technológiák nyomán a távolságok lerövidülnek, ám egyúttal a tér be is „sűrűsödik".

A földrajz vége? – O’Briennek nem lett igaza

Egy brit közgazdász, Richard O’Brien a ’90-es évek elején a nemzetközi pénzügyi rendszert elemző könyvét Globális pénzügyi integráció: a földrajz halála címmel jelentette meg,[1] és rögtön ama vita központi figurájává vált, mely a tér globalizált világunkban betöltött szerepéről folyik. O’Brien érvelése szerint már könyve megírásakor is naponta több tízmilliárd dollár forgott a nemzetközi pénzpiacokon, a modern informatikának köszönhetően pedig másodpercek alatt lehetett ugyancsak dollártízmilliárdokat eljuttatni a Föld egyik sarkából a másikba. – Nincs messze tehát az a jövő – jósolta akkoriban O’Brien –, mikor „a gazdasági fejlődés szempontjából a földrajzi elhelyezkedés már nem számít tényezőnek".

Nos, ma már biztosan állíthatjuk, hogy O’Briennek – aki idővel jövőkutatóvá vált, utóbb pedig a zenészi pályát választotta – nem lett igaza. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az elmúlt évtizedben a szakmai-tudományos és a gazdaságpolitikai diskurzusban a világ globális átrendeződésével összefüggésben éppen hogy felértékelődött a területi elhelyezkedés. A világ globális gazdasági-társadalmi kérdéseit boncolgató legnagyobb hatású gondolkodók sora foglalkozik a térbeliség és a helyek, ezek közül is kiemelten a városok szerepének erősödésével. Richard Florida a modelljében a gazdasági prosperitás forrásának tekintett kreatív osztály felemelkedéséhez esszenciálisnak látja a helyek, azon belül a városok szerepét. Edward L. Glaeser, a Harvard Egyetem közgazdász professzora egyenesen a városok (gazdasági) diadaláról írta egyik fő művét.[2] Ugyanakkor érdemes arra is figyelnünk, hogy a geopolitikai guru, Robert D. Kaplan a globális folyamatokban a területiség meghatározó szerepének elismerését emeli a fókuszba a The Revenge of Geography című kötettel, amit O’Briennek adott válaszként is olvashatunk.

Ma azt tapasztaljuk, hogy különféle társadalomtudományi szakterületeken felértékelődik a világ és a kisebb régiók földrajzának kutatása. A 2008-ban közgazdasági Nobel-díjjal elismert Paul Krugman által leírt új gazdaságföldrajz a növekedés térbeli egyensúlyi modelljét állította fel, és visszaemelte a földrajzi gondolkodást a közgazdaságtani gondolkodás fősodrába.

Mi is zajlik voltaképpen a globális gazdasági térben?

A globalizáció folyamatában a szállítási költségek csökkennek, az egymástól távoli területek összekapcsolódnak, és a globális termelés térbeli rendszerei átszövik a Földet. A tudásalapú gazdaságban elsőre úgy tűnik, hogy az információ „fittyet hányva" a fizikai térre képes a Föld szinte bármely pontjára azonnal eljutni a digitális technológiák szakadatlan fejlődése révén. Mégis szembetűnő, hogy a gazdaságban egyúttal erős területi koncentrációs tendenciák érvényesülnek: rendkívüli módon felértékelődik a városok szerepe, és felerősödik az úgynevezett agglomerációs hatás jelentősége. Miközben azonban a termékpiacok jelentős része globális léptéket ölt, az „input piacok" – mindenekelőtt a munkaerő és a technológia – nagyon is helyhez kötötten működnek.

A globalizáció nemcsak egységesíti a világot, hanem meg is osztja. A termelés hálózatai az egész Földet átszövik, ugyanakkor a gazdaság centrumtérségeire egészen más típusú tevékenységek jellemzők, mint a Föld kevésbé fejlett, periférikus területeire. A különbség elsősorban a hozzáadott értékkel ragadható meg. A fejlett gazdaságok magas bérköltségét ugyanis kizárólag a folyamatos újítás és innováció – az új termékek monopolhelyzete – tudja biztosítani, míg a tömegtermelést alacsonyabb termelési és bérköltséggel dolgozó, kevésbé fejlett régiókba lehet telepíteni. (1. ábra)

1. ábra. A legjelentősebb kikötők és nagyvárosok elhelyezkedése a világon

Forrás: Nicholas Rapp, upplychainbeyond.com, http://supplychainbeyond.com/6-maps-explain-global-supply-chain/ (2016.04.27.)

A globalizáció főbb következményeit a gazdaság térbeliségét illetően az alábbiak szerint összegezhetjük: a főbb globalizációs folyamatok, az infokommunikáció elterjedése és a dereguláció térnyerése következtében napjainkban kettős térbeli folyamat figyelhető meg: a gazdasági tevékenységek földrajzi szétterjedésével párhuzamosan megerősödtek a lokális tendenciák is. Másképpen, a térbeli koncentrálódás gazdasági szerepe felértékelődött, miközben távoli üzleti partnerek között is megerősödhetnek a tartós kapcsolatok. A globális iparágak vállalatai a termékpiacokat, értékesítést tekintve országcsoportokban terveznek, míg az inputpiacokat és a termelést szervezve szubnacionális régiókban, általában városokban és vonzáskörzetükben gondolkoznak. A globálisan versenyző cégek felismerték, hogy versenyelőnyeik forrásai térben koncentrálódnak, ezért helyben kell lépniük ezen előnyök megerősítésére.

Ez az iparági verseny vonta maga után a régiók, területi egységek gazdasági szerepének felértékelődését, ami egyrészt a régiók közötti rivalizálásban, a speciális jellemzőkkel bíró városversenyben is tetten érhető, másrészt a térbeli koncentrálódásból eredő agglomerációs előnyök (lényegében a térbeli külső méretgazdaságosság) fokozott üzleti kiaknázásában. A fenti folyamatok következtében bizonyosan újra kell értékelni a közgazdaság-tudomány több kiinduló hipotézisét, így a területi verseny jelenségét, a hozzá szorosan kötődő gazdasági növekedés és fejlődés értelmezését, valamint az új kihívásokra adott gazdaságpolitikai és fejlesztési elképzeléseket is.

AZ ÚJ GAZDASÁGFÖLDRAJZ ÉS A RÉGIÓK

KÖZÖTTI VERSENY

A Nobel-díjas Paul Krugman[3] „új gazdaságföldrajz"-elmélete szerint térben kiterjesztve adható meg az új feltételeket is leíró általános egyensúlyelmélet. A fajlagos szállítási költségek mérséklődése, a méretgazdaságosság felértékelődése, a globális iparágakban a növekvő mérethozadék szerepe, a monopolisztikus (és oligopolisztikus) térbeli verseny, illetve az agglomerációs extern hatások írják le az új feltételek között működő gazdaságot. Az új gazdaságföldrajz szerint ezen hatásokból adódnak a térbeli koncentrálódáshoz vezető centripetális, illetve a térbeli szóródást előidéző centrifugális erők, így a két ellentétes erőhatás következtében térbeli egyensúly alakul ki. Az elméletből következik a térbeli koncentráció, vagyis a nagyvárosi gazdaságok felértékelődése, amelyek a globális gazdaság csomópontjaiként működnek.

Az országok és térségek közötti verseny vizsgálata napjainkban a közgazdaság- és regionális tudomány egyik kiemelt kérdéskörévé vált, élénk vitákat generálva. Paul Krugman korábbi[4] közismert véleményében vitatta, hogy az országok (és így térségek) között a vállalati szektoréhoz hasonlítható verseny lenne (például egy ország érvényesülése nem szükségszerűen jár együtt a versenytárs országok háttérbe szorulásával), mi több, a versenyképesség fogalmának kezdeti használatát is veszélyesnek tartotta, mivel a komparatív előnyök szerint kialakuló nemzetközi munkamegosztásban mindegyik ország nyertes lesz, mindenhol javul az életszínvonal. Mindegyik térség gazdasága automatikusan növekedni fog, ha relatív előnyeik alapján szakosodnak. Michael E. Porter szerint ezzel szemben a régiók közötti versenyben nem a relatív (komparatív) előnyök érvényesülnek, hanem az iparági versenyhez hasonlóan itt is a kompetitív, vagyis az abszolút előnyök váltak fontossá. Porter szerint a területi versenyben „a versenyképesség a termelékenységtől, vagyis attól függ, hogy hogyan hasznosul helyben a tőke, az emberi és a természeti erőforrások. A termelékenység határozza meg a fenntartható életszínvonalat".[5] Ebből következően a gazdasági növekedés nem automatikus. A térségek közötti versenyben lesznek nyertesek és vesztesek is, ezért a gazdaságfejlesztésben a stratégiai tervezésen alapuló programokat kell ösztönözni. (Porter meglátása szerint ugyanis a klaszteralapú szerveződések képesek a globális versenyben helyt állni.)

A regionális gazdaságtanban, gazdaságföldrajzban ma már elfogadottnak tűnik, hogy verseny van a régiók között, de ennek jellemzői eltérnek mind a vállalatok, mind az országok közötti versenytől. Capello Roberta megfogalmazásában: „a régiók inkább abszolút, nem pedig komparatív előnyök alapján versenyeznek".[6] A régiók közötti verseny következményei hasonlítanak az országok közötti verseny eredményéhez: például a sikeresen versenyző régiókban nőnek a jövedelmek, javul az életszínvonal és a foglalkoztatás, valamint új beruházások jelennek meg, illetve a tehetséges és kreatív fiatalok, üzletemberek odaköltöznek.[7]

Hol terem a tudás? – Helyek a tudástermelésben

A világgazdaság új fejlődési szakaszba lépett – a sikeres gazdasági növekedés legfontosabb feltétele az innováció, a tudás és a kreativitás[8]. Az egyes országoknak ezért olyan stratégiát kell létrehozniuk, amellyel át tudják terelni gazdaságukat a tudás és az innováció vezérelte fejlődés útjára. Akik ezt a lépést nem teszik meg, lemaradnak a nemzetközi versenyben, és a fejlődés perifériájára szorulnak, ami együtt jár az állandósult alacsony életszínvonallal. A tudás- és innovációalapú fejlődés főszereplői a rugalmas, nyitott, és a termékfejlesztés élvonalában elhelyezkedő kreatív kisvállalkozások. Fontos állami feladattá vált ezért e cégek üzleti környezetének jelentős javítása.

Szoros összefüggés mutatható ki egy település, egy térség és egy ország kreativitási szintje és gazdasági fejlettsége között. Azok az országok, amelyek értik a környezetben lejátszódó változásokat, és azokat lehetőségként élik meg, befektetnek a tudásba, az innovációba. Azok az országok, amelyek nem képesek tudást termelni, kénytelenek lesznek azt megvásárolni. A tudás pedig egyre drágább. A szakirodalomban mára konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy az innováció ideális közege a nagyvárosi, interakciókkal sűrűn átszőtt tér, ahol a sokszínű, kreatív munkaerő összpontosul, és ahol a kreativitás kibontakozását különböző típusú tevékenységek, különböző profilú, de egymást kiegészítő vagy éppen ösztönző és megtermékenyítő cégek jelenléte biztosítja. A tudásgazdaság térhódítása azonban a földrajz szerepét illetően kétértelmű fejleményeket hozott magával.

2. ábra. A 21. század innovációs terei

Forrás: Visually, http://visual.ly/measuring-global-innovation-patents-filed-and-granted

Edward L. Glaeser A város diadala című munkájában az internet és az információs technológia (IT) kibontakozásával (és gyakran túlértékelésével) szemben nyomatékosítja a személyes találkozások fontosságát, és számos kutatásra hivatkozik, amelyek kimutatták, hogy a kizárólag elektronikus úton szerveződő és kapcsolatot tartó csoportok hamarabb felbomlanak, mint a személyes találkozásokkal megerősített szerveződések. Az IT-eszközökön keresztül zajló kommunikáció szerepe ezért sokkal inkább a személyes találkozások elmélyítése és hatékonyságának fokozása, nem pedig azok kiváltása. A személyes kapcsolatok mélyebb bizalomhoz, nagyobb megbecsüléshez és hatékonyabb együttműködéshez vezetnek.

A szabadalmak kapcsán a földrajzi közelség szintén jelentős tényező, kimutatták ugyanis, hogy a szabadalmi hivatkozások tekintetében egy-egy adott metropolisztérségben belül az egymásra hivatkozó, egymást idéző szabadalmak száma kétszer gyakoribb.

Az információs technológia és társadalom korában, ellentétben a korábban előrevetített víziókkal, a földrajzi tér jelentősége nem tűnt el, az új ötletek és a tudás keletkezése, annak körülményei földrajzilag továbbra meghatározottak, a földrajzi tér (a fejlesztési szereplők földrajzi konfigurációja) továbbra is jelentős hatással van az innovációra és a termelékenységre.[9] (2. ábra)

Csupán tudásunk egy része, az úgynevezett digitalizálható tudás áramoltatható az információs technológiák segítségével globálisan. Van azonban a tudásnak egy mélyebb dimenziója, amely csak személyes, szemtől szembeni interakciókkal, kapcsolatokkal adható tovább, sőt jellemző módon csak így jön létre, és termelődik újra. Ezt a fajta tudást Polányi Mihály nyomán világszerte a belefoglalt tudás (avagy tacit knowledge) néven ismerik, és ebben kondenzálódnak az innováció, a termeléstechnológiák és a sikeres gazdasági működés valódi titkai. A tudás által meghatározott gazdaság korában tehát értelemszerűen az emberi találkozások sűrűsödési pontjainak tekinthető nagyvárosokban, azoknak is sokszínű központjaiban jelentkezik legnagyobb intenzitással a tudástermelés és az innováció, ahol a különféle tevékenységek és a sokszínűség maga is koncentrálódik. Igaz ez akkor is, ha a városi koncentrálódás és az agglomerálódás nemcsak pozitív, de negatív hatásokkal is jár, amilyenek a környezeti és a társadalmi feszültségek halmozódása, a termelési és bérköltségek drámai növekedése stb.

A földrajz felértékelődése nyomon követhető az Európai Uniós kohéziós politikájának változásában is. A 2009-ben született Barca-jelentés hatására a 2014–2020-as programidőszakban előtérbe kerültek a helyalapú fejlesztések.[10] Az Unió 2012 óta egységes alapdokumentumában, a Lisszaboni Szerződésben új célként megjelent a területi kohézió, ami a korábbi gazdasági és társadalmi kohézió prioritásain túl immár a földrajzi tér mélyebb megértésére és a térbeli szerveződés befolyásolására irányul. Ezek az adott térség sajátosságaira szabott, terület alapú stratégiát követő és térben összehangolt fejlesztéseket valósítanak meg. A helyalapú szemlélet térnyerése tetten érhető abban is, hogy az új programok bevezették a rugalmas földrajz (flexible geography) elvét. A tér és a helyek tehát mind fontosabbá válnak a kohéziós politikában, bár ezek nem szükségszerűen egyeznek meg az államok és régiók adminisztratív határaival kijelölt területegységekkel.

A földrajz fogságában – Változó és instabil világ

A globalizáció szinte mindnyájunkat elért. Ha globális vállalatnál dolgozunk különböző nemzetiségű kollégák körében, vagy a Távol-Keleten termelt élelmiszert fogyasztunk, esetleg hiteltörlesztésünk kamatai a nemzetközi pénzügyi erőegyensúly változásai miatt változnak, akkor azt tapasztaljuk, hogy személyes életünkre is közvetlenül befolyással vannak a globális összefüggések. Gazdasági, társadalmi, demográfiai és immár klimatikus értelemben is változékony, instabil világban élünk.

A változások szoros kapcsolatban állnak a technológia fejlődésével, és mindinkább globális léptéket öltenek. Ezért beszélhetünk a máról mint kivételesen bizonytalan időszakról, és ezért válnak egyre jelentősebbé a geopolitikai elemzések. Tim Marshall brit külpolitikai újságíró e kérdéskörről írt könyvet The Prisoners of Geography (A földrajz rabjai) címmel. Marshall, aki az elmúlt 25 évben munkája során közvetlenül jelen volt számos nagy geopolitikai esemény helyszínén akár a Balkánon, akár Afganisztánban vagy Szíriában, tapasztalatai alapján az események mögött húzódó tényezőkre, ezen belül is a földrajzi szempontokra hívja fel a figyelmet.

Véleménye szerint az országok vezetőinek döntéseit sokkal jobban befolyásolják a földrajzi tényezők, mint azt elsőre gondolnánk. Ez éppúgy igaz volt az ókori Athénra, Perzsiára vagy Babilóniára, mint ahogy igaz minden egyes vezető döntésére, aki valaha olyan területet keresett, ahol megvédheti törzsét.

Ma, a technológia korában, mikor a mentális és fizikai terek jelentette akadályok leküzdése egyre könnyebb, hajlamosak vagyunk elfelejteni a földrajzi tényezők jelentőségét, azonban bizonyos értelemben éppen ellentétes folyamatoknak lehetünk tanúi: a földrajzi tényezők egyre meghatározóbbakká válnak a nemzetközi kapcsolatokban és a politikai viták terén is. Azok a földrajzi törvényszerűségek, melyeket Hannibál, Szun-Ce vagy Nagy Sándor is ismertek már, mind a mai napig érvényesek. A geopolitikai folyamatok minden államra hatással vannak, háborúban és békében egyaránt.

A földrajz bosszúja – Geopolitika és új világrend

Robert D. Kaplan – a Startfor korábbi geopolitikai elemzője és többek között a The Reverenge of Geography (A földrajz bosszúja) című könyv szerzője – szerint a világ, azon belül is a geopolitikai, külpolitika konfliktusok mozgatórugóinak megértéséhez is a földrajzhoz kell fordulnunk. Nagysikerű könyvében arra világít rá, miért helytelen hozzáállás a nyugati elit részéről, hogy a földrajzi tényezők emberi társadalmakra, a történelem menetére gyakorolt hatását idejétmúltnak tekinti, alábecsüli, és nem használja fel a konfliktusok megértéséhez és megoldásához. Szerinte a földrajzi tényezők hatalmáról megfeledkezhetünk, de attól azok még nem szűnnek meg. Még a technológiai fejlődés sem képes erre, bár sokan úgy hitték. A technológiai fejlődés ugyanis nem hogy nem hozta el „a földrajz halálát", hanem még fel is értékelte a területi szempontokat. Nincs ez másképp a nemzetközi kapcsolatok, a külpolitika világában sem. Miközben a Nyugat a nemzetközi kapcsolatokra kizárólag törvények és nemzetközi egyezmények rendszereként tekint, addig a világ nagyobbik része sivatagokban, hegységekben, kikötőkben és édesvízben gondolkodik, és tűnjék ez bármennyire idejétmúltnak, a területnek és a vele járó vérségi köteléknek központi szerepe van abban, hogy (milyen) emberek vagyunk.

Sokan fogadták értetlenséggel, amikor Kaplan a Time magazin 2014. március 20-i számában elméletét korunk világpolitikai összefüggésrendszerébe helyezte, és a földrajzi szempontok figyelembevételével megpróbálta felvázolni a várható folyamatokat. Ám még nagyobb meglepődés fogadta, amikor Vlagyimir Putyin – pontosan a fentiek figyelembe vételével – 2014 elején elfoglalta a Krím-félszigetet. Oroszország kihasználta, hogy Európát az elhúzódó gazdasági válság és a belső ellentétek meggyengítették, és ukrajnai befolyásának fenntartása érdekében, „a földrajz kártyáját többszörösen is kijátszva annektálta a félszigetet, majd (közvetett eszközökkel) Kelet-Ukrajna jelentős orosz kisebbség által lakott területeire is benyomult, amelyek „véletlenül összeköttetést jelentenek Oroszország és a Krím-félsziget között.

3. ábra. Konfliktusok a Földön

Forrás: Limes Geopolitica – www.limesonline.com

A közel-keleti problémák egy jelentős részének forrása szintén földrajzilag leképezhető küzdelem az iráni fennsíkon élő siíták és az Arab-félszigetet benépesítő szunniták között. A kelet-szaúdi, bahreini (nyugat-iraki és nyugat-szíriai) politikai elnyomást ez a szaúdi–iráni ellentét tüzeli. Amikor Irán az atombomba technológiai és tudományos alapjainak megteremtésén kezdett dolgozni, Izrael de facto szövetségbe került Szaúd-Arábiával. Izrael ma attól tart, hogy egy esetleges összecsapás a zéró összegű játszmákra jellemző következményekkel járna, és bár egymaga is jelentős haderőt képvisel, egy Irán elleni egyoldalú katonai fellépés meghaladja a képességeit.

Az Egyesült Államok számára a 21. században a legfontosabb terület Ázsia, amely a 21. század kezdetéhez képest sokkal instabilabbá vált, szintén földrajzi okok miatt. Kelet-Ázsia országai a 20. század végére stabilizálódtak, sokan közülük stabil intézményrendszert, sikeres és virágzó, világszinten is élenjáró gazdaságot építettek fel, amely lehetővé tette, és sok szempontból ki is kényszerítette, hogy kifelé nyissanak. A katonai ambíciók felerősödése már a kilencvenes években megkezdődött; 1990 óta 15-ről 41%-ra nőtt Ázsia részesedése a globális katonai importból, a globális katonai kiadásokból való részesedése pedig 11-ről 20%-ra emelkedett. A legtöbb konfliktus a földgázban és kőolajban gazdag, stratégiai elhelyezkedésű Kelet-kínai- és Dél-kínai-tengeren lévő szigetek miatt lángolt fel.

Bár ezeket a vitákat gyakran helyezik a faji-nemzetiségi alapú nacionalizmus kontextusába, alapvetően nem erkölcsi vagy ideológiai alapúak, hanem a területekről szólnak. A kínai–japán nézeteltérések vagy sok, Kína és Vietnam, valamint a Fülöp-szigetek között jellemző konfliktus annyira komplex, hogy bár elvileg megoldható lenne tárgyalások révén, inkább a kínai és amerikai tengerészet és légierő közötti erőegyensúly tartja majd kordában őket. A csendes-óceáni térségben állomásozó hadihajók a korábbi évszázadok konfliktusokkal terhelt Európájáéhoz hasonló térképeket rajzolnak ki. Habár klasszikus háború kitörése nem valószínűsíthető, Kelet- és Délkelet-Ázsia egyre nyugtalanabb és összetettebb világrendet alakít ki, amelyet a területi viták, a természeti erőforrásokért és a kereskedelmi utak feletti befolyásért folyó küzdelem jellemez.

A Himalája hatalmas hegyvonulatai miatt India és Kína egymáshoz közel, mégis viszonylag békében élhette életét. Az elmúlt 50 évben azonban a távolságok csökkenése stratégiai versenytársakká tette őket az Indiai-óceánon és a Dél-kínai-tengeren is. A hindu nacionalista Narendra Modi megválasztásával az indiai külpolitika agresszívabbá válhat, főleg Japánnal és Kínával szemben. Kína várhatóan erősebb és rezsimközpontú nacionalizmussal válaszol majd a gazdasági nehézségekre, a tengeri területekkel kapcsolatos vitákra, valamint az erősödő belső, etnikai alapú konfliktusokra. Kérdés, hogy a Kína lakosságának 90%-át kitevő, az ország prosperáló részein élő han kínai etnikum meddig tudja kontrollálni a távoli, gazdasági és társadalmi elégedetlenséggel jellemezhető kisebbségek lakta perifériáikat. A Kína előtt álló legnagyobb egzisztenciális kihívás Kaplan szerint nem a valutájának, hanem a határainak és bizonyos területeinek a kontrollálása.

Kaplan víziója szerint a nyugati módszerek, vagyis a civil társadalom és a jogrend megerősítése és a decentralizáció hatásosak lehetnek ezeknek a konfliktusoknak a megoldásában is, hiszen Európában és Amerikában is beváltak, de csak akkor, ha a földrajzi szempontokat nem hagyjuk figyelmen kívül. Ukrajnában létrejöhet virágzó civil társadalom, de földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan arra is rákényszerül, hogy folyamatosan erős és stabil kapcsolatokat tartson fenn az oroszokkal. Várhatóan az arab világ is stabilizálódni fog előbb-utóbb, de a nyugati erők nem, vagy csak nagy áldozatok árán tudják ráerőltetni modelljüket a komplex és rendkívül népes iszlám társadalmakra. Ezzel párhuzamosan Kelet-Ázsiában sem valószínű háború kitörése, az etnikai nacionalizmussal ugyanakkor meg kell küzdeniük az érintett országoknak. (3. ábra)

Ha van jó hír, akkor az az, hogy a legtöbb újrarajzolt, konfliktusokkal terhelt határvonal államokon belül, és nem államok között húzódik. Emiatt nem várható, hogy a 20. század kataklizmái megismétlődnek. Ugyanakkor a civil társadalom – folytatja Kaplan – csak a földrajzi adottságok figyelembe vételével erősíthető meg, és arra is szükség van, hogy a külpolitika – bár az elveket nem szabad nélkülöznie – a mögötte rejlő elemzés stratégiai tanulságait hidegvérrel, a geográfia középpontba állításával helyezze át a gyakorlatba.

2. fejezet

A földrajz mint a világ

megismerésének eszköze

Eleinte a földrajz a Föld leírását jelentette. Ezt a tartalmat a geográfia szó etimológiája is visszatükrözi, amelyben a gráfia a tudomány leíró eredetére utal. A világ első igazi földrajzkönyvében, a Geógraphika hüpomnématában, vagyis a földrajzi feljegyzésekben Sztrabón, a Krisztus korában élő első geográfus saját utazásai és más földrajzi írók munkái alapján igyekezett leírni a Föld ismert részét. Később a földrajz kinőtt ebből a leíró szerepből; „kimerészkedett" a határterületekre, amelyekbe integrálta a területi szemléletet, és ezzel saját részterületeket hozott létre.

A földrajz a tudományok királynője

A tudás tudományterületek közötti áramlása nem csak egy irányban zajlott, zajlik. A Föld rajzával – vagyis a Földnek és országainak, térségeinek térbeliségével – ma már korántsem csak egy szűk, elkülönült szakembercsoport foglalkozik, vagyis nem csupán azok, akik végzettségük alapján magukat geográfusnak tekintik. Ellenkezőleg, azt tapasztaljuk, hogy a tudományok, főleg társadalomtudományok széles köre fordul – úgy tűnik, szükségszerűen – a földrajzhoz. Ahogyan erre már korábban is utaltunk: a közgazdaságtan és a geográfia határterületén figyelemre méltó intenzitással születnek új gondolatok.

Ennek az az oka, hogy a közgazdaságtani gondolkodás fősodrába benyomulva mindinkább nyilvánvalóvá válik az a központi szerep, melyet a földrajzi adottságok játszanak az országok és összességében a világ gazdasági fejlődésében. Ezek a tudományos fejlemények új diszciplínák születését hozták magukkal.

Vegyük példaként Kína szuperhatalommá válását és gazdasági felemelkedését. Nos, bárhogy is tágítjuk a közgazdaságtan kereteit, látható, hogy a neoklasszikus, de akár a keynesiánus megközelítésen alapuló közgazdaságtan sem tudja ezt megmagyarázni, és még kevésbé képes előre jelezni. És ugyanez