Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

Könyvkettő: A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről
Könyvkettő: A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről
Könyvkettő: A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről
Ebook188 pages12 hours

Könyvkettő: A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről

Rating: 0 out of 5 stars

()

Read preview

About this ebook

„...a könyvet ne tekintsük úgy, mint amelynek a fejlődése már befejeződött, és amin már nincs is mit tökéletesíteni...
azzal mintha nem foglalkozna senki, hogy a könyvet miként lehetne az olvasó számára használhatóbbá tenni...
nagyon is el tudnék képzelni ergonomikusabban megtervezett és könnyebben kézben tartható könyvet is (amelyet nem ejtek el, ha a mobilom után kezdek kotorászni a 6-os villamoson. Ha egyszer vehetünk jobban kézbe illő tollat, akkor talán ez sem képtelenség).”

LanguageMagyar
PublishereClassic
Release dateDec 4, 2017
ISBN9786155381249
Könyvkettő: A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről

Read more from Galántai Zoltán

Related to Könyvkettő

Related ebooks

Reviews for Könyvkettő

Rating: 0 out of 5 stars
0 ratings

0 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    Könyvkettő - Galántai Zoltán

    reader.

    KÖNYVKETTŐ

    Bevezetés helyett: lepkék, üzenetek és élettartamok

    Első rész: a könyv maga

    Tovább a könyvtökéletesítés felé

    A borító túléli

    Az írásmű anyaga és dimenziói

    Az írás felületétől az írás 3.0 felé

    A jövő könyve mint oxymoron

    A Bartleby-gyűjteménytől a tárgykönyvtárig

    A könyvmalom meg a perszonális könyvtár

    Papírmentes iroda? Környezetbarát e-könyv?

    Második rész: e-könyv, e-adat

    (Ne) vásárolj e-könyvet?

    A legújabb másolási forradalom

    A Bábeli könyvtártól az adatbázis-internetig

    Csak itt, csak Önnek?

    Az adatmennyiség története

    Az exemplartól a kronologikus információtárolásig

    A tudományos hivatkozás jövője

    Harmadik rész: írás és olvasás, szöveg és tartalom

    Akadémiai helyesírás helyett szoftver

    Plágium-generáció – és ami utána jön

    Mindörökké plágium?

    Plágium és metaplágium

    Filterezés az egész világ

    A mezopotámiai írnok és a virtuális plakát

    Az anonim véleménynyilvánítás ellen

    Egy végső Wikipédia felé?

    Ha a Wikipédia csak az első lépés

    Túllépni az íráson

    Az írás megmarad, de mi jön utána?

    A hangos olvasástól a matematikáig

    Negyedik rész: játék a formával: a betű és az irodalom

    Játék a betűkkel

    Ábécémérnökség

    Új GUI a matematikának?

    Ha elfogynak a könyvcímek

    A leghosszabb regény

    A szabad verstől az ábécéregényig

    A képpróza nyomában

    Irodalmat és grafikát az utcára ki!

    Az irodalom Google-térképei

    Az album halála és a novelláskötet

    A regény halála az e-book

    Polikróm időben írni

    Ötödik rész: az író és a könyve

    Ki számít írónak?

    Klasszikusnak lenni máshogy

    Az irodalom az életre nevel

    Az író és az emberi elme

    Befogadható művek

    Emlékezni egy jó könyvre

    Mire (lesz) jó az olvasás?

    Az olvasó író

    A (nemzeti) irodalomtörténetek vége?

    A krimi evolúciója – és amire ebből következtethetünk

    A ponyva örök

    A metafikció után

    Az irodalmi szerkesztő felemelkedése – és ami utána jön

    Képlékeny szöveg, kalózkiadvány, kritika

    A mecénás nem biztos, de az olvasó igen

    Cselédlépcső-irodalom és magánkiadás

    A wikikönyvektől a könyvkiadók jövőjéig

    Utószó helyett: könyvinformatika?

    A szerzőről

    Pótlap

    A felhasznált képek forrásai:

    Névmutató

    BEVEZETÉS HELYETT: LEPKÉK, ÜZENETEK ÉS ÉLETTARTAMOK

    avagy az információ-továbbadás problémái.

    David Hume azt vetette fel a 18. században, hogy a lepkéknél a két egymást követő generáció soha sem találkozik, hiszen közéjük „ékelődik a hernyó és a báb állapot" (hogy egy mai demográfus, Herwig Birg megfogalmazását vegyük kölcsön). Vagyis az információátadás itt kizárólag az adott generáció egyszerre, azaz egy időben élő tagjai között lehetséges, és ebből a helyzetből két módszer jelenthet kiutat.

    Az egyik az élettartam olyan mértékű megnövelése, hogy a szülők még éljenek, amikor az utódok kibújnak a bábból; a másik a továbbadandó információ külső, az éppen élő példányoktól függetlenül létező hordozóra való rögzítése. Az első nélkül persze nem lehetséges a második sem, hiszen ha nem tanítják meg rá, akkor az utódok nem lesznek képesek elolvasni az elődök üzenetét. Az pedig más kérdés, hogy hosszú távon minden kommunikációs csatorna megbízhatatlanná válik, mert itt is érvényes a termodinamika második törvénye, és ennek megfelelően „minden üzenet megsemmisül, csak idő és távolság kérdése", állapítja meg John Man angol történész az írás történetéről szóló könyvében. Ezen legfeljebb folyamatos energia-bevitellel lehet segíteni, ami a könyvtáraknak is az egyik nagy problémája az elvesző, ellopott, elkallódott stb. kötetek miatt.

    És valami hasonló történik a szépirodalomban is. Robert Escarpit francia irodalomtörténész Molière-rel példálózik, aki még a múlt század második felében is „élő szerző volt a franciák számára, mivel a nyelv „közös az övével... komédiája előadható... iróniája... érthető. De ez nem mindig lesz így: „ha majd elvész az, ami civilizációnkban közös Molière Franciaországával, vele együtt öregszik és hal meg Molière is. Mint ahogy – kellőképpen hosszú távon – minden irodalmi műnek ez a sorsa. Már csak azért is, mert „elszivárog a kontextus, amelyben az eredeti mű értelmezhető volt: ma még ha olvassuk is Dantétól az Isteni színjátékot, már teljesen más jelentéssel bír számunkra, mint a kortársaknak. Ráadásul az olvasók elvárásai is változhatnak (és változnak is) azzal kapcsolatban, hogy mi számít érdekesnek, vagy éppen mit várhatnak el egy leírástól.

    És kissé kitágítva a bevezető kereteit, ott van az időkapszulák példája is, ahol az emberélethez képest jóval hosszabb távon mintegy elszivároghat maga a jelentés, és néhány ezer év múlva valószínűleg nem fogják megérteni az adott üzenet szövegét sőt nyelvét sem. A következő szinten pedig maga a fizikailag létező üzenet is megsemmisül: egy Jon Lomberg nevű amerikai művész olyan, „mesterséges fosszíliát" tervezett gyémántból a 2000-es évek elején, amellyel a Jupiter Titán nevű holdján egy milliárd év(!) múlva esetleg jelen lévő értelmes lényeknek tudnánk üzenni (ugyanis elképzelhető, hogy addigra a Titán a Nap melegebbé válása miatt lakható lesz). Ennél nagyságrendekkel távolabbi jövőbe már csak azért sem vagyunk képesek semmit előreküldeni, mert ilyen hosszú ideig semmilyen ma ismert anyag nem marad fenn és őrzi meg formáját – és vele együtt az üzenetet.

    Ami egyébként azt is jelenti, hogy az időkapszulákat (illetve általában véve az üzeneteket) két csoportba sorolhatjuk: az egyik esetében a rendelkezésünkre álló társadalomtechnikai rendszerek határozzák meg az „időbeli korlátokat (hogy meddig marad érthető), míg a másiknál a fizika törvényei (hogy meddig marad fenn). Viszont egy kellőképpen hosszú ideig fennmaradó és előrelátóan tervező civilizáció akár olyan megoldásokat is kidolgozhat, amellyel a jelentést nemzedékről nemzedékre adják tovább (miközben elvégzik rajta a szükséges újraértelmezéseket és „fordításokat), és az üzenet még a „mesterséges fosszíliához képest is nagyon sokáig érthető lesz. Kérdés (sőt, több mint kérdés) azonban, hogy milyen mondanivalónk lehetne egy kozmológiai korokkal későbbi civilizáció számára: mi lenne az, amit egyáltalán érdemes lenne tudatni velük az olyan trivialitásokon túl, hogy „itt voltunk. És ez mintha egyben egy harmadik korlátot is jelentene. Azt, hogy meddig van értelme az üzenetküldésnek, illetve meddig értelmezhető a dolog egyáltalán.

    Amivel persze igencsak előre szaladtunk az információtovábbítás történetében, amelyben eddig mindössze két nagy áttörésre került sor – és ezzel vissza is kanyarodhatunk Hume-hoz meg a lepkéihez. A kőkorszakban az átlagéletkor 20 év volt, ezért a nők csupán 5-8 éven keresztül szülhettek. Tehát „a demográfiai feltételek nem kedveztek a szellemi felfedezések generációk közötti továbbadásának", állapítja meg Birg, ugyanis a szülők és gyerekek túlságosan rövid ideig éltek egymás mellett.

    Ezen a ponton azonban, bár élettartamról van szó, a lepkehasonlat kimondottan félrevezető, hiszen az embereknél nem egyszerre tűnik el az egész nemzedék, és így nem is ez jelenti az igazi gondot. Hanem az, hogy aki csupán néhány évig felnőtt, annak nincsen elég ideje nagy mennyiségű információ begyűjtéséhez és feldolgozáshoz, és ezért egyszerűen nincs mit tovább adnia, nem csak a saját, legfeljebb néhány éves gyerekének, de a törzsben élő serdülőknek sem, akiknél alig idősebb. Ezért volt tehát alapvető fontosságú fejlemény, amikor az átlagéletkor 30-35 évre nőtt. Elvégre innentől kezdve öt helyett tizenöt, sőt, akár húsz felnőtt éve volt az embereknek, és ez szinte azonnal elvezetett a fémmegmunkálás, az írás meg az egyéb komplex tevékenységek megjelenéséhez.

    Az AAAS (American Association for the Advancement of Science) 2002-ben azt a kérdést járta körül, hogy miként lehetne egy csillagközi utat megvalósítani, és a felvetések között az is szerepelt, hogy amennyiben sikerülne az emberi életkort 2 – 3 ezer évre növelni, úgy száz, a világűrben töltött év nagyjából annyit számítana, mint most mondjuk az egyetemen töltött évek... Ami persze meglehetősen fantasztikusan hangzik, de azt azért érzékelteti, hogy az egyik alaptényező az átlagéletkor, illetve annak megnövekedése.

    Az írás pedig a második nagy áttörés, amikor a begyűjtött információkat már tőlünk független hordozóra rögzítjük, és ezzel párhuzamosan – megfelelő társadalomtechnikákat kidolgozva – meg tudjuk tanítani a visszafejtését is a következő generációnak. Amihez persze elengedhetetlen, hogy hosszú ideig éljünk és elég időt töltsünk az utódainkkal, de ezen túl az információátadás szempontjából már teljesen mindegy, leszünk-e még nagy- vagy éppen dédnagyszülők is.

    És hogy mi lehet majd a harmadik fázis? Ha az első az „emberi léptékű, a második pedig a „civilizáció léptékű információmennyiségek továbbadásáról szólt, akkor tippelhetünk, hogy most is valamiféle új „technológián (mint amilyen az életkor megnövekedése vagy az írás volt) fog alapulni a dolog. Elképzelhető például, hogy a jövőben nem csupán az ember számára értelmezhető információk tárolása, illetve feldolgozása lesz számítógépesítve, hanem az előállítása is (és horribile dictu lesznek pl. regényíró programjaink). Egy ilyen „harmadik váltás nem mellékesen talán ugyanakkora társadalmi váltást eredményez majd, mint amekkorára a vadászó-gyűjtögetők meg az íráshasználó földművelő-társadalmak között került sor.

    Úgyhogy nagyjából ez az a perspektíva, amelyből kiindulva érdemes aprólékosan körüljárnunk, hogy az előző korszak tudásfokozó eszköze, a könyv és az új korszaké, a számítógép keresztezésével kialakult e-könyv milyen lehetőségeket rejthet magában.

    ELSŐ RÉSZ:

    A KÖNYV MAGA

    „A szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül." (Cicero)

    René Magritte: Az alázatos olvasó (La Lectrice Soumise), 1928

    Tovább a könyvtökéletesítés felé

    Egy svájci dizájner azt vetette fel, hogy az egyes könyvekhez hozzájuk illő könyvjelzőt kellene társítani: Verne Nemo-kapitányos történetéhez például olyat, amely a tengeralattjáró periszkópjára emlékeztet; Robin Hood történetéhez nyíl alakút, és így tovább. Ebből az ötletből kiindulva érdemes feltennünk azt a kérdést, hogy milyen, eddig kihasználatlan lehetőségek vannak még a könyv jelenlegi formájában. Ugyanis miért is gondolnánk azt, hogy a hagyományos papíralapú könyv már „kész van", és nincs mit változtatni rajta? Még ha lezajlott is valamiféle evolúcióra emlékeztető folyamat, amely során kiválasztódott pl. a hozzávetőleg megfelelő könyvméret, az ilyen folyamatok legfeljebb a lokális maximumot érhetik el, a globálist viszont nem, mert nem képesek rövid távú maladaptációra a hosszabb távú siker érdekében.

    Tehát a kihasználatlan lehetőségekre vonatkozóan érdemes azt válaszolnunk, hogy tökéletesíthetjük a már meglévő elemeket is (miként a könyvjelzőre vonatkozó javaslat is teszi). Vagy újabb elemeket adhatunk az eddigiekhez. Például a könyv borítóján szokás a témához (többé-kevésbé) kapcsolódó ábrát vagy (többé-kevésbé) ismert emberek ajánlását szerepeltetni; idézetet a műből; a szerző életrajzát vagy éppen a történet összefoglalóját adni. De már az olyan tartalomleíró címkék, amilyeneket a blogbejegyzésekhez szokás csatolni, nem igazán fordulnak elő – a címkefelhő pedig még annyira sem. Hasonló módosítás lehetne az is, ha az indexben a kulcsszavak, ebből a szempontból a címkefelhőhöz hasonlóan, aszerint lennének kisebbel vagy nagyobbal szedve, hogy mennyire fontosak. És így tovább. A lényeg, hogy a könyvet ne tekintsük úgy,

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1