A munkásőrség: Interjúkönyv

Kiss Dávid – Pap Zsolt

A Munkásőrség

Interjúkönyv

Borító:

A VII. kerületi munkásőrség

zászlóavató ünnepsége, Madách tér, 1957

Fortepan (113157)

Borító- és kötetterv:

Mohammed Nur

Képek és fotók:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára,

Felföldi János, Honvédelmi Minisztérium

Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattára,

Fortepan

Szaklektor:

Izsák Lajos

© Kiss Dávid, Pap Zsolt, 2017

© Athenaeum Kiadó, 2017

ISBN 978 615 5662 53 9

PAP ZSOLT ceglédi származású producer-rendező. 15 éven keresztül a Duna Televízió és a Cegléd TV riportere, majd felelős szerkesztője, főszerkesztője. Számos napi politikai, háttér-, külpolitikai, határon túli és európai uniós műsor alkotója, jelenleg az MTVA kiemelt szerkesztője. Filmjeinek sorában a Munkásőrség sorozat nem előzmények nélküli, korábban az európai biztonságpolitikáról, Argentínáról, Belépési Nyilatkozat címen pedig a kádárista TSZ szervezésről és a Tiszáról is készített filmet.

KISS DÁVID 1979-ben született Budapesten. Tanulmányait a Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskolában, majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar–történelem szakán végezte. Ezt követően az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem kiegészítő szakon szerzett egyetemi képesítést, ugyanott a doktori iskolát is elvégezte. Jelenleg a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa.

Előszó

Szereposztás

Több szempontból sem hagyományos interjúkötetet készítettünk, vállalva ennek előnyeit és hátrányait egyaránt. Köszönhető volt ez annak is, hogy a könyv megírását megelőzte egy, a testület teljes történetét feldolgozó kétrészes, összesen közel egyórás dokumentumfilm elkészítése a Munkásőrség – Egy párthadsereg története címmel. Az interjúanyagnak több mint a fele a film forgatása során keletkezett, Mayer Péterrel, az országos parancsnokság pártbizottságának a titkárával ezt követően külön, a korábbinál jóval terjedelmesebb interjú készült. Markovics Ferenc, a testület felszámolásának a vezetője nem szerepelt a filmben, vele még ennek elkészítése előtt vettük fel a hanganyagot, akárcsak S. S. egykori munkásőrrel. Németh Miklós volt miniszterelnökkel készült egy felvétel a film készítése során, és azelőtt is, így a jelen szöveg e két anyagból készült. A további anyagok a mozgókép elkészítése során kerültek rögzítésre.

Mivel többórányi hanganyag készült, ennek csak egy töredék részét lehetett felhasználni a dokumentumfilmben, szerencsére a Szépmíves Könyvek partner volt e kötet elkészítésében. Még így sem tudtuk az összes interjút megjelentetni, ezek közül is válogatnunk kellett. Mind a film, mind pedig a dokumentumkötet készítése során arra törekedtünk, hogy minél több oldalról mutassuk be a Munkásőrség történetét, így nemcsak volt munkásőröket szólaltattunk meg, hanem egykori politikusokat is, Németh Miklós mellett Pozsgay Imrét például, akik valamilyen módon kapcsolatban voltak a testülettel, illetve olyan katonákat, akik részt vettek a testület felszámolásában. Markovics Ferencen kívül dr. Gruber Nándor, a Pénzügyminisztérium felszámolással foglalkozó megbízottja került bele a kötetbe. A testület volt tagjai közül is sikerült többféle beosztásban lévő személlyel hanganyagot készíteni. Mayer Péter, mivel az országos parancsnokságon volt a pártbizottság titkára, ilyen minőségben részt vett nagyon sok olyan értekezleten, amelyen a testületet érintő leglényegesebb döntéseket hozták, illetve kapcsolatban állt a legfontosabb vezetőkkel. Arató István a Budapest VIII. kerületi, Kajli Béla a X. kerületi egységnek volt a parancsnoka, ez utóbbi helyettese volt Kerezsi László. Utóbbi két személlyel együtt készítettünk interjút, ennek során kiválóan reflektáltak egymás mondandójára. S. S., volt társadalmi munkásőr nem vállalta a teljes nevét, „sima" munkásőrként is érdekes információkkal szolgált a felszámolással kapcsolatban. Ráadásul ő volt az, aki kezdetben már nagyon fiatalon csatlakozott a Munkásőrséghez, nem sokkal annak megalapítása után. Sajnos, több olyan interjúalanyt egyelőre nem sikerült találni, akik a testület alapításánál vagy a kezdeti időszakban jelen voltak. Ebből az következik, hogy a könyv leginkább a testület történetének utolsó részével foglalkozik, de a Munkásőrség történetéről készült összefoglalóban természetesen erről az időszakról is szó esik, hiszen ezen előzmények ismeretében érthetjük meg a tágabb összefüggéseket. A volt ellenzékiekkel is, akik valamilyen kapcsolatban voltak a testülettel a kerekasztal-tárgyalások során, készült interjú a filmhez. Őket azért nem vettük bele a kötetbe, mivel kevesebb információval szolgálhattak a milíciáról, így mondanivalójuk lényegét a dokumentumfilmbe be lehetett építeni. Ugyanakkor törekedtünk arra, hogy inkább számban kevesebb, de mennyiségében bővebb visszaemlékezések kerüljenek papírra.

A jelen interjúk azért sem hétköznapiak, mivel egy dokumentumfilmes és egy történész készítette őket. A kérdések összeállítása tehát különböző szempontok szerint történt, gazdagítva ezzel azokat az ismereteket, amelyeket a visszaemlékezőktől szereztünk. Ugyanakkor egy olyan munkát sikerült létrehoznunk, amely nemcsak a szaktörténészeknek vagy dokumentumfilmeseknek, hanem akár a történelem iránt kevésbé érdeklődők számára is elgondolkodtató és szórakoztató is lehet. A rendszer lényegének iratokból nem, vagy csak kevésbé ismert működési mechanizmusai mellett vicces történeteket, anekdotákat is megismerhet az olvasó, sokszor hasonlókat, mint amelyek szórakoztatásra szánt magazinokban szerepelnek. A hanganyag elkészítésekor igyekeztünk átfogó képet adni egy-egy személyről, hivatását, karrierjét, esetleg családtörténetét, a Munkásőrségbe való belépésének a motivációit is felmérni. Természetesen a legtöbb hangsúlyt a munkásőri tevékenységére, szolgálatára helyeztük. Több olyan információ is bekerült a szövegbe, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a Munkásőrséghez, de más szempontból lényegesek voltak, így benne hagytuk a kötetben.

Az interjúalanyok megtalálása és megszólaltatása több esetben kissé nehezen alakult, különösen a volt munkásőrök körében. Közülük, akik megszólaltak, gyakorlatilag a mai napig büszkék munkásőri tevékenységükre, és vállalják is ezt. Akikkel nem sikerült interjút készíteni, azoknál más a helyzet. A megszólalók ugyanakkor a levéltári források alapján készült történeti munkák megismerését követően könnyebben egyeztek bele film- vagy hanganyag készítésébe. A könyv témája szempontjából fontosabb személyek rövid életrajzi adatai, illetve a szövegben előforduló rövidítések és mozaikszavak a kötet végén szerepelnek. Az interjúalanyok portréit a velük készült beszélgetés elején közöljük.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult e munka elkészüléséhez, és elmondott több olyan információt, amelyeket máshonnan nem sikerült volna feltárni. Továbbá külön köszönetünket fejezzük ki Izsák Lajosnak a lektorálásért, Zinner Tibornak és Vajda Jánosnak az interjúalanyok megtalálásához nyújtott segítségükért, Felföldi Jánosnak a fotódokumentáció elkészítéséért és az egyenruhák bemutatásáért.

A Munkásőrség

szerepe és helye

a magyar

történelemben

Előzmények

A Munkásőrségnek a forradalom leverését követő felállítása nem volt előzmények nélküli, a testület nem kizárólagosan ’56 utáni magyar találmány volt, a hazai mellett külföldi szervezetek is voltak korábban, amelyek mintájául szolgáltak. Mivel a Munkásőrség történetének a szakirodalmi feldolgozása már nagyrészt megtörtént,¹ így nem tekintjük célunknak a testület históriájának részletes bemutatását, csupán vázlatos áttekintését.

A világtörténelemben a reguláris haderők mellett nagyon sok esetben léteztek úgynevezett segédhadak is, amelyek kevésbé jó minőségű fegyverzettel kisebb jelentőségű feladatokat láttak el. A XX. századra a hivatásos haderő mellett megjelentek az úgynevezett milíciák, amelyek tagjai munka mellett igyekeztek ellátni katonai feladataikat. Lényeges ugyanakkor kiemelni, hogy a XX. században, a XIX. századi egyes minták alapján a kialakuló párt/politikai célú szerveződések törekedtek arra, hogy a hivatásos állami haderő mellett saját tagjaikból párthadseregeket szervezzenek, amelyek sok esetben nemcsak a saját rendezvényeiket biztosították, hanem a „saját politikájukat folytatták tovább erőszakos eszközökkel. A párthadseregek „fejlődése új szintet lépett azzal, amikor az említett pártok megragadták a politikai hatalmat, de ennek során a törvények által szabályozott állami erőszakmonopólium felhasználása mellett olyan erőt is alakítottak, vagy a meglévőt alakították át, amelyet a törvények hatálya alól kivonva saját céljaikra használtak fel, sőt adott esetben a saját párton belüli ellenzék letörésére tették mindezt, gondoljunk csak az NSDAP-n (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) belül a Schutzstaffel (SS) által a hasonló SA-ban (Sturmabteilung) végrehajtott tisztogatásra 1934-ben.

Az effajta formációk sok esetben azonos kaptafára szerveződtek és működtek. A párthadseregek virágkora a két világháború közötti időszak volt, különösen Németországban² és Ausztriában.³ De Magyarországon is meg lehet említeni a Tanácsköztársaság idején megalakult különböző karhatalmi szerveket, például Vörös Őrség⁴ vagy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Stromfeld Aurél által szervezett Rendező Gárdáját, vagy épp a különböző szélsőjobboldali szervezeteket, bár nálunk korántsem voltak olyan volumenű utcai összecsapások, mint az említett két országban.⁵

A második világháborút követően az SZDP néven újjáalakuló Szociáldemokrata Párt egyes helyi szervei a korábbi „hagyományokat" felelevenítve szervezték meg az egységeiket, végül központilag is újjáalakították a Rendező Gárdát. A taglétszáma igen gyorsan fejlődött, hiszen 1947-re elérte a húszezer főt, ami akkor jóval több volt, mint a közel tizenhárom ezer főt számláló Magyar Honvédségé. Mivel a Magyar Kommunista Párt nem működhetett legálisan, így gárdát sem szervezhetett a két világháború között, ennek ellenére nyilván szocdem mintára és példára, ha zökkenőkkel tarkítottan is, elkezdte megszervezni a maga rendező gárdáját.⁶

Az SZDP gárdája a világháborút követően spontán szerveződött újjá,⁷ kezdetben nagyrészt a fővárosban és környékén, az úgynevezett Nagy-Budapesten. A vármegyékben később kezdték el intenzívebben szervezni az alakulataikat, nyilvánvalóan a háborút követő rossz kommunikációs és utazási lehetőségek miatt. Az állományt a párt tagjai közül kellett felvenni, katonai kiképzésben is részesítették őket, ami a következőket tartalmazta: alaki, fegyverismeret és fegyverhasználat, szolgálat párthelyiségben és őrszolgálat.⁸ Utóbbiban az az érdekes, hogy az 1947-es békeszerződés kifejezetten tiltotta a haderőn kívüli katonai kiképzést.⁹ A gárda az MKP hasonló szervezetével együttműködve több akcióban is részt vett, többek között az 1947-es választási csalásokban is.¹⁰

Az MKP a másik munkáspárt párthadseregének a mintájára szervezte meg a maga gárdáját, amelynek felállítása nem ment olyan egyszerűen. 1945. május 1-én felbuzdulva Rákosi nem csupán a választások mielőbbi megtartását, hanem egy ötezer fős RG felállítását is kezdeményezte. Kezdetben a volt „spanyolos Keszőcze Endrét, majd a későbbi Munkásőrség első parancsnokát, Halas Lajost bízták meg a gárda szervezésével. Utóbbi 1946-ban vette át a szervezést, tizenötezer fősre becsülte a meglévő létszámot. A „becslés ténye jelentős mértékben alátámasztja a szervezés kaotikus voltát. 1947-re már közel tizennyolcezresre nőtt a létszám.¹¹ Lényeges, hogy ennek a szervezetnek az együttműködését a hadseregével és a rendőrségével is kidolgozták, tagjai csak párttagok lehettek, az MDP szervezetén belül a Központi Szervező Bizottsághoz tartoztak.¹² Ennek a gárdának a struktúrája is először a fővárosban, majd vidéken épült ki.¹³

Más pártoknak is voltak fegyveres formációi a világháborút követően, az ő történetük szakirodalmi feldolgozása idáig nem történt meg. A két munkáspárt gárdája már a kezdetektől együttműködött, a pártokkal együtt 1948-ra őket is összevonták. Ez a folyamat már 1947 novemberétől elkezdődött.¹⁴ Az 1948. június 12-i pártfúziót követően az SZDP tagságával együtt a két párt gárdája is egyesült, ezt követően a volt szocdem gárda átrostálása is elkezdődött. 1949-ben az MDP gárdájának a vidéki részlegeit megszüntették, csak a fővárosi maradt meg, de a következő esztendőben ezt is felszámolták. A gárda feladatait és állományát az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), illetve a Szabadságharcos Szövetség kapta meg.¹⁵ A gárda feloszlatását követően a párthadseregszerepet az ÁVH vette át.

De nemcsak nálunk, hanem más kelet-európai országokban is működtek pártmilíciák a második világháborút követő időszakban, így például az NDK-ban a Die Kampfgruppen der Arbeiterklasse, Csehszlovákiában a Lidová Milicia. Az 1957-ben megalakított Munkásőrség velük ápolta a legszorosabb kapcsolatot a későbbiekben. De működött kommunista pártmilícia Észak-Koreában vagy Kubában is.¹⁶

A forradalom kitörése előtt már felvetődött, hogy partizánokból szervezzenek munkásosztagokat, és azokkal állítsák helyre a rendet, végül október 24-én, a Katonai Bizottság ülésén született döntés erről. Pár nappal később egy katonai stábot telepítettek a Budapesti Pártbizottság épületébe, amely a HM-mel és a Budapesti Hadkiegészítő Parancsnoksággal, továbbá a szovjetekkel együtt kísérletet tett munkásmilíciák felfegyverezésére. Küldtek is a gyárakba fegyvereket, de jelentős számú erőt, amelyet a fegyveres felkelő csoportok ellen be lehetett volna vetni, nem sikerült szervezni. Október 30-án ráadásul a pártházat is bevették a felkelők.¹⁷

A Munkásőrség szervezése

A szovjet intervenciót követően a hatalomra juttatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány egyik első feladata a fegyveres szervek meg-, illetve újjáalakítása volt. Elkezdték felállítani a karhatalmi alakulatokat, ezzel párhuzamosan rendező gárdákat, polgárőrséget, népőrséget szerveztek, amelyek tagjai nagyrészt munkaidőn túl adtak szolgálatot.¹⁸ A Magyar Szocialista Munkáspárt 1956 végén több rendelkezést is kiadott egy milícia felállításával kapcsolatban. Ekkor nagyrészt kétféle elképzelés körvonalazódott, az egyik szerint közigazgatási egységenként, a másik szerint gyárakban kellene kialakítani egy ilyen szervezetet. 1957 januárjában a fővárosban közel kétezer főnyi rendező gárda működött, amelynek a szervezését Halas Lajos irányította.¹⁹

A Munkásőrség megszervezésére 1957. január 29-én az MSZMP IIB (Ideiglenes Intéző Bizottság)²⁰ ülésén került sor. A testület szervezetét közigazgatási és gyári alapon szervezték meg. Az irányító szerv az országos parancsnokság lett, amely a Budapest V. kerület, Arany János utca 25. szám alatt rendezkedett be. Az élére a már említett Halas Lajos került. A fővárosban és a megyékben külön, az országos alá rendelt, úgynevezett területi parancsnokságokat alakítottak ki, amelyek alárendeltségében működtek a helyi parancsnokságok: városi, járási, Budapest kerületi. Egy-egy alsóbb parancsnokág különböző erővel rendelkezhetett az önálló (vagyis közvetlen a területi parancsnokságnak alárendelt) századtól kezdve a közel, akár a 7-8 százados zászlóaljakig. A szakaszokat és a rajokat sokszor különböző településeken vagy gyárakban alakították ki. A nagyobb gyárakban akár többszázadnyi munkásőr is dolgozhatott.²¹

A munkásőröket kezdetben nagyrészt kizárólag a párttagok közül toborozták, előnyt élveztek azok, akik korábban részt vettek például a spanyol polgárháborúban, vagy a tanácsköztársaság idején harcoltak. A megbízhatóságra nagy hangsúlyt fektettek, a megalapítást követően a jelentkezőt két másik munkásőrnek kellett ajánlania. Emellett lényeges volt, hogy az állomány felvételiztetését 1989-ig az MSZMP illetékes pártszervei intézték. A testület felső vezetése hivatásos állományú volt, míg a munkásőri és az alsóbb parancsnoki társadalmi munkában látta el a feladatát. Kezdetben csak kisebb arányban, de voltak polgári állományú beosztottak is. Lényeges, hogy a Munkásőrséggel csak a pártszervek jóváhagyását követően lehetett rendelkezni. Mindebből látható, hogy az MSZMP egy ízig-vérig párthadsereget állított fel, amelyet minden szinten a párt szerveinek rendelt alá, és amely majdnem teljesen pártagokból állt.²² Az állomány kötelessége volt parancsnokai életének mindenáron történő megvédése, felszerelésének a kímélése, az esetleges megmozdulások elfojtása, a katasztrófaelhárítás és a „szocialista tulajdon védelme. A szolgálat ellátása során közhivatalnoknak minősültek. Karszalagjuk felvételével bármikor szolgálatba helyezhették magukat, fegyver- és egyenruha viselési jog és büntetőjogi védelem is megillette őket. „Karhatalmi alkalmazása esetén az igazoltatási, az előállítási és a fegyverhasználati jog is.²³ A fegyverhasználatnak egyébként tág teret szabtak: „Még a figyelmeztető lövések is mellőzhetők, ha a társadalom védelmének az érdeke nem engedi meg az alkalmazásukat, vagy ha a munkásőrt hirtelen és váratlan, az életét fenyegető támadás éri."²⁴

A Munkásőrség a pártállami struktúrába a következőképpen épült be. A testülettel kapcsolatos legfontosabb döntések az MSZMP IIB-ban, majd a helyébe lépő PB-ben születtek meg. A döntéseket a párt apparátusában, a személyi kérdéseket a Párt- és Tömegszervezetek Osztályán, a szakmait az Adminisztratív Osztályon készítették elő, és a végrehajtásukat is ott ellenőrizték. Fontos szerepet töltött be a Honvédelmi Tanács, majd Honvédelmi Bizottság, ahol a későbbiekben a Munkásőrség fegyverzeti, híradós felszereléséről is döntöttek, illetve szabályozták a más fegyveres szervekkel való együttműködését. A testület költségvetését a BM-en belül kezelték.²⁵ A testület létét egy elnöki tanácsi törvényerejű rendelettel és egy kormányhatározattal szabályozták jogilag, utóbbit titkosan kezelték, nem hozták nyilvánosságra.²⁶

A Munkásőrség szervezése igen gyorsan elkezdődött, már februárban megszervezték az országos parancsnokságot és a fontosabb osztályokat. Február 21-én készítettek egy szervezési ütemtervet, eszerint november 1-ig 30 704 főt kellett felvenni a milíciába.²⁷ Mivel a szervezés gyorsan haladt, az ütemtervet módosíthatták, és augusztus elejére „teljesíteni tudták a tervet". Így már nyár elején felvetődött a Munkásőrség berkein belül, hogy fel lehetne emelni az állományát közel negyvenezer fősre, ezáltal abban a 37 járásban is lenne alegység, ahol eddig nem szerveztek.²⁸ Kádár János végül 1957. december 5-én hagyta jóvá a módosításokat, az állomány negyvenezer fősre történő felemelése a következő évtől vette kezdetét.²⁹

A fegyverzettel történő ellátás szovjet segítséggel valósult meg. Nagyrészt második világháborús, az ’50-es években a Magyar Néphadseregnél is rendszeresített technikát kapott a testület, bár az eszközöket a háborút követően, sokszor Magyarországon gyártották. TT maroklőfegyvert, PPS géppisztolyt, Gorjunov géppuskát, DP golyószórót, majd 1958-tól 150 db 45 mm-es páncéltörő ágyút.³⁰ A kiszállított fegyverzetet sokáig a társszervek objektumaiban tárolták, gyakran nem megfelelő körülmények között az amúgy is több esetben rossz hadihasználhatóságú eszközöket.³¹ Kezdetben a hadseregtől kapott szerelőruhákkal, majd a testület számára gyártott egyenruhákkal látták el a milíciát.³²

Lényeges volt a testület kiképzése is, kezdetben a havi nyolc órából karhatalmi, riadó, egészségügyi kiképzést kellett 2-2 órában oktatni. Legfontosabbnak a lő- és az alaki kiképzést tekintették. A fegyverek használatával az állomány kiképzettsége mellett azok rossz minősége miatt is voltak problémák. Így rengeteg baleset történt ebben az időszakban, különösen amiatt, hogy a munkásőrök a pisztolyaikat hazavihették, ahol nem egy esetben a gyermekük is hozzáférhetett. 1957-ben és később is több halálos esemény történt, de nemcsak fegyverbaleset, hanem fegyverrel való visszaélés miatt is. Egy jelentés szerint: „Mind gyakoribbak a munkásőrök magatartásával és fegyverrel való visszaélésével kapcsolatos jelzések. Az elmúlt három nap pl. a következő esetekről kaptunk jelzést: „T. J. a Nárcisz expresoban³³ (sic!) botrányosan viselkedett és lövöldözött, R. J. a Székely kert vendéglőben botrányosan viselkedett, lövöldözött, majd az intézkedő rendőrre is rálőtt, Sz. Gy. a Hungária úti italboltban lelövéssel fenyegette az ott tartózkodókat, H. L. munkásőr ittasan lövöldözött, majd az őt igazoló MSZMP elnökre fogta fegyverét, aki erre a fegyvert használta. Lelőtte. Hasonló eseteket naponta jelentenek. Így a PTO részéről a Munkásőrség Országos Parancsnokságát és pártszerveket utasították arra, hogy többet foglalkozzanak az állománnyal. Halas Lajos már 1957 áprilisában a következőképpen rendelkezett: „A Munkásőrség tagjait igazítsa el, hogy a szórakozóhelyekre ne vigyék magukkal a pisztolyt, mert leittasodás következtében ismét előfordulhat fegyver elkobzás. (sic!)³⁴

Az újonnan alakult párthadsereget az MSZMP már a kezdetektől rendszeresen igénybe vette. Az első megmérettetés március 15-e volt, amelyre fokozottan készült a hatalmát lassacskán megszilárdító kádári hatalom. Operatív bizottságokat hoztak létre, amelyekben szabályozták a fegyveres szervek, a párt és a tanácsi vezetők együttműködését. Igyekeztek minél nagyobb munkásőri erőt felállítani és felfegyverezni, különösen azokon a helyeken, ahol a forradalom alatt nagyobb felkelőcsoportok működtek. Az első fegyverszállítmányt a testület a szovjetektől közvetlenül az ünnep előtt kapta meg. Március 15-re kidolgozták, hogy mely területen mekkora munkásőri gárda legyen készenlétben, járőrözzön, vagy védjen valamilyen objektumot. Az ünnep jelentősebb megmozdulás nélkül telt el, a kádári hatalom saját erőből is fenn tudta tartani a „rendet. Köszönhető volt mindez természetesen annak is, hogy rengetegen, akik a korábbi forradalom vezetői voltak, elhagyták az országot, illetve az ünnep előtt több, a hatalom számára megbízhatatlannak vélt személyt „preventív őrizetbe vettek. A „Márciusban Újra Kezdjük"-ből, a MÚK-ból nem lett jóformán semmi.³⁵

A következő ünnep április 4. volt, ezen a Munkásőrségnek csak díszelgő szerep jutott. Lényeges, hogy a hatalom ezt is összekötötte a forradalom leverésével, az ország másodszori, szovjetek által történő felszabadításáról beszéltek. Majd következett a triumphus, a diadalmenet, 1957. március 30-án a fővárosban felvonultattak több munkásőr egységet. A főváros legforgalmasabb útvonalain meneteltek végig munkásmozgalmi dalokat énekelve. S. S. visszaemlékezésében beszél is erről. Mindezt azzal készítették elő, hogy a város több pontján korábban munkásgyűléseket rendeztek, amelyeket részben a testület biztosított. A „nagy menetelés" üres tárakkal történt, a masírozó egységeket civil ruhás rendőr és munkásőr biztosítók kísérték, kiemelve a tömegből azokat is, akik akár csak valamilyen gúnyos megjegyzést is tettek. Mindezzel a hatalom célja a munka ünnepének az előkészítése volt.³⁶

1957. május 1-nek igen lényeges szerepe volt a magyar történelemben, ezen belül a kádári konszolidációban Az első jelentős tömegrendezvény volt az 1956-os forradalmat követően, ráadásul ezen szerepelt először Kádár János nagyobb nyilvánosság előtt. Mindezért igen alaposan elő kellett készíteni kétféle szempontból is. Egyrészről nehogy tiltakozó akciók legyenek, másrészről pedig legyen elég felvonuló a rendezvényen. A korábbiaktól és a későbbiektől is eltérőn nem a hagyományos, tribün előtti felvonulást szerveztek. A kerületi pártszervek a budapestieket a főváros öt pontján gyűjtötték össze, majd a forgalmasabb útvonalakon haladtak végig, három oszlopba összeolvadva érkeztek meg a felvonulási térre. A tribünt a Magyar Ifjúság Útjának (Ma: Andrássy út) torkolatában állították fel. Kádár beszédét követően a főváros több pontján rendezvényeket szerveztek.³⁷

Mindebben az ekkor még szerveződő Munkásőrségnek is kiemelt szerep jutott. Az ünnep előtt gyorsítottak a „toborzási" ütemterven, májusra közel húszezer főt sikerült fegyverbe szólítani. Az ünnep napján már kora reggel a főváros több pontjáról úgynevezett rendező munkásőrcsoportok vonultak végig a Felvonulási térre. Magát a teret négyzethálósan, kettős sorokban oszlopokat alkotva, és a teret így felosztva ügyelték a térre vonuló ünneplőket. Egyes munkásőregységek a felvonuláson is részt vettek, míg másokat a kerületi pártházak őrzésére vezényeltek. Mellettük a társszervek is biztosították a helyszínt. Nemcsak az ünnep biztosítására, hanem még arra is odafigyelt a hatalom, hogy mely személyek képei szerepeljenek a felvonuláson. A hatalom szemszögéből nézve a rendezvény jól sikerült, hiszen közel 150–200 ezer ember vett rajta részt, megtelt a Hősök tere és a Felvonulási tér. A későbbiekben végig arra hivatkoztak, hogy az eseményen 400–500 ezer ünneplő volt, ami nyilvánvaló túlzás, hiszen ennyien be sem fértek az említett helyszínre.³⁸ A testület ezt követően is kapott szerepet az 1957-es esztendőben, hiszen a forradalom egyéves évfordulóján készenlétben tartottak bizonyos egységeket. A katonai helyőrségekben 25–50%-os összetartást rendeltek el, az évforduló előtt próbariadókat tartottak. Október 30-án a Budapesti Pártbizottság épülete előtt tartott megemlékezést is részben a munkásőrök biztosították. Az esemény fő szónoka Marosán György volt. A forradalom utáni időszakban olyan szempontból is jelentős szerepe volt a testületnek, hogy a gyárakban alakult egységek a munkástanácsokra is nyomást tudtak gyakorolni.³⁹

A Munkásőrség 1958 és 1963 között

A forradalmat követő időszakban a Szovjetuniónak lényegessé vált, hogy kis szövetségeseit, így Magyarországot is katonailag minél jobban megerősítse. Mindennek következtében az 1958-as esztendővel induló hároméves tervet még nem, de a második ötéves tervet már jelentős mértékben meghatározták a hadiipari-haditechnikai fejlesztések, továbbá a Magyar Néphadsereg állományának és feladatainak, ezen belül a Munkásőrség feladatainak és állományának további bővítése. A rendszer megszilárdulását nemcsak a gazdasági helyzet stabilizálódása, hanem külpolitikai elszigetelődésének a csökkenése is mutatta, ezzel párhuzamosan a forradalom utáni megtorlások enyhülése is lényeges volt. 1958-ban választásokat tartottak, majd 1961-re befejezték a tsz-ek szervezését.⁴⁰

1957 nyarára sikerült felállítania az MSZMP-nek a maga milíciarendszerű párthadseregét. A harmincezer fős Munkásőrséget ekkorra megfelelő számú fegyverzettel és ruházattal sikerült ellátni. A fluktuáció a személyek nem megfelelő kiválasztásának köszönhetően viszont óriási volt, ugyanakkor a fegyverzet minősége jelentős kívánnivalót hagyott maga után. Nemcsak korszerűsége, elhasználtsága miatt is. De a Munkásőrség ekkori feladatai közé a katasztrófavédelem és egy újabb forradalom leverése tartozott, illetve tartozott volna. Ekkor még nem számoltak azzal, hogy háborús helyzetben is bevessék adott esetben a testületet. Mindezt azért is lényeges kiemelni, mivel az akkori személyi állomány, kiképzettség, fegyverzet nem lett volna megfelelő a háborús viszonyok közötti alkalmazásra, de nem is erre tervezték ekkor a bevethetőségüket, hanem arra, hogy a párt hatalmát megvédjék adott esetben a spontán alakult felkelő csoportok ellen akkor, ha a hivatásos fegyveres szervek állománya erre nem hajlandó. Ennek a feladatnak feltételezhetően eleget vagy részben eleget tudtak volna tenni. Lényeges kiemelni, hogy a tiszti állomány jelentős része a megszűnő karhatalomtól került át a testülethez.⁴¹

1958 elején a leglényegesebb feladat a korábban, az 1957. november 26-án elhatározott állománybővítés volt, ezt 1958 áprilisára nagyrészt sikerült végrehajtani. Viszont 1959 elejére közel harminchétezer fősre csökkent az állomány.⁴² Fontos szempont volt emellett a páncéltörő ágyúkkal való ellátás, ehhez megfelelő kiképzés biztosítása, egységek szervezése. Siralmas volt ugyanakkor a hírhálózat helyzete, kizárólag vezetékes eszközök biztosították ekkor a kapcsolatot. Az R-30-as rádiók rendszeresítése ekkor már a tervek között szerepelt.⁴³

1959-re jelentős mértékben változott a politikai helyzet, így az MSZMP vezető szerveiben felmerült a Munkásőrség állományának a megtisztítása a számukra nem megfelelő elemektől, illetve a beteg emberektől. Létrehozták a Munkásőrségen belül a könnyített szolgálatot, és ötezer fővel megemelték a létszámot. A régiek helyére megbízható személyeket és KISZ-tagokat vettek fel.⁴⁴ A létszám emelése ekkor sem ment könnyen, 1960-ra 43 477 fősre nőtt a testület állománya. A társadalmi állomány mellett a vezetők között is hajtottak végre cseréket, sőt, Halas Lajost 1962 elején a pártapparátusból odavezényelt Papp Árpád váltotta.⁴⁵ Az állománnyal továbbra is voltak problémák, hiszen a rendkívüli események száma jelentős volt, 1958-ban például 16 parancsnokot váltottak le, és 13-at fenyítettek meg. 1958 három hónapjában 74 eset történt, amelyből 17 végződött halállal, 35 alkalommal jogtalan fegyverhasználat, 29 verekedés, lövöldözés, 11 öngyilkossági kísérlet volt, amely során nyolc fő veszítette életét. A későbbiekben sem javult a helyzet, mivel több esetben jelentősebb jogsértésekért nagyon enyhe büntetéseket foganatosítottak, például „szobafogsággal" sújtották az illetőt. 1959-ben például 13 főt adtak át a bíróságnak. Az állami és pártiskolai végzettségűeket nem tartották elegendőnek, ráadásul a katonai ismereteik is hiányosak voltak, így a parancsnoki állománynak éves nyári összevonásokat szerveztek, amelyeken sok esetben az alapismeretek elsajátítását oktatták. Ugyanakkor többször előfordult, hogy a munka mellett többletfeladatokat vállaló munkásőröknek családi és pszichés problémái adódtak.⁴⁶

Lényeges kiemelni, hogy 1961-től átvilágították a teljes munkásőri állományt, legnagyobbrészt azért, mert a különböző visszaélések a magát jó színben feltüntetni igyekvő rendszert kompromittálták. 1963-ra közel a teljes állományt átvizsgálták, 43 144 főt, amelyből 6004 személy szerepelt a nyilvántartásban, ebből 874 nem kaphatott erkölcsi bizonyítványt, akiket ismételten megvizsgáltak, közülük 157 személy továbbra sem kaphatott, végül 131-et zártak ki a testületből, javarészt „politikai bűncselekményekért". A forradalmat követően több munkásőrnek hasonló cselekményekért nem róttak ki semmilyen büntetést, mint amilyenekért másokat halálra ítéltek.⁴⁷

A munkásőri állomány kiképzésébe is jelentős energiát fektettek. Míg az első időszakban csak a fegyver és alaki kiképzésre helyeződött a hangsúly, 1961-re már a század és zászlóaljkötelékben karhatalmi feladatok (figyelőszolgálat, objektumok őrzése, járőrözés, tömegoszlatás) végrehajtására is. Egy évben 72 óra jutott a kiképzésre, ezen belül 65 karhatalmi harcászatra, 62-ben pedig lőkiképzéssel foglalkoztak.⁴⁸ Az 1961-el kezdődő kiképzési időszakban a későbbiekben még ügyeleti és közbiztonsági szolgálatot, műszaki ismereteket, aknák telepítését, robbantással kapcsolatos ismereteket, távolságmérést, tereptant, egészségügyi ismereteket, fogolykísérést oktattak.⁴⁹

A megemelt számú Munkásőrségnek új feladatokat is adtak. 1961-ig úgynevezett rendkívüli időszakban, azaz háborúban és „ellenforradalmi" megmozdulás idején az országos, illetve a megyei karhatalmi parancsnokságokkal együttműködésben kellett volna objektumőrzési és egyéb karhatalmi feladatokat ellátnia a többi fegyveres szervvel együtt, az illetékes pártszervek irányításával. 1961-től ezeket a feladatokat a Honvédelmi Tanács, illetve annak az 1970-ig kiépült megyei és járási, kerületi szerveinek a vezetésével látták volna el háborús időszakban.⁵⁰

E feladatok kiosztása fokozatosan valósult meg a ’70-es évek közepéig. Lényeges kiemelni, hogy 1957-ben csak a fegyveres szervek riadóterveit hangolták össze, és dolgozták ki annak a különböző fokozatait. A ’60-as évek elején lényegesnek számított a „meghagyás" rendszerének a kialakítása, amelynek során meghatározták, hogy a Munkásőrségből háború esetén mely személyeket nem hívnak be katonai szolgálatra, azaz meghagyják a milíciánál. A HT kialakítása során az M, vagyis a Mozgósítási terveket is átdolgozták, és új ügyeleti rendszert alakítottak ki.⁵¹ 1961-ben még Halas Lajos javasolta, hogy a Munkásőrség a rendkívüli viszonyok között a kiürített területeket biztosíthassa, segítse a pártszervek evakuálását, a jelentősebb objektumok biztosítását, felszámolja a deszantos egységeket.⁵² A testület említett feladatait kidolgozták, az ehhez szükséges kiképzést és eszközöket is megkapták a későbbiekben, a rádióhálózat kiépítése is elkezdődött. Ugyanakkor felvetődött a határőrség és a rendőrség munkájának a segítése is.⁵³

1962-ben elkezdődött mindezek kidolgozása, ennek során a BM szerveknek, azok teljes mozgósításáig segítettek volna az objektumok őrzésében.⁵⁴ A társszervekkel történő együttműködés kidolgozása 1963-ig sok szempontból csupán papíron létezett. Mindennek elmélyítéséhez szükség volt arra, hogy teljesen átalakítsák a testületet.

A Munkásőrség 1963 és 1987 között

A ’60-as évek elejétől a Kádár-kormány külföldi elismertsége fokozatosan javult, ez köszönhető volt annak, hogy az ’56-os elítéltek jelentős részét szabadon engedték, illetve az ország ismét teljes jogúan az ENSZ tagja lehetett. A nemzetközi politikát a hatalmi tömbök közötti politikai feszültség növekedése határozta meg, gondolni kell itt a berlini fal felépítésére vagy a kubai válságra. De a Szovjetunió viszonya Kínával is jelentős mértékben elhidegült. Ezt a politikai fordulatot Ny. Sz. Hruscsov leváltása és L. I. Brezsnyev hatalomra kerülése is felerősítette.⁵⁵

Kicsiben e politikai „hangulatba illett bele a Munkásőrség átalakítása is. A hazai eseményeket a ’60-as évek elejétől elkezdett desztalinizáció is „fűszerezte. A testület átalakítása először az MSZMP PB 1963. január 22-i ülésén vetődött fel. A pártban folyó viták végül a következőképpen kristályosodtak ki. Elhatározták, hogy testület állományát minden évben tervszerűen rotálni fogják. Az illetékes pártszervek feladata volt az, hogy a területükön kijelöljék a leszerelendő állományt. Az idősek, betegek mellett a kádári politikának nem megfelelő balos személyeket is el akarták távolítani a testületből. Ugyancsak a pártszervek feladata lett az is, hogy a központi kvóták szerint kialakított helyi arányok alapján alakítsák ki a felveendő munkásőri állomány összetételét. Ugyanis meghatározták, hogy az újak között hány százalékban legyen munkás, paraszt, értelmiségi stb. származású; pártag és pártonkívüli; illetve milyen százalékban a különböző korosztályokba tartozó. Az újonnan felveendők úgynevezett előképzésben részesültek, aztán lettek „teljes jogú" munkásőrök. A felvett pártonkívüli munkásőrökkel az volt a célja a rendszernek, hogy a munkásőri szolgálatot egyfajta próbatételként állította részükre a pártba történő felvétel során. A felvettek között az is megfigyelhető volt, hogy a kitűzött ötéves szolgálati idő letelte előtt többen leszereltek. A tényleges állományon felül kialakítottak egy tartalék állományt is, nagyrészt azokból az idősebb emberekből, akiket nem akartak leszerelni. A tartalék a háborúban behívandók és a veszteség pótlására szolgált, illetve szolgált volna.⁵⁶ Lényeges volt, hogy az előképzős állományt a BM szervei leellenőrizték, de több priuszos személyt a későbbiekben is felvettek a testületbe a pártszervek döntése alapján.⁵⁷

Az állomány átrostálása mellett lényeges volt az is, hogy a pisztolyokat ezt követően nem vihették haza a milicisták, ami körükben óriási felháborodást váltott ki. Ugyanakkor az egységeket igyekeztek minél kevésbé elszórtan elhelyezni, arra törekedtek, hogy a nagyobb gyárak bázisán szervezzék meg a testületet.⁵⁸ A tűzerő fokozása szempontjából fontos volt, hogy a karabélyokat ekkor cserélték le PPS géppisztolyokra, ugyanis a megalakítást követően nem jutott mindenkinek ilyen fegyver. A teljes fegyverzet lecserélése már ekkor napirenden volt, mivel az elavult eszközök karbantartása tetemes összeget jelentett. A páncéltörő ágyúk helyett 82 mm-es aknavetőket rendszeresítettek.⁵⁹ A társadalmi állomány mellett a hivatásos egy részének a cseréje is megtörtént. Erre a szakmai hiányosságok és a politikai elveik miatt az egészségügyi állapotuk is alapot szolgáltatott.⁶⁰

1963 után folytatódott a különböző fegyveres szervek együttműködésének kidolgozása. A BM fegyveres szervezeteinek, a karhatalomnak, a rendőrségnek és a határőrségnek a Munkásőrséggel a következő esetekre kellett együttműködési terveket kidolgozniuk: határzárás, fegyveres, szökött bűnöző elfogása, elemi csapások, belső zavargások megszüntetése, tömegrendezvények biztosítása, egyéb feladatok.⁶¹ A karhatalomnak és a Munkásőrségnek lett volna a feladata a „szövetséges csapatok átvonulásának a biztosítása is. Ennek során a közúti és vasúti hidakat, forgalmi csomópontokat ellenőrizték volna.⁶² A BM-mel történő közös akciókra kellett felkészülniük, így forgalomszabályozásra, „operatív intézkedések végrehajtására, útvonalak biztosítására, a polgári védelmi és a BM szervekkel együttműködésben történő, egy adott terület kiürítésének a lebonyolítására, őrzésére. Az atom-, biológiai, vegyi (ABV) fegyver vagy légicsapás sújtotta területek biztosítása, kár felszámolása, a BM szervekkel együtt a ledobott deszantosok felkutatása, a munkahelyi „pánikkeltők, szabotálók stb. „elrendezése is a tevékenységükhöz tartozott volna.⁶³ Lényeges volt a Munkásőrség számára kijelölt objektumok őrzése. A rendőrséggel való közös feladatvégzést is kidolgozták, a munkásőr igazoltathatott, elfoghatott, és elő is állíthatott, sőt üldözés céljára gépjárművet is igénybe vehetett. Ugyanakkor a határőrizeti teendőiket is részletesen kidolgozták, gyakorlatilag a határőrökkel kellett együttműködniük a határ őrzésében.⁶⁴ Lényeges volt továbbá a polgári védelemmel való kooperáció is. Háborús időszakban azzal számoltak, hogy az országot 7,6 Mt. TNT-vel egyenértékű csapás fogja sújtani, különösen a nagyobb városokat. Megtervezték a kitelepítési útvonalakat, illetve azt, hogy egy adott területen lévő lakosságot hová telepítenek ki. Magát a kitelepítést és a kitelepített részeket a Munkásőrségnek kellett biztosítania, illetve a befogadási pontok védelmét stb. megszerveznie. Az ABV fegyverek által szennyezett területek lezárása, mentesítése, a lakosság mentése is a polgári védelem és a Munkásőrség feladatai közé tartozott volna.⁶⁵

Az 1960-as évtizedben több feladata is akadt a testületnek. 1964-ben, Hruscsov leváltása során például készenlétbe helyezték őket, de a többi fegyveres szervet egyébként nem. Az ’56-os forradalom 10. évfordulóján más szervekkel együtt figyeltek a „rend(szer)re". 1968-ban a testületnél is igyekeztek alkalmazni a gazdasági reformcsomag egyes elemeit, de ennél lényegesebb esemény volt, hogy a Csehszlovákiába való bevonulás során különböző szintű készenlétet rendeltek el számukra, illetve a 8. gépesített lövészhadosztálynak, amely magyar részről részt vett a megszállásban, a Munkásőrség biztosította a külső zárását, amikor a Gödöllő–Aszód–Hatvan–Pásztó–Acsa térségben állomásozott.⁶⁶

Míg a ’70-es évek elejének nemzetközi viszonyait többek között a vietnami háború miatti feszültség jellemezte, addig az évtized közepének hangulatát e konfliktus lezárása mellett a fegyverzeti korlátozásokról szóló tárgyalások határozták meg. Ugyanakkor a vége felé az afganisztáni háború és más konfliktusok miatt a hatalmi tömbök közötti újabb elhidegülés volt megfigyelhető. Mellesleg megsokasodtak Szovjetuniónak és a kelet-európai szatellit államainak belpolitikai problémái is. Köszönhető volt mindez az olajárrobbanásnak, az elavult termelési-gyártási technológiának. A gazdasági bevételeket nyugati hitelfelvétellel igyekezetek pótolni, mindeközben, ellentétben a korábbi megállapodásokkal, a fegyverkezésbe újabb, jelentősebb pénzeket öltek.⁶⁷

Magyarországon az 1968-ban elkezdett bátortalan gazdasági reformok 1972-ben, szovjet ráhatásra teljesen megtorpantak, a gazdasági fejlődés lassulása következtében az életszínvonal növekedését, majd szinten tartását hitelekből fedezték, emellett a felvett kölcsönöket sokszor felesleges beruházásokra fordították. Az 1975-ös helsinki emberi jogok nyilatkozatának, az eladósodásnak és a romló gazdasági-társadalmi helyzetnek köszönhetően kezdtek éledezni az ellenzéki mozgalmak.⁶⁸ Ugyanakkor a Varsói Szerződés folyamatos átalakítása és a Szovjetunió hadászati elképzeléseinek a változása⁶⁹ a Munkásőrségre is rányomta a maga bélyegét.

1970-ben egy egységes hátországvédelmi rendszer kialakításáról döntöttek, ugyanis azzal számoltak, hogy egy esetleges háború kirobbanása esetén a hátország is fronttá válik, illetve felértékelődik a szerepe, hiszen a front gazdasági utánpótlása innen valósul meg. 1973-ra felállították a Hátországvédelmi Alakulatok Parancsnokságát, amely a hadsereg, rendőrség és a Munkásőrség feladatait volt hivatott koordinálni. 1975-re felszámolták a BM Karhatalmat, a helyette életre hívott Forradalmi Készenléti Rendőri Ezred a kommandós és a karhatalmi feladatokat látta el, a létszáma azonban kevesebb volt, így az MN egyes erőit is felkészítették karhatalmi alkalmazásra, ugyanakkor a szovjet erők átvonulási útvonalainak a biztosítását teljes mértékben a Munkásőrség vette át a megszűnő karhatalomtól.⁷⁰ A Munkásőrségre a következő feladatok hárulhattak háború esetén: az átvonulással kapcsolatban a szövetséges csapatok menetének a biztosítása, a polgári forgalomnál a korlátozások foganatosítása, a kitelepítésben való közreműködés, rendfenntartás a kitelepítendő és a befogadó területeken, ellenséges csoportok elleni harc.⁷¹ 1973-ra meg is alapították a HAP-ot, ebben az esztendőben azonban úgy döntöttek, hogy 1975-re teljes mértékben át kell alakítani, mivel a háború idején elvonuló alakulatok számánál a hátországvédelemben maradóké nagyobb lett volna. Helyi szinten megyei területvédelmi parancsnokságokat szerveztek, melyek a megyékben és a fővárosban koordinálták a feladatokat. A Munkásőrség ekkor jelentősebb vegyvédelmi feladatokat is kapott. 1976-ra befejeződött az átszervezés, több alakulatot átcsoportosítottak az elvonuló erőkhöz.⁷² A fegyveres szökött bűnözők elfogásában is segítették a munkásőrök a rendőrséget.⁷³

Az új feladatokhoz új eszközök is dukáltak. Korszerű, az MN-nél is rendszeresített vegyvédelmi eszközöket kapott a testület, többek között sugárzásmérőt atom-, vegyi mentesítő eszközöket. A második világháborús technológiai színvonalú fegyvereket lecserélték, új PA-63 pisztolyokkal, magyar fejlesztésű kalasnyikovokkal (AKM-63, később AMD-65 és AMP-69 puskagránátot kilőni képes gépkarabéllyal), továbbá PKMSZ géppuskával látták el a munkásőröket. Mindemellett a testület híradása és járműparkja, továbbá a ruházat is megújult. A IV. ötéves tervidőszakban a testületnek 2,5 mrd ft volt a költségvetési terve.⁷⁴ Ugyanakkor a kiképzési színvonal emelésére a Budapest XI. kerület, Alsóhegy utca 10–18. sz. alatt felépítették a Munkásőr Alegység-parancsnoki Iskolát. A Munkásőrség átalakulását az is elősegítette, hogy 1965 és 1970 között a testület kétharmada kicserélődött. A tartalékos állománnyal továbbra is problémák voltak, ugyanis 1973-ban rokkantak is voltak közöttük.⁷⁵

Míg a ’70-es évtized a testület fénykorának volt tekinthető, addig a ’80-as évekre ezzel szemben megszaporodtak a problémák. Igaz, a gazdasági válság hatásai jelentős mértékben csak 1987-től érintették a testületet. Jelentősebb átszervezés 1984-ben történt, ugyanis ebben az esztendőben megszüntették Magyarországon a járásokat, így a Munkásőrség diszlokációját is át kellett alakítani. A problémák ellenére jelentősebb technikai fejlesztésekre ebben az évtizedben is került sor, informatikai beruházások történtek, továbbá megalapították a videóstúdiót is, amely nem csak a testületnek készített propaganda filmeket. Annak ellenére, hogy leépítések csak 1987-től kerültek szóba, a válság az állandó áremelkedések következtében elérte a testületet már a ’70-es évek végén, ami oda vezetett, hogy a későbbiekben nem tudták tartani a költségvetésüket. A ’80-as évek elejétől pedig már a jelentkezők száma is elkezdett csökkenni, ami nyilvánvalóan annak tudható be, hogy a korábbiakhoz képest a „testületi tagság jóval kevesebb előnnyel járt, ugyanakkor ezzel a mellékjövedelmek megszerzésének a lehetősége is csökkent. Ráadásul a folyamatosan „kapitalizálódó gazdaságban a munkavállalóknak sokszor ideje sem maradt a munkásőri szolgálat ellátására. Az évtized végére az évente jelentkezők száma minimálisra apadt, de ennek ellenére az állomány stabilitását a végsőkig sikerült megtartani, az utolsó időszakban ugyan felgyorsult a bomlás, de ez nem roppantotta meg a testületet. Ugyanakkor a Munkásőrség a ’80-as években „vállalkozóként" is fellépett, hogy kiegészítse fogyatkozó költségvetési bevételeit, például a MÁV objektumait, eszközeit őrizték fizetség ellenében, ekkor már nem társadalmi munkában.⁷⁶

A Munkásőrség 1987 és 1989 között

Amíg 1985-ben a XIII. kongresszus a gazdasági és az életszínvonal-növekedéssel áltatta magát, és próbálta áltatni az országot, addig 1987-ben nem lehetett tovább kertelni, tényleges változásokat kellett életbe léptetni. A ’80-as évek politikáját és eseményeit a következő tényezők befolyásolták jelentős mértékben: Magyarország teljes eladósodottsága, aminek következtében a hitelnyújtók idővel nemcsak a gazdasági, hanem a politikai döntésekbe is bele tudtak szólni.⁷⁷ A Szovjetunió gazdasági és katonai megroppanása is tényező volt a magyarországi eladósodottság mellett. Lényeges, hogy 1987-ig csak támadó terveket készítettek, ezt követően védelmi elgondolások is helyet kaptak a katonai doktrínájában. Ebben az évben egy utolsó, de sikertelen kísérletet tettek a VSZ további centralizálására.⁷⁸ Fontos kiemelni, hogy a kádári politikát mindvégig meghatározta egyfajta ’56-fóbia, attól tartottak, hogy a rendszer gazdasági, katonai stb. megingása esetén újabb forradalom törhet ki.⁷⁹