Fölébredett a föld: Levelek, hősök, történetek 1848/49-ből

Nyáry Krisztián

Fölébredett a föld

COPYRIGHT © NYÁRY KRISZTIÁN

KÉPEK: HERMANN RÓBERT MAGÁNGYŰJTEMÉNYE

SZAKMAILAG LEKTORÁLTA ÉS A KÉPEKET VÁLOGATTA: HERMANN RÓBERT

BORÍTÓTERV: MOHAMMED NUR

KIADJA 2018-BAN A CORVINA KIADÓ KFT., AZ 1795-BEN ALAPÍTOTT MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVTERJESZTŐK EGYESÜLÉSÉNEK TAGJA

ISBN 978 963 13 6476 7

ELEKTRONIKUS KÖNYV: SZEGEDI GÁBOR

Tartalom

Előszó

A kötet helyesírásáról és a levelek szerkesztéséről

Köszönetnyilvánítás

Előzmények

Március

Új tavasz, új ellentétek

Nyár, vihar előtt

Szeptemberi vihar

Hűvös napok Pesttől Debrecenig

Téli bajok, debreceni remények

Dicsőséges tavasz

Utolsó harcok, utolsó nyár

Világos

Megtorlás és bujdosás

Októberi vérengzés

Utójáték fagyban

Függelék 1: Forrásjegyzék

Függelék 2: Irodalomjegyzék

Függelék 3: Részletes tartalomjegyzék

Függelék 4: Névmutató

Előszó

Ha azt a szót halljuk: levél, a legtöbb embernek egy borítékba illő, kettőbe vagy négybe hajtható papírlap jut eszébe, rajta kézzel vagy géppel írt, véglegesnek szánt sorokkal. Szerelmeslevél, panaszlevél, búcsúlevél, köszönőlevél, esetleg szakítólevél, vagy bármi más. Fő, hogy ember írja embernek. Ha viszont felidézzük a postaládánk tartalmát az elmúlt hónapokból, kiderül, hogy ez a fajta levél lényegében nincs többé. Többnyire hivataloktól kapunk gépek által írt személytelen leveleket. Szeretteinknek, ismerőseinknek és haragosainknak jobbára digitális betűket küldünk. Az elektronikus üzenet azonnal megérkezik, ezért többször, de röviden írunk egymásnak. Befejezetlen mondatokban fogalmazunk, központozás nélkül, rövidítésekkel vagy képi szimbólumokkal üzenünk. Másként kell megfontolnunk a szavainkat, hiszen minden át- és felülírható órák vagy percek alatt. Persze amíg emberi civilizáció lesz, addig az emberek levelezni is fognak valamilyen módon, de az a levél, amit a szó hallatán még mindig magunk elé képzelünk, hamarosan múzeumi relikvia lesz, mint a postakocsi vagy a gramofonlemez.

Emberi sorsokról írok, ezért gyakran dolgozom levelekkel. A napló mellett ez a leginkább szubjektív forrás, mégis pótolhatatlanul fontos. A levélírók másként beszélnek az igazságról, és ha hazudnak is, netán becsapják önmagukat, másképpen teszik, mintha a nagy nyilvánosság előtt tennék. Hiszen a levél mindig bensőséges párbeszéd is. Nemcsak az írójáról, hanem a címzettjéről is elárul valamit: fontos, miért pont neki, miért pont így írunk, s miért pont őt kell meggyőzni vagy lebeszélni valamiről.

Régóta gondolkodtam rajta, hogy egy-egy történelmi korszakról mennyire más képet kapnánk, ha kizárólag az adott időszakban született leveleken át próbálnánk megismerni. Amit a történettudomány nagy politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális folyamatok összességeként ír le, azt a magánemberek mindennapi életük részeként a tapasztalás töredezettségével érzékelték, mintha csak egy kaleidoszkópon át nézték volna. Így írták leveleiket is. Mi már – utólag – tudjuk, hogy éppen akkor és ott „történt a történelem", ők viszont, ha egyáltalán észrevették, közben szülők, szeretők, haragos szomszédok, munkájukat végző emberek, irigy üzletfelek, lelkes rajongók, panaszos ügyfelek is voltak –, éppen úgy, ahogy most, saját korunkban mi is vagyunk. És ahogy a mi e-mailjeinkből, sms-einkből, hivatalos leveleinkből is összeállna korszakunk krónikája, a régi korok alulnézeti képe is megrajzolható levelekből.

Eredetileg arra készültem, hogy egy három kötetből álló könyvsorozatban mutatom be a szerintem legfontosabb magyar leveleket, minden korszakból kiválasztva a legjellemzőbb hivatalos, szerelmes, feljelentő, baráti, fenyegető, szigorúan bizalmas és széles nyilvánosságnak szóló leveleket. Aztán írás közben rá kellett jönnöm, hogy még egy 5–10 éves időszakot is legalább több tucat levéllel lehetne elmesélni, így határokat kellett kijelölnöm önmagam számára. Végül kedvenc történelmi korszakom, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leveleire esett a választásom. A két év történetét és a fontosabb szereplőket mindenki ismeri, nevük, híres mondataik nemcsak a tankönyvekből, hanem iskolai és állami ünnepségekről is ismerősek. Így nem kell hosszasan magyarázni az események hátterét, ráadásul – alaposan feltárt korszakról lévén szó – rengeteg levél áll rendelkezésünkre. Ráadásul éppen 170 éve történt.

Legnehezebb feladatom így is a válogatás volt. Több mint négyezer, a korszakban született levelet olvastam el, és a szelektálás végére maradt, általam legérdekesebbnek ítélt négyszázból nagyon nehezemre esett kihúzni bármelyiket. Mégis muszáj volt: ez a könyv összesen 162 levelet tartalmaz a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. Egy részüket ma már ismeretlen emberek írták, és elmesélik benne, hogyan látták ők a történelemkönyvekben fennmaradt nagy eseményeket. Minek örült és mitől félt az utca embere március 15-én? Miért csalódott a politikusokban az egyik, és miért lelkesedett tovább a másik? Mi történt a hátországban a nőkkel, amíg férjeik a szabadságharcban küzdöttek? Miről pletykáltak a pestiek, amikor császári csapatok vonultak a városba, és mi volt a szóbeszéd, amikor honvédek? Hogyan szűrődtek be szerelmes levelekbe a forradalom hírei? Ilyesmiket kerestem és találtam a közemberek fennmaradt leveleiben.

A levelek másik részét az ünnepi tablókról jól ismert emberek, márciusi ifjak, államférfiak, hadvezérek írták. Vannak köztük „kötelező" darabok: Petőfi és Arany levelezése, Kossuth vidini levele, vagy az aradi vértanúk búcsúlevelei kihagyhatatlanok egy ilyen gyűjteményből. Az ismert és sokat idézett levelek mellett azonban a történelmi szereplők magánlevelei legalább olyan érdekesek. Tudjuk, hogy Kossuth Lajos milyen határozott, lelkesítő beszédet mondott Cegléden vagy Szegeden, de a teljes képhez érdemes elolvasni a feleségéhez ugyanekkor írott, kétségekkel és bizonytalanságokkal teli sorait. Az árulással vádolt Görgei Artúr a külvilág előtt emelt fővel viselte sorsát, de testvéréhez írott leveléből kiderül, mennyire megviselték a vádak. Petőfi utolsó levelében nem egy halálra készülő forradalmárral, hanem egy jövőt tervezgető, bizakodó családapával találkozunk. A kivégzésére váró Batthyány Lajos feleségéhez írt levele nemcsak a sorsával méltósággal szembenéző hazafi búcsúja, hanem egy hűtlen férj bocsánatkérése is. S ha már államférfiak: a tankönyvek lapjain többnyire bajuszos-szakállas férfiak képviselik a korszakot, pedig 1848 a magyar történelem első olyan fordulópontja, amelynek alakításában a nők is egyenrangú szereplőként vettek részt. Ezért válogattam több darabot Teleki Blanka, Szendrey Júlia, Laborfalvi Róza, Kossuth Zsuzsanna és kortársnőik levelestárából is.

Az itt közölt levelekből az is kiderül, hogy az utcanévtáblákról is ismert hősök, akiket az ünnepségeken hajlamosak vagyunk mindig egy csoportnak, elválaszthatatlannak látni, éppúgy vitatkoztak egymással, olykor ugyanúgy gyűlölték egymást, mint a mai közélet szereplői. Minden nagyságuk ellenére sokszor türelmetlen, egymással bizalmatlan, gyarló emberek voltak. Számomra 1848 páratlan nagyszerűségét éppen az adja, hogy ennyire különböző, ennyire mást akaró emberek mégis képesek voltak együtt a magyar történelemben oly ritka kincset teremteni: szabadságot.

2017. október 6-án

Nyáry Krisztián

A kötet helyesírásáról

és a levelek szerkesztéséről

A levelek helyesírásánál nem az eredeti ortográfiát követtem, de nem is írtam át mindenestül mai magyar formára, hanem arra törekedtem, hogy megőrizzem az eredeti szöveg hangulatát, de a mai olvasó számára is könnyen érthető legyen. A tájnyelvi, szóhasználati jellegzetességeken nem változtattam, de a latin eredetű szavakat mai közkeletű formájukba írtam át (pl. conferentia helyett konferencia). A személynevek esetében megpróbáltam ahhoz az elvhez ragaszkodni, hogy abban a formában írom, ahogy az illető 1848–49-ben használta. Így például a horvát bán nevét nem a magyar iratokban legtöbbször szereplő Jellasich vagy a Petőfi által meghonosított Jellasics formában használom, hanem úgy, ahogy ő maga is írta, Jelačićként. Sokan éppen 1848-ban változtatták meg nevük helyesírását, s ez egyben politikai állásfoglalást is jelentett, így lett Jókayból Jókai, Stancsicsból Táncsics. Nem ilyen egyszerű a helyzet a Görgey Arthurként született hadvezér esetében, aki tudatosan a plebejus Görgei formát használta a szabadságharc kezdetétől, ám néha-néha visszatért az archaikus helyesíráshoz, nála a gyakoribb verziót választottam. Egymás nevét többnyire a saját helyesírási normáik szerint írták a levélírók: Szécsényitől Kosúton át Petőffyig mindenféle alak felbukkan, ezeket meghagytam a levelekben.

A leveleket a könnyebb olvashatóság kedvéért kénytelen voltam meghúzni. Igyekeztem a mai kor olvasója számára kevésbé érdekes vagy csak komoly háttértudással megérthető részleteket kivenni. A csonkítatlan verziók azonban könnyen megtalálhatók a kötet végén megadott forrásmunkákban.

Köszönetnyilvánítás

Elsősorban két kiváló történésznek tartozom köszönettel, akik írásaikon, előadásaikon keresztül vagy akár személyes találkozásaink során új nézőpontokkal formálták tudásomat 1848–49-ről: Szabó Miklósnak (1935–2000) és Katona Tamásnak (1932–2013). Annak ellenére, hogy nagyon különböző világnézetet képviseltek, nyitottságuk, szellemességük és mesélő kedvük mégis hasonlóvá teszi örökségüket.

Nem vagyok történész, tudásom a korszakról több mint egyenetlen. Ez a könyv nem jött volna létre a forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb tudású kutatója, Hermann Róbert türelmes segítsége, kiigazításai nélkül. (Nélküle például sosem tudtam volna meg, mi a különbség a csata és az ütközet között.) Ezért és az összes többiért óriási köszönet illeti.

Köszönöm középiskolai történelemtanáraimnak, a „hivatalos Keserű Imrének, és a „peripatetikus Poszler Györgynek, hogy megtanítottak visszakérdezni. Köszönet Kúnos Lászlónak, a Corvina igazgatójának ötleteiért, és mert hagyta, hogy most nagyon másfajta könyv szülessen, mint az eddigiek. Alkotótársam, a kötetet szerkesztő Hevesi Judit most is óriási feladatokat vett le a vállamról: hála és köszönet érte. (A négylábú segédszerkesztőnek, Borának is.) A könyvet tervező Mohammed Nur és a végső elrendezést végző Sebastian Stachowski munkáját is szívből köszönöm. És persze Illyés Éváét, aki nélkül nem is születhetne a szokott magas minőségben corvinás kötet.

Luca, Liza, Zsuzsi: nektek pedig köszönet a türelemért!

Előzmények

Múlt és jövő: Pozsony 1848-as látképe gőzhajóval, bocskoros parasztokkal

1 „Bújj el, Jankó, mert háború lesz"

Petőfi Sándor Arany Jánoshoz a cenzúráról és Wesselényiről

1848. január 29.

Petőfi Sándor nehéz ember volt. Könnyen szerzett barátokat, és ugyanilyen könnyen tudott egy életre összeveszni velük. Barátságaiban nem volt számítás, szimpátia alapján, ösztönösen választott. Ha valakiről viszont úgy gondolta, hogy hűtlen lett hozzá vagy elveihez, kíméletlenül szembefordult vele. Megszakította szoros barátságát lakótársával, Jókaival, összeveszett Tompa Mihállyal, és durván megtámadta felfedezőjét és atyai barátját, Vörösmarty Mihályt is. Egyetlen barátja volt, akivel sosem veszett össze: Arany János. Igaz, vele talán összesen egy hónapot sem töltött együtt. Barátságuk erejét az adta, hogy megmaradt levélbarátságnak.

Amikor első leveleiket váltották, Petőfi népszerűsége csúcsán állt. Egyetlen rövid év alatt vált ismeretlen vidéki színészből az ország legismertebb költőjévé, sőt, 24 évesen már ő számított az egész újonnan fellépő írói nemzedék vezérének. Ilyen gyors irodalmi karrierre azóta sem volt példa Magyarországon. 1847-ben tett vidéki útján fáklyás ünnepségek, vacsorák, üdvözlő versek várták mindenhol. Mégis mindig vissza akart térni Pestre: az Alföld költőjének semmi sem hiányzott olyan nagyon, mint a nagyváros. „Csak ott van maradásom, sehol a világon máshol, csak a szép, a kedves Pesten! – írta. Jól érezte magát Júliája oldalán Dohány utcai lakásában, amelynek egyik szobáját Jókai Mórnak adták ki. „Az egyik volt az enyim, a középső a közös étkező, túl rajta a harmadik, az volt Petőfiék lakása – emlékezett később az albérlő. – Szerény bútorzat; a legbecsesebb a könyvtár: csupa díszkiadású művek, Béranger, Hugo Victor, Heine költeményei; a girondisták története Lamartine-tól, Shakespeare angolul, Ossian, Byron és Shelley. Falain körül remek kőrajzú arcképei a francia forradalom kiváló alakjainak. Olvasói fokossal és borosflaskával a kezében képzelték el, és bizonyára csodálkoztak volna, ha tudják, hogy az 1848 januárjában született A puszta télen című versét fűtött polgári otthonában, francia költőket olvasva, feketekávét kortyolva, meleg házikabátjába burkolózva írta.

1848 elején elsősorban az irodalomra koncentrált. Szinte szünet nélkül dolgozott. Hőskölteményt és szatirikus elbeszélést írt párhuzamosan, közben Shakespeare-t fordított, s nem sejtette, hogy egyik munkáját sem fogja tudni befejezni. Arra is jutott ideje, hogy távoli barátja, Arany János műveivel házaljon a kiadóknál. Kettejük közül ő volt a fiatalabb, mégis, már-már atyáskodó szeretettel próbálta bevezetni idősebb pályatársát az irodalom intézményes világába. Kioktatta, hogy kell tárgyalni a kiadókkal, mennyit kell kérni egy publikációért, és személyesen próbált pénzt és munkát szerezni neki. 1848 elején egyszerre keresett kiadót a Toldi estéjének és Arany másik epikus művének, a Murány ostromának. Még a cenzorhoz is elment, hogy személyesen tárgyaljon három kihúzásra ítélt versszak megmentéséről. Sikerült neki. „És ezt nekem köszönheted – büszkélkedett következő levelében –, mert a cenzor az öreg Rezseta volt, az öreg Rezsetával pedig csak én tudok beszélni." Az intézményes tekintélyt más kérdésben sem tartotta sokra: Aranyhoz írt alábbi levelében – egy szóvicc kedvéért – Toldy Ferencet, az Akadémia titkárát oroszlánbőrbe bújt szamárnak nevezte. Petőfi csak egyetlen dolgot kért cserébe barátjától: terveivel ellentétben ne ajánlja művét az ismert reformpolitikusnak, Wesselényi Miklósnak. Lehet, hogy rendes ember, de mágnás. Azokkal pedig nem kell barátkozni, főleg, hogy Olaszországban készül valami...

Pest, január 29. 1848.

Hazánk üstökös-csellagja, Nagyrabecsült barátom! Nyisd meg a te méltóságos füleidet a hallásra, és figyelj. Véghetetlen fontos és detto sürgetős ügyben írok tenéked, vagy Vachot Sándor szerint teneked. Rengeteg zűrzavar uralkodik Európában, melyet egyedül te hozhatsz tisztába. Azt vitatják pro et contra, hogy „Toldi"-ban azon oroszlánbőrbe bújt szamarat énekelted meg, kinek oroszlánbőre Toldi, saját természettől nyert szamárbőre pedig Schedel. Barátom, hogy a szakadatlan káromlásoknak, fricskáknak, fülrángatásoknak, hajtépéseknek, pofázásoknak, oldalbaveréseknek, farbarúgásoknak és mindennemű dögönyözéseknek vége szakadjon, s hogy nemzetedet megódd a Dózsánál dózsább polgárháborútól, nyilatkoztasd ki minél előbb minden magyar, kínai és hottentott lapban, hogy te nem a tudós Toldit, vagy akarom mondani, a tudós-társasági Toldit énekelted meg. Tedd ezt, barátom, kérlek a haza és az emberiség nevében, tedd ezt. Légy a béke nemtője, és a jövendő századok áldani fognak.

(…) Muránynak Veselényi által való ostromoltatása a cenzor bájos körmei között lengedez, február nyolcadikáig ott fog fütyölni, akkor elhozom s rögtön nyomatom, ha őmindenhatósága fölségsértést nem lát benne s nem krucifigálja, amitől nincs mit rettegni. Az ajánlást pedig csak hadd el, hé, vagy ajánld Veselényi inasának vagy kanászának, azt nem bánom, de Veselényi akármilyen derék ember, csak nagyúr, hiába, és a poéta nagyúrnak ne ajánlgassa semmijét, vagy a versét legalább ne, ha másvalamit ajánl is neki. De annyival inkább, mert nem hiszem, hogy Veselényi büszkélkednék azon ősében, ki a császár nevében hadakozott... ez különben Csengery Antal észrevétele (kivel közlöttem a dolgot), és helyes.

Hogy van az én kedves komámasszony? A te kedves komádasszony jól van, s kívánja tiszta szívből, hogy az én komámasszony is úgy legyen, és kíván biz ő mindenféle jót, ha megád az a jó isten, nagyon jó lesz, de mindazt leírni nem nagyon jó, mert unalmas dolog, mint mindenféle tisztelem, csókolom stb. (…) Bújj el, Jankó, mert háború lesz, már itt van a szomszédban, Olaszországban... de szeretnélek lóháton látni avval a pörge kalapoddal. (...) De már nem bírok ezzel az istenverte tollal! Tisztelet, csókolat jobbra-balra, a legnagyobbtól a legkisebbig! Leveledet minden pillanatban várom, sőt várjuk!

Imádandó barátod

P. S.

2 „Itt baj van, még csíra, de nőhet."

Szemere Bertalan az ellenzék széthúzásáról Csengery Antalhoz

1848. január 14.

Magyarország történetének utolsó rendi országgyűlése 1847. november 11-én ült össze Pozsonyban. A megelőző követválasztásokat minden idők legdühödtebb korteshadjárata előzte meg, a kampányban mindkét fél bevetett minden eszközt. A reformpárti liberális ellenzék térnyerését régi eszközökkel már nem lehetett megakadályozni. Tíz évvel korábban Kossuth Lajost vagy Wesselényi Miklóst még le lehetett tartóztatni, hogy eltüntessék őket a politikai porondról, 1844-ben pedig a reformot ellenző kisnemesek felheccelése volt a leghatékonyabb beavatkozási mód a választásokba. 1847-ben ilyen eszközök már nem álltak a hatalom rendelkezésére. A letartóztatások és a nyílt erőszak lázadással, de legalábbis nagy botránnyal fenyegettek volna, és néhány év alatt a liberális ellenzék is kiismerte magát a választási kampánymanipulációk eszköztárában. A piszkos kampányidőszak után az udvart is meglepte, hogy végül az ellenzék győzedelmeskedett a követválasztáson.

Pest megye követeként bejutott Kossuth is, aki vezérszónokként nagyon hamar a radikális reformkövetelések megfogalmazója lett. A felsőtáblán ugyan továbbra is a konzervatívoké maradt a többség, de egyre több nagy hatású reformer hallatta a hangját itt is – élükön Batthyány Lajos gróffal, az Ellenzéki Párt elnökével. Széchenyi István, aki mágnásként a felsőtáblán is politizálhatott volna, szintén bejutott követként az alsótáblára: az volt a célja, hogy a szerinte szélsőséges Kossuth józan ellensúlya legyen. Az itt következő levél írója, Szemere Bertalan, borsodi követ a legtöbb kérdésben Kossuthtal tartott, de közben fel is dühítették a naponta változó, alkalmi szövetségek és a parttalannak tetsző viták. Levelének címzettje, Csengery Antal szintén meggyőződéses ellenzéki volt, de egy másik irányzathoz, a centralistákhoz tartozott. Ők azt képviselték, hogy a vármegyei önállóság akkor is idejétmúlt dolog, ha a megyegyűléseken nagyobb tér nyílik az ellenzéki politizálásra. Csengery csinált igazi értelmiségi lapot Kossuth egykori szócsövéből, a Pesti Hírlapból: okos és tisztességes vezércikkek, gazdasági okfejtések, forradalmi radikalizmust nélkülöző „egyrészt-másrészt" típusú érveléssel. A lap hamar el is veszítette harcosabb hangot kedvelő olvasóinak többségét. A pozsonyi hírek amúgy is mintha kevesebb embert érdekeltek volna, mint néhány évvel korábban.

Az országgyűlésben éppen ezért hiába volt ellenzéki többség, a munka rendkívül lassan haladt. Mivel taktikai okokból nemegyszer a konzervatív párt képviselői tettek javaslatokat korábban az ellenzék által javasolt reformokra, előfordult, hogy az ellenzéki képviselők szavaztak le ellenzéki javaslatokat. Úgy tűnt, hosszú politikai állóháborúra kell számítani...

Pozsony, 14/1. 1848

Kedves barátom!

Mindenekelőtt pörlök veled (…), mert bécsi levelemre hallgatsz mélyen. E szerint fejedet lúgban és atticai sóban megmostam volna. Én tőletek nem kapok levelet, közügyben. (…) Késő éjjel van. Csevegni fogok, de komolyan, míg el nem álmosodom. Ti, kiket említék, és Eötvös, ti olvassátok e sorokat. A diétai belviszonyokrul szólok, de röviden. Mástul nem tudhatnátok meg. Szolgáljon tájékozhatásul.

Itt baj van, még csíra, de nőhet. Az Isten mindenható: bürköt vetünk, rózsát nevelünk. Van kis és van nagy konferencia. A kicsinyben részt veszünk heten, és K. akarta, hogy részt vegyenek Batthyányék. Elleneztük. Nézetem szerint abban állapodtunk meg: alkalmilag meg-meghívjuk. Eddig kétszer történt, B. Lajos és Teleki. Hanem K. amazzal konferálgat, okom van hinni.

K. előre intett, ne tartsunk gyakran nagy konferenciát. És hogy nőtte ki magát? Így. Mi előbb megvitattuk a tárgyat. K. itten enged, sőt rendesen kisebbségben van, bár örökké beszél. (…) Neki szerkesztő korábul sok adatai vannak, mik a zsebben maradtak a cenzúra miatt is, sokat dolgozott maga is. Azóta is sokkal jött politikai érintkezésbe, és kér, kap mindentől. És ő felhasznál mindent; neki nincs tára, csupa auslag. (…) Sőt, bár pajtáskodást mutat, de kissé nyersen, fensőségi hangon felelget a követeknek ülésekben és konferenciákban...

Ezeket jobban megértenétek, ha esetekkel bizonyítgatnám. De az lehetetlen, nincs időm. Már most mik ennek következményei?

A követi karban az elégedetlenség nagy. (…) Soha nem volt ily dologtalan követi kar. A késznek örül. Még hallgatni is röstell. Ezért lehet tartani az egyoldalúság veszedelmétől. És azért, mert a konzervatív párt hallatlan erőtlen. Én sajnálom hazafiúi lélekből. Nekünk erősebb konzervatív ellenzék kellene, mely vigyázóbbá tegyen. Ha ez így megy, a bizakodás ront meg. (...)

Széchenyi most beteg; ha nem beteg, jön-megy, konferálgat, velem többször már, de ővele nem lehet beszélni. Neki tisztán személyes, szubjektív politikája van. Benne nem lehet bízni. Őneki minden más eszköz. Csodálatos dolgokat összebeszél. Ma bökdösésről, túlzásról beszél az ülésben, ha kijövünk, örvend a zavarnak, azt mondja, ő így szereti. Pedig hasznos lehetne. A sajtó és évenkinti orszgy. választmányba behoztat, ha ugyan erélyét és akaratát ennek meg lehetne nyerni: ő talán a diétai dolgot úgy mellékesen akarja vinni, és ha nem hágy nyomot, ő nagyot bukott. És nem tud szövetkezni, pedig igen érzi, hogy kellene.

(…) De szörnyű baj, hogy a konzervatív fél alig ellenkezvén, sőt gyakran nem, mi látszanánk helyét elfoglalni, nem pedig közvetíteni, rektifikálni. Mert konzervatív rész úgyszólva nincs.

Én most a sajtótörvényen és évenkinti országgyűlésen dolgozom. Amabban nem bírtok valami adattal? (…) Most Isten veled. Felelj, kérlek, és fogadd tiszteletemet. Írtam röviden, csak punktatíven semmivel több.

ölellek

híved

Bert

3 „Az asszony, melyet minden pecsovics hisz, hogy meghág, a szegény elhagyott Magyarország"

Andrássy Gyula trágár verses levele az országgyűlésben Dessewffy Emilnek

1848. január-február

A reformjavaslatokkal óvatosan kacérkodó konzervatív politikusok közé tartozott gróf Dessewffy Emil is, aki egy ízben megpróbálta rávenni az ellenzék padsoraiban politizáló gróf Andrássy Gyulát, hogy csatlakozzon az ő pártjához. Az invitálásnak személyeskedő vita lett a vége, amelynek során Andrássy köpönyegforgatónak nevezte Dessewffyt. Ilyen esetben a felek rendszerint segédeket küldtek egymáshoz, és megjelölték a fegyvernemet, ám ez alkalommal a két gróf más formáját választotta a párbajnak.

Andrássy – Magyarország jövendő miniszterelnöke – trágár verses levélben támadta meg politikai ellenfelét. A bonyolult pornográf metafora szerint a kormánypárti „pecsovicsok" ugyan megbecstelenítik Magyarországot, ám hamarosan őket fogja hátulról elintézni az ellenzék. Dessewffy – a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnöke – nem késlekedett a válasszal, és egy még obszcénebb költői képpel reagált. A homoerotikus utalásokat sem nélkülöző verses levelek szerzői a forradalom alatt is az ellentétes oldalakon álltak, ám később együtt bábáskodtak a kiegyezés tető alá hozatalánál.

Egy kis történet mint jóslat

Dessewffy Emil barátomnak Andrássy

Egy olasz hajdanában

Asszonyt akart gyakni.

De midőn legbujábban

kezdé a tempót rakni,

A férj megérkeze éppen,

S felvágván a nadrágot,

Hátulról megtevé szépen,

Mit ez elől tenni vágyott.

De hogy megértsd soraim törekvését,

Ím, itt adom azok értelmezését.

Az olasz, az ti vagytok,

Átkozott pecsovicsok.

Az asszony, melyet minden pecsovics hisz, hogy meghág,

A szegény elhagyott Magyarország.

A nadrág – a program, a tiétek,

Melyet mi felvágtunk, higgyétek;

A férj, barátim, leszünk – mi.

A megbaszottak lesztek – ti.

4 „erős hashajtókra gondunk leszen, sikerük nektek járand egészen"

Dessewffy Emil trágár válaszlevele Andrássy Gyulának

1848. január-február

Nem irigylem seggbaszó dicsőségtek,

Melyet élvezni ennyire égtek.

Mi erre nem vágyunk éppen,

Azért köszönjük is szépen

Tőled e szép akaratot,

Mely ily szép célra ragadott,

De azt hidd el, ha ennyire áll faszotok

Seggünkre – múljon aggodalmatok.

Erős hashajtókra gondunk leszen,

Sikerük nektek járand egészen;

S ha vágytok lenni seggünk baszói,

Hagyján, mi leszünk faszotok leszarói.

5 „A párviadal úgy a követek, mint az ifjúság között nagy divatban van."

Matuska János Matuska Istvánnak a pozsonyi országgyűlés mindennapjairól

Év elejére egyértelművé vált, hogy Kossuth Lajos nemcsak országgyűlési szónokként és a tömegek nyelvén értő újságíróként képes sikert elérni, hanem politikai stratégaként is. Jó érzékkel találta meg azt az ügyet, amelyben a létező legnagyobb többséget lehet kialakítani a széttagolt ellenzék soraiban. Az udvar legnépszerűtlenebb intézkedése a megyei adminisztrátori rendszer létrehozása volt, amelynek kidolgozója egy konzervatív mágnás, gróf Apponyi György kancellár volt. Az udvarhű főispáni helytartók, más néven adminisztrátorok feleltek a vármegyei követválasztások rendjének lebonyolításáért, és e rend biztosítása érdekében megyei pandúrok bevetésére is lehetőségük volt. Ezzel és más eszközökkel képesek voltak helyben jobb helyzetbe hozni a konzervatív jelölteket. Sok jeles ellenzéki politikus győzelmét sikerült így megakadályozniuk. Szinte nem volt olyan új követ, akinek ne lett volna elszámolnivalója velük.

Kossuth éppen ezért az adminisztrátori rendszer okozta megyei sérelmeket tűzte politikája zászlajára. Bizottságokban – ahogy akkor mondták „konferenciákon" – lépésről-lépésre állította maga mellé a követek többségét, akik egy idő után mind egyetértettek abban, hogy a sérelmek csakis Apponyi kancellár távozásával, azaz – alig rejtetten – a kormány bukásával orvosolhatók. A konzervatívok zavarát jól mutatja, hogy jobb híján Széchenyi kompromisszumos javaslata mögé sorakoztak fel, aki szintén elítélte az adminisztrátori rendszert, de a hibák kijavítását a kormányra bízta volna. Végül Kossuthnak sikerült megteremtenie a többséget, az ő javaslata győzedelmeskedett. A labda persze pattogott tovább: feliratok és leiratok keringtek az alsó- és felsőtábla, valamint az uralkodó között. Döntés több hónap után sem született, de közben mégis létrejött az ellenzéki politizálás minden korábbinál hatékonyabb modellje. Nyilvánvalóvá vált, hogy Kossuth képes lehet ennél fontosabb ügyek, akár egy független magyar kormány ügye mellé is többséget teremteni.

Nem csoda, hogy az indulatok annyira elmérgesedtek, hogy többen is akadtak, akik nem gúnyversekkel párbajoztak, hanem valódi fegyverekkel. A felsorolt kardcsörték közül Szemere Bertalan és Lónyay Menyhért párbaja a legérdekesebb: a sebesülten alulmaradt Lónyai egy bő esztendő múlva államtitkárként tűnik majd fel az őt leszamarazó Szemere kormányában. A párbajokról hírt adó pozsonyi ifjút azonban inkább a bálok érdekelték. Ő éppen március 15-éig kapott haladékot, hogy kifizethesse báli frakkjára kapott hitelét...

Pozsony Február 9-én 1848.

Édes bátyám!

Levelét folyó hó 8-án kezemhez vevém, s benne foglalt kérelmem teljesítését köszönöm. Az országgyűlés igen ingerlett állapotban vagyon, a kir. leirat következtében tüzes viták keletkeztek. (…) Kossuth igen kimerítőleg adta elő az adminisztrátori rendszert, egyes eseteket adatokkal bizonyítva hozván elő – Apponyit a kormányra alkalmatlannak és tudatlannak nyilvánította – egyébiránt ezen beszédjét némelyek kihagyásával olvasandja édes bátyám. Szentkirályi Somogyba ment Deákot, vagy Klauzált rábírandó, hogy a követséget vállalják el, minthogy Szegedy, a somogyi követ megbetegedvén hazament. (…)

A párviadal úgy a követek, mint az ifjúság között nagy divatban van. Vay Dani emiatt távozott el Pozsonyból, Waldstein kihívása következtében, a lapokban olvasható igazítása következtében. Csuzy Mocsonyival privátim összeveszvén megvívtak, az első kapván a sértést. Bónist Sennyey kihíván, Fiáth kir. tanácsnok vívott helyette, itt is az utóbbi lett a győztes – a kerületi ülésben Bónis Sennyeit, midőn a hallgatóság rendetlenségről vádoltatott, szinte közé számította, mondván, ha Somsich vagy Babarczy beszél, csak őtet hallani. Szemere Bertalan Lónyai Menyhértet inditványa miatt leszamarazta, szinte tegnap vívtak meg – Lónyay nagy vágást kapott oldalán. Gyöngyössy Imre is vívott, s szinte nagy vágást kapott. Stb. Előbbi levelembe kért pénzt, édes bácsikám, hogy megkaphassam, minden lehetőséget kövessen el, különben igen nyomorú állapotba juthatok, mert farsang lévén több pénzre van szükségem, mint eddig. Egy frakkra okvetlen szükségem lévén, hitelbe csináltattam. Ha pénzem sem jön akkorára, mikor fizetni kell, minden ruhámat kellend eladni.

Március 15. a határidő ugyan, de ha lehet még előbb küldeni – annál jobb. (…) Ki egyébiránt édes Bátyámat csókolva vagyok

engedelmes s szerető öccse,

János.

6 „legcélszerűbbnek tartom ezen tisztújításnak elhalasztását"

Gróf Apponyi György báró Perényi Gáborhoz az ellenzék térnyeréséről

Apponyi György tehetséges konzervatív politikus volt, aki „fontolva haladóként számos reformot is támogatott, ám 1848 elejére leginkább már csak rendkívüli népszerűtlenségéről volt ismert. A választások előtt jogi csűrcsavarokkal megpróbálta elérni, hogy Kossuth ne indulhasson Pest megyében, ám kudarcot vallott. Más megyékben azonban sikerrel taktikázott a konzervatív jelöltek érdekében, volt hát ellensége bőven Pozsonyban. Sokáig Metternich kancellár legjobb szövetségesének számított az udvarban, de az adminisztrátori rendszerrel kapcsolatos országgyűlési fiaskóért végül őt tették felelőssé. Metternich még azt is az orra alá dörgölte, hogy „viselkedésével kompromittálta a dinasztiát Európa előtt. Várható bukását még konzervatív elvbarátai is kész tényként könyvelték el, ő azonban nem adta fel. Perényi Gábor, Ugocsa megyei politikushoz írott levelében a megyei választás elhalasztására tett javaslatot, hogy az ellenzék győzelmét meg lehessen akadályozni. Ha ez nem lehetséges, akkor katonai erőt kell bevetni, javasolta.

Apponyinak minden bizonnyal tudomása volt arról is, hogy egyre többen voltak, akik egy másik, Kossuthtal szemben álló politikust láttak volna szívesen a kancellári székben: Széchenyi Istvánt. Mégpedig nem csak ellenzéki oldalról. Egy titkosrendőri jelentés szerint Széchenyi azt válaszolta az őt megkeresőknek, hogy „az a szakács, amelyik rosszul főz, rászolgált arra, hogy elküldjék, de nem lenne okos dolog őt addig elküldeni, amíg nem találnak más szakácsot a helyére. (…) Apponyi helyére most nem találnak senkit. Bár viszonyuk távolságtartó volt, rendszeres levelezésben álltak egymással. A márciusban kitört francia forradalom hírére Apponyi Széchenyihez fordult, hogy próbálja megakadályozni a forradalmi eszmék átterjedését Magyarországra. „A legszörnyűbb anarchia uralkodik mindenütt. Mindez a radikálisok műve à la Kossuth, az úgynevezett hazafi à la Batthyány – írta, amikor még el sem kezdődött, amitől legjobban tartott.

Méltóságos Báró Úr!

Méltóságod múlt hó 17-én kelt becses jelentése által, azon méltó aggodalmáról értesölvén, hogy ha a kormányára bízott megyében a tisztújítás most tartatnék, nemcsak a katonai erő alkalmazása szükséges volna, de attól is tartani kellene, hogy az úgynevezett középponti ellenzék, amint ez Méltóságod megjegyzése szerint a Bihari követválasztásnál is történt, nagyobb mennyiségű pénzzel veszélyeztetné ezen tisztújitás sikerét. Legcélszerűbbnek tartom ezen tisztújításnak a jelen országgyűlése berekesztéséig leendő elhalasztását, részint azért, mivel a Méltóságod által említett középponti ellenzék Pozsonyban együtt lévén, jelenleg sokkal hatályosabban működhetnék, mint azután, részint azért, mert reménylhető, hogy nem csak az újólag hozandó üdvös törvények jótékony hatása által, az ellenzék működései megszüntetni, vagy legalább tetemesen enyhítetni, de oly törvények is alkottatni fognak, melyek a tisztújítási súrlódások, visszaélések és kicsapongások ellen minél tökéletesb biztosítékot nyújtani képesek leendenek. Aki egyébiránt szokott megkülönböztetéssel maradok

Méltóságodnak

lekötelezettje.

Bécs, böjtmáshó In 848

Gr. Apponyi György

7 „Ellankadjon-e az ember, ily szánt-szándékos öngyilkolás közt, vagy mit tegyen?"

Széchenyi István titkárához, Tasner Antalhoz aktuális ügyeiről

1848. február 24.

Széchenyi István, aki kezdettől alapvetően ellenezte Kossuth politikáját, mélységesen csalódott hangon kommentálta az országgyűlési eseményeket. Kossuth pozsonyi sikerei azonban nemcsak őt ijesztették meg, hanem az ellenzék mérsékeltebb tagjait: Mi lesz, ha az amúgy is feszült nemzetközi helyzetben megbukik a kormány, és ezzel az egész Habsburg Birodalom válságba zuhan? Voltak, akik túl radikálisnak találták Kossuth programját, mások egyetértettek vele, de zavarta őket, hogy az országgyűlési újoncnak számító politikus gyakran érezteti velük vezető szerepét. A mérsékelt liberálisok és a centristák egy része azt sem bánta volna, ha Széchenyi körül kialakul egy középpárt, amely egy erős monarchián belül, gyakorlati ügyek mentén lépésről lépésre viszi előre az ország ügyét.

Ilyen gyakorlati kérdés volt a magyar vasúthálózat fejlesztése is. Ebben a látszólag szakmai kérdésben feszült egymásnak leginkább Kossuth és Széchenyi, vitájuk általános politikai harccá szélesedett. A bécsi udvar – hogy lekössék Széchenyi energiáit – még 1845-ben felkérte a grófot a Helytartótanácsban létesített közlekedési osztály vezetésére. Jól okoskodtak: Széchenyi hihetetlen szervező munkával, részletes gazdasági és statisztikai számítások alapján kidolgoztatta Magyarország vasúti, közúti és vízi úthálózati fejlesztési tervét. A Javaslat a magyar közlekedésügy rendezéséről című munka 1848 elején jelent meg, s lényegében azóta is ez az alapja minden közlekedéspolitikai programnak. Széchenyi pesti központú, sugaras hálózatot képzelt el, amelyben fontos szerepe volt a fővárost a fiumei kikötővel összekötő vasútnak is.

Kossuth azonban kezdettől egy másik vasútfejlesztés, a Fiume–Vukovár-vonal megépítését szorgalmazta. Érvelése szerint Vukovártól már vízi úton is meg lehetett volna oldani a szállítást, ám rosszakarói azt hangsúlyozták, hogy személyesen is érdekelt a beruházásban, hiszen igazgatója is volt a Vukovár–Fiumei Vasút Építésére Egyesült Társaságnak, innen kapott fizetése jelentette legfőbb bevételét. A közlekedési részletkérdések persze már akkor sem igazán foglalkoztatták az országgyűlési követek többségét, az viszont annál inkább, hogy a vitán keresztül meg lehet ráncigálni a túlságosan nagyra nőtt Kossuth szakállát. Februárra a legfontosabb politikai kérdésnek az tűnt, hogy Kossuthnak vagy Széchenyinek lesz-e többsége vasútügyben az országgyűlésben. A gróf titkárához, Tasner Antalhoz írt leveléből az derül ki, hogy Széchenyi nem nagyon bízott az őt támogatókban, úgy gondolta, a végén úgyis ellene szavaznak majd. Amúgy is úgy érezte, minden általa indított ügy rosszul áll: a pesti és budai városatyák miatt ismét megrekedt a már befejezés előtt álló Lánchíd építése, és a balatoni hajózás fejlesztése is elakadt. Az ilyen apró kudarcokba hajlamos volt belebetegedni. Most is ez történt:

Barátom, 4-iki sorait vettem és olvasás után 1 millió darabra téptem. Tegnap vukovári választmányi ülésnek kellett volna lenni, de Kossuth nem jött, eleve írván, hogy nem jöhet, mert egészsége változott, mi egyébiránt igaz is. Ő t. i. egészen elrekedt, és oly színben van, mint Ecce Homo! (…) Egy kis halasztás nem árthat, ha t. i. a kerületi választmány nem referál. És ezért ülést nem tartottunk és nem is tartunk, míg Kossuth fel nem lábad. (…)

Most azt hiszem, az győz Magyarországban, nem ki szólni, hanem ki hallgatni, de emellett bölcsen cselekedni tud. Egészségem igen búsít, mert nem tudok lábra állni, sem álmom, sem étvágyom, pedig most Bécsbe kellene mennem, hol várva várnak. Én még minden jót reménylek. Ezen utolsó bál ostobaság vagy inkább gorombaság! (…) Mindenki restelli és ujjal mutat Batthyány Lajosra, ki őket mint pók behálózta.

25-én.

Ma egész éjjel is egy bizonyos neme a láznak gyötörte testemet. Mindenre igen alkalmatlan vagyok. Gondolja csak, mit talált Batthyány Lajos és Kossuth ismét ki. Ma nagy ellenzéki konferencia van, kettőt akarnak a jövő hétfőn indítványozni: 1. Hogy az országgyűlés kérje Őfelségét, többi népeinek is adna konstitúciót. 2. Kérdeztetnék meg az osztrák kormány: jótáll-e, hogy a bécsi banknak jegyei nem kapnak kurzust! (…) Én pedig úgy látom a dolgot, hogy most mindent ki lehetne vinni Bécsben, de efféle erőltetésekkel és indiszkréciókkal alkalmasint elcsapnak!!!

Ellankadjon-e az ember, ily szánt-szándékos öngyilkolás közt, vagy mit tegyen? Csak egészségem volna jó, de – habár lelkem nem is érzi megtörve magát – testemet nem bírom. Ámde azért megteszek mégis mindent, hogy ezen idétlenségnek elejét vegyem! Mi a közlekedési javaslatot illeti, igen agitálnak ellene. (…) Azt fogják mondani: szamárság, gyávaság a javaslat mellett nem lenni, azt nem pártolni, de azért mégis Vukovárra szavazandnak. (…) Pártzsarnokság alá esik ügyünk is, ha most nem mozgunk.

(…) Igen bosszankodom ezen ebadta város ellen, hogy megint akadályoztat. De most az esetet valóban nem értem. (...) Most tán a fundamentumon kívül történnék a fölépítés. Hogy ez ellen protestálnak, megfogható. (…) Hát a Balaton? Kérlek titeket, inkasszáljatok minél többet és minél szaporábban, és a hajózás ne kezdődjék igen korán, mert másképp kidűl hajós népünk, romlik hajónk etc.

Engem Bécsbe hívnak, nem akarok még menni, mert gyengén vagyok és itt is hasznos vagyok; ámde március 1-ső napjain nem igen halaszthatom túl. (…) Idemellékelve küldök egy könyvnek homlokiratát (Adresse), Pesten meglesz. Meg kell szerezni. Ez megint a népesedés mennyiségét mutatja ki és szinte mellettünk szól. Mikor lesz Pesten megyei ülés?

Isten áldja

Széchenyi István.

8 „most kell valaminek történni, ne várjatok rám"

Széchenyi István titkárához, Tasner Antalhoz Kossuth kormányalakítási tervéről

1848. március 2.

Széchenyi évek óta tartott attól, hogy Kossuthék radikalizmusa forradalomba sodorhatja az országot, márpedig a forradalmakat az emberiség egyik legnagyobb tragédiájának tartotta. „Én azt hiszem, itt volna ideje a franciákat utánozni. Nem abban, hogy a respublikát proklamáljuk, hanem hogy mi is Lajosunkat seggbe rúgjuk!" – írta március elején a titkárának. Amikor Kossuth arról beszélt neki, hogy felelős minisztériumot kell létrehozni Batthyány Lajos vezetésével, s ebben neki is szerepet kellene vállalnia, úgy érezte, katasztrófa készül. Azt gondolta, hogy a bonyolult magyar államigazgatás egésze, vármegyéstül, kancellári hivatalostul, nádorostul azonnal összedőlne egy teljesen új, kipróbálatlan kormányzati szisztéma létrehozásával. Az udvar pedig ebben az esetben leállította volna a Széchenyi számára is fontos gazdasági reformfolyamatokat.

Drasztikus ellenlépésre szánta el magát. Azt javasolta a bécsi udvarnak, hogy az uralkodó nevezze ki őt teljhatalmú királyi biztossá, azaz római mintára diktátorrá. Ez esetben ő majd feloszlatja az országgyűlést, és gátat szab a rohanó eseményeknek „Mindenki engedelmeskedjék nekem – tervezgetett naplójában. – Minden segédeszköz. Katonaság. Semmiféle ellenkező rendelkezés…míg vissza nem hívatok! Titoktartás. 6 hónap múlva országgyűlés. (…) Ellenzéki Kör s minden politikai klub feloszlatandó."

Bécsben már nem nagyon volt idő rá, hogy alaposan megfontolják az ajánlatot, az európai forradalmi hullám elérte az osztrák fővárost, Metternich lemondott. Így aztán Széchenyi Istvánra ma nem úgy emlékeznek a történelemkönyvek, mint a diktátorra, aki szétkergette a reformországgyűlést. „Mosom a kezemet. Tisztességesen felajánlkoztam" – írta.

Barátom. Gallia ismét respublica! Mennyi időre? Tudja Isten, de Európa is alkalmasint nemsokára magas hullámok habjain… Én ily alkalomkor (…) akaratlanul is azt forgatom eszemben: Lehet-e ebből haszna a magyar honnak? Én azt hiszem, lehet, egy új hajnal támadat etc., ámde ehhez ész vagy jó szerencse. Én azt hiszem, mi az elsőt illeti, alkalmasint nem lesz. Azonban megkísértek mindent.

(…) Tegnap, hahaha! Kossuth keresztülvitte egy követi konferenciában, hogy ma kerületben azt fogja indítványozni, miszerint felelős magyar minisztériumot adjon nekünk a fejedelem. Nagy bajjal nekünk csak annyi sikerült, hogy ezt ma circumscriptive fogja tenni. Én kértem: nur einmal darüber schlafen. Nem használt, tatár hévvel keresztültört mindezen. Mi történjék a kancelláriával, tárnokkal, kamarával, a nádorral, mert Kossuthnak instanter 3-4-5 felelős miniszter kell (...), azt tudja az ég, mi legyen a megyékből etc. etc. etc. ezt mi nem foghatjuk meg.

(…) Isten áldja! Eötvös, Zsiga, Szontágh leveleit vettem. Isten áldja meg őket. Köszöntse nevemben. Egész éjjel lázom volt. (...) most kell valaminek történni, ne várjatok rám.

Széchenyi István

9 „önzés, hivatalvágy szenvedélyei uralkodván"

Tolnay Károly ismeretlen címzetthez az országgyűlési botrányokról

1848. március 3.

Ha a fiumei vasút kérdésében nem is győzedelmeskedett, Kossuth minden más ügyben gőzmozdonyként robogott előre az országgyűlésben. Február végén, az ellenzéki követek konferenciáján bejelentette, hogy a közeljövőben felirati javaslatot terjeszt a ház elé, amelyben összefoglalja az elengedhetetlen reformokat. A javaslatot március 3-án nagy ívű beszédben ismertette a követekkel, szerepelt benne szinte minden, amit a történelemkönyvek a 12 pont legfontosabb követelései között felsorolnak: felelős kormány, közteherviselés, az úrbéri viszonyok reformja, a külföldön szolgáló magyar katonák hazahozatala. Csak éppen a hangnem volt más. Kossuth taktikusan szakított a radikális megfogalmazással, ezúttal kifejezetten mérsékelten beszélt. Csak finoman utalt a párizsi forradalomra. „Felséged az elkövetkezhető balesemények legbiztosabb óvszerét hű népeinek legbarátságosabb egyetértését, a monarchia különböző tartományainak legerősebb forrasztékát, s mindezek által felséges trónjának (…) legrendíthetetlenebb támaszát abban találandja fel, ha fejedelmi székét (…) a kor szüksége által múlhatatlanul igényelt népszerű alkotmányos institúciókkal környezendi. Ehhez persze „minden idegen avatkozástól mentes független nemzeti kormányra is szükség van, tette hozzá.