Arany János – TOLDI

ARANY JÁNOS - JÁNOS ARANY

TOLDI

Magyar – angol kétnyelvű kiadás

Hungarian-English bilingual edition

Translated from the Hungarian by

Ottó Tomschey

Budapest, 2017

A költő születésének 200. évfordulójára

To the 200th anniversary of the poet’s birth

Előszó

Mottó:

„Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!"

(Petőfi: A XIX. század költői)

Petőfinek igazsága van! Különösen akkor, ha intését nem politikai, hanem irodalmi szempontból ítéljük meg. Nemcsak a húrok könnyű pengetése könnyelmű, amikor belefogunk egy magyar irodalmi mű idegen nyelvre történő fordításába, de maga a vállalkozás is merész (majdnem azt mondtam arcátlan) magyar költőóriások gondolatvilágát átültetni egy, a magyar nyelv és gondolkodás egészétől meglehetősen messze álló idegen nyelv és gondolatvilág talajába. Éreztem ezt már akkor, amikor belefogtam néhány magyar vers angolra történő fordításába és teljes mértékben tisztában voltam és vagyok mindazokkal a nehézségekkel, szinte a lehetetlenséget súroló és olykor meghatározhatatlan gondokkal, amelyek egy ilyen munka során óhatatlanul felmerülnek.

A kérdés önként adódik: akkor miért fogtam bele a legnépszerűbb, legszebb magyar nyelven megírt és Magyarországon szinte mindenki által ismert és szeretett epikai mű, a „Toldi" fordításába. Nos, a válasz rendkívül egyszerű: azért mert ezt a legnépszerűbb, legszebb magyar nyelven megírt és Magyarországon szinte mindenki által ismert és szeretett epikai művet szerettem volna és szeretném megismertetni legalább az angol nyelvterületen élőkkel, lett légyen az illető akár ott élő magyar, akár angol anyanyelvű idegen ajkú ember. Olyan műnek tartom a Toldi-trilógia első részét, amely – ha nem magyar nyelven iródik eredetileg, hanem bármely nyelvén a világnak – kötelező olvasmánya lenne minden iskolának Grönlandtól a Horn-fokig és San Francisco-tól Sanghaj-ig. De éppen mert magyar nyelven írta Arany és a magyar néphagyomány és történelem lapjait idézi fel ebben a 12 énekből álló eposzban, a széles világ számára nem fogyasztható irodalmi termék a nyelvi problémák miatt.

Kellett merészség ehhez a fordításhoz? Kellett bátorság egyáltalán ahhoz, hogy ezt a remekművet kiemeljem a magyar nyelv- és hagyomány-közegből? Egyáltalán: kellett-e elvégezni ezt a (nyugodtan mondom) óriási munkát az esetleges érdektelenség tekintetbe vételével? A válaszom egyértelmű: igen, kellett! Ha Európa és a világ nem ismeri legalább töredékeiben egy kis nemzet óriási szellemi termékeit, csak azért, mert nyelvi akadályok vannak, akkor minden szinten és mindenkor szükséges annak megkísértése, hogy legalább töredékeiben bemutassuk értékeinket, bár lehet, hogy a tolmácsolás nem a legsikeresebb. Ilyen esetekben azt vallom, hogy a szellemi tartalom sokkal fontosabb, mint az esetleges formai megjelenítés, bár minden munkámban szigorúan ragaszkodtam ahhoz, hogy az eredeti verstani forma, ritmus, rím és szókincs ne szenvedjen károsodást. Biztos, hogy nem mindig és nem mindenütt sikerült.

A „Toldi fordítása során megtartottam minden nevet eredeti magyar formájában, nem voltam tekintettel a magyartól eltérő névhasználatra. Megtartottam az olyan, csak a magyar nyelvben létező szavakat (elsősorban állatnevek), amelyek fordítása eleve kilátástalannak tűnt. Pl. a kuvasz egy kutyafajta, de akárcsak a puli, vagy a komondor, nincs angol megfelelője (gondolom egyéb nyelveken sem). A magyarul könnyen érthető kifejezések (pl. felűlt Lackó a béresek nyakára) esetében megtartottam az eredeti formát és lábjegyzetben jeleztem a szó/kifejezés értelmét. Ugyanígy megtartottam a magyar helységneveket és elsősorban arra törekedtem, hogy a szöveg ritmusában úgy helyezkedjenek el ímmár „angolul, hogy ne zavarják a versezet ritmusát. A fordítás során messzemenően ragaszkodtam a tizenkettes alexandrinushoz és a felező cezúrás ritmushoz, noha nem minden esetben sikerült. Ilyenkor mindig a gondolati tartalom volt meghatározó és sajnálom, hogy nem találtam jobb megoldást. E „félreütések" száma azonban csekély az egész szöveget figyelembe véve. A számítógépes szerkesztés minden segítségét igénybe vettem, ennek ellenére a sajtóhibák megjelenhetnek (az ördög nem alszik!), ezeket kéretik elnézéssel kezelni.

Végül, de nem utolsósorban: itt és most szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, aki e munka folyamán akár tanácsaikkal, akár a szöveg utólagos ellenőrzése során segítségemre voltak. Mindenkit nem tudok felsorolni, de név szerint szeretném megemlíteni elsősorban dr. Jász István barátomat és iskolai osztálytársamat, irót és műfordítót, aki mindenekelőtt a verstani bakikat és nem utolsó sorban az Arany által minden ének elé idézett Ilosvai-szöveg hiányát kifogásolta. Utóbbit, teljes egytértéssel a kritikai megjegyzést illetően, pótoltam. Dudich Endre barátom kivételesen írásban nem, de szóban annál több segítséget adott, amit ezúton is hálásan köszönök. Legvégére hagytam Vidra Ildikó nevét, aki számomra elképesztő lelkiismeretességel nézte át a fordítás szövegét és hívta fel figyelmemet a mai, modern angol nyelvhasználat néhány sajátosságára, amit örömmel fogadtam és ahol lehetett, a szöveghez igazítottam. Nagyobb megtiszteltetés nem érhet, mint hogy idézzem hozzám írt sorait a teljes szöveg lektorálása után (fordítás angolból magyarra): „Szeretnék köszönetet mondani Tomschey Ottónak, hogy lehetővé tette számomra e csodálatos munkában való részvételt. Csak remélni tudom, hogy sikerülni fog neki a magyar költészetnek az őt megillető helyet biztosítani a világirodalomban." Magam is remélem.

Budapest, 2017. február

Tomschey Ottó

Preface

Epigraph.

„No one dares indolently get down

To twang the strings of instruments!"

(Petőfi: Poets of the 19th century)

Petőfi is right! He is especially right when his warning is considered not from the political but from the literary aspect. It is not only indolent when one starts to twang the strings but also when commeces to translate a Hungarian literary work into a foreign language and the experiment itself is valiant (I almost said audacious) to transplant the world of thoughts of Hungarian poet-giants into the medium of a foreign language and world of thoughts that are far from the whole of the Hungarian language and sphere of thoughts. I already had this feeling when commenced to translate some Hungarian poems into English and I have been fully aware that difficulties and sometimes unascertainable troubles coming very near the impossibility may occur in the course of this kind of work.

The question suggests itself: why I did begin to work to translate the most popular epic work „Toldi written in the most beautiful Hungarian style and known and beloved by all in Hungary. Well, the answer is very-very simple: because I would and should like to acquaint with this most popular epic work „Toldi written in the most beautiful Hungarian style and beloved by all in Hungary the people who live in English-speaking regions be they of Hungarian origin or people whose mother tongue is English. I consider the first part of the Toldi-trilogy as a work that – if written not in Hungarian but in any other language of the world – would be a compulsory reading for pupils in any part of the world – from Greenland to Cape Horn and from San Francisco to Shanghai. But just because Arany wrote this in Hungarian and recalls the pages of Hungarian folklore and history in this epopee consisting of 12 books, this is a literary product that is unsuitable for consumption on a world scale because of linguistic difficulties.

Was audiacy necessary to translate this epopee? Was boldness necessary by all means to raise this masterpiece from the Hungarian medium of linguistics and traditions? And by all means was it necessary to perform this (truly said) gigantic task with respect to the possible disinterestedness? My answer is unambiguous: yes, it was necessary! If Europe and the world do not know the marvellous mental products of a small nation even in fragments only because of linguistic obstacles, then it is necessary at all levels and in all times to try to introduce our values though maybe not in the most successful interpretation. In these cases I always declare that the mental content is always more important than the incidental formal interpretation though in my works I always insisted on the preservation of the original metrics, form, rhythm, rhyme and word-stock. I am sure that this was not always and not in every case sucessful.

In the course of translating the „Toldi I kept all names in their original Hungarian form, paying no regard to the use of names differing from the Hungarian. I kept all the words that exist only in the Hungarian language (first of all animal names) the translation of which seemed to be hopeless from the very first, e.g. kuvasz is a Hungarian-breed of sheep-dog, but like the terms „puli or „komondor, does not have the corresponding English term (I think this is the case with other languages, too). In case of expressions that are easily understandable for the Hungarians (e.g. „But Lackó sat on the neck of all the field-hands) I always kept the original form and indicated the sense of the word/expression in footnote. Similarly, I kept the Hungarian place-names and tried to use these now „in English" in the rhythm of the text that do not disturb the rhythm of the prosody. In the course of translation I extensively insisted on the alexandrine line with six-halving though this proved to be not always successful. In these cases always the mental content of the text was determining and I was very sorry for the fact that did not find better solution. Nevertheless,