Harminc nappal a világvége előtt

„Az egész olyan volt, mintha egy naplót olvasnék! img1.png Voltak megmosolyogtató, és voltak elég kemény részek benne, főleg ahogy fokozódott a »Közeleg a világvége!« hangulat. Sokszor elgondolkodtam rajta miközben olvastam, hogy vajon én mit tennék, ha tudnám, hogy már csak 30 nap van hátra földi életemből. Talán én is kipróbálnék, valamilyen tudatmódosítószert, talán addig kefélnék amíg ki nem lehelem a lelkem… Egy biztos, minden pillanatot úgy szeretném kiélvezni, mintha az lenne az utolsó! img1.png ."

Anna_Fehér_4, moly.hu

„Megdöbbentő sorokkal kezdi első regényét a szemtelenül fiatal szerző, aki a sci-fi műfaját választotta ahhoz, hogy felkavaró képet fessen mai világunkról, elsősorban azonban a saját nemzedékéről. A szélsőséges helyzet az olvasót is arra készteti, hogy 'elszámoljon az életével', merjen szembenézni a legtitkosabb vágyaival, elgondolkodjon a dolgok értelméről, próbálja megtalálni a valódi értékrendet.

Szabad szájú, merész, mellbevágó!"

Gálvölgyi Judit, műfordító

„Ez a sztori friss, harapós, elgondolkodtató, és annyira kézenfekvő, hogy az fáj. Ahol perverz, megdöbbentő, vagy kínos, annak is oka van. Király Márk akár a fiam is lehetne a kora alapján. Más nyelvet beszél, de a Z generáció ezt érti. Amikor olvastam, néha úgy éreztem, eljárt az idő. Olvassátok el!"

Réti László, a "Falak mögött" c. regény írója

„A legjobb magyar könyv, amit valaha olvastam. Olyan dolgokat jelenít meg benne, amik az én életemben is jelen vannak. Ilyen például a játék, amit ugyan futólag említ, mégsem hittem, hogy valaha egy könyvben szerepet kap, illetve olyan zenéket említ, amiket szívesen hallgatok. 2,5 nap alatt sikerült elolvasnom, annyira lekötött, és úgy érzem, párszor még el fogom olvasni, hiszen teljesen a magaménak éreztem."

Varga_Viktória_2, moly.hu

„Nem tudom, hogy igazi-e a kétségbeesés, ami a szerzőt (és vele az olvasót) ellenállhatatlan lendülettel hajtja végig az egész könyvön. Nem tudom, mert persze az alaphelyzet fikció, de mégis annyira igazinak tűnik. Mintha tényleg ott állnánk harminc nappal a világvége előtt, és egyik pillanatról a másikra megkérdőjeleződhetne minden. Minek menjek ki enni, gondoltam, úgyis világvége lesz, mert voltak ilyen pillanataim olvasás közben. És most, a vég után, József Attila szavai jutnak eszembe: »Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.«"

Rist Lilla, újságíró, Nők Lapja

„Lehengerlő, brutális, morbid, letehetetlen... Különleges az írásmódja, nem a megszokott, és nem téveszméken alapul... Teljesen elragadott, fél nap alatt elolvasható, és olvastatja is magát. Izgalomba hoz, egy érdekes vitát szülhet a baráti társaságban, olyan témát taglal amivel mindenki foglalkozik, nyíltan vagy magában, de foglalkoztatja."

Laihla, moly.hu

„...A beavatódás regénye ez, bővérű holtverseny napokkal a vég előtt, és Király Márk már most szinte mindent tud a történetmesélésről, a hangulatteremtésről, az olvasói figyelem megtartásáról. Egyet nem tud még. Talán éppen ezzel a regénnyel tanulja meg. Hogy mindannyiunk gyerekkorát ilyen meteorok pusztították el. És majdnem mindannyian túléltük. Elbújva a sötétben ketten, csak te meg én."

Szabó Tibor Benjamin,

az Athenaeum Kiadó igazgatója

„Főállásban kéziratokat olvasok évtizedek óta, mindig felkészülten a meglepetésre. Most Király Márk meglepett: nagyon fiatal és máris mindent lát, és finom humorral láttat is velünk. Író született, figyeljünk rá!"

Lekli Miklós, a szerző irodalmi ügynöke

„Humoros, őszinte, húsba vágó.

Izgalmas regény a fiatalságról, gondokról, szerelmekről, drogról, alkoholról.

Elgondolkodtató. Mit tennék én?!

Olvasd el, és gondolkozz, hogy Te mit tennél!"

Gyömbi93, moly.hu

„...Király Márk szókimondó, nyers, ám mégis egyszerű stílusa képes arra, hogy megszólítsa és magával ragadja az Y-generáció olvasóit. Vitathatatlan azonban az is, hogy a történet roppant megosztó lesz, leginkább a felnőttektől érheti bírálat, azonban ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy sikerre van ítélve a kötet..."

Chris

KIRÁLY MÁRK

HARMINC NAPPAL

A VILÁGVÉGE ELŐTT

Ulpius Baráti Kör

Budapest

Szerkesztette Kajtár Mária

A szerző várhatóan megjelenő kötete:

Sohasem tudtam, hogyan akarok meghalni

Copyright © Király Márk, 2017

(© Művelt Nép Könyvkiadó, 2017)

ISBN 9786155676604

A kényszer megöli az élvezetet.

Jules Verne: Nemo kapitány

Ezért szeresd hát erényeidet – mert ők hozzák

bukásod egykoron.

Friedrich Nietzsche

az életed a te életed.

ismerd meg, míg éled.

Egy csoda vagy, és

az istenek sóvárogják a gyönyört

benned.

Charles Bukowski: A kacagó szív

BARICZKINAK

LEGJOBBAN a nyári esték és a hajnalig tartó szerelmek fognak hiányozni. Régen azt gondoltam, felnőni lesz a legnehezebb, de a bejelentés mindent megváltoztatott. A világ összes tévécsatornája egyszerre közölte a hírt.

A Föld egy hónapon belül összeütközik egy későn észlelt meteorittal.

Az embereknek harminc napjuk maradt, hogy elszámoljanak az életükkel. Ez pont huszonkilenc és féllel több, mint amennyire valójában szükségük volt.

KI FOGJA MAJD VÁGNI

A HAJAD, HA ELMENTEM?

,,ELADTUK ISTENT. Jézus nevéből márkát csi­náltunk. A Bilbliából pedig marketing straté­giát."

Ezeket mondja az egyházi vezető a reggeli adás­ban. A műsorvezetők isszák a szavait, mintha ez megmenthetné őket bármitől is.

A nappaliban ülök, másnapos vagyok, és citromos vizet szopogatok, közben arra várok, hogy anyám felkeljen és főzzön egy kávét, mert fogalmam sincs, hogyan működik az új kapszulás kávéfőző. Átkapcsolok egy másik csatornára, valami alacsony költségvetésű vidéki tévé lehet, egy zavaros tekintetű férfival beszélgetnek. A szalagcím a következő: AZ ILLUMINÁTUS REND ÁLL A VILÁGVÉGE MÖGÖTT?

Inkább a rádióállomások közt kapcsolgatok. Az R.E.M. ,,It’s the end of the world című számát játsszák, egy másikon pedig a „Doomsday Jesus megy a Black Label Societytől. Úgy döntök, hogy inkább kikapcsolom.

Apám a fürdőszobában rókázik, túl sok vörösbort ivott az este, de ma reggel is ugyanúgy felkelt, mint minden hétköznap az elmúlt húsz évben. Amikor megkérdeztem, minek megy be dolgozni, csak annyit felelt, hogy képtelen a seggén ülve várni a halált. Apám egyszerű, de nagyon kitartó ember, és ugyanazt gondolja, mint a lakosság nyolcvan százaléka. Csak a szokásainkhoz való kötődés, amitől azt gondolhatjuk, hogy minden rendben van. Ha mi nem változunk, a világ sem fog.

A hálószobából anyám lép ki kómás fejjel, túlszoláriumozott testét mályvaszínű köntösbe csomagolta. A konyhapult mellett vékony cigarettára gyújt. Kimegyek hozzá, és megkérem, hogy főzzön egy kávét, mire azt mondja, hogy szerinte nekem kéne.

– De fogalmam sincs, hogyan működik.

– Beteszed a kapszulát, engedsz a tartályba vizet, és megnyomod a gombot.

A kávéfőzőt tanulmányozom, legalább tíz gomb van rajta.

– Melyiket?

– Nem tudom. Az egyiket.

Pár percig csak ülök a konyhaasztalnál, és anyámat bámulom. Ahogy eloltja a napi első cigarettáját, már gyújtja is a következőt.

– Miért nem vagy suliban? – kérdezi, miközben elindítja a kávéfőzőt.

– Lenne értelme?

– Legalább elfoglalnád magad valamivel. Vegyél példát az öcsédről.

– Az öcsém legalább két napja nem jött haza. Nem is aggódsz miatta?

– Én miattad aggódom.

Anyám telefonálni kezd valamelyik barátnőjével, a semmiről beszélgetnek, és arról panaszkodik, hogy le kell mondania a két hét múlva esedékes piócakezelését. Egyetlen bögrével megissza az összes lefőzött kávét. Megemlítem, hogy én is kértem volna.

– Most már tudod, hogy működik. Nekem is főzzél még egyet, köszi.

Eltűnik a fürdőszobában, a víz csobogását néha megtöri harsány nevetése és hurutos köhögése, amit egy újabb öngyújtókattanás követ.

A kutyáim hangos ugatással rohannak ki, amikor meghallják, hogy nyílik a bejárati ajtó. Kisétálok az előszobába, aminek a falán az Andy Warhol stílusban készült portrépáros lóg, a szüleimet ábrázolja. Mindig is utáltam ezt a képet. Ha a barátaim átjöttek, általában leakasztottam, és elrejtettem a gardróbba.

Öcsém a falnak támaszkodva próbálja lerúgni a cipőit. Elég szarul néz ki. Alkalmasint részeg, vagy borzasztóan másnapos. Az arca még sápadtabbnak tűnik a bevérzett szemeitől.

– Merre voltál?

– Fogalmam sincs.

– Nem lenne könnyebb, ha kikötnéd?

– Miért kell beleszólnod mindenbe?

Az egyik cipőt sikerül levennie, de a másikkal már nincs ereje tovább szenvedni. Bevonszolja magát a szobába, és becsapja az ajtót.

Újra a nappaliban ülök. A világfájdalmat hirdető egyhangú cikkeket olvasom, közben az öcsém szobájából tompán kiömlő zenét hallgatom. Coldplay, elviselhetetlen muzsika. A CIA évek óta használja terroristák vallatásához. Én tíz perc után megtörnék és feladnám az egész családom.

Apám fél négy körül ér haza, a kutyáim hisztérikusan vinnyognak, ahogy meglátják. Mindig én etetem és sétáltatom őket, de hozzám feleannyira sem ragaszkodnak. Ilyen a kapcsolatunk. Tökéletesen elégedett vagyok vele.

Apám első dolga, hogy kibont egy újabb bort a féltve őrzött különlegességei közül. Ma egy tízéves merlot-ra esett a választása. Leül a tévé elé, és régi VHS-kazettákat néz a gyerekkorunkból.

– Öcséd hazajött? – kérdezi.

– Aha. Jó szarul nézett ki.

– A lényeg, hogy itthon van. Kérsz bort?

– Kösz, most nem.

– Xanaxot?

– Talán később. Lefekszem egy kicsit.

A plazmán most én vagyok, néhány éves lehetek, a nyaralónkban, a nagyapám mellett állok egy hatalmas ponttyal a kezemben, amit büszkén mutogatok a kamerának. Azt hajtogatom, hogy én fogtam, pedig a közös horgászatok alkalmával többnyire sört hordtam az öregnek, vagy a nádasban játszottam.

A bevetetlen ágyon heverészek, régi magazinokat lapozgatok, nem köt le egyik sem. Ezután a közösségi oldalakra írt bölcseleteket olvasom, és a barátaim fényképeit nézegetem. Az egyik exem pár sorban üzent a halott anyjának, hogy nemsokára újra találkoznak, ettől görcsbe rándul a gyomrom, és inkább megnézem, milyen eseményekre hívtak meg. Többségük csoportos öngyilkossággal végződő bulikba invitál.

KAPJA BE ISTEN, GYERE HALJ MEG VELÜNK

INGYEN SÖR ÉS CIÁNKAPSZULA

HALÁLI BULI A MORRISONSBAN

Kiülök a teraszra, láncdohányzom, majd kimegyek egy pohár narancsléért, aztán a szomszéd macskáját nézem, megint átszökött, és hipnotikus állapotban stíröli a medence felszínén fuldokló szentjánosbogarat. Megpróbálom magamhoz hívni, de rám sem pillant, egy gyors mozdulattal kikapja a bogarat, és eltűnik a kerítés mentén húzódó sövények közt.

Amikor már komolyan fontolóra veszem az egyik öngyilkos partit, megcsörren a telefonom. Marci hív. Ha valaki kérdezi, azt mondom, ő a legjobb barátom. A bejelentés óta nem beszéltünk, azt mondta, szeretne a családjával lenni és gondolkodni. Térdre rogyva könyörögtem neki, hogy gondolja át.

– Mi a helyzet? – szólok bele.

– Minden szar. Olyan a hangulat, mintha már meg is haltunk volna.

– Itt sem különb.

– Emlékszel, mit kérdeztél azon az estén?

– Mire gondolsz?

– Megkérdezted, hogy lelépünk-e.

– Aha.

– Meggondoltam magam. Menjünk el.

– Hova?

– Nem tudom. Valamit csinálni akarok. Nem bírom ezt tovább.

Nem mondok semmit. Kisebb szünet után hozzáteszi:

– Örülök, hogy hívtál. Félóra múlva ott vagyok nálad.

Egyetlen hátizsákban elférnek a legfontosabb cuccaim. Kimegyek a szüleimhez, akik még mindig a tévé előtt ülnek.

– Lelépek – mondom.

Annyira egyszerre néznek rám, mintha csak egy jól komponált szappanopera jelenetében lennénk.

– Mármint elmegyek egy kis időre – javítom magam.

– Hova?

– Még nem tudom.

– De, ugye, hazajössz majd?

– Persze.

– Megígéred?

– Ühüm.

Öcsém bukkan fel a konyhából: – Áthozhatom a hangfalakat a szobádból?

– Persze.

Anyám felpattan, és erősen magához ölel. Megcsapja az orromat kókuszos samponjának az illata, ami érdekes egyveleget alkot a dohányszagú bőrével. Csontos testének szorításában úgy érzem, bármikor összeroppanhat. Apám még mindig csak bámul, mintha a sorozatírói nem osztottak volna rá szerepet.

A FÖLD, A KIS EMBER,

A KUTYÁJA ÉS A CSIRKE

MARCI patkány Astrájában állott szennyes szag van, a hátsó ülésen heverő szakácskabátja és