Összes Versei

A te gyermekeidtől a gyermekeid gyermekeinek

Tartalom

Ajánlás

Előszót írta Don Paterson

1. Csoportosulj – önmagad köré

2. Vándor vagyok

3. Felhőlovaglás

4. Mi, az ábécé huszonöt betűje …

5. Családi jellegű

6. Interjú

7. Karonfogva

8. Kegyelet

9. Rövid lírai szónoklat

10. Telefon

11. A fej

12. Horoszkóp

13. Állatmese

14. Információ

15. BUDAPEST

16. Legenda prózában

17. Utolsó ember

18. Életrajz

19. Választási harc

20. Muki

21. Tízparancsolat

22. Lényegében átdolgozott kiadás

23. Jazzhimnusz

24. Kör

25. Utazás

26. Portörlő

27. Fej vagy írás

28. Csoportkép magamról

29. Vers egy szabad vershez

30. Egy költő él itt közöttetek

31. Vezércikktéma

32. Emléktábla

33. Tanulmányút

34. Ember

35. Riport

36. Egyes szám első személyben

37. Kényes kérdés

38. Világtörténelem

39. Írógép

40. Az érem

41. A magvető

42. Kötelező tavaszi vers

43. Ibolya-nyájak

44. Budapesti hadosztály

45. Az utolsó napokban

46. 100 kilométeren felüli sebesség

47. Vérszerződés

48. Elveszett generáció

49. Gépies ima

50. Boldogság

51. Munkanélküli verse

52. Kulcsvers

53. Most már bevallom

54. Az ismeretlen katona sírjánál

55. Cinkosok

56. Parlamentarizmus

57. Expedíció

58. Percek

59. És ha elszomorít

60. Képtár

61. Zene prózára

62. Családi esemény

63. Filozófiai mélységű költemény

64. Emlékbeszéd

65. Somogyi úr, avagy egy hétköznapi óda

66. Körülbelül tizenöt éves voltam

67. Béke

68. Egy költő lelki-frakkban

69. Százszázalékos vers

70. Férfikor

71. Az álom

72. 10 000 001-ik szerelmes vers prózában

73. Apátlan, anyátlan, árva vers

74. Madártávlatból nézem az életem

75. Én a gömbölyű kemény lánymelleket szeretem

76. Az utolsó néző

77. Életfogytiglani életre ítélve az emberi önérzetemet

78. Nagykereskedés

79. Csillag

80. Én csak bomló energia vagyok

81. Két pengőért gyere be édes

82. Ásatás

83. Rímlovag

84. Valószínűleg szőke haja volt

85. Matematika

86. Párttagok

87. Hét óra húszkor

88. Görcs vagyok a társadalom deszkájában

89. Válasz – az agitátornak

90. Nem mintha dicsekedni akarnék

91. Az iskolások

92. A hiábavalóság litániája

93. Embernek költő vagyok

94. Ma délben történt

95. A jósnő

96. Amikor az Isten

97. Önkéntes száműzetés

98. Se hóhér, se mártír

99. Légmentesen tapadhassak

100. Mint egy elátkozott ex-királyfi

101. Kiegyezés a lehetetlennel

102. Legyen belőled üzenet

Utószó

Jegyzetek

Köszönetnyilvánítás

ELŐSZÓ

Walder Lajos 1913-ban Budapesten született és 1945-ben a gunskircheni koncentrációs táborban halt meg azon a napon, amikor azt a szövetséges erők felszabadították. Sikerrel szerzett jogi diplomát az egyetemre felvehető zsidók számának szigorú korlátozása dacára. Praktizálni azonban már nem engedték; helyette egy gyárban talált munkát. Egészen a háború kitöréséig írt és publikált, amikor is behívót kapott munkaszolgálatra. Walder életének lehetetlenül tragikus végét itt most nem tárgyaljuk; javasoljuk az olvasónak, hogy a Fordító utószavából tájékozódjék, amelyben Agnes Walder, a költő lánya és művei fordítója ad megrendítő leírást apja életéről.

Nem valószínű, hogy Walder Lajos nevét jól ismeri az olvasó vagy akárcsak félig-meddig is ismeri. Mégis, kellene ismernünk. Walder kortárs költőnek hat, a legjobb értelemben; habár az olvasó mindenekelőtt meglepve szembesül avval, ahogy Walder nem hajlandó játszani a jólismert, újabb kori, kihívó játékok egyikét sem (melyek oly széles körben elterjedtek, hogy már szinte észre sem vesszük őket) – valójában mielőtt az olvasó kinyitná ezt a könyvet, erősen kell bíznia önmagában, hogy ne érezze sértőnek azt, hogy Waldernek nincs szüksége rá. Azonban annak ellenére hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a költészet magánügy, az ő hangja cseppet sem közömbös, tiszteletlen, hűvös vagy rideg. Ő úgy beszél ahogy beszél, akár hallgatjuk, akár nem.

Ezen szóbéli szabadság legtisztábban abban nyilvánul meg, hogy Walder pontosan azt csinálja amit csak akar, amikor csak akarja és olyan hangon, ahogy tetszik. Egyik percben a költő és olvasója közti évtizedeket a semmivé zsugorítja, míg a következő levegővételével akár ezer évre választja őket el egymástól. Ki tudja, vajon Walder érezte e mit hoz a jövő, de úgy tűnik drámaian kiélezte és kitolta a perspektíváit: minden hétköznapi eseményeknek nála történelmi, sőt néha kozmológiai vetületei lehetnek. (A tér-idő folytonosságban való kalandozásai rém mulatságosak. Az Interjú cimű vers egyfajta sci-fi beszélgetés Istennel; Istennek szándékában állt ismét felvenni velünk a diskurzust, hogy mindent elmagyarázzon, legalábbis visszatérni a Neandervölgyihez, akinek még fogta a kezét – de közben a figyelme pár millió évre elterelődött.)

Stilisztikailag Waldernek igen mély zsákra való trükkjei vannak. A kedvence az, hogy logikusan elszalad egy illogikus koncepcióval és jóval messzebbre, mint amit ő megúszhat; akárcsak Cocteau, ő is tudta, hogy mennyire messze kell elmenni hogy túl messze menjen. Egy maroknyi költőre tudok csak gondolni hasonlóan gyors észjárással és jó idegekkel, akik ezt a trükköt be tudták dobni – Francis Ponge, James Tate és egy másik író akire időnként hasonlít, Ivor Cutler, a nagy skót-zsidó szürrealista humorista. (Az Állatmese című versben Walder arra emlékeztet minket, hogy a mi valóságunk elég szürreális; csupán tisztán kell megfigyelni, ─ ebben az esetben a hús szemszögéből.) Az ember olykor szinte mélységes fájdalmat érez azon költő iránt, akivé Walder válhatott volna ha életben marad: a Zene prózára vers jól mutatja azon képességét, hogy amire egy más költő talán egyszerű metaforát használt volna, ő azt egy jól megkomponált, bonyolult hasonlattá képes bővíteni. És miközben ezt teszi, feltárja egy modern metafizikus lelkét, akivé ő bizonyosan válhatott volna. Akik korán halnak, nem élhetik meg az ifjúkor luxusát, azonban Waldert olvasva emlékeznünk kell arra, hogy ezek egy fiatal ember versei. Némelyik költeménye, mint a Telefon, melyben a költő szinte mámorba esik annak lehetőségétől, hogy közvetlenül és azonnal bárkivel és bárhol kapcsolatba tudna lépni, ─ egy picit túlzott és megható az ifjúi lelkesedésében. Azonban minden egyes versében megvan a szellemes és elmés érdem, mi több, sok közülük egész egyszerűen brilliáns. A Horoszkóp-ban például a költő számbaveszi tizenkilenc egynapon született gyermek statisztikai esélyeit a sorsát illetően (0.059-ből példának okáért filmszínész lesz), és elmagyarázza, hogy majd amikor a kvóta szerinti öngyilkosjelölt vagy az autóbaleseti áldozat bevégzi, hogyan fog a rokonoknak egy jó előre megírt gyászjelentést küldeni. A vers nem csak eredményesen és mulatságosan van megírva, de egy zökkenőmentes hangszín váltással furcsa módon Billy Collins-ra emlékeztetve, képes egy kifinomult érzékkel megfogalmazott lírai konklúzióra emelkedni: én pedig, / száraz szemmel az ablakhoz megyek, / és elnézem, / hogy milyen közömbösen mossa kezeit / az őszi esőben // egy ismeretlen roppant Pilátus.

Ismerve a költő életének tragikus részleteit, bizony nehéz Walder Lajost (vagy Vándort – ahogyan magát írónevén hívta) nem az életrajza fekete lencséjén keresztül olvasni, mint valami Új Történelmi vagy kultúrális kórtünetet – tekintve a borzalmas időket, melyben élnie kellett. De ő ezt nem akarta volna. Túlzottan is független, párton kívüli volt ahhoz, hogy ily módon olvasva jól megértsük őt. Walder nem kötelezte el magát semmiféle iskolának vagy tradíciónak. A bátorsága,