Az Emberkert

1. Értetlenség

M. ziláltan ébredt a durva betonon. Ahogy megmoccant, meztelen lábfeje egy hideg és
rozsdás vasrácshoz ért, ami azt sugallta neki, hogy fogolyként tartják valahol. Vagyis egészen
egyszerűen be van zárva egy ketrecbe. (Ami azt illeti - ebben volt is némi igazság, meg nem
is). Hamarosan realizálódott benne, hogy teljesen meztelenül fetreng egy olyan ketrecben,
amihez hasonlóban nemrég még két üvöltő majmot látott, midőn elkísérte három kis
unokahúgát az Állatkertbe. M. feje is borzasztóan sajgott, valamint iszonyúan lüktetett a
mintegy három napja kioperált mandulájának a helye, ami borzasztó fülfájdalmakkal is járt.
Nem tudta mire vélni a dolgot – álmos volt, kába és pőre - és persze azt sem értette, hogy
miért van bezárva egy ketrecbe, és miért van a ketrec egyik sarkában egy nagy étkezőasztal.
Nem is tudott nagyon megmoccanni, és egy kicsit olyan érzése is volt, mintha egy láthatatlan
kéz, vagy felsőbb akarat hipnotizálná. DE MIÉRT?

- Még nem képes átlátni az egészet! – mondta a patkány emberi nyelven az M.-től jobbra lévő
ketrecben az M.-mel szemben lévő ketrec lakójának, a módfelett csinos C.-nek. Ez a mondat
Kevin Spacey szavait juttatta M. eszébe – amelyek egyik kedvenc filmjének, a Hetedik-nek a
végkifejletében jöttek elő, ugye.

- Úristen! Hiszen te beszélsz!! – nyögte oda M. a patkánynak a földről, ugyanis úgy érezte,
hogy még mindig nem képes arra, hogy feltápászkodjon.

- Jaja, beszélek, de gitározni is tudok – mondta a patkány, majd elővette gitárját, és elkezdte
játszani a mélabús darabot… „Guantanaméra, guantanaméra…”

„Ez nem lehet, igaz. Meghibbantam volna?” – gondolta M. magában. „Vagy lehet, hogy
meghaltam, és ilyen a mennyország, hogy patkányok szólnak hozzád embernyelven, és
gitároznak neked mindenféle rég elfelejtett slágert? Te meg be vagy zárva egy vasketrecbe, és
nem értesz semmit az egészből. Szemben veled egy ugyanilyen ketrec, benne egy csodálatos
nő (szintén meztelen) körvonalaival, a ketrecen van valami kiírás, de azt csak homályosan
látod egyelőre, meg messze is van, meg fel sem bírsz tápászkodni – egyszóval úgy érzed,
minden és mindenki összeesküdött ellened. Ehelyett M. a tőle balra elhelyezkedő ketrecre
tekint, és nagy nyugalommal tölti legalább az el, hogy OTT nincs semmi, vagy senki. Nagyot
téved egyébként, ugyanis annak a ketrecnek is van lakója, csak az olyan kicsi, hogy szinte
nem is látszik. Erre természetesen a patkány hívja fel M. figyelmét.

- Ő a másik szomszédod – Jimmynek hívják, és úgy egyébként csótányként tengeti életét.

- Hello M.! Hogy’smint? Azt hiszem, már megint sokat aludtál, pedig Mr Higgins többször
próbált téged felkelteni, hasztalanul.

- Mi van?! Ki a fene az a Mr Higgins?!

- Szerinted ki, te kihalásra ítélt evőember? Hát a másik szomszédod, a patkány.

- OK, OK. Örülök a szerencsének, Jimmy, Mr Higgins – erőltette ki magából az ismerkedési

ceremóniával együtt járó szavakat M. Belül azonban majd szétvetette a düh. MI A FÉSZKES
FITTYFENE történik vele? Lássuk csak – be van zárva meztelenül egy vasketrecbe, alig tud
mozdulni, a szomszédai egy Jimmy nevű csótány és egy beszélő/gitározó patkány, Mr
Higgins. Szemben vele meg egy gyönyörű nő, aki ugye szintén ruhátlan, és hasonlóképp
ketrecben dekkol. NEM, a nő ketrecén lévő kiírást még nem képes kisilabizálni… Szeme nem
engedelmeskedne.

- Tudod, mi mit keresünk az Emberkertben? - kérdezte Mr. Higgins.

- A HOL? Mi a csuda az az Emberkert?!

- Hohó, csak szép lassan a testtel. 1. Mi ellenségek vagyunk, és 2. Tudd, hogy mi

MINDENKIT túlélünk, MINDIG – mondta Jimmy.

M. fejében elkezdett derengeni valami. Egy csótány és egy patkány… Mi a közös bennük,
azon kívül, hogy mindkettő meglehetősen undorító lény? Hát persze!! Valahogy eszébe villant
az a tézis, miszerint tudományos kísérletek már számtalanszor bizonyították, hogy egy
atomcsapást vagy a III. világháborút csupán két élőlény lenne képes túlélni (mondjuk úgy:
nagyobb sansszal): egy patkány és egy csótány.

- Jézus ereje! Elpusztulóban van a FÖLD és NOÉ valahányadik reinkarnációja épp egy-egy
egyedet gyűjt össze mindenféle állatból és emberből?? - kérdezte M. kétségbeesetten.

- Nem, nem nyert, pajti. A dolog annál egy kicsit összetettebb – mondta Jimmy, és rágyújtott
egy cigire.

- Ja, fogadd el, hogy az Emberkertben vagy, és tarts ki; hamarosan jönnek egyébként ŐK, és
megetetnek…

- Jó, de kik azok az ŐK?

- Ki mások lennének, mint az embergondozók!!

M. ekkor elájul. Snitt. Kis halál.

***

2. ZOE, a selejt

ZOE, a „kislány” úgy nézett ki, mint egy hordó, amin van vagy három donga. Nemes acélból
készült, kerekei is voltak. A megrendelő (szülő), akit nevezzünk most csak B.-nek, kívánsága
volt a „hordószerű gyerek”, hiszen a kedvenc olvasmányai közé tartozott a ’Nevető Ember’;
amit egy Victor Hugo nevű fazon írt, úristen – már cirka 1000 éve (!). A regényben nagyon jól
bemutatták a XVI. századi spanyol emberformálókat, a comprachicosokat, akik bármilyen
formájú gyereket elő tudtak állítani. Egy kis vágás itt – néhány év benneélés egy vázában – és
már kész is a váza-alakú-gyerek! Milyen egyszerű volt ez már akkor is; azonban most ez még
egyszerűbbé vált – a GYÁR-ban kb 2 perc alatt készül el a „termék”, úgy, mint egy vektoros
design valami menőbb designer-nél. Egy volt csak a bibi – a gyereknek EMÓCIÓI voltak: egy
reggelen kifejezte véleményét, pontosabban nemtetszését valamivel kapcsolatban…

- Anya! Anya! Nem akarom megenni a piros tubusosat!! Én a kéket szeretem! – mondta ZOE
édesanyjának. (Azaz B. nek, akiről azt hitte, hogy az anyja…)
- Mit beszélsz?? – nyikorogta B. A kék tubust már rég kivonták a forgalomból, mert a
TANÁCS szerint teljesen fölösleges kétféle ÉTELT gyártani.

- De én akkor is a KÉKET választom! Azt, amelyiknek enyhe leveshús-íze volt!

- ZOE! Te nem tudod mit beszélsz! A KÉK pasztát már rég nem forgalmazzák, mert annak
még ÍZE volt! Az íz pedig ugye semmire nem jó – csak beindítja a nyálműködésedet,
boldoggá tesz, gondolkodóba ejt – csupa felesleges dolog a mai világban. Nemhiába tiltották
be a TANÁCSNál. Na, kapd össze magad, zippzározd ki a gyomrod, töltsd bele a piros
pasztát, zippzározd be a gyomrod, majd induljunk.

Zoe megnézte a piros paszta összetevőit: … ásványi sók, ca-laktát, CO2, K-citrát, mg-citrát,
ZN-acetát, antioxidáns, Na benzoát… Elborzadt…. Hová lettek az ízek?? És a felséges
ételek? Na és azok a lakomák, amelyekről a virtuális e-book-okban olvasott? Talán mindez
már csak a haszontalan múzeumokban hozzáférhető, amelyek szintén hamarosan be fognak
zárni, mert a TANÁCS úgy döntött, hogy ezekre sincs semmi szükség? „Nosztalgia? Felejtse
el!” – harsogta ZOE fülébe a minap a hatdimenziós önbeszélő TV.
ZOE végül nem ellenkezett – kizippzározta a gyomrát, behelyezte a piros pasztát,
visszazippzározta a gyomrát, majd nekiállt emészteni.
B. tudta, hogy nem ilyen egyszerű azonban a helyzet – SELEJTET vásárolt a GYÁRBAN, és
azon kezdett el gondolkozni, hogy vajon becserélik-e ZOE-t valami „életképesebb” darabra,
avagy nem. ZOE végül is a saját „gyerekeként” volt elkönyvelve – azonban az
EMÓCIÓMENTES világban egy pillanat kérdése volt az, hogy vajon kidobja-e őt a szemétbe,
vagy sem. ZOE hibát követett el, ez tény, hiszen véleményt fejezett ki, ami a gyerekeknek
TILOS volt az ORSZÁG és a TANÁCS szabályai szerint. (A felnőttek már tudták mindezt, és
igyekeztek ilyen szellemiségben is nevelni a „jövő generációt”). Mielőtt azonban visszavitte
volna ZOE-t a GYÁRBA, gondolt egy merészet, és megkérdezte a gyerektől:

- ZOE! Lenne kedved eljönni velem az EMBERKERTBE?

- Hát persze! Az emberkert a kedvencei közé tartozott, az iskolában is lelkes embervédőként

ismerték őt. Hát persze! Megnézzük az EMBERT!! Örömét alig tudta palástolni. B. tudta,
hogy a halálraítélt, selejtes bádogszörnyeteg UTOLSÓ KÍVÁNSÁGÁT teljesíti ezzel.

***

3. Az Emberkerti jegyszedő

A jegyszedő robot elég morcos volt az Emberkertben. ZOE anyja is: ő az emberkerti belépő
árának nagysága miatt.

- Nézze, vastárs. Az embertartás elég sokba kerül nekünk manapság, erre rájön az adó, a
mindenféle járulék, veszélyességi pótlék, nem is kapizsgálom, mi az oka annak, hogy ezek
még mindig itt vannak. A patkányt és a csótányt még csak-csak megértem, no de az
EMBER?! Egyszerűen ÁLLATTALAN az a mennyiségű étel, amit megeszik. És hogy lehet
azt a SZART megenni? Beef Stroganoff, osztriga, kacsasült szarvasgomba-mártással,
szűzérmék, GRRR, az olaj is kiver, ha rágondolok…

- Mindegy, nem szeretnék Önnel vitázni. Csak megjegyeztem, hogy nagyon drága a belépő
egy ekkora hülyeségért.

- Nézze, ha nem tetszik, és azt mondja, hogy az emberkert egy hülyeség, akkor húzzanak a
francba.

- Nekem nem is tetszik, viszont a gyerek… B. közelebb hajolt a robothoz és odasúgta: „a

gyerek VÉLEMÉNYes!! Ez az utolsó dolog, amit lát életében…”

- Mi a fene van már magukkal? – dörmögte a mögöttük sorban álló, HMM,

hogyismondjamcsak, „szürkemarhafejű, mintegy háromméteres, áttetsző lény”. – Bejutok ma
még valaha az Emberkertbe?!

- Nyugalom, marhám. Mindjárt Te következel.

- Ajánlom is, mert emberi ideges vagyok már.

Bejutottak az Emberkertbe.

***

4. Az igazság pillanata

M. egyre jobban érezte magát, bár még nem tért magához teljesen. A táblát, ami a NŐ
ketrecén volt, most már viszonylag jól el tudta olvasni. Így szólt:

„Ím itt az ember, közismertebb nevén az evőember. Cirka 1,000 évvel ezelőtt élt, származási
helye a FÖLD volt. Élettartama teljesen kiszámíthatatlan, emocionális lény, nem racionális
alapon hoz döntést, kicsinyes, buta, és képes volt arra, hogy kiirtsa a saját fajtáját és
elpusztítsa saját lakhelyét. Büszkék vagyunk arra, hogy az utolsó két példány a mi
Emberkertünk tulajdona. HULLADÉKkal táplálkozik, ilyenek lehetnek a BEEF
Stroganoff, a magyar libamáj, és bolognai spagetti. A részletes listát Rosie-nál találják, a
főépületben, aki az emberkert fő embergondozója. Kérjük a Tisztelt látogatókat, hogy az
EMBERT ne etessék a MI ÉTELÜNKKEL, mert abba belehalhat.”

M. térdre rogyott.

- Etetés!! – hangzott el valahol a közelben az ordenáré kiáltás, mire M. ketrecébe elkezdtek

beözönleni a különböző réz-libériásinasok és fémpincérek, hozván magukkal eszcájgot,
szalvétákat, íncsiklandó ételeket, italokat, miegymást, majd a ketrec mellett elhúzott egy
lánctalpas óngiliszta, virtuális vattacukrot vonva maga után. (M. csak azt jegyezte meg, hogy
olyan lánctalpai voltak, mint annak a tanknak, amelyet Bastogne-ban, Belgiumban látott
valamikor, a II. földi világháború után mintegy ötven évvel később)… A személyzet
megterített M.-nek, majd távozott. M. nek nem volt étvágya. Összevissza jártak a fejében a
gondolatok. Átgondolta 28 eddig eltelt évét, píár tanácsadói pályáját, az ételek szeretetét (ami
gyerekkora óta elkísérte), az utazásait, és azokat az értékeket, amelyeket eddig több-kevesebb
sikerrel megalkotott. Ekkor jött oda a ketrechez ZOE. Egymásra bámultak. A két halálraítélt
szemkontaktusa mindent elmondott: ZOE elájult. M. is.

ZOE soha többé nem tért magához. Talán visszavitték a GYÁRba.

 ***

5. Ébredés

Ebben a pillanatban M. felébredt. Csuromvizes volt; a mandulaműtét helye pedig még mindig
nagyon fájt neki. Rémálma volt, ez kétségtelen. Mivel az orra be volt dugulva, ezért a száján
keresztül volt kénytelen venni éjszaka a levegőt. A sebe kiszáradt, fájt, és folyadék után
kiabált. Ami a keze ügyébe akadt, az egy üdítősüveg volt. Elkezdte olvasni a címkét: …
ásványi sók, ca-laktát, CO2, K-citrát, mg-citrát, ZN-acetát, antioxidáns, Na benzoát… Lejárat
dátuma: 2006. október…

M. ismét elborzadt.

Vége

Írta: Turóczi Gábor

Budapest, 2005. szeptember