Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

Vissza a valóságba
Alapige: Mk 9:14-29 Lekció: Mk 9:2-13
Gondolom mindnyájatoknak vannak olyan tapasztalatai az életből, amire azt mond-
hatjuk, hogy a hegycsúcs élménye. Ezekhez azután sokszor kapcsolódik egy sokk-
hatás, amikor elérkezik az idő, le kell ereszkedni a hegyről és vissza kell térni a va-
lóság hétköznapjaiba. Talán eszünkbe jut egy csodálatos szabadság, amikor az idő-
járás ideális volt, a szállás kényelmes, a körülmények nyugodtak, a környezet álom-
szerű. Vagy egy jó lelki hét, ahol Isten annyira megnyitotta előtted a szívét és a ke-
gyelem igazi csodáiba pillanthattál be – és elhitted, hogy a lehetetlen lehetségessé
válik. És azután haza kellett térni, úgy tűnik vége az álomnak és a valóság, mintha
valami egészen más lenne. Mintha nem az lenne a valóság, mint ott a hegyen, ha-
nem az, ami a hegy lábánál zajlik.
Valami ilyesmit élhetett át az a három tanítvány, aki ott volt Jézussal a hegyen és
tanúi voltak Jézus mennyei dicsőségének. Képzeljétek el azt a csalódást, amikor
mindez véget ért és le kellett jönniük a hegyről. Éppen egy nagyszerű élményük volt
– bepillantottak a mennybe. Jézus átalakult, megjelent Mózes és Illés és a tanítvá-
nyokat is beborította a dicsőség felhője és hallották Isten hangját. Ez a tapasztalat
annyira meghatotta őket, hogy Péter örökre ott akart maradni. De ez lehetetlen.
Úgyhogy lemennek a hegyről … és odalent várja őket az élet. És minden olyan más.
Vissza kell térni a valóságba – amit azonban a mai alkalom végére szeretném, ha
megértenétek: az a Jézus, aki ott volt a hegyen, ugyanaz a Jézus a hegy lábánál is.
És az a Jézus, aki most a mennyben van, ugyanaz, aki jelen van velünk abban,
amit valóságnak nevezünk. Ezért ma egy kicsit tágabbra nyitjuk a valóságot. Alap-
igénk a Mk 9:14-29
Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástu-
dókat is, akik vitatkoztak velük. Amint meglátták Jézust, az egész sokaság
nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. Ő pedig megkérdezte tőlük:
„Miről vitatkoztok velük?” A sokaságból így felelt neki valaki: „Mester, elhoz-
tam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megragadja, úgy le-
teperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szóltam tanítvá-
nyaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Jézus így válaszolt nekik: „Ó, hitet-
len nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?
Hozzátok őt elém!” Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal
megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus meg-
kérdezte a fiú apjától: „Mennyi ideje, hogy ő így van?” Mire ő ezt válaszolta:
„Gyermekkora óta. Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de
ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus ezt mond-
ta neki: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz.” Erre
azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: „Hiszek, segíts a hitetlensége-
men!” Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztá-
talan lélekre ezt mondva neki: „Te néma és süket lélek, megparancsolom ne-
ked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!” Erre az felkiáltott, erősen megrázta
őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt
mondták: vége van. Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az
felkelt. Amikor azután Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle
maguk között: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ez a
fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”

Egy nagy csalódás története

Mit látnak Jézus és a tanítványok, miután lejönnek a hegyről?

1725. Vissza a valóságba 1/6

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

• Látják a tömeget – a nyüzsgő, fárasztó sokaságot, ami úgy tűnik, mindig ott
van – és mindig a szükségeivel van elfoglalva. Egyszer, amikor Jézus a tanít-
ványaival megpróbált visszavonulni pár napra, a tömegnek valahogy sikerült
megtalálni őket.
• Azután látják a vallási vezetőket, a teológusokat, a hagyomány őrzőit, akik
úgy tűnik mindig dühösen vádaskodnak, ha Jézus a közelben van.
• És a tömeg közepén ott vannak összezavarodva a lent maradt tanítványok,
magyarázkodva és vitázva az őket támadó teológusokkal és nem állnak vala-
mi fényesen ebben a helyzetben.
Úgy tűnik leginkább a teológusok beszélnek – kérdéseket tesznek fel, amire úgy tű-
nik a tanítványok nemigen tudnak válaszolni. Úgy tűnik Jézus nélkül itt ők most
nagy bajban vannak.
Aztán valaki meglátta Jézust a tömegből és az egész tömeg megrohamozza őt. De
Jézus most nem a tömeggel foglalkozik. Átlátja az egész helyzetet és felteszi a kér-
dést: „Miről is szól a vita?”. Egy pillanatra minden elcsendesedik. A vallási vezetők
ellenségesen méregetik Jézust, de nem szólnak egy szót sem; a tanítványok feszeng-
ve néznek egymásra, de mukkanni ők sem mernek.
És ekkor valaki előlép fáradtan és megtörten – mint, aki nagyon nehéz terhet cipel
egy hosszú úton, ahol nem pihenhet meg sehol. Amikor megszólal tele van a hangja
kétségbeeséssel.
Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megra-
gadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szól-
tam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.”
A hangja lemondó, de vádló is. Tájékoztat, de a csalódottságának is hangot ad.
„Mester elhoztam hozzád a fiamat … de te nem voltál itt. Azt gondoltam majd a ta-
nítványaid segítenek, de nem tudnak … milyen tanítványaid vannak?”
Mindezt karba tett kézzel hallgatják a teológusok és önelégült felsőbbrendűséggel
várják, hogy ebből majd hogy jön ki Jézus. A tanítványok közben elvörösödnek és
idegesen néznek egymásra – keresik a mentségeket úgy, hogy közben tudják nincs
mentségük. Szólni azonban nem szól senki.
Végül Jézus töri meg a csendet.
„Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még ti-
teket? Hozzátok őt elém!”
Nem tart sokáig. A fiú kócos és koszos, már nem gyerek, de még nem is egészen fel-
nőtt. Egykedvűen hagyja magát vezetni addig amíg Jézus láthatóvá válik. De akkor
egyetlen pillanat alatt bekattan benne az idegen lélek rángatózva és habzó szájjal
vonaglik a földön, miközben a tömeg együttérzéssel vegyes elszörnyedéssel morajlik
körülötte. Mindenki hátrahőköl a gonosz lélek ilyen vad kitörése láttán. Mindenki …
kivéve Jézust és az apát.
Ott állnak egymás mellett nézve a porban vonagló fiút. Nézik, amíg a roham véget ér
és a fiú merev testtel fekszik a földön. A szemei kifejezéstelenek az arca mocskos a
nyállal kevert portól. A roham után Jézus úgy kérdezi az apát, mint egy orvos, aki
diagnosztizálja a beteget.
„Mennyi ideje, hogy ő így van?” … „Gyermekkora óta.” - feleli az apa.
A vád eltűnik a hangjából csak a fáradtság süt át rajta – a fáradtság, a kétségbeesés
és a csalódottság. Majd ezzel a fáradtsággal folyatja:
Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa,
és azután úgy fordul Jézushoz, mint aki már nem is gondolja komolyan, amit kér,
csak az automatizmus mondatja vele, hiszen annyi mindent átélt és próbált már.

1725. Vissza a valóságba 2/6

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

„de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”

Ekkor Jézus dorgálni kezdi: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak,
aki hisz.” Nincs ebben a dorgálásban semmi megvetés, vagy megbántódás – csak
valami isteni szomorúság – hogy nincs bizalom, nincs ismeret, az elszakadt ember
iránti isteni szeretet mély szánakozása. De ez már sok volt ennek az apának és a
Biblia egyik legmélyebb emberi segélykiáltását mondja:
„Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”
A tömeg érzékeli, hogy most valami történni fog. Elkezdenek izgatottan nyüzsögni,
emberek hátulról előrefurakodnak, nehogy kimaradjanak valami nagyszerű ese-
ményből, ha Jézus gyorsan cselekszik.
„Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj
bele többé!”
A szavak úgy hasítják a levegőt, mint egy villámcsapás, és ekkor a fiú felemelkedik,
borzalmasan megrázkódik, közben valami eszeveszett, földöntúli hangon rikoltozik.
Aztán visszahull a porba és vége.
Mindenki dermedten áll, a fiú holtsápadtan, mozdulatlanul fekszik a porban … úgy
tűnik meghalt. A műtét sikerült ugyan, de a beteg meghalt. A döbbenettől mindenki
némán áll. Ekkor azonban a fiú kinyitja a szemét és kifejezéstelen tekintet helyett
értelem ül a szemében és zavarodottság helyett nyugalom. A tekintetét Jézusra
emeli, aki lenyúl érte és felállítja a porból.
A tömeg szétoszlik, az apa is hazamegy a fiával – Jézus pedig bemegy egy házba a
tanítványaival. Eddig nem mertek szólni egy szót sem, de most a bátorságukat ösz-
szeszedve megkérdezik: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?”
Jézus válasza tárgyilagos: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”
Az, ami engem ebben a történetben különösen megragad, nem a csoda. Nem a cso-
da – ami egyébként bámulatos – hanem a csalódás. Olvasva ezt a szakaszt ez olyan,
mint egy tükörbe nézés. Ott látom maga a történet minden fordulatában. A teológu-
sok kételkedésénél. Az apa kétségbeesésénél. A tanítványok zavarodottságánál. Itt
úgy tűnik mindenki csalódott valakiben. A fiú apja csalódott Jézusban és a tanítvá-
nyaiban. Jézus csalódott a tanítványokban. És a tanítványok, azt gondolom, egy
nagyot csalódtak saját magukban.

Csalódás „ebben a Krisztus dologban”

Erről a csalódásról szeretnék a továbbiakban beszélni. Végeredményben minden
ugyanabban az alapproblémában összegződik – ez a keresztyén dolog, ott a hegy lá-
bánál, pont ott ahol élünk, nem tűnik működőképesnek. Lehet, hogy a hegyen
olyan csodálatos ideig óráig – de a hegy lábánál ez érvényét veszti.
Tudom, hogy sokan vannak, akik így éreznek. Akik úgy gondolják, hogy ami itt a
templom falai között igaz, az egyáltalán nem működőképes a templom falain kívül.
A templom falain belül érvényesül a kegyelem, de a templom falain kívül – mondjuk
az otthon falai között már nem érvényes a bűnök bocsánata és Isten szeretetakara-
ta. Itt jó belemerülni a kegyelembe, de innen kilépve már könyörtelenül megtoroljuk
a sérelmeinket, és haragunkat nyilvánítjuk ki mások bűneivel szemben. Szóval ami
a hegyen működik, nem működik a hegy lábánál.

1725. Vissza a valóságba 3/6

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

Jó pár évvel ezelőtt egy volt ifissel küszködtünk ezzel a „keresztyénség a számomra
nem működőképes” dologgal. Azt vallotta, hogy megtért, átadta az életét Krisztus-
nak … de azután hozott néhány rossz döntést az életében, és nem sokkal később
teljesen megfordult. Egyfajta antimegtérésen ment át – sajnos nem csak ő. És ami-
kor beszéltünk akkor elmondta, hogy egyáltalán nem biztos abban, hogy valaha is
követni akarja Jézust. És amikor próbáltam érdeklődni a változásról azt felelte: „Ez
az én számomra nem működőképes.” Ahogy küszködött a bűnnel és a bűntudattal
nem volt képes megtalálni az abból kivezető utat. Így levonta a következtetést: az
evangélium nem működik a számára. Volt egy kis hegycsúcs-élménye, de a hegy lá-
bánál ez egészen más megvilágításba került.
Talán pont ez az, amit éreztek a tanítványok hallva ennek az apának a csalódottsá-
gát. Végül is nem az ő ötletük volt, hogy megpróbálják kiűzni ezt a démont. Ezt a
fiú apja is elmondta: „Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Az-
tán kudarcot vallottak – és azon töprengtek, hogy miért? Ahogy az a fiatal, akiről az
előbb szó volt: miért nem működőképes ez a Jézus dolog úgy, ahogy elképzelték?
Ennek működnie kellett volna.
Valóban, és úgy tűnik, hogy Jézus egyetért velük. Ennek működnie kellett volna.
Ennek a történetnek másként kellett volna történnie. Mi egyébért kiáltott volna fel
így:
„Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még ti-
teket?”
Kiknek szól ez? Talán a tömegnek? Dehogy. A tanítványoknak. És kizárólag a tanít-
ványoknak.
Tudjátok, a hegy lábánál történt kudarc előtt nem sokkal volt egy másik történet,
ami szintén egy hegyen történt. A Mk 3:13-15-ben azt olvassuk:
Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek
hozzá. Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje
őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördö-
göket.
Tehát Jézus felhatalmazta őket. Nem sokkal később azután használták is felhatal-
mazásukat, amikor Jézus kiküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot a zsidó
népnek. És mi történt?
A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek
meg; sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak. 1
A tanítványok ezért nagyon is tudják, hogy Jézusnak igaza van. A hitüknek elég
erősnek kellett volna lennie, hogy megszabaduljon a fiú. Jézus dorgálása elég ok
lett volna az elkedvetlenedésre, ha nem mondott volna még egy mondatot.
Hozzátok őt elém!
Csalódásból jutott itt elég mindenkinek, de Jézus ismeri a gyógyszert. „Hozzátok
elém!”
Jézus tudja azt, hogy az élet mikor rántja ki alólad a szőnyeget és esel egy nagyot,
miközben úgy tűnik, ez a Jézus dolog egyáltalán nem felel meg az elvárásaidnak,
amikor az egyház alatta marad az elhívásának, amikor vétkeznek azok, akik Isten
embereinek mondják magukat – nos akkor itt az ideje félretenni a vágyálmokat és
visszatérni a valóságba. A valóságba – de nem úgy, ahogy azok, akik azt mondják,
hogy más a hegytetőn és más a hegy lábánál, hanem abba a valóságba, amelyik
tudja azt, hogy Jézus a hegytetőn is ugyanaz, mint a hegy lábánál. Két ilyen valódi
valóságot szeretnék megosztani veletek.

1 Mk 6:12-13

1725. Vissza a valóságba 4/6

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

A valódi valóságok

1) A valóság az, hogy a mi csalódásunk semmivel sem kisebbíti Isten

hatalmát.
Ez egy valódi valóság. Sajnos sokszor úgy tűnik, hogy Isten embereinek bűnei azok,
amelyek Istent rossz megvilágításba helyezik. Istent nem ismerő emberek Istenről
következtetéseket azoknak a viselkedése alapján vonnak le, akik hozzá tartoznak.
Ha már megpróbáltad megosztani másokkal az evangéliumot, akár egy baráttal, is-
merőssel vagy idegennel, már biztos nem egyszer hallottál valami ilyesmit: „Igen, is-
mertem olyanokat már korábban is, akik azt hitték, amit te, de tudod … szörnyen
pletykálkodtak … borzasztóan pontatlanok voltak … nem lehetett bennük megbízni
… és biztos te is be tudnád fejezni a nyitott mondatot a saját csalódásod vagy bű-
nöd történetével. De Jézus tisztázza: Isten embereinek bűne vagy hibája az nem
egyenlő Isten bűnével vagy hibájával.
Vétkeztek veled szemben? Akkor Jézus azt mondja: „Gyere hozzám, hozd ide elém”.
Persze ezt nem egyszer könnyebb kimondani, mint megtenni. Mert aki egyszer már
megégette magát, az másodszor már bizalmatlan. És jó néhányan vagyunk, akik
már többször is megégtünk, mint egyszer.
Ez nagyon igaz ennek a fiúnak az apjára. Ha látjuk az ő történetét, akkor megért-
jük, miért olyan nehéz hinnie. Jézus megkérdezi, hogy mióta tart ez az állapot és ki-
derül, hogy évek óta. Kicsi gyermekkora óta. Ez a gyermek és vele együtt az apja
gyakorlatilag egész életében szenvedett. A démon befolyása a fiúra életveszélyes volt
és sűrűn ismétlődött. A legjobb is, amit az apa tenni tudott, csak félmegoldás lehe-
tett. Ez az apa mindent megtesz, amit tehet, de egy dolgot nem tud megtenni: meg-
szabadítani a fiát.
Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra és évről évre nézte, ahogy a démon
emésztette a fia életét. Nyilván érted, hogy mit érzett ez az apa, ha már virrasztottál
betegágy mellett és úgy érezted soha nem jön el a reggel. Vagy ha hosszú éjszakákat
töltöttél a térdeiden könyörögve önfejű fiadért vagy lányodért a reménytelenségbe
hajló félelemmel, hogy nem jön haza.
Aki annyira mélyen ivott már a bánat poharából, mint ez az ember ismeri a kételke-
dés keserűségét, amikor az összekeveredik a kétségbeeséssel. És akkor már értjük
ezt az elgyötört kiáltást a 22. versben:
„ ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Ezután mit érthetünk meg Jézus válaszából?
„Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz.”
Ebből megérthetjük, hogy Jézus a lelkek orvosa többet lát itt, mint egy beteget a vá-
róteremben. Őt nagyon is érdekli, hogy segítsen ezen a fiún, de az apa is segítségre
szorul. És amikor Jézus válaszol az apának, akkor az apa meglátja a saját problé-
máját is.
Ezt nagyon jól figyeljük meg. Az apa egyszerre csak meglátta, hogy nem a fia az
egyetlen akinek Jézus gyógyítására van szüksége. Nézzük, hogy egy perc alatt hogy
megváltozik a kérése. Előbb még azt kéri: „segíts rajtunk” - most már azt kéri: „se-
gíts rajtam”. Előbb még az: „segíts a fiamon”, majd ez: „segíts a hitetlenségemen.”
Nem árulkodik ez a mi hitetlenségünkről? Ahogy kérjük Istent, hogy változtassa
meg a gyereket, a férjet vagy a feleséget, de nem engedjük azt, hogy megláttassa ve-
lünk, hogy mi magunk is segítségre szorulunk, mert nem adunk bizalmat, nem
adunk türelmet, bocsánatot és kegyelmet a körülöttünk rászorulóknak. A „segíts a
fiamon” és a „segíts a hitetlenségemen” nagyon is szorosan összetartozik.

1725. Vissza a valóságba 5/6

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. július 12.

Gyanítom, hogy a gondolatainkban hajlanánk arra, hogy legyen fordítva a sorrend.

Azt mondanánk: „Jézus előbb hozd helyre a fiút és az majd segít az apának is rend-
be jönni.” Ha helyre hozod a férjemet, akkor én is majd rendbe jövök. Ha észhez té-
ríted a gyerekemet, akkor majd én is helyreállok. De Jézus először a mélyebb prob-
lémával foglalkozik. Jézus, mivel a lelkek jó orvosa, ennek az embernek azt az
egyetlen dolgot adja, ami valóságosan segíteni fog neki ezen a ponton.

2) A valóság az, hogy a mi kételkedésünk nem korlátozza Isten lehetőségeit.

Azzal, hogy Jézus megmutatja ennek az embernek a személyes szükségét, egyben
biztosíték is a számára, hogy az ő kételkedése semmilyen módon nem korlátozza Is-
ten lehetőségeit. Jézus szavai elsőre talán szigorúnak hangzanak, de valójában nem
azok. Olyan, mint az a sebész, aki felnyitja a gennyes, elfertőződött sebet. És Jézus
tudja, hogy a fájdalom pillanata egyben a megkönnyebbülés pillanata is. Jézus re-
ceptje ennek az embernek az igazi valóság egy darabja.
Ez az, amire szükséged van amikor az élet kirántja alólad a szőnyeget, és keményen
megütöd magad. Amikor azok, akik segíthetnének nem teszik, amikor azok, akikről
azt gondoltad, hogy segíthetnének nem segíthetnek, és amikor tudod mire lenne
szükséged, de erőd, hogy véghez vidd azt, már nincs, odafordulsz az egyetlenhez,
aki valóban segíthet. Odafordulsz Jézushoz.
Minden lehetséges annak, aki hisz.
Minden lehetséges annak, aki hisz, mert az, aki hisz, a reménységét egyedül abba a
helyezi, aki igazán képes kézbe venni a dolgainkat.
Ami igaz volt erre az apára, igaz ránk is. Az a tény, hogy kétségekkel küszködünk,
még nem helyez minket kívülre Isten hatókörén. Az apa kiáltása a mi kiáltásunk:
Uram hiszünk – segíts a hitetlenségünkön.
Ez a vallomás nem a betegség tünete. Ez az első jele a gyógyulásnak.
Egyszer valaki azt írta2: „A kételkedés nem tud hinni. A hitetlenség nem
akar hinni. A kételkedés becsületes; a hitetlenség önfejű. A kétel-
kedés a világosságot keresi; a hitetlenség elégedett a sötétséggel.”
És Jézus soha nem téveszti össze a kételkedést a hitetlenséggel.
Mit mond tehát Jézus azoknak, akik „nem tudnak hinni”? Mit mond közülünk
azoknak, akiknek nagy reményei voltak de elbuktak, és a bűneik visszarángatták
őket a valóságba? Mit mond közülünk azoknak, akik csalódtak az egyház jó szándé-
kú retorikájában, ami többet ígér, mint amit ténylegesen biztosítani tud? Mit mond
közülünk azoknak, akiknek a problémái olyan reménytelenül összetettek, hogy alig
tudják, hogy hova fordulhatnak? És mit mond közülünk azoknak – a legtöbbeknek
közöttünk – akiknek a problémái mindennapi gondokból tevődnek össze – a kocsi, a
gyerekek, a feleség, a munka – amelyek szüntelen fejfájást okoznak a számunkra.
Mit mond Jézus? Egyszerű dolgot: Hozd ide elém! Imádkozzál érte!
A tanítványok a fiúval kapcsolatban azt kérdezik: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ki-
derül, hogy a tanítványok valamit valahogy elfelejtettek. „Ez a fajta semmivel sem
űzhető ki, csak imádsággal.”
Milyen ironikus az, hogy mi csak akkor fordulunk a legfelsőbb hatalom forrásához,
amikor már minden más lehetőség kudarcot vallott.
Urunk, hiszünk. Segíts a hitetlenségünkön. Szükségünk van rád, hogy felnyisd a
szemünk a mi imádkozó szavaink igazi erejére, amikor azokat hittel mondjuk ki a te
jelenlétedben. Mert a valóság az, hogy a mi csalódásunk semmivel sem kisebbíti Is-
ten hatalmát, és a mi kételkedésünk semmiben sem korlátozza Isten lehetőségeit.
Ez a valóság – hozd elém, mondja Jézus és térj vissza a szellemi valósághoz. Mert
Jézus ugyanaz a megdicsőülés hegyén, mint a hegy lábánál. Ámen.

2 Henry Drummond

1725. Vissza a valóságba 6/6