You are on page 1of 1

Egyedül Istené a dicsőség! Gyál, 2009. augusztus 23.

Bűnösök vacsorája
Alapige: Mk 2:16
Látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt …
Jézus nagyon sok olyan dolgot tett, ami akkori vallásos társadalmának szokásaival
gyökeresen ellenkezett. Ez nem kevés megütközést okozott az embereknek – pl. az,
hogy ő a tiszteletreméltó rabbi leült a bűnösök asztalához és együtt evett velük.
Vajon az úrvacsorázás milyen alkalom? Pontosan ilyen. Amikor Jézus együtt eszik a
bűnösökkel. Mert végül Jézus elérkezik az utolsó vacsorájához, amikor már csak
tanítványaival van együtt. És jól tudta mi vár rá. Azt is, hogy az akivel együtt márt
a tálba elárulja; meg azt is, hogy egy másik megtagadja; meg azt is, hogy az összes
többi elhagyja. Mégis együtt eszik velük.
Jézus most is világosan tudja, hogy kikkel van együtt. Mégis odaadja magát. Ez
azonban nem szabad, hogy könnyelműségre buzdítson minket. Sőt! Sokkal inkább
megtérésre hív, hogy Jézus annak ellenére adja magát nekünk, hogy tele van az éle-
tünk engedetlenséggel és árulással. Mégis adja magát, hogy megtérhessünk a ke-
gyelméhez és megújuljon az életünk.
Mert miközben Jézus együtt eszik a bűnösökkel történik egy nagy belső szellemi el-
választás is. Máté és Zákeus élete megújul – de nem mindenkié. Tizenegy tanítvány
életébe és hitébe beleivódott Jézusnak ez a mélységes szeretete, de Júdás élete elve-
szett.
Testvéreim! Az Úr asztalához csak bűnösként jöhetünk mindannyian. De valaki hit-
ből kegyelemre újul meg, valaki pedig marad olyan, amilyen volt. Vajon melyik Jé-
zus célja: az, hogy úgy egyen velünk, hogy elfogadjuk a kegyelmét, mert ha vissza-
utasítjuk ítéletet veszünk magunkhoz.
De ha így van, miért intek óva bárkit is attól, hogy a megtérés, megújulás szándéka
nélkül ne úrvacsorázzon? Mert a hitetlen úrvacsorázás teljesen megkeményíthet a
bűnünkben, ha nem vagyunk hajlandók átadni magunkat Isten kegyelmének. Ez
egy reális és komoly veszély.
Jézus így hív mindnyájatokat a kegyelem asztalához, hogy Isten kegyelmében telje-
sen új életet éljetek, levetkőzve a régi embert és felöltözve az új embert. Ámen.

1731. Bűnösök vacsorája


1/1

You might also like