Az első

Az első utazásunk gyerekekkel, ill. akkor

még csak egy szem gyerekkel, 2005
augusztusában a horvát tengerpartra
vezetett, a Dálmáciában lévő Turányba.
Előtte 2 hónappal én jártam azon a
környéken egy motoros túra keretében, és
úgy gondoltam jó lesz egy 5 napos,
gyermekes nyaralásra.

Nem nagyon tudtam milyen helyet is keressek,

mert azt sem tudtam elképzelni, milyen is egy
ilyen nyaralás. Utoljára gyerekként voltam egy
helyen egy vagy két hétig, tó mellett,
Zamárdiban. Azóta az összes nyaralás inkább a
fölfedezésről szólt, mint a tó- vagy
tengerparton való láblógatásról.

 
Turányhoz közel van Zadar, Biograd, ami lehetőséget ad egy kis sétára, de egyébként egy
csendesebb rész, nem kellett tartani a tömegtől, még augusztusban sem.
Így hát összeszedtünk annyi cuccot amennyit elbírt a kocsi, aztán belevágtunk. Az út
viszonylag egyszerű volt, kb. 2 óránként megálltunk, hogy ki tudjon kicsit szállni a
gyerekülésből, az ekkor még 6 hónapos kislányka, és ehessen. Ez ment is egyszerűen, a
szállást is gyorsan megtaláltunk, amit itthonról foglalunk telefonon, mert jártunk már úgy, h.
2 órát kerestünk szállást. Ezzel nem akartunk nehezíteni a helyzetünket egy olyan helyzetben,
amiről egyébként sem tudtunk sokat.
 

Érkezés
 
Érkezésünk után, még lementünk a tengerpartra, körbenézni, aztán vissza a szállásra, és
nekiálltunk az esti rituálénak. Otthon még vettünk egy felfújható gumicsónakot, hogy az jó
lesz kádnak. Hát, az elgondolás jónak tűnt, de a helyszínen, kipróbálva, már nem nyújtott
kielégitő megoldást. A kölök kicsit nagyobb volt már annál, mint amekkorát ez a csónakból
káddá minősített gumi szerkezet fürdés céljából szívesen befogadott. Nem, nem az a nagy
csónak volt, amibe a komplett család belefér, nem. Ez egy kicsi csónak volt, oldalán ezzel a
felirattal: My first boat. Igen valóban nem az volt ráírva, h., My fisrt bath. És valóban, amikor
a víz kívül volt, a gyermek belül, akkor tökéletesen viselkedett, volna, ha a csöppség nem lett
volna olyan izgága, de ez egy másik történet. Persze az 5 nap végére kitanultuk a
használatát, de ezt a megoldást azóta nem alkalmaztuk, és nem is igazán javasolnám
senkinek.
Az etetéssel akkor még nem volt gond, hiszen mindig ugyan azt ette, és az mindig „kéznél”
volt.
 

A szállás
 
A szobánk egyébként akkora volt, hogy elfért benne az ágyunk, meg az utazóágy, és még
némi holmi, ugyanis az eddigi utazásaink során a szállást csak alvásra használtuk. Hát ez
most már másképp működik, de ezt is csak itt tanultuk meg. Legközelebb nagyobb szállást
keresünk. Úgyhogy mondtam is magamnak, h. most már 2, azaz két dolog van, amit tudunk,
egy: nem veszünk gyerekcsónakot fürdőkádnak, kettő: nem elegendő egy kicsi szoba már
hármunknak.
 Az hogy a sötétség a jó barátunk, én már eddig is tudtam, bár ezt Lili születése után 5 napra
felülírta, mikor nem tudtuk, hogy mennyire kell egy gyereket büfiztetni. Ő szegény ezt
próbálta a tudtunkra adni. Idő kell amíg a gyereket megérti a szülő (ha egyáltalán
megérti).Eleinte csak sírt, majd keservesen sírt. Azt a hangot ütötte meg ahogy Szécsi Pál
próbált kitörni az elkeseredettségéből, de mivel őt nem szeretem, ezért George Michael -
mind a három lemezét ami meg van- tettem be neki. Ez hatott is egy darabig, de amikor már
mindketten untuk (a Lili meg én), akkor felhívtuk a védőnőt, aki megmondta a megfejtést.
Mert hát nem lehet egyből megkérdezni, nehogy „olyan csacsinak” tűnjünk. És ezeket a
hasfájásait mindig éjjel hozta tudtunkra, gondolom, h. jobban hasson. Szóval ezt a pár napot
eltekintve a sötétség a barátunk. Igen, mert olyan rendes kislányunk van, aki éjszaka aludt
meg evett, de nem kiabált, sokat. Ezen az estén sem volt másképp, úgyhogy frissen
vághatunk neki az első nyaralós napnak, bár ekkor már sejtettem, h. a mostani 2 amit tudunk
fog még gyarapodni.
 

Az első igazi gyerekes nyaralás

 
A nap rendesen indult, még burekért is el tudtam menni, így úgy éreztük, hogy a helyiek
nyugalmával nézünk szembe a napnak. Első napra egy egyszerű tengerparton fekvős,
láblógatós megoldást találtunk ki. Ezt tudtuk is teljesíteni, de kicsit stresszesre sikerült. Hát
először is ott volt a nap, ami biztos nagyon káros a bababőrre, ezért csak 11-ig maradtunk
lent a parton. Aztán a másik a víz, ami kicsit hideg még délelőtt a picúrnak. Így egyszer én,
egyszer Edina ment a vízbe, míg a másik Lilit próbálta lekötni vagy távol tartani a szerintünk
számára hideg víztől.
 
Nekem furcsa volt a helyzet, mit fogunk most csinálni 3-ig? Babázunk, az ok, de mivel
születése óta csak az 1. héten voltam otthon teljes időben, akkor is nagyon mehetnékem volt,
olyannyira, hogy a hét végére Edina könyörgött hogy menjek el 1-2 órára. Lili születés után
(03.02) 1000 ágra sütött a nap, csak a fújt a szél, ezért Őt nem lehetett kivinni a lakásból.
Nem tudom kiből, hogy vált apa, de nekem ez idő volt. Nem attól lettem az, hogy
megszületett az első vagy a második lányunk. Így, nem tudtam a magamévá tenni azt a
tényt, h. most nem mehetek sehová, hanem bent kell lennem, és vagy nézni ahogy alszik,
vagy azon aggódni, h. meg tudunk-e birkózni a következő feladattal. Ez sok volt, és ehhez
jött még a már említett keserves sírás esténként. Két dolog közt őrlődtem: meg kell felelnem
annak, amit választottam, és hogy ilyen időben motorozni kell. Ennek lett a vége, h. szinte el
lettem zavarva otthonról a motorért.
No, de vissza Turányba. Első nap dél körül. Megebédeltünk, elaludtunk. Du. 4 körül újra
lementünk a partra, ekkor már a lányunk is kipróbálta milyen is a tenger.
Majd újra a szállásra, vacsora, fürdetés, altatás. Hát ez egyszerű volt.
 

 
A harmadik nap jött rám a mehetnék ismét. Nem volt a történtekkel semmi gond, csak már
tettem volna valamit, valami mást, mert a reggel bizony ugyan úgy indult, de semmi kilátás
nem volt arra, hogy másképp legyen mint eddig. Az meg van otthon is, mint ahogy a Edinek
is majdnem ugyan úgy teltek a napjai mint otthon, csak az otthoni kényelemből kevesebb, a
tengerből meg jóval több volt.
 
Nem a hellyel vagy a Lilivel volt gond, még csak nem is Edivel. Csak, hogy nem sikerült
átállnom még – a ma már működő - gyerekes utazási, nyaralási mintára. Azért nem kell
aggódni, visszafelé még megnéztük egy rövid túra keretében Plitvicét, annak ellenére, h.
tettünk egy 70 km-es kerülőt, mert későn kezdtem el nézni a kijáratot az autópályáról.
Ide egyébként feltétlenül vinni kell valamilyen más gyerek transzportáló eszközt, a
babakocsin kívül, mert azzal nem lehet mit kezdeni. Nálunk szerencsére volt kenguru, de így
is kell arra számítani, h. az átlagosnál mozgékonyabb gyermek nem biztos, h. hosszú távon
szeretni fog benne.

 
Tanulságok

Kisgyerekkel már nem elég az akkora szoba, mint ha ketten mennénk, mert már nem csak
alvásra használjuk

1. a gyerekkád az gyerekkád, a felfújható gumicsónak viszont nem gyerekkád

2. kisgyerekkel már nem lehet úgy felfedezőútra menni, mint nélküle
3. mindig legyen nálunk a túlélő felszerelés (pelenka, v.mi játék, víz)
4. ha valamit meg akarok nézni, arra szánjak időt, mert úgyis több lesz, mint a tervezett
(ha nem a kisember miatt, majd miattam )
5. türelem