Az Európai integráció rövid története

Az európai idea csak a filozófusok és a látnokok fejében létezett, egészen addig,

amíg politikai koncepcióként formát nem öltött, s az Európai Közösség tagállamainak
hosszú távú céljává nem vált. Az Európai Egyesült Államok gondolata egy humanista-
pacifista álom része volt, amitt az európai kontinensnek oly sok pusztítást okozó
konfliktusok a század elsõ felében meghiúsítottak. Altiero Spinelli, olasz föderalista és
Jean Monnet - aki annak a Schuman-tervnek adott ösztönzést, mely az Európai Szén- és
Acélközösség megteremtéséhez vezetett 1951-ben - két fontos irányvonalat képviseltek, a
föderalistát és a funkcionalistát. Mindkettõ az európai integráció megvalósítását tûzte ki
célul. A föderalista megközelítés lényege, hogy a helyi, regionális, nemzeti és európai
hatóságoknak együtt kell mûködniük, és ki kell egymást egészíteniük. A funkcionalista
megközelítés ezzel szemben a szuverenitásnak a nemzetirõl a közösségi szintre való
fokozatos átadását támogatja.
 Mára a két irányvonal egy meggyõzõdéssé vált, mely szerint a nemzeti és a
regionális hatóságok mellett szükség van független, demokratikus, európai intézményekre
azokon a területeken, ahol a közös fellépések hatékonyabbak, mint az egyes államok
lépései. (Pl.: az egységes piac, a monetáris politika, a gazdasági és társadalmi összefogás,
kül- és biztonsági politika, foglalkoztatási politika, környezetvédelem, kül- és védelmi
politika, a szabadság és igazságosság területének megteremtése.)

A gondolat nagyon régi keletü

Sully hercege már 1620-ban megálmodta az europai államok közös politikai

testületét, amely biztositja a tartos békét és a folyamatos kereskedelmet a tagországok
között.
A XIX. században Victor Hugo igy ir: Eljön majd a nap, amikor megéljuk, hogy a két
hatalmas csoportosulás, az Amerikai Egyesült Államok és az Europai Egyesült Államok
kezet nyujt egymásnak az őket elválasztó óceán fölött, és ezen keresztül termékek
cserélnek gazdát, kereskedelem és ipar virágzik.
Az egyesült Európa gondolata azonban igazából a II. világháború után indul utjára.
A második világháború után felerõsött az a törekvés, mely Európa egyesítésében
látja a békés, boldog jövõ biztosítását. A mai Európai Unió elõdje az 1952. július 23-án
létrehozott Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) volt. Az alapító országok
(Franciaország, Olaszország, Belgium, Németország , Luxemburg és Hollandia) ezzel a
lépésükkel lerakták az európai integrációs folyamat alapjait.
Ez a hat ország 1957. március 25-én írta alá a Római Szerzõdést, amely létrehozta
az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget
(Euratom).
A három közösség – ESZAK, EGK, Euratom – képezi a mai napig az Európai Unió
alapját.
 Bõvítés észak felé: Az 1969-ben megtartott Hágai Csúcs az integrációs
törekvéseket újra mozgásba hozta. Egyebek mellett döntött az unió északi bõvítésérõl,
valamint a gazdasági és monetáris unió létrehozásáról. A csúcstalálkozó eredményeként
1973. január 1-én az Európai Közösségek tagjává vált Dánia, Írország és az Egyesült
Királyság.
Bõvítés dél felé: A második bõvítésre 1981. január elsején került sor, amikor
Görögország vált az Európai Közösségek tagjává. Portugália ill. Spanyolország is ígéretet
kapott, hogy a diktatúra megbuktatása után szintén tagországgá válhat. 5 évvel késõbb ez
meg is valósult, Portugália és Spanyolország 1986. január 1-én a Közösség tagjává vált.

Az Európai Közösségektõl az Európai Unióig: Az 1992. február 7-én

Maastrichtban aláírt szerzõdés a Római Szerzõdés legátfogóbb reformjának tekinthetõ.
Az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerzõdés három pilléren nyugszik. Az elsõ pillér
az EGK-t létrehozó közösségi intézményeket fejleszti tovább, a második pillér létrehozza
a közös kül- és biztonságpolitikát, a harmadik pedig a bel- és igazságügyi politika terén
alapozza meg az együttmûködést. A szerzõdés a tagállamok ratifikációjával 1993.
november 1-én lépett hatályba.
Bõvítés 15 tagállamra: 1995. január 1-én Ausztria, Finnország és Svédország
társulásával az Európai Unió a jelenlegi 15 tagállamra bõvült. A 15 tagország a
következõ:
Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Írország, Finnország, Franciaország,
Görögország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország
és Spanyolország.
Az 1989-90-es év fordulóján Európában, s fokozatosan világszerte is véget értek a
hidegháború évtizedei. és Ezzel együtt véget ért egy világtörténeti korszak, amelyet -
főként az öreg kontinensen - a vasfüggöny valóságos és jelképes jelenléte fémjelzett. A
függetlenségüket visszaszerző közép- és kelet-európai államok - köztük Magyarország - a
polgári demokratikus államberendezkedés és a liberális piacgazdaság európai mintáinak
követése mellet tették le voksukat. Németország visszanyerte egységét, a
posztkommunista országok többsége pedig kinyilvánította azon szándékát, hogy mielőbb
csatlakozzék az euroatlanti térség államainak értékközösségen alapuló szervezeteihez: az
Európai Közösséghez és a NATO-hoz.
Az Európai Közösség (majd rövidesen - 1993-tól - az Európai Unió) a
hidegháborús megosztottságon túllépő Európa újraegyesítésének legfontosabb
szimbólumává és egyben intézményes keretévé vált. A Közösség a 90-es évek elején még
nem állt készen tíz vagy akár még több új tagország fogadására. A bővítés normatív és
intézményi feltételeinek biztosításához az Unió reformjára volt szükség. Az első döntő
jelentőségû lépést ebbe az irányba 1993-ban tették meg az EU állam- és kormányfői
Koppenhágában, amikor kinyilvánították az EU fogadókészségét a közép- és kelet-
európai országok felé. A „keleti” (és minden további) bővítést egy hármas
kritériumrendszer teljesítéséhez kötötték.
Politikai kritériumok: a csatlakozó országnak megbízhatóan mûködő
demokratikus intézményrendszerrel kell rendelkeznie, amely biztosítja az emberi és
kisebbségi jogok tiszteletben tartását és a jogállamiság követelményeinek érvényre
jutását.
Gazdasági kritériumok: az adott országnak mûködő piacgazdasággal kell bírnia, amely
képes megfelelni az egységes piac versenykihívásainak.
Jogi, intézményi és adminisztratív kritériumok: az adott országnak képesnek kell lennie a
közösségi joganyag (acquis communautaire) átvételére, a közösségi intézményekkel való
együttmûködésre, valamint a közösségi joganyag alkalmazására, általában a közös
politikák megvalósítására.
1998-ban a közép- és kelet európai tagjelölt országok közül öt esetében az
Európai Bizottság úgy találta, hogy teljesítik a koppenhágai kritériumokat. Ez az öt
ország a Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia volt.
Így 1998 márciusában ezekkel az országokkal illetve a szintén tagjelölt Ciprussal
megkezdődhettek , a csatlakozási tárgyalások. A Bizottság ezt követően minden évben
országjelentést vagy ún. éves jelentést (regular report) tett közzé valamennyi tagjelöltről.
Ebben ismertette, hogy az adott ország az év során milyen lépéseket tett, mekkora
fejlődést tanúsított a kritériumoknak való megfelelésben, illetve figyelmeztetett az
esetleges problémás területekre, „normaszegésekre”.
A bővítésnek – illetve a bővítésre való felkészülésnek – mind a tagállamok, mind
a tagjelöltek oldalán komoly költségvonzatai voltak és vannak. Ezek fedezésére az
Agenda 2000-ben – tehát az EU 2000-2006-os költségvetésében – a tagállamok
forrásokat különítettek el. A bővítéssel kapcsolatos források két nagy csoportba
sorolhatók. Az első csoportba azok - az egyre növekvő - pénzek tartoznak, amelyeket
2002-től kezdődően az EU a bővítés utáni költségekre különített el. E források csak az új
tagországok csatlakozása után, tehát legelőször 2004-ben használhatóak fel. A másik
csoportba tartoznak azok a pénzeszközök, amelyek a csatlakozásra való felkészülést
hivatottak támogatni a tagjelölt országokban. Ezek az ún. előcsatlakozási alapok, amelyek
viszont csak a csatlakozás időpontjáig vehetők igénybe.
Az ezredforduló éve szintén jelentős előrelépéseket hozott az integrációs
folyamatban. 2000. február 14-én megkezdte mûködését az EU belső reformjait
előkészítő Kormányközi Konferencia, majd rá egy nappal újabb hat tagjelölt országgal –
Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával, valamint Máltával
– kezdte meg az Unió a csatlakozási tárgyalásokat. A sorrendiség természetesen nem
véletlen: az EU ezzel szimbolikusan is kifejezésre juttatta, hogy előbb az intézményi
reformot kell végrehajtani, s csak aztán jöhet a bővítés. A Kormányközi Konferenciát a
nizzai Európai Tanács zárta le 2000 decemberében, ahol az állam- és kormányfők
maratoni ülésezését követően elfogadták a Nizzai Szerződést.
Ezt követően valódi áttörés következet be a csatlakozási tárgyalások menetében.
Az Európai Bizottság tárgyalási ütemtervét követve a tagjelölt országok egymás után
„pipálhatták ki” még a legnehezebb fejezeteket is. A célegyenesbe végül is tíz tagjelölt
ország – Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia,
Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia – futott be, akik 2002 végén,
Koppenhágában – éppen tíz évvel azután, hogy a tagállamok ugyanitt meghirdették a
felvételi kritériumokat – lezárták a csatlakozási tárgyalásokat. Ugyanezen országok 2003.
április 16-án Athénban aláírták a Csatlakozási Szerződéseket, amelyek 2004. május 1-én
léptek hatályba.
A bővítési folyamat azonban ezzel még nem ért véget. Bulgária és Románia 2005-
re tervezi a csatlakozási tárgyalások lezárását. Belépésük az Unióba 2007-ben valósulhat
meg legelőbb. Törökország, mint tagjelölt ország, a csatlakozási tárgyalások
megkezdésére vár. Horvátország néhány hónapja nyújtotta be csatlakozási kérelmét a
Bizottsághoz. Ugyanezt tervezi még több balkáni és kelet-európai ország. A bővítési
folyamat folytatódik.
Az Európai Unió és a bõvítések története kronologikus felsorolásban.

1950 május 9
Robert Schuman francia külügyminiszter nyilatkozatot olvasott fel, amelyben – Jean
Monnet elképzeléseire támaszkodva – kezdeményezte a francia és a német szén- és
acéltermelés egyesítését, és e célból közös intézményrendszer létrehozását. Ma e
történelmi jelentõségû deklarációra emlékezve május 9-én Európa szerte az európai
integrációt ünnepeljük.

1951 április
Az alapító hat tagállam, Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok
képviselõi aláírják az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásáról szóló szerzõdést.

1957 március
Az alapító hat tagállam, Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok
képviselõi aláírják az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergiai Közösség
létrehozásáról szóló szerzõdést.

1960 január
Nagy-Britannia kezdeményezésére megalakul az Európai Szabadkereskedelmi Társaság
(EFTA).

1962 július
A közös agrárpolitika kezdete.

1965 április
A Hatok aláírják az Egyesítõ Szerzõdést, amelynek értelmében egyesülnek a három
Közösség végrehajtó szervei. Ekkor jön létre az egységes Tanács és a Bizottság. A
Szerzõdés 1967 július 1-én lép hatályba.

1966 január
A luxembourgi kompromisszum, Franciaország az „üres székek politikája” után visszatér
a Tanácsba. A megegyezés értelmében a miniszterek továbbra is egyhangúlag hoznak
döntést, ha „fontos nemzeti érdek” forog kockán.

1968 július
Másfél évvel a kitûzött idõpont elõtt megvalósul a Hatok között az ipari termékek
szabadkereskedelme, és bevezetik a közös vámtarifákat.

1973 január
Dánia, Írország és Nagy-Britannia belépése az Európai Gazdasági Közösségbe. A
népszavazáson Norvégia lakossága elutasítja a csatlakozást.

1974 december
A Kilencek állam- és kormányfõi elhatározzák, hogy mint Európai Tanács minden évben
legalább három alkalommal üléseznek.

1979 március
Az Európai Monetáris Rendszer és az ECU bevezetése.

június

Elõször választják közvetlenül az Európai Parlament képviselõit.

1981 január
Görögország csatlakozik az Európai Közösséghez.

1985 január
Jacques Delors lesz az Európai Bizottság elnöke.

1986 január
Portugália és Spanyolország csatlakozik az Európai Közösséghez.
 február
Hatályba lép az Egységes Európai Okmány.

1989 november
A berlini fal leomlása.

1990 május
Létrejön az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank.

június
A Schengeni Egyezmény aláírása.

1992 február
A Maastrichti Szerzõdés aláírása.

1993 január
Megvalósul az egységes piac.

november
Hatályba lép a Maastrichti Szerzõdés: létrejön az Európai Unió.

1994 április
Magyarország – a volt kommunista országok közül elsõként – beadja csatlakozási
kérelmét az Európai Unióhoz.

1995 január
Ausztria, Finnország és Svédország belép az Európai Unióba. Norvégia lakossága immár
másodszor utasítja el a csatlakozást.
Jacques Santer lesz az Európai Bizottság elnöke.

1997 október
Az Amszterdami Szerzõdés aláírása.

1998 március
A csatlakozási tárgyalások megkezdése öt közép- és kelet-európai országgal, illetve
Ciprussal.

1999 január
Tizenegy tagország megkezdi az euróra való átállást. Frankfurti székhellyel létrejön az
Európai Központi Bank, és az euró felváltja az ECU-t mint számlapénz.

március
Lemond a Jacques Santer vezette Európai Bizottság.
Az Európai Tanács Berlinben elfogadja az Agenda 2000 elnevezésû dokumentumot, az
EU 2000-2006-os költségvetési programját.

május
Hatályba lép az Amszterdami Szerzõdés.

szeptember
Romano Prodi lesz az Európai Bizottság új elnöke.

2000 február
Újabb hat országgal kezdõdnek meg a csatlakozási tárgyalások.
 december
A Nizzai Szerzõdés aláírása.

2001 március
Valamennyi tag- és tagjelölt országban megkezdõdik a nyilvános vita Európa jövõjérõl.

december
A laekeni Európai Tanács összehívja az Európai Konventet.

2002 január
Tizenkét tagország készpénzként bevezeti az eurót, és a következõ hónapokban kivonja a
forgalomból nemzeti valutáját.

március
Megkezdi alkotmányozó munkáját az Európai Konvent.

december
Lezárulnak a csatlakozási tárgyalások a tíz tagjelölt országgal.

2003 április
Magyarország és a többi kilenc tagjelölt ország képviselõi aláírják Athénban a
Csatlakozási Szerzõdéseket. Hatályba lépésük idõpontja: 2004. május 1.

június
A Konvent bemutatja az „alkotmánytervezetét” a thessaloniki Európai Tanácsnak.

október
Megkezdi munkáját a római kormányközi konferencia, amelynek feladata, hogy elfogadja
az új európai alkotmányos szerzõdést.

2004 május
Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia,
Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia az Európai Unió teljes jogú tagjává válik

Könyvészet
http://europa.eu.int/pol/index- en.htm
http://www.euroguide.org
http://eur- op.eu.int
http://www.eu.hu
http://www.euport.hu