Az élet? Nem más mint egy hosszú,végtelennek tűnő poros országút..hogy mi a mi dolgunk?

Végig menni rajta,még akkor is ha időnként rögös ha időnként nehézkes..vannak sorsdöntő

elágazások amiknél meg-meg állva eldönthetjük, hogy tovább akarunk menni?..vagy inkább csak
haladunk egyenesen tovább?..mikor letérsz egy mellékútra és azt választod sajátoddá..időnként
amint haladsz vissza-vissza nézel..mert az emlékek húznak, de tudod hogy annak az útnak is
megvolt a maga ideje és hogy az újra voksoltál..ilyenkor erősnek kell lenned és tovább
menned,bíznod és várnod hogy ez az út jobb lesz,szebb lesz, reményteljesebb ..úgy válaszd
meg útjaidat hogy ne felejtsd el..egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához..de
addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt amelyiket igazán a tiednek érzed...

Időnként annyi kérdés zakatol a fejemben..vajon jól tettem ezt vagy azt,vajon jó ember vagyok-e,
vajon szeretnek-e az emberek? De aztán mindig arra gondolok hogy ezekre a kérdéseinkre a
mindennapok válaszolnak..az események sorozata, a tettek következménye...az hogy mennyi
baráttal és mennyi ellenséggel rendelkezel...minden adott minden előttünk van..a kérdés csak az
hogy elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy kellő nagyságúra kinyissuk a szemünk és
szembesüljünk a válaszokkal..ahogy mondani szokták..ne csak nézz, láss is!

Soha ne akarj különb lenni másnál. De mindig akarj különb és több lenni tegnapi önmagadnál.