Professional Documents
Culture Documents
60
Rendszeresen jártam szolgálati útjaimon az NDK kerületi
fővárosaiban, ahol időközben mintegy negyven állam- és párt-
hű elvtársból álló ügynökhálózatot építettem ki, akik részben
az üzemek belső életéről tájékoztattak, részben futárként funk-
cionáltak. Gyakran szálltam meg a helyi Interhotelekben, ahol
a kerületi igazgatóságok elvtársai foglaltak számomra szobát.
Idővel rájöttem, hogy a fixen beszerelt lehallgatóeszközökkel
és rejtett kamerákkal felszerelt szobák mindig egy bizonyos
emeleten helyezkedtek el. Chemnitzben, amit akkor még Karl-
Marx-Stadtnak hívtak, Drezdában, Halléban, Rostockban, Lip-
csében, Suhlban és Magdeburgban ismertem az emeletszámot.
Nyugati informátoraimmal lebonyolított találkozóimhoz min-
dig egy lehallgatott szobát választottam, hogy ne kelljen jegy-
zetelnem, hanem nyitott, laza beszélgetés benyomását tudjam
kelteni. Így néhány hónap után már kiismertem a helyi viszo-
nyokat, és ügyeltem rá, hogy magánjellegű látogatásaimon egy
másik emeleten szállásoljanak el.
Minden Interhotelben volt egy éjszakai bár, ahol táncolni is
lehetett. Ezeket a szórakozóhelyeket azonban nemcsak a maga-
sabb kasztba tartozó szolgálati utazók számára tartották fenn,
hanem emellett különleges funkciót is betöltöttek. Hazánk csi-
nos leányai, akik testükkel-lelkükkel elkötelezték magukat a
szocializmus ügye mellett, igyekeztek ott kapcsolatot teremteni
az érdekesebb nyugati külföldiekkel, hogy azokat lehetőség sze-
rint bevonják a konspirációs hálózatba. Ehhez szükség esetén
rendelkezésükre álltak a bepoloskázott és mikrokamerákkal
ellátott helyiségek. A zsarolás mint beszervezési alap a világ
minden titkosszolgálatánál ugyan kissé piszkos, de mégiscsak
szokványos munkaeszköznek számít. Ez alól az Állambizton-
sági Minisztérium sem jelentett kivételt, szisztematikusan ki-
használta az emberi gyengéket. Volt hozzá elegendő Rómeo
és Júlia. Markus Wolf emlékiratában megemlíti, hogy ő maga
három női ügynököt is tartott.
61
Kellő körültekintéssel kezdtem tehát szolgálati útjaimon
olyan nő után nézni, akit hosszú távon beavathatok terveim-
be. A „pillangóktól” nem kellett tartanom, ők a Rajna- és Isar-
parti urakra utaztak, nem a Saale és a Spree mellett élőkre.
A többi szórakozásra vágyó hölgy nem volt könnyű eset. Vagy
olyan nővel akadtam össze, aki egy darukezelő felesége volt,
és annak éjszakai műszakja alatt unatkozott, vagy magányos
katonafeleségekkel, diáklányokkal, akiknek tulajdonképpen
volt valakijük, csak ki akarták egészíteni egy kicsit szűkös ösz-
töndíjukat. Finomabb ruhákat ugyanis csak az állami különle-
gességi boltokban lehetett kapni, márpedig azok szemtelenül
drágák voltak.
Keresgélésem során ráakadtam néhány kis halra, de igazán
nagy fogáshoz nem volt szerencsém. Egyszer megismerkedtem
egy germanista diáklánnyal, akinek a bátyja Nyugaton élt, és
alkalmas lett volna arra, hogy kikövezze az utamat a BND-
hez. Okos lány volt, az NDK-val szemben kritikus, és nem
állt tőle távol némi kalandvágy sem. Azt a tervet dolgoztam
ki magamban, hogy beszervezem őt ügynöknek, és egy idő
után, miután leellenőriztem, kiküldöm Nyugatra úgynevezett
„utazó káderként”.* Ott aztán titkos partneremként tevékeny-
kedhetett volna az én ügyemben is. A terv végül egy személyes
konfliktuson bukott meg: azt ugyan bevallottam neki, hogy nős
vagyok, de kezdetben elhallgattam előle, hogy van egy lányom
is. Amikor aztán elárultam neki, nem akart többé találkozni
velem: egy gyerektől nem akarja elvenni az apját. Ezenkívül azt
is szememre vetette, honnan tudhatná, hogy mi mindent hall-
gattam még el előle, és mik a valódi szándékaim, hogy van-e
jövője a kapcsolatunknak. Így aztán inkább szakított velem.
Mint mondtam: tényleg okos lány volt.
62