Az alvilágnak nincs romantikája

1.Este felé, ha leszáll az alkony,

Szívem újra zakatolni kezd
Elmerengve visszacseng a hangod,
Siralmas lesz újra ez az est.

2.Újra látom két szemét ragyogni,

Újra nyújtja nékem a kezét.
Újra látom gúnyosan kacagni,
Mint mikor a szívem tépte szét.

3.A neonfények tarka tengerében,

Egy sötét mellékutcán ballagok.
Hol álldogálnak áldozatra lesve,
Sok sápadt arcú, züllött angyalok.

4.Egy kávéháznak ajtaján betérnek,

Én önfeledten utánuk megyek.
A sötétben harmonika nyávog,
S én hallgatom a fájó éneket.

5.Nem tudok már tenélküled élni,

Sem éjjelem, se nappalom nekem.
Szívemet is ki kéne cserélni,
Hogy vidámabb és boldogabb legyen.

6.Ezt a ki dalt úgy szívembe zárom,

Még álmomban is ezt dúdolgatom.
Nem csábít a nyárspolgári élet,
Sem otthonom, sem színes bútorom.

7.Az alvilágnak nincs romantikája,

Az alvilágban nincsen szerelem.
Én mégis eljárok az alvilágba,
A jó ég tudja, hogy mért szeretem.

8. Terítetlen asztalokhoz vágytam,

Megpihenni csámpás székeken.
Mert aki lesüllyedt az alvilágba,
Az mind csalódott s bűnhődött velem.
9. Hát arra kérlek holnap este hatkor,

Gondolj csak egy percre majd reám.

Nem tudom, hogy mi történik akkor,
Esküvőm lesz odaát Budán.

10.Sok idegen nézi majd az arcom,

Azt hiszik, hogy boldog vagyok én.
Könnyes szemmel kell majd mosolyognom,
Mert fájó szívem csak te érted ég.