AZ ŐSTÖRTÉNET „HARCKOCSIJA” ÉS

A MAGYAR ETNOGENEZIS
2017. augusztus 07. - Benkő István • Szerkesztés...

Az i.e. 3. évezred végén az Uralon túli térségben fedezték fel a hadászatot forradalmasító
harci eszközt, a küllős, kétkerekű, íjásszal felfegyverzett, lóval vontatott harci szekeret. Az
újonnan felfedezett eszköz távolsági hadászatot tett lehetővé, nagymértékben megnövelte a
gyorsaságot, manőverezési képességet, lőtávolságot, lövőerőt, ezáltal lehetővé tette
viszonylag kevés embererővel hatalmas területek feletti uralom gyakorlását. A harci szekér
korszakát a lovas-íjász harcmodor alkalmazása váltotta fel.

Kép: Harci szekér, Andronovo-kultúra i. e. 2000-1600. Művészi rekonstrukció, a szibériai

Szintasta-kultúra régészeti leletei alapján., Forrás:
https://www.pinterest.de/pin/449726712776442454/, letöltve: 2017-06-27

1986-ban az Ural hegység dél-keleti térségében talált különös városról, Arkaimról szóló
szenzációs hír hozta lázba az érdeklődőket. A várost hívják mandala városnak (mandala
szanszkrit nyelven kört jelent), vagy szibériai Stonehenge-nek, mivel tájolása a dél-angliai
Stonehenge-hez hasonlóan csillagászati megfigyeléseket tesz lehetővé. A város építőanyaga
azonban nem kő, hanem föld és fa volt. A köralakú település egyetlen csigavonalban haladó
utcája körül találhatók a lakóépületek. Minden házban volt fürdőszoba, vízelvezető rendszer,
olvasztókemence és egy érdekes kialakítású tárolóhely. Ezen a bronzkori településen
mindenki a bronz, illetve réz megmunkálásával foglalkozott. A város i. e. 2100 körül épült
és az i. e. 1700-as években szűnt meg benne az élet. A települést lakói teljesen lerombolták, és
mindent magukkal vittek. Alig hagytak hátra néhány tárgyat, melyekkel egy múzeumot sem
lehet megtölteni.
Kép: Arkaim rekonstruált képe. Forrás: https://www.sott.net/article/275517-Arkaim-Russias-
Stonehenge-and-a-puzzle-of-the-ancient-world, hozzáférés: 2017-08-07.

Arkaim előtt már találtak a térségben hasonló várost a Szintasta folyó mellett. Jelenleg 9
szintastai típusú kerek, 5 ovális alaprajzú és 11 szögletes erődített település ismert. A
települések kb. 60-70 km-re találhatók egymástól, vagyis lóval történő közlekedés esetén egy
nap alatt elérhetünk egyikből a másikba.
Kép: A Városok országa
(Forrás: Arkaim 2011: 18.)

A Szintasta–Petrovka–Arkaim-kultúra (i. e. 2100-1700) a nevezetes, ugor és indo-iráni

nemzetiségű Andronovo kultúracsalád legrégebbi tagja. A kultúracsaládból később az Alakul-
kultúra, majd ebből a Fjodorovói kultúra, az ugor nyelvűnek tartott Cserkaszkuli kultúra (i. e.
1800-1400) alakult ki. Ugyancsak az Alakul-kultúrából alakult ki a Mezsovka-kultúra, az
Alekszejevka–Szargari-kultúra, az Irmen-kultúra és Karaszuk-kultúra is.
Kép: Az Andronovói kultúra területe az orosz Wikipédia szerint
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A Szintasta-Petrovka-Arkaim kultúrák nem helyi fejlődés eredményei. Eredetét a

Cirkumpontusi (Fekete-tenger körüli) kultúra felbomlásának tulajdonítják (Wikipédia). A
városok magas szintű tervezettsége párhuzama az Indus-völgyi Harappai kultúra városainak.

A legrégebbi, i. e. 2000-re datált küllős harci szekeret Szintasta mellett egy halomsírban
találták.
Kép: A szintastai 30. sír rekonstrukciós rajza
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 215.)

Az új találmány viharos gyorsasággal terjedt keleti és nyugati, valamint déli irányban, Alig
néhány száz évvel felfedezését követően már Mongóliától, Kínától kezdve egészen
Egyiptomig alkalmazták. A terjedésnek a kereskedelmi kapcsolatok mellett hódítási okai is
voltak. Az egyiptomi írások arról számolnak be, hogy Egyiptom északi részét és a Szentföldet
Szírián keresztül egészen az Eufráteszig i. e. 1668-ban-ban egy messzi földről érkezett nép
szállta meg, akiket az egyiptomiak hükszoszoknak neveztek. Haditechnikai fölényüket a
térségben korábban ismeretlen - íjásszal felfegyverzett, küllős, kétkerekű, lóval vontatott -
harci szekerek jelentették. 1560. körül I. Ahmesz (1570-1546) a thébai 18. dinasztia
megalapítója kiűzte őket Észak-Egyiptomból. [Aharoni-Yonah 1999: 29-30. o.] Ezt követően
jött létre a Szentföldtől északra a Hettita és a Mittani birodalom. Ekkor már az egyiptomiak
átvették a harci szekerek alkalmazását. A híres quadesi csata (i. e. 1274) során mindkét
harcoló fél, tehát mind az egyiptomiak, mind a hettiták rendelkezett harci szekerekkel. A
Biblia is több esetben említi a harci szekereket. Kínában a csangsei temetőben, az egyik
legpompásabb lelőhelyen 48 harci szekér és 105 ló maradványait találták meg, ezeket Csin
állam egyik hajdani vezetőjével együtt temették el , aki az i.e. 1120 és 881 között uralkodó
nyugati Csou (Zhou) dinasztia idején tűnt ki győzelmes hadjárataival…
A harci szekerek elterjedésének térképe
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0) A térkép korrekcióra szorul, mivel a
hükszoszok harci szekerei már i. e. 1700 körül megjelentek Észak-Egyiptomban

Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két

ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.,).
Az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is [Fodor 2009: 25–26.].
Ugyanakkor a szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni
eredetű (MSzFE III. 1978: 576-577.).” [Zergenyei 2017]. A „nyíl” és „íj” szavaink ősi ugor
eredetűek. Alternatív lehetőségként merül fel a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak korábbi,
ugor eredete is, mivel az Uraltól keletre található sztyeppei térségben már az Andronovo-
kultúrát megelőzően háziasították a lovat (Botaj-kultúra, i. e. 3700-3100). Mindebből az a
következtetés vonható le, hogy az íjásszal felfegyverzett, lóval vontatott, küllős harci szekér
közös indo-iráni és ugor találmány. A hatalmas területre kiterjedő Andronovói kultúra
kialakulásában, a térség feletti uralom gyakorlásában a harci szekerek fontos szerepet
játszhattak. Szerepüket – mint azt a bevezetőben említettük – a hátasló alkalmazása, a lovas-
íjász harcmodor kifejlesztése váltotta fel, ami összeköthető az andronovói komplex
(földművelő és állattenyésztő) ökotípus megszűnésével és a világtörténelmi jelentőségű
harcos lovas-nomád ökotípus elterjedésével.

A magyar őstörténet szempontjából döntő jelentőségű kérdés az ugor egység felbomlásának

ideje, ami kapcsolatban állt a harcos lovas-nomád ökotípus kialakulásával és az Andronovo-
kultúra megszűnésével. Ezzel a kérdéssel foglalkozott Veres Péter a 2009-ben kiadott
Mérföldkövek a magyar őstörténetben című művének 3. fejezetében. [Veres 2009: 53-76.]

Veres Péter szerint a harcos lovas-nomád ökotípus kialakításában fontos szerepet játszott az
éghajlatváltozás, a térség elmocsarasodása, ami a magyarok elődeivel azonosított
Cserkaszkuli kultúra népének állataival együtt déli irányba történő vándorlását eredményezte.
Álláspontja szerint a magyarok a harcos lovas-nomád ökotípust nem másoktól vették át,
hanem annak kialakításában kezdetektől fogva kezdeményező szerepet játszottak.

Veres Péter az ugor egység felbomlását Moór Elemér nyomán a vasfeldolgozással kapcsolatos
szavaknak a magyar nyelvben történt megjelenéséhez [Moór 1963], a lovas-nomád ökotípus
megjelenéséhez, a magyarság déli irányba, a Nagy Sztyeppére vándorlásához kötötte.
Abszolút időpontként az i. e. 2. és 1. évezred fordulóját jelölte meg. [vö.: Veres 2009: 53-55.]
Jelezzük, hogy a „vas” szó tekintetében valójában jelentésváltozás történt. A szó hangalakja
már az ugor korból ismert, de jelentése a magyar nyelvben az ugor nyelvi egység felbomlása
után megváltozott. A „vas” szó a balti-finn, lapp nyelvben: vaski: vaske- ’réz, érc’, az obi-
ugor nyelvekben wəs: ātwəs ’ólom’ jelentésű.

Az indo-iráni népekkel való kapcsolatokról Veres Péter a következőket írja:

"...a korai nomádok korában a sztyeppén a magyar-iráni nyelvi kapcsolat – paradox módon –
minimális volt a többi erdőlakó finnugor néphez képest [Harmatta 1977]. Ez nagyon
elgondolkodtató jelenség. Mindez véleményem szerint arra utal, hogy nem volt szoros
szimbiotikus kapcsolat a két teljesen eltérő nyelvi csoport között, hanem inkább
ellenségeskedés, állandó harc folyhatott közöttük. Mindazonáltal a szókészlettel szemben az
ősmagyar hangrendszerben mégis jelentős iráni jellegű szubsztrátumhatást mutathatunk ki.
Egyebek között ennek köszönhető a b-, d-, g- szókezdő hangok, a *p > f, *t > δ, *k > h, *s > h
hangváltozások, valamint a –ni igevégződés megjelenése nyelvünkben. Az ősmagyar
hangrendszer sajátos módon az óiránihoz nagyon hasonlóvá vált [Veres 1972:8, Vö. Oranszky
1963.] Ez nagyon fontos megállapítás [Vö. Mészöly 1910, 1929, 1930, 1951], ugyanis ez az
érdekes fonetikai hasonlóság jól mutatja, hogy az igencsak hosszan tartó, fokozatos
antropológiai ráhatás mellett, amit az andronovói széles arcú szarmatákhoz hasonló, europid
embertani típus átvétele bizonyít az ősmagyaroknál – az ezer évig tartó permanens
interetnikus, feltehetőleg iráni nyelven beszélő nőkkel való házassági kapcsolatok meglétét
[Tóth 1969].

Mindenesetre ebből egyérteleműen arra a a fontos megállapításra jutottunk, hogy a lovas

nomád ősmagyarok kétségtelen jelentős iráni csoportokat tudtak nemcsak nyelvileg, hanem
etnikailag is asszimilálni a sztyeppén. Mindez viszont egyúttal azt is bizonyítja, hogy távoli
eleink bizonyítható módon minden tekintetben nemcsak egyenrangúak voltak a szomszédos
idegen csoportokkal, hanem bizonyos fölénnyel is rendelkeztek a közvetlen környezetükben
élőkkel szemben. Mindez közvetve alátámasztja nézetünket, hogy az irániaknak a sztyeppén
nem sikerült a magyarok felett megszerezniük az uralmat, jóllehet hosszú időn keresztül,
egészen a nagy népvándorlás kezdetéig, sőt még tovább is, az ősmagyarok minden
valószínűség szerint az iráni (tegyük hozzá: türk – B. I.) nyelven beszélő csoportok közelében
nomadizáltak...." [Veres 2009: 73-74.]

„Az elmondottak alapján az ősmagyar etnikumot tudatos, kulturálisan és nyelvileg zárt

kommunikációs közösségként jellemezhetjük (Vö. Csáji 2009), amely meghatározott
területen, egymással szoros társadalmi-gazdasági és művelődési kapcsolatban élő emberek
között jött létre a Kr. e. II-I. évezred fordulóján végbement nagy jelentőségű ökológiai és
művelődéstörténeti változások során. Az itt vázolt helyzet, továbbá az a szerencsés
körülmény, hogy az ősmagyarság idejekorán, a sztyeppei lovas népek legelső hullámával
szinkronban, azaz egy időben alakította ki klasszikus lovasnomád életformáját, lehetővé tette,
hogy a mindig is számbeli fölényben levő iráni, majd török nyelvű csoportok között mint az
egységes eurázsiai nagyállattartó nomád kultúra egyenrangú részese, megtartsa belső
társadalmi autonómiáját. Mi több, ezzel együtt permanensen megőrizze etnikai egységét,
identitását is. Így kerülték el elődeink a közvetlen szomszédos, de más nyelven beszélő
nomád népek részéről az állandóan fenyegető etnikai asszimiláció veszélyét, amely
beolvadás, teljes nyelvek eltűnése a történelem során oly sok más nép esetén be is következett
[Vö. Csáji 2007 és Csáji 2009]. Ez a különleges állapot a sztyeppeövezetben azonban nem
zárta ki kisebb magyar csoportok leszakadásának, idegen nyelvi és etnikai asszimilációjának
lehetőségét, még kevésbé a kétnyelvű közvetítők által segített interetnikus kapcsolatteremtést.
Az utóbbit a magyar nyelv történetének vizsgálata híven tükrözi, amire a továbbiakban is
érdemes fokozottan odafigyelnünk.” [Veres 2009: 77.]

Kép: Arkaim a Google térképen

Irodalom
Aharoni-Yonah 1999: Aharoni, Yohanan; Avi-Yonah, Michael: Bibliai Atlasz, Budapest 1999.

Arkaim 1999: Аркаим 1987–1997. Библиографический указатель. Cseljabinszk

Arkaim 2011: Аркаим. Поселение эпохы бронзы. Древнейшие индоевропейцы в степях

Урала. Каталог выставки. Cseljabinszk
Csáji László Koppány
2007: A sztyeppei civilizáció és a magyarság. Ómúltunk Tára 1. Cédrus Művészeti Alapítvány
– Napkút Kiadó, Budapest
2009: Az eurázsiai „sztyeppei civilizáció” információáramlásának hálózati modellje és
hatása a törökségi, illetve más sztyeppei népek mitológiájára és folklórkincsére. In: III.
Nemzetközi Tudományos Konferencia, Budapest

Csecsuskov, I. V. 2013: (Чечушков, И. В.) Колесничный комплекс эпохы поздней бронзы

степной и лесостепной Евразии (от Днепра до Иртыша). Jekatyerinburg

Fodor István 1975: A finnugor régészet fő kérdései. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája
és hagyományai. Szerk. Hajdú Péter. Budapest, 1975: 47–75.

Fodor István 2009: Őstörténet és honfoglalás. Magyarország története 1. Főszerk. Romsics

Ignác. Budapest

Gening, V. F. 1977: (Генинг, В. Ф.) Могильники Синташта и проблема ранних

индоиранских племен. Советская археология, 1977/4: 53-73.

Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: (Генинг, В. Ф., Зданович, Г. Б., Генинг,
В. В.) Синташта. Археологические памятники арийских племен Урало-казахстанских
степей. Cseljabinszk

Harmatta János 1977: Irániak és finnugorok, irániak és magyarok, In: Magyar Őstörténeti
tanulmányok, Budapest, Akadémia Kiadó

Mészöly Gedeon
1910-1911: A –nyi képző eredete. Nyelvtudományi Kölemények
1929: Mióta lovasnép a magyar? In: Népünk és Nyelvünk I., Budapest, 205-2014
1930: Nem lovas nép volt-e az ugor kori magyar? Ethnographia XI.I.60-61.
1951: Az ugorkori vadászélet magyar szókincsbeli emlékei. Ethnographia

Moór Elemér 1963: A nyelvtudomány, mint az ős- és néptörténet forrástudománya, Budapest,

Akadémia Kiadó

MSzFE III. 1978: A magyar szókészlet finnugor elemei. Főszerk. Lakó György. Budapest

Oranszkij, I. M. 1963: Osznovi iranistiki, Moszkva, Nauka

Szalnyikov, K. V. 1948: (Сальников, К. В.) К вопросу о стадиях в памятниках

андроновской культуры Заураля. Первое Уралское археологическое совещание. Perm

Szalnyikov, K. V. 1967: (Сальников, К. В.) Очерки древней истории Южного Урала.

Moszkva

Tóth Tibor 1963: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. Az MTA Filozófiai és

Történettudományi Osztályának Közleményei, 17
Veres Péter
1972: A magyar nép etnikai történetének vázlata. Valóság folyóirat XV./5. 1-12.
2009: Mérföldkövek a magyar őstörténetben. Napkút Kiadó

Zergenyei 2017: „A sápadt árja lenéz, gyötör, kihasznál, megvet, éltedre tör!” 2017. január
13, https://www.nyest.hu/renhirek/a-sapadt-arja-lenez-gyotor-kihasznal-megvet-eltedre-tor,
hozzáférés: 2017-06-29

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+ Tetszik