You are on page 1of 1

Georg Friedrich Handel (1685-1759)

A 333 éve született Handel a barokk zenei korszak egyik legjelentősebb szerzője. Főleg két műfajban
alkotott úttörő módon: az opera seriában és az oratóriumban.

Gazdag sebészorvos gyermeke, akit jogásznak szántak, de hamar előtört tehetsége, és a szász herceg
pártfogásával a zenei pálya felé fordult. Orgonán és csemballón játszott, majd zeneszerzést is tanult.
Bachhoz hasonlóan ő is korán (17 évesen) vállalt állást: a református templom orgonistája lett
Halléban. De őt Bachhal ellentétben inkább az opera világa izgatta, ezért elköltözött Hamburgba.

Első operáját 20 évesen írta meg (Almira), és ez sikert és hírnevet hozott számára.

Később Itáliában turnézott, a kor kedvelt zenei csemegéin: zenei párviadalokon vett részt.
Megismerkedett Vivaldival, Corellivel, Scarlattival. Tanulmányozta az olasz operát, a concerto és
szonáta irodalmat, és maga is több, mint 50 darabot írt.

Később Londonban folytatta pályafutását. I. György király beiktatására megkomponálta a nagy sikerű
Vízizenét. A királynak is tetszett, ami jó referencia volt az állampolgársági kérelméhez. Így lett a Royal
Academy of Music zenei vezetője , majd a Covent Garden Theater vezetője.

Bár Handel az operákkal alapozta meg hírnevét, életének második korszakában mégis váltania kellett.
Egyrészt az opera műfajának népszerűsége hanyatlásnak indult Angliában, másrészt bénulási
rohamai, időnkénti tudatzavarai alapján utólag feltételezni lehet, hogy ólommérgezésben szenvedett.
1751-ben részlegesen megvakul. Talán a testi szenvedései is hozzájárultak, hogy elfordult az
operáktól (bár a Xerxest már ebben a korszakában írta, de kortársai nem értékelték eléggé), és
inkább oratóriumok alkotásába szublimálta fájdalmait. Megszületnek a bibliai témájú művei: a Saul,
a Judas Maccabaeus, és 1741–ben a Messiás, egyik leghíresebb szerzeménye.

Handel az angol zenei kultúra szerves része lett, a németek is nemzeti zeneszerzőjüknek vallják. Bach,
Mozart, Beethoven is nagyra becsülte. Kultikus személy volt életében és utána is. Remek
üzletemberként és reálpolitikusként ráérzett a korszellemre, a közönség igényre. Húszezer fontos
vagyont hagyott örökül örököseinek. Meg egy páratlan zenei életművet.

Reinhardt Csaba

You might also like