Olyan lányt ismertem, aki a vécéülőkétől lett terhes. Olyat is, aki egy vibrátortól.

Ám ami velem történt, attól még egy szfinxnek is felállna hátán a szőr.

A Fekete Pénteken kezdődött. Egy óriásplakáton megláttam, hogy a közeli

hipermarketben féláron kaphatók az okostelefonok. Az enyém már régóta
haldoklik, gondoltam, itt az ideje beszerezni egy újat. Számítottam arra, hogy kis
híján kitapossák majd a belemet a tömegtülekedésben, de hajthatatlan voltam. Ám a
megtaposásnál is rosszabb dolog fogadott: reggel kilenc volt, de már elkapkodták a
telefonokat. Plazmatévét és mikrohullámú sütőt kínálgattak helyette. Kapják be! Ha
már itt vagyok, körülnézek! – azzal az élelmiszer-részlegre vettem az irányt. Már
előre csorgott a nyálam az akciós sajtos-sonkás pulykamell fasírtokra és a félig
műanyag hamburgerpogácsákra. Ám ezek is elfogytak.

– Mi van itt egyáltalán? – kérdezem az utamba akadó árufeltöltő srácot.

– Baby-boom!

– Micsoda?

– Az új kézműves termékünk! Kisjézus formájú, direkt karácsonyra – mutat egy

nagy kupac zöld tűlevélmintákkal díszített zacskóra a csokimikulások
szomszédságában. Megszemlélem közelebbről. A tasakokban valóban embriók
úsznak valami félig áttetsző lében. Mint a mozzarella sajt. Megborzongok.

– Ez rémes! – nyögöm halkan. Nem vagyok egy nagy vallásgyakorló, de ez mégis

csak túlzás.

– De olcsó, csak ma 999 Ft-ért! Ne hagyja ki!

Iszonyodva emelek fel egyet. „10 db-os kiszerelés, hústermék. Nyomokban

földimogyorót, diót és tejszármazékokat tartalmazhat! Stb.” Ahogy bámulom ott
földbe gyökerezve, egyszer csak valaki rám kacsint a tűlevelek mögül. Szűz Mária
az, felismerem. Épp olyan gyönyörű, mint a szentképeken, annyi különbséggel,
hogy a szeme nem kék, hanem barna. Hófehér arcán enyhe szégyenpír jelenik meg,
ahogy az egy szűztől elvárható. Nem bírom otthagyni, megveszem.

Otthon nagy izgalommal nyitom ki a csomagot. „Felbontás után hűtést igényel!” –

hirdeti a felirat. Még egy receptet is mellékeltek hozzá: „Bébi-Jézus
szalmaburgonyával, almaszósszal.” Főzéssel nem bíbelődöm, lusta vagyok, és
különben sem szeretem az édes ételeket. A leírás szerint natúr formában is
fogyasztható. Megsózom, amitől vakarózni, megborsozom, amitől tüsszögni kezd.
Egész aranyos kis jószág – gondolom, de gyorsan bekapom, mielőtt még
megszánnám. Ügyes kis másolat, de csak egy kaja, mint a gumimacik. Az íze nem
túl különleges, olyan, mint a főtt gesztenyéé. Talán abból készítik. Gesztenyepüré,
zselatin, cukor, állagjavító, keményítő, tartósítószer és a többi szokásos adalék, az
apró betűt el sem olvasom. Csak ne lenne olyan vér-utóíze. Éhes vagyok, bekapok
mindjárt hármat, eszem hozzá egy szelet kenyeret, majd ledöntök utána egy pohár
száraz vörösbort. Ez utóbbit nem szabadott volna.

Lefekszem, de egész éjjel rémálmok gyötörnek. Koszos rongyokba öltözött,

gubancos szakállú embereket látok, elcsúszok egy szamárürüléken, tüskebokorba
esek. Végeláthatatlan hosszú úton gyalogolok egy ismeretlen férfival. Szép, magas,
szőke angyal száll az ágyam végébe, ráül a lábamra, súlya alatt elgémberedek.
Felébredek, még mindig ott van. Gyorsan lehunyom a szemem, hogy eltűnjön a
látomás. Ám csak nem megy el, halkan beszél hozzám valami ismeretlen nyelven.
Hozzávágok egy, az éjjeliszekrényemen heverő Bibliát (még anyámé volt, én sose
olvasnék ilyesmit), és morcosan fordulok a fal felé.

Havas reggelre virradok. A házak és a templom tetejét cukormázként borítja a

fehérség. Fázós lábamat szőrös mamuszba bújtatom, és ellenőrzöm, nem aludt-e ki
a kályhában a láng. Nem. Sőt: a kis kék nyelvecske vidám manóként ficánkol.
Benézek a hűtőbe, reggeliznem kéne. Tejföl, sajt, olívaolaj, párizsi. Nem kívánom.
Narancsot, banánt sem. Hirtelen rám tör a hányinger, és minden elsötétedik
előttem. A hideg konyhakövön térek magamhoz. Fáj a fejem. Korog a gyomrom,
mégiscsak enni kellene valamit. Megpillantom a Baby Boom csomagot. Óvatlan
voltam, nem zártam vissza, ezért a kis emberkék kikapálództák magukat a
zacskóból, és most halkan gőgicsélve szopják az ujjukat egy-egy csomag répa,
krumpli között. Nagyon kívánatos falatkák, semmi mást el sem tudnék képzelni
reggelire. Elfogyasztom a maradék hetet. Tormát is eszek hozzá, ez nem tetszik
nekik, dühösen dörgölik az orrocskájukat. De nincs kegyelem, a gyomromban
végzik. Mindjárt karácsony, egész évben spóroltam, ennyi dőzsölés nekem is jár.
Jóízűt böfögök.

Levetkőzöm a zuhanyzáshoz. Egy gyors, rutinszerű pillantást vetek magamra a

fürdőszobaszekrény teljes alakos tükrében. A látvány döbbenetes: hasam az
ötszörösére nőtt. Úgy nézek ki, mint egy hét hónapos terhes.

– De hisz ez lehetetlen! Nem voltam senkivel vagy fél éve! Talán hasvízkórt
kaptam? Az az ocsmányság tehet róla! Csupa műanyag! A mekis kajától puffadtam
fel egyszer, de közel sem ennyire.

Felkapok egy nadrágot, cipőt, pulóvert, kabátot, és a sapkám is ottfelejtve loholok a

bolt felé. Gyorsan kifulladok, nehéznek érzem magam.

– Vettem tegnap egy terméket… És probléma van vele…

– Blokk?

– Nincs.
– Akkor sajnálom, nem tudjuk visszatéríteni az árát – közli unottan a kasszás néni.

– De nézze!- húzom szét a dzsekim – ez történt, miután este megettem.

– Más is történt ott este, de már nem tegnap, hanem jó rég – kuncog az eladó.

– Kérem, higgyen nekem! Nem vagyok terhes!

– Az nem olyan biztos – lép hozzám a tegnapi árurakodó fiú. – Ivott rá, igaz?

– Hát, igen…

– Mennyit?

– Úgy két decit.

– Atyaég! Már egy decitől is kijöhet ez a kis…Öhm…Kellemetlenség.

– Az magának csak kis kellemetlenség, hogy görögdinnye méretűre nőtt a hasam?

– Rá van írva, hogy…

– Nem érdekel! Ez akkor is elfogadhatatlan! Feljelentem magukat a

fogyasztóvédelemnél!

– Ez nem rossz ötlet, ha szerencséje van, térítik a pelenka árát – így a boltos néni.

– Micsodaaa? Ezt nem értem – hűlök el.

De addigra mindketten eltűntek.

Azonnal tárcsázom egy nőgyógyász számát. Azt kérdezi, hány hetes terhes vagyok,
mondom egy napos, de már szép nagy. A pszichiátriát javasolja. Hívok egy másik
dokit, aki hajlandó már ma délután fogadni a magánrendelésén.

– Azonnali abortuszt szeretnék! – mondom.

– Hölgyem, azt egy ilyen előrehaladott várandóság esetén már tilos elvégezni.
Előbb kellett volna gondolkozni!

– De hiszen tegnap… – inkább visszaszívom, míg bolondnak nem néz.

Felfekszem a vizsgálóasztalra. Hideg, csúszós zselét ken szét a hasamon. Mikor az

ultrahang képernyőjére tekint, eláll a lélegzete. Ráközelít. Tátva marad a szája.
– Asszonyom, Önnek nem csak egy, hanem három gyermeke is lesz. Gratulálok –
fog kezet velem. – Hogy fog örülni az apuka ennek a karácsonyi meglepetésnek.
Körülbelül addigra várható a szülés.

– De hiszen az mindjárt itt van!

– Bizony.

– Nincs apjuk! Ki az isten lenne,mikor nincs pasim?!

– Ne butáskodjon már. Tudom, nem egyszerű ilyen fiatalon, de beleszokik, mint

mindenki, és boldog anya lesz – simít végig vállamon, és miután fizettem,
kitessékel a rendelőből.

Magamra maradok a hófúvásban az üres pénztárcámmal és a nagy hasammal. Még

hogy apja? Haha. Egy kutyám van csak, az is lány.

Telnek a napok, próbálom elterelni a figyelmemet állapotomról, felhalmozok egy

rakás fantasy könyvet és beletemetkezem az olvasásba. Épp Eragon urgalokkal
folytatott végső küzdelménél tartok, mikor éles fájdalom hasít belém. Lábam közül
édeskés illatú, enyhén véres, vízszerű folyadék csöpög reggel óta, de nem vettem
tudomást róla. Tovább nem tagadhatom, eljött az idő.

A tömegközlekedés a nagy hó miatt leállt, kórházba se mehetek. Mi lesz most, mi

van, ha belehalok a szülésbe? Mit csináljak a kölykökkel? Mekkorák lesznek?
Igazi, háromkilós embergyerekek, vagy kicsi gumicukorszörnyek? Utóbbiaktól
könnyű lenne megszabadulni.

Megállíthatatlanul beindul a szülés. Minden erőmet összeszedve nyomok. Az

alfelem szétreped. Felsír az első. Alig merem megnézni, de aztán felsóhajtok a
megkönnyebbüléstől: normális csecsemő, fiú. Gyorsan követi a másik, majd a
harmadik, mindegyik fiú. Mint az állatok, elrágom a köldökzsinórt. Langyos vízzel
megmosdatom, és az ágyamra fektetem őket, szép sorjában. Bömbölnek. Hogy
szoptassam meg mind a hármat, mikor csak két mellem van? A vérveszteségtől
kimerülten dőlök le, azonnal elalszom. Szomszédom, Áts Józsi meglátogat
álmomban, és ezt mondja, a gyerekekért jött. Teljesítettem küldetésem, amiért Isten
bőségesen megajándékoz majd.

– Ha anyagilag segítene kicsit – reménykedem.

– Isten nem pénzzel fizet – mondja a szakállas férfi.

– Csak gyereket ne adjon többet!

– Nem elég jutalom az, hogy esélyt kaptál arra, hogy a te méhedből származzék a
következő megváltó? Hogy eltorzult a világ azóta…Micsoda asszonyok – csóválja
a fejét József.

– Mi ez az egész? – kérdezem.

– Ez a Nagy Küldetés második felvonása. Isten finanszírozza az egyik izraeli

vállalkozót, aki a Baby Boomot forgalomba hozta. Tudta, hogy a mai kor női
szeretik az italt. A születendő gyermekek közül az egyik az új Krisztus lesz.
Visszajön, a mi Urunk dicsőségére!

– De Isten miért nem keres egy szent életű szüzet?

– Mert gazdasági szempontok is vannak. Apácáknak nem sok mindent lehet eladni.

– Nem túl gazdaságos egy csomó Kis Jézust elpazarolni. Nálam a tízből hét a
klotyóban végezte – jegyzem meg.

– Még így is költséghatékony az új teremtési módszer. Lehet, hogy felvetem, mi

lenne, ha ezentúl így szaporodna a Föld népe. Mennyi felesleges bénázástól
menekülnének meg az emberek.

Lehet.