You are on page 1of 3

5 étel, amit soha ne mikrózz

Manapság a mikrohullámú sütő szinte elengedhetetlen kelléke egy modern konyhának. Pedig
egyes kutatások szerint a mikrohullámú sütő által kibocsátott sugárzás változást okoz a szív
működésében és a vér összetételében, a mikróban készített ételek fogyasztása pedig növeli a
bélrendszeri- és gyomorrák kialakulásának kockázatát.

Manapság a mikrohullámú sütők sokkal kiterjedtebb tesztelési és biztonsági eljárási


folyamatokon mennek keresztül, mint korábban, így a gyártók állítása szerint az egészségügyi
kockázat jelentősen csökkent, viszont így is van néhány olyan étel, amit soha nem szabad
betenned a mikrohullámú sütőbe.

Brokkoli
A brokkoli bármely elkészítési formája roncsolja a zöldségben található tápanyagok egy

részét, és bár a párolás a legkíméletesebb


módja a brokkoli elkészítésének, az antioxidáns veszteség még ebben az esetben is 11% körül
van. Ezzel szemben, ha mikróban akarnád elkészíteni a brokkolidat egy kis vízben, eszedbe se
jusson hozzáfogni, ugyanis a folyamat során a hasznos anyagoknak több mint a 97%-a
elvész.

Fagyasztott gyümölcs
A fagyasztott ételek vásárlása alapvetően nem egy rossz ötlet, ugyanis a fagyasztás során a
fontos tápanyagok megmaradnak. Mivel a gyümölcs azonnal veszít a tápanyag tartalmából,
amint le leszedik a fáról, sokszor a világ másik végéről szállított fagyasztott árunak magasabb
a vitamintartalma, mint a helyi organikus terméknek, amely akár több mint egy hetet is
állhat a raktárban, és csak utána kerül a polcokra.

A 70-es években történt orosz kutatások kiderítették, hogy a mikróban való


gyümölcskiolvasztás során rákkeltő anyagok keletkeznek, és a jótékony anyagok elhalnak,
megsemmisülnek. Ezt a kutatást a 90-es években folyatatták és kiderítették, a mikróknak
immunológiai hatásaik is vannak.

A fagyasztott gyümölcs kiolvasztásának legjobb és legbiztonságosabb módja az, ha berakod


a hűtőbe, vagy egyszerűen csak a konyhaasztalon hagyod egy éjszakára.
Fagyasztott hús
Egyes mikrohullámú sütőkben forog az étel és vannak olyanok is, melyekben nem - ez a
jelenség egyenlőtlen olvadáshoz vagy süléshez, melegedéshez vezethet. A fagyasztott hús
mikróban való kiolvasztása nehéz dolog, ugyanis olyan sokáig tarthat, hogy gyakran a hús
széle elkezd barnulni, megfőni, függetlenül attól, hogy a belseje még fagyos marad.

Amikor a hús hőmérséklete 4 és 60 fok között van, a benne található baktériumok száma
elkezd sokszorozódni, és ha a húst nem főzöd meg azonnal, ezzel elpusztítva a keletkezett
baktériumokat, fertőzött lehet a hús. Japán kutatások azt is kimutatták, hogy ha egy húst több
mint 6 percen keresztül mikrózol, akkor az elveszti B12 vitamin tartalmának a felét.

A hús kiolvasztásának metódusa semmiben nem különbözik a gyümölcsétől, rakd be egy


tálcán a hűtőbe, vagy tedd hideg víz alá és várd meg, amíg kiolvad.

Műanyag csomagolásba vagy műanyag edénybe rakott


ételek
Nagyon sok gyorskaját árulnak így, de a legfontosabb dolog, hogy eszedbe se jusson semmit
se megmikrózni, ami bármilyen fajta műanyaggal érintkezik. A műanyagból a hő hatására
rákkeltő anyagok szivárognak át a kajádra. Ezeket a műanyagokat melegítve számos
rendkívüli módon ártalmas vegyi anyagot ereszthetsz az elfogyasztani kívánt fogásra. A
legveszélyesebbek a következők:

 BPA
 PET
 Benzol
 Toluol
 Xilol

Anyatej
Akár kistesód, akár kisbabád van, fontos, hogy tudj pár fontos dolgot az anyatej
melegítéséről. Az anyatej kulcsfontosságú szerepének azt tekinthetjük, hogy bejuttatja az
újszülött szervezetébe azokat az anyagokat, melyek felveszik a harcot a baktériumok ellen.
Egy, a Pediatric című orvosi szaklap által végzett teszt során fagyasztott anyatejből vett 22
mintát melegítettek mikrohullámú sütővel alacsony vagy magas hőfokon. A teszt során
bebizonyosodott, hogy a mikróban magas hőmérsékleten melegített tejben 18-szor több e-coli
baktérium képződött, mint a hagyományos módszerrel melegítettben.

Azoknak az anyatej mintáknak, melyeket alacsony hőmérsékleten melegítettek, drasztikusan


csökkent az izo enzim tartalma, és nőtt a baba számára káros baktérium tartalma. Emellett
sose melegítsd az anyatejet műanyag cumisüvegben!

Összefoglalva azt tudjuk mondani, hogy legjobb, ha megpróbálod az ételeid a hagyományos


módon elkészíteni, és hanyagolni, vagy drasztikusan csökkenteni a mikrohullámú sütő
használatát. A mikró ugyanis lehet, hogy rövid távon időt spórol, de hosszú távon
komolyabb problémát okozhat!

You might also like