You are on page 1of 4

Atma Bodha

1. E magyarázat azon keresőknek készült, 9. Mindez a megnyilvánult, sokféle világ az


kik megvalósították önmagukat, lelki érzékelő elképzelésének kivetítése a
fegyelmük által kimerítették tápláló, mindenütt jelenvaló Úrra, ahogy
vágyakozásukat, felismerték hibáikat, a karperec és díszei egyazon aranyból
békések és nem kötődnek semmihez. készülnek.

2. Valóban a tudás a szabadság egyetlen 10. Mint a mindent átható űr, az érzékek
jelentése, akármi mással hasonlítjuk Mesterét is tévesen társítják bármiféle
össze. Ahogy a főzéshez tűzre van feltételhez; feltételektől függően
szükség, Bölcsesség nélkül az különféleképpen nyilvánul meg; végül,
önmegvalósítás, a megértés nem hozhat ha a feltételek megszűnnek, újra eggyé
eredményt. válik.

3. A tettek nem pusztítják el a 11. Csak amikor a feltételek rárakódnak az


tudatlanságot, mert nem állnak Azonosság Lelkére, akkor jön létre a
ellentétben a tudatlansággal. A születés és halál, az élet, ahogy az íz és a
Bölcsesség igazán megszünteti a szín rárakódik a vízre.
tudatlanságot, ahogy a fény eloszlatja a
sűrű homályt. 12. Mondható, hogy az anyagi test (az
élvezet és fájdalom megtapasztalásának
4. A tudatlanság miatt az Azonosság eszköze) a múltbéli tettek
Lelkének megjelenése feltételhez kötött. következményeként születik és nyilvánul
Ha a tudatlanság megszűnik, az meg az ötrétű megoszlásban, az öt
Azonosság Lelke saját fényétől elemben (föld, víz, tűz, levegő, éter).
felragyog, ahogy a Nap is felragyog, ha a
felhő szerteoszlik. 13. A finom test (szellem) a tapasztalás
eszköze, az öt életenergia rendszerével
5. A tudás állandó gyakorlása megtisztítja társul, valamint az elmével és a
az ember Azonosság Lelkét, amit a megkülönböztető értelemmel, meg a
tudatlanság beszennyez. Ekkor a tudás felfogás és tettek tíz érzékével.
maga eltűnik, ahogy a szappan is elolvad Mindezek az alapelemekből
mosás közben. formálódnak, mielőtt öt felé oszlanának.

6. A lét köre rokonszenvvel és 14. Azt mondhatjuk, hogy az okozati test


ellenszenvvel, elfogadással és nem megismerhető, időtlen, leírhatatlan.
visszautasítással teli, olyan, mint egy Az Azonosság Lelke más, mint a három
álom, ami valóságnak tetszik, amíg tart, test (anyagi, finom, okozati).
de az ébredés után felismerjük
valótlanságát. 15. Mikor az öt burokkal egyesül (étel-test –
anyagi test, élet-test – életenergia, elme-
7. A világ addig világít, amíg a Valóság test – gondolat-teli elme és én-tudat,
Atyja, az Egyetlen, mindenek nem-kettős értelem-test – megtisztított értelem,
alapja nem ismert. De ez a világ boldogság-test – isten lélegzete) a tiszta
káprázat, mint az igazgyöngyök Azonosság Lélek, az öt burokkal együtt
anyagában az ezüst. jelenik meg, ahogy a kristály is kékké
válik kék színű ruhában.
8. A Legfőbb Úr az anyagi ok, az
egyetemes anyaga mindennek. A világok 16. Logikus okból az Azonosság tiszta Lelke
mind keletkeznek, léteznek és elmúlnak is elválik az öt buroktól, ahogy a rizs is
Benne, elpattannak, mint buborékok a elválik a héjától, ha összezúzzák.
vízben.
17. Bár az Azonosság Lelke mindent áthat, cselekszik, az értelem maga nem bír
nem világít mindenütt. Csak a képességgel, hogy megtapasztalja a
megkülönböztető értelemben fénylik, tudatosságot. De a személyiség, mivel
ahogy tükröződés is csak jól polírozott semmit nem ismer elég jól, megcsalatik
tükörben látható. a gondolat által, hogy ő a megfigyelő és
a munkálkodó.
18. Tudd, hogy az Azonosság Lelke
különbözik minden földi dologtól, mint 27. Az embert, mint személyiséget tekintve,
amilyen a test, az érzékek, az elme és az minden mástól elválasztva, legyőzi a
értelem; és mint király, tanúja a félelem, mikor a homályban a kötelet
gondolkodásmódnak. összetéveszti egy kígyóval. De a félelem
elszáll, amint megértjük, hogy nem a
19. A megkülönböztetést nem gyakorló korlátozott, elvált én-tudat vagyunk,
ember számára az Azonosság Lelke az hanem az Azonosság legfőbb Lelke.
érzékszervek működéseként jelenik meg,
ahogy a Hold mozogni látszik az égen, 28. Ahogy a fény megvilágítja a nyugvó
mikor áttetszik a futó felhőkön. tárgyat az ablaktalan szobában, ugyanígy
az Azonosság Lelke világítja meg (teszi
20. A tudatosság isteni energiájától függ a cselekvőképessé) az értelmet és az
test, az érzékszervek, az elme és az érzékszerveket.
értelem tevékenysége, mint ahogy az
emberek is nappal cselekszenek, mikor 29. Ahogy a világító lámpának sincs
világos van. szüksége másik lámpára önmaga
megvilágításához, az Azonosság
21. A megkülönböztetés hiánya által az Lelkének sincs szüksége másik tudatra
ember testének és érzékeinek működése ahhoz, hogy ismerje önmagát.
a makulátlan Valóságra (a lét-tudat
boldogságára) vetül, ahogy a kékség az 30. El kell utasítani minden feltételezést: „az
ég tulajdonságának látszik. Azonosság Lelke nem ez, Az nem ez”,
az embernek meg kell értenie, hogy a
22. Ahogy a vízben reszkető Hold képét a személyes Azonosság Lélek azonos az
gyermek a víz hullámzásával egyetemes Azonosság Lélekkel,
magyarázza, a tett hajtóerejeként összhangban az ősi Szent Iratok
működő tudatlanság a másik mélységes feltáró szavaival.
behatárolója az Azonosság Lelkének.
31. A test és más látható tárgyak, az okozati
23. A ragaszkodás, vágy, élvezet, fájdalom testet is beleértve, múlandók, mint a
és hasonló erők csak az aktív elme által buborék. Az ember mindezektől elválva
észlelhetők, míg a mély, álomtalan megérti, hogy „én vagyok a
alvásban nem. Ezért ezek a jellemzők az Tulajdonság-nélküli valóság”.
elméhez tartoznak és nem jellemzői az
Azonosság Lelkének. 32. Más vagyok, mint a test. Születés,
öregkor, szenilitás, halál nem érintenek.
24. Ahogy a fény a Nap jellemzője, a vízé a Nem ragaszkodom az érzékletekhez, a
hűvösség és a forróság a tűzé, ugyanígy hanghoz, illathoz, ízhez, mert nincsenek
jellemzője az Azonosság Lelkének a lét, érzékszerveim.
a tudat és a boldogság.
33. Mivel nincs elmém, nem létezik
25. Az érzés, hogy „tudom”, a számomra bánat, szenvedély, vágy,
megkülönböztető-képesség hiányából gyűlölet, félelem és hasonlók. A Szent
származik, ahogy az értelem iratok az igazat tanítják: „Az Azonosság
gondolathullámai összekeverednek az Lelke nem lélegzik, nincs elméje,
Azonosság Lelke lét-tudat formájával. tiszta…”.

26. Az Azonosság Lelke maga nem

2
34. Az Azonosság Lelkének nincsenek az Azonosság Lelke magától fénylik.
jellemzői, tettek nélküli, örök, vágyak és
gondolatok nélküli, makulátlan, 44. Igazán, az Azonosság Lelke mindig jelen
változatlan, forma nélküli, mindig van, csak a tudatlanság nem engedi
szabad, mindig tiszta. felismerni, ahogy a Nap is állandóan süt,
mégsem láthatjuk a viharfelhőkön át. Ha
35. Az Azonosság Lelke olyan, mint az űr, a tudatlanság megszűnik, az Azonosság
mindent áthat kívül és belül, változatlan, Lelke feltárul, ahogy az ember a hiányzó
mindig mindenben ugyanaz, tökéletes, nyakláncot végül megtalálja a saját
folttalan, mozdulatlan. nyakán.

36. Én vagyok a Legfőbb Isteniség, és csak 45. Ahogy a fatönkről a porviharban csak
Az; örök, tiszta, szabad, osztatlan, közelről látjuk, hogy ember, ugyanígy az
gyönyörteljes, nem kettős, igaz Isteni Teremtő a tudatlanságon keresztül
bölcsesség, örökkévalóság. látszik embernek, valójában megtestesült
lélek. Ha a személyiség valódi
37. A folytonos gyakorlat, minden mást természete láthatóvá válik, a tudatlanság
elhagyva, hogy „én Az vagyok”, elszáll.
megszűnteti a tudatlanságot és a
nyugtalanságot, ahogy az orvosság 46. Az Igazság természetének megértés általi
elpusztítja a betegséget. tudása azonnal megszünteti az „én” és
„enyém” gondolatát, ahogy a helytelen
38. Magányban ülve, ragaszkodás nélkül, az irány módosul, amint a pontos adat
érzékeken uralkodva, osztatlan ismert.
figyelemmel összpontosíts az Úr vég-
nélküli Lelkére, ami az Egyetlen, 47. Az ember, aki megvalósította önmagát,
második nélkül. aki birtokában van az Igaz tudásnak, a
bölcsesség szemével látja, hogy az egész
39. A bölcsnek az értelmével kell a világmindenség ő maga, az Egyetlen
felfogható világot az Egyetlen Lélekbe Isteni Valóság.
olvasztania, állandóan erre a lélekre
gondolva, mint ami makulátlan és 48. Az egész látható való világ valójában az
határtalan űr. Azonosság Lelke és semmi más.
Mindent a Léleknek kéne látnunk, ahogy
40. Aki megértette a végső és legnagyobb a kerámiáról tudjuk, hogy agyagból
célt, mindent félredob, nem törődik a készült.
formával, szakmai előmenetellel,
hírnévvel, rokonsággal – a Teljesség, 49. Valóban, az ember, aki már életében
Tudatosság, Gyönyörűség szabad, feladja korábbi jellemét, és eléri
megtestesülésévé válik. a Valóság állapotát, a Lét, Tudat és
Boldogság állapotát, mint a hernyó,
41. Az Azonosság Lelkében nincs olyasfajta mikor pillangóvá válik és megtanul
megkülönböztetés, mint tudás és tudó és repülni.
a tudás tárgya; az Azonosság lelkének
alaptermészete az Isteni Boldogság, ami 50. Miután a káprázat óceánját átszelte a
magától sugárzik. Bölcsesség hajóján és megölte a
szenvedély, ellenségeskedés és kapzsiság
42. Az állandó elmélkedés köpülése által az tengeri szörnyeit, a megszabadult ember
isteni Azonosság Lélek tűzjogara lángra felragyog, eggyé válik a Békével,
lobban, és a tudás lángja meggyullad, megdicsőül az Azonosság Lelkének
ami felemészti a tudatlanság tüzelőjét. édességében és boldogságában.

43. Ahogy a hajnal eloszlatja az éj homályát, 51. Lemond a ragaszkodásról és minden


és a Nap teljességében ragyog, ugyanígy, külső látszatboldogságról, aki
miután a tudatlanság sötétsége eloszlott,

3
megtapasztalta az Azonosság Lelkének 61. Megértése annak, hogy a Forrás az,
boldog elégedettségét, ami mindig amitől a Nap fénye és minden fényt
bennünk ragyog, ahogy a lámpa, amit sugárzó égitest világít, amit saját fénye
tiszta, átlátszó üveg borít be. világít meg, és aminek fényétől ragyog
az egész világmindenség.
52. Bár a test őrzi, az elmélkedő érintetlen
általa. Bár mindent tud, változatlan 62. Áthatva az egész mindenséget kívül és
marad minden körülmények között, és belül, a Forrás megvilágítja önmagát,
ragaszkodás nélkül mozog, akár a szél. ahogy a vörösen izzó vasgömb is
megvilágítja önmagát.
53. Ha az Azonosság Lelkének anyagi burka
megsemmisül, az elmélkedő teljesen 63. A Forrás más, mint a világegyetem, de
beleolvad a mindent átható Egyetemes semmi sincs, ami ne lenne a Forrás.
Fenntartóba, akár víz a vízbe, tér a térbe, Bármi, ami a Forrástól különbözőnek
fény a fénybe. látszik, csupán káprázat, mint a délibáb a
sivatagban.
54. Megértése annak, hogy Te vagy a forrás,
egyben elérése annak, ami nem hagyja, 64. Minden, ami látható, hallgató, a Forrás
hogy elérjék, boldogság, ami nem és semmi más. A valóság ismeretének
engedi, hogy bármely más boldogságra elnyerése után mindent a nem-kettős
vágyakozzunk, és tudás, aminél több Lét-tudat boldogságának látunk, ami a
nem tudható. Forrás.

55. Megértése annak, hogy a Forrás 65. Az Azonosság Lelke, mint tiszta
meglátásával semmi mást nem kell látni, tudatosság, mindenütt jelen van, de csak
amivel eggyé válva nincs többé a bölcsesség szemével fogható fel. Aki a
újjászületés a földön, amit megismerve tudatlanság szemével néz, nem látja az
semmi sincs, amit még meg kell ismerni. Azonosság Lelkének sugárzását, ahogy a
vak sem látja a sugárzó Napot.
56. Megértése a Forrásnak, ami betölt
északot, délt, keletet, nyugatot, fentet és 66. A Bölcsesség tiszta tüzében
lentet, ami nem kettős, lét-tudat felforrósodva megszabadulsz minden
boldogság, ami vég nélküli, örök és Egy. tisztátalanságtól, hallva, visszasugározva
és elmélkedve, a személyiség
57. Megértése a Forrásnak, ami nem kettős, megvilágosítja magát, mint a tiszta
oszthatatlan, egyetlen és boldog. arany.
Megértése annak, ami minden szentírás
csúcspontja, aminek logikai tagadása 67. Valóban, az Azonosság Lelke, a
elvezet a Forrás természetéhez. Bölcsesség Napja, ami a szív egén
világít, eloszlatja a tudatlanság
58. A Teremtő fogalma és az istenek sötétségét, mindent áthat, és mindent
eszméje csak része a Forrás töretlen, véd, világít, és minden világosság oka.
tökéletes boldogságának, ami eloszlik
köztük. 68. Aki lemond minden cselekvésről, és nem
engedelmeskedik az iránynak, helynek
59. Minden tárgyat áthat a Forrás, minden és időnek, saját Mindenütt-
cselekedet csupán a Forrás miatt jelenvalóságának Szent Templomában
lehetséges. A Forrás áthat mindent, imádott; az Azonosság Lelke
ahogy a vaj a tejet. Rozsdátlan, elpusztít minden forrót és
hideget, és maga az Örök Boldogság,
60. Megértése annak, hogy a Forrás se nem
mindentudóvá, mindent áthatóvá és
finom, se nem durva, nem rövid és nem
halhatatlanná válik.
hosszú, nem születik és változatlan, alak,
minőség és állapot nélküli.

You might also like