You are on page 1of 7

A „Milka” márkanév 1901-ben született.

A német Milch (tej) és


Kakao (kakaó) szavak összevonásából ered. És valóban, a Milka-
tejcsokoládé a kakaóval házasított alpesi tejnek és az előállításá-
A legkisebb
hoz szükséges egyedülálló szakértelemnek köszönheti simogató
lágyságát.

MILKA
®

Amióta a Milka-táblacsokoládé megjelent, mindig is lila színű


–könyv
csomagolásával és az alpesi tájon legelésző tehén ábrázolásával
hívta fel magára a figyelmet.

Ez a lila Milka-tehén a minőséget, ugyanakkor a jóindulatot,


a gyengédséget, a vidám kedélyt és a türelmet jelképezi.

2013-ban a Milka arra buzdít bennünket, hogy legyünk még


gyengédebbek azokkal, akik körülvesznek minket!
Miközben mi sem lenne könnyebb, mint begubózva, sötéten
CLAIRE GUIGNOT
látni a világot, a híres lila tehén arra bíztat, gyűjtsük össze min- Richard Boutin ételfotóival
den bátorságunkat, merjünk gyengédek lenni, és lássuk vidá-
mabb színekben a környezetünket.

Milka – merj gyengéd lenni!

milka_001-000.indd 4-1 9/12/13 1:42 PM


A SZERZŐ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSA

Hálás köszönettel tartozom Richard-nak, Sabine-nak és Denise-nek


az élvezetes hétért, amikor a felvételek készültek.
Tartalom
Ugyancsak hálás köszönet illeti Géraldine Barralt, Marie-Eve Lebretont
és a Marabout egész csapatát az irántam tanúsított bizalomért.

Ez & Az

Alapkrémek .. ......................................................... 4
Italok ...................................................................... 6 Reggelire/Uzsonnára
Mártogatók .. ....................................................... 8
Omlós süti MILKA® -val .................................... 30
Jeges finomságok Müzliszelet MILKA® -val ................................... 32
Banános-MILKA® -s tündértorta . . ................ 34
Fagyis MILKA -krémes ......................................
®
10 Amerikai palacsinta MILKA® -mázzal . . ....... 36
Rocky Road fagyi MILKA® -val .. ..................... 12 MILKA® -s cookie ................................................. 37
MILKA® -s eper . . ..................................................... 14 Puha briós MILKA® - meglepetéssel .............. 38
MILKA® -s fagyigolyók .. .................................... 15 MILKA® -val fényezett habcsók .................... 40
MILKA® -marquise & passiógyümölcs . . ....... 16 Financier-szendvics & tejszínes
MILKA® -s csokikrém . . ..................................... 42
100 % csoki
Ínyenc nyalánkságok
Ropogós MILKA -hab .......................................
®
18
MILKA® -krém tálkában ................................... 20 Szép Heléna körtéje MILKA® -val ................... 44
Töltött MILKA® -s muffin . . ............................... 22 MILKA® -s csokitortácska ............................... 46
Gyengéd MILKA® -s sütemény ......................... 24 Tarka túrótorta MILKA® -val . . ...................... 48
MILKA® -s joghurt .............................................. 26 Pisztáciás-MILKA® -s kehely ............................. 50
MILKA® táblacsoki Gyengéd MILKA® -s charlotte . . ...................... 52
ibolyával & pillecukorral ......................... 27 Gyors gesztenyekrém MILKA® -val .............. 54
MILKA® -kockák álruhában ........................... 28 Tejberizs MILKA® -öntettel . . ............................ 56

milka_001-000.indd 2-3 9/12/13 1:42 PM


Alapkrémek

MILKA® kenőkrém
200 g MILKA® tejcsokoládé,
80 g sótlan vaj,
200 g cukrozatlan sűrített tej,
1 csipet só
A csokoládét és a vajat vízgőz fölött olvasszuk
fel. Vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a sűrített
tejet, sózzuk meg, és keverjük ki simára. Ezután
töltsük zárható edénybe, és tegyük a hűtőbe.

MILKA® -máz
Tejszínes MILKA -s csokikrém
®
200 g MILKA® tejcsokoládé,
200 g MILKA® tejcsokoládé, 3 evőkanál tej
100 g zsíros habtejszín
A csokoládét egy nyeles lábosban lassú tűzön
Aprítsuk fel a csokoládét. Egy nyeles lábosban olvasszuk fel. Adjuk hozzá a tejet, és gyors
forraljuk fel a tejszínt. Óvatosan öntsük rá az mozdulatokkal kavargassuk, amíg a keverék
apróra vágott csokoládéra, közben habverővel folyékony és sima nem lesz. Vonjunk be egy
folyamatosan verjük, amíg a csokoládé teljesen süteményt a mázzal, simítsuk el spatulával.
fel nem olvad, és a krémünk sima nem lesz. Legalább 30 percre helyezzük hűtőbe.

milka_001-000.indd 4-5 9/12/13 1:42 PM


Italok

4 személyre

Forró MILKA®
gyömbérrel fűszerezve MILKA® tejturmix
1 l zsírdús tej, 50 cl zsírdús tej,
ízlés szerint 100–150 g MILKA® tejcsokoládé, ½ l vaníliafagylalt,
1 cm friss, reszelt gyömbér 50 g MILKA® tejcsokoládé
Nyeles lábosban lassú tűzön forraljuk fel a tejet, A csokoládét vízgőz fölött olvasszuk fel, majd
majd kockánként adjuk hozzá a csokoládét, szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.
közben állandóan verjük habverővel. A reszelt Közvetlenül tálalás előtt turmixoljuk össze
gyömbért tálalás előtt keverjük a forró a tejjel és a fagylalttal.
csokoládéhoz.

MILKA® & szójatej


Hideg MILKA® ital 1 l bio szójatej,
1 l zsírdús tej, ízlés szerint 100–150 g MILKA® tejcsokoládé
100–150 g MILKA® tejcsokoládé
Nyeles lábosban lassú tűzön forraljuk fel
Nyeles lábosban forraljuk fel a tejet 15 cl vízzel. a szójatejet. A csokoládét kockánként adjuk
Aprítsuk fel a MILKA® csokoládét, majd állandó hozzá, közben állandóan verjük habverővel.
habverés közben öntsük rá a tejet. Hagyjuk A szójatej nagyon finom zamattal dúsítja
kihűlni, és tálalásig tartsuk hűtőszekrényben. ezt az italt.

milka_001-000.indd 6-7 9/12/13 1:42 PM


Mártogatók
4 személyre

MILKA® fondü
300 g MILKA® tejcsokoládé,
friss gyümölcsök (eper, körte, szőlő, füge…),
aszalt gyümölcsök (banán, szilva, ananász…),
nyalánkságok (puha karamell, pillecukor, MILKA® & vanília fondü
kókuszdió-darabkák…) 300 g MILKA® tejcsokoládé,
A csokoládét vízgőz fölött olvasszuk fel, majd 1 rúd vanília,
öntsük fondüedénybe, amelyet előzőleg néhány különféle gyümölcsök és édességek
percre nagyon forró vízbe áztattunk. Vágjuk fel A vaníliarudat hosszában vágjuk ketté.
apróra a különféle gyümölcsöket és A csokoládét olvasszuk fel gőz fölött
finomságokat. Kínáljuk bambusznyársakkal. a vaníliarúdból kikapart magokkal együtt.
Forrón kínáljuk a gyümölcsökkel és
édességekkel.
MILKA® Daim fondü
300 g MILKA® Daim (vajas-mandulás
karamelldarabokkal töltött tejcsoki), Mogyorós MILKA® fondü
néhány Daim® csokoládébonbon, különféle 300 g MILKA® egészmogyorós tejcsokoládé,
gyümölcsök és édességek különféle gyümölcsök és édességek
A csokoládét olvasszuk fel vízgőz fölött. Aprítsuk fel a csokoládét, hogy
Kínáljuk gyümölcsökkel és édességekkel, a mogyoródarabok a kívánt méretűek legyenek.
tálaláskor hintsünk a tetejére néhány apróra Olvasszuk fel vízgőz fölött. Forrón kínáljuk
tört Daim® csokoládébonbont. a gyümölcsökkel és édességekkel.

milka_001-000.indd 8-9 9/12/13 1:42 PM


Fagyis MILKA®-krémes
ELŐKÉSZÍTÉS: 10 PERC – PIHENTETETÉS: 3 ÓRA

1 A fagylaltot 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki


a hűtőből, hogy kissé felengedjen.
2 A munkalapon helyezzünk egymásra keresztirányban két
nagy alufólia lapot.
3 A kereszt közepére tegyünk 2 tábla MILKA® csokoládét.
Kis spatula segítségével kenjünk az egyikre vaníliafagylaltot.
Ezután azonnal kenjük meg a másikat is
a karamellfagylalttal.
4 személyre 4 Próbáljuk minél egyenletesebben elsimítani a fagylaltot, majd
helyezzük egymásra a két fagylalttal borított táblacsokit.
3 tábla MILKA® tejcsokoládé Borítsuk rájuk a harmadik táblát.
½ l vaníliafagylalt 5 Gondosan hajtsuk rá az alufóliát, hogy szabályos
½ l sós vajjal készült karamell- krémesformát kapjunk, majd legalább 3 órára helyezzük
fagylalt a fagyasztóba, mielőtt kínálnánk.

10

milka_001-000.indd 10-11 9/12/13 1:42 PM


Rocky Road fagyi MILKA®-val
ELŐKÉSZÍTÉS: 15 PERC

1 A MILKA® tejcsokoládét olvasszuk fel vízgőz fölött.


2 Nyeles serpenyőben forraljuk fel a tejet és a tejszínt.
3 A tojássárgáját verjük néhány percig habverővel, hogy sima
masszát kapjunk. Öntsük hozzá a csokoládét, és alaposan
keverjük ki.
4 Adjuk a masszához a meleg tejet és tejszínt, közben
½ L FAGYLALTHOZ folyamatosan verjük a habverővel. Az egészet öntsük vissza
a lábosba, és néhány percig lassú tűzön melegítsük, amíg be
10 cl zsírdús habtejszín nem sűrűsödik annyira, hogy bevonja a kiskanalat.
30 cl zsírdús tej Hagyjuk kihűlni.
200 g MILKA® tejcsokoládé 5 Tegyük a készítményt fagylaltgépbe. Amikor a fagylalt
megszilárdult, tegyük hozzá az apró kockákra
4 tojássárgája
vágott mandulát és pillecukrot, majd kapcsoljuk
50 g pörkölt mandula vissza a fagylaltgépet néhány fordulóra. Tálalásig tegyük
4 kocka pillecukor a fagyasztóba.

12

milka_001-000.indd 12-13 9/12/13 1:42 PM

You might also like