1.

fejezet

Cranbrook Christ templom, Bloomfield Hills, Michigan, 1981.

K edden, 1981. április 28-án gyászolók gyűltek össze a michigani

Bloomfield Hillsben álló Cranbrook Christ templom körüli ned-
ves utcákon. Kiszálltak legújabb gyártmányú kocsijukból, kinyitották
esernyőiket, és a hűvös tavaszi időben elindultak a templomtorony felől
zengő harangszó irányába.
A templom déli oldalhajójából szárnyaló orgonamuzsika szólt,
a belépők tekintetét pedig azonnal magára vonta a gondosan cizellált
faberakás és a gyönyörű ólomüveg ablak. A padsorokba terelt gyá-
szoló ismerősök megrendült arccal üdvözölték egymást. Azért gyűltek
össze, hogy megemlékezzenek egy hetvennégy éves, figyelemreméltó
asszony távozásáról, aki három nappal korábban halt meg. Az asszonyt
Elizabeth Hughes Gossettnek hívták.
Jóllehet, a gyászolók többsége valószínűleg azt állította volna, jól
ismerte Elizabeth-et, kevesen tudták róla, hogy a valóságban milyen
remek asszony volt. Dr. Lowell Eklund, a michigani Rochesterben lévő
Oakland Egyetem rektora a pulpitushoz lépett, hogy elmondja búcsú-
beszédét. Beszélt Elizabeth intelligenciájáról, bölcsességéről és szerény,
mégis ellenállhatatlan egyéniségéről. Említést tett arról, hogy az elhunyt
értékes munkát végzett híres alma matere, a New York-i Barnard Coll-
ege felügyelő bizottságában. Elmondta, hogy apjához hasonlóan, aki
Amerika egyik leghíresebb ügyvéde, jogásza és politikusa volt, ő is egész

inzulin.indd 4 10/14/13 9:45 AM

 Cranbrook Christ templom, Bloomfield Hills, Michigan, 1981. ~ 5

életében szomjazott a tudásra, és nyitott maradt az új ismeretek felé.

Ennek szellemében fontos szerepet játszott az Oakland Egyetem 1957-
es alapításában. De vajon tudta-e Eklund, hogy Elizabeth-et milyen
életkörülmények késztették arra, hogy autodidakta módon, többnyire
önállóan végezze tanulmányait? Ha tudta is, nem tett róla említést. Egy
híres amerikai államférfi hagyatékának letéteményeseként Elizabeth
továbbvitte édesapja eszmeiségét, mindezt pedig „szerényen, méltó-
sággal és magasztosan tette”, folytatta dr. Eklund, majd hozzáfűzte:
„Elizabeth Hughes szóban, írásban és tettekben is az emberi jogok élhar-
cosa volt”. 1974-ben barátjával, a legfelsőbb bíróság elnökével, Warren
Burgerrel társalapítója lett az Amerikai Legfelsőbb Bíróság Történelmi
Társaságának. De vajon Eklund tudta-e, az asszony miért tartotta olyan
fontosnak, hogy továbbvigye apja szellemi örökségét? Egy olyan apáét,
aki egykor mindent feláldozott, csak hogy megmenthesse a lánya életét?
A templom első padsorában, ölében összefont kézzel ott ült Wil-
liam T. Gossett, aki ötven éven át volt Elizabeth férje, korábban az
egyházközségi tanács aktív tagja. Mellette három gyermekük, Antoi-
nette, William és Elizabeth, és az ő házastársaik, Basil, Mary és Fred.
Az első padsorban ült még nyolc unokájuk, köztük a legidősebb, David
Wemyss Denning, Antoinette és Basil fia. David 1981-ben, huszonnégy
évesen lett orvostanhallgató. A fölöttük magasló keleti ablakon átszű-
rődő, színes fények úgy simították végig a családtagok fejét, akár egy
láthatatlan kéz.
David tudta, hogy Eklund nem fogja említeni nagyanyja életé-
nek vélhetően legfontosabb és legjelentősebb epizódját. Ez az epizód
a lapokban megjelent nekrológokból is kimaradt, sem a The New York
Times, sem a The Washington Post, sem a The Los Angeles Times, sem a
fontosabb michigani lapok nem írtak róla. 1922-ben Elizabeth Hughes
az első gyermekek között kapott abból a kísérleti hasnyálmirigy kivo-
natból, melyet inzulinnak hívtak. Az asszony a haláláig, ötvenkét éven
át körülbelül 42 000 inzulininjekciót kapott, talán többet, mint a föl-
dön bárki más. Elizabeth Gossett kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően
azonban erről csupán alig néhányan tudtak, és ők is örök hallgatást
fogadtak.
A sors fintora, hogy Eklund Elizabeth-et a történelem nagy rajon-
gójaként jellemezte, tökéletes alibit szolgáltatva neki ezzel, hogy saját
élete történetét teljes homályban tarthassa. Elizabeth-nek ez a törekvése

inzulin.indd 5 10/14/13 9:45 AM

 6 ~ ÁTTÖR É S

annyira sikeresnek bizonyult, hogy dr. Eklundnak fogalma sem volt

róla, hogy ennek a bátor és színes egyéniségű nőnek a gyermekkorát
folyamatosan beárnyékolta a halál.
Elizabeth Hughes Gossett végrendeletében meghagyta, kire hagyja
az ékszereit, személyes tárgyait és műkincseit. A végrendelet felolvasása
és végrehajtása után a házban maradt egy furcsa relikviákból álló gyűj-
temény, amely egy titokzatos mozaikrejtvény összekuszált darabkáinak
tűnik:

 
Harminc-egynéhány darab, selyemszalaggal átkötött levél.
A leveleket Elizabeth írta tizennégy és tizenöt évesen, 1921 és
1922 között, többnyire édesanyjának („mamácskának”). A leve-
leken New York State, Bermuda és Toronto pecsétjei láthatók,
a lány vándorlásának állomáshelyei, ahová az őt könyörtelenül
üldöző halál elől próbált menekülni.
 Egy kézzel kötött, nagyjából nyolc-kilenc éves kislányra való,
finom gyapjúból készült, halványkék pulóver.
 Egy szerény ház megsárgult fotója a New York-i Glens Fallsban,
a teraszon hintaszékkel. A fotó hátoldalán indigókék tintával,
elegáns kézírással a következő felirat: „Aki megment egy életet,
egész világot ment meg”.
 Egy keretéből kivágott vászondarab, rajta vidéki házat ábrázoló,
égetett umbrafestékkel és kobalttal festett, egyszerű olajfestmény.
 Egy kisebb méretű, barnás színű orvosi fiola megsárgult címké-
vel, amelyen az írás olvashatatlanná fakult.

Egyedül ez a néhány élettelen tárgy árulkodik Elizabeth Hughes csodás

átváltozása előtti életéről. A következő történet az ő története – azé az
Elizabeth-é, aki örökre kitörölte önmagát az emlékeiből. Ez a történet
Elizabeth Hughes-ról szól, aki 1922-ben egyszerűen „eltűnt” anélkül,
hogy bárki észrevette volna. Nem rendeztek számára megemlékezést,
sem temetést.

inzulin.indd 6 10/14/13 9:45 AM

 2. fejezet

New York, Ötödik sugárút, 1919. április

D r. Frederick M. Allen körbepillantott a manhattani keleti

Ötvenegyedik utca 5. szám alatti, gondosan rendben tartott rende-
lőjében, és felkerekedett tizenhárom utcával távolabbi úti célja, a keleti
Hatvannegyedik utca felé. Ott állt Gotham egyik köztiszteletben álló
polgárának, Charles Evans Hughes-nak a háza. Allen briliáns kutatóor-
vos volt, ő írta a Glycosuria and Diabetes (Cukorvizelés és diabétesz) című
könyvet, amely minden korábbinál részletesebben írta le a cukorbeteg-
ség kutatásának történetét. Allent mindenki csak „dr. Diabetesként”
emlegette, a Harvard orvosi karán és a Rockefeller intézetben dolgozott
kutatóorvosként. Ez a hírnév azonban egyszerre volt áldás és átok, kicsit
úgy, mint amikor valaki precíz hóhér hírében áll. Ha már az embernek
hóhérral akad dolga, jobb, ha az egy vérbeli profi, habár remélhetőleg
soha nincs szükségünk rá.
Allen nem mozgott otthonosan a fontos pozíciót betöltő, vagyonos
emberek között. Arról fogalma sem volt, hogy Hughes épp olyan szerény
körülmények között kezdte pályafutását, mint ő maga. Allen 1879-ben
született Iowában, majd tizenegy évesen Kaliforniába költözött, ahol az
apja narancstermesztésbe fogott. Elvégezte a Kaliforniai Egyetem főis-
kolai karát, majd mesterszakon orvosnak tanult tovább, és nem sokkal
az 1906-os San Franciscó-i földrengés után diplomázott. Ezt követően
önkéntesnek állt a Harvard állatkísérleti laboratóriumában, ahol egy

inzulin.indd 7 10/14/13 9:45 AM

 8 ~ ÁTTÖR É S

idő után hivatalosan is alkalmazták, és havi 47,50 dolláros ösztöndíjat

fizettek neki.
A Harvard állatlaborjában eltöltött három év és négyszáz kutya után
Allen kölcsönkért az apjától 5000 dollárt – ez az összeg pontosan egy-
ötöde volt az apja teljes vagyonának –, és 1913-ban kiadta a Glycosuria
and Diabetes című könyvet.
Előtte egyetlen orvosi szaklapban sem publikált még, de naiv
őszinteséggel hitt abban, hogy ez a pedáns kézírással megírt kiadvány
megnyit majd minden ajtót tudományos karrierje előtt. Nem sokkal
a könyv megjelenése után a Rockefeller Orvostudományi Kutatóinté-
zet felajánlotta neki a York sugárút és a Hatvanhatodik utca sarkán
álló kórház kutatóosztályának vezetését. Allen elfogadta az ajánlatot, és
New Yorkba költözött.
Új feladatkörében embereken, kórházi környezetben is sikeresen
alkalmazta a Harvard állatkísérleti laboratóriumában megszerzett tudá-
sát. Sajnos azonban hamar megtapasztalta, hogy a kutyákhoz képest
az emberekkel sokkal nehezebb együtt dolgozni, és a munka eredmé-
nyessége is csökken. Az emberek megbízhatatlan és nehezen kezelhető
kísérleti alanyoknak bizonyultak. Megígérték, hogy betartják az elő-
írásokat, de nem tartották be. Elfelejtették. Kijátszották, félreértették.
Közben pedig dühítő rendszerességgel adták meg magukat a kísértés-
nek. Bármennyi dorgálást is kaptak, nem tudták megérteni a teljes körű
együttműködés fontosságát, ismételt kihágásaik és kilengéseik pedig
veszélyeztették a doktor eredményeinek hitelességét.
Allen a Rockefeller intézetben hamar ismertté vált szorgalmáról és
elhivatottságáról. Mindeközben türelmetlen és sértődős ember volt.
Nem jött ki előkelő családból származó orvoskollégáival, de a kezelése
alatt álló cukorbeteg páciensei sem kedvelték. Allent ezért hamarosan
menesztették, és feladatkörét egy másik orvos kapta meg, aki bár jó
kapcsolatban állt a vezetőséggel, vegyészi tapasztalatával – amivel még
kérkedett is – nem tudta folytatni azt a munkát, amelybe Allen annyi
energiát fektetett. Óriási szakmai visszalépést jelentett ez a doktornak.
Az Egyesült Államok ez idő tájt lépett be az I. világháborúba, Allent
pedig a New Yersey-i Lakewoodba küldték kórházi felcsernek. Kiadta
második könyvét is, Total Dietary Regulation in the Treatment of Diabe-
tes (A diabétesz diétás kezelésének szabályai) címmel, amely a Rockefeller
intézetben töltött öt év alatt kezelt 76 cukorbeteg pácienssel kapcsolatos

inzulin.indd 8 10/14/13 9:45 AM

 New York, Ötödik sugárút, 1919. április ~ 9

részletes megfigyeléseit tartalmazta. Miután a katonaság útjára engedte,

Allen magánpraxist kezdett New Yorkban, de nem volt túl sikeres.
Csak a legreménytelenebb helyzetben lévő páciensek keresték fel, azok
is mindig utolsó esélyként. Elsősorban haldokló gyerekeket kezelt. Egy
négyéves kisfiú, akit 1917 tavaszán kezdett kezelni, egy évvel korábban
még elnyerte a város legtökéletesebb kisbabája címet. Mivel ezek a bete-
gek hetekkel, vagy néha hónapokkal túlélték a nekik jósolt időt, egyre
több orvoskollégája ajánlotta Allent, így a Rockefellernél elszenvedett
megaláztatást végül sikerült maga mögött hagynia.
A 20. század első évtizedének végére dr. Frederick Allen és dr. Elliott
Joslin lett az ország két legelismertebb diabetológusa. A vézna és udva-
rias Joslin tehetős vagyont örökölt, elvégezte a Yale Egyetemet, majd
kitűnőre diplomázott a Harvard orvosi karán. Allen és Joslin a Harvar-
don különös barátságot kötött egymással, amely évtizedeken át kitar-
tott. A maguk módján mindketten hozzájárultak a diabéteszkutatás
eredményeihez. Allen kidolgozott egy egyedülálló módszert, amely
a koplalás, alultáplálás és a testmozgás alkímiai kombinációjából állt,
és a cukorbetegség súlyosbodását próbálta megállítani. Ő fedezte fel
elsőként, hogy az anyagcserét nemcsak a szénhidrátok terhelik, hanem
a fehérjék és zsírok is. Úgy vélte, a legjobb módszer, ha a betegeinél egyé-
nileg határozza meg, mi az a minimális mennyiségű táplálék, amellyel
még képesek életben maradni. Ez a módszer minden beteg esetében
eltérő, nagyon pontos, napról napra, óráról órára végzett számításokat
igényelt. Lehet, hogy nem Allen módszerére találták ki a kifejezést,
miszerint „a kúra rosszabb, mint a kór”, de az biztos, hogy az övére is
éppannyira helytálló.
Joslin eközben a diabétesz orvosi feljegyzéseit gyarapította. Akko-
riban nem létezett sztenderdizált protokoll az orvosi esetek dokumen-
tálására. Joslin úgy vélte, ha rendszerezettebben tartják nyilván a bete-
gekről feljegyzett adatokat, a diagnosztika folyamata is javulni fog.
Diabétesz-nyilvántartást kezdett vezetni, amely addig csak Európában
létezett, és a tengerentúlon az első ilyen rendszer volt. Allen és Joslin
karrierjük során rendszeresen konzultáltak a betegeikről. Mindketten
újfajta módszerrel kezelték a betegeket, amelynek során sok információt
osztottak meg velük a diabéteszről, és önkéntesen vonták be őket saját
kezelésükbe. Ez a fajta orvos-beteg kapcsolat egészen újszerű volt abban
az időben, és korántsem volt tipikusnak mondható. Nem minden beteg

inzulin.indd 9 10/14/13 9:45 AM

 10 ~ ÁTTÖR É S

volt nyitott az effajta modern orvoslásra, amely azzal járt, hogy maguk-
nak is felelősséget kellett vállalniuk saját gyógyulásuk sikeréért.
Azon az áprilisi reggelen Allen éppen arra készült, hogy közli Charles
és Antoinette Hughesszal: nem valószínű, hogy Elizabeth túléli a nya-
rat. A kislány egyetlen reménysége, hogy aláveti magát a doktor meg-
erőltető és drasztikus terápiájának. Bár az előtte álló feladat cseppet
sem volt ismeretlen Allen számára, a klinikai betegellátás nem tartozott
az erősségei közé. Jobban érdekelte a betegség kutatása, mint az abban
szenvedő szerencsétlenek kezelése. Pocakos, kopaszodó, negyvenéves
agglegény volt. Keskeny szája és szigorú, távolságtartó tekintete miatt
egészen ráillett a rossz hírvivő szerepe.
A doktor ideges volt. Fontosnak tartotta, hogy jól alakuljon a beszél-
getés, bár ez, a találkozó célját ismerve, nem volt kis feladat. Allen életé-
ben először próbált kiépíteni magánpraxist. Egy Elizabeth Hughes-hoz
hasonló rangú beteg bevonása pedig sokat lendített volna új vállalkozá-
sán. A beteg apja, Charles Evans Hughes mindenkit ismert a városban.
És mivel Allen nem sokat konyított az üzlethez, egy ilyen befolyásos és
ismert ember támogatása óriási segítséget jelentett volna neki.
A doktor homloka verejtékezni kezdett azon a helyen, ahol a kalap
sima bőrszegélye ritkuló hajának vonalához ért. Megállt, hogy zsebken-
dőt húzzon elő a zakójából, és méretes kezével kotorászni kezdett a szűk
zsebben. Habár Allent addigra elismert szerzőnek tartották, a nála lévő
vékony, piros kötéses könyvet nem ő írta. A kötetet ajándéknak szánta
a Hughes család számára. A dr. Lewis Webb Hill és Rena Eckman által
jegyzett A diabétesz koplalásos Allen-féle terápiája című, alig 134 oldalas
kötet nyelvezete átlagember számára is közérthető volt. A könyv laiku-
sok számára is érthetően fogalmazta meg azt az egyedülálló felfedezést,
amely Allen nevéhez fűződött: a diabétesz nem kizárólag a szénhidrát-
anyagcsere problémája, hanem a fehérje és a zsírok feldolgozásáé is.
A szerzők nem egyedi eseteket mutattak be, hanem instrukciókat
adtak az ételek méréséhez és elkészítési módjához. Hozzá még egy
tucat receptet is mellékeltek. Először 1915 augusztusában adták ki a
könyvet, és azóta már a harmadik kiadást érte meg: Allen személyétől
eltérően azonnali sikert aratott. A doktor minden új betegének ezt a
könyvet adta.
Az Ötödik sugárútra érve Allen jobbra fordult, és gyors tempóban
észak felé indult. Egy fényűzően berendezett férfiruhabolt kirakatához

inzulin.indd 10 10/14/13 9:45 AM

 New York, Ötödik sugárút, 1919. április ~ 11

érkezett. A kirakatot művészien elrendezett finom gyapjúholmi, fényes

bőr, sterling ezüst és keményített, fehér lenvászon töltötte meg. Allen
azonban mindezt észre sem vette. Csak a saját tükörképét nézte. Tanul-
mányozta a derekát, karjának törzséhez mért arányait, vállának pontos
görbületét, de legfőképp az arcvonásait, amelyek akaratán kívül szigorú
rosszallást sugalltak. Szemöldökét felvonva igyekezett puhítani a voná-
sain, és valamivel szimpatikusabb benyomást kelteni, ám ettől csak
aggodalmasabbnak tűnt. Szemöldökét visszaengedte az eredeti helyére,
és arcára újra kiült a korábbi komor eltökéltség, amely ezúttal valóságos
volt. Nagyot sóhajtott.
Nem elég, hogy nap mint nap emberekkel kell küzdenie! Még nehe-
zebb, amikor egy páciens szülei előtt kell érvelnie. Továbbra is a kirakat
üvegére meredve elképzelte, ahogy Charles Evans Hughes házában ül,
szemtől szemben a nagyra becsült férfival. Aztán magában elismételte
a monológot, amit hamarosan a valóságban is elő fog adni: Elizabeth
súlyos gyermekkori diabéteszben szenved – ez annyit jelent, hogy a szer-
vezete nem tudja feldolgozni a glükózt. Az emberi szervezetnek a műkö-
déshez szüksége van glükózra, úgy, ahogy egy kocsinak az üzemanyagra.
A diabétesz esetében a hasnyálmirigy nem megfelelő működése miatt a szer-
vezet képtelen feldolgozni a glükózt. A hasnyálmirigy működését nem lehet
helyreállítani. A betegségre nincs gyógymód. Attól tartok, Elizabeth-nek
alig egy éve lehet hátra.
Allent kizökkentette tűnődéséből, amikor a kirakat mögött megje-
lent egy eladó. A férfi negédes mosollyal nézett rá, és befelé invitálta.
A doktor elvörösödött zavarában, és gyorsan elfordult.
A sarkon épp egy vadonatúj Cadillac taxi fordult be mellette, a hátsó
ülésen nem ült senki. Allen nem szeretett gyalogolni, de megfogadta,
hogy többet mozog. Végtére is a mozgás saját kezelésének egyik fon-
tos része. És bár gyakran érvelt azzal, hogy egy hozzá hasonló egész-
séges embernek nem szükséges betartani a cukorbetegek részére előírt
kezelést, nemrég felrémlett benne, mennyire ironikus, hogy ő, akinek
a nevét a koplalással azonosítják, a valóságban egyre testesebb lesz. Nem
akarta, hogy Mr. és Mrs. Hughes azt lássák, kocsival érkezik. Vetett egy
pillantást a zsebórájára, majd továbbment, és hagyta, hogy a fényes,
fekete autó nélküle guruljon tovább.
Az Ötödik sugárút és a Hatvannegyedik utca sarkán egy pillanatra
megállt. Déli irányban, egészen a Flatiron épületének érdekes építészeti

inzulin.indd 11 10/14/13 9:45 AM

 12 ~ ÁTTÖR É S

csodájáig negyven utcányi beton, acél és üveg tornyosult előtte. Hol

voltak már az apja kaliforniai narancsligetei? Allen északnyugat felé for-
dult, ahol Manhattan szívének bujazöld része, a Central Park terült el.
Közvetlenül előtte, a park úgynevezett gyerekzónájában állt az Arsenal
és a Menagerie. Tudta, hogy azon túl ott a Dairy, balra pedig a tó,
a kecses hattyúkkal és téglahídjaival. Az egész olyan békésnek tűnt.
Allen hunyorogva gondolt az előtte álló kellemetlen beszélgetésre, és
mindarra a nyomorúságra, amit nemsokára a keleti Hatvannegyedik
utca 32. szám lakóira zúdít. Biztosra vette, hogy meg fogják kérdezni,
létezik-e valamilyen kiút vagy megoldás. Miután azonban közli velük,
mi az egyetlen megoldás, azt kívánják majd, bárcsak soha ne kérdez-
ték volna meg. Mert mind a betegség, mind annak kezelése maga volt
a pokol. A doktor tudta, hogy a szülők már várják. Hatalmas sóhajtással
indult tovább a Hatvannegyedik utcán, tekintetét eltökélten a Charles
Evans Hughes otthonába vezető kőlépcsőkre szegezve.

inzulin.indd 12 10/14/13 9:45 AM