13

BEVEZETÉS,
avagy hogyan lett ez a könyv

A z elsô két könyvben nagy akciók köré szervezôdött a történet, az volt a váz, a vezérfonál. Az Asszony és há-
zánál a házépítés, A másik kertnél a kertépítés. Azóta nem épült semmi igazán nagyszabású. Mondjuk az
üvegházat fel kellett újítani, amibôl nem pontosan követve a szándékainkat, újjáépítés lett, meg vissza kellene ten-
ni a télen lelazult téglákat a támfalba, meg kellene csinálni valamit a mészkövekkel, amiket két éve a lenti kertbe
hozattunk. És bár nagyon lassan jön az idén, azt mondják, szerdára itt lesz a tavasz, és még semmi vagy csak alig
valami történt a kertben. Egy hónapja, egy 18 Celsius-fokos napos napon leszedtem a fagyérzékeny növényekrôl
a takarást, és kitettem az üvegházból pár cserepet, amelyek azon az elsô éjszakán elfagytak. „…most lágyan moso-
lyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak” – tudom Radnótitól, és
ez még csak nem is április, csak március. Türelmetlen vagyok. És persze jött a hó, hóvihar, hófúvás, ami belefér.
Egy hónap szürke, hideg nedvesség a tél után. Válság van, munkanélküliség, meg córesz. Nem síelünk, nem me-
gyünk Vogalongára. A gyerekek is megnôttek. Nagyon próbálok a jó dolgokra koncentrálni. Azért megy az. Van
ennek hozadéka, nem is kevés. Összezárnak a sorok, nagy az egység, nagyok a nevetések. Egészségesebbek a ka-
ják. Letisztulnak a sallangok.
FLO RÁ RI UM

Még hideg van

Reggel sötét, napközben szürke. Még a téli

álmomat alszom, a téli bundámban. Öltöz-
ködni sincs kedvem, nagyon szûkek a nad-
rágok, még sötét van reggel, amikor ruhát
kellene válogatnom. Gyakorlatilag egy ma-
ciban nyomom hetek óta. Napközben blo-
gokat olvasok, tanulok gépelni, csak sem-
mi gondolatokat vagy kreativitást igénylôt!
Ha nem lennék makkegészséges lelkileg,
gyanakodhatnék depresszióra. Így csak da-
gadtságra gyanakszom, és minden áldott
nap megpróbálom újra. Hogy jobbára zöld-
séget, gyümölcsöt és délután négy után már
semmit. Úgy vacsorázunk, hogy jelen va-
gyok, felszolgálok, tálalok, hozom, adom,
és nem kérkedem azzal, hogy nem eszem.
Azért magamban megsértôdöm, hogy ész-
re sem veszik. De kibírom. Kicsit sajnálom
magamat. A vasaláshoz viszek magamnak
teát. Zöld teás limonádét. Meg egy vagy két
cukrozott narancshéjat, csak az ízlelôbim-
bók felmaratása végett, minden sokkal fi-
nomabb tôle. A tévénél pár szem tökmag,
pár kocka csoki, és reggel egy grammal sem
mutat kevesebbet a mérleg, pedig úgy ér-
zem magam, mint egy núbiai táncosnô.
 P E R E M F E L T É T E L E K 17

Zöld teás limonádé
Nekem valahogy nem nagyon ment a zöld
tea. A francia barátnôm, aki egy igazi fran-
cia, olyan, aki 36-os ruhát hord és nem hí-
zik, és mint ilyen, abszolút életmód és táp-
lálkozási szokás etalon, már évek óta zöld
teát iszik. Amikor fiatalok voltunk, reggel
ô egy nagy pohár vízzel kezdett, amikor én
nagy bögre tejjel, aztán most, felnôttko-
runkra, mindketten teával indítjuk a na-
pot, csak míg én feketével, ô zölddel. Tu-
dom persze, hogy a trendek szerint a zöld a
tuti, hogy sovány, okos és örökké fiatal le-
szek tôle, csak még nem ízlik. Dolgozom
rajta, nem is eredménytelenül, de a jó feke-
te teát még mindig jobban szeretem. De
most egy olyan élethelyzetben vagyunk,
hogy nem veszünk kimért finom fekete teá-
kat, azt isszuk, ami van. És van, mert ezek
maradtak meg, pár elaggott, ízehagyott, por-
és lábízû fekete teánk, és pár régóta mellô-
zött zöld, amiket kaptunk Kínából, Viet-
namból, szóval jó helyekrôl, jó teák. Ott állt
a kihûlt langyos zöld tea egy kancsóban, és
nem nagyon gyorsan fogyott. Mellette egy
másik kancsóban a reggelrôl maradt limo-
nádé. Misel mondta, hogy öntsük egybe.
Hmm. Hát éppen…? Miért ne. A langyos
zöld tea valahogy felúszott a limonádé fö-
lé, vagy alatta maradt, már nem tudom,
nem is sikerült azóta megismételni, de kü-
lön maradt a két fázis, az ezüstös-sárgás, és
a narancsos-barna, össze sem akartam ke-
verni, olyan szép volt. És nagyon finom.
Késôbb próbáltam egyszerûsíteni, belefa-
csartam a citromot a teába, tettem hozzá
kis cukrot, de nem, az egyetlen bevált mód-
szer a kész teához kész limonádét önteni,
egy az egy arányban. A színe, a hígsága, az
édessége, az elvesztett vagy inkább elnyo-
mott, de jelen levô keserûsége tökéletes.
Úgy látszik, haladunk a megszeretésben,
egy hónap múlva már csak a tetejére ön-
tök kevés limonádét, kétujjnyit, az arány
legfeljebb egyhatod. (a kézirat leadása elôt-
ti napon még visszatérek, és ideírom, hogy
mi a helyzet) (egy nyolcad kb)
Mentatej
Az eredeti, az elsô a BigBen teázó rendkí-
vüli ajánlatában szerepelt, és Misel volt a
vállalkozó szellem a kipróbálásra, aztán
annyira ízlett, hogy elkértük a receptet vagy
megfejtettük, már nem emlékszem. A mos-
tanra kialakult eljárás szerint fél hideg men-
tatea, fél tej, én itt meg is állok. Szerintem
így tökéletes, de én leegyszerûsödtem, a
többiek hosszú kanállal még tesznek bele
egy kanál mézet és a tetejére egy szórás
ôrölt szegfûszeget. Pazar lesz.

Banánturmix the best!

Van egy bohém rokonunk, aki évekig dol-
gozott egy tengerjáró hajón bártenderként,
és mesélt nekünk néhány trükköt, amikor
csillogó szemmel csodáltuk mint egy igazi
vízi szörnyet, és ámultunk a különleges ka-
landjain. Ezek a trükkök késôbb nagyon
hasznosnak bizonyultak, a banánturmix
esetében például tökélyre sikerült fejleszte-
ni. A trükk csak annyi, hogy ha a vágógé-
pünk nem hal bele, tegyünk a turmixba
jégkockát, és attól habos lesz, bármit keve-
rünk is. Ha csak virgin koktélnak keverünk
kétféle gyümölcslét, az is különös állagú
lesz. A tökéletes banánturmixhoz még öre-
gedô banán kell. Az éppen az a banán, ami
már nem fogy el, ott marad, megpöttyösö-
dik, aztán, ha bizakodóan várunk még pár
napot, megbarnul. Ebben a banán még jó
esetben fehér, csak megpuhult és édes. Ek-
kor legkésôbb be kell tenni a mélyhûtôbe,
és ott tartani a turmixkészítésig. Tehát egy
fagyott öreg banán, öt-hat jégkocka, egy
zacskó vaníliás cukor és körülbelül fél liter
tej. És ebbôl egy túlhûtött, tökéletesen si-
ma, esszenciálisan banánízû, sûrû, habos
ital jön ki. Cobbleres pohárban tálaljuk. És
a habbajuszról se feledkezzünk meg.
„York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklô nyárrá változtatta át.”1
Nem éppen York és semmi gazember, csak
kisütött a nap! És elkezdôdött minden.
Tegnap még a hideg szürkeségben úgy
láttam a kertet mint egy feladatot, mint egy
szerencsére még elnapolható feladatot, ami
beláthatatlanul sok és végtelen, és még si-
mán visszaülhetek az íróasztalomhoz, mert
hideg van, meg nedves minden, ragad a
föld, és ez az egész egyáltalán nem hívogat.
Ma délre kellett hazaérjek, hogy a mes-
ter urak kicseréljék a vízórát. Ott vártam
rájuk a kertben, mert nincsen csengô (ami
minden más esetben nagyon jó), de mivel
nincsen céges telefonjuk, a diszpécser biz-
tosított róla, hogy nem fognak felhívni, te-
hát ott sertepertéltem a kapu közelében, a
nap felé fordított arccal. Aztán leültem a
lépcsôre, és nekiestem. Tíz körömmel.
Nem, ez meglehetôsen agresszíven hang-
1
William Shakespeare, III. Richárd:
„…Úgy döntöttem, hogy gazember leszek
S utálom e kor hiú gyönyörét.”
18 A H I D E G S Z Ó D A É L V E Z E T E

ezek a kiszabadított, eddig hideg sötétben

keresgélô hajtások, virágrügyek is mind ör-
vendeznek. Együtt vagyunk a nap alatt,
olyan ez, mint a Coca-Cola-mámor, hogy
rosszabbat ne mondjak.

Földszag

Az üvegházba hosszú slagot tettem, kiér

annyira, hogy a kinti lépcsôk melletti vi-
ráglépcsôket lehet vele locsolni. Ma meglo-
csoltam ôket, idén elôször, már nem fagy
éjjel. És a fal mellett a liliomokat. Liliom-
kezdeményeket, a dárdák hegyét. És meg-
csapott a földszag. A nedves földszag. Min-
den rendben lesz.

zik, tíz ujjal. A nedves, hideg, összetapadt

leveleket szedtem le a hóvirágokról meg a
primulákról, meg a hunyorokról, akik mind
ott voltak alatta. Meg a hajtásokról. Min-
denféle hajtásról, akiket egyenként lehetett
üdvözölni, csodálkozni, hogy ide is ültettem
jácintot? már ekkorára nôttek a tavalyi hu-
nyorpalánták? Hogy milyen világos rózsa-
színen mozdulatlan itt ez a földigiliszta. Fe-
jembe szállt a földszag, a kosz a kezemen, az
apró vágások, sérülések. Nem kellene vala-
mi szerszám? Utcai ruhában vagyok, a be-
tonon ülök, mit szólna Anyámasszony? És
csak szedegetem, kapirgálom le a táblákba
ragadt nyúlós, hideg levélhalmokat, kicsit
taszít, kicsit félek, hogy még súlyosabb dol-
gokat is megfogok majd a levelek között,
de nem bírom abbahagyni. Süt a nap, és
 Rendelt a DM (ez egyszerûen pénzt je-
lent, papírbili-eladást), és az egyetlen ez évi
munkámat is kifizetik holnap. Megyek is az
IKEA-ba, mint a szél. Vagy nem éppen,
mert biciklivel leszek, és mire hazaérek, va-
lószínûleg nem nagyon lesz életkedvem.
Menjek biciklivel az IKEA-ba? Az egyedül
azért jó, hogy nem veszek semmit, legalábbis
nem túl sokat, mondjuk pénzem sem lesz
túl sok. Lehet, hogy inkább kertészetbe
mennék.
És macskát akarok. Nézegetem a kismacs-
kákat naponta az interneten. Még nem szü-
lettek meg az ideiek. Hosszú szôrût szeretnék,
kettôt. Testvéreket, akik együtt maradnak,
együtt öregszenek meg, egymás mellé bújva,
és akiknek pótmamájuk lesz Josephine, és
pótnagymamájuk Ginger. Az ellenséges, ön-
zô népem szerint minden úgy jó, ahogy van,
éppen elegen vagyunk, mindenki boldog,
csak én keresem a bajt. Nem is, kismacskát
keresek. Egy szürkét és egy vöröset szeretnék.

Kertet tervezünk

A kertes könyvem megjelenése óta kertter-

vezési megbízásokat is kapok. Csakúgy,
mint a házaknál, elsôsorban képtelenül lej-
tôs telkeket, de nem csak. Végül is nem a
telek a lényeg, minden telken lehet jó kert
(ugyanúgy, ahogy jó ház), csak ki kell ismer-
ni az adottságait, megtalálni a lehetôségeit.
Nagyon szívesen gondolkodom együtt má-
sokkal. Tervezzünk kertet! A tél elsôsorban
a tervezésre való.
22 A H I D E G S Z Ó D A É L V E Z E T E
Milyen a jó kert?
Hát kinek milyen. Én például sikító-
frászt szoktam kapni arra a kezdésre, hogy
hozzá se kelljen nyúlni, pedig ez azért elég
gyakori felütés. Hát édes gyermekem,2
hidd el, hogy ilyen nincs. Hiába a légpár-
nás robotfûnyíró, az automata öntözôrend-
szer, a vízszintszabályozó meg a szûrôbe-
rendezés. Nyomhatjuk a pénzt és a techni-
kát a kertbe, csak magunkat kerítjük be.
Az egyetlen megoldás egy (vagy mérettôl
és szorgalomtól függôen akár több) rab-
szolga. Mert kell az ügyes kis keze, a sze-
me, még a hangját is hasznosíthatjuk a
kertben. És van még egy csapda. Ott van
elásva a kutya, azzal a kutya jókedvével,
hogy olyan ez, gyermekem, mint a korai
kommunizmusban. Azé a föld, aki meg-
mûveli. Azóta sincs ez másképpen. Ha ne-
ked kertészed van, akkor kertje neki van,
neked pedig nincs, legfeljebb papíron.
Megpróbálhatod a kertészedet instruál-
ni, állhatsz mellette, és dönthettek együtt
minden rügyrôl, minden gyomról, csak ak-
kor éppen a legjobb részét engeded át neki.
Ha meg önálló gondolatai vannak, akkor
az csupa meglepetés, kevés közöd van hoz-
zá, csak a birtokviszony. Aki hozzá sem akar
nyúlni, az olvasgasson, piknikezzen, napoz-
zon a közkertekben. Az pontosan ez a mû-
faj, és legtöbbször fizetni sem kell érte.
Maradtunk tehát, a hozzányúlósok. Jö-
het a méret. Ez kapacitásfüggô. Éppen ak-
kora lesz a kert, amekkorával el tudunk
bánni, és éppen azzal a készenléti fokozat-
tal, amire képességünkbôl futja. Úgy ér-
tem, ha van, aki szeret füvet nyírni, akkor
lesz sok szép füves terület, ha meg valaki
virágkarókat szeret üveggömbök alá farag-
2
Ez itt egy személyeskedô névmás – mondja Olívia