A hatalom

Az aprócska falu a Pilis lábánál fekszik. Remek túristaparadicsom lehetne, ha volnának túrista útjai. A falu
ellenben arról volt híres, hogy semmiféle út nem vezetett rajta keresztül. A mindösszesen száz lelket számláló
településen kizárólag szegény emberek éltek, akik nem közlekedtek autóval, ezért úgy gondolták nincs is
szükségük utakra. Kizárólag az erdei ösvényeket használták.

A falu jellegzetes épületei a templom, a temető és a kocsma a falu két végében helyezkedtek el. A házak a
hegyoldalra épültek, esős időben legfeljebb megcsúszhattak, be azonban nem áztak soha.

A falu apraja nagyja jól ismerte egymást, hiszen a férfiak gyakorta vemdégei voltak a kocsmának, az asszonyok is
rendszeresen koptatták a templomi padokat. A gyerekek pedig naponta átjártak a városi iskolána. Mindg is
csendben békében éltak egymás mellett. Néha ugyan kirobbant némi csetepaté, de leginkább a gyerekek közt,
azt is inkább a városiak kezdeményezték. Sáros malacnak csúfolták a falusiakat, akik még egy valamirevaló úttal
sem rendelkeznek.

Egyébb vita azonban nem volt sem az asszonyok, sem a férfiak között. Mindenki tudomásul vette,hogy melyik
portéka kié.

Aztán egy nap a városi népség nyílt meghallgatást kért a Polgármestertől. Híre ment ugyanis, hogy az iskolabusz,
amellyel a falusi nebulókat szállították a városba, meghibásodott, s a javíttatását a Polgármesteri Hivatal a
városiaktól beszedett adókból szeretné fedezni. Ez már aztán nem tetszett a város nagyszájú népségének.

- Hogy nézne már ki, hogy az idősebb testvér fizessen a fiatalabb helyett?- mondogatták a városiak, mintegy arra
célozván, hogy tehernek érzik a falut.

Gondolták, nincs szükségük arra a sárdöngölő, bibliaforgató szent népségre. Egy rendes ruhadarabjuk nincsen,
piszkosak és műveletlenek. Szetettek volna megszabadulni a falusiaktól nagyon.

A meghallgatás ugyan nyilvános volt, a falusiakat mégsem hívta senki. Nagyon meglepődtek tehát a városiak,
amikor azok mind betódultak a gyűlésre. Csak gyerekeiket hagyták nagyszülőkre. Szerették volna megkímélni
őket az effajta eseményektők.

A városiak kiöltözve érkeztek a meghallgatásra, a férfiak öltönyben, a nők a legpompásabb ruháikban, a falusiak
egyszerűen, parasztosan. A puccos népség csak fintorgott, mert nem akaródzott nekik a "parasztok " mellé
leülni. Pedig a falusiak olyan kedvesen invitálták őket, hoztak minden finomságot, gondolták egy jó disznótoros
mellett mindent meg lehet beszélni.

Az előkelőségek húzódoztak, féltették magukat az effajta zsíros étkektől.- Nem asszonynépségnek való a
hagymás étek- mondogatták.

Lassan lecsillapodtak a kedélyek kezdődhetett hát a disputa.

Először a Polgármester állt fel, hogy megnyissa a gyűlést.

- Arról lenne szó-kezdte a mondókáját, de befejezni már nem tudta, mert Igmándi Jeromos falusi pajtamester
elkiáltotta magát.

- Ménkű essen abba a pénzsóvár lelketekbe, Ti városiak! Elvennétek még az autóbuszt is a gyermekeink alól?

- Majd gyalogolnak!- vágott vissza Kazal Antal, városi főtanácsos. Arra valók a lábaik.

- Ti, falusiak, amúgy is jóval erősebbek vagytok, mint mi- emelte magasba a mutatóujját a Polgármester.

- Meghát a városi Varieté...

- Miféle Varieté?- kérdezték meglepődve a falusiak. Ti a mi gyerekeink rovására holmi színházra veritek el a
pénzt?

- Ráadásul effélére? - Miért nem fejlesztitek az iskolát?- Vagy építetek új templomot?

- Akkor legalább többet forgatnátok a bibliát....

- Minek építenénk új templomot, ha már van egy? - Meg aztán a divat is fontos...

-Mi lenne a várossal, ha lemaradna többitől?

-Mi nem járunk színházba- ordított Igmándi Jeromos. - Esténként leülünk az asztal köré és beszélgetünk.

- Megbeszéljük a gondjainkat, figyelünk egymásra.

- Aztán meg, mit szólnak majd az asszonyaitok, ha későn értek majd haza? - kérdezte Igmándiné.

- Csak annyit amennyit megengedünk nekik-reprikáztakn a városi férfiak.

- Mi a színházra szavazunk punk és tum.

- Mi pedig arra, hogy váljunk külön, így a falusiak.

A falu levált a városról.

.....

Egyetlen probléma adódott csak. A leválással együtt elveszett a várostól kapott járandóság is.

Összeültek hát a falusi férfiak, hogy megvitassák, mi módon pótolják a kiesett pénzt.

Heves vita után úgy döntöttek, hogy saját Polgármestert választanak, mivel úgy gondolták egy polgármesternek
mindjárt jár a támogatás is.

Néhány nappal később ismét összegyűltek a férfiak a kocsmában, hogy jelölteket állítsanak a polgármester
választáshoz. Egy- két sör elfogyasztása után azonban, mindenki úgy felbátorodott, hogy polgátmester akart
lenni. Legfőképp a kocsmáros.

Már órák óta folyt a vita a kocsmában, de a férfiak sehogy nem tudtak jelölteket állítani.

Végül a tanács eldüntötte, minden férfi jelöltetheti magát...

Míg a férfiak a kocsmában tették a dolguk, az asszonyok a templomban mondtak imát a faluért. Itt történt meg
legelőször, hogy vita támadt a bibliakörben. Minden feleség a saját férjét tartotta a legalkalmasabbnak a
posztra, senki sem volt képes engedni. Végül a papnak kellett rendre utasítani a veszekedőket, mielőtt
egymásnak estek volna.

- Hölgyeim- itt az a legkülönb jelölt, aki képes lesz egyben tartani a falut-mondta.

Az asszonyok erre látszólag megnyugodtak és hazamentek. Este aztán vallatóra fogták a férfiakat. Mindegyik
feleség tudni akarta, vajon jelöltette e magát a férje. Ezen az estén nem ültek nyugodtan a családok az asztal
körül, a gyerekekkel sem beszélgettek, csak vitatkoztak és vitatkoztak.

Ennek az lett a következménye, hogy hiába tértek nyuguvóra az emberek, messze elkerülte őket az álom. Csak
forgolódtak az ágyban, csikorgatták a fogaikat, néha még veszekedtek is egymással.

A jelöltek bemutatkozása két héttel később a kocsmában volt. Addigra azonban megállt az élet a faluban.

A férfiak helyett az asszonyok dolgoztak, mert azoknak volt fontosabb dolguk is, de nem bírták erővel a munkát,
így nem került főtt étel az asztalra és a mosás is váratott magára. Hamarosan elpiszkolódtak a ruhák és az
emberek is szaglani kezdtek.

A mezőket ellepte a gaz, a növények lassan elszáradtak, az állatok elszökdöstek. A felnőttek már nem
beszélgettek esténként egymással, s a gyerekeikről is teljesen megfeledkeztek. A családok már nem olvasták ia
bibliát, elmaradtakk az asztali áldások.

Az faluban gyökeret vert a gyanakvás. Az egykori barátok félve méregették egymást. Már nem szóltak
egymáshoz, nehogy ezzel előnyhöz juttassák a másik felet. A hallgatás csöndje ereszkedett a falura. Ez a csönd
kitörni készülő indulatokat rejtett.

Az indulatok pedig nem csillapodtak egészen a meghallgatás napjáig, amelyet a férfiak az asszonynépség nélkül
kívántak megülni. A fehérnép csak sertepertéljen a bibliakörben, ne zavarják a férfiakat a munkában. Hol volt
már a megértés és kölcsönös szeretet addigra? Férfiak és nők egymásban csak a hibát keresték. Minden
egyébről megfeletkeztek.

A kocsmában aztán mindenki felolvasta a maga elképzeléseit. Sok- sok jó ötlet hangzott el, de bizony nem
találtak meghallgatásra. Vitáztak helyette minden apróságon, A döntés pedig váratott magára.

Legelsőként a kocsmáros rukkolt elő a megoldással, hogy talán jó lenne, ha mindenki jelöltethetné magát.
Ebben az egyben egyetértettek az urak. Arra persze egyik sem gondolt, milyen kalamajka származhat ebből.
Elsőként 15 ajánlást kellett gyűjteni a jelölséghez. A családok összefogtak, minden asszony a saját férjét jelölte.
Az élelmesebbek próba szerencse alapoon végigjárták a falut, hátha sikerül maguk mellé állítaniuk más gazdákat
is. Ennek leginkább a kutyák örültek, hiszen végre megszabadulhattak láncaiktól és jól beleharaphattak a
menekülő jelöltek fenekébe.

Néhány nap múlva pletykák kaptak szárnyra. A kocsmáros azt mesélte, hogy a faluban igen meglepő dolgok
történtek, Igmándi pedig arról értesült, kogy egyesek nagyon meglepő szokásokat vettek fel.

A kocsmárosból falusi méregkeverő lett, az istállómester lótolvaj képében tetszelgett. A favágó kutyája hirtelen
megveszett és megette a pajtamester kecskéit. A jelölés előtt a hangulat a tetőfokára hágott. Az emberek
idegszállai pattanásig feszültek.

A falu közben pusztulásnak indult, mert az emberek nagy igyekezetükben elfeledkeztek a kötelességeikről. A
mezőket befedte a gaz, az emberek piszkosan, szakadtan járkáltak. A gyerekek ütötték verték egymást. Az
egykori jóbarátok már nem is köszöntek a másiknak.

Elérkezetta választás napja.

A kocsmáros kora reggel kelt, előre kikészítette pálinkát, az asztalokra. Gondolta, meglepi a falusiakat. Titkon
persze azt remélte, hogy ily módon szerez majd előnyt. Nagyon csalódott volt, mikor rajta kivül senki sem nyúlt
a poharakhoz. Ezért aztán ő kezdettel inni. Egymás után mondta áldomást, majd felhajtott egy kupicával. Jól be
is csiccsantott, a feleségének kellett fognia a kezét, nehogy félreszavazzon.

A szavazatok megszámlálását a plébánosra bízták, benne még nem csalódtak az emberek. A kocsmáros ugyan
megkörnyékezte a papot is kedves szóval és némi pálinkával, az atyát azonban nem sikerült levenni a lábáról.

A jelölő cédulák hamar összegyültek. A pap tudta jól, hogy szükség van egy kis pihenésre mindannyiuknak,
nehogy délután összekapjanak a férfiak. Mindenkit hazaparancsolt egy jó ebédre. Ballagtak haza a férfiak
csöndesen, magukba fordulva, magányosan. Először érezték úgy, hogy valamit nagyon elrontottak, de
büszkeségük nagyobb volt annál, mintsem bevallották volna.

Hét óra felé már nagy volt a tülekedés a templom kapujában, mert az atya oda hívta össze az embereket. A
férfiak idegesen toporogtak a bejárat előtt, egymást lökdösték, teljesen elfeldkeztek a jó modorról.

Pontban hét órakoryilt az ajtó, a pap beengedte az embereket. Intett a fejével., hogy üljenek le. Amint mindenki
megtatlálta a helyét, hallkan csak annyit mondott csendben.

-Mindig azt hittem nemcsak dolgosak, hanem megfontoltak vagytok. Arra azonban sohasem gondoltam, hogy a
hatalom ennyire egymás ellen fordít benneteket.

-Ti, akik mindig békességben éltetek, elfelejtkeztetek a családjaitokról, földjeiteket, állataitokat hagytátok veszni
csak egy csepp hatalomért.

Mindegyikőtők magára szavazott. Nagy ostobaság volt, de ha így döntöttetek mutassátok meg, hogy tudtok élni
a lehetőséggel.
- Polgármester urak- tette még hozzá gúnyosan.

Emelt fővel, nagy büszkén tértek haza a falusi férfiak. Már a polgármesteri székben érezték megukat. Az
asszonyoknak azonban ennél több ésszel áldotta meg az isten. Már előre azon gondolkodtak vajon mennyibe
lesz falunak ennyi polgármestert eltartani.

Hőbörögtek is a férfiak, hogy az asszonyok nem állnak ki mellettük. Aznap este megint elmaradt a békés
vacsora. Éjjel mintha két idegen ember feküdt volna egymás mellett.

Reggel sem búcsúzkodtak a párok soká egymástól. Az asszonyok szomorúan integedtek a párjuk után.

Annál büszkébben mentek be a férfiak a templomba. Ezúttal mindegyikük öltönyben pompázott. Ki nem
hagyták volna az alkalmat, hogy fricskázzák egymást.

Elsőként gyűlést tartottak, amelyben mindenki beszélt az elképzeléseiről.

Először ismét a kocsmáros rukolt elő a farbával.

-Egy polgármesternek saját iroda jár!- jelentette ki.

-Igaz, igaz! - helyeseltek a többiek.

-Legjobb lenne felosztani a falut!- így a kocsmáros. - A saját birtokán mindenkinek lehet saját irodája.

-Azt mondjátok meg nekem, hol lesz az a iroda!- emelte fel hangját a pap.

-Az új községházán-vágta rá a kocsmáros.

-Ti akik leszavaztátok a színházat, most községházát építenétek? - mérgelődött a pap.

- Nem gondoljátok, hogy előbb való lenne egy földút, vagy egy új iskola építése?

- Minek az nekünk- érvelt az istállómester. -Mi parasztok vagyunk. - Mire jó aza sok könyv?

Látjátok! - emígy a pap. - Mivé tesz a hatalom? -Amikor a városiak szerettek volna spórolni, hogy fel voltatok
háborodva. Most, pedig ti ,sajnáljátok a pénzt a gyerekeitektől.- Mennyire másképp jár az agyatok, mióta a
jósten kegyes volt hozzátok?

Hanem a férfiak ekkor már nen hallgattak rá. Futva indultak bekeríteni a körzeteiket.

Elküldték a családot fáért. Teljesen befalazták a kerteket, elzárkóztak a világtól. Terv híján csak ötletszerűen
állították fel az oszlopokat. A csatornákat persze nem építettek.

A kocsmáros volt az első, aki megelégelte a mókát és bontani kezdte a szomszéd kerítését.

Azután a többiek is nekiveselkedtek egymás birtokának. Addig, addig forgácsoltak, mígnem egymásnak estek.
Ekkor azonban eleredt az eső. Csak esett, csak esett, a víz pedig feloldotta a földet. Nem volt,ami megállítsa.
Lassan csúszni kezdtek a házak, s meg sem álltak a lejtő aljáig. Ott az agyagos massza betemette őket. A falu
semmivé lett.