Az egészség fogalma és meghatározó tényezői

1948-as megalakulásakor a World Health Organization(WHO) az egészséget a

következőképpen definiálta: „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem
csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya".

Ez a megfogalmazás felváltotta a hagyományos betegség-központú meghatározást, amely

mint paradigmaváltás igen jelentős, hiszen az egészség fogalmának kiterjesztett korszerű
megközelítését máig ez jelenti.

David Speedhouse szerint:

Az egészség = képesség. Az emberek valós potenciáljának eléréséhez szükséges alap, mely

lehetővé teszi, hogy valóra váltsák a bennük rejlő lehetőségeket.
Ez a meghatározás lehetőséget ad arra, hogy egyénileg mást és mást tartsunk egészségnek, de
szükséges a feltételek figyelembe vétele. (A feltételek közé tartozik, hogy megfelelő
táplálékhoz jusson, az időjárás viszontagságaitól védve legyen, hogy hozzájusson minden
olyan információhoz, amelynek hatása van az életre, hogy megértse, hogy közösségi lényként
csak addig mehet a kibontakozással, amíg azzal másokat ugyanebben nem gátol.)

Az egészség dimenziói

 biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése

 lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat
nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele
 mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség
 emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének
a képessége
 szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége

A reális megfogalmazás alapján ugyanakkor azt is látni kell, hogy az egészség objektíven
sohasem határozható meg, mert az egészségről alkotott társadalmi kép mindig szubjektív, azaz
egy adott társadalom aktuális elvárásai szerint alapul. Durva, de realista egyszerűsítéssel: a
lakosság általános egészségi állapota valamint az orvostudomány fejlettsége alapján kialakul
egy (korcsoportonként változó) egészségkép, és egészséges az, akinek az egészségi állapota
nem rosszabb, mint az így kialakított társadalmi elvárás.

Az egészségképet alapvetően az orvostudomány fejlettsége, a lakosság átlagos egészségi

állapota, valamint a társadalmi minták határozzák meg.

Életminőség

Az Egészségügyi Világszervezet az életminőséget az alábbiak szerint határozza meg:

1
"Az életminőség az egyén észlelete az életben elfoglalt helyzetéről, ahogyan azt életterének
kultúrája, értékrendszerei, valamint saját céljai, elvárásai, mintái és kapcsolatai
befolyásolják. Szélesen értelmezett fogalom, amely bonyolult módon magába foglalja az
egyén fizikai egészségét, pszichés állapotát, függetlenségének fokát, társadalmi kapcsolatait,
személyes hitét, valamint a környezet lényeges jelenségeihez fűződő viszonyát."

A klinikai orvosi gyakorlatban az életminőség vizsgálata és értékelése arra irányul, hogy

rövid, illetve hosszabb távon a betegség, illetve annak kezelése milyen hatással van a páciens
fizikai jólétére, aktivitására, emberi kapcsolataira és lelki egészségére. A tartósan megromlott
egészségi állapot ugyanis több szempontból is tragikus lehet az egyén számára, hiszen
nemcsak magából a betegségből fakadnak hatások (pl. fájdalom), de a betegség következtében
az egyén akadályozottá válhat a munkavégzésben, és szociális közege is megváltozhat.
Nehézségei akadhatnak például a társas kapcsolatok kialakításában és fenntartásában. A
betegség tehát nemcsak a testi funkciócsökkenés miatt jelent megterhelést az egyén és a
társadalom számára, hanem az élet többi területére kiterjedő „kompetenciaérzést” is negatívan
befolyásolja, ami jelentősen csökkenti a szubjektív életminőséget, és az egészségi állapot
további romlását eredményezheti (Kopp 2006).

Az egészségi állapotot meghatározó tényezők

Az egyén egészségi állapotát alapvetően a genetikai állománya és az életmód határozza meg,

melyekre hatnak még külső tényezők, a fizikai és a társadalmi környezet. Az egészséget
természetesen befolyásolja az egészségpolitika, a méltányos hozzáférés (equity) az
egészségügyi ellátáshoz, és az egészségügyi ellátás struktúrájának és folyamatának minősége.

Az egészségi állapotot meghatározó tényezők

2
Társadalmi, gazdasági, kulturális és környezeti feltételek

A WHO "Healthy Peaple in Healthy Communities" A középpontban az adott biológiai

kóddal, genetikai tényezőkkel rendelkező egyén áll, körülvéve az egészségre hatással lévő,
módosítható tényezőkkel. Az első rétegben személyes viselkedési formák és életstílusok
helyezkednek el, hiszen ezekkel javíthatjuk vagy károsíthatjuk az egészségünket. Az egyént
barátai és a közösségei normái is befolyásolják, így a második réteg ezeket a hatásokat
tartalmazza. A harmadik rétegbe strukturális tényezők tartoznak: a lakás, a
munkakörülmények, az alapvető fontosságú szolgáltatások és ellátások hozzáférhetősége. A
negyedik rétegbe a társadalom működésének egészét érintő befolyásoló tényezők kerültek.

A környezet és az életmód jelentősége

Marc Lalonde kanadai egészségügyi és népjóléti miniszter 1974-ben közreadott egy

kiadványt „A kanadaiak egészségi állapotának új távlata” címmel.
A kiadvány legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a környezet (strukturális megközelítés)
és az emberi magatartás (életmód-megközelítés) jobbítása a megbetegedés és idő előtti
halálozás jelentős csökkenését eredményezné. A beszámoló hatására a kanadai kormány
politikáját megváltoztatva a betegségek kezeléséről, azok megelőzésére, s végső soron az
egészség előmozdítására helyezte át a hangsúlyt. A Lalonde-beszámoló sokak meggyőződését
tükrözte, akik az egészség orvosi megközelítését túlságosan szűklátókörűnek ítélték. Nem
szabad elválasztani a testet a lélektől, a betegséget a betegtől, és az embert attól a környezettől
attól a társadalomtól ahol él. Míg az orvosi modell gyökerei a tudományos magyarázatokra az
oksági megközelítésre koncentráltak, figyelmen kívül hagyták azokat az összetettebb
társadalmi kérdéseket, amelyekkel az egyénnek meg kellett küzdenie. A kiadvány

3
legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a környezet (strukturális megközelítés) és az
emberi magatartás (életmód-megközelítés) jobbítása a megbetegedés és idő előtti halálozás
jelentős csökkenését eredményezné. A beszámoló hatására a kanadai kormány politikáját
megváltoztatva a betegségek kezeléséről, azok megelőzésére, s végső soron az egészség
előmozdítására helyezte át a hangsúlyt. A Lalonde-beszámoló sokak meggyőződését tükrözte,
akik az egészség orvosi megközelítését túlságosan szűklátókörűnek ítélték. Nem szabad
elválasztani a testet a lélektől, a betegséget a betegtől, és az embert attól a környezettől attól a
társadalomtól ahol él. Míg az orvosi modell gyökerei a tudományos magyarázatokra az oksági
megközelítésre koncentráltak, figyelmen kívül hagyták azokat az összetettebb társadalmi
kérdéseket, amelyekkel az egyénnek meg kellett küzdenie. A Lalonde riport új irányelvei és a
még újabb törekvések igazán nagy nyilvánosságot csak kilenc évvel később kaptak, az 1986-
os Ottawai Chartán. A szakirodalom egységesen ezt a dokumentumot tartja a
legmeghatározóbbnak az egészségfejlesztés szemléletének szempontjából, hiszen a WHO
(World Health Organization) hivatalosan itt hirdette meg először az Egészségfejlesztési
Programot (Health Promotion Program). A charta a társadalmi tényezők kérdését illetően az
egészség társadalmi modelljét (Holisztikus egészségfelfogás) alkotta meg. A modell felhívja a
figyelmet arra, hogy a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedés és a halálozási, valamint a
betegség előfordulásának aránya között erős korreláció van. Ennek értelmében
szétválaszthatatlan a kapcsolat a társas és gazdasági kondíciók, a fizikai környezet és az
egyéni életmód között.

Az Ottawai Charta alkotta meg a napjainkban is érvényes egészségfejlesztés alapelveit és

annak öt területét:

1. Egészséget támogató politika.

Az egészségfejlesztés túlmegy az egészségügyi ellátás keretein ezért összehangolt az

állam minden szervének tudatos közreműködésére van szükség.

2. Egészséget támogató környezet.

Itt az élet, a munka és a pihenés hatásaira figyelmeztet. A munkának és a pihenésnek

az egészség forrásává kell válnia.

3. A közösségi cselekvések erősítése.

A közösségeknek legyen lehetőségük saját sorsukat befolyásolni

4
 4. Az egyéni készségek fejlesztése.

Ha képzett a társadalom akkor képes a saját egészségét befolyásolni.

5. Betegellátás irányvonalának újragondolása.

Az egészségügyi ágazat feladatának a egészségfejlesztés irányába kell eltolódnia

mindamellett hogy intézeti és gyógyító ellátást nyújt.

Egészség globális válság idején

Az „Egészség globális gazdasági válság idején: a WHO Európai Régióját érintő

vonatkozások” témakörben tartandó oslo-i konferencia (2009. április 1-2.) az egyike azoknak
a rendezvényeknek, melyeket a WHO a jelenlegi helyzet egészségi állapotot érintő és
egészségügyi vonatkozású áttekintésére szervezett. A konferencia célja, hogy segítséget
nyújtson az európai országoknak a kockázatok megelőzéséhez és az irányelvek áttekintéséhez.
A rendezvény a 2009. január 19-én, Genfben tartott magas szintű találkozót követi, ahol a
résztvevők a pénzügyi és egészségügyi krízist tekintették át, és előkészíti a témakör
megvitatását a 2009 szeptemberében, Koppenhágában tartandó 59. WHO-ülésszak idejére. Az
oslo-i találkozó ajánlásai hozzá fognak járulni a Regionális Bizottság szeptemberi ülésszakán
hozandó döntésekhez.

A dokumentum az alábbiak szerint foglalja össze a jelenlegi helyzetet:

A globális gazdasági helyzet 2008 óta folyamatosan hanyatlik, és a Nemzetközi Valutaalap

(IMF) előrejelzése szerint a világgazdaság növekedése a 2008-as 3,3%-os értékről 2009-ben
0,5%-ra esik vissza. Jóllehet minden régiót és országot érint a válság, ennek mértéke
különböző. A beruházások és az ipari termelés csökkenése növeli a munkanélküliséget. A
Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint a globális munkanélküliség elérheti
a 7,1%-ot 2009-ben. Az Európai Unióra vonatkozó érték 2010-ben előreláthatólag 9,5% lesz.
A kereslet csökkenésének tulajdoníthatóan bizonyos árufajták ára csökken, más árak
stagnálnak vagy kis mértékben emelkednek. Az IMF szerint a gazdaságilag fejlett
országokban az infláció rekordmértékben 0,25%-ra csökkenhet, mi több a defláció kockázata
sem kizárt. Számos nemzeti valuta jelentősen leértékelődött. 2008 novembere óta az euróhoz
képest az angol font 30%-kal, a lengyel zloty 32%-kal, a cseh korona 18%-kal, a román lei
17%-kal, a magyar forint 15%-kal ér kevesebbet. A gazdasági krízis a költségvetési
egyenlegek romlásához, az államadósság növekedéséhez vezet. Ez minden fejlett országra
jellemző, a közepes jövedelmű országokban pedig kritikus méreteket érhet el. A pénzügyi

5
egyensúly jelentős romlására számítanak 2009-ben a balti országokban és a közép-kelet
európai országokban. A válság hatása a szegény és sérülékeny társadalmi csoportokban a
legerőteljesebb. A WHO Európai Régiójának országaiban a lakosság jelentős részét érinti a
szegénységi kockázat. Az EU lakosságának 16%-a a hivatalosan definiált szegénységi
kockázattal él, kiemelten érintettek a gyermekek és az idősek. Nagymértékben segített a
kormányok és a központi bankok gyors reagálása a krízishelyzetre, de továbbra is nagy
nyomás nehezedik az átfogó pénzügyi struktúrára. A biztosítótársaságok és a
nyugdíjpénztárak különösen érintettek. A kormányok jelentős erőfeszítéseket tesznek a
különböző gazdasági szektorok megsegítésére, a fogyasztás ösztönzésére, a foglalkoztatás
támogatására, stb. Az európai kormányok jelentős figyelmet fordítanak a szociális kohézió
fenntartására, a társadalom védelmére. A krízis a szociális normákban és a gazdasági életben
is változásokat fog hozni. Széles körben elismert tény a pénzügyi szektor átfogó, koordinált
szabályozásának szükségessége. Krízis idején számos változás következhet be az
egészségügyi rendszerek erőforrásaiban (anyagi és humán erőforrások, gyógyszerköltségek,
infrastruktúra stb.), az életkörülményekben, a társadalmi normákban. Az adóból finanszírozott
rendszerekben a GDP csökkenése az egészségügy számára nyújtható állami hozzájárulások
csökkenéséhez vezet. A bérekre vetített biztosítási hozzájárulásokból finanszírozott
rendszerekben a munkanélküliség növekedése az egészségbiztosítás bevételeit csökkenti. A
gyógyszerek ára ugyanakkor pl. a valutaleértékelődések miatt növekedhet. Ezek a
bevételteremtésre és a vásárlóerőre gyakorolt hatások arra indíthatják a döntéshozókat, hogy
költségvetési megszorításokat vezessenek be, felhasználói hozzájárulást (co-payment)
állapítsanak meg, illetve növeljék ennek díjtételét, szűkítsék a szolgáltatási csomagot vagy
hosszabb várakozási idővel számoljanak. Mind ez ideig viszonylag kevés változás volt
megfigyelhető. Az európai egészségügyi szektor stabilnak tűnik, és még mindig teremt
munkalehetőségeket. A hitelválság leginkább a privát beruházókat és egészségbiztosítást
érinti. A háztartások előrelátható jövedelemcsökkenése leginkább a magánkiadások
alakulására gyakorolt hatást. A valuták leértékelődése a gyógyszerek és az orvosi műszerek
árának növekedéséhez vezet, de jelenleg még viszonylag kis változások érzékelhetőek a
gyógyszerfogyasztásban és az egészségügyi szolgáltatások igénybevételében. A növekvő
munkanélküliség, az életkörülmények romlása és a válság okozta stressz kockázatos
magatartásformákhoz (fokozott gyógyszerfogyasztás, alkoholizmus) vezethet. A jelenlegi
helyzet a munkalehetőségek keresésére migrációt válthat ki a lakosság körében, de az
egészségügyi dolgozók esetében ez a tendencia eddig még igen korlátozott mértékben
jelentkezett. A nemzetközi Valutaalap legutóbbi jelentése szerint a globális növekedési ráták
2010-re állnak vissza a 3%-os szintre. Az állami finanszírozás gyors visszaesésének
egészségügyi vonatkozásai ez év végén lesznek leginkább érezhetőek, amikor a 2010-es
költségvetések megvitatására kerül sor. A pénzügyi intézkedések mozgástere nagy
valószínűséggel korlátozott marad. Az egészségügyi rendszerek erőforrásaira nagy nyomás
nehezedhet az elkövetkező években. Az egészségügyi hatóságoknak és az illetékeseknek
nehéz időkben kell meghozniuk a megfelelő intézkedéseket. Sok országban a potenciálisan
energiatakarékos, hatékony beruházások kérdése van napirenden, mivel ily módon kívánják
csökkenteni a kórházak, azaz az egészségügyi rendszerek fenntartási költségeit. Mindenesetre
a helyzet megoldásának az egyes országok speciális igényeire kell alapulnia. A különböző
tevékenységek összehangolása szükséges, de elsősorban az ország-specifikus programok

6
előkészítésének és kidolgozásának kell prioritást biztosítani. A kormányok jelenleg rendkívül
érzékenyen kezelik az egészségügyi szektor és az egészségi állapot gazdaságra gyakorolt
kulcsfontosságú szerepét. Az alapellátásra vonatkozó, az „Egészséget Mindenkinek” és az
Egészséget Minden Vonatkozásban” irányelvekkel kapcsolatos akcióknak, az Egészség
Szociális Determinánsaival foglalkozó Bizottság tevékenységének, valamint az Egészséget és
a Jólétet előmozdító Egészségügyi Rendszerekre vonatkozó Tallinni Charta irányelveinek
köszönhetően, a WHO Európai Régiójának sok döntéshozója felismerte, hogy az
egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetővé tétele az egyike a szegénységet és a társadalmi
egyenlőtlenségeket leghatékonyabban csökkentő módszereknek, és hogy az egészségre
fordított beruházások pozitívan hatnak a társadalmi stabilitásra és a gazdaságra. A régóta
esedékes, de nagy kihívást jelentő alapvető reformintézkedésekhez szükség van a
legfontosabb területek, szolgáltatások és tevékenységek meghatározására, és ezek
egyeztetésére. A WHO Európai Régiójának tagországai kötelezettséget vállaltak arra, hogy a
Tallinni Charta szellemében (szolidaritás, equity, a szegényekre és a sérülékeny csoportokra
fordított figyelem) tesznek lépéseket egészségügyi rendszerük fejlesztésére, és ennek
társadalmi vonatkozásait gondosan tanulmányozzák. Minden szektor vonatkozásában
szükséges az egészségügyi miniszterek fellépése az egészség előtérbe helyezéséért és a
hátrányos helyzetűek felkarolásáért. A rizikóhelyzetek megelőzése érdekében alapvető
fontosságú a gazdasági és a társadalmi helyzet országos és nemzetközi szintjeinek, valamint
egészségi állapotot és egészségügyi rendszereket érintő hatásának rendszeres elemzése.
Regionális szinten intézkedéseket hoztak egy, a WHO által támogatott virtuális hálózat és
platform felállítására azzal a céllal, hogy a minisztériumokhoz és minden illetékeshez
eljuttassák a releváns információkat, és igény szerint tanácsadással szolgáljanak a
kríziskezeléshez.

Végül a dokumentum a tagországok számára átfogó ajánlásokat nyújt az egészségügyi

rendszerek potenciális krízishelyzetének kezelésére az alábbiak szerint:

 az egészségügyi minisztériumon belül egy krízishelyzetet megelőző csoport felállítása

a szükséges információk időben történő gyűjtésére és elemzésére,
 az érdekeltek megfelelő tájékoztatása, állandó párbeszéd a szakszervezetekkel, a
fogyasztói társaságokkal és más testületekkel,
 közvetlen dialógus fenntartása a kormányon belül és szoros kapcsolattartás az
egészségügyi és a pénzügyminisztérium között, az egészségügyi költségvetések
védelme, a gazdasági kilábalásra vonatkozó tervekben (költségcsökkentésre irányuló)
egészségügyi és környezettel kapcsolatos beruházások figyelembe vétele,
 a fejlesztésre vonatkozó tervek és programok áttekintése a különösen költséges
berendezésekre fordítandó beruházások csökkentése, illetve az intenzívebb munkát
igénylő tevékenységek támogatása érdekében,
 gondos monitorozás, és ahol szükséges, a foglalkoztatás fenntartása az egészségügyi
szektoron belül,
 felkészülés az erőforrásoknak a lényegi egészségügyi prioritásokra (fertőző
betegségek megelőzése) való reallokációjára,
 minden érdekelt fél felkészítése a pénz jobb beosztására,

7
  az intézmények vezetésének speciális technikai irányelveket kidolgozó csoportokkal
való támogatása, illetve az egészségügyi intézmények vezetésének közvetlen
támogatása az új helyzet kezelésében a költségek csökkentésével, ugyanakkor a
minőség és a biztonság megóvásával,
 a szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés fenntartására és
kiterjesztésére vonatkozó opciók meghatározása és elemzése,
 felhívás az egészségügyi egyenlőtlenségek megoldásának kiemelt kezelésére.

A homeosztázis

Az élet az ősi tengerekben jött létre. Az egysejtűek, majd az élő soksejtű szervezetek még
közvetlen agyagcserét folytattak a sejtek és a víz között. Később a soksejtű szervezetekben
szükségszerűen alakult ki a környező víztől független belső környezet, a testfolyadék
állománya. Ettől kezdve az élőlények a külső környezettel elsősorban a testfolyadékon
keresztül kerültek anyagcsere-kapcsolatba. A belső környezet állandóságának fenntartása az
életfolyamatok egyik alapvető feltétele.

A belső környezet stabilitását nevezzük homeosztázisnak. A homeosztázis biztosítja a sejtek

egyes működését az állandóan változó külső feltételek között. Legfontosabb jellemzői a
testfolyadékok mennyiségének, ozmotikus nyomásának, ionösszetételének, kémhatásának és
hőmérsékletének dinamikus állandósága A homeosztázis egyéb folyamatok tényezői az
oxigén-, a szén-dioxid-, az aminosav-, a glükóz-, és a szabad zsírsavtartalom is. Mindezt a
szervezetek szabályozó szervrendszerei: a hormonrendszer, illetve az idegrendszer együtt
szabályozza.

A homeosztázis optimális értékeire beállított tényezői szintek fiziológiás (egészséges)

körülmények között is folyamatosan változnak, ezért a szabályozási mechanizmusok is
folyamatosan működnek. Pl.: bélcstorna felszívó működése következtében az emésztést
követően nő a vércukorszint, amit az inzulin állít vissza az optimális szintre.

Az önfenntartó életműködések célja a homeosztázis biztosítása.

A szabadidő

A szabadidő a társadalmilag kötött időn (például munkavégzés) és a testi

szükségletek kielégítésén túl fennmaradó szabad felhasználású idő. A szabadidő testi-lelki
feltöltődést eredményező felhasználását rekreációnak nevezzük.

Történeti megközelítés

8
 Az ősközösségi társadalomban a munkaidő és szabadidő annyiban különböztek egymástól,
amennyiben a termelés és a fogyasztás egymást felváltva, időben elkülönültek. A termelőerők
alacsony szintjének, s lassú fejlődésének eredménye a közösségen belüli ellentmondások
kifejelődése. Ennek folyamata olyan termékmennyiség előállítása, amely kezdetben csak a
nehezebb munkából, később pedig a munka egészétől mentesíti a közösség egyes tagjait. A
közösség többi tagját pedig arra kényszeríti, hogy több munkát végezzen, mint amennyi saját
létfenntartásához szükséges. Így ami többletidő lett az „alávetett” osztályoknál, az
szabadidővel vált az uralkodó osztály részére.
Az ókori gondolkodás szolgálta a legtöbb adalékot a szabadidő probléma köréhez, és nagy
hatást gyakorolt a későbbi nézetek fejlődésére. Az ókori görög filozófusok határozták meg
elsőként a ráérő idő fogalmát. A ráérő idő az az életszféra, melynek formai feltétele az ember
belső és külső függetlensége, tartalma pedig a szabad szemlélődés. A ráérő időnek az a
megkülönböztető jegye, hogy eltérően az anyagi gazdaság megszerzésével kapcsolatos egyéb
tevékenységfajtától (kézművesség, kereskedelem) nem irányul szigorúan körvonalazott,
meghatározott célok elérésére.
Az ókori filozófusok szerint elsősorban a szabadidő révén válhatunk emberré.
Arisztotelész úgy fogalmazott, hogy a szabadidő feladata az emberi képességek és erények
sokoldalú kibontakoztatása, mely gondolat csak a szabad, munkátlan görög férfiakra
vonatkozott. Platon szerint az embernek a ráérő idejében arra kell törekednie, hogy kivívja az
Istenek jóindulatát. Tehát az ókori gondolkodók a szabadidőt a személyiség szemlélődő
képességének megnyilvánulásaként kezelik, mivel a ráérő időben az élvezet, a boldogság és a
gyönyör világát látják, s azt vallják, hogy egyedül itt valósulhat meg az emberi Én.
Dumazedier tézise szerint szabadidőben az ember ha elengedi magát, felszabadul a
fáradság ahol, ha szórakozik az unalom alól, és a funkcionális szakosodás alól akkor, ha mint
érdekelt fejleszti tovább testi és szellemi képességeit. Dumazedier megkülönbözteti a
felszabadító-, az érdekmentes-, a hedonisztikus- és személyes szabadidőt.
A középkorban a munkaidőnek egyik korlátozó eszköze az egyházi ünnepek nagy száma.
Az ünnepek miatt szabadidő egyre jobban a vallási befolyásolás szférájává alakult. A
„dolgozzál és imátkozzál, imádkozzál és dolgozzál” jelszó uralkodóvá vált. Így a ráérő idő az
imádság ideje lett.
A reneszánsz korban megváltozott a szabadidő tartalma és a róla vallott nézetek
kiindulópontja. Előtérbe került a harmónikus személyiség fontossága, mely eszményhez
szorosan kapcsolódott a szabadidő hangsúlyozása. A humanisták úgy vélték, hogy ez a szféra
lehetőséget ad az intellektuális fejlődésnek.

9
 A munkaidő meghosszabbításának igénye a tőkés termelés előretörésével, a feudalizmus
bomlásával egyidejűleg jelentkezett.
A feudalizmust felváltó tőkés társadalom egész másképpen vetette fel a szabadidő
kérdéseit. Háttérbe szorult a szabadidő jelentősége és elterjedt a semmittevés, a naplopás
bírálata. A tőkés társadalomban már volt arra lehetőség, hogy mindenki saját belátása szerint
rendelkezzen a ráérő idejével, mivel az egyházi ellenőrzés alól mindenki felszabadult.
A fejlődő kapitalizmusban különleges szerepet töltöttek be az utópista szocialisták
szabadidővel kapcsolatos nézetei.
A korai utópista szocialisták (Morus, Campanella) írásaiban egyenlő helyet foglal el a
munkatevékenység és a szabadidő. Szerintük a munka szerepe a személyiség szükségleteinek
kielégítése. Így garantálható az a társadalmi gazdagság, amely lehetővé teszi, hogy mindenki
kívánságai szerint használja fel szabadidejét. A munkaidő és a szabadidő egyenlőségét a
szabadság alapozza meg, mely mindkét szférát megilleti. A ráérő idő szabadságát a
tevékenység fajták közötti széleskörű választási lehetőség határozza meg.
A későbbi utópista szocialisták (Omen) nagyobb szerepet tulajdonítottak a munkának,
melynek milyenségét gyökeresen át akarták alakítani. Szerintük a ráérő idő funkciója a munka
megkönnyítése.
A XX. században harc indult a munkaidő megrövidítéséért. Hazánkban a munkaidő
gyorsuló ütemű csökkenése az 1970-es évektől érzékelhető, amely először tette lehetővé a
minden második szabad szombat, később pedig a „szabad szombat”-os rendszer teljes
bevezetése. A rövidebb munkaidő bevezetésével párhuzamosan felmerült a szervezett
szabadidő felhasználásának gondolata, de főleg a bűnözés és a túlzott alkoholfogyasztás
megakadályozása illetve csökkentése érdekében. Tehát lassan, de nőtt a ráérő idő jelentőség s
ma talán az egyik legfontosabb tényező az ember életében.
A mai társadalmunkban egyre inkább központi kérdés a szabadidő kulturált felhasználása,
mely a személyiség fejlődésnek és egyben az emberi kultúra előrehaladásának fő
problematikája.
A korunkat alapvetően meghatározó tudomány és technika fejlődése mind szélesebb
körben teszi nélkülözhetetlenné az állandó felkészülést, az ismeretek rendszeres megújítását, a
folyamatos önképzést. A változás során megnőtt a társadalmi tényezők szerepe, ezzel együtt a
társadalmi összefüggések tudatosításának szükségessége is.
Ebből adódóan fokozatosan megváltozott a szabadidő funkciója: Míg korábban a
szabadidő feladata a kikapcsolódás kielégítésére irányult, addig ma a munkával, társadalmi

10
problémákkal kapcsolatos tájékozódás, és a kulturális javak elsajátítására irányuló törekvés
jellemzi.
A tudomány és a technika fejlődése a növekvő szükségletekből adódó több szabadidő –
igényt, a munkaidő csökkentésével, és a különféle szolgáltatások számának és színvonalának
emelésével fokozott mértékben képes biztosítani.
Alapvető tényként fogalmazhatjuk meg a szabadidő társadalmi fontosságát, mivel a ráérő
idő minősége, tartalma közvetlenül befolyásolja az egyén életét, hat környezetére, így az
egész társadalomra.

A szabadidő fogalmának értelmezései

A szabadidő fogalmának meghatározásánál számos egymástól többé-kevésbé eltérő

próbálkozással találkozhatunk. Egyesek a szociológia oldaláról közelítik meg, mások a
pedagógiai szempontokat helyezik előtérbe a szabadidő meghatározásánál.
T.Wujek szerint a szabadidő az az idő, amely az iskola és a házi kötelezettségek teljesítése
után marad meg a tanulónak, és melyet saját akarata szerint pihenve, szórakozva érdeklődési
körének megfelelően tölt el.
U. Chmielonski azt tekinti szabadidőnek, amikor az egyén nem életfontosságú
szükségleteket elégít ki (pl. munka) és társadalmi kötelezettségeinek tesz eleget (pl. családi
együttlét).
Dumasedier felfogásában elsősorban szociológiai szempontok dominálnak. A szabadidő az
egyén életében olyan elfoglaltságokat jelent, melyek során az ember a pihenésnek, a
szórakozásnak, ismeretei fejlesztésének engedi át magát. Tőle származik az ún.
„félszabadidő” fogalma, mellyel a nélkülözhetetlen társadalmi, családi kötelezettségek óráit
akarja az egyén a kedvére töltött szabadidőtől megkülönböztetni.
Friedmanna a szabadidő értelmezésénél személyiség választási lehetőségét hangsúlyozza.
Szerinte a szabadidőn azt kell érteni, ami minden kényszermentességen kívül marad, ahol az
egyén saját választásait követve igyekszik önmagát kifejezni és kibontakoztatni.
H. Lefélvre gondolatai érdekesek a ráérő időről: „… a szabadidő a sokféleség a
monotóniában, a „nem mindennapi” betörése a „mindennapba”.
Szántó Miklós a szabadidőt olyan időkeretnek tekinti, amely az anyagi (gazdasági,
társadalmi, fiziológiai) kényszer alapján feltétlenül szükséges elfoglaltságok idején felül, tehát
az említett kényszeren kívül eső tevékenységre fennmarad.

11
 Juhász György szerint a szabadidő az élet viszonylag szuverén szférája, ahol a személy
maga választ a tevékenységek lehetőségei közül.
Kereszty Zsuzsa határozza meg legátfogóbban a szabadidő fogalmát a gyermekek
szemszögéből megközelítve: „A tanórákra való felkészülésen, a heti értékelésen, a biológia
szükségletek kielégítésén és ezekkel kapcsolatos járulékos teendőkre fordított időn kívül
fennmaradó idő, amely a gyerekek számára érdeklődési körük alapján szabadon választott
tevékenységre fordítható.

A szabadidő megválasztását befolyásoló tényezők

A szabadidő mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt különféle tényezőkhöz

kötődik, de elsősorban a munkaidőhöz és a munkához. A munkaidő mennyisége fordítottan
arányos a szabadidővel, a munka jellege pedig nagymértékben befolyásolja a szabadidő
eltöltésében mutatkozó igényeket.
A szabadidőt a munkán kívüli idő más tényező is befolyásolják:
a.) az egyén létszükségletei (alvás, étkezés),
b.) a házimunka,
c.) az „önkiszolgálás” (tisztálkodás),
d.) a helyi szolgáltatások,
e.) a közlekedési viszonyok.
A szabadidő felhasználását elősegítik vagy korlátozzák az alábbi szempontok:
a.) a társas élet lehetőségei,
b.) a művelődési és szórakozási alkalmak,
c.) az egyén anyagi helyzete,
d.) az egyén igényei (felismert szükségletei) és képességei.
A szabadidő felhasználása akkor mondható helyesnek – céljának megfelelőnek -, ha a
személy a rendelkezésére álló időben úgy választja meg tevékenységének tartalmát,
időtartamát, formáját, módját, hogy figyelembe veszi:
- fő élettevékenysége jellegét,
- életcélját, életfeladatait,
- személyiségtípusát,
- műveltségét, ízlését, értékorientációja szintjét.

12
A szabadidős programok/tevékenységek céljai és feladatai

A szabadidős tevékenység a személyiség önmegvalósításának fontos színtere. Minden

gyermek olyan kedvelt időtöltésben vesz részt – körülményeitől függően – amely megfelel
műveltségi szintjének, életkorának, magatartásmintáinak illetve teljes személyiségének.
Ugyanakkor a szabadidő eltöltése vissza is hat a gyermekre, alakítja személyiségét. A
gyermek szabadidős tevékenységének irányultsága nagymértékben függ az iskola nevelő-
oktató munkájától, annak szerves része, mely egyre fontosabb feladatként fogalmazható meg.
A 6-14 éves korosztályon belül nagymértékben változik a szabadidő mennyisége, a
gyermek életkora, egyéni élethelyzete függvényében. A napközis gyermekeknek az iskolában
töltött 8-9 órai elfoglaltságát tekintve 1,5-2,5 óra a tényleges szabadidejük. Tehát nagy
felelősség terheli azokat a pedagógusokat, akikre a személyiség fejlődése szempontjából oly
fontos szabadidő tudatos és hatékony megszervezése, tartalommal való megtöltése hárul.

A szabadidős tevékenység alapvető funkciói:

- a rekreáció, a pihenés,
- a kikapcsolódás, a szórakozás.
- a személyiség építése, kibontakoztatása.

A jól szervezett szabadidős programok/tevékenységek segítik:

 az erkölcsi értékek tudatosítását,
 a művelt magatartási szokások megalapozását,
 a közösségi tudat erősítését,
 a másság elfogadását, (a különböző nemű, adottságú, képességű, szemléletű és
értékrendű gyermekek körében),
 a szocializációs folyamatok eredményesebb kezelését,
 a prevenciós esély kihasználását,
 a kompenzálási lehetőségek kiszélesítését.

A szabadidő eltöltése lehet aktív és passzív. A szellemi munkát végző emberek szívesebben
töltik szabadidejüket aktív pihenéssel. Mások, akik fizikai munkát végeznek, előnyben
részesítik a passzív eltöltését a szabadidejüknek, mint például a tévénézést, olvasást.
A szabadidőt aktívan tölti el az, aki a választott tevékenységnek tevőleges résztvevője,
befolyásolója. Ez mindig szellemi, gyakran testi erőfeszítéssel,
a képességek, készségek mozgósításával jár. A szabadidő aktív felhasználása a
személyiségfejlődésben is fontos szerepet játszik. Az aktív szabadidős tevékenységek közé
tartozhatnak a testmozgás, az alkotás, a művelődés és a társas szórakozás különböző formái.

13
A szabadidő eltöltése passzív, ha a választott tevékenységnek a kikapcsolódáson kívül nincsen
különösebb elérendő célja vagy végeredménye és nem igényel nagyobb testi, szellemi
erőfeszítést. A szabadidő ilyen eltöltése elsősorban az otthoni pihenésre és az üdülésre
jellemző.
A szabadidő a társadalmilag kötött időn (például munkavégzés) és a testi
szükségletek kielégítésén túl fennmaradó szabad felhasználású idő. A szabadidő testi-lelki
feltöltődést eredményező felhasználását rekreációnak nevezzük. A szabadidő eltöltése
lehet aktív és passzív. A szellemi munkát végző emberek szívesebben töltik szabadidejüket
aktív pihenéssel. Mások, akik fizikai munkát végeznek, előnyben részesítik a passzív
eltöltését a szabadidejüknek, mint például a tévénézést, olvasást.
A szabadidőt aktívan tölti el az, aki a választott tevékenységnek tevőleges résztvevője,
befolyásolója. Ez mindig szellemi, gyakran testi erőfeszítéssel,
a képességek, készségek mozgósításával jár. A szabadidő aktív felhasználása a
személyiségfejlődésben is fontos szerepet játszik. Az aktív szabadidős tevékenységek közé
tartozhatnak a testmozgás, az alkotás, a művelődés és a társas szórakozás különböző formái.
A szabadidő eltöltése passzív, ha a választott tevékenységnek a kikapcsolódáson kívül nincsen
különösebb elérendő célja vagy végeredménye és nem igényel nagyobb testi, szellemi
erőfeszítést. A szabadidő ilyen eltöltése elsősorban az otthoni pihenésre és az üdülésre
jellemző.

A rekreáció

A rekreáció, mint pihenés az emberrel egyidejű, de mai értelemben az 1800-as évekig kell
visszatekintenünk Angliába. Széchenyi sokat tanult tőlük, és sokat tett azért, hogy hazánkban
is elterjedjen a szemlélet. Kezdeményezett és támogatott vívó- és csónakázó egyletet, torna-
tanodát, lovassportot.
A rekreáció szervezett formában a XIX. század végén jelent meg Európában és az Egyesült
Államokban is. Európában Lengyelország, Németország, Svájc és Anglia volt a vezető erő.
Az arisztokraták a következő sportokat űzték: golf, krikett, vívás, tenisz. A polgárság ellenben
az evezést, a kerékpározást, és a korcsolyázást gyakorolta. Elősegítették még a sport
népszerűsítését a vallási szervezetek (Makkabi Sportszövetség, 1903, Testnevelés Katolikus
Művelőinek Nemzetközi Szövetsége, 1911), félkatonai ifjúsági szervezetek (cserkészek,
„vándormadár mozgalom“).
Az ún. „Taylori munkaszervezés“ pedig a rekreáció üzemekben való megjelenítését vetítte
elő. 1907-ben jelent meg az első folyóírat Amerikában: Playground, majd Recreation címmel.
A világháborúk és a gazdasági világválság nem segítették elő a további fejlődést, így csak
az 1950-es években éled újra az USA-ban, mivel jelentősen növekedett az infarktusok, szív-és
keringési megbetegedések száma.
A politika először szólt bele a rekreációba. J.F. Kennedy elnök lett az egyik vezéralakja a
fittség mozgalmának. „Az elpuhult amerikai“ címmel elnyerte a Pulitzer díjat is. A politikai
támogatás mellett anyagilag is tett az ügy érdekében.

14
 Európában a gazdag északi és nyugati országok ugyancsak 1950-60 táján eszméltek és
alakították meg a „Fitenss“, „Trim“, stb szervezeteiket és programjaikat. Adenauernek, a kor
nagy formátumú NSZK-kancellárjának véleménye szerint a sport és a rekreációs
létesítmények építése olcsóbb és ésszerűbb a kórházak szaporításánál.
Magyarországon az 1970-es évektől keződöen beszélhetünk rekreációról. Függetlenül
attól, hogy az egészséget minősítő statisztikai mutatók szerint a legtöbb
egészségkárosodásban Magyarország az első helyen szerepelt, és ezek az adatok ebben az
időben már részben rendelkezésre álltak, de a politika nem engedte publikálni őket, és emiatt
a rekreáció sem alakulhatott ki olyan korán, mint a fejlett gazdasággal rendelkező és
politikailag nyitott országokban.
A társadalmak elismerték a rekreáció fontosságát, és helyzetükből adódóan különböző
időben és módon reagáltak a felmerült problémákra.

A rekreáció fogalma:

A szó latin eredető, jelentése: újraalkotás, újrateremtés. Használatos az üdülés, pihenés,

felfrissülés meghatározás is. Szűkebb értelemben a mozgásos tevékenységet foglalja
magában, azaz a sportrekreációt.

Más megközelítés szerint: „Önként végzett szabadidős szórakozás, személyiségfejlesztés,

elsősorban fizikai rekreáció, tevékeny pihenés, sportolás, tömegsport, kocogás, aerobic stb.“
(Wolonska, 1974)

„A rekreációs tevékenyésg az élet minden területén átfogja az egész társadalamt, érinti,

szoros kapcoslatban van a kultúrával, közművelődéssel.“ (Rókusfalvi, 1986)

A rekreáció tehát szabadidőben végzett tevékenyésg. Olyan idő, amit ha jól használunk fel,
jól érezzük magunkat, személyiségünk kiteljesedik, és ezzel együtt környezetünk is fejlődik.

A rekreáció fajtái:

1. A pihenés
 Tétlen pihenés, szemlélődés
 Szellemi foglalkoztató, szórakoztató olvasás, zenehallgatás, tv-zés, rádiózás,
stb.
 Aktivitást igénylő szórakozás: színház, koncert, operalátogatás, mozi, stb.
2. A kreatív szabadidőtöltés
 Szellemi: továbbtanulás, versírás, stb.
 Művészi: muzsikálás, formázás, színjátszás, stb.
 Technikai: modellezés, barkácsolás, stb.
 Fizikai, művészi, technikai stb: kertészkedés, nép- és társastánc, állattartás,
számítástechnika, stb.
3. A fizikai rekreáció

15
  Nem kötelességszerű fizikai munka
 Horgászás, vadászat
 Kondicionálás
 Sportág tanulás, gyakorlás
 Versenyzés

Nemzetközi és hazai rekreáció mozgalmak

 WLRA (World Leisure and Recreation Association)

1973 óta viseli a nevét, de 1956-ban alakult az USA-ban. Több, mint 100 országgal áll
kapcsolatban. A Világszövetség az életformát kívánja javítani a rekreációval a szabadidő
helyes felhasználásával.

 ELRA (Europen Leisure and Recreation Accociation)

1972-ben alakult, a WLRA tagszervezete. Az alábbi területekkel foglalkoznak: szabadidő
politika, szabadidő tervezés, szabadidő kultúra, szabadidő-adminisztráció, szabadidő kutatás,
szabadidős szakemberképzés.

 ICSSPE (International Council of Sport Science and Physical Education)

Rendszeresen szerveznek találkozókat, kongresszusokat a „Sport for All“ témában

 FISpT (Nemzetközi Sport for All Szövetség)

1982-ben alakult Strasbourgban, hazánk 1992-től tagja. Tevékenysége: vezetőképzés,
kutatás és kongresszusszervezés, sport és játékok cseréje, sportturizmus, közönségkapcsolat
működtetése.

 TAFISA (Nemzetközi Trim és Fitnesz Szövetség)

1990-ben alakult Torontóban. Tevékenyésge: népi játékok gondozása, a Challenge Day
szervezése.

A fejlett országokban a rekreációnak már komoly hagyománya van. Svédországban

létrejött a „trim“ mozgalom. A résztvevők különféle sportágak közül válogathatnak
életkoruknak és edzettségi állapotuknak megfelelően. Pl.: tollaslabda, tájfutás, gyaloglás,
röplabdázás, korcsolyázás, családi asztalitenisz, stb.

16
 A létesítmények fenntartásában nagy szerepük van a helyi közösségeknek és
önkormányzatoknak. A programok szervezéséhez hozzájárul a média különféle reklámok és
műsorok segítségével.
Finnországban munkahelyi feladatként jelenik meg a rekreáció. Az állam szervezi, és az
anyagi támogatás nagy részét az Oktatási Minisztérium és a munkahelyek adják. Kiemelt
sportágaik: úszás, túrázás, sífutás.
Németországban a felnőtt lakosság 60-65%-a sportol a felmérések szerint.
Japán, USA, Kanada élen jár a rekreációs mozgalmakban és programokban. Az ismert
személyiségek és a médiák szerepe kiemelt a rekreáció, és a mozgás népszerűsítésében.
Magyarország: A mi rekreációnk nem rendelkezik nagy múlttal, bár tény, hogy mozgalmak
voltak korábban is (MHK, Országos Sport Napok, Kilián Mozgalom, munkahelyi
testnevelés), de ezeket elsősorban politikai indíttatással szervezték, és nem a megfelelő
életminőség elérése volt a cél. Kivételt képeznek ezalól a természet értékeihez köthető
programok (táborok, Kék Túra Mozgalom, vízi túrák).
A ’70-es évektől kezdődöen más irányú képzésben részesülnek a testnevelők, így
népszerűvé válik a sí, a tenisz, a zenés torna. A divat egyre nagyobb szerepet kap az
életmódban (öltözködés, szépségápolás, teniszezés, görkorcsolyázás, síelés, stb.).
Elterjednek a táboroztatások, a munkahelyhez kötött tömegsport, a diákolimpiák, az iskolai
sport, egyesületek.
A rendszerváltással az állam jelentősen kivonul a sportfinanszírozásból, ellenben az 1990-
es években első felében megvalósult egy tornaterem-építési program. A magánerő
megerősödésével a sport is egyre több finanszírozáshoz jut.
A szabadidő üzleti lehetőségeket kínál a vállalkozók részére. Egyre több az életmóddal,
egészséggel, sporttal foglalkozó klub jött létre. A turizmus elkezdett a wellness irányába
terjeszkedni, mivel egyre többen keresik a lehetőségeket a kikapcsolódásra, és ez már nem
egyezik meg a semmittevéssel. Megalakult a Szabadidős Sportszövetség. Erőre kap a
szakemberképzés egyre több helyen az országban.

A wellness

A wellness mesterséges szó, a well being (jól-lét) és a wholeness, azaz teljesség (mások
szerint fitness) szavak összeolvasztásából született. A wellness a hosszú, egészséges és aktív
élet iránti elkötelezettség, egészségtudatos életmód. A tudomány legújabb eredményeire építő,
és az egyszerű gyakorlati, józan észen alapuló módszerek egyaránt a részét képezik. Jóval

17
 többet jelent, mint a betegség hiánya. A wellness az optimális fizikai, mentális és lelki jólét
elérésére irányuló életforma.

A wellness tulajdonképpen egy tanulási folyamat, amelynek során elsajátítjuk, hogyan

hozhatunk olyan döntéseket, amelyek jobb életminőséghez vezetnek. Nem egyszeri
kezelésekről van tehát szó, hanem egy hosszan tartó folyamatról, életmódról.
Az így kialakított életforma célja, hogy az emberi szervek működését stabilizálja, ellenállóvá
tegye.

A wellness célja az, hogy

 tudományos eredményekre építő egészséges táplálkozással,

 rendszeres, de nem megerőltető testedzéssel

 a pszichés állapot javításával a szervezetet ellenállóbbá tegye a betegségekkel

szemben. A wellness aktív (például sportok) és passzív (például szépségprogramok)
elemeket egyaránt magában foglal.

18