Arthur Rimbaud

Jean Nicolas Arthur Rimbaud (Charleville, 1854. október 20. – Marseille, 1891. november
10.), francia szimbolista költő, felfedező.

A szimbolizmus úttörőjének számít. Munkássága javarészét a Paul Verlaine-nel folytatott

viszonya alatti néhány évben alkotta. Viharos kapcsolatuk 1875-ben ért végleg véget.
Rimbaud életének ezután nincs irodalmi vonatkozása. Gyermekei száma 18-20, 17 évesen
már 2 gyermeke volt.

Anyja, Vitalie Cuif, Ardennes megyei kisbirtokosok ivadéka. Apja, Frédéric Rimbaud
gyalogoskapitány, 1864-ben elhagyta családját, ekkor Arthur alig tíz éves volt.
Arthur Charleville-ben járt iskolába, szellemi érettsége miatt tanárai engedélyezték, hogy egy
osztályt átugorjon. 1869-ben csodálatba ejtette tanulótársait és tanárait latin nyelvű verseivel.
1870-ben Rimbaud elküldte Théodore de Banville-nek az Élmény-t, az Oféliá-t és a Napfény
és hús-t, reménykedve, hogy verseit nyomtatásban láthatja viszont, de lekéste a beküldési
határidőt. Ellenben a „Charge” című szatirikus hetilap Három csók címen leközölte az Első
estét.

1870 augusztusában kitört a francia–porosz háború, Arthur megszökött otthonról, jegyet

váltott Mohonig, de csak Párizsban szállt le. Mivel pénze nem volt, már a pályaudvaron
letartóztatták, mert élelmet lopott. Innentől élete a szökések és csavargások története…
Levelet írt Izambard-nak (egyik tanára), aki szabadlábra helyeztette. Újságírói ambíciókkal
Belgium felé tartott, de csalatkoznia kellett, és hamarosan az édesanyja hazaparancsolta.
Kóborlásai alatt nyolc verset írt. 1871 elején Rimbaud a charleville-i könyvtárban töltötte
napjait, a francia szocialistákat, Proudhont, Babeuf-öt, Saint-Simont tanulmányozta, valamint
okkultista műveket olvasott. Olvasmányai megbotránkoztatták a könyvtárost, s ezért
bosszúból megírta A kuksolók című versét.

1871. február 25-én Párizsba szökött, két hétig éhezve-fázva kóborolt a főváros utcáin, majd
gyalogszerrel hazatért. Ezekben a hetekben írta a Kommunista alkotmánytervezet-et, ami
sajnos, úgy tűnik, örökre elveszett. A tavasz folyamán elkészült a Esti imádság is. Heves
antiklerikalizmus támadt benne, gúnyolta a papokat, krétával a padokra írta: „Halál Istenre!”
Május 13-án levelet intézett Izambard-hoz, május 15-én elküldte „A Látnok levelét”
Demenynek. 1871 augusztusában egy ismerőse, Bretagne elküldte Arthur néhány versét
Verlaine-nek, aki ennyit írt vissza: „Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!”. (Az 1871-es
év második felében Rimbaud a párizsi művészek világába is beléphetett, A részeg hajó című
versének elolvasása után ugyanis Paul Verlaine, a szimbolizmus másik – már jóval idősebb –
zseniális költője Párizsba hívta az akkor 17 éves fiatalembert, sőt, még útiköltségét is
biztosította.)

A fiatal költő szeptember végére érkezett Párizsba, versei között magával vitte A részeg hajó-t
is. Rimbaud kezdetben Paul Verlaine apósánál lakott, Verlaine és felesége társaságában,
később egy padláson béreltek szobát neki a Buci utcában. Rimbaud nagyon megkedvelte a
művelt költőtársat, Verlaine viszont szerelmes lett a kamasz költőbe, ezért eltávolodott a
feleségétől, szinte hidegen hagyta a fia születése. 1872-ben a Diáknegyed kávéházaiban
töltötték napjaikat és éjszakáik egy részét, részt vettek a „Csúnya fickók” társaságának
összejövetelein. Verlaine az ilyen alkalmakon megpróbálta rászoktatni Rimbaud-t az
abszintra, amit ő hígítás nélkül ivott, de barátja mindig rosszul lett tőle. Verlaine és felesége
között egyre hevesebb jelenetek játszódtak, a „legdekadensebb dekadens” gyakran részegen
tért haza, és egyszer ilyen állapotban súlyosan bántalmazta feleségét. Ezt az embert, aki a
züllöttség legmélyebb szintjét súrolta, az ilyen esetek után mégis emésztő bűnbánat gyötörte.

A költőzseni az 1871-ben megélt csalódás után ugyanis már maga a költészet ellen lázadt fel,
hadat üzent a verselés szinte összes konvenciójának, és a Színvázlatokban – Les
Illuminationes – összegyűjtött prózaversekkel megpróbált visszatérni a művészet legmélyebb
gyökereihez. Verlaine ebben még támogatta barátját, útjaik azonban 1873-ban menthetetlenül
szétváltak, a fiatal költő ugyanis új eszméiben is csalódott – tudniillik, hogy az abszint és az
ópium mámorában megélt látomásai közelebb viszik majd őt a művészethez –, és úgy döntött,
leteszi a tollat. A költőélet feladásával együtt a férfivá érő Rimbaud mentorától is el akart
szakadni, aki utolsó részeg veszekedésük során végül pisztollyal megsebesítette a fiatal zsenit;
Verlaine ezután másfél évre egy belgiumi börtönbe került, barátja pedig – mondhatni – a
lövéssel meghalt a költészet számára.

Márciusban Rimbaud visszatért Charleville-be, hogy megkönnyítse Verlaine kibékülését

feleségével. Otthontartózkodása alatt nyolc verset írt, és Baudelaire: Kis költemények
prózában című művének hatására prózavers-írással kísérletezett. Rimbaud – Verlaine
sürgetésére – újra visszatért Párizsba. Július 7-én Belgiumba utaztak, mert Arthur látni akarta
a tengert. Belgiumból Londonba mentek. Itt megírta utolsó kötött formájú verseit, majd
nekilátott a Színvázlatokban (Kardos László fordításának címe: Villanások) összegyűjtött
prózaversek kidolgozásának.

Hamar beköszöntöttek az anyagi gondok, Rimbaud egyre komorabb és ingerlékenyebb lett.

Ez a három hónap folyamatos viták és kibékülések időszaka volt. Rimbaud 1873 elején
megkezdte az Egy évad a pokolban írását. Arthur egyre inkább érezte, hogy mennyire terhes
neki ez a kapcsolat: csak tanulni akart az idősebb költőtől, a barátja akart lenni, de Verlaine
vágyait ez nem elégítette ki. Verlaine hirtelen elutazott, pénz nélkül hagyva barátját az angol
fővárosban. Brüsszelből levelet intézett a feleségéhez, bocsánatát kérte, és a belga fővárosba
hívta, de az nem válaszolt. Ekkor a költő megint Rimbaud felé fordult, aki a hívó levélre meg
is érkezett, és közölte vele, hogy útjaik végérvényesen szétválnak. Verlaine ittas állapotban
revolverrel fenyegetőzött, majd kétszer rálőtt Rimbaud-ra, de csak a csuklója sérült meg.
Mindez egy hotelszobában történt, Pault azonnal letartóztatták, pedig Arthur nem tett
feljelentést. A belga bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte Verlaine-t, Rimbaud visszament
Roche-ba, és befejezte az Egy évad a pokolban-t. Brüsszelben a szerző saját költségén
kinyomtatta utolsó művét. És ezzel lezárult a 19 éves ifjú irodalmi pályafutása.

A következő két évben Rimbaud angolul, németül, spanyolul, arabul, olaszul, újgörögül és
hollandul tanult, majd Németországba utazott. 1875 januárjában az immár hívő katolikus
Verlaine-t kiengedték a börtönből, aki felkereste Arthurt Stuttgartban. Megpróbálta
meggyőzni, hogy kövesse a példáját, írjon Istenről, a bűnbánatról és minden jóra fordul. A
vita hamarosan verekedéssé fajult, és szó mi szó, Rimbaud alaposan helyben hagyta Verlaine-
t.

1876-ban Hollandiába utazott, és háromszáz forint jutalom fejében beállt hat évre katonának a
holland gyarmati seregbe. Hajóra szállt egy katonaszállítmánnyal, de egy hónap múlva
megszökött. Egy angol vitorlással ment vissza Franciaországba. 1877-ben a skandináv
országokban járt. 1878-ban keletre készült, de a terve meghiúsult. Bejárta Alexandriát, majd
Ciprus szigetére utazott, de megbetegedett. 1880-ban visszatért Ciprus szigetére, de nem tudta
elviselni az éghajlatot, Egyiptomba hajózott, játszott egy dán cirkuszban majd Adenben kötött
ki. Egy kereskedelmi cég szolgálatába fogadta: Rimbaud Harrarba, Abesszínia fővárosába
ment. 1882–1883-ban felfedező utakat tett Szomáliában és Galla-földön, illetve felkutatta
Ogadint. Utazásairól beszámolót készített a párizsi Földrajzi Társaságnak. 1884–1887 között
vadházasságban élt egy abesszin nővel. Kávéval és bőrökkel kereskedett. 1887-ben
fegyverkereskedelemmel kísérletezett, de a kockázatos vállalkozásból nem származott annyi
haszon, amennyit várt. 1888–1890 között is folytatta a fegyverekkel való kereskedést, de
mivel nagyhatalmi érdekeket sértett működése, szembekerült a francia kormánnyal. 1891
februárjában daganat keletkezett a jobb térdén. Visszatért Franciaországba, ahol a beteg lábát
amputálták, de a radikális beavatkozás sem segített rajta. Húgának sürgetésére fogadta egy
pap látogatását, és ha hihetünk Isabelle-nek – aki több helyen is meghamisította életrajzát –
halálos ágyán megtért.

További életét a csavargás, a kereskedelem, az egzotikus utazások töltötték ki. A hetvenes

évtized második felében Európában kóborolt, később a holland idegenlégió egyik hajóján
Jávára is elvetődött. Innen egy skót tengerjárón tért haza, matrózként. Járt Stockholmban mint
kereskedő, majd az afrikai utazások következtek. A nyolcvanas években Adenben, Kairóban
és a délkelet-abesszíniai Hararban tűnt fel. Itt dolgozott egy francia kereskedelmi cég
alkalmazottjaként. 1885-ben pedig fegyverkereskedelemmel foglalkozott.

Kalandos élete valójában menekülés, elutasítása a józan polgári életformának, amelynek

ürességét gyermekkorában alaposan megtapasztalta. De menekült önmaga elől is, lázadó
szelleme nem tűrte sokáig az egyformaságot. Utazásai alatt sokat tanult, főleg nyelveket, egy
alkalommal még jelentést írt egyik afrikai útjáról a párizsi Földrajzi Társaságnak.

Az európai ember számára szinte elviselhetetlen körülmények között eltöltött évek aláásták
egészségét. 1891. november 10-én, harminchét évesen Marseille-ben halt meg. Verseinek egy
része csak halála után jelent meg az Ereklyetartó című kötetben. Halálával szinte egy időben
vált világhírű költővé. Visszatért Franciaországba, ahol a beteg lábát amputálták, de a
radikális beavatkozás sem segített rajta. Húgának sürgetésére fogadta egy pap látogatását, és
ha hihetünk Isabelle-nek – aki több helyen is meghamisította életrajzát – halálos ágyán
megtért.

Rimbaud egészen 1891-ben, Marseille-ben bekövetkező haláláig tartotta magát 1873-ban

meghozott döntéséhez, vagyis soha többet nem ragadott tollat, ezzel pedig olyan üstököse lett
az irodalomnak, akinek négy év ragyogás is elég volt ahhoz, hogy új utakra vigye a
költészetet.