Az emlékezés leckéje - 5Móz 8,2-6

Álljunk meg most egy rövid idore, és úgy ahogy a gépkocsivezetok belenéznek a visszapillantó
tükörbe, nézzünk most mi is vissza, mi is volt ott ahol már végig jöttünk. Ha egy emelkedo tetejére
érünk, beláthatjuk az egész vidéket: úgy most mi is felmérhetjük az eltelt idot, a megtett utat, ahol
végigjöttünk: a völgyeket, dombokat, folyamokat, útvesztoket, kátyúkat és botlásokat. Az ige bíztat
így minket: "Emlékezzél meg arról az útról amelyen hordozott téged az Úr." Úgyhogy most
emlékezzünk.

Milyen emlékeink vannak? Vannak akik csak a rosszra tudnak emlékezni. Ha jót tettél vele, akár
tízszer is, egyikre sem emlékszik. De ha egyszer pofon ütötted, arra tíz év múlva is emlékszik. A
szemetet azonban nem érdemes felidézni, csak ha tisztulást eredményez. Emlékezhetünk azokra,
amiket el kellet vonna kerülni, és el lehetett volna kerülni, mégis megtörtént. Emlékezhetünk
mulasztásainkra, amelyek lehet vádolnak. Emlékezz, mondja az ige, "hogyan vezettelek téged,
hogyan hordoztalak negyven éven át", megpróbálva és megsanyargatva oket. Miért? Azért, hogy
jellemet formáljon Izrael népébol, hogy akarata szerint alakítsa oket. Bennünket is odatett, mint
agyagot a korongra: formálni akar. Valameddig már lehet eljutottunk. Lehet másoknál, még el sem
kezdodött, pedig Istennek terve van mindannyiunkkal. Emlékezzünk.

Szeretném összefoglalni négy tanácsban amit az Úr üzeneteként megértettem: eloször "emlékezz és

légy hálás". Majd "emlékezz és tarts bunbánatot". Ezután: "emlékezz és tanulj; légy bölcs", és végül:
"emlékezz és remélj".

I. Kezdjük tehát azzal, hogy "Emlékezz és légy hálás"! Ugyanis a legnagyobb

bajok és megsanyargatások , megpróbálások is a javadat szolgálták. A legnagyobb veszteség is, Isten
jóindulatával, szeretetével, lehajlásával köszöntött reád. Benne Isten husége lett nyilvánvalóvá. Légy
ezért hálás.

Akik Istent szeretik azoknak minden javukat szolgálja. Válogatás nélkül, emlékezz vissza és légy
hálás. Sorolhatnád valószínu, a téged ért sérelmeket, bántalmakat, a nehéz gazdasági helyzetet,
hiányt, inflációt, csalódást... De én mégis azt mondom légy hálás Istennek. Semmi nem volt ebben
az évben ami csak úgy véletlenül történt volna veled. Nincsenek véletlenek és Isten számítása nem
téved. O a legbölcsebben a legnagyobb hatalommal, s a legnagyobb szeretettel bánik veled. "Akik
Isten szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja, mint akik az o végzése szerint hivatalosak" -
mondja Róma 8,28. Tehát mindeneknél fontosabb, hogy Istent szeressük. Most emlékezz vissza és
adj hálát Istennek: Uram köszönöm neked mindazt amit adtál, még a bajokat, a szenvedést, a
betegséget, a próbát, a nehézséget, a megsanyargatásokat is, mert ez által meg tudták alázni,
közelebb tudtál vonni magadhoz, és megértetted velem akaratodat. Köszönöm, hogy mindez a Te
szeretetedbol fakadt.
Emlékezz arra, mivel Isten megajándékozott: mi az, amit adott neked és mi az amit elvett toled. Adj
érte hálát Istennek, mert ebben is Isten jóakarata van feléd. Pál apostol azt mondja a Galatákhoz írt
levél 6,10-ben: "Míg idonk van cselekedjünk jót." Mire használod az idodet? Adj hálát az idoért,
hogy Isten megajándékozott vele. Mi nem tehetünk úgy, mint Józsué, hogy felkiáltsunk: "Állj meg
nap Gibeonban"!... Nem állíthatjuk meg többé a napot. Azt írja ott az ige hogy nem történt ilyen sem
addig, sem azután. Nem is fog történni, csak majd, mikor megáll az angyal a Jelenések könyve
szerint, és megesküszik, hogy "ido többé nem lészen". Addig számoljuk másodperceinket,
perceinket, óráinkat - és hálát adhatunk azért mert adott Isten nekünk idot.
II. A második ami azonnal következik ezután az, hogy "Emlékezz és tarts
bunbánatot". Én nem tudom megmondani, hány prédikáció, olvasott vagy hallott ige érintette
meg a szívedet, késztetett arra, hogy magadba szállj, tarts bunbánatot, és nem tetted. Heródes is
szívesen hallgatta Keresztelo Jánost, de nem tartott igazi bunbánatot. Emlékezz most, és tarts
bunbánatot.

Jeremiás siralmai harmadik részében olvassuk: "Vissza-vissza emlékezem és megalázódik bennem a

lelkem." Vagyis, ahogy felidézem életem filmkockáit, mindazok bunbánatra késztetnek. Némelyek
lehet hogy ilyenkor is védekezni próbálnak: "mit? még az emlékek is szomorítsanak? Nem akarom
sajnálni a múltamat: egy percet sem bánok..." De várj csak! Vallod-e, hogy a keresztyének
alaptörvénye a szeretet? "Szeresd az Urat tejes szívedbol, teljes lelkedbol teljes elmédbol és minden
erodbol, és a te felebarátodat mint magadat". Ha igen, hadd kérdezzem: így élted le eddigi éreted?
Csakugyan szereted Istent, és Vele közösségben vagy szüntelen? Mindig volt idod Isten számára?
Hát felebarátaid: mindig szeretetet kaptak toled? Most emlékezz és tarts bunbánatot.

Amikor Péter felállt prédikálni pünkösd napján, emlékeztette a népet, nézzétek mit tettetek, gonosz
kezeitekkel megfeszítettétek az Élet urát! Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredtek,
bunbánatot tartottak. Azt mondja a pohárnok a fáraónak mikor még József a börtönben volt: "Az én
buneimrol emlékezem ezen a napon". Nemcsak hálaadásra késztet az emlékezés, hanem bunbánatra
is. Emlékezzél vissza az egész útra, amelyen hordozott téged az Úr és tarts bunbánatot. Azt mondja
Mózes. "Tusakodók voltatok Istennel szemben, amióta ismerlek benneteket". Más vádakat is említ
Izrael ellen és jól tudja, hogy miért említi azokat: hogy tartsanak bunbánatot és térjenek vissza az
Úrhoz.

Az emlékek akkor vezethetnek bunbánathoz, ha Isten igéjére figyelünk. Péter a tagadás éjszakáján
megemlékezett az Úr jézus szavairól, és bunei felett sírva fakadt. Bunbánat - amint a szó is mondja -
nem történhet nevetve. De akármilyen szomorúság sem vezet az Úrhoz: az Isten szerint való
szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez. (2Kor 7,10)

III. Következik a harmadik felhívás: "Emlékezz, és tanulj"!

Ez a felhívás azért szükséges, mert az ember gyakran taníthatatlan. Azt mondják, hogy egy ido után
ugyan arra a helyre hiába teszik az egérfogót, nem fog több egeret: az egerek megtanulják a veszélyt.
A madár is tanul: elkerüli a csapdát, ahol egyszer pórul járt. De az ember újra meg újra oda megy,
ahol már elsüllyedt egyszer, ahol már megfogták egyszer: nem akar tanulni belole.

Mi lenne a Holland falvakkal ha engednék, hogy a víz betörjön azokon a helyeken, ahol tudják hogy
a gát gyenge, ha nem javítanák meg és nem emlékeznének arra, hogy tavaly, tavalyelott, három éve
is ugyanott jött be a víz? Mi lenne azzal a várral, amelybe az ellenség ugyanazon a gyenge bástyán
törne be, ahol emlékezet óta mindig gyenge volt a védelem... Lelki értelemben, mi lesz velünk, ha
most emlékezünk és látjuk mindazokat a gyenge pontokat ahol elestünk, ahol ránk tört az ellenség és
gyozött, ahol elborítottak a hullámok mert nem volt gát - és mi mindebbol semmit sem tanulunk?
Emlékezz, és tanulj! Ugyanaz a kísértés, ne okozzon többé bukást! Ugyanaz a környezet ne legyen
rád hatással! Ugyanaz a határvonal ne legyen átlépve többé!

Nincs olyan tanító mint az Isten. Egy-egy lecke sokszor sokba kerül... Ne legyünk olyanok mint az
elefánt bébi, aki nehezen tanul és hamar felejt... Fordítva! Isten iskolájában vagyunk, Izrael is ott
volt: vezette oket az Úr negyven esztendeig a pusztában hogy megsanyargassa és megpróbálja oket,
hogy megtanítsa megalázkodni. "Fel ne fuvalkodjék a te szíved - mondja az Úr -, és meg ne
feledkezz az Úrról a te Istenedrol aki kihozott téged Egyiptomból a szolgaság házából. Gondold meg
a te szívedben: amiképpen fenyíti a gyermeket az apa, úgy fenyít téged az Úr a te Istened. És orizd
meg az Úrnak a te Istenednek parancsolatait." Emlékezz vissza az egész útra és tanulj! Amik
megírattak, ami tanulságunkra írattak meg! (1Kor 10,11)

IV. É végül hadd mondjam azt hogy itt nem szabad megállni. Az emlékezés
nem elkeseredésre kell buzdítson minket, hanem reménységre. "Emlékezz és remélj!" Illésnek is
elment a kedve egy adott pillanatban... Azt mondta: jobb meghalnia mint élnie, "elég Uram, vedd el
az én életemet". No, nem! Nem. Mi emlékezünk és reménykedünk, várván ama boldog reménységet.
(Tit 2,13) "Várván vártam az Urat és hozzám hajolt" mondja a zsoltáros. Mi pedig "várjuk a mi
megtartó Urunk Jézus Krisztus dicsoségének megjelenését". O vissza fog jönni. "Ne dobjátok el a ti
bizodalmatokat melynek nagy jutalma van". (Zsid 10,35) Mi bátran lépünk tovább, ahogy vissza
tekintünk, mivel nem veszítettük el reménységünket. Mi túllátunk a síron is!

Most mondhatjuk úgy, mint az öregek szokták: bezzeg az én idomben... Vagyis: ami volt az még
lehet. Isten nem változott meg. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. A múlt a jövo
prototípusa. Az emlékek újraélednek, még azoknál is többre juthatok, még jobban megáldhat Isten,
még feljebb emelhet Isten és megdicsoítheti az O nevét. Emlékezz és minden emlék töltsön el
reménységgel. Azt mondja az Úr az o népének, "emlékezz vissza, nem kopott le a te ruhád meg a te
sarud és nem dagadt meg a te lábad negyven éven át." Gondold meg mi következik ezután: Isten
meg tud téged áldani ezután is, ha negyven éven át így tudott hordozni. Meg is áldotta oket a
következo negyven évben is, míg Józsué élt. Gyozelmet gyozelemre arattak. Emlékezz és bízz!
Felettébb gyozedelmeskedhetünk az által Aki minket szeretett.